Egyetemet végzett olvasónk jó adós módjára minél hamarabb szabadulni szeretne a diákhitelétől, ha már megteheti. Csakhogy a Diákhitel Központ könyvelése nem könnyíti meg a dolgát: vagy az előírt összeget csengeti ki a kedves ügyfél vagy előtörleszt, a kettő együtt, egy összegből nem megy.

Sok más volt diáktársamhoz hasonlóan én is idén nyáron fejeztem be az egyetemet. Idén július 3-án szűnt meg a hallgatói jogviszonyom. Mivel felvettem a diákhitelt, a jogviszony megszűnését - ahogy azt kell - bejelentettem a Diákhitel Központnak. Ők még augusztusban küldtek egy levelet, hogy legkésőbb novemberig meg kell kezdenem a törlesztőrészletek fizetését, havonta 4000 forintnál egy kicsivel nagyobb összeget.

Utána olvastam a honlapon, hogy van-e lehetőség a hitel előtörlesztésére. Kiderült, hogy igen, van, mindenféle költség és külön ügyintézés nélkül lehet előtörleszteni. Mindössze annyi a teendő, hogy az átutalás közlemény rovatában a szerződésszám mellett az „előtörlesztés” szót is fel kell tüntetni.

Gondoltam, nem hagyok mindent az utolsó pillanatra, ezért november helyett már októberben kipróbálom, hogy milyen az adósságot fizetni, legalább ha adódik valami komplikáció (visszajön az utalás stb.) így még idejében kiderül. Állandó átutalási megbízást adtam a bankomnak, amiben minden hónap másodikát jelöltem meg utalási napnak (így 100%-os biztonsággal oda kell érnie az 5-ei törlesztési határidőre). Ezzel elintézettnek tekintettem az ügyet, a minimum törlesztés többszörösét fizetem havonta, gondoltam a kötelezőt levonják, és az e feletti részt pedig lekönyvelik a tőketartozásra.

A meglepetés tegnap ért, amikor kaptam egy levelet, miszerint 4163 Ft hátralékos tartozásom van, amiből 4140 Ft a hátralék, 23 Ft pedig a késedelmi kamat. Felhívtam a központot, és kérdeztem, hogy ez hogy lehet, amikor határidő előtt elutaltam a törlesztést. A munkatársuk - megjegyzem, nagyon segítőkészen - közölte, hogy az előtörlesztésből csupán a hátralékot tudják levonni, és mivel október és november 3-án még nem volt hátralékom, azt csupán november 5-én könyvelték, ezért az összes befizetésem ment tőketartozásra. (Később utánanéztem, és a tájékoztató is valóban így írja.)

Kérdeztem, hogy ez esetben mi lehet a megoldás. Mondta, hogy két utalásban kellene küldeni a pénzt, külön a részletfizetést és külön az előtörlesztést, vagy pedig vállalom minden hónapban késedelmi kamatot, és úgy időzítem az előtörlesztést, hogy 6-ára érkezzen be, ekkor egy napi késedelmi kamatot kell fizetnem, ami nagyjából 2 Ft a számításaim szerint.

Szerintem utóbbi - a kétforintos - a legoptimálisabb megoldás, mivel az utalás költsége még az olcsóbb pénzintézeteknél is 10-20 forintba kerül, de egy kicsit játszunk el gondolattal, hogy nem változtatok semmit, és minden hónap 2-án fizetem továbbra is az előtörlesztéseket. Ebből a pénzből a Központ minden hónapban levonja a 4140 forintot és nagyjából 45-50 forint késedelmi kamatot, ezzel még nincs is semmi baj, ha egyszer ezek a feltételek. Csakhogy ismerve a rendszer rugalmatlanságát a Központ - mint tette azt novemberben is - vélhetően minden hónapban kiküldene egy tájékoztatót a hátralékos tartozásról. A levélpapír, a nyomtatás, a boríték és a postázás költsége pedig jóval felülmúlná a késedelmi kamatot. A módszer tehát veszteséget termelne, nem is beszélve az elpazarolt papírról egy olyan korban, amikor a csapból is az folyik, hogy: „óvd a természetet, kétszer gondold meg, mit nyomtatsz ki”.

Két dolgot nem értek az üggyel kapcsolatban. Az egyik, hogy miért nem lehet megoldani az előtörlesztés és a törlesztés egy utalásból könyvelését. A másik pedig, hogyha már nem lehet megoldani rendesen a könyvelést, akkor miért nem írják le a tájékoztatóba tippként: „ha nem akarsz kétszer utalni, küldd minden hónap 6-ra az előtörlesztést, és viseld az elenyésző nagyságú késedelmi kamatot”. Ezeken kívül még azt is életképes megoldásnak tartanám, hogy aki 40 napon belül fizeti a hátralékos tartozását, azt nem tájékoztatják, és nem vonnak le tőle késedelmi kamatot. Így elkerülhetőek lennének az előtörlesztésekből adódó félreértések, és a könyvelési rendszeren sem kellene módosítani.

 

További történeteket várunk a blog@penzcentrum.hu e-mail címre.

Címkék: hitel diákhitel késedelem portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr951565983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heima (törölt) 2009.12.02. 08:52:03

most ezen mi olyan bonyolult, van két fajta törlesztési és könyvelési mód, amit értelemszerűen nem tud a központ helyetted eldönteni:

A opció: kötelező törlesztés: (késedelmi kamat-késedelmi tőketartozás)-hitelkamat-tőketörlesztés

B opció: előtörlesztés: (késedelmi kamat - késedelmi tőketartozás)-tőketörlesztés közvetlenül.

Jellemzően a törlesztés elkezdésekor a kötelező törlesztőrészlet az éves kamatokat sem fedezi, így nagyon nem mindegy, hogy A vagy B opciót választod.

Ha csak simán többet küldesz, akkor előteljesítésnek veszi, és a kamatokat fogod előtörleszteni (azaz mondjuk köv hóban nem kellene a teljes kötelezőt sem küldeni), ha meg jelzed h előtörlesztés, akkor meg közvetlenül a tőkét csökkented, így a későbbi kamatos kamatot spórolhatod meg, de ez nem ment fel a kötelező részlet fizetése alól.

Ez a két lehetőség neked választható opció, a központnak tökmind1, hogy melyiket választod, nem fogja helyetted kitalálni.

eurosapiens.hu · http://eurosapiens.hu 2009.12.03. 10:14:57

Az adminisztráció könnyítésére nem számíthatunk a közeljövőben. Amin lehet változtatni, az az egyik mondatban van, miszerint "Később utánanéztem, és a tájékoztató is valóban így írja." - mindent érdemes alaposan átrágni MIELŐTT dönt és cselekszik az ügyfél. Rengeteg probléma adódik abból, ha csak utólag tájékozódunk illetve abból, hogy nem tájékoztatnak bennünket.
www.eurosapiens.hu

entropic · http://e-konyv.blog.hu 2009.12.04. 01:18:58

Egyértelműen leírják, hogy külön utalásként lehet előtörleszteni, fölösleges okoskodás ez a poszt.
süti beállítások módosítása