A tévében, a rádióban és az újságcikkekben, mindenhol azt hallani és olvasni, hogy a bankok maximálisan segítenek a bajba jutott hitelfelvevőknek: például fizetési halasztást, részletcsökkentést, futamidő hosszabbítást adnak. Mindezek ellenére az én kérelmemet elutasították - panaszkodik a szon.hu egyik olvasója.
 
„Öt éve vettem fel személyi kölcsönt, aminek a jövő hónapban kellene az utolsó részletét kifizetnem. Sajnos olyan anyagi helyzetbe kerültem, hogy a februári és a márciusi (tehát a két utolsó) részletemet nem tudom kifizetni. Szermélyesen bementem a bankba és szerettem volna halasztást kérni, mivel február 23-tól munkába állok és akkor április és május hónapban tudnám a részletet kifizetni.
 
Sajnos a kérelmemet elutasították, azzal az indokkal, hogy az utolsó félévben nem lehet ilyet kérni. A fennálló tartozásom havi 9240 Ft, azaz kettő hónapra 18 480 forint. Én nem milliókkal tartozom és nem évekre kértem halasztást, csupán három hónapra, még sem teljesítették! Részemről ennyit a bank által nyújtott segítőkészségről.”
 
Lehet poénkodni, hogy „jaj, milyen könnyítésről beszélsz, még a húszezer forintot sem éri el a teljes tartozásod”, de ez véleményünk szerint elvi kérdés. Az ügyfél jelezte, hogy átmenetileg fizetési nehézségei adódtak, de rövidesen törleszt majd, mégis elutasították. Mennyivel lesz jobb a banknak, ha az elmaradás miatt heteken át postázhatja a fizetési felszólításokat, miközben május végére úgyis lezáródik az ügy. Talán a 18 ezer forint után felszámított késedelmi kamatra pályáznak?

 

Címkék: bank hitel kölcsön kamat ügyintéző tartozás késedelmi portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr342677052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sannya 2011.02.21. 15:58:44

pedig pont az osszeg "nagysaga" ami miatt elutasitottak...
egesz egyszeruen tobbe kerulne a sok hercehurca,mint a kesedelmi kamat...
amugy...
nem egyszerubb kolcson kerni 10.000 forintot ketszer,mint a bankkal kuzdeni???

coeurace 2011.02.21. 16:09:17

Tiszteletem a pedáns hozzáállásért, de az a helyzet, hogy ilyen összegért a bank nem fogja megmozditani az apparátusát. Gondoljon bele, hogy mibe kerülne az adminisztráció, hogy a 3 hónap halasztást bekönyveljék. Közben pedig normál ügymenetben az összeg nagyságrendje miatt minimális erőfeszitést tesznek majd az összeg behajtására.

Tudom, hogy kényelmetlen lesz hallgatni a banki telefonhivásokat, stb... Ugyanakkor csak annyit tudok tanácsolni, hogy fizessen amikor és amennyit tud és kész. Ezzel az összeggel negativ adóslistára (BAR) nem kerül fel, pár telefonhivást kaphat maximum.

Alig hiszem, hogy a bank a késedelmi dijra hajtana, hiszen ekkora összege a késedelmi kamat pár forintra jön ki. Persze ha valami adminisztrációs dijat rá akarnak számolni, az lehet nagyobb, de erről meg alkudhat mikor megkapja a fizetését pár hónap múlva és rendezni tudja a hátralékot. Mikor lesz pénze menjen be és kérje meg őket, hogy töröljék a hitelt úgy, hogy a hátralékot ott kp befizeti a pénztárba. Ha nem hajlandó extra költségeket kifizetni kiváncsi leszek, hogy el merik-e küldeni. (ha elküldik akkor meg felejtse el őket és ne is válaszoljon a megkeresésekre. Kiváncsi vagyok perre mennek-e 18 ezer ft-ért.)

Laciii 2011.02.21. 16:24:03

A halasztás macera, a felszólításokat meg kifizeted késedelmi kamatként.

A személyi kölcsön meg a lakáshitel két külön kategória, ha a házad viszik és csöves leszel adófizető helyett az állami szinten szívás, ha a plazmatvt az egyéni probléma.

2011.02.21. 16:27:00

Hát ez az, ezek után valszeg messzire fogod elkerülni a bankot, pedig nem is kellett volna nekik aparátus megmozgatni, csak mondjuk csoportvezetői hatákörben egyszeri személyes haladékot adni, és maradt volna egy elégedett ügyfél.
De elég lett volna egy emberséges ügyintéző, aki azt mondja, ön eddig mindig szépen fizetett, most is előre jelezte a nehézségeit, hát elfektetjük itt a számláját egy rövid időre.
De nem mert a szabály az szabály.

Hol van már a Mára által megírt Liebe Bank?

johevi 2011.02.21. 16:36:18

A könnyítés elsősorban a lakáshitelesekre vonatkozik. Másrészt ha van ilyen szabály, akkor nincs mit tenni.

Szurgent 2011.02.21. 17:41:14

Mellesleg nem csak kamatot húznak majd le rólad pluszban, hanem értesítésenként akár 2000 forintot is. Nem tuti, de a tesómnak annyi egy késedelmes levél, és persze a kamat is. :)

busga 2011.02.21. 18:37:31

Ez viccnek is rossz. Ha tulajdonos lennél egy bankban , te se engednéd, hogy ilyen pitiáner ügyben engedjenek az adósnak. Ha neked engednek, akkor bárki akinek eszébe jut, hogy jó volna később fizetni ott tolongana a bankban.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.02.21. 19:09:28

busga:

Amit leírtál az a kelet-európai hozzáállás. Ehhez szoktál hozzá. Ezért találod normálisnak.

Az is teljesen normális különben, amit velem csináltak. Havi 85.000 a lakáshitelem törlesztése, amit lazán fizettem, míg munkanélküli nem lettem 2009 novemberében. Akkor bementem a bankba és megkérdeztem, hogy mi a teendő, mert a félretett pénzemből még 5-6 hónapig tudom rendezni a dolgokat, de jóelőre szeretnék az adott helyzethez igazodni, és nem az utolsó pillanatban. (Állandóan azt szajkózzák, hogy ha nem halasztjuk, akkor van megoldás) Hát ott azt mondták, hogy egyetlen dolgot tehetek, fizessek tovább... Kösz. Kreatív!

Más kérdés, hogy azóta már normalizálódott a helyzetem és remélem marad is így. Azt tudom, ha neadjisten az élet úgy hozza, hogy nyerek vagy öröklök 9 millát akkor nem érdekel, mennyibe kerül, de én el akarom felejteni ezt a kurva hitelt a tetű bankkal együtt. Menjenek az anyjukba!

Bali01 2011.02.21. 19:43:26

Kérj kölcsön 20 rongyot,add oda a tetveknek,és bankkal az életbe le ne állj többet.
Nekem is van egy sztorim,ilyesmi,csak nagyobb összeggel.
Mésik fél a tekintetes lombard lízing,kisbetűvel nem véletlenül.
Van 3 db jelenleg még finanszírozás alatt álló kisteherautónk,Havi részlet darabonként olyan 3 kiló,hogy ne tartson sokáig.
Adódott,hogy novemberben bejött egy kis extra zsé,gondoltam család bepakol,és kari előtt elruccanunk négyesbe valami extra meleg helyre:)
Megtehettem volna,hogy nem jelzem a banknak,hogy a decemberi uzsora majd csak januárban érkezik,szeretek előre gondolkodni,és utálom,ha üres a zseb,majd januárban megkapják mind a kettőt.
Azért csak írtam egy levelet,melyben jeleztem,hogy januárban szeretném a decemberben aktuális díjakat megfizetni,mivel jelenleg nem tudom.
Hozzá teszem,mindaddig pontosan vagy előbb a számlájukon van a részlet,és kb 10 éves finanszírozói kapcsolatunk van(volt) velük.
Eltelik pár nap-azaz egy bő hét,és jön a levél,nem ám olyan mézes mázos mint amiket szoktak küldeni,hogy Tisztet Ügyfelünk,Kedves Uram ilyen-olyan új finanszírozási lehetőségre kívánjuk cégük figyelmét felhívni...nem.Ez csak annyit tartalmazott,hogy NEM ÁLL MÓDJUKBAN HOZZÁJÁRULNI.
Indoklás nuku,csak ennyi.
Itt szaladt el az a bizonyos cérna,szépen bementem és a fent maradó fél évet autóként becsengettem egy összegben,felejtsük el egymást.
Bele nem rokkantam,igaz tavaly pálmafák elmaradtak,az ünnepek szépen teltek,majd idén összespórolom,szerintem a fizetendő kamatokból nem rossz utazás lesz,ahogy számolgattam.
Bankkal többet az életbe nem kezdek.Ha nincs rá pénzem NEM KELL.

yeti-ufo hibrid 2011.02.21. 20:29:40

Szerintem itt egyszerűen birka szabálykövetésről van szó. A szabály az, hogy az utolsó fél évben nem lehet. És kész. Innentől meg mindegy, hogy mekkora az összeg, vagy mi az indok.

samot 2011.02.21. 20:44:42

@coeurace: Mi az,hogy mibe kerülne az adminisztràcio?Talàn azt hiszed,hogy 10ezer forint az allkalmazott orabére?20perc munka!Egyszerüen maffia törvények uralkodnak és senki se akar valamit tenni ellene!!Még az uj kormàny sem!Valyon miért?A vàlasz egyszerü!
süti beállítások módosítása