Indesit: a magyar gyötrelemgyár

 2008.09.03. 08:41

Az alábbi történet tanulsága leginkább az, hogy olyan hűtőt kell venni, ami nem romlik el, mert ha már a baj megtörtént, akkor szinte teljesen hiába kapálózunk. Azért a 30 napon túli kínlódás a maga nemében elismerésre méltó, akinek volt már rosszabb, küldje el történetetét a blog@penzcentrum.hu címre!

 

A történet játszódik vidéken, a XXI. században:
- 2008.07.09.: 11 hónapja vásárolt (garancia: 2 év) Ariston hűtőnk meghibásodását
bejelentem az Indesit Company Magyarország Kft. telefonos ügyfélszolgálatán. Ígérik, két napon belül kijönnek.
- 2008.07.11.:  telefonos érdeklődésemre és néhány telefonhívás után kiderül, hogy
bejelentésemet hibás szervizcímre továbbította az ügyfélszolgálat, azonnali intézkedést ígérnek.
És csak azt ígérték a bejelentéskor, hogy két napon belül visszahívnak.
- 2008.07.14.:  kiderítem az interneten, ki az illetékes szerviz, felhívom őket, megígérik,
jönnek holnap, majd felhívnak mielőtt kijönnek. 4 óra múlva megérkezik a szerelő (persze nem hív fel előtte), aki megállapítja, hogy elromlott a hűtő elektronikája, az alkatrész érkezése 3 nap és 2 hét között várható. Jegyzőkönyvet nem hagy a helyszínen, a garanciajegyre nem vezet fel semmit (nyugdíjas szülők vannak otthon, de hát megtehetné magától is)
- 2008.07.25.:  telefonos érdeklődésemre mind az Indesit ügyfélszolgálata, mind a
szerviz a másik felet nevezi meg, mint aki felvilágosítást tud adni arról, mikor érkezik meg a cserealkatrész illetve az elromlott készülék kicseréléséről ki állíthatja ki az igazolást
- 2008.07.29.: a helyzet tarthatatlanságára tekintettel igyekeztem a hatályos
rendeletekre, törvényekre hivatkozva ismételten telefonon mindkét félnél érdeklődni a javítás illetve az azonnali csere lehetőségéről, ismételten az egymásra mutogatást kaptam válaszul.
- 2008.08.04.: az Indesit telefonos ügyfélszolgálata továbbra is elhárítja
csereigényemet, a szervizt megnevezve, mint ebben illetékest
- 2008.08.06.(a bejelentéstől számított 27. nap): a szerviz nem tudja, hogyan lehet
kiállítani csereigazolást, de megkérdezik ezt a másik, felettes szervizben.
- 2008.08.07. csütörtök: az Indesithez megérkezik a szerviz által kiállított csereigazolás,
a hétvége után ki is fogják cserélni. Szívóskodom, hogy az már 32 nap múlva lesz, de mondják, ez van.
- 2008.08.08. péntek, a 30. nap: szokás szerint bejelentés nélkül, reggel megérkezik a
hűtő, kicserélik. Hurrá, elmúlik a meleg, ismét van hűtőnk!
- 2008.08.11.: Felhívom a szervizt, vajon mikor jönnek ki ismét, mert a garancialevelet
nem pecsételték le, én pedig nem megyek be munkaidőben a szervizbe. Majd kijönnek pár hét múlva, mert mostanában nincs arra javítanivalójuk?


A történet megkoronázása: pár nap múlva váratlanul érkezik szervizes kolléga pecsételni. Míg anyósom telefonál nekem, mert nem tudja, hol a garanciajegy, szervizesünk türelmetlen: nem ül le, ?mert az idő pénz?!


Egyébként minden egyes telefonálás után leírtam röviden, kivel és mit beszéltem és elfaxoltam az Indesit-nek. Ők soha, semmilyen módon nem reagáltak Segítségül azok a jogszabályok, amelyek az ilyen esetekre vonatkoznak, bár az Indesitet nagy ívben nem érdekelte, hiába hivatkoztam rájuk : 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet, 4. § (1) bekezdés  illetve az 1959. évi törvény 306. a Polgári Törvénykönyvről § (2) bekezdés. Ezek szerint az elromlott készülékre nem muszáj javítást kérni, rögtön lehet kérni a cserét illetve  15 napon belül törekedni kell a kijavításra, de 30 nap elteltével már bíróságon is perelhető a javítást / cserét el nem végző cég. Én ott hibáztam, hogy ezt a hiba bejelentésekor még nem tudtam.


Ezt a történetet elküldtem a Fogyasztóvédelmi Hatóságnak is kb. 3 héttel a hiba bejelentése után.
Megkérdeztem telefonon, mikor reagálnak? Válasz: 30 napon belül?. No comment, ez Magyarországon így működik.

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr21646001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erno 2008.09.03. 09:14:18

Nekem a Whirlpool szerviz csak 120 nap után volt képes csereutalványt adni az elromlott mosogatógépemre.
Te még szerencsés vagy.

explorer68 2008.09.03. 09:46:54

Mi ebbôl a tanulság: nem szabad Ariston és Indesit készüléket venni! Nekünk volt egy 70 cm széles Indesit hûtônk 1999 táján amivel jól megjártuk, mert mint utóbb kiderült évek óta 4-5 kW/24h fogyasztást produkált. Van egy Ariston szagelszívónk a gáz felett, ami jól szuperál már 7 éve, de az nem egy bonyolult szerkezet.

quick 2008.09.03. 09:49:57

Nekem 1 hónapos Ariston mosó-szárító mondta be az unalmast, 4 hét volt mire meghozták az új vezérlést, persze rossz programmal flash-elve. Még egy hét és megjött a jó verziós eprom. F@sza volt egy hónapig kézzel mosni. Aztán másfél évvel később ugyanazzal a hibával kifeküdt, én meg elmentem a boltba és vettem egy LG-t, az Aristont ismét 3 hétig javították garanciában, de akkor már csak röhögtem. Azóta egy rokonnál üzemel, de a régi mosógépét nem engedtem kidobni, szerintem még vissza fogja hozni a pincéből...

Ronald 2008.09.03. 09:55:01

Emberek. Aki európai márkát vesz - az sikeres ember nem lehet.
Véssétek már be: ezek nem gyárak...ahol termelés folyik.
Ezek szanaszét gyártatnak mindenféle alvállalkozókkal (pl. az Indesit a románokkal) - és csak a bélyeget rakják rá.

Koreait kell venni - az meg van csinálva...persze az is csak addig, amig be nem gyürüzik oda is az európai pofátlanság.
.

quick 2008.09.03. 10:08:39

Ronald,

Ezt pl. én egészen közelről ismerem. Tudom, hogy anno a Solectron gyártotta a vezérlést Temesváron aztán bukták az üzletet és a Jabil Szombathelyen folytatta, most meg a Delta gyártja, az első kettőnél személyesen is láttam a termelést. De a gond nem igazából a CEM-ek gyártása, hanem, hogy ki az az állat aki egy mosógép túlfolyóját az elektronika fölé tervezi ergo, ha egy kicsit elméred a mosóport és felhabzik, akkor pont a panelre csöpög a víz és elfüstöl a gép...

Santesor 2008.09.03. 10:08:48

A mosógépeik sem különbek.
Épp a szervizt akartam hívni, amikor a neten találtam egy Indesit fórumot, és végigolvastam.
Mivel szinte minden Indesit és Ariston felültöltős mosógép teteje rozsdásodik ezért nem hívom a szervizt, hanem veszek egy rendes mosógépet és ennek a szarnak a nevét egy életre elfelejtem!

Tackling 2008.09.03. 10:18:28

Még a hülye azért nem vagyok áruházban is azt mondták az indesit mosógépre hogy nincs a hivatása magaslatán. Ott az electroluxot istenítették

Az a baj viszont hogy a cuccok nagy része low category gyártmány, innen-onnan összehordott alkatrészekből. Ilyeneket találunk 80-90%-ban az áruházakban még középáron
300000-ért meg nincs nagyon kedvem hűtőt venni még akkor sem ha multimilliomos lennék

Lexxx 2008.09.03. 10:24:57

Meg kell nézni, az élelmiszer-üzletek, vendéglátósok milyen hűtőket használnak. Ezek nagy része Liebherr. Nem véletlenül...

quick 2008.09.03. 10:27:58

Azért a Liebherr meg a Miele szerintem nem az a kategória, amit az átlagember csak úgy bevállal...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.09.03. 10:34:14

Bazz, két hete vettünk egy Indesit hűtőt :-(

Még működik...

ekkerjoz 2008.09.03. 10:36:26

A Liebherr egyéként is toronydaru...
:)

Indesit mosógépet normális ember nem vesz, se hűtőt.
Akinek mosógép panel kell, szóljon bátran. Javítást is vállalunk. Indesit is javítható.

Tackling 2008.09.03. 10:37:50

Én egy hete vettem Indesit hűtőt és még nem működik mert még be van csomagolva :)

Egyébként van egy nagy Indesit ami 3 éve megy, csak el ne kiabáljam.

Eladó azt mondta hogy bizonyos kategóriájú Indesit hűtőkből megy a legtöbb. Ez nagyjából azt jelenti hogy megrendelnek belőle 5-6 darabot és pár napon belül a mintapéldányt is elviszik

Tackling 2008.09.03. 10:39:43

Én a Candy/Gorenje párosról hallottam hogy szigorúan tilos.

ekszpert 2008.09.03. 10:43:02

Az összes otthoni gépem AEG. Nem tudom pontosan milyen a rangsorban ez a márka, de jónak gondoltam, mikor ezekkel szerelkeztem fel. A mosogatógép és a hűtő hibátlanul üzemel 2000 óta. A mosógépem is teljesen jól dolgozik és Calgont sem látott 8 éve. A páraelszívó és a sütő is pöpec. A főzőlap viszont folyton vacakol, nem tud maxon menni az egyik lap. Állítólag vmi vezérlő probléma, de mindig lebeszélnek a cseréről. Az igaz, hogy egyik sem volt olcsó, de 8 éve működnek. Jut eszembe, porszívó nem bírja ki manapság 2 évnél tovább. Teljesen seljetre termelnek szeritnem, nulla minőség ellenőrzéssel.
... asszem lekéne kopognom a dícsért dolgokat, nehogy most romoljanak el...:)

ekkerjoz 2008.09.03. 10:48:43

A hűtőm Privileg, a takarítógép Philips, minden más AEG. Szórakoztató elektronika japán.

Előzmény:

2 db Zanussi mosógép (WT 82 és WT102), 1 db Whirlpool mosogatógép, 1db Zanussi hűtőgép, 4 db akármilyen porszívó...

yooccoo 2008.09.03. 10:59:35

Tackling: 2 éve van candy mosógépünk és semmi gond vele
most akkor én sikeres-e vagyok?

wombatka 2008.09.03. 11:03:18

tegnap szaródott el mosás közben az Indesit mosőgépünk. 1 éves.
:-/

S-works 2008.09.03. 11:04:56

AEG az Electroluxszé.

wombatka 2008.09.03. 11:05:41

mosógép. bocs

matahari 2008.09.03. 11:07:47

Hosszú távon mindig a drágább az olcsóbb, sajnos ez a helyzet. Bár elég csóró vagyok, nagyon igyekszem nem a leggagyibb dolgokat venni, ez úgy néz ki, hogy: 1./ a végtelenségig próbálom húzni a régivel, hogy az újra lehetőleg a legtöbb pénz gyűljön össze. 2./ Hetekig, akár hónapokig olvasgatok a neten, fórumokban nézelődöm. Amikor kialakult, hogy kb. mi kellene, felhajtom a létező legolcsóbb helyet, ahol AZ beszerezhető. 3./ Baromira örülök neki, bár néha kicsit furdal a lelkiismeret, hogy ennyit adtam érte, aztán meggyőzöm magam, hogy megérte. 4./ nagyon megbecsülöm és vigyázok rá!

Nemrég vettem egy Liebherr hűtő-csodát - tudom, nem mindenki engedheti meg magának, - de csak, hogy egy példát írjak, 2x-3x annyi ideig marad jó benne a kaja, a gyümölcsről nem is beszélve. Amellett, hogy gyönyörű és öröm ránézni, a villanyszámlám már az első hónapban 1/3-val csökkent.

kavics 2008.09.03. 11:11:34

Sajnos sem Indesit-es, sem Artesin-t, sem Whirlpool-t sem Candy-t nem szabad venni.
Alapszabály. :(

kri... 2008.09.03. 11:11:58

Liebherr.

Pont a garancia lejárta után (2 év) elromlott, éjjel-nappal járt, borzalmas fogyasztást produkált. Anyázódtunk ezerrel, hogy nem ezért vettünk egy bazi drága hűtőt, hogy 2 év alatt elromoljon, a magyar szervíz aranyáron dolgozik, nincs kedvünk extra sok tízezret kiadni.

Írtam a Liebherr-nek (Svájcba!!!!!) egy e-mailt. Másnap (!!!!) jött az e-mail a magyar (!) kirendeltségtől (aztán hivatalos ajánlott levélben Svájcból is !!!), hogy elnézést kérnek, természetesen INGYEN kijönnek és azonnal megjavítják mert egyetértenek, hogy ez nem normális. Megjavították tök ingyen, a frigó azóta is remekül üzemel, lassan 5 éves lesz... (egyébként az egyik hőmérő vagy mi romlott el benne, azért ment állandóan. Alapból bagatell hiba, de ha kijön a szervizes akkor a javítás nem áll meg 20e alatt).

Na mi ezért fogunk legközelebb is Liebherr-t vagy Mielét venni.

(A mosógépünk és a mosogatgépünk AEG. Soha többet. A gépek alapból jók, a mosógép 5 éve tökéletesen szuperál, használatnak semmi nyoma rajta, de az egyébkénz ugyancsak jó mosogatógépnél betojt valami -ritka pechesek vagyunk, ezt tudjuk- és a szervíz olyan iszonyú plusz mocskosul drága volt, hogy soha többet... nem veszik fel a telefont, a legkisebb alkatrész is aranyáron van. Legközelebb Bosch-t veszünk. Ott (elvileg) korrekt a szervíz, olcsó az alkatrész)

Na ja. Tanulópénz. Már nem is az a lényeg, hogy milyen márkát vesz az ember hanem az, hogy milyen a szervízháttér és mennyire korrekt a mögötte álló cég. Ha nem korrekt akkor lehet az a legjobb márka, akkor is feketelistára rakjuk.

Morzsa 2008.09.03. 11:12:03

Az AEG a Zanussi luxusmárkája. De azt is ugyanazok a rabszolgakezek rakják össze, mint a Zanussi (Electrolux)sz@rokat. Talán a beépített motorok jobbak egy hajszállal, de minden más ua.

Bambano 2008.09.03. 11:12:10

Az aeg, mint olasz márka, az adidos és a nikey után következik a sorban, rögtön a bosch előtt. Legalábbis, amióta az aeg, mint tisztességes német cég, eladta a háztartási cuccokkal foglalkozó üzletágát az electroluxnak, azóta olaszok gyártanak aeget. Nekem egyszer volt aeg mosógépem meg bosch hűtőm. Úgy értem, pontosan egyszer.

Eddig egyedül a whirlpoolban nem csalódtam. Mosógépet meg energomatot vennék, ha volna.

Szórakoztató elektronikában meg akkor veszek japánt, ha teljesen megsüketülök. Rendes hifit angolok vagy dánok gyártanak.

kangool 2008.09.03. 11:12:32

Indesit/Ariston márkáknak nagy árrése van, ezért szeretik eladni bizonyos áruházláncokban (electroworld, premier. euronics) Elektropontban a fő márka az electrolux/zanussi többek között. De ez így megy akárhol. Minőségi termék, minőségi áron. De az alkatrész is hozzá minőségi áron van. :-) Hűtő/mosógép kombó max átlag 4évet bír. Ez tudatos a gyártók részéről. Fogyasztói társadalom.

Bambano 2008.09.03. 11:16:41

Morzsa: majdnem, az aeg és a zanussi az electrolux csoport márkái.

ekszpert 2008.09.03. 11:27:54

Ezek szeritn a 8 éves AEG cuccokkal mázlim van, vagy akkor még német volt?:) Végülis mind1, mert a főzőlapon kívül nincs velük gond........eddig legalábbis

zsoci 2008.09.03. 11:28:29

Nekem is van Ariston hütőm, meg mosogatógépem. De més sose romlott el egyik se. Pedig vagy 4 éve megvannak. A 16 éves Philips ( azóta Whirpool ) mosógépet pedig mikor elromlott mindig korektül,gyorsan javították a helyszínen.

üdv zsoci

ekszpert 2008.09.03. 11:31:14

jut eszembe, Bosch=Siemens - úgy tudom, persze lehet hogy ezelet is vmi 3. birtokolja

bari 2008.09.03. 12:27:14

Van egy 30 éves Lehel hűtőnk és még mindig gond nélkül működik. Persze azt még itthon gyártották a Lehel gyárban, és nem valamit idény jellegű gyárban ahol ugyanazt a terméket legyártják többféle márka jelzéssel ellátva.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.09.03. 12:49:15

nekem sony mp3-játszóval volt horror történetem

szervízben 2 hónap, boltban újabb 4, mire cserélték

nem részletezem

DonCiccio 2008.09.03. 14:18:32

Az egészet nem értem. 30 nap alatt kicserélték újra. Hány cég tette volna meg ugyanezt?
Persze a kötelességük volt, de ez nagyon sok multit qrvára nem érdekel.

Bambano 2008.09.03. 16:03:57

Bari, a 30 éves lehel hűtő meg a 18 éves hajdú energomat rendesen meg volt csinálva, mérnökök tervezték, jó szívvel adták ki a kezükből.

A mostani cuccokat meg marketingesek és sales-esek tervezték, mérnök meg sírva bujdokol, nehogy kiderüljön, köze volt hozzá.

groovejet 2008.09.03. 20:03:56

kri... 2008.09.03. 11:11:58

A Bosch-Siemens alkatrészeknek van a legborsósabb áruk...

Lexxx 2008.09.03. 20:05:34

Anyám energomat mosógépe is 20+ éves. A szerelő megmondta neki, h. el ne adja, le ne cserélje...

Lexxx 2008.09.03. 20:08:50

Ha valakit érdekel a Liebherr, akkor az importőrhöz menjen (bőven bolti ár alatt megveheti, amit szeretne): HTM Kft 1046 Bp. Kiss Ernő u. 3.

Gabe 2008.09.03. 20:11:16

Nekem Indesit a hűtőm és mosógépem is, három éve. A szerviz mindig normális volt, korrektül és hamar jöttek, sose volt nagy baj. A hűtő faszán szuperál, nem fogyaszt sokat, a mosógép sem, persze rohad a teteje, de majd lefestem, ha elunom nézni.
Nekem Indesitre tellett, amire vettem, arra jó. Aristont nem vennék, mert jóval drágább, és ugyanaz az elektronikája.

sityesz 2008.09.03. 20:11:25

Nekünk jópár éve tökéletesen műxik az Ariston mosogatógépünk, sosem volt vele baj.

Gabe 2008.09.03. 20:13:05

Jó az az Energomat, kcsiti táncol, sokat zabál, de tényleg megy!
Ja, és tavaly adtam al a Ladámat, az is fasza volt ám!

Laszlo · http://blog.hu/goldmine/hedgehog.php/633099 2008.09.03. 20:16:20

Hat ugyfelszolgalat teren lenne meg mit taulnunk az amerikaiaktol (Illinois). Itt valoban a vevo a "kiraly".
Szaz peldat tudnek emliteni, itt van nehany izelitoul.
- autopalyahasznalat. Ha nincs apropenzed vagy Ipass-ed akkor is hasznalhatod az autopalyat es fizethetsz 8 napon belul az interneten keresztul (potdij nincs!!!)
- egy elrontott bankkartya aruhazi hitelkartya igenylesnel 30 perc varakozas -25%-ot ert.
- a vasarlas napjan felhasznalhato kuponre ket nappal kesobb is visszaadtak a kedveznyt kp.-ban ($105)
- tul puha agybetet vasarlesakor (3 het mulva) ingyen cserletek kemenyebbre csak be kellett mennem valasztani (szallitasi koltseg nelkul, persze eloszor kellett fizetni.)
- arucsere blokk nelkul 30 napig blokkal 90 ig.(!!!!!)
- biztositas. ha mar van egy autod es veszel egy masikat akkor az elso biztositasa 30 napig mind a kettot fedezi.
-karambol eseten a berauto nem alku targya amikor leadod az autot a szervizben, mar ott var. A javitas vegen a garancialevel mellet egy doboz bonbon a javitotol koszonettkeppen, hogy oket valasztotam
- felrertheto (amerikai mertekkel) akcios kiiras eseten mindig az alacsonyabb arat kapod.
- mobiltelefon kauciot keres nelkul postazzak a lejaratkor.
- hivatalos ugyintezes interneten, a hivatalok nem packaznak az ugyfelel hanem valoban szolgattatnak.
- a csomagot a hazhozszallitott tisztitott ruhat a postas (miegymas) az ajto elott hagyja es senki sem alarja ellopni.-
Azt hiszem ezek a dolgok (a peldamutatas) fertozoek, mert nehany hettel ezelott egy berelt autoban talaltam egy Ipodot es harom nappal kesobb az autoval egyutt visszaadtam a kolcsonzoben. Nekem is jol esett volna, ha valaki visszaadja az enyemet.

Ettol fuggetlenul eszemben sincs itt maradni.
"Kicsi is, savanyu is......"

Kőbunkó 2008.09.03. 20:31:32

vegyél miele-t, azzal nem lesz gondod. röhögnek, hogy miérr ilyen drága, pedig csak azt veszik meg, hogy nem ragasztva van a gép, hanem összerakva. a tesco-kóla se véletlenül olcsóbb a coca-nál...

Lexxx 2008.09.03. 20:51:07

vehetsz miele-t, csak imádkozz, hogy valóban ne legyen vele gondod. Mert ha van, és történetesen a Mo.-i szakszervizzel / ügyfélszolgálattal kell a gondod megoldani, akkor beszopatnak.

Nekem (miután elköltöttem 3,2 milliót náluk) az első használatnál nem (nem megfelelően) működő sütőmet kb. 5-ször szervizelék garanciában, persze eredménytelenül. Sok-sok pampogás és cca. 1,5 év huzavona (addig persze a sütő nem volt használva) után készüléket cseréltek, mármint csak úgy, magyaros ügyfélszolgálat módjára: azaz beszámították egy új sütő árába a régi készüléket, természetesen ráfizetéssel. Ezúton is üdvözlök mindenkit a miele hazai ügyfélszolgálatánál, nagyon európai és "gáláns" ügyintézést tapasztalhattam. Soha többet miele.

Gabe 2008.09.03. 20:54:22

A régi teszkós lájt kóla fincsibb volt, mint a koka, és csak 79 pénz... (A gyomrodat meg mindkettő kimossa...)
Nem mindig gáz az olcsó, pl. a Deichmann cipők 7000-ért nekem jobban bejöttek, mint a 15-20-ért kapható cuccok (és a D-nál kérdés nélkül cseréltek egy saroklevált darabot)

job 2008.09.03. 21:03:56

Hm. Szomszéd Indesit mosógépét használtuk 2 évig közösen, majdnem minden nap. Aztán ugyanolyat vettünk, csak akciósat! 1 hét után majd széttörte a padlót, úgy ugrándozott.
2 napi telefonálás után kiérkezett a szerelő, aki egyébként korrekt volt, és cserélt egy un. kiegyenlítő-rögzítő stiftet. Állítólag fogyó alkatrész volt a WT100-nál, az áruházakban valószínűleg dobálták őket.
Sajna úgy látom, nem sokat fog tartani, nálunk az oldala igaz felülről rozsdázik. Lehervad a mosoly az arcomról.
Fagor hűtő- a nyáron pihentetve volt, tegnap újraélesztés után minde OK, csak 6 év használat után nem merek egy műanyag elemet sem komolyabban megfogni, mert reped-törik.
A Noname PRC-s porszívó, melyre azt mondták vásárláskor, hogy ELectrolux Jászberény készíti, hát az mai napig hasít. 6 éves! És van használva. A 2 kisfiam meg rendszeresen tizedelik az életét, azzal tanult meg a nagyobbik járni:)))

mozsgai 2008.09.03. 21:09:14

8 éve vettem egyszerre egy Indesit mosó-szárító gépet és egy 6 fiókos fagyasztószekrényt.

A mosó-szárítóban most tavasszal cserélt maszek szerviz 2 napon belüli intézéssel szénkefét a motorjában összesen nem volt tízezer Ft, kiszállással együtt. (Ment még a gép, csak gyakran leverte a biztosítékot.)

Azon kívül semmi gond velük.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.09.03. 21:14:39

Az Indesit mosogatógépem ajtaja kb. 1-2 hónapot bírt még a jótállási idő lejárta után, majd elromlott a rugós retesz, és nem akart bezáródni. Alkatrészt persze nem lehet kapni hozzá, a szerelő horror áron dolgozik, így azóta két csavarhúzóval zárjuk (egyikkel kitámasztom a reteszt, a másikkal bepattintom, 2 sec. az egész).

A Zanussi hűtőm már vagy 10 éves, a mechanikus hőfokszabályzóját menetrendszerűen, 2-3 évente kellett cserélni, már majdnem annyit költöttem rá, mint amennyibe a gép került. Tavaly aztán meguntam a dolgot, a Conradban vettem egy hiszterézises hőfokszabályzó csomagot, összeraktam, beszereltem, bekalibráltam, aztán azóta jó :-). 5 eFt + 3-4 óra meló, de ez nem fog elromlani.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.09.03. 21:30:34

Ha az ár minden esetben tökéletesen mutatná a minőséget, mindenki tisztában volna vele hogy amit és amennyiért vett meddig fog működni. De ez régóta nem a valóság..
Pár hónapja vettem egy Wink sportcipőt - gyerekekkel szaladgálni tökéletes lesz alapon - kerek ötezer forintért. Meglepett mennyire profin és alaposan lett összerakva a legrejtettebb varrásig - ezek után természetes volt hogy ugyanolyan nyugalommal kaptam a lábbelihez hat hónap garanciát, mintha azt egy Nike, Adidas, vagy Puma boltban vásároltam volna meg.
Csak a márkanévért meg egy plázában működő üzlet fentartásáért nem fogok tízezerrel többet leperkálni - egyértelmű hogy az alapanyagok egyik esetben sem jobbak a másiknál..

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.09.03. 21:32:01

nem vagyok sikeres ember, Haier mosógépet vettem, 2 éve megy zokszó nélkül, olcsó volt, "A" energiaosztály ...

pdjames 2008.09.03. 23:02:30

Candy-t ne, még ha ingyé dobják utánatok, akkor se, a mosogatógépem 2,5 év után lerohadt, a többi cuccom Whirlpool, a mosógép 9 éves, a mikró 11 , a sütő+kerámialap is kb. 8 éves,mindegyik jól működik. Az előző hűtőm Lehel volt, használtan vettem, 12 évig volt meg, volt vagy 20 éves amikor lecseréltem, jó volt, csak baromi sokat fogyasztott. Most Gorenjem van, kicsit hangos, kicsit szar a belső dizájn, de az enyém.

akira2 2008.09.03. 23:04:53

Lexxx,

nem lehetsz túl szimpatikus ember, ha 3 millió elköltésével így kérkedsz, és még ki sem cserélték neked a hibásan eladott terméket, hanem szívattak 1,5 évig. A beírásod alapján meg is érdemled. :)

A hűtőmön kívül nekem is minden háztartási készülék Miele, 7 évesek, és semmi bajuk, úgy néznek ki, mintha tegnap vettem volna. (Egy barátomnak csak a hűtője Miele, de pár hónaposan kiszakadt a tömítőgumi, mert kidörzsölte a kilincs....)

Hűtőből Liebherr, mosógépből, szárítógépből Miele. Főzőlap mindegy, sütőből inkább Miele, mert másról nem hallottam még, hogy kiszűri a szagokat, a Miele tényleg kiszűri, soha nem érezni, bármit is sütünk benne.

Az elszívó pedig kürtős, külső motoros, mert az tényleg elszív, miközben semi hangja. Bármi más elszívónak semmi értelme, az csak marketing.... :)

Indesitet akkor sem tennék a lákásomba, ha ők fizetnének érte. Szerintem az Indesiteseknek sem az van otthon... :) Olasz műszaki cikket soha, kivéve, ha valami luxus-kategória... Panerai vagy Maserati, ilyesmi...

vizipók 2008.09.03. 23:05:06

A tapasztalat az, hogy a mai gépek nem az örökkévalóságnak készülnek (max 4-5 év). Az Indesit mosógépnél az elektornika bolondult meg, a szerelő kijött ránézet, megkérdezte hogy garanciális-e. Nem - akkor vegyünk új gépet mivel az elktronika 60 ezer. Azért megnézte és szerencsék volt, mert csak gépolaj fojt a kapcsoló érintkezőire - made in Italy. Electrolux hütő: hibaüzenet - szervíz felhívása - szerelő kijött. Ő még ilyen gépet nem látott (márkaszervíz!!!) , nincs hozzá gépkönyve. Ez volt a belépő- 1 óra alatt megállapította hogy a belső ventilátor nem működik - ezt már közöltük az elején. Ajánlat a javításra 25 ezer. Kösz nem. Ventillátor 5000 Ft. Megvesz kicserél, működik - ja és sokkal halkabb mint előtte. ( Az előző egy dzsunkán szerelt fos volt). Ennyit a gépekről és a márkaszervízekről.

josef12 2008.09.03. 23:55:52

Nincs igazi recept, mi a legjobb, de a Miele mosógép azért egész Ny.Európában elfogadottan a legjobbnak számít. Csak itthon szinte megfizethetetlen. Sok rossz tapasztalat után (Indesit, Whirlpool és más nevű olasz gépek) most jó tapasztalatunk van egy LG géppel (tip.10264, 7 kilós, 60 eFt körül volt.)
Porszívóból viszont tényleg csak Miele-t érdemes venni, az elpusztíthatatlan...

GergőÁron (törölt) 2008.09.04. 00:34:06

Nekünk egy felültültős HAJDU mosógépünk van. Nyilván mindenki ismeri.
kb most 25 éves, vagy valahogy így.

mivel soha nem használunk kalgonitot, és a víz meg olyank kurva keméyn, mint a C25-ös beton, ezért tavaly a vízkő tönkretett benne egy ötszáz forintos alkatrészt. Hívtunk egy szerelőt, aki 5 perc alatt kicserélte, elkért vagy kétezer forintot. Azóta is üzemel.

nekem pedig egy ilyen történet jutott az eszembe.

Lexxx 2008.09.04. 10:24:21

Akira2, nem kérkedés vagy mifene akart lenni (akkor nem itt blogolnék), csak felhívtam rá a figyelmet, hogy egy jelentősebb vásárlás esetén is (tehát amikor az ember nem kéne, hogy "mezei" ügyfélnek érezze magát) is ott packázik veled a hazai képviselet, ahol tud. Én 7db készüléket vettem náluk, elvártam volna cserébe az ügyfélközpontúbb kiszolgálást. Soha többet miele, az biztos. Ja, utánaszámoltam, nem másfél, hanem 2 és fél év volt a túrázásom velük. Az eset után mosógépcsere előtt álltunk, előtte mielében gondolkodtunk, de ezek után nem szántuk rá magunkat (végül bosch lett).

akira2 2008.09.05. 09:45:52

Lexxx,

Szerintem pedig a kevésbé jelentős vásárlókat is megilleti ugyanolyan tisztelet, mint a jelentőset.

Magam majd' 20 éve szolgáltatásból élek, és ez az arspoetica-m. Egyszer egy jelentősebb ügyfelemenek el is magyaráztam, hogy számomra minden ügyfél egyformán fontos, mindegyik épp ugyanakkora figyelmet és tiszteletet érdemel, mint a másik, mindegy, hogy mennyi pénzt hagy ott nálam. Nekem nem szimpatikus, ha a jelentősebb ügyfelek azzal kérkednek, hogy ők a jelentős ügyfelek... :)

A szolgáltatás első sorban nem pénz kérdés - már ha minőségi szolgáltatásról beszélünk. Erre úgyis nagy az igény, meg is fogják fizetni. Ha tisztességes szolgáltatást nyújtasz, a pénz automatikusan fogja követni. Lehet, hogy valamivel lassabban indul be az üzlet, viszont hosszabb ideig fönnmarad, mert kevésbé vándorolnak el Tőled.

Szóval, nekem ez az alapvető elképzelésem a minőségi szolgáltatásokról...

hamu 2008.09.07. 12:23:08

De jó, hogy leszartuk az új Indesit gáztűzhelyünknél a márkaszervízt. Elvben csak ilyennel szabad beszereltetni. Viszont a 65 ezres tűzhelyt 15 ezerért szerelték volna be (a régi helyére, azaz semmi se kellett hozzá), és egyáltalán nem aznap, hogy szóltam.

Mi meg szartunk a garanciára, és aki szállította az üzletből és korábban gázszerelő volt, 3000-ért hibátlanul megcsinálta és még igen hálás is volt.

kkrob 2008.09.13. 12:36:08

NEKÜNK INDESIT HŰTŐNK 6 ÉV JÓ SEMMI BAJA ÉS MOSOGATÓGÉP EGYSZER BELEMEN EGY MŰANYAG DARAB 1 CM ES KÜTYÜ MEGAKASZTOTTA A SZIVATYÚT DE FELHÍV IDESIT 2 NAP MÚLVA HÍVOTT SZERVIZES ÉS KÉT NAP MÚLVA JÖTT ÉS MEGCSINÁLTA GARIBA DE AZÓTA A JÓ NEM NAGY KUNSZT ÉN IS MEGTUDOM MÁR CSINÁLNI HA ESETLEG VALAMI DARAB ELAKASZTJA DE SZŰRŐT KIKÉSZÍTTETTEM EGY LEFOLYÓSZŰRŐVEL ÚGYHOGY TUTI NEM MEGY ÁT SEMMI MOST MÁR CSAK A VIZ A SZERELŐ CSAK ANNYIT MONDOTT GORANJE AZ JÓ HÁL ISTENNEK PONT OLYAN MOSÓGÉPET VETTÜNK DE MIT VÁRJUNK OLASZ TERMÉKEKTŐL MÁSKÜLÖMBEN NEM IS ÉRDEKEL A MÁRKA MERT AZ HAZUGSÁG A LÉNYEG SOKÁIG JÓ LEGYEN AZT KÉSZ

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2008.09.30. 13:48:17

Az éttermekben van még egy ismert márka, a Merloni, azonban meglepô módon az Indesit hûtôgépeket ôk gyártják.

A Bosch, az AEG és a Lux hûtôgépeit Jászberényen gyártja az Electrolux, ami nem olasz, hanem svéd, csak a központjuk van Olaszországban.

A Whirlpool hûtôgépeit Lengyelországban gyártják a volt Yeti üzemében Wroclavban, van valamennyi gyártásuk Sienában is, de a fô hangsúlyt a lengyel cég kapja.

Furcsák ezek a dolgok :)

csiffari 2008.10.16. 19:03:31

Sziasztok!
Segítenétek egy telefonszámmal, ahol egyáltalán reklamálni lehet?
Előre is köszönöm.

zsuzsa 2008.10.26. 17:57:30

SOHA SENKI NE VEGYEN INDESIT nevű mosógépet! Most 6 éves az enyém /Indesit WT 100/ és a teteje a nyitástól számítva kb. 10 cm szélesen rozsdás, azaz a fehér zománc lepattogott róla már a 2. évben és azóta folyamtosan rozsdásodik, de most már az oldalán is. Olyan mint egy rozsdalemez, amit az utcán tároltak már évekig!
Valahol olvastam mostanában, hogy az Indesit mosógép nem bírja a párás helyiséget és ezért rozsdásodik!!!!
Pedig nálunk a fürdőszoba állandóan szellőztetve van.
A másik főbaj: a programok nem azt csinálják, amit írtak róluk a rosszul lefordított használati utasításban, nem mos ki tisztára egyáltalán 5 kg ruhát az 5 kg-os program, piszkos -büdös lesz a centrifugázás után is, az öblítőszert valahogy előbb kimossa a ruhából, aztán öblíti ki!!!!
Mégegyszer: én nagyon megjártam, legalább más ne járjon így!
Sürgősen elfelejteni az Indesit és az olasz termékeket!!!!

anya 2008.10.28. 20:47:57

Ma vettem Indesit mosógépet, és csak sajnos utólag olvastam ezt a fórumot. Tényleg ilyen rossz technológiával készül ? Pl. rozsdásodik stb. Csak azért mondom, mert az üzletben pont ezt a márkát ajánlották !!! Ennyi pénzért vehettem volna Whirlpoolt-is. Bár lehet, hogy az se jobb. Akkor mit érdemes venni ? Mondjatok márkákat. Köszönöm

kisgeza1 2008.10.29. 07:29:54

S.O.S. Indesit WT-82 es felültöltős mosógéphez szükségem lenne panelre. Tud valaki segíteni?l

anya 2008.11.03. 17:27:49

Végül vettünk egy oldaltöltős Samsungot :)

Tia 2008.11.11. 09:51:22

Későn olvastam a hozzászólásokat:( Szombaton vettem egy Ariston mosgatógépet. Úgy gondoltam az márka . Sok jót hallottam róla ismerőseimtől. Mosógépem meg Indesit:) Azt kb 5 hónapja vettem , mert előtte a Haier 1 év 2 hónap alatt halt meg. Nagyon nagy dilemmában vagyok, hogy kerámialapos főzőt illetve sütőt milyet vegyek akkor? Aristonra gondoltam, de félek ezek után. Sajnos ezek a terméek nem olcsóak és hát pénzből él az ember.S.O.S:)

Electroman 2008.12.09. 20:21:34

Egy vidéki szervizben dolgozom, ahol elég sok márkának "vagyunk" a márkaszervize.
Az Indesitről csak annyit, hogy rengeteg megfordul nálunk. Legyen az akár mosógép akár mosogató. Szakmai szemmel ez érthető is. Amiből keveset javítunk az az Elektrolux márkacsoport (AEG Electrolux Zanussi), kivéve a hűtők. De a vonzáskörzetünkben az a legerterjedtebb (főleg a kínai zanussi, a Jászberényivel kevesebb baj van...).
A Whirpool-rol meg csak annyit, hogy régen télleg zsír volt, de mára már nagyon sokat romlottak a minőségben. Még a BSH (Bosch-Siemens) is elég jó, bár télleg drága hozzá az alkatrész. De a Fagor sem mondható a legbarátibbnak, de jobb mint a BSH. Csak néha hónapokat kell várni az alkatrészre. (persze hogy az ügyfelek velünk szentségelnek, de nem mi tehetünk a logisztikájukról...). A Samsung is elég jókat gyárt, bár talán a porszívójuk gyenge egy peppet.

A porszívókról (márkafüggetlenül) még csak annyit, hogy a porzsáknélküliekben TAKARÍTANI kell a szűrőket mert másképp nem szívnak megfelelően!! Ezért NE vigyék szervízbe!! Ha a takarítás nem segít akkor lehet hozzánk szervizesekhez fordulni bizalommal. Csak már elegünk van abból, hogy minden nap többször is csak porszívót tisztítunk..
De ez egy másik sztori...

Szóval a Whirpool-t és az Indesitet (Ariston, Hotpoint) nem ajánlom. Bár az Ariston jobb mint az Indesit hiába egy cég. Utána jön a Scholtes a rangsorban. Na ilyet még nem javítottam, movel nem sok embernek van rá pénze a régiónkban.

lokilala 2008.12.12. 01:29:50

Sziasztok!
A kérdésem az lenne ,h egy indesit wp80-as eepromja jó e egy wt80-hoz.
Üdv:
Lolka

Pannóca 2009.08.10. 10:51:38

Nekem egy indesit mosógépem van. Kiszállítás után megcsináltam a próbamosást az útmutató szerint, addig működött, aztán első mosásnál már meghalt, minden elkezdett villogni, kijött a szerelő, valamit hekkelt rajta, helyrejött, azóta rendben volt. Tegnapig.
Tegnap (kb. 2,5 évvel a vásárlás után, szóval már garancián kívül) elkezdett minden villogni rajta, se resetelés, kikapcsolás, semmire nem reagált.
Kihúztam, vissza, semmi, ugyanúgy villog tovább.
Próbáltam felhívni az indesit központi, 40-es számát, azt mondta: technikai hiba miatt az ügyfélszolgálat nem kapcsolható. (Vasárnap délután volt, valszeg emiatt, de akkor miért nem azt mondja.)
Mindegy, gondoltam hívok egy mezei mosógépszerelőt, találtam is olyat aki direkt úgy reklámozza magát, hogy hétvégén is kijön, felsorolta milyen márkákat szerel, az indesit is közte volt. Szóval telefonon beszéltünk, tök jófej volt, körülírtam neki mi a probléma, mi villog a gépen. Azt mondta sajnos ez szoftverhibának tűnik, amivel ő semmit nem tud kezdeni, mert a licence ennek a frissítéséhez csak egy cégnek van meg Debrecenben (nem, nem falun lakunk).
Oké, gondoltam, felhívom ezt a monopolhelyzetben levő helyi céget. Hétfő délelőtt próbálkoztam, kb egy tucatszor. Van vagy 5-6 féle telefonszámuk, ezek közül az egyik folyamatosan foglalt volt, a többit nem vették fel.
Nagy nehezen elértem valami nőt, aki nem volt valami kedves, segítőkész, inkább az jött le a hangjából, hogy kszott nagy szívességet tesz nekem. Mondtam neki, hogy mikor érek rá, mondtam,h jöhetnek munkanap is 10 előtt, vagy 18 óra után. Majdnem kiröhögött, hogy hát náluk most csak egy szerelő van, mert a másik szabadságon van, és egyébként is, ők tíz után el se indulnak nemhogy kijöjjenek hozzám. Hat után meg ne is reménykedjek, csak fél ötig dolgoznak.
Majd meglátja, visszahív.

Úgyhogy most itt járok, szerelő még nem járt nálam, de már gyűlölöm az egész céget, márkát.
Legszívesebben szétverném az egészet egy baltával, soha többet, semmilyen indesitet nem veszek! (Lehet egyáltalán mosógépet sem... nem csodálom, hogy amerikában mosodába viszik a ruhákat, ha végiggondolom ez mennyi pénzt és idegeskedést jelent).

Pannóca 2009.08.10. 11:03:39

Ja és még a rozsdáról annyit, hogy az is igaz, párom szülei is sajnos indesitet vettek, az övék már tök rozsdás pedig még csak kb 2 éves. :S

Electroman 2009.08.11. 22:53:46

Üdv! Pannóca!

Villogás alatt mit értesz? Szóval minden gyorsan vibrál vagycsak gyors ütemben egy- két LED. Mert ha minden gyorsan vibrál akkor elektronika hibás, ha csak gyors ütemben akkor az hibakód és nem feltétlenül panelhibás.
A másik szervíz annyiban van "monopol" helyzetben mert ők a hivatalos szervízpartner, és meg van a megfeleő technikai háttér egy esetleges szoftver frissítéshez és a teljes alkatrész eléréshez. Legalábbis abban a szarvízben ahol én dolgozok ez így működik. Az viszont télleg felháborító ahogy a szervíz diszpécsere beszélt. Nálunk ilyen nem fordul elő. De nem lehet minden szervíz ügyfélorientált.

A rozsdásodáshoz annyit fűznék hozzá hogy az olasz és a magyar mosási szokások eltérőek. Így a gépeik nem szeretik a páradús helységeket. Tapasztalatok szerint még rá is játszanak az ügyfelek azzal, hogy zuhyanytálca vagy kád mellé teszik a gépet.

Még annyit az Indesitről (In TheShit :) ) hogy azért az árért sajnos sokkal többet nem lehet tőlük elvárni, bár elég gyakran hallok olyat, hogy már 5-6-7 éve megy a gép és még szerelő nem látta.

dinoka 2009.08.19. 21:29:12

@kri...: Hasonló élményekben van részünk nekünk is, tapasztalat és tanulság szintén ugyanaz. A svájci e-mail megsoztanád velünk? Előre is köszi a segítségedet :)
A sztori:
Liebherr termekektol/ kulonosen hutoktol ova intek mindenkit, most varunk alkatreszre kozel ket ev utan bibis a draga, hiaba a "jo" minoseg, ha elromlik pocsek a szervize.

kb. ket-harom het mig megjon az alkatresz, no nem azert mert olyan messzirol jon, csak nem akarnak fizetni a gyorspostaert.... hadd varjon az ugyfel ..... :-((

cserekeszulek az nuku. addig nem hutesz mig nem javitjak meg.

egyetlen pozitivum, ami nem a szerviz erdeme, hogy meg a ket eves jotallason belul romlott el.

ket harom hetig most hallgatjuk a pittyegeset, amit a szerviz nem tud megszuntetni...

Vasarlas elott szervizeket erdemes vegigtelefonalni.....


Groupama Kiterjesztett garanciaval kell megvenni a gepeket:
Euronics, Cora, markabolt.hu akar +4 ev garit vehetsz ertektol fuggoen....

Egyszervolt 2009.12.08. 12:26:40

Én épp az Ariston Atd 104 mosógépembe szeretnék még életet!!
Állítólag a főpanel... :( hibakód: F12
Bár már két helyen felcsillant egy-egy reménysugár.

n1-caffee · http://www.no-caffeevendeghaz.hupont.hu 2010.01.17. 20:03:59

3 éves Ariston mosó szárítóhoz keresek panelt AMXXF 149

nyeviga 2010.04.21. 19:59:38

Hú,de jó,hogy megtaláltam ezt a fórumot,szombaton hozzák az indesit mosógépet :DDWáá,de,ha elromlik,én megölöm.Mondjuk nálunk nem a fürdőben lesz,talán nem fog rozsdásodni.Én sokat kérdezgettem ezügyben,topikot nyitottam,meg minden,és ott nem írták le ilyen rossznak az indesitet.Hát mindegy,majd kiderül.Ez egy új modell amúgy.IWD5125,hátha jobb lesz,mint a régiek.

zsazsaboy 2010.06.02. 17:31:35

Sziasztok. Én 2006-tól Indesit Ariston márkaszerviz voltam, de a válsággal magyarázva leépítés volt, és hát az utcára kerültem.
Szeretnék néhány jó tanácsot adni nektek az Indesit - Ariston márkákkal kapcsolatban.
Mindenkit lebeszélek a vásárlásról a következő okok miatt.: A gépek festése: nincs alapozás, csak 1 rétegben történik a festék felhordása, ami azt eredményezi, hogy sajnos kb 1 év után megjelennek a rozsdafoltok a gép testen, lehet hogy nem is látható helyen de biztosak lehettek benne, hogy nincs kivétel mindegyik így jár. A garancia persze a szervizek szerint nem jár rozsdásodásra, de az Indesit szerint ezt a szerviz dönti el, aki természetesen elutasítja a garanciális javítást, mert az alkatrészeket a szerviznek meg kell vásárolnia rendes áron, de munkalaponként csak 7000.- ot lehet visszaszámlázni a cég felé. Azaz egy elektronika 19700.- ba kerül a szerviznek, de az elszámolásnál csak 7000.-ot kap vissza az Indesit Company-tól. A veszteség jelen esetben 12700.- amit a szerviznek kell állnia. Ezt úgy tudja kompenzálni, hogy minden munkalapra elszámol 7000.- alkatrészt, még arra is ahol nem történt alkatrész csere.
Teljes szívás, ezt csak itt nálunk lehet megcsinálni magyarokkal! Az alkatrész ellátásról: Magyarországon nics alkatrész raktár!!! A két szerviz ami létezik Mihi, és a Rákóczi saját költségén megveszi a legfontosabb alkatrészeket, hogy néhány esetben azonnal tudjon cserélni ha muszáj, de ez inkább úgy működik, hogy az ügyfélnek várnia kell az alkatrészre amíg az megérkezik az Olasz, vagy a Szlovák raktárból. A gépek elektronikái max 2 évig bírják, mert gyenge minőségből készülnek, állandó feszültség alatt vannak érzékenyek az áramingadozásokra, villámlásokra ki- be kapcsolásokra. Az Indesit Copmpany nem vállal garanciát a garancián túli alkatrész eladáshoz, azaz ha eltelt a garancia idő, és elromlik a géped a megvásárolt alkatrészre, legyen az 30000.- is akár a cég nem ad rá garanciát. A mosógépek max 2 éven belül csapágyasak lesznek, horribilis a javítási összege,a gyenge konstrukció az oka. Hűtői rendszeresen elengedik a gázt, szintén a gyenge konstrukció miatt, A pára elszívóiban ha kiég az izzó, rögtön hazavágja az elektronikát is. Sokat tudnék még mondani, ha kérdésetek van írjatok emailt válaszolok. Sok sikert mindenkinek.

Dracon 2010.07.08. 00:09:34

@zsazsaboy:
Szia, az Indesit kombinált tüzhelyekről mi a véleményed? Most szemezgetek egy k3g76S géppel amit mindent tud amit keresek és nem kerül horror összegbe.

Bömbe 2010.07.23. 17:05:37

Indesit wt100 a mosógépem, és Indesit a kombinált tűzhelyem is. Az hülyeség, hogy nem lehet párás helyre tenni a mosógépet! Semmi köze a rozsdásodáshoz. A teteje rozsdásodik az enyémnek, de nem a párától, hanem az illesztés rossz. Amikor felnyitom a tetejét, hozzáér a vezérlőpult műanyag burkolatához, és egy idő után megsérül a festék és ettől kezd el rozsdásodni. Nem értem, hogy miért kellet azt a lemez darabot a tetejére rakni, miért nem lehet az műanyag!? Amúgy már több mint 6 éves, és szerencsére semmi bajom vele. A tűzhely remekül helytáll, semmi rozsda meg ilyesmi, pedig ott is van pára. Zsazsaboynak igaza lehet a festéssel kapcsolatban, de mondom, ha nem sérül meg, akkor nem szabad rozsdásodnia!

Bömbe 2010.07.23. 17:45:53

@zsazsaboy: Igazad van, rossz a festés, viszont az előző hozzászólásokban olvasható, hogy nem szabad páradús levegőjű helyiségekben használni, az hülyeség. Nekem Indesit wt100 a mosógépem, ill. Indesit a kombi tűzhelyem. Szerencsémre, eddig egyikkel sem volt semmi bajom, pedig 6, ill. 5 évesek. Viszont a mosógép teteje rozsdásodik, de nem azért mert a fürdőszobában van, a párában, és pontosan a fürdőkád mellett, hanem azért mert rossz az illesztés a tető és a vezérlőpult között. Ezáltal minden felnyitáskor és lezáráskor a tető hozzáér a műanyaghoz, ami idővel ledörzsöli a zománcfestéket. Ha nincs ez, még rozsdamentes lenne a gép, hiszen víz éri elég sok helyen.

Bömbe 2010.07.23. 17:47:53

Bocs a duplázásért, az első kommentem nem jelent meg, csak amikor a másodikat is elküldtem

cat540923 2010.08.27. 12:49:55

..eszébe se jusson senkinek, hogy ennek a a cégnek bármilyen termékét megvegye!!!!....nem a szerviz,vagy az ügyfélszolgálat miatt - Ők tehetetlenek !!!.....minden problémás esetet "tovább" kell küldeniük a CAMPANI-nek, és ott mindent ELUTASITANAK !!!...nekem most kéne kipróbálnom a harmadik dobot is az 1 azaz egy éves mosógépembe,garanciális/csere/ darabja a cserének 50 000Ff + szerlő kiszállás 3X, + 3x elszállitás + 3x visszaszállitás......érthetetlen...csereutalványt a szerviz, ill. az ügyfélszolgálat nem adhat ki!! a "CAMPANI" meg mindent visszadob...nem is az a bajom, hogy elromlik -minden elromolhat - de a hozzáállás a gyártó részéről elképeszttő !!!...már ugyan részben fizettek az összetépkedett ruhák után, de csak amiről SZÁMLA van...azt meg ki őrizgeti....nekem véletlnül megvolt 2-3 számla de az első hiba után igy is szivtam kb.20 000Ft-tal, a másodiknál nem volt számlám, a károm kb.25 000 Ft...az egész gép 65 000Ft volt, az eddigi minuszok a cég és az én részemre 200-250 ezer Ft körül lehet...tehát ha valakinek elromlik a "bármilyen" készüléke semmi jóra ne számitson !!! /én most elmegyek veszek egy másik mosógépet - Elektrolux, ott állitólag tisztességesen bánnak a kuncsaftokkal - remélem nem fogok csalódni !? /

Justice Alpha 2011.02.04. 11:36:40

király cikk, és hozzászólások. Most untam meg, hogy tálcával kell kimeregetnem a vizet a Candy mosógép alól, úgy, hogy már a programokat sem lehet igazán használni. Nem érdekel, hogy mi baja, lecserélem.
Erre asszony ajánl egy Indesitet. :D
Jó hogy szkeptikus vagyok, és elkezdtem keresgélni.
jó, hogy 4,5 évig ment, de nekem ez kevés, úgy, hogy anyáméknál úgy nőttem fel, hogy volt "A mosógép" :S

Pannóca 2011.08.12. 18:52:06

Kedves Electroman!

Azt mondod: "Tapasztalatok szerint még rá is játszanak az ügyfelek azzal, hogy zuhyanytálca vagy kád mellé teszik a gépet." - szerinted hova rakjam egy panellakásban??!!!!

"Még annyit az Indesitről (In TheShit :) ) hogy azért az árért sajnos sokkal többet nem lehet tőlük elvárni." - szerintem egész tisztességes árat fizettem érte, 70-80e forint körül, ennyi pénzért más márkájút is kaptam volna, meg ne hogy már ennyiért ne működjön valami. :SSSS

Annyi történt még azóta, hogy a szülők ugyanolyan, ugyanannyi idős (v pár hónappal fiatalabb) indesit mosógépe azóta totál tönkrement, totál rocsda lett és elromlott benne egy alkatrész, aminek a cseréje 30ezer forint lett volna, úgyhogy inkább kidobták.

Alienita999 2011.08.23. 16:19:01

Fagor tapasztalatok? Kinéztem egy használt ötéves Whirpoolt és egy ucs. használt ötéves fagort az egyik netes aukciós lapon. Sajnos újra nem telik. Ha muszáj lenne a kettő közül választani, melyiket választanátok?

kundh 2012.01.31. 15:20:36

Sziasztok! Azt nem tudom milyet érdemes venni, de, hogy milyet SMMIKKÉPP NE, azt tudom. Kb. másfél éve vettem egy INDESIT mosógépet és 1 év alatt lekopott a kapcsolópanelről minden felirat (programtábla). Gyakorlatilag a könyv nélkül használni nem lehet, mert nem tudom melyik program mit csinál és azt sem, hogy éppen melyik programon áll a tekerőgomb... Mondanom sem kell, hogy semmilyen vegyszerrel nem érintkezett, csak az olykor kicsöppenő folyékony mosószertől/öblítőtől ilyen produkciót hajtott végre. Az Indesit Magyarország elküldött a területileg illetékes szervizhez, ahonnan 5-6 levélváltás után visszakerült panaszom az Indesit Magyarországhoz, aki kategorikusan elzárkózott a megoldástól, csak saját költségen és teljes panel cserével orvosolható, ami kb. 10 000 Ft. (1-1,5 évente ezekszerint) Ezzel nagyjából az Indesit mosógép (és számomra a többi Indesit háztartási gép is) egy életre kihúzta magát a vásárlási listáról...

Tynula 2013.10.25. 10:35:28

Sziasztok!

Segítség kellene! Indesit WISL 85 panelre lenne szükségem, vagy ha valaki meg tudná mondani, hogy hol tudom olcsón megjavíttatni, azt nagyon megköszönném :)

molnarrr 2014.06.26. 12:52:07

@ekszpert: nemt vol igen akkor meg.

molnarrr 2014.06.26. 12:52:40

leforditva,magyarul: nemet volt,igen,akkor meg.

molnarrr 2014.06.26. 12:54:26

2008.9.3 ekszpertnek valasz.

molnarrr 2014.06.26. 12:57:13

@Electroman: azert javittotok keveset aeg-bol,mert keveset vesznek aeg mosogepet.mert draga,legalabb 100000,es a legtobben 100 alatt vesznek.
2008.12.9-nek valasz.

molnarrr 2014.06.26. 12:59:45

foleg nem videken vesznek aeg mosogepet.

mertezműanyag (törölt) 2016.01.02. 23:48:38

Húúú, de jó, hogy elolvastam ezt az oldalt! Bár nem lettem okosabb abban a tekintetben, hogy mit válasszak, inkább csak abban, mit ne.

15 éves, tökéletesen működő Zanussi hűtőm talán hamarosan bekövetkező halála miatt keresek infókat a neten. Amiket kinéztem:
AEG, Electrolux, ez utóbbit a jászberényi gyárból, ha lehet. Néztem egy Liebherrt, de lehúztátok, h drága az alkatrész, úgyhogy nem merek belevágni. Vagy sima hűtő vagy felülfagyasztós érdekelne, mert van egy gyönyörű, és új hűtőládám a szuterénben.
Amúgy nekem itthon mindenem még német Bosch vagy svéd AEG, van jászberényi Electroluxom is. Semmivel soha nem volt gondom, ahogyan a Zanussi hűtőmmel sem, azon kívül, hogy a 15 év alatt egyszer újra kellett rendelnem belső műanyag alkatrészeket (zöldségtároló fiókot és ajtópolcokat), borsos áron, de megoldottam... Szóval, olyannyira nem költöttem az elmúlt másfél évtizedben háztartási gépek javíttatására, hogy rendesen lámpalázam van, milyen hűtőt is vegyek!? Kiegyensúlyozott klimatikus viszonyokra, folyamatos és nagy igénybevételű üzemre kellene egy jó nagy szekrény, nagy családom ellátáshoz...

Szerintetek?
süti beállítások módosítása