Gerit, a Pénzcentrum.hu hűséges olvasóját szívatja a kólaautomata. Meg a kólások is. És az örök kérdés,azaz Kolombusz tojása: fog-e valaha blokkot/számlát adni egy ilyen készülék?
Íme a sztori:
"Történt ugyanis, hogy szombat este egy kiváló távol-keleti étteremben eltöltött vacsora után, a budapesti 2-es metróvonal Kossuth téri állomásához vezetett az utam. Gyomrom megtelve a kiváló zöldteától, és a töménytelen szójaszósztól, nem meglepő módon, valami kis ellensúlyra, konkrétabban az amerikai üdítőipar remekére, egy Coca-Colára vágyott. Legnagyobb szerencsémre a termék népszerűségének köszönhetően szinte a város minden pontján, egyszerűen, olcsón és gyorsan juthatunk hozzá (jó esetben), a sok éve már nálunk is elterjedt automatáknak köszönhetően. Rövidre fogva a történet.
Utolsó valamire való fémpénzemet, egy 200-as érmét behajítottam a vágyak automatájába, majd vártam a csodát egy dobozos kóla formájában. Ami ezután jött, azt nem lesz nehéz kitalálni. Se kóla, se pénz. Egyszerre lettem anyagilag és fiziológiailag is megkárosítva, hiszen nemcsak hogy apróm nem akadt több, de a rég vágyott „méreg” adagomat sem tudtam a hangosan követelőző szervezetembe bejuttatni. Több se kellett forrongó elmémnek és önérzetes fogyasztóként azonnal tárcsáztam a gépen (helyesen) nagy számokkal megjelenített panaszvonalat.
Szombatról lévén szó, az egyébként meglepően kedves ügyeletes munkatárs kért, hogy osszam meg vele pontos pozíciómat, majd megnyugtatott, hogy azonnal küldi az illetékes szakértő kollegát, továbbá jelezte, hogy a kártalanításommal kapcsolatban munkanapon, munkaidőben érdeklődjek ugyanezen a telefonszámon.
Teltek az órák, a napok, és végre eljött a kártalanításom felgörgetésének a napja. Két nap és két éjjel álmodtam körülöttem repdeső dollárjelekről, a monacói grand casino VIP termében elszórt milliókról, és olyan luxuskörülményekről, hogy a leendő ősfiaim is a nevemet imába foglalva kezdik minden reggeljüket.
Reggel fél 10, eljött az én időm. Újra hívom a vágy vonalát. Kedves női hang, röviden belekezdek a gondom ecsetelésébe, mire gyorsan továbbít egy illetékesnek. Újabb kedves női hang, lassan elhiszem, hogy nem egy magyar cég ügyfélszolgálatával beszélek, hanem a három kívánság egyik főállású tündérével. Felvázolom a történetet, minden apró részletet megosztok, majd lélegzet visszatartva várom, hogy egy hatalmas örömkitörés közepette igent mondjak a mesés kárpótlásra.
Egy pillanat, annyi sem, rántott vissza a valóság pikkelysömörös keze a földre. A továbbra is végtelenül kedves női hang közölte, hogy „Mivel Önt valóban kár érte, ezért megkérem, hogy fáradjon be hozzánk a XIII. kerületi irodánkba, ahol megtérítjük a gép által elnyelt 200 Ft-ját”. Ennyi!? Tényleg ennyi lenne az anyagi és nem elhanyagolható testi szenvedésem enyhítése!? Majd hozzátette „A két telefonhívás költségét még hozzá tudom írni, az plusz 200 Ft, így akkor összesen 400 Ft lenne a kártérítésem végösszege”.
Tanulság? Na az nincs. Hogy meglepődtem-e azon, hogy az elvesztett 200 Ft-ra 200 Ft a kártérítés? Egy fél pillanatra sem.
Lelkileg egy kicsit olyan a történet, mint a lottó, amíg nem húzzák ki a nekünk kedvezőtlen számokat, addig ott van az esély, így két napig, a rossz kóla automatának köszönhetően, álmodhattam egy szebb világról"
