Kimondottan érdekes és sokak számára tanulságos történetet küldött a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe egy hűséges olvasónk. A fiatalember egy önkormányzati lakást vásárolt, amit a rövid határidő miatt készpénzben kellett kifizetnie, ezért csak utólag tudott rá hitelt felvenni az Erstétől. Idén jár le a lakástakarékpénztári megtakarítása az OTP-nél, de nem tudja a hitelébe betörleszteni, mert az nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású.

„2010 nyarán 8 millió forintért vásároltam egy önkormányzati lakást a főváros VIII. kerületében. A szerződésben meghatározott szoros fizetési határidő miatt lakásvásárlási hitel felvételére nem volt lehetőségem. Ha 30 nap alatt nem tudtam volna fizetni, akkor a piaci gyakorlattól jóval magasabb, 20%-os foglalót buktam volna. Emiatt az 5 millió forintos önerőmet összesen 3 millió forintnyi családi és baráti kölcsönnel egészítettem ki.

Amikor már a nevemen volt a lakás, hitelajánlatot kértem a bankoktól a hárommilliós tartozásom rendezésére. Az Erste Bankkal kötöttem szerződést, de utólag már nem tudtak lakáshitelt adni, így szabad felhasználású jelzáloghitelt vettem fel. Ebből kifizettem a családi és baráti kölcsönöket és megkezdtem a bank felé a törlesztést.

Azt terveztem, hogy az idén lejáró lakástakarékpénztári megtakarításom (körülbelül másfélmillió forint) betörlesztésével megfelezem a banki tartozásomat, így a törlesztőrészletemet is. Bementem az OTP-hez és a kiutalási lehetőségekről érdeklődtem. Ott arról tájékoztattak, hogy mivel nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású az Erste hitelem, így nem tudják betörleszteni a pénzt (vagy igen, de akkor elveszítem az állami támogatást). Az ügyintéző azt javasolta, hogy fizessem a lakástakarékot 8 évig és akkor szabadon felhasználhatom az összeget.

Ez igaz, de addig a hitelt és a lakástakarékot párhuzamosan kellene fizetni, ami dupla kiadás, pedig úgy terveztem, hogy a lejáró lakástakarékból megfelezem a tartozásomat. Szerintetek mit csináljak? Hogy tudok jól kijönni ebből a csapdából úgy, hogy nem veszítem el az eddigi állami támogatásomat?"

Címkék: budapest ingatlan bank hitel szívás lakáshitel otp kamat ügyintézés erste ügyintéző szivatás jelzálog tartozás pénzcentrum portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr792638350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IMGM6 2011.02.04. 12:54:05

Most már sok mindent nem lehet tenni. A lakástarékpénztárakba befizezet összeg után, csak a törvényben meghatározott esetekben jár állami támogatás, a szabadfelhasználású hitel kiváltása nem tartozik ebbe körbe. A lakás megvásárlása, még inkább a foglaló befizetése előtt kellet volna jobban tájékozódni és átgondolni a lehetőségeket.

valamiamerika1234 (törölt) 2011.02.04. 13:24:24

Nos, egy lehetőség:

Egyenesági rokonok közötti adásvétel esetén illetékmentes a vagyonátruházás...
El kell adni valaki egyenesági rokonnak és vissza kell tőle vásárolni, amihez már lehet hitelt felvenni.

jango fett 2011.02.04. 13:33:38

Sziasztok

ha már szóba került a sokak által istenített lakástakarék pénztára árnyoldala,
gondoltam Én is megosztom szintén nem túl rózsás tapasztalatomat.

Az esetem a Fundamentához kapcsolódó. Történt ugyanis, hogy megtetszett egy lakás, amit meg szerettünk volna vásárolni.
Mindkettőnknek volt lakáscélú megtakarítás a fundamentánál. Én már 4 éve, párom már 8 éve fizette.

Mielőtt áláírtuk volna az adásvételit, konzultáltunk egy Fundamentás személyi bankárral, hogyan tudjuk a pénzt a lakásba beletenni.
A személyi bankár megnyugtatott, hogy ez rendkívül egyszerű kb 4-6 hét míg kiutalják a pénzt.
Azonban, mivel a párom számlája hamarosan lejár, nyissunk egy újat is , mert így többet tudnánk felvenni kölcsönként.
Hogy mindkét azonosító meglegyen az adásvételi szerződésug fel kell mondanunk a régit sürgősséggel.

A sürgősségi felmondásnak és kiutalásnak persze volt 30000ft költsége (ami elvitt kb 1 évnyi állami támogatást). Emellett az új szerződés kötése 42000ft volt.
Már befizettünk 72 ezret és még sehol sem voltunk.

Ezek után a lakás adásvételi szerződésébe belekerültek a fundamentás azonsoítók, meg egyéb nyilatkozatok, hogy minden esetben a fundamenta járjon jól ha bármi is történik
velünk vagy a lakással.

Az igazi fekete leves ezután követkzett.

A személyi bankár által ígért 4-6 hetet természetesen nem sikerült tartani, de mivel már benne volt a szerződésbe a fundamenta és az őket támogató mindenféle egyoldalú nyilatkozat, teljesen kiszolgáltatottak voltunk.
Csak Fundamentával szerződött értékbecslőt lehetett hívni (más nem volt jó) 15000. Hitelbírálati díjat is kellett fizetni 15000 / fő.
Mindenből eredeti példányokért kellett egész nap rohangálnunk, meg közjegyzővel hitelesítgetnünk mindent. kb 30000/fő
Teljesen mindegy milyen papírjaink, igazolásaink vannak, a fundamentának van sajátja, és ők csak azt fogadják el.

Független attól, hogy az egész kölcsönt a fizetésem alapján 1 év alatt vissza tudnám fizetni, kötelezett arra, hogy bevonjunk még egy adóst.

SOSEM hívtak telefonon, mindenről levélben értesítettek úgy, hogy az összes papírt meg igazolást visszaküldtek postán.
Sikerült hetekig pinpongozgatni egymással. Közben az idő telt, a kivitelezőnek már ki kellett volna fizetni a lakást a Fundamenta meg csak kényelmesen levelezgetett velem.
Mi van ha elvész a levél? akkor egyrészt a foglalót másrész az összes eddigi utánajárásomat bukom..

De mivel már belekerültek az adásvételiben , SEMMIKÉPP nem tudtunk belőle kiszállni.
A leveleknél SOSEM volt megemlítve, hogy ki foglalkozik az üggyel, ki az aki beleköt abba, hogy kék vagy fekete tollal van-e kitöltve egy-egy nyomtatvány,
hogy az egyik oldalon lévő keltezés nincs kitöltve stb.
Ez nekik nem volt fontos.
Minden jogunkról lemondtunk a közjegyzői okiratban fejenként kb 30000 ért.

Megemlíteném azt is, hogy teljesen mást mondott a személyi bankár, a telefonos ügyintéző, valamint a levél amit kézhez kaptunk.

Nagynehezen de összeszedtünk minden papírt és véget értek a pingpongozások 3.5 hónap!! után.

Ezután a telefonos ügyintéző közölte, hogy HIVATALBÓL várnak még 3 hetet hogy a földhivatal biztosan bejegyezze a jelzálogjogot.
összesen 4 millió ft-ra 8 milliós jelzálogjog, kicsit érdekes, de ezen már nem akadtunk fent.

Végül a Fundamenta nagy kegyesen kiutalta a pénz amiért 30000ft-ot megint levont.
Ha összeadom: 30000 *2 (utalási díj) + 132000(sürgősségi felmondás + számalnyitási díjak) + 30000*2 közjegyzői okiratok + 10000*2(földhivatal) + egyéb (értékbecslő, hitelesítés stb)
= kb 250000Ft-ot levont a fundamenta a mindenféle ügíintézés miatt.
1) Egyrészt a pénzem szinte semmit sem kamatozott náluk a 4 ill 8 év alatt (ez egy ilyen konstrukció, mert csak állami támogatást adnak max72000/év)
2) másrészt az állami támogatás szinte teljes egészét levonta magának ilyen olyan díj formájában (mivel úgysem tud mit tenni szerencsétlen szerződött)
3) hihetelenül lassan és arrogánsan dolgoznak (mivel úgysem tud mit tenni szerencsétlen szerződött)
4) a kamata kb 1% kedvezőbb mint a normális kereskedelmi bankoké

Én a maximumot fizettem(20000) és csak ilyen olyan díjakra igazolásokra elment kb 150000m ami egy 2 milliós hitelnél(setemben) szerintem nevetséges.

Végül arra a következtetésre jutottam, hogy ha valaki lakást vásárol a fundamentát felejtse el mint alternatíva.
Egyszerűen nem éri meg sem anyagilag, sem idegileg.

Valójában értem már, hogy miért lett Ez az év munkahelye.
Mindenkinek jár egy Mazda, jó fizu. Az ügyfelet meg le lehet sz*rni, semminek nincs felelőse, idő mint a tenger...

Én megfogadtam SOHA TÖBBET FUNDAMENTA!!!

Balázs

IMGM6 2011.02.04. 13:52:41

@valamiamerika1234:
Az igaz, hogy illetéket nem kell fizetni, de az ügyvédi és földhivatali és egyéb díjak így is elég komoly kiadást jelentenek, nem beszélve arról, hogy egy jelzáloggal terhelt ingatlant nem olyan könnyű eladni, az ehhez kapcsolódó költségek (kölcsön szerződés módosítás, lezárás stb.) már összemérhető nagyságrendben lehet az állami támogatás összegével, de akár még jóval meg is haladhatja

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.04. 14:06:17

Mondjuk, előtte azért utánanézhettél volna !

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2011.02.04. 14:07:15

@jango fett: A fundamenta nevű pénzszivattyúval én is beszoptam. De még az elején. Csinált a fundamentás egy hitelkalkulációt, a lakáselőtakarékossággal együtt.
Leírta előttünk papírra, minden nagyon szépnek nézett ki . Havi 36 ezerre jött ki.
Rákérdeztünk 3x ; Ebben benne van a fundamente is?;- persze benne van. Felvette gyorsan az 50 ezer forintot, jutalék címén, meg befizettem az első részletet. Eljött a hitelszerződés napja. A bankos hölgynél is azért rákérdeztünk; akkor ez az összeg tartalmazza a fundamentát is?; - Hát NEM.
Ott előttünk felhívja a fundamentás szipkát, aki a bankosnak is ugyanezt állítja, hogy tartalmazza. Erről ennyit, a pénzem azóta sem kaptam vissza.

Apophis 2011.02.04. 14:38:50

@chemicalshop: Milyen szerencse, hogy én még az elején nem mentem bele az általatok végigvitt macerába. Engem is hetekig bolondított a Fundamentás személyi bankár. Majd leszerződtünk vele. Befizettük a belépést és odaadtuk a befizetést igazoló csekket azzal, hogy majd visszaküldi nekem postán. Ez volt 2007-ben. Persze azóta se láttam. Pár hét után gyanúsnak tűnk a dolog, amikor Fundamentás hitel után kilincseltünk 5 (!) különböző banknál, de egyik sem adta meg azt a hitelösszeget, amire szükségem lett volna. Én óvatos voltam és nem írtam alá semmilyen olyan szerződést, hogy a Fundamenta benne legyen. (a személyi bankár persze tovább hülyített. Küldött egyik bank után a másikba) Majd kitaláltuk, hogy azzal a bankkal szerződünk le, aki az új lakásunk kivitelezőjének volt a finanszírozó pénzintézete. Ez volt a végén a nyerő, mert a hitelen kívül minden egyéb költséget le tudtunk alkudni, minden plusz költséget így megúsztunk. (az értékbecslői díjat először ki kellett fizetni, de a bank a hitel átutalása után ezt az összeget visszaadta). Egyetértek minden előttem szólóval abban, hogy a Fundamenta nevű és hasonló hangzású szemétládákat kerülni kell nagy ívben!!!!!!

Apophis 2011.02.04. 14:42:58

Ja és Fundamenta nélkül sikerült mindezt 1,5 hét (!) alatt megcsinálni szerződéskötéssel együtt! (bár az én hitelem nem lakásvásárlási, hanem építési hitel volt, melynek a megkövetelt önereje magasabb, mint a lakásvásárlási hitelnek. Lehet, hogy ez volt magas a személyi bankárnak?)

Don Fülig 2011.02.04. 14:54:03

Én a lakáscélú hitelem átvittem egy másik bankhoz, mert ott sokkal jobbak voltak a kondíciók. Viszont a hitelkiváltás után már nem lakáscélú hanem szabad felhasználású lett a hitelem. Ezek után a Fundamenta nem volt hajlandó kiutalni az állami támogatást. Visszakértem tőlük a 4 év során befizetett pénzemet. Támogatás, kamat nélkül.
Eddig szívás.
Utána viszont nem betörlesztettem a hitelbe, hanem befektettem, és azóta már több a hozamom, mint amit állami támogatásként kaptam volna. Szóval még majdnem jól is jöttem ki belőle.

Egyébként egyszer egy wellness hotel dohányzó sarkában mellettem ült egy fundamentás "nagyágyú". Méretes szivarral, nagy pecsétgyűrável nagy hangon harsogta a telefonba a juniornak a siker kulcsát. "Idefigyelj, felveszel 10 embert ebben a hónapban, mindegyikkel köttetsz egy lakástakarékot és már meg is van a havi terved. Ebből kilenc kihullik, de ha a következő hónapban az az egy is fel vesz 10 embert akikkel köttet egyet, akkor már haladsz is a negyedéves cél felé."

Szóró Ildikó 2011.02.04. 15:07:30

Az a baj, hogy ami a posztban konkrét problémaként megjelenik, azért sajnos nem hibáztatható senki, egyszerűen figyelmetlen volt a lakásvásárló. Elképzelhető, hogy az OTP elmulasztotta (amit kétlek), de LTP kötésekor minden esetben elmondják, hogy ezt csak lakáscélra lehet felhasználni. Sőt, tudtommal már a 8 éves sem szabfel, de ebben lehet, hogy tévedek, vagy rosszul emlékszem...

Persze, van 'megoldás'. ;-) A lakáscélú felhasználást számlákkal, vagy adás-vételivel kell igazolni az OTP felé. Lakáscélnak minősül a felújítás is, tehát ha tudsz "produkálni" annyi számlát ebben a témakörben... ;-)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.02.04. 15:12:02

keresni kell családtagot, rosszabb esetben ismerőst, aki bízik benned annyira, hogy a másfél millád erejéig tulajdonjogot ad neked egy a közeljővőben megvételre kerülő lakásban. akkor kiszabadul a pénzed. ehhez az kell, hogy valaki rohadtul megbízzon benned, plusz vegyen ingatlant.

én a helyedben rájönnék, hogy hülye voltam, és legközelebb nem meggondolatlanul, kapkodva döntenék a pénzügyeimről. (20% foglaló eléggé darwin-díjnak tűnik)
a legjobb opció, hogy kivárod a nyolc évet, vagy mennyi van hátra.

Csifi 2011.02.04. 15:27:25

Szomorú, hogy alapvető pénzügyi ismeretek nélkül vágtál bele a dologba... Máskor fordulj pénzügyi tanácsadóhoz!

Kicknick 2011.02.04. 15:33:14

Csak egy 5let : azt a másfél millát elvileg lakásfelújításra is költheted.
Na már csak egy ismerős vállalkozó kell aki ad neked ennyiről számlát...a többit a fantáziádra bízom.

petersin 2011.02.04. 15:46:48

@Csifi: Igen, forduljon, ha a tanácsadónak nincs köze az alábbi MLM cégekhez:
OVB, Brokernet, Fundamenta, MPK és sokan mások...

desw 2011.02.04. 15:56:34

@Kicknick:
"Na már csak egy ismerős vállalkozó kell aki ad neked ennyiről számlát...a többit a fantáziádra bízom."

Ez jól hangzik, de gondolom még ismerős sem adna ingyen számlát, akkor meg inkább bukja a ~10% körüli állami támogatást, és akkor nem csalt.

gergo1000 2011.02.04. 16:12:36

Gondolkodás, olvasás, számolás.
Ez a 3 dolog ami nélkül nem szabad semmilyen pénzügyi döntést meghozni. A szomorú az, hogy kis hazánkban ezek után is érhet meglepetés.
Mondjuk ez az eset nem az. Ez azért elég nyilvánvaló, hogy a lakáskassza csak lakáscélra használható fel.
Lehetőségeid:
1. Számlaszerzés felújításról.
2. 8 évig meghosszabítani, de elötte elolvasni a szerződést, hogy te tényleg olyan szerződést kötöttél e ahol 8 év után felveheted az egész összeget bármilyen célra. Pluszban mérlegelni, hogy megéri e a 8év. Ugyanis ha megnézed a tőkéd és számolsz legalább évi 8 % kamattal (kb. ez reális egy hosszabb távú befektetésnél), akkor nagy esélyed van rá, hogy máshol többet kamatozik a pénzed, mint az állami támogatás+a minimális kamat.
Én azt gondolom, így látatlanba, hogy 8 évet csak akkor éri meg kivárni, ha 8 év múlva hitellel együtt akarod igénybe venni. A lakáskassza nem az állami támogatás miatt kedvező, hanem a forint alapú kedvezményes fix kamatú hitel miatt, ami vele jár.

+1 tanács a kommentelőknek is (mármint akik pórul jártak):
Gondold meg, hogy ki megy el ilyen cégekhez tanácsadóknak. Ha ezt végig gondoltad, akkor rájösz, hogy nem szabad rájuk hallgatni, mert egyáltalán nem értenek hozzá. Csak azt tudják elmondani, amit betanitottak nekik, mert nem is értik amit mondanak.

gergo1000 2011.02.04. 16:27:41

Illetve az nem teljesen igaz, hogy csak a hitel miatt éri meg, mert 4 évig jó a "kamat" is. CSak ugyebár az állami támogatás fix összeg, és még az első időszakban (alacsony tőkerésznél) az magas %-t jelent, addig a 5.,6.,7.,8. évebn a tőke rész növekedésével egyre jobban csökken a százalékos aránya.

Silverf@x 2011.02.04. 16:56:56

Nem mondom el, hogy már az elején kellett volna jobban körüljárni, de ha már így, akkor kérj számlát lakásfelújításról és azt add be az otp-nek.

EsteeSatmary 2011.02.04. 17:26:08

1./ Kerüljük az arctalan bankokat és az arcátlan ügyintézőket.

2./ Nem értem, ha a bank módosthat szerződést, akkor az ügyfél miért nem?

3./ A bécsi út túloldalán ez
max 3 órás ügyintézés és kisebb marzzsal.

NickTheDick 2011.02.04. 17:28:27

Homályos emlékeim szerint a lakástakarék pénztárakat a 90-es évek vége felé vezették be. Egy ideig gondolkodtam rajta én is, ugyanis akkor még mi is fontolgattuk a nagyobb lakást, de aztán elvettetem az ötletet. Bár az állami támogatás valóban jól hangzik, de a nevetségesen alacsony kamat nem. A lehető legrövidebb időtartamra (ami talán valahol 4 és 5 év között van) érdemes lehet belevágni akkor, ha az ember már a belevágás előtt tudja, hogy a lejáratkor pontosan mit és hogyan fog vele csinálni. Ennél hosszabb tartam alatt az alacsony kamaton elveszti az ember az állami támogatás értékét. Ilyen rövid (4-5 éves tartam) viszont még mindig túl hosszú ahhoz, hogy az ember megfelelő pontossággal tervezhessen rá.
Ezen megfontolások alapján elvetettem a dolgot. Az akkori megfontolásaim között nem szerepelt mindaz a kötöttség, amiket az ember a nyakába vesz a lakástakarék szerződéssel. Kb. három évvel később, pedig vettünk egy gyönyörű lakást. Természetesen akkor a lakástakarék pénztárban gyűlő pénzünket nem használhattuk volna, mert a legrövidebb lehetséges futamidőnek is max a háromnegyedénél jártunk volna. Most úgy gondolom, hogy akkor jól döntöttem azzal, hogy nem nem léptem be. A fenti sztori és a más rémtörténetek alapján az értékelésbe már azt is beveszem, hogy milyen problémás az ott összegyűjtött pénzhez való hozzájutás. Sőt ma már úgy gondolom, hogy az elsődleges szempont a pénzhez való hozzáférés egyszerűsége, aminek alapján egyetlen lakástakarékba sem érdemes belépni. A nem túl vonzó kamaton elvesztegetett állami támogatás már csak a pont az i-re.
Mára már teljesen meg vagyok győződve arról, hogy lakástakarékba belépni nem szabad.
Nem csak a Fundamentába, hanem semelyikbe sem.
A társasházunk természetesen oda is tett pénzt a felújítási alapból. Amikor szükség lett volna rá, természetesen nem jutottunk hozzá, hanem hitelt kellett felvenni a takarék fedezete mellett. Innentől már nem csak a takarék ellen érvelek, hanem tiltakozom is ellene a lakógyűlésen. Remélem egyszer megszabadulunk tőle!

igényes 2011.02.04. 17:51:37

papok, papok!

Az idén is megrendezésre kerül az
Életrevaló Gyermekmisszió,
ahol augusztus 9 és 15-e között nyaralhat az Éjféli Kiáltás Misszió
által támogatott, Cseppkő utcai Gyermekotthon tíz lakója Dunaszigeten.
A mi Urunk gazdag áldását kívánjuk mindazon Testvéreink életére,
akik adományaikkal és imádságaikkal támogatták e szolgálatunkat.
E néhány gyerekmosoly legyen bizonyságul Nektek arra,
hogy áldozatotok nem volt hiábavaló.
Az Úr áldjon Benneteket érte!

johevi 2011.02.04. 17:54:56

Hogy lehet önkormányzati lakást VENNI? Azt vagy kiutalják vagy bérleti jogot lehet cserélni...

dézsàvü 2011.02.04. 18:18:19

@NickTheDick: Nagyon egyetértek azzal amit írsz. Pénzt gyűjteni csak takarékszövetkezeti betétkönyvben szabad!

Bármire, bármikor felhasználhatod minden kötöttség nélkül. És egy nap alatt a pénzedhez jutsz. Semmilyen számlavezetési díj, értesítések, havi befizetés, kötöttségek. Csak a kamatos kamat csodája!

Ilyet nem az ír, akinek fogalma sincs a befektetésekről, hanem aki már nagyon sokat próbált az életben!

Tibike15 2011.02.04. 20:15:21

@dézsavü: Az a baj, hogy állandóan szidják a lakosságot a gyenge pü kúltúrája miatt, de ha megnézzük, nincs olyan pénzintézet amelyik ne packázna az ügyféllel. Sehol nincs kiszámíthatóság. Ezek a bankok igazi versenykörnyzetben tönkremennének, mert emberfia nem tenné be a lábát hozzájuk, ha megtapasztalnánk milyen az igazi kúltúrált pü vállalkozás.
Ettől még kókler vég mindenhol van, nem azt mondom hogy csak jó és megbízható bankok léteznek nyugatra, de ilyen uzsorás szerü feltételekkel és az égviálgon minden kockázatnak az ügyfélre hárítása ott elég durva lenne.

Miett2 2011.02.04. 21:06:17

Mi nem régen kötöttünk Fundamenta szerződést a fiamnak. És most készült a barátnője is kötni. Ősszel kezdenének építkezni.
Most jól megijesztettetek:(
Az volt a terv, hogy a 2 szerződést összeadva, mindennel együtt közel 9 milliót tudnak felvenni már az ősszel ,áthidaló hitellel kombinálva. Ami vonzó volt benne, hogy igaz ugyan, hogy a kb 4 évig a magasabb kamatot kell fizetni, de a megtakarítási kötelezettség után már csak 3,9%-os fix kamat van. Így végülis a futamidő nagyobbik részében, ami összesen 12 év 10 hónap, kedvező kamattal törlesztenének, és így ketten együtt akkor már "csak" úgy 70 ezer körül fizetnének. És szűk 13 év alatt ki lenne fizetve a hitel.
Lehet, hogy átvertek? Most még csak egy szerződésünk van. Akkor nem is érdemes a másikat megkötni?
Mennyi most a forintalapú építési( bővítés, felújítás) hitel piaci kamata? Tudja esetleg valaki? Persze mindjárt meg is nézem.

Miett2 2011.02.04. 21:18:53

A legjobb a CIB , 8,42%. Havi törlesztőrészlet 92 866 Ft, kezdeti költség(mert itt is van persze) 128.000,-Ft, 36 hós kamatperiódussal (ez lehet jobb is, rosszabb is, mint a mostani)
A futamidőt ugyanannyival számoltam 154 hónap.
A Fundamenta 3,9% fixe azért elég vonzónak tűnik. Főleg annak, akinek nem kell áthidaló kölcsön, hanem a futamidő lejártát ki tudja várni, és akkor neki kezdettől fogva a kedvező kamat ketyeg, míg nekünk több, mint 4 évig majd 10%.
Szerintetek így sem érné meg?
Mindenesetre a második szerződés megkötése előtt azt hiszem jó lenne alaposabban tájékozódnom.
De kitől lehetne hiteles információt kapni vajon?

desw 2011.02.04. 21:36:10

@Miett2:

Nem vertek át senkit, a posztolót sem, csak - szokás szerint - nem olvasta el feltételeket. Ő azért van gondban, mert szabadfelhasználású hitelt váltana ki, amit nyilvánvalóan Fundamentával nem lehet.

Namir 2011.02.04. 21:46:19

Én csak a poszt címét nem értem: a srác nem a lakástakarék csapdájában van.
Azt jóval előtte kötötte, mint hogy lakást vett.
Azon meg ne csodálkozzon, hogy nem törlesztheti be egy nem jelzálog alapú hitelbe.

Viszont egy megoldás van:
vásároljon belőle tulajdonrészt a szülei lakásában, és ők ajándékozzák neki a pénzt. :)

Ha utalják neki, akkor nem illetékköteles.

Persze lesznek a vásárlásnak költségei (ügyvéd, illeték), de még akár kedvezményes hitelt is vehet fel a lakástakarékjára, és azzal kiváltja a mostanit, ami bizonyára drágább.

Miett2 2011.02.04. 22:07:39

Akkor lehet, hogy mégsem olyan rossz választás ez a Fundamenta?
Legalábbis bizonyos esetekben?

Namir 2011.02.04. 22:40:45

Nem Fundamenta, hanem lakástakarék. Merthogy az OTP-nek is van, és a Fundamentának is (utóbbi lakáskassza néven).

Egyáltalán nem rossz, sőt.
Csak ezt is tudni kell használni, és nem szabad becsapni az ügyfeleket.

Pl. 8 évre megkötni a jutalék miatt, miközben az ügyfél 4 év múlva akar vele vmit kezdeni, eladni tőkehalasztott kombinált hitelben 8 éves betörlesztéssel, amivel csúnyán bukik az ügyfél, miközben 4 évente betörlesztve még forint hitelnél is megéri stb.

Én mindenkinek ajánlanám, akinek 4 és 8 (nemsokára 10) év közötti lakáscélja van.
Akár csak egy konyhabútor megvásárlása, vagy fürdőszoba felújítása.
Az állam 30%-os támogatást ad a befizetésekre, plusz némi kamat. 4 év után az OPT-nél 14%(!) feletti éves nettó hozama van.

Ezer módon használható fel, ha jól kezelik. És teljesen kiszámítható, mert minden előre rögzített a szerződésben. (Még a később esetlegesen felvett hitel kedvezményes fix forint kamata is.)

Egy hátránya van: a szerződött összeg lehet max. 8 millió lehet (betét+kamat+állami támogatás+kedvezményes hitel).

Ezért lakásvásárláshoz, vagy nagyobb hitel betörlesztéséhez családonként több szerződés kell.

"Röviden" ennyi. :)

desw 2011.02.04. 22:51:53

@Miett2:

Ha lakás vagy ház vásárlására szeretnétek fordítani, akkor jó lehet. (mondjuk a havonta befizetett, félretett összeget meg lehet "forgatni" is, az sokkal többet hozhat, de rizikósabb is)

Épitkezés, felújítás esetén én nem választanám, ugyanis ekkor számlát kell vinned mindenről: nyilván a kőműves, ács, ... - jellemzően 25%-kal - drágábban dolgozik számlára, szóval a végén többet bukhatsz, mint az állami támogatás + kamat. (a hozam a futamidőtől függően valahol 6 és 10% között van)

desw 2011.02.04. 22:55:26

@Namir:

"Az állam 30%-os támogatást ad a befizetésekre, plusz némi kamat."

Na ez a gusztustalan ebben. Mert ugye az a 30% és a kamat a legjobb esetben is csak 10% körül van. Ezzel a mézesmadzaggal ugrasztanak be sok embert.

Miett2 2011.02.04. 23:09:50

@Namir:
Én úgy tudom, hogy az OTP-s fut lakáskasza néven.
Mondjuk ez mindegy, mert nekünk a Fundamentával van szerződésünk.
Egyébként éppen az általad leírtak miatt szerződtünk le. De azért még vannak kétségeim, hogy érdemes-e még egyet kötni.

Amit desw írt, hogy számlával kell mindent igazolni. Az egyéb lakásépítési hiteleknél nem így van? Itt nem felújításról van egyébként szóm, hanem egy építési engedélyköteles komoly (3szoros) bővítésről. Ilyen kor nem a használatbavételi engedélyt kell bemutatni?
Nekünk építőipari cégünk van, ami előny is ugyan, de azért ezt a munkát mégsem szeretnénk számlásan csinálni, hanem inkább "házilagosan". Ilyenkor mi van?

desw 2011.02.04. 23:20:08

@Miett2:

Egy ismerőst sajna beugrasztottak egy ilyen OTP-s előtakarékossági "izébe", Ő nyilászáró cserére használta. A pénz felvételétől számítva 3 hónapja volt a számlák bemutatására, egyébként bukta volna az állami támogatást. Persze a cserét végző cég a munkadíjra és a nyilászárókra is rádobott 25%-ot a számla miatt, szóval bőven bukó volt a dolog.

Építés esetén nem tudom, hogy mi kell a banknak, de csodálkoznék, ha csak a lakhatási engedély, mert azt könnyen ki lehetne játszani.

Namir 2011.02.04. 23:32:15

@desw:
Lehet, hogy valamit nem jól tudsz?

Igazad van, hogy a 30%-kal etetik be az embereket, amikor 8 évre kötik velük a szerződést. És az hazugság.

De 4 év (50 hónap) után a pénzedre több mint 1/3-nyi támogatás+kamat van (az OTP-nél biztosan, mert azt megnéztem). Számolj utána:

1) befizetés:
50x20.000 = 1.000.000 Ft
2) Állami támogatás:
50x6.000 = 300.000 Ft
3)A bent lévő pénzre a kamatos kamat 3%-kal:
88.888 Ft
Összesen: 1.388.888 Ft

A támogatás+kamat= 14.39%/év

Ebből mondjuk kicseréled a nyílászárókat (ahogy én).
De ha akarsz csinálsz belőle többet a családban, és összeadódnak.

Persze nem kötelező állami támogatásból gyarapítani a pénzedet. Mennyivel "jobb" egy szuper unit-linked biztosítás tuti alapokkal, vagy vmi más hasonló okosság. :)

Namir 2011.02.04. 23:36:31

@Miett2:
Bár nem terveztem, hogy erre a blogra írogatok, de még válaszolok.

12.000 Ft ellenében akár magad is megcsinálhatsz minden munkát házilag.

Ugyanis ennyibe kerül, hogy kiküldenek egy szakértőt, és ő felméri, hogy az elvégzett felújítás stb. megfelel-e a bejelentett összegnek.
De ezt a részét nem próbáltam, kérdezz rá a bankfiókban.

Na, itt a probléma. Nem mindegy melyikben, mert sok helyen nem értenek hozzá, és hülyeséget mondanak.

De úgy hallottam, hogy a Deák utcaiban értenek hozzá.

Namir 2011.02.04. 23:38:47

@Miett2:
A Lakáskassza kifejezést a Fundamenta levédte. (Megnéztem a MSZH adatbázisban.)

Miett2 2011.02.04. 23:55:44

@Namir:

Igazad van . Az OTPs az a lakástakarék. A fundamenta meg a lakáskassza.
Az a baj, hogy bankba nem tudom hova kell menni, mert az Otp -hez nem mehetek a fundamentás kérdéseimmel.
merthogy ők konkurenciái egymásnak.
Nem is tudom, hogy ki a finanszírozó ebben az esetben. Merthogy a fundamenta nem bank. Na holnap kutakodok egyet azt hiszem.
De nagyon köszönöm a válaszaitokat.
Pro és kontra.
Nagyon hasznos volt mindegyik.
Jó éjszakát!

taylor13 2011.02.05. 00:36:29

Nekünk pozitiv élményeink vannak a Fundamentával,tesóm most vette meg a lakását magának plusz szüleim hitelkiváltást is igénybe vették,igy spórolunk majdnem 1millió Ft.-ot, és a hátralevő 17 év helyett 9 évig törlesztünk a Fundinak csak.
A tulajdonosokról meg csak annyi hogy német és osztrák lakástakarékpénztárak vannak a háttérbe,és ezeknek a tőkéjük nagyobb mint Mo. összvagyona.Nyugaton ez nagyon elterjedt,csak itthon még nem annyira.ecoline.hu/penzugyek/20110204_megtakaritas.aspx

desw 2011.02.05. 00:46:33

@Namir:

A példádban szereplő 388.888 Ft állami támogatást és kamatot mikor is fogod megkapni? Kizárólag akkor, ha viszed a számlákat építőanyagról és/vagy munkadíjról 1.388.888 Ft értékben. Mivel a számlák miatt 25%-kal többet fizetsz, így kemény 111.110 Ft a hozamod a befizett 1.000.000 Ft után 50 hónapra. Ha szerinted ez jó buli, akkor hajrá.

taylor13 2011.02.05. 01:08:10

Akiknek nagy segítség most a Fundamaneta,azok a deviza hitelesek.Egy hitelkiváltással havi szinten akár több 10ezret is megtudnak spórolni a kedvező kamatozású 0. időpontos áthidaló kölcsönnel.A megtakarítási időszakban fizetni kell a 8.1es kamatot plusz a megtakot,aztán lecsökken a 3.9re.

taylor13 2011.02.05. 01:12:00

@taylor13: még annyit hozzáfűznék h mivel ugye fix minden ezért csökkenő terhet jelent az évek előrehaladtával az ügyfél számára,az infláció és a kifizetések növekedése miatt.

Namir 2011.02.05. 08:31:05

@desw:
Gondolj azokra akik nem csalnak adót.

Remélem, egyre többen lesznek, mert ez igazi magyar átok: az társadalmilag elfogadott (sőt!) adócsalás.

Amiről a "szólásszabadság" jegyében nyíltan fórumokon is lehet írni. :)
******************************
Egyébként tudomásom szerint nem kell számlákkal igazolni, de ezt nem azért írom, hogy ne kérj, hanem magad is végezheted a munkát.

Speciel én ősszel csináltattam meg a nyílászárókat, és a vállalkozó teljesen természetes módon számlát adott, meg se kérdezte, hogy kérek-e. Merthogy ez a garancia alapja.
Megjegyzem, hogy így is messze a legolcsóbb volt, és minőségi anyagokkal.
Hogy lehet?Nem akart lerabolni, megelégedett egy tisztes nyereséggel.

desw 2011.02.05. 12:14:20

@Namir:

"Gondolj azokra akik nem csalnak adót.

Remélem, egyre többen lesznek, mert ez igazi magyar átok: az társadalmilag elfogadott (sőt!) adócsalás."

Szerinted szórakozásból csalnak az állampolgárok adót? Ez egy önvédelmi reakció, ugyanis a drága állambacsi az utolsó fillérjét is el akarja venni egy szűk rétegnek (2 millió érdemi adozó), és mindezért cserébe csapnivaló szolgáltatást (eü, oktatás, utak, ...) nyújt. Szóval nincs lelkiismeret-furdalásom, ha nem haragszol!

"Egyébként tudomásom szerint nem kell számlákkal igazolni... "

Én meg tudom: a pénzfelvételtől számítva 90 napon belül be KELL mutatnod a számlákat, különben bukod az állami támogatást. (Otp - Lakáskassza)

@juhlaci:
Ha már nem tudsz számolni, akkor legalább olvass!

www.fundamenta.hu/web/guest/lakas-elotakarekossag

Persze szép kis apró betűkkel van ám írva, nehogy "megzavarja" a sok matekzsenit.

desw 2011.02.05. 12:45:50

@desw:

Helyesbítek: Otp - Lakástakarék

Namir 2011.02.05. 12:45:59

@desw:
"Ha már nem tudsz számolni, akkor legalább olvass!"

Ez rád is vonatkozik. :)
Mert az 10% 4 év esetén 14.39% is lehet. Ami ráadásul 100%-ig biztos.

És persze ez nettó hozam. Ezért megfelel egy 4 éves befektetésnél legalább bruttó éves 16-18%-nak (figyelembe véve, hogy meg is kell venni pl. az alapot, és 16% kamatadót is kell fizetni utána.)
******************************

A számlák vitatott történetére én is csatolok egy linket:
www.otpbank.hu/otplakastakarek/file/lakascel_igazolas_dokumentumok_maganszemely.pdf

"A lakáscélú felhasználás utólagos igazolásához szükséges dokumentumok:

...Házilagosan elvégzett munkák költségének kimutatása, felelős műszaki vezető igazolásával."

Ez szerinted számla?
Vagy az a 12.000 forintért kérhető költségbecslés, amiről én írtam. :)

Namir 2011.02.05. 12:57:02

@desw:
Adócsalás mindenütt van.
De az általunk "csodált/irigyelt" civilizált társadalmakban a mértéke távolról sem oly nagy mint nálunk. Főleg nem a munkajövedelmek terén, amiről most beszélünk.

Itthon ennek kétségkívül vannak "racionális" okai is, de azért komoly szerepe van benne a társadalmi elfogadottságnak, és az összetartozás hiányának is:
mindenki csak kapni akar, adni nem.

Pedig ez egy zsákutca: ha mindenki adót csalna, nem működne a társadalom.

Azzal pedig te is nagyon rosszul járnál.

desw 2011.02.05. 13:30:28

@Namir:

"Ez rád is vonatkozik. :)
Mert az 10% 4 év esetén 14.39% is lehet. Ami ráadásul 100%-ig biztos."

Ekkor Miett2-nek válaszoltam, aki fundamentás, melynek hozama 6,03-10,56% közötti.

"A számlák vitatott történetére én is csatolok egy linket:"

Nem vitattam, hogy ez létezik. Ismerősöm esetében a nyilászárok is olcsobbak lettek volna 25%-kal számla nélkül, ami kb. 1,1 millió volt. A beépítés - amit házi kivitelezésben is el lehetne cégezni - csak ~300 ezer. Ajtót/ablakot gondolom kevés ember képes otthon gyártani, hogy benyelje a bank házi kivitelezésben.

"De az általunk "csodált/irigyelt" civilizált társadalmakban a mértéke távolról sem oly nagy mint nálunk."

Mert ezzel párhuzamosan az össz adóterhelés is kisebb ám. Itt a összefüggés az adók vs. adőcsalás között.

"Azzal pedig te is nagyon rosszul járnál."

Sajnos én nem a herék táborához tartozom.

Namir 2011.02.05. 14:39:37

@desw:
Eszembe nem jutott, hogy here lennél, csak igyekeztem felhívni a figyelmedet az adózás szükségességére.

A költségek bizonylatolását illetően bemegyek a bankba, és megkérdezem. Jelentkezem a válasszal.

taylor13 2011.02.05. 16:27:06

Mostmár nem 90 nap alatt kell bizonyítani a számlákkal hanem 4 év áll rendelkezésre,ez az idei évtől van így!

Miett2 2011.02.05. 16:50:17

@desw:

Ekkor Miett2-nek válaszoltam, aki fundamentás, melynek hozama 6,03-10,56% közötti.

Ez azt jelenti, hogy az OTP-snek jobb a hozama?

Mert mi ugyebár most gondoltunk kötni még egyet.
Azt hittem, hogy a feltételek mindkettőnél egyformák.

Akkor érdemes lenne körülnézegetni?

Vagy tudtok még különbséget a 2 cég között?

taylor13 2011.02.05. 17:13:14

Szintem a Fundamenta jobb,több dologban is,pl a lakáskölcsön az opt-nél 4.5 a Fundamentánál 3.9%.A THM is alacsonyabb,az otp-nél 6.1 a Fundamentánál 5.12-5.22,és itt nem kell fizetni havonta 1% kezelési költséget.Plusz a cég szakmai és pénzügyi háttere sem rossz sőőt,a legnagyobb tulajdonosnak az éves tőkéje több mint Mo. összvagyonya.

Miett2 2011.02.05. 17:30:20

@Namir:

Akkor az tutinak mondható, hogy nem kell a házilagos munkáról számla? Vagy csak a befizetett összeg erejéig nem kell?
A hitelről meg igen?

Miett2 2011.02.05. 17:32:17

@taylor13:

De mi a helyzet a hozamkülönbséggel, amiről desw beszélt?

Őszintén szólva a tulajdonosi háttér nem igazán izgat. Az OTP hazai viszonylatban számomra elég stabilnak tűnik.

taylor13 2011.02.05. 18:10:06

@Miett2:Az ugyanannyi 6,03-10,56%.

Miett2 2011.02.05. 19:02:01

@taylor13:
Mitől függ, hogy mennyi?

taylor13 2011.02.05. 19:13:47

@Miett2: gondolom a megtakarítás összegétől,mert a 4évesnél is lehet 10,56%.Minnél nagyobb megtakarítás annál több állami támogatás.

Miett2 2011.02.05. 19:31:48

@taylor13:
Havi megtakarítás 20000.
67 hónap.
Ha áthidaló kölcsönt akarunk rá felvenni úgy 10 hónap múlva, akkor nem lett volna célszerűbb a legrövidebb futamidőt választani?
Bár akkor talán a teljes összeg (most4,34 millió) levesebb lett volna.
Csak ugye akkor előbb kezd ketyegni a kedvezőbb 3,9%-os kamat.Így sokáig kell fizetni a 7,7 vagy 9,9%-os kamatot. Ezt sem tudom, hogy mettől meddig ennyi, vagy annyi.

Miett2 2011.02.05. 19:41:35

@Namir:

Ezt találtam a hivatalos dokumentumtárban.:(

A kifizetést követô 18 hónapon belül az állami támogatásra
jogosult vagy annak közeli hozzátartozója(i)
nevére (akinek a nevére kérte a kifizetést), a finanszírozott
ingatlan címére szóló és a felhasznált anyagokat,
szolgáltatásokat tartalmazó eredeti számlák,
szükség esetén vállalkozási, kivitelezési szerzôdés.

taylor13 2011.02.05. 19:43:04

@Miett2: Az áthidaló kölcsönt akkor lehet igényelni amikor a saját befizetés elérte a szerződéses össze 10%át.A 4,34 milliósnál 21 hónap után van meg a 10% ugye az 434000.Ha ezt vennéd igénybe akkor a megtakaritási időszak végéig fizetnéd aa megtakot plusz a 7,5ös kamatot.Az azonnali áthidaló kölcsöné most 8.1.aztán utána rendesen 3,9

Miett2 2011.02.05. 19:44:44

@Miett2:
Mármint ezekkel lehet igazolni a lakáscélú felhasználást.

Namir 2011.02.05. 21:19:57

@Miett2:
Nem tudom, ezt melyik cégnél találtad. De ahogy ígértem, bemegyek az OTP-be, és megkérdezem, mi a helyzet a számlákkal.

A hozamban az OTP a jobb, Fundamtenta: 1% vs OTP:1.5%-3.0% , míg a hitelkamatban valamivel a Fundamenta:3.9% vs OTP:4.5%.

Szerintem ami fontos, hogy ésszel kell felvenni. Arra a futamidőre, ami számunkra optimális. (Ha több eltérő időpontú célunk van, inkább kössünk többet a családban.)

Mert a hozam a hosszabb futamidővel csökken (hisz jórészt az állami támogatás az), míg a szerződéskötési díj nő.

Persze az ügynökök mindig a maximumot akarják megkötni, mert úgy kapják a legtöbb jutalékot. :)

Miett2 2011.02.05. 21:35:53

@Namir:
A fundamenta oldalán találtam ezt.
Az otp-s igazolás tényleg eléggé egyértelműnek tűnik, hogy nem muszáj számla.
Az otp-nél az a gond, ha jól látom, hogy nincsen áthidaló hitel.Nekünk viszont valamikor ősszel-télen már kellene a pénz.
Most kerestem rendes lakáshitelt is .
A legjobb találat, hogy összehasonlítható legyen ugyanakkora összeg (4,3 millió), és ugyanolyan hosszú futamidővel (155 hónap) 8,52%, havi törlesztőrészlet(végülis ez a lényes) 44.333,-.

36 hónapos kamatperiódussal

Azért ez versenyképesnek tűnik. Nem?

Már ha nem lesz más.
Mindenesetre sokkal jobban körül fogok nézni, az biztos.
Ha bármilyen hasznos információd/információtok lenne a továbbiakban, azt is megköszönöm előre is.

És persze az eddigieket is köszönöm mindenkinek.:)

Namir 2011.02.05. 21:56:47

@Miett2:
Azt hallottam, hogy az OTP is bevezeti az áthidaló kölcsönt, de állítólag most is van ilyen célt szolgáló hitelük csak másképp nevezik, és nem az LTP-ben.

Kérdésedre a korrekt válaszom:
a hitelekhez nem konyítok.

Miett2 2011.02.05. 22:39:05

Én sem.:)

Köszönöm

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.02.06. 14:11:41

Sokan írják, hogy a lakáskasszáknál a nem túl vonzó kamat miatt elveszik az állami támogatás előnye. Azért nézzük csak, én 5 év 2 hónapra, azaz 62 hónapra kötöttem szerződést az OTP-nél, azaz a kiutalási időszak hossza miatt kb. 64 hónappal a futamidő kezdete után költhetem a pénzt lakáscélra. 3% a kamat amit adnak rá, plusz az állami támogatást. Akkor nézzük csak:
Legrövidebb futamidő 50 hónap lehetne, ehhez viszonyítsunk, mert az gondolom mindenki szerint még megéri, hiszen összesen 1 milliót kell befizetni, és 1,388 millió a megtakarítás teljes összege(befizetés+állami támogatás+kamat). Na ehhez képest még 12 hónap befizetés van a 62 hónapos konstrukcióban, ami azt jelenti, hogy 240 ezer Ft-ot kell még befizetni, +72 ezer az állami támogatás, +47 ezer a kamat, azaz összesen 119546 pontosan az utolsó év hozama. Rosszindulattal, hogy az utolsó 240 ezer kamatát nem számolom, 119546/1388888= 8,6% hozam az utolsó évre! Na a nagyokosoktól kérdezem, melyik bankbetét hoz ma ennyit? Mert én épp tavaly év végén kötöttem le 5 évre egy összeget(valamivel több mint 5 év múlvára tervezek lakásvásárlást), végül egy befalap mellett döntöttem, TBSZ-el, ami nem tudom jó döntés-e, de tény, hogy amikor érdeklődtem 6,18%-os EBKM volt a legjobb, majd növelték kicsit kevesebb, mint 7% EBKM-re, annak aki 1 hónappal később kötött, mondjuk akkor már nem volt aktuális. A rövidtávú lekötésekkel még szarabb a helyzet, a banknál ahol vagyok kb. 4,5% EBKM-re kötnek le 1 évre pénzt, ha 1 hónapra, akkor csak 2,5% az éves. Persze vannak jobb kamatok is, de azok csak pár hónapra és új forrásra, más bankhoz átvinni a számlát meg időigényes és költséges. Vagy még arra adnak magas kamatot, ha amúgy valaki rohadt sok banki tranzakciót csinál havonta, és akkor van extra kamat, de ez engem nem érint. Tehát valami nagyokos elmondhatná, hogy mi az ami biztos, és nagyobb hozamot ad, mint a lakáskassza. Részvény és részvény alapok nem játszanak, mert az kockázatos, államkötvényre hosszútávra legjobb esetben évente 7%-ot lehet, vállalati kötvények kockázatosabbak a banki betéténél vagy a lakáskasszánál.

A posztoló meg maga cseszte el, mert nem gondolt bele mit lép. Azokhoz csatlakoznék, akik szerint vegyen számlát. Vagy hagyja a fenébe, és szedje ki a pénzt az állami támogatás nélkül. Azt ki tudja, az állami támogatásra kapott kamatot is elveszíti ilyenkor?

vanyinorbi 2011.02.07. 09:46:57

@Zabalint:

Ha nem tudod lakáscélra használni, akkor az OTP-nél bukod az állami támogatás kamatát is. Sőt, ha felveszed az állami támogatást, de mégsem sikerül "jól" elkölteni, akkor visszafizetéskor azokra a napokra, amit nálad töltött a pénz, kamatot fizetsz a banknak.

www.otpbank.hu/otplakastakarek/file/ASZF_20101127.pdf

7. oldal, 5-ös pont.

hegedusgabor01 2011.02.07. 11:12:18

@jango fett:
Sajnos ebből a szempontból mindegy melyik társasággal szerződik az ügyfél,de én azért kérném a PSZÁF "állásfoglalását" -ill.ennek fényében bírósági keresetet lehet benyújtani az illetékes bírósághoz erőfölénnyel való visszaélés és szándékos anyagi kár okozása címén!Természetesen a per költségét a vesztes fél fizeti,ezért nagyon FONTOS a konzultáció a PSZÁF-fel.Ők hivatalból elvégzik a szükséges vizsgálatokat és amennyiben elmarasztalják a szolgáltatót mehet a PER.

tricky99 2011.02.09. 23:53:03

@jango fett: Azt gondolom , egyedül a személyi bankárodra lehetsz mérges... + persze magadra. Kérdezz, kérdezz, kérdezz!!! Ennyi.

tricky99 2011.02.09. 23:56:31

@gergo1000: LOL Azt mond el pajti , h akkor kire lehet hallgatni??? OTP? OVB? BrókerNet? KIRE? na ha erre választ adtál akkor lehet fikázni!

tricky99 2011.02.09. 23:59:02

@NickTheDick: Ha nem ismersz vmit pontosan akkor járj utánna.

tricky99 2011.02.10. 00:00:18

@dézsavü: jaja... aztán ott a 20%-os kamatadó! Bravó

tricky99 2011.02.10. 00:02:47

@Miett2: Nem vertek át! Csak ha vki vmihez nem ért és nem kérdezz akkor nagy szájjal tudja hangoztatni , h átverték!

tricky99 2011.02.10. 00:04:08

@Namir: A szívemből szóltál!

tricky99 2011.02.10. 00:07:08

@desw:Jaja. Csak azt áruld el nekem mikor volt egyben meg az a 1,5 - 2 - 5- X milliód amire a kamatot számoltad?
JAAAH , hogy soha?! Mézes madzag mi? GONDOLKODJ!!!

tricky99 2011.02.10. 00:09:57

@Miett2: @hegedusgabor01: Hajrá menj a PSZÁF-hoz.
Előtte azért beszélj a Személyi Bankároddal...
Ha "nem tetszik" amit mond élhetsz ügyfél panasszal...
LOL

tricky99 2011.02.10. 00:11:26

@Namir: Mert a Fundamenta anno egyesült a Lakáskasszával...
Ezért is hívják Fundamenta Lakáskassza Zrt.-nek!

gergo1000 2011.02.10. 08:53:26

@tricky99:
Magadban. Amúgy ha jól gondolom, akkor te is ilyen okos tanácsadó vagy. Megkérdezhetem, hogy mi a végzettséged? Hol tanultál pénzügyi dolgokat?

tricky99 2011.02.10. 21:04:22

@gergo1000: Nem vagyok "okos tanácsadó"! Csak elégedett ügyfél aki inkább kérdez, többször mint a saját "butaságom" miatt pórul járva mutogatok másokra...

busga 2011.02.15. 14:58:30

A megoldás nagyon egyszerű: A lakást fel kell újítanod, de csak papíron: Azaz körbejárod az összes ismerősödet és megkéred őket ha vmilyen építőanyagot vesznek, a te nevedre és a lakásod címére kérjenek számlát (csempe festék gipszkarton járólap gipsz beton stb.)
A lakástakarék ki fogja fizetni a felújítás költségeit a benyújtott számlák alapján. ez tuti.

Tibulla 2011.02.16. 15:01:26

Esetleg, ha családon belül kedvezményezed az OTP Ltp-t és a családtag hitelképes, akkor a Lakástakarék teljes szerződéses összegéért megveheti tőled a lakást és így átalakul a hiteled egy Lakástakarékos hitellé?

(ha jól értelmeztem a felét előtörlesztetted volna, a szerződéses összeg akkor elég lehet a teljes összegre.

A prücök még a lakás tehermentességével lehet, mert nem biztos, hogy az OTP-Ltp utal részösszeget tehermentesítésre.

dézsàvü 2011.02.17. 18:49:56

@tricky99: Nehogy azt hidd, hogy bármilyen betéttel is megúszhatod a kamatadót! Csak ámítanak.

Volt már egy pár változata, mind megszüntették.

Egy takarékbetétkönyv kamatos kamata pedig néhány év után kitermeli a kamatadó mértékét. Sőt 8-10 év után versenyképes a hozama az átlagos tőzsdei hozamokkal. Mindezt zéró feszültséggel és frusztráció nélkül!

Hozzáteszem még jóleső érzéssel tölthet el, hogy nem gazdagítasz kókler brókereket.

susana2010 2011.04.15. 18:37:29

@tricky99: A lakástakarékpénztári megtakarításokra nem vonatkozik a kamatadó. És különben sem 20 % már, hanem "csak" 16 %.

Thapelo Nicki 2019.06.19. 23:39:33

Jó napot mindenkinek..
Csak 3% -os kamatlábra vállalunk magánhitel-vállalatot, ha saját vállalkozást szeretnénk indítani, és sürgős pénzt akarunk adni, segítünk Önnek egy kölcsönben, egy olyan cég, amelyre bízhat, és soha nem fog megbánni velünk folytatott üzleti tevékenység, mindössze annyit kell tennünk, hogy őszinte legyek és őszinteek legyünk, lépjen velünk kapcsolatba velünk, ha most érdeklődik a kölcsön beszerzésére e-mailben: 24hoursloanonline@gmail.com, thimothy.robertson@consultant.com, markdonaldop @ gmail .com
businessloancompany.weebly.com vagy whatsapp +27782821607
süti beállítások módosítása