Naptárral bankolni?

 2010.06.16. 09:00

 

Egy olvasónk küldte az alábbi sztorit:

 

 
"Fél évvel ezelőtt még egészen szép kamatokat kínáltak a bankok. Az Ersténél sikerült is kifognom még egy 8 százalék feletti, egészen pontosan 8,2 százalékos akciós kamatot, amire egy komolyabb - mondhatni szabad szemmel is látható – összeget le is kötöttem. Mivel alapvetően rutinos játékos vagyok, természetesen az ismétlődő lekötés opciót választottam, mondván ha esetleg fél év múlna nem figyelek, akkor is hozzon valamit a konyára az összeg.
 
De nem ma jöttem le a falvédőről, azonnal beírtam a kiváló outlook naptárba, hogy riasszon a lejáratkor. Nyilván nem voltam olyan naív, hogy azt feltételezzem, hogy a lejáratkor ismét egy magas, akciós kamattal fogja a rendszer újrakötni a betétemet, de amit az automatikus új kamat rovatban láttam, azon megdöbbentem. A bank ugyanis kőkemény 3,25 százalékos NEM akciós – sőt, kifejezetten alacsony – kamatot biggyesztett volna hozzá a pénzemhez.
 
Annyira felkaptam a vizet, hogy azonnal megnéztem a sima mezei kamatlehetőségeket a bank honlapján: 4 százalék feletti kamathoz simán hozzá lehet jutni, de úgy látszik, ők nem szeretik megtartani az ügyfeleiket. Ha olyan fenemód fontos lenne ugyanis az ügyfél számukra, akkor nem érte volna meg a lejárat előtt néhány nappal egy figyelmeztető e-mailt vagy smst küldeni? A telefonszámom megvan, hiszen minden online belépéskor jön az sms, sőt, minden akciós hitel, vagy egyéb marhaság alkalmával felhívnak. A számlakivonatot meg e-mail-en küldik. Mindegy, egy ügyféllel kevesebb..."
 
A tanulság pedig: használj naptárt is a bankoláshoz!

 

Címkék: tanácsadás bank befektetés szívás kamat ügyintézés szivatás megszüntetés tőkegarancia számlanyitás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr822085338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VR6 2010.06.16. 09:17:35

Ez máshol is így van, mindenhol így jársz majd.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.06.16. 09:21:43

Ne csak a bankoláshoz, hanem mindenhez használj naptárt figyelmeztetőnek, ami időponthoz köthető. Sok stresszt megspórolsz vele.

PopSzandokán 2010.06.16. 09:30:35

A naptár amúgyis hasznos dolog, habankolsz, hanem, nem?

(De.)

Fleshmeat 2010.06.16. 09:33:04

Ha olyan mulya vagy, hogy nem olvasod el azt a kondíciós listát, aminek a feltételeit elfogadod a betétlekötéssel, hát magadra vess. Abban feketén-fehéren benne van, hogy a nem akciós, X hónapos kamat fog lejárat után érvényes lenni.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.06.16. 09:50:44

@Fleshmeat: Pont az a baja a posztolónak, hogy a nem akciós kamatnál is kevesebbet kapott.

Fleshmeat 2010.06.16. 09:53:11

Nem az átverés a szándék, hanem a forrás szerzés.
Ha átverésnek érzed a dolgot, jelentsd a PSZÁF-nak.

OkoskaTo:rp 2010.06.16. 09:55:22

Hasizacsi nem ver át nem akciós kamattal...

Fleshmeat 2010.06.16. 09:58:41

Egy kondi listában általában ez úgy van feltüntetve, hogy a "mindenkori kondíciós lista szerinti, nem akciós 6 hónapos betéti kamat".
Ez az MNB alapkamat vágásainak köszönhetően fél év alatt simán csökken ennyit (a lekötéskor érvényes, és a lejáratkor érvényes listát nézve).

Kate Molider 2010.06.16. 10:07:17

Pont ellenkező saját tapasztalatról tudok beszámolni: amikor az akciós kamatozás 6 hónapja lejárt, felhívott az ERSTE és személyes találkozót kezdeményezett, hogy új hízókúra lehetőségeket ajánljon a pénzemnek:) Szóval nem biztos, hogy direkt annyira szemét, mocskok, mint amennyilyennek látszanak, vagy csak nekem van szerencsém? :P

Marengoo 2010.06.16. 10:17:43

A banknak nem az ügyfél számít, hanem a pénz. Nyilván abból kiindulva, hogy a profitot pénzből termelik, s nem az ügyfelek korrekt kiszolgálása hozza.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.16. 10:58:47

T. Panaszos! Jó érzés reklámozni, hogy hülye vagy? Akkor üdv a klubban! :D

Öreg Sam 2010.06.16. 11:01:13

Háááát,ez már csak ilyen...
Az akciós kamatok a lekötési időszak után visszazuhannak a normál szintre.
Én ezt úgy oldottam meg,hogy 3 helyen tartom a pénzecskémet,és az aktuális akciók lejárata után megforgatom aa 3 bank között.
Mindig"uj" pénzre vonatkoznak az akciók,netbankon keresztül az utalási költségek meg elhanyagolhatók.

lucius AIMERnius 2010.06.16. 11:02:55

@OkoskaTo:rp:
hasi Tasi :) és nem kér kódot

HLaci 2010.06.16. 11:04:51

@OkoskaTo:rp: nem hasizacsi, vazz.

hasitasi!

smartdrive 2010.06.16. 11:10:06

és mit vesztettél, te hisztigép? feltöröd, lekötöd 4-gyel

Donor 2010.06.16. 11:17:18

Ez most nem világos.
Most akkor bukta az eredeti lekötés akciós kamatát is?
Mert az irtózatos nagy átverés és jogos a sün az Erstének.
Vagy megkapta azt a kamatot, lejáratkor, majd meghosszabbították a nem akciós kamattal? Mert ez van mindenhol.
Ha rutinos lennél akkor nem megújulóra kötötted volna ÉS használnál naptárt. :D

Birkesz 2010.06.16. 11:23:00

A pont Donornál:
Nem megújuló és naptár. Így mindig akciós kamatokat kapsz.

Dr Kangörény 2010.06.16. 11:33:05

@Fleshmeat: Te az a fajta okostojás vagy, akit nemcsak megszívatnak, de még örülsz is neki, hogy tudtad, meg fognak szivatni?

ODIV 2010.06.16. 11:34:09

Engem az FHB a lejárat előtt egy nappal felhív, hogy ne feledjem, másnap lejár a lekötésem és lehetőségem van ilyen-olyan akciókkal továbbra is lekötni. Majd megkérdezik, hogy mikor hívhatnak fel másnap, amikor is elmondom, milyen konstrukcióban szeretném a további lekötéseket.
(Nem, sajnos nem vagyok privátbanki ügyfél)

stuccer (törölt) 2010.06.16. 11:45:38

össze ne szard már magad posztoló ekkora faszságon, ez a legnagyobb bajod? te szerencsétlen fostartály, foglalkozz a lényeges dolgokkal, ne azon a szájbakúrt 0,75% kamaton ami hiányzik. gondolom fingod sincs olyanokról, hogy forrásköltség meg hasonlók, de nem is lehet elvárni egy ilyen retardálttól ilyen magas szintű tudást.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2010.06.16. 11:53:07

A magas kamat azért jól jött ugye? Amikor extra magas kamatot kapott az fel sem tűnt, csak az alacsony.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.16. 11:56:15

@Kangörény_: ha lenne egy cseppnyi eszed, akkor felfoghatnád, hogy miről írt.
Ott a kondíciós lista, meg lehet nézni, ha másból nem, abból kiderül, hogy az ismétlődő lekötés már nem az akciós kamattal, hanem a mindenkori legalacsonyabb(?) betéti kamatozással történik.

binary11 (törölt) 2010.06.16. 12:06:03

Jéé a pénzt le is lehet kötni?? 3-5-8 százalékra? Azért ez nem nevetséges? Vért húgyozva összeszedek 500 ezer forintot és kapok egy év múlva ha jó fiú vagyok és nem veszem ki 15-25-40 ezer forintot? Hát izé....

BtK 2010.06.16. 12:26:24

Ne keseregj, az OTP még szemetebb, náluk újrakötés esetén csak 2.25%...

Jocóó 2010.06.16. 12:41:57

Hát ez nem nagy szám... CIBnál ugyanez a gyakorlat, de sztem mindenhol. Igen, vezess naptárt, és szokj hozzá hogy ez így megy.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.16. 12:42:38

@bm613:
Na, akkor fuss neki még egyszer.

Vagy tanuld meg értelmezni az olvasottakat.

Másrészt meg aki szabad szemmel is látható összegeket köt le - magyarul ennyit tud nélkülözni hosszabb távra -, az ne sírjon.

Akciós kamatra meg csak külön kérésre köt le pénzt minden bank. Automatikusan nem.

Mellesleg a 0,75% (a különbség) 1 millió forintonként és évente 7500 Ft. Havi 2 korsó sör egy meglehetősen olcsó kocsmában.
A csávó most ezért sír.

vanyinorbi 2010.06.16. 12:44:03

@BtK: Az otp leginkább 1%-ot ad újrakötéskor nem akciósan. Ha 5 millió fölötti összegről van szó, akkor is csak legfeljebb 2%.

johevi 2010.06.16. 12:45:09

Minden betétnek van típusa, minden betét különbözik valamiben a többitől. Gondolom a lejártad annak a típusnak az akkori feltételei szerint lett lekötve.

Alonso Mosley 2010.06.16. 12:59:35

@vanyinorbi: bizonyhogy 1%ot ad, én a múlt héten hagytam ott őket miután besírtam.. a saját hülyeségemen, ti, hogy nem követtem a fordulónapokat, sem a kamatokat.
Na, de lényeg a lényeg, pöppet off akarok lenni, nem tudja valaki, hogy mikor türlik már el végre azt a ratyvadék kamatadót?
Merugye amikor bevezették, akkor Viktorék egyből rávágták, hogy majd ha ők lesznek kúrmányon, akkor beszüntetik ezt a hülyeséget is.
Most akkor mi van? Kúrmányon vannak már, vagy eltörölték, vagy mese volt, vagy nem figyeltem? ..vaggyööö nemtudom?

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.16. 13:05:01

@Alonso Mosley:
Viktorék olyan sok mindent mondtak.

Ez nem azért volt, hogy megvalósítsák, hanem hogy a sok ökör rájuk szavazzon, és aztán ők tudjanak lopni pár évig, ne Feriék.

Mylady 2010.06.16. 13:06:39

Minden banknál ott van a feltétleke között (nem eldugva, hanem észrevehető helyen), hogy ha lejár, a következő periódusra a nemakciós kamat lesz érvényes

Én eseti lekötést alkalmazok és mindig beállítom a telefonomat, hogy emlékeztessen a lejárat napján. Ennyi.

Bocimaster 2010.06.16. 13:09:55

Alapokba fektetni sokkal értelmesebb dolog. Persze alacsony kockázatú, állampapírokban és bankbetétekben tartott alapokról beszélek. Nagyjából hozzák az akciós betétek kamatát, viszont bármelyik nap kiveheted, nincs lekötve.

vanyinorbi 2010.06.16. 13:14:34

@Alonso Mosley:

Kamatadót most sem kell fizetni, ha megfelelő számlán tartod a pénzt, és 5 évig nem nyúlsz hozzá (ha 3 év után kiveszed, akkor 10%-ot kell fizetni).

valaki76 (törölt) 2010.06.16. 13:18:00

A 8.2%-os rekord hozam kapcsán inkább az az érdekes, hogy a kamatadót és az 5.7%-os évesített inflációt beszámítva ez

Kb. 0.86% reálhozam.

Bélabácsi 2010.06.16. 13:36:18

Most akkor miért háborodik fel az, aki nem akar tájékozódni, mielött cselekszik ?

Pláne miért osztja meg eme hülyeségét másokkal ?

A bank a piacról - értsd: a figyelmetlen ügyfelekböl IS - él, ennyi. Alkalmazkodjál, apafej, a kapitalizmushoz.

Továbbá: ha az újralekötött betét tényleg 0,75%-kal rosszabb volt mint a normál, másnap bemész, feltöröd a betétet (1 napi kamatot buksz....) oszt lekötöd a 0,75%-kal magasabb kamattal.

Alonso Mosley 2010.06.16. 13:38:51

@vanyinorbi: igen, hát valaki már írt vmi hasonlót, de én is csak megerősíteni tudom, hogy 3-5 évekre szerintem még 'Boborján a világ legtávolabbra látó embere' sem látna előre.
Sajnos én sem tudok éveket felölelő időszakokra tervezni, mindenesetre köszönöm a tippet!

De azért nem ártana, ha újra előkerülne ez a téma, végül is (jó esetben) adózott pénzekből keletkezett megtakarításokról beszélgetnünk.
Szóval, csapkodjátok az asztalt, vagy a klaviatúrát, kinek milyen a vérmérséklete :) hátha egyszer meghallgattatnak siralmaink.

ave 2010.06.16. 13:45:08

Szarzsak bank, neked meg keves penzed van.
Akinek sok van, azt felhivjak mindig, ha van ilyen-olyan lekotesi lehetoseg.

vanyinorbi 2010.06.16. 13:53:57

@Alonso Mosley:

Igazából nem muszáj nagyon előre látni. Hamarabb is megszüntethető a számla. Ilyenkor a teljes kamatadót ki kell fizetni, azaz majdnem ugyanott vagy, mintha a bank vonta le volna.

DE: Plusz költsége lehet a számlának, és a korai bontás sem feltétlenül ingyenes, így csak akkor jössz ki jobban, ha magasabb kamaton volt lekötve a pénz, mint a folyószámlán lett volna.

kispista 2010.06.16. 14:21:41

@valaki76: tarthatod a párnacihában is a pénzedet, ott kapnál -5,7% kamatot.

valaki76 (törölt) 2010.06.16. 14:27:20

Furcsa dolog a pénz: ez az 1891-es 8 forintos (arany) pénzérme mindenféle bankszámla nélkül makacsul őrzi az értékét 119 éve. Ma úgy kb. 53 ezer forintot ér.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/ed/AHG_8_forint_1891_reverse.jpg

valaki76 (törölt) 2010.06.16. 14:33:29

@valaki76: Természetesen az 53 ezer forint a benne található 5.8 gramm arany értékére vonatkozik.

Numizmatikai ritkaságként sokkal többet ér

(egész pontosan egyébként 20 frankos/8 forintos pénzérme)

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:AHG_8_forint_1891_reverse.jpg&filetimestamp=20090204233914

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.16. 15:09:19

hehe ,szep is lenne ha folyamatos lekotesnel maradna a kamat. Akkor nekem lehetne mar sok szep 10%os kamatu lekotesem...

Aprobetu: ott van, hogy csak az elso lekotesnel ervenyes, utana pedig mire valt.

kogito 2010.06.16. 15:26:26

Legszebb öröm a káröröm, ugye sok bankpárti hozzászóló ?

Birkesz 2010.06.16. 15:53:41

@tildy:): 10% bankbetétre? Hol, merre?

valaki76 (törölt) 2010.06.16. 17:01:19

@smartdrive: Általában negatív reálhozamért.

bankos44 2010.06.16. 19:43:36

Na ismét egy IQ-mester..mennyi ilyennel találkozom naponta..több kommentelő is jól mondta:"mindenkori kondíciós lista szerinti, nem akciós x hónapos betéti kamat"..tehát annyi hónapra amire eredetileg lekötötted és normál kamattal fog továbbmenni..mivel akciós kamat csak az első időszakra jár...ha annyi pénzed van mint írtad,legalább ennyi eszed lehetne..azt írtad egy ügyféllel kevesebb..remélem most nem az enyém leszel..ilyenekre nincs szükségünk...
süti beállítások módosítása