Hiába az ügyfélcsalogató akciós lakáshitel-ajánlatok, bizony némi körmönfontsággal ez alól is ki tudnak bújni a pénzintézetek, nem kevés problémát okozva az ügyfeleknek. Jobb, ha ilyenekre is felkészül, aki lakásvásárlásra adja a fejét...

„V. elhatározza, hogy lakást vesz, és ehhez banki kölcsönt fog igényelni. Nézegeti, nézegeti a bankok ajánlatait, oszt-szoroz, és végül egy szép nyári napon besétál A Bankba, ahol tárt karokkal fogadja a hitelügyintéző, akit nevezzünk C-nek. Mézes-mázos mosolyával és segítőkészségével palástolja, hogy bizony nem rendelkezik akkora szakértelemmel, mint amekkora elvárható lenne.

Közösen kiszámolják, hogy mi hol merre mennyi, V. milyen hitelösszegre számíthat a vételár alapján. Úgy tűnik minden rendben, nem lehet gond, a 7,8 milliós bankkölcsönt röhögve meg fogják adni. V. kicsit aggódik ugyan, mert a lakás értékének megbecslése még hátra van, de C. korábbi sikeres ügyeire hivatkozik, és közli, hogy ezzel nem lehet probléma.

V. mégis megijed, mikor az értékbecslő 10,8 millióra taksált lakására 10,2 milliót becsül, hiszen a lakás a XII. kerület szívében, felújított házban, jó közlekedésnél fekszik, és irreálisan alacsonynak tűnik a 10,2 millió egy ilyen adottságokkal rendelkező lakásért.

A hitelügyintéző megnyugtatja V.-t, hogy nem lesz semmi gond, a felvenni kívánt 7,8 milliót a lakás alulbecslése ellenére is gond nélkül meg fogja kapni. Bár V. kételkedik, és új értékbecslőt akar kérni, mert a sajátjával egyáltalán nem volt megelégedve – az értékbecslő hölgy nem a megbízhatóságáról tett tanúbizonyságot, mikor fél órát késett a megbeszélt találkozóról, majd mindenféle bocsánatkérés nélkül vonult be a lakásba, és teljes némaságban írogatott a papírjára –, de C. ezt nem javasolja időkiesésre és extra költségekre hivatkozva.

V. remegő gyomorral ugyan, de belemegy. Bízik C.-ben. Mint később kiderült alaptalanul… Pár nap múlva érkezik C.-től a telefonhívás, amelyben C. lelkesen (!) közli V.-vel, hogy sikerült, V. megkapta a kölcsönt! Azt már csak a következő mondatában teszi hozzá, hogy ugyan nem annyit, amennyit kért, de azért a hitel mégiscsak hitel C. szerint. Továbbá 7,2 millió, az majdnem 7,8 millió. V. majdnem hanyatt esik, mikor meghallja, hogy potom 600 ezerrel kevesebbet ítéltek neki. Felelősségre vonja C.-t, aki kicsit magyarázkodik ugyan, de szépen, lassan, szinte szótagolva adja V. tudtára, hogy a Bank nem ígért semmit, a Bank csak becsült. A becslés pedig, ahogy azt általános iskolában már megtanulhattuk, nem kötelez semmire.

V. kálváriája itt kezdődik el igazán: minden követ megmozgat, hogy kapcsolati hálóját felhasználja, és kisírja valahogy a 7,8 milliót, de nem jut előbbre. A Bank fiókigazgatójával is tárgyal, aki C.-vel együtt ül be a kis üvegkalitkára emlékeztető tárgyalóba, és magyarázza el ismét szájbarágós formában, hogy a Bankot miért nem kötelezi semmi arra, hogy V.-nek megadja a korábban beígért 7,8 milliót.

A fiókigazgató mindeközben meglepetésszerűen előáll a megoldási javaslattal is: amennyiben V. befizeti a hitel-ügyintézési díjat, – melyet 180.000 forintra becsült az igényelt hitel összegének arányában, és amit a Bank amúgy akciósan elengedett volna – akkor V. akár 1 millió forinttal több hitelre is igényt tarthat, mint korábban.

Hoppá! Hogy is van ez?

A bejelentett fizetése nem változott, ahogy az önrésze sem, úgyhogy kellőképpen érdekes, hogy 180.000 forint befizetésével miért tartja megbízhatóbb adósnak a Bank V.-t. V. nem bírta ki, hogy ne tudakolja meg C.-től, hogy mégis hogy is van ez ?! Józan paraszti esze csődöt mondott, a több ismeretlenes egyenlet meghaladja a képességeit. C. válasza tömör volt, de annál tanulságosabb: a 180.000 forint egy „lélektani szűrő”. Tehát, ha valakinek igazán fontos az a hitel, akkor ki fogja fizetni ezt a plusz pénzt, amit a Bank hitelbírálati díjnak nevez.

Valójában ez egy rafinált megfogalmazása annak a biztosításnak, melyet a Bank így köt a saját biztonsága érdekében, és amivel kikerüli az egyik csábító akciós ajánlati pontját. Mivel V.-nek szüksége van a pénzre a hitel felvételéhez, és már nem akar másik bankkal újra harcolni, így megadja magát, és kifizeti a 180.000 ezres bírságot, hogy a hitelt végre megkapja, és a lakás eladóját ki tudja fizetni. C. mosolyogva gratulál V.-nek a szerződés aláírásakor, és bizalmasan rákacsint, mikor tudtán kívül megadja az utolsó döfést: „Külön örülök, hogy sikeresen zárult az ügy, mert te voltál az első lakáshiteles ügyfelem!”...
 

 

A hasonló sztorikat várjuk a blog@penzcentrum.hu e-mail címre.

Címkék: bank hitel ügyintéző

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr4740153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ferenc 2008.10.30. 11:19:01

A banknak lerakott fedezettként, a bank több pénzt tud kiadni, arra kellett a 180000 ezer forint. Bár erre az összegre akár közel 2 millát is tudott volna adni. Az meg az ő hibája, hogy ha ekkora marha, hogy nem kezd el alkudozni az eladóval, hogy engedjen az árból, ha már nem az értékbecslő szerint sem ér annyit.
Az viszont nagyon úgy van, hogy tökkelütött banki dolgozók vannak akiknek fogalmuk sincs mit csinálnak.

Pista 2008.10.30. 11:46:06

"Mézes-mázos mosolyával palástolja, hogy nem rendelkezik akkor szakértelemmel, mint elvárható lenne..."

Hát dehogynem! Az ismerősödet is akkora szakértelemmel vette palira, hogy csak na :-)))

Etele 2008.10.30. 11:51:50

Szerintem ez egy rafis hitel volt... Ott van egy úgynevezett önerőminimumos hitelkonstrukció, amivel az ügyfél több hitelt kap, viszont a hitelbírálati díj ezzel megnő (0-ról 100-200 ezer forintra, jövedelemigazolással). Én független tanácsadó vagyok, és alapból úgy mondtam volna, hogy 180.000.- ft lesz a hitelbírálati díj, és akkor nincs "meglepetés". Ennél viszont sokkal durvábbak azok az esetek, amikor a bankok a hitel törlesztőjeként az első kamatperiódusra vonatkozó akciós kamatokkal számolnak, és utána fél év / 1 év múlva hirtelen megugrik a törlesztő... És persze azt mondják, hogy a kamatperiódus miatt, de a kondi listákban külön vannak szedve az új hitelek első kamatperiódusa, amik akciósak, és elfelejtik megmondani a valós törlesztőt...
Azzal én is egyetértek, hogy a bankokban nagyon sok a hozzá nem értő ügyintéző (sok esetben tapasztaltam azt is, hogy ugyanannál a banknál, csak más fiókban különböző, ellentétes infókat adnak. Arról nem is beszélve, hogy sokszor tájékozottabb vagyok az ügyintézőnél, holott neki csak a saját bankját kell ismernie.

vic 2008.10.30. 12:04:09

nálunk is volt ilyen...

1.) értékbecslő 1 órával az egyeztetett idő előtt jelent meg, eladónak (szerződés még nem volt aláírva banki jóváhagyás előtt) benyögi, hogy "tyű, de jól jár a vevő ezzel", mi pislogunk, ha emel eladó az áron akkor max ugrik a szóbeli megállapodás, de nem tudunk semmit tenni... ezek után ugyanaz az értékbecslő kihoz egy 20%-al alacsonyabb árat (piaci árat, nem hitelbiztosítéki értéket)...
2.) ezután értékbecslő elérhetetlen 1 hétig, ügyintéző igéri, hogy minden nap hív, persze sosem hív... mikor rákérdezek miért nem hív, aszondja nincs új info... mondom, akkor azért hívj, hogy nincs új info... vagy ha dolgom van és nem veszem fel hagyj üzenetet... válasz: az nem megy... nem? miért? banki policy tiltja? válasz: nem, nem szeretek hangpostára rábeszélni...
3.)180eFt extra garantált biztosíték kell valami bizotsításnak mondott egyéb megtakarítási számlára... felét sem értettem, csak azt, hogy ez kell (bár gynús árukapcsolásnak tűnt, de pfabefog)... olyan fasza megtakarítás volt, hogy 1 év múlva a hozam (még válság előtt) nem fedezte a működési költséget, így már csak 170e maradt belőle...na telefon ésezígymosthogy... nekem ez a fasza megtakarítás szar nem kell... válasz: írj kérvényt a megszüntetésre. írtam, levontak megszüntetési díjat, 160-at visszautaltak...és még örüljek

amúgy ez a KH volt, én nem titkolom, tragikus volt a szolgáltatásuk szinvonala, egyedül a szűkített idő miatt nem hagytuk őket a francba, és ezt nagyon kihasználták...mondjuk nincs illúzióm, a többi sem lehet jobb...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.10.30. 12:32:11

ha volt 180000 befizetni a banknak, akkor igazán lehetett volna hozzá még 420000, és akkor máris megvan a 600000 pénz amivel kevesebbet adott a bank.

igaz ha valaki minden lóvéját az önrészre fordítja akkor honnan lenne hirtelem még 600000 pénz. de 180 volt. lehet hogy jobban járt volna ha 400-at rokontól kölcsönkér...

Dezsőjóska 2008.10.30. 12:38:53

Még mindíg az erőszak vezetne eredményre. Átbaszott? Kromofág a kocsijára! Ha minden ugyfél meglépné, elgondolkozna!

e-lány 2008.10.30. 12:41:26

Egyre többre értékelem, hogy nekünk mennyire jól, gördülékenyen ment minden a hitellel kapcsolatban! Az értékbecslő pontos volt és korrekt, infókat pár napon belül továbbította a banknak - innentől kezdve 3 hét se telt bele, és kész is volt a hitelszerződés. A közjegyzői díjon kívül minden költséget elengedtek, ahogy ígérték is, és tájékoztattak, hogy az első kamatperiódusban (3 hónap) lesz a kedvezményes törlesztő, aztán X összeggel kell kb. számolni. Ja!
Az előzetes ígéretek alapján ha az első 3 hónapban minden zökkenőmentes, visszatérítik a közjegyzői díjat - ha adott dátumig ezt igényeljük. Egyéb elfoglaltságok miatt csak adott dátum -2 nappal tudtam menni, hogy igényeljem, már előre aggódtam, min kell majd átmennem - erre a hölgy egyből mondja, hogy már hívott is volna miatta. Csak egy egyszerű másolatot kért a közjegyzői számláról, és 2 nap múlva ott is volt a folyószámlámon az adott összeg.

Ezt miért írtam le? Mert ezt kívánnám mindenki másnak is. Furcsa, hogy ez a zökkenőmentes ügymenet meglepetés volt számomra az előzetes elképzelések alapján, pedig ez kéne legyen a természetes...

Vigyory 2008.10.30. 12:43:10

Nem hiába mondom én mindig a sok töketlennek... Bankot rabolni...nem biznisz. Bankot alapítani apafej...na az már igen. :-)

seric2 2008.10.30. 12:46:56

vigyory, ezt nem te mondod, hanem Brecht a Koldusoperában :))

valakivalaholvalamerre 2008.10.30. 13:15:52

Én meg ezeknek a kromofágosoknak a pofájába lépnék a 46-os bakancsommal.
Átakar verni a bank? Ott kell hagyni azonnal.
Nekem is volt részem benne, de amikor 40 oldalas közjegyzői okiratot alá akarták iratni velem - nem tetszett nekik, hogyí át akarom olvasni, és ügyvéddel átnézetni - úgy otthagytam őket hogy csak lestek. Azt gondolják mindent megtehetne, amíg a birka nép gondolkodás nélkül veszi fel a hiteleket.

Vilámközösülés 2008.10.30. 13:31:03

Én a nyuszomuszos bankban vettem fel a hitelemet.A kiküldött értékbecslő /akiről kiderült,hogy közös ismerőseink is vannak/
a vételárnál 300 e Ft-tal alacsonyabbra értékelt, hogy igy is bőven beleférek a hitel saját erő arányba.Természetesen a bank az igényeltnél félmillával kevesebbet adott, így szaladhattam fűhöz-fához meg a vargához kölcsönkérni.
Szerencsére ennek már öt éve úgyhogy a hitelem csaknem fele
lejárt. de látom az ungarische ügyintézésben semmi nem változott.

N.Hajni · http://reparetekmogyorohu.blog.hu 2008.10.30. 13:33:42

Nálunk se ment simán.4,8Mft helyett csak 4,4Mft-ot adtak,bár nekünk is megígérték a teljes összeget.Mivel több önrészünk nem volt,ezért nagy kegyesen felajánlották a személyi kölcsönt.Természetesen biztosítást és Ltp-t is kötettek velünk,hogy mindenképpen elfogadják a hitelkérelmünket.Most a férjemnek megszűnik a munkahelye és nem tudom,miből fizetjük mindezt.

Lacafaca 2008.10.30. 13:43:50

E-lány ! Nem lehetne a pozitiv példát is nevesiteni ?
Azt gondolom, megérdemelné.

Átokfajzat 2008.10.30. 13:47:54

Csak nehogy véletlenül eltalálja egy tégla a kedves ügyintéző autójának szélvédőjét egy varázslatos őszi hajnalon.

0xFFFF 2008.10.30. 13:48:31

"Most a férjemnek megszűnik a munkahelye és nem tudom,miből fizetjük mindezt."

Ugye nem azt akarod sugallni, hogy szemét a bank, mert követeli amit vállaltál ?

N.Hajni · http://reparetekmogyorohu.blog.hu 2008.10.30. 13:56:59

Nem.Bementünk,hogy lehetne-e szüneteltetni 2-3 hónapig,vay esetleg futamidőt hosszabbítani,mert szeretnénk fizetni.De rugalmatlanok voltak.Egyikbe se mentek bele,mert még csak 3 és fél éve vettük fel a hitelt.Ha már öt éve vettük volna fel,akkor lehetne valami megoldást találni.

e-lány 2008.10.30. 14:03:27

Lacafaca - dehogynem, csak nem akartam, hogy végül PR cikk szagú legyen a dolog :-) Az MKB-tól vettünk fel hitelt.

Samott 2008.10.30. 14:04:29

Most nem azert a ket fillerert, de megis mit erdemel az aki annyira kicentizi a lehetosegeit, hogy nem fer bele egy fel millas csuszas a koltsegvetesebe? Egy tizmillios ingatlanrol beszelunk... nem egy ketmillios autorol.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.10.30. 14:12:15

Namost a napokban képviselőfánkot akartam sütni. Nem sikerült, pedig több receptet is elolvastam. Arra gondoltam bedobom az összes receptírónak a szélvédőjét, meg felgyújtom őket. Vagy lehet mégsem? Hát nemvagyok egy cukrászmester, úgyhogy max veszek, vagy megkérek valakit aki tud, hogy csináljon nekem. AKINEK FINGJA NINCS A PÉNZÜGYEKRŐL, HITELÜGYINTÉZÉSRŐL, az kérjen meg egy szakembert, vagy vegye tudomásul a következményeket. Lehet ezt hobbiként is csinálni, max nem jól sül el... (ahogy a sütim sem)

Borcsika 2008.10.30. 14:15:31

HItelintézet, aki ad hitelt lezárt BAR-osoknak... Hitelkérelem be, elbírálás OK. 200000 Ft letétet és az ún. egyéb költségeket levonva a 3200000 Ft-ból megkapunk 2800000-at. De előtte közjegyző, ahol lefektetik, h milyen ütemben kell fizetni, és az az aznapi árfolyamon mennyi is. És akkor jön a hidegzuhany: a kiajánlott havi kb. 38000+/-2-3000 Ft helyett havi 51000 +/- 2-3-4000, mert a kedves ügyintéző elfelejtett szólni, hogy van 9000 Ft havi kezelési költség, és LIBOR-BUBOR számítás (akko rez nekem kínai volt, mostmár kitanultam mi is az), és így valőban kijön a szerződésben foglalt magasabb összeg. Csak erről elfelejtettek tájékoztatni. Ja! És amikor megkérdeztem, hogy ők fizetnek-e a 200.000 Ft-ra nekem kamatot, mert 10 évig fogjék használni a pénzemet, akkor közölték, hogy ilyen szóba se kerül.

Borcsika 2008.10.30. 14:17:29

Ja! És most szerettem volna átkonvertáltatni a hitelemet (mert már nem vagyok BAR-os {töröltek, mert jogtalan volt´), de pénpiaci válság van, és rohadtul nem éri meg...

FreddyHawk 2008.10.30. 14:19:56

Minket ugyancsak a K&H szivatott meg, az utolsó pillanatban került egy elővásárlási jog a szerződésbe, mert hirtelen kevés lett a fedezeti összeg.
Természetesen ez az utolsó pillanatban a legnagyobb időkényszerben jutott az ügyintéző eszébe.

Ezeket a taktikákat / ügyintézési trükköket a K&H tanítja a front office oktatásain, és biztos vagyok benne hogy masszív körlevelekben és meetingeken mondják el a frontoffice munkatársaknak hogy vagy ezt teszik, vagy mehetnek a fenébe. Szerintem - bár minden haragom és gyülöletem a dolog miatt a frontoffice-os nőre zúdult - nem ők az igazi felelősek a banki trükkökért. Ha mégegyszer ilyen ügyet kezdek, az hétszentség hogy minden_egy_megbeszélés elején kirakom a diktafont az asztalra és a tárgyalás minden szava rögzítve lesz.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.10.30. 14:23:31

Borcsika mitől nem éri meg? Milyen árfolyamon vetted fel?

Pero 2008.10.30. 14:32:32

N. Hajni.-nak: Részvétem. A legszarabb, ha az embernek hitele van, és megszünik a munkája. Találjon munkát a párod mihamarabb...

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.10.30. 14:36:43

Biztosítást, ltpt arra tukmálják rá, aki engedi. Sajnos ez ilyen.

Borcsika 2008.10.30. 14:56:10

Bandi_jóválasztás: 158,70-en, és azért most nem nagyon megy 175 alá a CHF

aPar aLyza 2008.10.30. 14:57:30

A banki ügyintéző jutaléka a lényeg. A többi le van szarva.

méghogy lélektani határ: Ha 7,8 helyett 8,2 a hitel és még lepengeti a 180e + a futamidő végén több a lé: Ez A BANK!!!

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.10.30. 14:58:18

So so. Mindegy, árfolyam miatti veszteséget realizálni nem okvetlen tanácsos, max ha ég a ház.

V. 2008.10.30. 15:16:47

ha már megjelent a szivatóson a sztorim, akkor gyorsan megragadnám az alkalmat, hogy reagáljak pár kommentre.

Ferenc: "Az meg az ő hibája, hogy ha ekkora marha, hogy nem kezd el alkudozni az eladóval, hogy engedjen az árból, ha már nem az értékbecslő szerint sem ér annyit."

Lehet, hogy marha vagyok, de szerintem nem korrekt alkudozni egy aláírt adásvételi után. Az eladó helyében minimum komolytalannak gondoltam volna magamat, és a végén el se adom a lakást.
én azon gondolkoztam, hogy átmegyek egy másik bankhoz, de aztán végiggondoltam az alábbiakat: egy 7 példányban szignózott szerződést - aminek egyébként 10 oldalas egy példánya - módosítanom kellett volna az új bank igényei szerint, újra alá kellett volna iratnom az eladóval a szerződést, ki kellett volna fizetnem az értékbecslőt a bankomnál - persze ez a legkevesebb - újra kellett volna kezdenem az egész hitelügyintézést, és amúgy nem tudtam volna akármeddig húzni a beköltözést, mert minél előbb költöznöm kellett. ezeket mind végiggondoltam, a döntésemet ismered...

Eb 2008.10.30. 15:19:44

Tök mindegy milyen okos vagy, úgy húznak le, ahogy akarnak.

Kamatot, kezelési költséget egyoldalúan módosíthatnak. Aláírod, vagy nincs hitel. Ha nincs hitel nincs lakás. Nincs választásod. Tudod, hogy van árfolyamkockázat, de hitel kell, mert lakni kell.

V. 2008.10.30. 15:21:20

P: "Az ismerősödet is akkora szakértelemmel vette palira, hogy csak na :-))) "

nem hiszem, hogy első ránézésre tudnom kellene, hogy ki az, aki majd palira fog venni... te szerencsés vagy, ha elsőre látod a szakértelmét a veled szemben ülőnek.

boka · http://csaszu 2008.10.30. 15:25:29

Ti kiszámoltátok, hogy mennyibe kerül négyzetmétere a hitelre vásárolt lakásnak ? Szerintem lehetetlen ! Húszéves hitelnél a legrosszabb a félidő, amikor kifizettem a lakás árát ( kamat formájában ), majd jön még tíz év időjárás változás.

Matematikus, közgazdásznak kellene lenni, hogy a kamat-, árfolyam mozgást a várható értéknövekedést (?) beleszámolva mikor érdemes kiszállni a hitelből. Egy napig számoltam, feladtam ! Nincs hitel !

A Három éve 10 milliós budapesti lakást most talán 8-ért elviszik. Az ingatlanosok azt mondják, hogy itt nem estek nagyot az árak ! Csak röhögök !

Koxi 2008.10.30. 15:39:16

a szemét zsidók miatt van az egész, akik az utolsó bőrt is lehúzzák nyúzzák az emberekről, hogy finanszírozni tudják az egész országuk metélését meg a palesztinok gyolkolását. Pfujjj

egy elkeseredet fiatal 2008.10.30. 15:41:53

én meg megbecsülve rúgnám ki innét az ilyen bankokat:)

meg azt is aki fel verte a lakás árakat :)

boka · http://csaszu 2008.10.30. 15:43:30

"a szemét zsidók miatt van az egész"

Meg a biciklisták miatt !

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2008.10.30. 15:49:20

Hasonló sztorim nekem is volt: jött egy mobilbankár - Raiffeisen - és ígért fűt-fát, tücsköt bogarat. Nagydumás nő volt, bizalomgerjesztő.
Sok-sok hét telt el - közben elutazott nyaralni Tunéziába, és elfelejtette átadni az ügyemet másnak -, hitel még mindig sehol. Három hónapig küzdöttem, mire - nem vele - sikerült összehozni a hitelt.
Az első szerződés aláírásakor derült ki, hogy a picsa alaposan átvert a palánkon. Nem írtam alá, új hitelt kezdeményeztem, de kikötöttem az ügyintézőnél, hogy ezzel a nővel egy levegőt sem vagyok hajlandó szívni. Újabb két hét alatt lezongoráztak nekem mindent, rendesen, ügyfél módjára kezeltek. Ja, és a kikalkulált fizetendő törlesztőrészlet 10e Ft-al alacsonyabb volt, mint a HP esetében.

A nőt Kiss Évának hívják, mindenki óvakodjon tőle. Ledumál mindenkit a lábáról a jutalékáért, de munkát nem végez. És ha igen, rosszul, majd a vállát vonogatja. Rossz reklám a Raiffeisennek! (Db.)

V. 2008.10.30. 15:50:28

Etele: bingó ;) ez bizony egy rafis hitel volt. és bizony velem is előfordult, hogy mondtam olyat az ügyintézőnek, amiről fogalma sem volt... (pedig kezdő vagyok lakáshitel témában)

V. 2008.10.30. 15:57:00

Hurrá Torpedó: "ha volt 180000 befizetni a banknak, akkor igazán lehetett volna hozzá még 420000"

ezt komolyan gondolod? a logikádat követve, akkor hitelt se kellett volna felvennem, mert ahol van 180 000, ott akad 10,8 millió is... amúgy azt hozzátenném, hogy 7,8 milla helyett végül 8,2-t vettem fel (a 180 000 kifizetése után), hogy vissza tudjam fizetni a családtól kölcsönkapott 180 000-t és az illetékre se kelljen a családtól kölcsönkérnem.

dshk 2008.10.30. 16:00:15

CIB banknál látszólag kedvezőek a feltételek, de a lakáskölcsönöknél olyan devizaáfolyamot használnak, amin a szokásos 1% alatti helyett hogy, hogy nem, 4% az árrés. Ezt persze sehol nem reklámozták. Használtautó-kereskedőkben jobban meg lehet bízni mint a bankokban.

movie 2008.10.30. 16:03:16

Aki a lakás vételárának legalább felét nem tudja saját erőből előteremteni, az még várjon és gyűjtsön egy kis pénzt.

A fenti példa esetében, aki nem tud 600e-t még hozzátenni az amúgy is alacsony önrészhez, később valószínűleg fizetésképtelen lesz.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.10.30. 16:25:21

Kívülről, utólag, lóról könnyű sajnos. Persze sok igazság van, de ahhoz itt túlságosan szar volt az elmúlt jó pár évtized, hogy a tankönyvek szerint járjanak el az emberek.

V. 2008.10.30. 17:17:42

movie: "Aki a lakás vételárának legalább felét nem tudja saját erőből előteremteni, az még várjon és gyűjtsön egy kis pénzt."

szerintem nincsenek ilyen kőbe vésett szabályok. nem keresek annyit, hogy albérletet fizessek és mellette félretegyek, viszont el kell költöznöm otthonról. te mit csinálnál a helyemben? én nem akarok albérletre kidobni pénzt.
és miért lennék később fizetésképtelen? egyetemi diplomám van - nem is rossz - jó munkám van, idővel vsz.leg egyre jobban fogok keresni. mire várjak még 2 évig, amíg a maradék összejön? ha a szüleim is így gondolkoztak volna, sose lett volna lakásuk...

movie 2008.10.30. 17:47:07

Akkor meg tessék összeszedni a hiányzó 600 ezret. Egy tízmilliós ingatlan vásárlásnál "bármi beüthet" alapon a végösszeg 6%-ára számítani kell.

V. 2008.10.30. 18:46:57

movie: szorított az idő, én meg nem akartam, hogy elússzon a jó kis lakás, ami megtetszett. nem bánom, hogy nem a családtól szedtem össze a maradékot.

hiteltanácsadás · http://www.hiteltanacsadas.shp.hu 2008.10.31. 13:51:21

Nincs jó hitel meg rossz hitel, mindenkinek más az anyagi- vagyoni helyzete, ehhez kell megtalálni a megfelelő hitelt. Minden féle hitelt másra és másnak találtak ki és az külön bosszúság hitelfelvevőként ha a banki ügyintéző is most kezdi a pályafutását.
Pénzügyi társaságtól csak abban az esetben javasolt hitelt felvenni, ha nincs más lehetőséged.( Borcsika hozzászólásához )
A kereskedelmi bankok is adnak hitelt lezárt BARosoknak,igaz a legtöbbje kamatfelárral, de még mindig jobb mint a pénzügyi társaság, mert ők nem kötnek ki opciós vételi jogot, nem kérnek óvadékot stb.
Ha egymagad intézed a hiteled és van lehetőséged egyazon bank több fiókját is helyileg felkeresned, érdemes próbálkozni vele.

Mosolygó · http://www.hiteldoktorok.hu 2008.11.01. 21:15:06

Sziasztok !
Hát nekem a hitelközvetítés teszi ki a munkám nagy részét. A legtöbb ügyfelünk elégedett, de megmondom őszintén vannak elégedetlen ügyfeleink is.

A legtöbb problémánk főleg abból származik, hogy tájékoztatást adunk egy hitelről augusztusban, majd az ügyfél felhív szeptember végén hogy most lenne aktuális, majd októberben realizálódik az ügy. Ezalatt a banki kondíciók és főleg hitelbírálati technikák is változnak. Pl. A Rafi nyáron két hónap alatt háromszor változtatott.

V.-nek: Ami a 180 e Ft-tal történt, az nem ritkaság. Mindne banknál van külön hitelbírálati díjért úgynevezett magas finanszírozás, ( HLTV, Önerő minimum, Maxi,) az alacsonyabb érték miatt ebbe eshettél bele. Létezik olyan is, hogy egy fiókvezető egyedi ügyletnek minősít és egyedi kondíciókat szab. Amit látok ebben az ügyben az az ordító tapasztalatlanság mindkét részről.

V: Ami az értékbecslést illeti, hihetetlen de egy értékbecslő plusz minusz 10%-kal térhet el a középértéktől indoklás nélkül, úgyhogy nem is tévedett nagyot( !!! ). Folyamatosan vitatkozunk velük, felülbírálati kérelmeket írunk. Több bank saját rendszerén keresztül sorsolja a é.becslőket, és sajnos vannak olyan é.b cégek amelyeknek a nevét meghalljuk akkor tudjuk, hogy annak az ügyletnek meszeltek annál a banknál. Inkább megyünk másikhoz

Összefoglalva rengeteg hitelcsapda van amit nehéz kivédeni tapasztalat nélkül. Hitelközvetítőként a többségét ki tudjuk védeni, de sajnos nagyon nehéz...

Álmos · http://tudatlan 2008.11.02. 17:07:42

Hitelt intézek egy garzon megvásárlásához,nevezetesen gyermekem részére.
Magam igencsak régen vásároltam igy bizony komoly kétségeim vannak/voltak mi mennyi?
A megtalált lakás 14,5Mft /sokkalom/ amit kétségeim hallván eladó egy friss értékbecsléssel támaszt alá 14,9Mft.
Hitelt akart felvenni és ezért van néki ilyen papirja! Óh én balga nem ismerem az eljárást,ezért hitelesnek minősitem és hosszú alku stb. után megállapodun,sőt szerződünk 13,8Mft-ben.
Aztán gyerünk a bankba ahol a szokásos ok, önerő /amit én ajánlok/ mellett ajánlanak 9,8 Mft-t,elfogadok.
Jelzik a z általuk sorsolt értékbecslő irásos véleménye nagyon fontos.
Emberke jön,fényképez kb. 10 perc/komolyan/ üdvözléssel ec.
Aztán mintegy 10 nap után értesitenek a hivatalos értékbecslés szerint at ingatlan 10,8Mft.
Nézek ki a fejemből,akkor az eladó általi becslés tévedett.
Kérek a banki becslésről v.mi hivatalos iratot,válasz azt nem lehet ez belső irat.
A hitel még nincs elbirálva,de kiváncsian várom.
Miért irtam mindezt le,mert látom itt komoly szakenberek is hozzászoltak és szeretném megkérdezni akkor ez az értékbecslés hogy is van?
Annyi amennyit a megrendelő szeretne? Bank vagy eladó!
Ha ugyanarra a lakásra hónapon belül ekkora az eltérés akkor itt v.mi csak nem stimmel!

Mosolygó · http://www.hiteldoktorok.hu 2008.11.02. 22:24:13

Kedves Álmos!
Sajnos megtörténhet, hogy ekkora a szórás.
Az értékbecslők a következőképpen dolgozik:
A tullap és a helyszini szemle alapján piaci összehasonlító adatokat gyűjt, hogy azon a környéken hasonló méretű és és műszaki szinvonalú lakásokat mennyiért kínálnak eladásra. Ekkor elsősorban internetet vagy saját adatbázist használ. ( Pl. OTP sokáig az illetékhivatali adatbázist használt ami megbízhatatlan )
A négyzetméterek alapján képez belőlük egy fajlagos négyzetméter árat, amit különböző "korrekciós tényzőkkel" módosít. Pl: kínálati ár megbízhatatlansága -5-10%. Műszaki állapottól függően akár 15%-t is módosíthat.

Mint látod, már eleve az is bizonytalan hogy milyen összehasonlító adatokat szerepeltet. Az is bizonytalan, hogy milyen korrekciós tényezőket használ.

További bizonytalanság, hogy milyen bankot választunk. Pl.a K&H és az összes pénzügyi Rt alulértékel. Az Aegon pedig túlságosan fölé. A Rafi, CIB, ERSTE reális. Beolyásolhatja, az is, hogy egyik bank nem szereti a panelt, amásik pedig az adott kerületet.

Egyre ritkább, de van ahol el lehet fogadtatni egy jó értékbecslést, vagy érvéénysséget lehet hosszabbítatni.

Álmos · http://tudatlan 2008.11.03. 10:08:45

Mosolygó!
Köszönöm a preciz megvilágitást.
Igaz az igazi kérdésem arra irányult,hogy egy garzon/kis méret/ esetén rövid időn belül hogyan lehet mintegy 30%-os érték különbséget produkálni?
Jómagam v.mi turpisságot véltem.
Ma reggel hivtak a bankból és szószerint a vitainditó eset játszodott le azaz az értékbecslés szerint a valós ár alacsonyabb,ezért fizessek hitelbirálati dijat és akkor rendbe a kért összeg egyébként csökkentik mintegy 1,2 Mft-vel.
Egészen komolyan az ingatlan értéke fekvése, környezete stb. alapján a kialkudott vételárnál is v.mivel magasabb,ha az ingatlanközvetitők átlagos környékre vonatkozó átlagárát nézzük akkor pedig lényegesen kb. 25%-al alacsonyabb.
Ergó az egész mizéria a meghirdetett hitelbirálatidij akció negligálása miatt játszodott.

Kérem aki tud adjon v.mi tanácsot mitévő llegyek?
Meg kell mondanom az inditó esethez képest /hál'Istennek/a csökkentett osszeg is megfelel.
Azonban az eljárás bosszant,arról nem beszélve az akció miatt is választottam eme neves bankot!

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.11.03. 14:40:13

Melyik bank? Eddig milyen költségekkel járt? Adásvételi már kész bankra szabva?

Álmos · http://tudatlan 2008.11.03. 15:15:02

Bandi!

Stipi-stopi bank. Az adásvételiben igen nevesitve van.
Költség eddig csak dokumentumok beszerzési kts-e,azaz minimális.

Mosolygó · http://www.hiteldoktorok.hu 2008.11.03. 19:43:14

Álmos, a tippem a CIB Bank. Budapesti használt lakásra a Rafi finanszíroz a legmagasabban. Ha dobsz egy e- mailt az adatokkal megmondom ugyanazzal az ÉBvel mennyit kaphatsz máshol.

Álmos · http://tudatlan 2008.11.03. 22:23:49

Kedves Mosolygó!

A tippet kösz!
Az adatokat fentebb már leirtam, no de összefoglalva:
- 13,8 Mft vételi ár
-10,8 Mft banki éb
-9,8 Mft hiteligérvény
-8,6 Mft hitel ha nem fizetek birálati dijat
-7,9 Mft legutolsó ajánlat,mert hogy szigoritottak!

A hitel CHF-ben lenne és egy hónapja összehasonlitást végeztem és elöl álltak a THM és havi törlesztőrészlet tekintetében.
Ami miatt mellettük döntöttem az éb dij és hitelbirálatidij
bank általi átvállalása.
Egyébként csaknem egy havi "ügyintézesem" során a CIB az UNICREDIT és az Allianz bankokat javasolták, csak ugye bármelyikük egy teljes új eljárást igényelt volna,természtesen semilyen garanciavállalás nélkül.

Szivesen venném javaslatod a konkrét ügyben hogyan járjak el? Haggyam hogy amiért nem fizetek hitelbirálatidijat csökkentsék a hitelösszeget vagy kérjek új éb-t,ami értelemszerűen kitolja a határidőt,ami pedig szorit hisz megkötött szerződés van. /hi.:nov.15/

V. 2008.11.03. 23:07:52

Álmos: a te eseted sem semmi! nekem mondjuk az első dolog ami felmerült, hogy az eladó trükközött azzal az értékbecslési papírral. foglalót tettél már le?

Álmos · http://tudatlan 2008.11.04. 10:30:31

Persze,hogy fizettem foglalót,hisz anélkül v.szinű az eladó szóba sem áll velem.
Az már csak hab a tortán,hogy véletlenül botlottam a lakásba és az eladónak igazán nem volt tudomása lakása értékéről, nem is értékelte,örökölte. Mig mi már 2 hónapja jártumk lakásról lakásra és mondhatom eléggé felkészültek lettünk.
Ezért értetlenkedtem a banki éb-n!
Mellesleg a lakás márvány lépcsőházas liftes házban,dunai panoráma az Árpád Fejedelem útján van. Közös kts. 350 Ft azaz háromszázötven havonta! /az alsó sznt komoly cégeknek van bérbeadva/
No de eltértem a problémától - bocsánat.
Lényeg a foglaló,sőt előleg és a fizetési határidőt a bank látja,ami teret nyujt neki a már vázolt "játszadozásra"!
Az esetet v.mi jótanács reményében és okuláslként irtam leendő sorstársaimnak.

kitti 2008.11.04. 19:53:39

Sziasztok! Azt szeretném kérdezni hogy valaki tud valami jo tanácsot adni hogy mennyire érdemes most lakás hitelt felvenni? Mert már beadtam a hitel kérelmet is, de hallotam egy két emberkétöl hogy most nagyon veszélyes hitel felvenni!!!!

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.11.04. 21:06:36

Rafit én csak menekülésre használtam eddig. Azaz ott felvetettem, és kiváltottam. Cashflowban így jártak a legjobban az ügyfeleim. (60e HUF a végtörlesztés). Na de ez bonyolult stb.

Lényeg: az alapján választod ki a hiteled, hogy az induló költségeket hol elengedik el jobban? Meg hogy az első kamatperiódus mit tud? Egy 10-20 éves hitelnél nem ez számít, már ha van rá pénz. Az összehasonlításhoz annyit, nemtudom milyen listát vizsgáltál, KIZÁRT, hogy a rafi jó legyen.
Drága.
5,5% THMnél jobb hitel rikta most. Én ennyit tudok, ráfizetést meg reálisan 10-40%ra, megint csak pénztől függően.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.11.04. 21:10:05

A lényeg, ha a fizetési határidőd nov. 15, és ez egy jó vétel, akkor vedd fel a rafinál. Felesleges új procedúra. Azért a közjegyzői okiratban figyelj a menekülés díjára, azaz mennyi az elő (35e) végtörlesztés(60e). Aztán pár hónap múlva újra lehet gondolni, nem tartom kizártnak a bankközi helyzet normalizálódását.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.11.04. 22:10:08

kitti: ha nem viccből írtad, akkor nagy a baj. Mi alapján hoztad meg a döntést? Kinek a szavára adtál? Vagy csak a reklámokból tájékozódtál? És mit értettek azon, hogy veszélyes? Nem fertőz..max egy-két tucatbank drágább lett.

(Azért reménykedem, hogy ez vmi fórumos vicc)

Álmos · http://tudatlan 2008.11.05. 18:04:49

Bandi!

Egyetértek,most a csökkentett hitelt veszem fel,bár az eljárás továbbra is b....a csőröm!
A közjegyzői okoratban árgus szemmel fogok figyelni,kösz!
Most már csak abban segits,ha ugy alakul hogyan tudom kiváltani.mivel én ugy vagyok felhomályositva hogy lakáshitelt csak folyamatban lévő adás-vételi szerződés esetén lehet kötni. márpedig itt lezárul.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2008.11.05. 18:42:32

Privát címem ide biztosan nem írom, ahogy a profilomban is látható (elvileg) ez a tucat email címem: hoolhul@gmail.com ide írj valamilyen címről, amire majd válaszolok.

Álmos · http://tudatlan 2008.11.06. 18:18:05

Bandi emailt küldöm.
süti beállítások módosítása