Nézzük, hogy mit kaphat 2800 forintért egy svájci frankban eladósodott magyar szurkoló 2010-ben! A dolog érdekessége, hogy a levélíró vérnyomása és az alpesi deviza árfolyamának alakulása között érdekes összefüggés figyelhető meg.
„A Svédországban elszenvedett vereség ellenére érdeklődve vártuk a magyar labdarúgó válogatott első hazai fellépését az új selejtezősorozatban. Az egyik IBUSZ irodában már a múlt héten megvásároltuk a jegyeket, az ügyintéző hölgy mondta, hogy a 2800 forintos jegyünkkel majdnem a felezővonallal egy magasságban fogunk ülni a meccsen. Ekkor a vérnyomásom szisztolé értéke még a 2008. júliusi svájci frank árfolyamot (145) sem érte el, nyugodt voltam.
Kedden elérkezett a mérkőzés napja, a találkozó fél kilenckor kezdődött. Hogy ne maradjunk le semmiről, már háromnegyed nyolckor elindultunk otthonról, kocsival nincs 10 percre tőlünk a Megyeri úti pálya. Egészséges drukk volt bennünk, de a vérnyomásunk még ekkor is jó 20 Hgmm-el elmaradt attól a szinttől, amin az átlagos magyar frankhiteles eladósodott (160).
Parkolás után csatlakoztunk a pálya felé hömpölygő tömeghez, amely az alig másfél méter széles főbejárati kapu előtt eléggé feltorlódott. Egyes becslések szerint ezrek vártak bebocsátásra. A tömeg szélén sikerült egy kicsit gyorsabban haladni, de a negyed óra alatt megtett 8-10 méter nem igazán nevezhető surranásnak. A vérnyomásunk a tömeg egyre nagyobb nyomására a 2008 őszén mért frankárfolyamhoz volt mérhető, pillanatok alatt szaladt fel előbb 170-re, majd 180-ra.
Elhangzott a kezdő sípszó és mi még mindig a kapun kívül voltunk, a vérnyomásunk ekkor a 2009 tavaszán mért CHF-szintet idézte (190-200). A tömeg eleinte azt skandálta, hogy „engedj be, engedj be”, majd egyre néhányan egyre csúnyábbakat kiabáltak (anyázás is volt benne). Megy a meccs, de nemsokára bejutunk.
Már majdnem mi következtünk, amikor néhány biztonsági embernél elszakadt a cérna (állítólag az a kérdés hozta ki belőlük az állatot, hogy „miért nem lehet a kapu másik szárnyát is kinyitni”) és az előttünk álló fiúk közül egyet-kettőt úgy leütöttek, hogy nem akartunk hinni a szemünknek. Hirtelen 5-6 biztonsági állt ökölbe szorított kézzel velünk szemben és azt ordították, hogy „vissza, vissza mindenki”, eközben egy gumibothoz hasonlító tárggyal ütötték az egyik srác fejét. Vérnyomás 2009. március (215).
Lásd még: Brutális szurkolóverés a magyar-moldávon
15-20 másodperc múlva az öklök integető tenyérré változtak, nem túl megnyugtatóan jelezték, hogy „lassan lehet jönni”. A motozás leginkább egy gatyába-rázáshoz hasonlított, balkáni körülmények között bejutottunk a stadion területére. A tömeg a lelátók felé vette az irány, az őrök sorfalában sokan csak félve vetettek egy pillantást a kétajtós szekrények által ledarált vérző fejű 60 kilós gyerekre.
A vérnyomásunk az első sokk után csillapodni látszott, már az sem érdekelt, hogy az első 25 percről lemaradtunk. Akkor is volt egy „árfolyam-ugrás”, amikor megláttuk, hogy ez a közel fél óra elég volt a mögöttünk ülő kulturált társaságnak, hogy szotyival (buga, makuka - ki hogy ismeri) teleköpködjék a székünket. Az ügyintéző hölgynek üzenem, hogy rossz az ibuszban az illusztráció, mert nem a felezővonalnál, hanem a tizenhatosnál ültünk.
A második félidőben a kétgólos vezetés birtokában jobban megnyugodtunk, mint a frank, amikor 2009 közepétől 2010 elejéig a 180-as sáv környékén mozgott, aztán a moldávok szépítő gólja, majd egy-két veszélyes helyzet újra az egekbe repítette az „árfolyamot”.
Most, hogy ezt az indokolatlanul brutális szurkolóverést, a megfelelőnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szervezést, valamint a felejthető meccset kiírtam magamból, a vérnyomásom is lecsillapodott. Most a svájci frankon a sor!”
