Hiába az ügyfélcsalogató akciós lakáshitel-ajánlatok, bizony némi körmönfontsággal ez alól is ki tudnak bújni a pénzintézetek, nem kevés problémát okozva az ügyfeleknek. Jobb, ha ilyenekre is felkészül, aki lakásvásárlásra adja a fejét...

„V. elhatározza, hogy lakást vesz, és ehhez banki kölcsönt fog igényelni. Nézegeti, nézegeti a bankok ajánlatait, oszt-szoroz, és végül egy szép nyári napon besétál A Bankba, ahol tárt karokkal fogadja a hitelügyintéző, akit nevezzünk C-nek. Mézes-mázos mosolyával és segítőkészségével palástolja, hogy bizony nem rendelkezik akkora szakértelemmel, mint amekkora elvárható lenne.

Közösen kiszámolják, hogy mi hol merre mennyi, V. milyen hitelösszegre számíthat a vételár alapján. Úgy tűnik minden rendben, nem lehet gond, a 7,8 milliós bankkölcsönt röhögve meg fogják adni. V. kicsit aggódik ugyan, mert a lakás értékének megbecslése még hátra van, de C. korábbi sikeres ügyeire hivatkozik, és közli, hogy ezzel nem lehet probléma.

V. mégis megijed, mikor az értékbecslő 10,8 millióra taksált lakására 10,2 milliót becsül, hiszen a lakás a XII. kerület szívében, felújított házban, jó közlekedésnél fekszik, és irreálisan alacsonynak tűnik a 10,2 millió egy ilyen adottságokkal rendelkező lakásért.

A hitelügyintéző megnyugtatja V.-t, hogy nem lesz semmi gond, a felvenni kívánt 7,8 milliót a lakás alulbecslése ellenére is gond nélkül meg fogja kapni. Bár V. kételkedik, és új értékbecslőt akar kérni, mert a sajátjával egyáltalán nem volt megelégedve – az értékbecslő hölgy nem a megbízhatóságáról tett tanúbizonyságot, mikor fél órát késett a megbeszélt találkozóról, majd mindenféle bocsánatkérés nélkül vonult be a lakásba, és teljes némaságban írogatott a papírjára –, de C. ezt nem javasolja időkiesésre és extra költségekre hivatkozva.

V. remegő gyomorral ugyan, de belemegy. Bízik C.-ben. Mint később kiderült alaptalanul… Pár nap múlva érkezik C.-től a telefonhívás, amelyben C. lelkesen (!) közli V.-vel, hogy sikerült, V. megkapta a kölcsönt! Azt már csak a következő mondatában teszi hozzá, hogy ugyan nem annyit, amennyit kért, de azért a hitel mégiscsak hitel C. szerint. Továbbá 7,2 millió, az majdnem 7,8 millió. V. majdnem hanyatt esik, mikor meghallja, hogy potom 600 ezerrel kevesebbet ítéltek neki. Felelősségre vonja C.-t, aki kicsit magyarázkodik ugyan, de szépen, lassan, szinte szótagolva adja V. tudtára, hogy a Bank nem ígért semmit, a Bank csak becsült. A becslés pedig, ahogy azt általános iskolában már megtanulhattuk, nem kötelez semmire.

V. kálváriája itt kezdődik el igazán: minden követ megmozgat, hogy kapcsolati hálóját felhasználja, és kisírja valahogy a 7,8 milliót, de nem jut előbbre. A Bank fiókigazgatójával is tárgyal, aki C.-vel együtt ül be a kis üvegkalitkára emlékeztető tárgyalóba, és magyarázza el ismét szájbarágós formában, hogy a Bankot miért nem kötelezi semmi arra, hogy V.-nek megadja a korábban beígért 7,8 milliót.

A fiókigazgató mindeközben meglepetésszerűen előáll a megoldási javaslattal is: amennyiben V. befizeti a hitel-ügyintézési díjat, – melyet 180.000 forintra becsült az igényelt hitel összegének arányában, és amit a Bank amúgy akciósan elengedett volna – akkor V. akár 1 millió forinttal több hitelre is igényt tarthat, mint korábban.

Hoppá! Hogy is van ez?

A bejelentett fizetése nem változott, ahogy az önrésze sem, úgyhogy kellőképpen érdekes, hogy 180.000 forint befizetésével miért tartja megbízhatóbb adósnak a Bank V.-t. V. nem bírta ki, hogy ne tudakolja meg C.-től, hogy mégis hogy is van ez ?! Józan paraszti esze csődöt mondott, a több ismeretlenes egyenlet meghaladja a képességeit. C. válasza tömör volt, de annál tanulságosabb: a 180.000 forint egy „lélektani szűrő”. Tehát, ha valakinek igazán fontos az a hitel, akkor ki fogja fizetni ezt a plusz pénzt, amit a Bank hitelbírálati díjnak nevez.

Valójában ez egy rafinált megfogalmazása annak a biztosításnak, melyet a Bank így köt a saját biztonsága érdekében, és amivel kikerüli az egyik csábító akciós ajánlati pontját. Mivel V.-nek szüksége van a pénzre a hitel felvételéhez, és már nem akar másik bankkal újra harcolni, így megadja magát, és kifizeti a 180.000 ezres bírságot, hogy a hitelt végre megkapja, és a lakás eladóját ki tudja fizetni. C. mosolyogva gratulál V.-nek a szerződés aláírásakor, és bizalmasan rákacsint, mikor tudtán kívül megadja az utolsó döfést: „Külön örülök, hogy sikeresen zárult az ügy, mert te voltál az első lakáshiteles ügyfelem!”...
 

 

A hasonló sztorikat várjuk a blog@penzcentrum.hu e-mail címre.