17 milliót bukott a jenhiteles

 2010.06.22. 12:14

A válság előtt eladósodott ügyfél nagyot nézett, amikor a 20 milliós jelzáloghitelét akarta rendezni, mivel az ügyintéző arról tájékoztatta, hogy a fennálló tartozása nem kevesebb, mint 37 millió forint.

 
Bombaként robbant a hír, amikor a svájci frank alapú hitelek mellett néhány hazai pénzintézet bevezette a japán jen alapú finanszírozást. A még kedvezőbb kamatok vonzották a devizahiteles ügyfeleket, bár már akkor is intő jel volt, hogy például az OTP Bank a tartozás 160%-ára jegyezte be a jelzálogjogot - írja a Pénzcentrum.hu.
 
„Nagyot néztem, amikor a közelmúltban örökölt összegből rendezni kívántam a két éven át rendesen törlesztett 20 millió forintos lakáshitelemet. A bankban az ügyintéző némi számolgatást követően arról tájékoztatott, hogy a fennálló tartozásom 37 millió forint” - mondta a már a hitel felvételekor is BAR-listás jenhiteles.
 
Az ügyfél szerint a bankban szinte utána dobták a jenhitelt. A felvett összegből egy 53 négyzetméteres szentendrei házat vett, de pótfedezetként az édesanyja lakását is bevonták az ügyletbe.
Az akkori árfolyam szerint 100 jenért körülbelül 140 forintot kellett adni, de - amint a grafikon is mutatja - jelenleg 245 forintnál tart az árfolyam. Az adós először akkor sejtett rosszat, amikor kapott a banktól egy levelet, hogy az árfolyamveszteség miatt az édesanyja lakásának teljes értékét eljelzálogosították, ráadásul a havi törlesztőrészlete 80 ezerről 140 ezer forintra emelkedett.
 
„Amikor az örökséghez jutottam, az első gondolatom az volt, hogy kifizetem a bankhitelt. A válság miatt úgy 26 millióra saccoltam a kifizetendő összeget, de szóhoz sem jutottam, amikor meghallottam, mennyit követelnek. Az ügyintéző azzal védekezett, hogy tájékoztatást kellett kapnom a kockázatokról. Igen, és én éppen a bank brókerének ajánlásukra vettem föl devizában a hitelt, én ugyanis nem vagyok pénzügyi elemző! Ezek után se tanácsot, se segítséget nem kaptam. Legszívesebben hagynám a házat és a hitelt a fenébe, a havi törlesztőrészlet áráért csili-vili lakást bérelhetnék, és nem kellene 60 éves koromig nyögni a részleteket. Csakhogy akkor elveszne a nyugdíj előtt álló édesanyám lakása is” - mondta az adós.
 
Becslések szerint ezrek járhatnak hasonló cipőben országszerte, a jutalékot felmarkoló brókerek persze lapítanak.

 

Címkék: ingatlan bank hitel bukás lakáshitel átverés fizetés kamat ügyintéző tartozás pénzcentrum portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr892100666

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amire nincs hitel 2010.06.22. 14:16:01

Amikor a hitel szót meghalljuk, a legtöbb embernek a lakáshitel után a plazmatv és az új Suzuki jut az eszébe. Persze tovább gondolkozva már olyan tárgyak is szóba kerülnek, mint hűtő, mosógép, notebook, s mindenféle kütyü. Na de nézzük, mi az, amit ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

weirdo 2010.06.22. 21:26:35

@neurotikk!: megvolt, Jack Daniels's mellé, 1 szál Robaina Vegas Unicos is, köpködjetek:)

weirdo 2010.06.22. 21:31:16

na megyek, uncsi a dolog, elmentek a pénzeszsákok:)

xtré 2010.06.22. 21:31:32

@fingerbangs:

te miért csak azokra a kommentekre pattansz, amikből sugárzik, hogy tisztességes, felelősségeteljes ember a döntése követekményeinek teljes tudatában NEM RINYÁL? csak épp nem szereti, ha az általa megkötött szerződést a másik fél egyoldalúan számára előnytelenül kénye-kedve szerint változtathatja?

örülj neki hogy neked nem kell hitelt felvenned (az ok mindegy: okos vagy, és megtermelted magadnak a rávalót, vagy valaki más finanszirozta ... mondjuk ha az előbbi, akkor pont nem rugóznál ezeken)

weirdo 2010.06.22. 21:34:30

@xtré: Mondom én, köszönöm a kommentet, nem kértem, de leköteleztél! És szerintem igen sok hozzászólót itt!

fda 2010.06.22. 21:35:49

@Fricibá':
"Nincs hiteltartozásom. A gyerekeimet is úgy neveltem, hogy csak azt vegyék meg, amit ki is tudnak fizetni."

És mondd, mikor a gyereked 23 évesen megházasodik, akkor mit mondasz neki? "Vedd fiam elő a zsebpénzedet, amit lakásra félretettél?"

weirdo 2010.06.22. 21:37:02

@fda: :)
Mégis maradok...
Kifli, kenyér? Esetleg egy brinyó?

weirdo 2010.06.22. 21:39:03

Azért azt megkérdezném az okosktól, hogy miben különbözik pl. egy KP-re kifizetett kocsi és egy hitel, aminek szintén meg van az ára? Ebből csak nálunk csinálnak ekkora cirkuszt.

JoeMendoza 2010.06.22. 21:39:20

Úgy vettem észre hogy a fiatalok hatalmas társadalmi/szülői nyomás alatt vannak, hogy vegyenek mindenáron lakást. Pedig akinek minimális félretett pénze van, és emellett egy átlagos vagy picit a feletti keresete, az csak rosszabb körülmények közt fog élni legszebb éveiben (fiatalon), mintha bérelne egy lakást és közben élvezné az életet, utazgatna, kirándulna, elmehetne koncertekre, stb. Mert sokan ahogy felveszik a sokmilliós hitelt, azzal töltik a huszas-harmincas éveiket hogy az egy-másfél szobás lakás részleteit nyögik, sokszor havi 12O-15O ezer Ft hiteltörlesztés mellett laknak olyan lakásban amit 5O-6O ezerért bérelhetnének. Nekik, a normális, aktív, sokszínű élethez igenis szükségük lenne a havi plusz 6O-8O ezerre. Miért ír felül mindent a saját lakás iránti -társadalom által fejükbe ültetett- vágy? Pl. egy 23 éves fiatal miért dönt amellett hogy kenyéren-vízen él majd 38-42 éves koráig, csak hogy elmondhassa, hogy van egy saját másfél szobás lakása, ahelyett hogy a bérelt lakás mellett élvezhetné az életet, az évi így félretett 6OO-8OO ezer Ft egy részéből sok más álmát megvalósíthatná (pl világjárás, tengerentúli utazások, vehetne egy nagyobb vezetési élményt nyújtó autót mint pl a legolcsóbb SWIFT - mondjuk azt pláne nem értem aki a lakáshitel mellé még vesz egy 2-3 milliós Suzukit 1O év hitelre, amit soha az életben nem tud eladni úgy hogy még ne tartozna százezrekkel a banknak utána). Egyszóval a "saját" lakás nem minden, sőt, tulajdonképpen nem is igaz, mert csak illúzió. Aki most több év törlesztés után is többel lóg a banknak mint a hitel felvételekor, az ne ringassa magát abban a tudatban hogy az saját lakás amiben él. Ha nem alakulnak jól a dolgai, majd rájön hogy az is bérelt, csak nem a gonosz főbérlőtől bérli, hanem a banktól, amíg ki nem fizeti a vételárat akár többszörösen. Németországban, USA-ban (ezeket az országokat elég jól ismerem) nem ilyen egyértelmű a saját lakás mint nálunk. És talán nem érzi magát minden Manhattanben lakást bérlő lúzernek mert nem képes ott lakást venni ahol élni szeretne.

weirdo 2010.06.22. 21:43:12

@JoeMendoza: Ez meg egyszerűen vilégnézeti és kulturális kérdés, emiatt elítélni valakit ugyanakkora hiba, mint feltételek nélkül elfogadni. Ha valaki alá teszik a szülők, akkor ennyi erővel el kell adnia, bérelni és a különbözetet elutazni?

xtré 2010.06.22. 21:43:18

a poszthoz meg csak annyit, hogy az egyetlen nagyon ostoba és felelőtlen döntése az volt, hogy más életét és pénzét is kockára tette a pótfedezet bevonásával.. a sajátjával mindenki úgy szórakozik, ahogy akar, de ehhez senkinek semmi köze

Büdös 2010.06.22. 21:45:30

@Optika: azért az állami támogatásos hitelt ne keverd a piaci alakpúval. Ha forintban vetted volna fel a hiteled, még a jelenlegi árfolyamok mellett is rosszabbul jártál volna, mint egy devizahitellel.

Érdekes egyébként, hogy én 160 HUF/CHF árfolyamnál vettem fel a hitelt, a válságnál volt 195 HUF/CHF, a havi törlesztőrészletem pedig 80%-kal emelkedett. Messze nem árfolyamkockázatról van szó, hanem kihasználva azt, hogy egy magánember nem rendelkezik akkora ügyvédhadsereggel, nekiállnak mindenféle egyéb rejtett költséget az ember nyakába varrni. Ez a probléma, nem a 20%-os árfolyamváltozás.

weirdo 2010.06.22. 21:45:53

@xtré: Így van, diszkrét magyar ember erről kussol, megvárja, amíg más kikaparja neki a gesztenyét a banknál, már ha van ilyen.

weirdo 2010.06.22. 21:47:41

@Büdös: Na még egy móka, aztán megyek: kiszámoltam, hogy 300-as CHF-nél vagyok ott, mintha HUF-ot vettem volna anno fel. Van még majdnem 100 forinton frankonként. Sziasztok, jó szórakozást.

JoeMendoza 2010.06.22. 21:51:04

w@weirdo: Természetesen nem ítélem el őket, elhiszem hogy sokan vannak akiknek ténylegesen ez minden vágyuk és ez alkalmas arra hogy szinte az összes többi vágyat akár évtizedekre parkolópályára tegye. Csak nem hiszem hogy a legtöbb hitelfelvevő ezt végiggondolná. Ha végiggondolja és azt mondja hogy ő inkább úgy él mint egy nyugdíjas a törlesztés alatt, akkor rendben, tegye. De aki el sem gondolkodik, csak a szülői mantrának (a saját lakás az első, fiam) bedőlve lép be a rabszolgasorsba bizonytalanul hosszú időre, az talán mégsem jó. A baráti körből több ilyen helyzetet ismerek, ezért gondoltam hogy leírom gondolatébresztőnek azoknak akik most készülnek hitelre lakást venni. Abból a pénzből amit hitelre fizet a többség, nagyságrendekkel jobb lakást bérelhetne, tehát jobb körülmények közt élhetne. Egy 8-1O milliót érő lakást kibérelhet max 5O ezer Ft-ból (erre akár 11O ezret is fizethet törlesztőként ha megvenné), de sok esetben egy 3O-35 milliós is kijön 8O-1OO ezerből (amilyet meg sem vehetne az anyagi helyzete/jelenlegi fizetése alapján).

weirdo 2010.06.22. 21:56:27

@JoeMendoza: Egy 8-10 mios lakás vidéki városban max 2 szoba + konyha. 2 gyerekkel az már necces, főleg, ha az ember nem tud vagy akar már tovább menni, vagyis innen küldi a gerekeit az életbe. A 110 okés, én 12x-et fizetek 3+nappaliért, 73 m2, nem is rossz arány, Veszprém. Egyet értünk, meg nem is:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.22. 22:02:55

rvsv : mashogy nem tud elindulni az eletben ?30 eves vagyok hitel nelkul, igaz sajat lakasom sincs, alberletben lakom, de nem erzem ugy, hogy ne indultam volna el az eletben, jo munkam van, van felrerakott penzem is. az hogy alberlet? Kit erdekel, evekig joval kevesebbet fizettem albira, mintha ugyanannak a lakasnak a torlesztojet fizettem volna ( ha az akkor meg nulla onerom mellett veszem meg) .Jahm ninc splazmatevem, kocsim is, viszont barmikor mobilis vagyok, oda koltozom, ahola munka van.

Es baromira nem orulnek neki, hogyha az lenne, hogy barki lelki nyugalomal vehetne fel hitelt, mert ha nem fizeti , akkor semmi nem tortenik, mert nem lehet kirakni.... Ez rossz fizetesi moralt eredmenyez... Az ember vallaljon mar felelosen donteseket.

Nem volt oroksegem, szuleim meg a foiskola alatti koltsegeimet sem tudtak allni, megis megvagyok, van ket diplomam, elindultam az eletben. Ja hogy sajat lakasom nincs? Hat evvan. De hitelem se:D

weirdo 2010.06.22. 22:06:32

@tildy:): Most erre mit mondjak? Igazad van és nincsen. 30 vagy, majd jön 2-3 gyerek, aztán 40 leszel, 50, aztán meg nem lesz kedved költözni (ja, és mobilis sem leszel annyira). Aztán a tulaj azt mondja, mégis kéne... Majd visznek a gyerekek. Nincsen hiteled, irigyellek, két külön világban élünk, ennyi, azért szerethetjük egymást, főleg ha csaj vagy:)

weirdo 2010.06.22. 22:07:06

@tildy:): ja, nekem sincs plazmatévém, nem tévézek.

Zamat 2010.06.22. 22:09:20

ööööö hogy is kezdjem, h ne bántsam mg a posztírót, tehát olyan nincs, h egy ingatlant részlegesen vonnak be hitelfedezetként, itt mindkét ingatlan az első perctől viseli a teljes jelzálogterhet, amit ezzel a pénzel most tehet, h csak akkora összeget fizet ki részleges előtörlesztésként, amivel az édesanyja ingatlanát ki tudja szedni a hitel alól, persze ez plusz költséggel jár, mert újra kell értékbecslés, stb., de így legalább őt tehetmentesíti, a többit meg rakja félre, ne mondom azt, h fektesse be, mert aki ennyire nem ért a pénzügyekhez az inkább ne próbálkozzon.
amúgy meg édes istenem, hogy lehet ennyire hülye vki, h kb. 80% -kal megugrik az árfolyam és egy 20 millás hitelnél kb. 6 millió plusszal számol, egyszerű ált. iskolai matematika.

JoeMendoza 2010.06.22. 22:09:21

@weirdo: Gyerekekkel más a helyzet talán, főleg azért mert itthon kisgyerekes családoknak nem szívesen adnak ki lakást, mert úgy tudom olyan a jogrendszer hogy ilyen esetben a nemfizető bérlőt sem lehet a kiskorú gyerek miatt utcára tenni. De pusztán anyagi megfontolásból nem érdemes lakást venni. Nem igaz az a sokat hangoztatott nézet hogy szinte annyi a törlesztés mint a bérlés, mert nem annyi, hanem sokszor kétszerese, háromszorosa. Nem vagyok otthon a veszprémi albi-árakban, de kiváncsiságból megkérdezném, mennyi ott egy a tiedéhez hasonló kaliberű lakás havi bérleti díja? Lehet csak az az érvelés zavar, amikor sokan azért nem tudnak kifizetni egy taxit,vagy elmenni meginni egy sört, vagy megnézni egy 1O-2O ezer Ft-os belépőjeggyel látogatható koncertet, vagy lemenni hétvégére a balcsira, mert "Ez lakástörlesztés mellett nem fér bele". Csak azt mondom, nem muszáj az élvezetes, tartalmas életet feláldozni az évtizedek nadrágszíjmeghúzása által megvalósítható saját lakás oltárán.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.22. 22:14:09

@weirdo: Tenyleg nincs meg gyerek. Eddig lazan megoldottam a koltozest, mindenutt volt 1 ( van ahol ket ho) felmondasi idom ( annyi ido alatt a masik fel sem rakhatott volna ki, szerzodes alapjan) szoval megoldhato a dolog.
( amugy en sem tevezek).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.22. 22:16:24

@JoeMendoza: en csak budapesti 9 millas garzonlakasra szamoltam ki kb 4 eve, kb 500 ezres onerovel, akkor 15 ev befizetes, es havi 100 as torleszto volt. Mikozben az albi 50be volt.

SmiccSmucc 2010.06.22. 22:18:04

Sokan írják, hogy akik felvettek hitelt, azok "kényszerpályán voltak" meg hogy "kénytelenek voltak felvenni".
Én is vettem fel hitelt, de csak akkorát, amit bármikor tudok fizetni, pl. ha több diplomával és nyelvtudással biztonsági őrnek kell elmennem. Sokkal nagyobb törlesztő részletet is elbírnék, de mégsem ugrottam bele meggondolatlanul nagy hitelbe.
Természetesen a bankok egyoldalú szerződésmódosításával én sem értek egyet.

weirdo 2010.06.22. 22:24:03

@JoeMendoza: Te, őszintén nem tudom. Kb. 6 éve éltem albiban, 2 szoba, akkor volt 35-40, panelban. Nem akarom itt agyonlövetni magam {:)}, de szivarozom és jóféle bourbont iszom, nagy céges kocsival járok-kelek mindenfelé, szóval 38 létemre még nem tolom a nyugdíjas életérzést a lakáshitel miatt, de értem mire, gondolsz és elfogadom.

weirdo 2010.06.22. 22:26:04

@tildy:): Na, erre mondtam, hogy világnézet (és pénz) kérdése, nekem megérne havi 50-et, hogy "a saját lakásomat rúgjam szét". Aki ennyit visz haza, annak tuti nem.

Gera 2010.06.22. 22:30:59

Picsába már b+, én se vagyok pénzügyi elemző, életemben nem tanultam ilyesmit, hitelt se akartam felvenni, de még így is világos volt a jenhitel kockázatos volta. Így járt az illető, kurvára leszarom. Fizessem ki helyette, vagy mit akar? Meg beterhelte az anyja lakását is, hát gratulálok b+. Az ilyen ostoba barmok akkor is megszopatnák magukat, ha az állam biztosítana három független pénzügyi elemzőt a hitelfelvételükhöz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.22. 22:32:15

@weirdo: NEkem nem eri meg. Ha lett volna otthon sajat lakas, akkor pl. most nem valoszinu , hogy kulfoldon dolgozhatnek , mert egyszeruen annyira megkotne a kezem egy otthoni lakas. Nameg erted, 25 evesen egy egyszobas garzonba beleugrani, mert azt talan tudod fizetni, azert, hogy 40 evesen legyen egy egyszobas garzonod... Nem ez valahogy nem motivalt. Inkabb elek, ami megmarad felrerakom, igy barmi tortenik velem, nem rakodik mas nyakaba a hitel, sot megtakaritasom is lesz.
Az utolso albit amugy sajatkezuled-tulaj beleggyezesevel ujitottam fel.
Kocsimat meg eladtam, mert nem hasznaltam ki anno , Budapesten, a penzt meg nem termelte.

Donald Trump 2010.06.22. 22:32:20

@weirdo: de te messze nem az átlagos lakáshitel törlesztő vagy a fentebb említett fizetésed mellett.
off: ha szereted a bourbont, (ugye JD-t írtál az előbb?)
próbálj ki egy 16 éves Bushmills triple wood-ot!

JoeMendoza 2010.06.22. 22:32:50

@weirdo: Hehe, az általam felvázolt esetekben általában a delikvensnek nincs közel egymillás bruttója :) Természetesen olyan hitelt miért ne vehetne fel az ember ami mellett akár masszívan költheti a pénzt, élvezheti a mindennapokat a törlesztés mellett. Pl. akinek csak 25O ezres a bruttója, megengedhet magának egy ténylegesen O%-os kamatra vett mondjuk plazmatévét, amit mondjuk havi 8-1O ezer Ft-tal törleszt, emiatt nem kerül nehéz helyzetbe, nem kell minden párezer Ft-os kiadáson filóznia.

@tildy:): Én készpénzért vettem 8 éve a lakásomat (saját kereset volt, nem szülők tolták alám), de most úgy érzem kicsit bánom hogy akkor így döntöttem. És nem is azért mert óvatosan kellett volna költekeznem az évek alatt. Egyszerűen nem érte meg, nem ér most kétszer annyit, és ha bérelt lakás lenne, azonnal tudnék máshová költözni és mozgósítható lenne az a pénz ami benne áll. Valszeg az elmúlt 8 évben sokkal jobban megforgathattam volna ezt a pénzt, tehát így utólag kijelenthetem, nem érte meg kp-ra sem megvenni :)

pudliho 2010.06.22. 22:38:05

feltett 20 milliót de elbukta úgy hogy saját fedezete se volt, érdekes...

JoeMendoza 2010.06.22. 22:39:41

Elszállt az előző hozzászólásom:) Igen, weirdo, 818 ezres bruttóval nem tartozol az átlagos hitelfelvevők köré :) De sokan vannak akiknek komolyan egy fillérjük nincs hónap vége felé, pedig még lenne 6O-8O ezer Ft ha bérelnének kecót vétel helyett. Így utólag a készpénzért vett lakást sem érzem úgy hogy megérte volna, pedig nekem egy percig sem volt lakáshitelem. A pénzt az elmúlt 8 év alatt sokkal jobban forgathattam volna, és ugye mint írtam, 1 éve árulom most is, fene tudja mikor lesz vevő rá...

JoeMendoza 2010.06.22. 22:40:23

na most meg megjelent az előző is:)))

kyanzes (törölt) 2010.06.22. 23:02:23

Elképesztően felelőtlen emberek vannak.

Én mindíg is csodálkoztam, hogy miként mernek emberek átlagfizetésekkel (tehát nem bruttó 5 milla havival) felvenni több-tízmillás hitelt devizában. És ha elúszik a picsába az arány? Akkor mi a lófasz van?

Az még talán belefér, hogy egy évre felveszel 1-2 millát, mert viszonylag belátható időtartam, és ha buksz nem az életed munkáját bukod el. Bukta esetén nem életed végéig törlesztesz, minden nap arra gondolva, hogy mekkora fasz voltál 30 évvel ezelőtt, egy szép nyári reggelen.

De 20-30 évre felvenni devizában???? Ki tudja mi lesz 20 év múlva?

2010.06.22. 23:11:44

Azt bírom, hogy olyan okosakat írnak sokan, hogy aki nem ért hozzá, ne vegyen fel hitelt. Szerintem, aki nem ért hozzá, az megy el tanácsadóhoz. A bibi ott van, hogy a tanácsadókat a bank fizeti. A banknak meg az az érdeke, hogy ne tudja az ügyfél visszafizetni a hitelét, mivel akkor a fedezet, ami több, mint amit a törlesztésekből kapnának, azonnal rendelkezésre áll. Nem így van? Tehát nyilván bepaliztak/bepaliznak egy csomó tudatlan embert. Ha én mondjuk festő vagyok, és azt mondom az ügyélnek, hogy a 10 négyzetméteres falára 100 kg festék szükséges, és ő elhiszi, kifizeti, akkor vége a sztorinak azzal, hogy ő egy balf*sz és úgy kell neki? Ugye, hogy nem, és én lennék a hunyó! Mert átvertem. Egy bank akkor miért nem felelős semmiért?

négykarika 2010.06.22. 23:15:43

@fda: azt mondom neki: edes fiam, addig nyujtozkodj, amig a takarod er. semmi sincs ingyen, de ezt nyilvan tudod, hisz igy neveltelek 23 evig...

kyanzes (törölt) 2010.06.22. 23:34:09

kermi: mi az átverés abban, hogy felmegy a deviza értéke? Még a magasságos OTP sem tudja befolyásolni, hogy a jen mennyit ér.

Kérek tőled forintot 100 dollár értékben kölcsön két hétre, amikor 180 forintot ér. Megdumáljuk, hogy 120 dollárnyi forintot adok majd vissza. Eltelik két hét, és a dollár 250 forint. Én mondom neked, hogy bakker, de hát ez átkúrás. Én 120x 150 forintot akarok visszaadni.

És erre jogosan elküldesz a halál faszára. Te 100 dollár értékű forintot adtál nekem, azzal a feltétellel, hogy 120 dollárnak megfelelő forintot adok vissza. Tehát 120x 250 forint jár neked.

Nehogy már az állam fizesse ki. Nehogy már a bank nyelje be. Ez a te személyes buktád.

Ha lefelé ment volna a dollár ára, mondjuk beomlik 100 forintra, akkor te buktál volna, és hülye lennék 100 forintnál többért számolni a forintot.

Ez egy nagyon egyszerű történet. Ha valaki devizát vesz fel, akkor kurva nagy kockázatot vállal.

mb1 2010.06.22. 23:38:18

Eddig életem során 4 alkalommal vettem fel hitelt.

Első új autó vásárlás -- kamatmentes forint alapú

Első lakásvásárlás -- forint alapú

Autóhitel -- forint alapú

nagyobb lakás vásárlás -- forint alapú

Mindig drágább volt a forint hitel törlesztőrészlete, mégis azt választottam. Viszont utána sosem változott a törlesztőrészlet, tervezhető volt a családi költségvetés évekre előre, és a megmaradó pénz befektetésével több pénzt kerestem, mint amit a különbségen buktam.

Az a legnagyobb gond, hogy a devizahitelnek mind az összegét, mind a futamidejét felvevők úgy határozzák meg, hogy centire kiszámolják, hogy még épp ki tudják fizetni a felvételkor megállapított részletet.

Semmi tartalék, semmi előrelátás.

És igen, csak a birtoklás és a fogyasztás a cél, anyagi és szellemi alapok nélkül.

Utána meg megy a sírás.

Felelős persze a bank is, de csak azért, mert boldog-boldogtalannak adta a hitelt. Ezért elvárható némi viszontfelelősség is, most fognak is fizetni szépen bankadót és korlátozzák majd a jogaikat. Eddig az egész PSZAF csak egy sóhivatal volt. Talán most változik valami.

A PSZAF és az állam azért van hogy ellenőrizze és szabályozza a bankokat és védje meg az állampolgárt, de már a hitelfelvétel előtt!
A bank meg szelektálja ki a loosereket, akikről már a felvételkor látszik hogy nem fog menni a dolog.

De aki felvette a hitelt, az mindig gondolkodjon hosszútávon, készítsen B tervet, tartalékoljon, mert sok minden történhet a gazdasági válságon kívül is.
Egészségügyi problémák, tartós munkaképtelenség, házastárs elvesztése, soroljam?

Mindezzel együtt a hitel az élet szükséges része, de csak a megfelelő célra és a megfelelő helyzetben.

No fogyasztási hitel, no személyi kölcsön, stb.

A nyári utazásra kölcsönt hirdetőket meg jó meg kéne rugdosni hátulról :)
Meg aki felveszi azt is :)

mb1 2010.06.22. 23:44:51

ja a hiteleim futamidejét nem írtam

a 4 hitel 20 év alatt volt

az első lakáshitelt 5 év alatt visszafizettem

az új autót 1 év után haszonnal eladtam, a maradékot előtörlesztettem (70% volt az önrész)

a második autó hitelnél meg voltam szorulva, így csak 50% önrészt fizettem be és a 4 év futamidőt kitöltöttem. a részlet nem változott ez alatt.

az utolsó lakáshitel 10 éves, ebből még 6 év van hátra, felvételekor 60% volt az önrész. A tőkerészlet és a kamat azóta egy forintot nem változott, a kezelési költség pedig folyamatosan csökken, ahogy a fennmaradó tőke csökken.

JoeMendoza 2010.06.22. 23:45:11

Ha valaki utazott már hitelből, mesélje már el, mennyire volt képes ellazulni a nyaralás alatt, és mennyit agyalt a napágyon fekve azon, hogy hány hónapig fogja ezt nyögni?

kuffeertz 2010.06.23. 00:03:15

@JoeMendoza:

ez miért érdekes? a pszihoszakdogádhoz gyűjtesz anyagot, vagy csak tájékozódni akarsz a saját nyaralásodon várható extra izgalamak okozta eufória nagyságáról?
:O

2010.06.23. 00:04:07

@kyanzes: Ott látom a bibit, hogz szegény csávónak eszébe sem jutott volna yenben meg svájci frankban felvenni a hitelét, ha nem bíztatja rá valami tanácsadó. És gondolom, ha elmondják a parasztnak, hogy most jól jár, de lehet, hogy 2 hónap múlva elúszhat mindene, akkor tízből 9 biztosan nem így vette volna fel a hitelét. És még egy lapáttal rátett a dolgokra a kormány, aminek minden tagja azt mantrázta folyamatosan, hogy hű de k**va jól állunk, mindenki minket irigyel. Ok, én nem hittem el, de azért biztos volt, aki igen.

JoeMendoza 2010.06.23. 00:09:29

@kuffeertz: Csak azért, mert annyira szürreális az egész "hitelből nyaralni" sztori :) Általában az emberek tartós fogyasztási cikkeket, ingatlant, kocsit vesznek hitelre. A nyaralás valahogy a gondtalan pihenésről szól sztem, ami nehezen összeegyeztethető a hitel fogalmával.

mb1 2010.06.23. 00:16:36

Hogy azért a bankokat se üssük oktalanul láttam a családban tervezett OTP-s japán jen hitel szerződés tervezetét és tájékoztatóját, többször és hangsúlyosan ki volt emelve hogy igen nagy a kockázat!

Az egy más kérdés hogy surmóság csak forintban elfogadni a törlesztést, ha a hitel devizában van nyilvántartva.

kuffeertz 2010.06.23. 00:26:27

@JoeMendoza:

A szegény emberek arra vannak kárhoztatva, hogy a költségesebb megoldásokkal éljenek, azaz a szükségelteiket hitelből finanszirozzák. "Mert havi 5-10-20e törlesztőrészlet még belefér" Aztán egyszercsak nem fér bele.

Amúgy egyetértek, csak kiváncsi voltam :)

A nyaralás természetesen nem szükséglet, a kikapcsolódás viszont igen. A kettő még véletlenül sem ugyanaz, és ez utóbbihoz nem feltétlenül kell pénz. Ám van, aki a kettőt keveri, és más út nem lévén (mert mondjuk a fizetésük 60-70%-át már így is hitelre költi), marad a megszokott módszer.

ArcHy 2010.06.23. 00:27:37

...kerdezem en, ennyi hulye ember van, akinek pisztolyt tartottak a fejehez, hogy `ugyan, vegyel fel 20 evre hitelt, kurvajolesz Neked`, vagy csak szimplan elhitte mindenki, hogy kolbaszbol van a nemletezo keritese?

A k*szott felugyeleti szerveken keresztul pedig a Magyar Allamot kellene/lehetne perelni, akik b*sztak a tobb tizezer devizahiteles csaladra, es nem mentek neki a bankoknak...

dr. mesterséges színezék 2010.06.23. 00:35:50

@tildy:): Rengeteg gonddal jár egy saját lakás/ház, de egy előnye feltétlenül van: ha az ember elesik a jégen, és fél évre gipszbe kerül, csak a közüzemek zargatják, ha nem fussa rájuk, nem a házibácsi/-néni írja a felmondást.
A saját kéró olyan, mint az eü- vagy nyugdíjbiztosítás, csak nem humbug.

JoeMendoza 2010.06.23. 00:48:30

@mesterseges szinezek: ez már csak akkor igaz, ha ki van fizetve a lakás :) Addig bizony a bank is zargat...

dr. mesterséges színezék 2010.06.23. 00:51:59

@JoeMendoza: Jogos. Viszont egy korrekt adóssal, aki időben jelzi az átmeneti zrít, tárgyal a bank - a házinéni kevésbé esélyes.

tökmindegy77 2010.06.23. 00:53:01

@mb1: sokmindenben egyetértek veled, de kicsit másképp látom a dolgokat

A japán jen tényleg hülyeség.

A CHF árfolyamot megnézve a válság előtt egy viszonylag szűk sávban mozgott az elmúlt jópár évben. Az a (mondjuk) max 20%-osnak látszó árfolyamkockázat egy vállalható kondíciónak tűnt.

Egy EUR alapú hitel pedig azért tűnhetett jó választásnak, mert ha végre beveztejük itthon (tudom, hogy most távolinak tűnik, de az elmúlt 10 évben folyamatosan kb mostanra jósolták) akkor minden forinthitel EUR alapúra változik, aminek a jövőbeni árfolyamára várni is nagy kockázat szerintem. Egy fix bizonyos EUR összeget felvenni és pár évig az egzotikus forintban fizetni nem tűnik annyira nagy meggondolatlanságnak.

Forint alapú hitelnél a kamat ugyanúgy változhat, mint egy deviza alapúnál. Ugyanolyan baj lehet belőle mint egy árfolyamváltozásból.

Aki ezeket tudja, az valszeg tud a saját helyzetében egy jót választani.

Írod, hogy te forintban vetted fel és ami pénzed maradt abból mindenféle befektetéssel kompenzáltad amit "buktál". Na pont itt van a különbség. Ugyanis ha nem forintban veszed fel akkor MINDEN hónapban többet tudtál volna befektetni és még jobban jöttél volna ki a hitelből.

És pont ez a különbség egy hitelképes és egy hitelképtelen ember között. Te biztonságos mennyiségű hitelt vettél fel és aminek a fizetése nem okozott gondot. Valuta alapon se okozott volna.

A gond (szerintem) a bankoknál volt. Azt -bár nem értek vele egyet- megértem, hogy ha valakinek lehetősége van lakást vennie az belevág akkor is ha azt látja, hogy belefér. Az ember ilyenkor nemlát/nemhall. Bemegy a bankba, mondja hogy kellene neki x millió forint, jövedelmet minimálbért tud csak igazolni, kérnek tőle mindneféle papírt, kiválasztja az a formát ahol legkisebb a törlesztő, örül hogy akciós kamatot kap egy évre, örül hogy PONT KI TUDJA FIZETNI. A bank meg dörzsöli a tenyerét, mert nem vállal semmilyen kockázatot. Az elején nincs is baj. Szűkösen kifizeti és örül, hogy van lakása. Aztán letelik az akciós időszak és rendes kamatot fizet, aztán emelkedik az árfolyam, aztán a bank még emel egy durvát a kamaton. Na itt szoktak kezdődni a bajok. Namármost ezeknek az embereknek NEM SZABADOTT VOLNA HITELT ADNI, mert egyszerően nem hitelképesek. És itt (szerintem) annak kell okosnak lennie aki ért a pénzhez.

Nem azt mondom, hogy nincs felelőssége annak aki most rossz helyzetben van, de nagyon nem csak rajtuk múlt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.23. 01:23:32

@mesterseges szinezek: aha, es ha hiteled van a lakason addig azt sem kell fizetned ?En ugy tudom, de.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.06.23. 01:28:22

@tildy:): egyik volt lakotars egyebkent nem olyan reg bukott cirka 3 milliot a lakasan.Felvette a hitelt, jott valsag,a lakas erteke csokkent, hiaba volt jo helyen, nem ert mar annyit.

Mig ha albiban vagy oke , koltoznod kell, de nem fogsz "minuszban" , raadasul millios minuszban kijonni, mivel kvazi egy "szolgaltast " vasarolsz meg (azt, hogy van teto a fjed folott, van hol laknod)

dr. mesterséges színezék 2010.06.23. 01:33:01

@tildy:): Nincs az a válság, ami egy lakástulajdonost megakadályozza abban, hogy lakjon, még ha a lakását nem is tudná annyiért eladni, mint amennyit korábban saccolt volna egy ingatlanpecér. Ez legyen a legnagyobb baja mindenkinek!

Gabor73 2010.06.23. 02:25:22

Én egyszer megkérdeztem a bankomtól, hogy miért emelkedett a hiteltörlesztő részlet CHF-ben (az árfolyamkockázattól eltekintve). A válasz egy 10 oldalas dokumentum volt. A lényeg a 7. oldal közepén volt eldugva. A válasz pedig ez volt: CSAK. (pontosabban arra hivatkoztak, hogy ezt egy program számolja ki, és még ők sem tudják elmagyarázni)

Gabor73 2010.06.23. 02:41:54

Az a csalás a dologban, és amire egyetlen bank sem hívja fel a figyelmet, hogy ez a hitelfelvétel úgy megy, hogy a bank gyakorlatilag "átcsomagolja" a piacon fellelhető hiteleket hosszú lejáratú hitellé. Azaz ha neked kell 10M Ft 10 évre, akkor a bank hirtelen felvesz 10M Ft-ot valakitől, 3 hónapra. 3 hónap múltán vissza kell ezt neki fizetni, ezért felvesz - az aktuális kamatoknak és árfolyamoknak megfelelően - megint 10M kölcsönt (vagy egy kicsit kevesebbet). 1 év alatt lehet, hogy a kölcsön összeg lejjebb megy 9,5M-ra is. Ezt a bank mindig az aktuális hitelkamatra számolja. Persze ezt nem mondja a hitelszerződés aláírásakor ki, csak "figyelmeztet, hogy kockázatos", viszont a kockázat mibenlétét nem fejti ki.

Most jön a másik csavar. Neked a hitelperiódusod 1 éves. Azaz 1 évre állapítja meg a bank a hitelkamatot. Mi alapján? Megbecsli, hogy szerinte a következő év folyamán milyen kamattal tud pénzhez jutni. Szerinted milyen biztosítékokat épít be ilyenkor, válság idején? Elárulom, sokat. A bank nem kockáztat. Te meg nézed az értesítő levélen, hogy miért annyi, amennyi. Azért, mert a banknak vastagon fogott a ceruzája. (Ebből, persze, ha a bank túlbecsülte a kockázatot, soha nem kapsz vissza semmit).

A harmadik trükk a következő. A K-Európai bankok mind egy külföldi anyabank leányvállalatai. Az anyabank is gondban van, Európa csődöl. Ezért megpróbál minden eszközt bevetni arra, hogy magánál realizálja a profitot. Erre kiváló eszköz a belső szabályozás: a magyar bank nem kérhet mástól forrást, csak az anyabanktól. Azaz a magyar bankok NEM a piacon dolgoznak, hanem az anyabanktól függnek. Most képzeld el azt, hogy a külföldi anyabank egy fillér haszon nélkül szerez forrást a leánybankjának, K-Európába. Ugye, nonszensz?

Na, ezért drága a hitel.

Burgermeister 2010.06.23. 06:55:44

az a baj, hogy sokan tulvállalták magukat és nem birják fizetni a megemelt hitelt, elszámolták magukat és most lassan ott járnak, hogy nincs mit enniük mert mindent be kell csengetni a banknak....ugyanis mindent de mindent a hitelfelvővre hárit a bank, én simán népi engedetlenséget inditanék, senki semmit se fizessen addig vissza amig ezt a kérdést nem rendezik normálisan
azután természetesen aki felvett hitelt az fizessen

Szidott Bankos 2010.06.23. 07:05:33

Aki felvett jelzáloghitelt mindenki korrektül tájékoztatva lett az árfolyam és kamatkockázat lehetőségérő és veszélyeiről (nem apróbetüben) Legtöbb ember automatikusan a devizahiteleket kereste és le sem lehetett beszélni őket arról, hogy ezt tegyék. Akkor most miért vannak felháborodva. Számítsák ki mennyivel több kamatot fizettek volna forinthitel esetén. Felvételkor csak ez érdekelte őket. Kétszer nem lehet jól járni. Deviza hitelnél sajnos nagyobb a kockázat és, ha megnézzük eddig ezt még majdnem minden ország megszívta (lengyelek, svédek...)Nálunk sem hitte el senki figyelmeztetéskor, mert csak a forint az előtti stabilitását figyelte. Volt olyan is aki szemközt röhögött amikor a még nagyobb kockázatáról beszéltem neki. Kiváncsi lennék, hogy ma is ezt teszi-e.

Tibike16 2010.06.23. 07:54:23

"mindenki (?) korrektül tájékoztatva lett"
Szemenszedett hazugság.

A moi.-i hitelszerződések érvénytelen szerződések: egyoldalú, súlyosan aránytalan, uzsorás szerződések (esetenként tele hibával). Egyenértékűek a toalettpapírral. Ráadásul a törvényesség látszata mögött a szervezett bűnözés dolgozik (NBH 2008).

Közjegyzők, földhivatalok, bírósági titkárok, végrehajtók - lakásmaffia, adócsalók, pénzmosás.

tökmindegy77 2010.06.23. 08:08:34

@Szidott Bankos: Csakhogy a forinthiteleknek is változik a kamata, és a devizahiteleknél sem az árfolyam a drágulás fő oka.

Egyébként arra is joggal lehet számítani szerintem, hogy a változó árfolyam miatt a futamidő során lesz olyan időszak amikor a felvett árfolyamnál jobban lehet előtörleszteni.

És még mindig az a véleményem, hogy aki most nem tudja fizetni a devizahitelét, az a forintot se tudta volna. Tehát nem az árfolyam a minden rossz okozója.

Gyárfás 2010.06.23. 08:47:47

Az a baj az ilyen posztokkal, hogy azonnal megjelenik 5-6 max 25 éves faszkalap és elkezd vitatkozni név és tapasztalatok nélkül.Természetesen van igazságuk néha, sokan vettek fel felelőtlenül hitelt, de szerintem ők már az első évben bebukták.

Akiknek az elmúlt két évben nem árvereték el mindenüket annyira nem lehettek felelőtlenek, hiszen 2 éven keresztül ki tudták fizetni a duplára emelkedett törlesztőrészleteket.
Érdekes, hogy ugyanezek az emberek egy szót sem ejtenek a nyugdíjalapok döbbenetes veszteségéről, vagy azokról a befektetésekről amiken még az ígért tőkegarancia sem segített.pl. az AAA fokozatú Lehman Brothers csődjéről.

Iszonyatosan nagy pofával böfögitek ki magatokból a kritikát egy egyszeri halandóra, azért mert szerintetek nem voltak elég körültekintőek.Rossz hírem van a Standard & Poor's sem volt elég körültekintő, sőtt az összes nyugdíjalap sem.
Tehát ami az S&p től sem várható el az egy géplakatostól hogyan?

A probléma nem a válsággal van , sőtt nem is a felelőtlenséggel a probléma azzal van, hogy a válság előtti forrásköltséggel jutnak a bankok pénzhez, de a legdurvább hónapokra jellemző áron adja tovább.
A probléma (azon túl, hogy eleve nem kellett volna engedni a devizahitelezést)hogy a bankok gyakorlatilag szabályozás nélkül a kelet europai piacokról finanszírozzák az anyabank veszteségét.
Ennek a lobbinak hatalmas ereje van, nem véletlen, hogy valódi megoldás nem születik, és SENKI sem beszél a németországi öncsőd bevezetéséről, és az ausztriai szabályozás átvételéről.

intruderjani 2010.06.23. 09:24:20

Na egy újabb megmondóember érkezett...

@Gyárfás

Az a baj az ilyen posztokkal, hogy azonnal megjelenik 5-6 max 25 éves faszkalap és elkezd vitatkozni név és tapasztalatok nélkül.

--- Nem látom a neved vagy a képed mellékelve... Azt meg, hogy mi alapján gondolod, hogy "tapasztalatok" nélkül pláne nem tudom...

Természetesen van igazságuk néha, sokan vettek fel felelőtlenül hitelt, de szerintem ők már az első évben bebukták.

--- Hát persze: "szerinted". Elég sokan vannak akik pl. 2-3 éve 160-165 HUF/CHF árfolyamon vettek fel (lakás) hitelt, amik most 205-210 -es árfolyamon fordulgatnak. Az olyan 25%-os törlesztő emelkedés, a kamatváltozást figyelmen kívül hagyva. Miért bukták volna be az első évben? Most (!!!) "szopnak" vele sokan.

Akiknek az elmúlt két évben nem árvereték el mindenüket annyira nem lehettek felelőtlenek, hiszen 2 éven keresztül ki tudták fizetni a duplára emelkedett törlesztőrészleteket.

--- Igen, ki tudták. A kérdés az az, hogy "hogyan?". Sok ismerősöm újabb hitel segítségéhez nyúlt, hogy a megemelkedett törlesztőit fizetni tudja (és fenn tudja tartani a korábbi életszínvonalát). Én ezt elítélem, de attól még valós jelenség.

Érdekes, hogy ugyanezek az emberek egy szót sem ejtenek a nyugdíjalapok döbbenetes veszteségéről

--- Miért tennénk, nem arról volt szó a posztban...

, vagy azokról a befektetésekről amiken még az ígért tőkegarancia sem segített.pl. az AAA fokozatú Lehman Brothers csődjéről.

--- Kevered a szezont a fazonnal. Mi köze van a tőkegaranciának az LB-hez (vagy annak csődjéhez)?.

Iszonyatosan nagy pofával böfögitek ki magatokból a kritikát egy egyszeri halandóra, azért mert szerintetek nem voltak elég körültekintőek.

--- Azt hiszem ugyanezt csinálod te is, az ellenségnek beállított "25 éves, tapasztalat nélküli" emberkékkel.

Rossz hírem van a Standard & Poor's sem volt elég körültekintő, sőtt az összes nyugdíjalap sem.

--- Hát persze, hogy nem. Igaz ők csak a defenzív befektetési stratégiájukat követték, miközben a pénzvilág összeomlott körülöttük. Ez biztosan "nem elég körültekintés"... Mellesleg próbálj meg eladni 10-20-50-100 milliárd dollárnyi részvényt egyszerre (rövid időn belül). Az még milyen szép hatással lett volna a piacra...

Tehát ami az S&p től sem várható el az egy géplakatostól hogyan?

--- Almát a körtéhez hasonlítod, szerintem nem kellene...

A probléma nem a válsággal van , sőtt nem is a felelőtlenséggel a probléma azzal van, hogy a válság előtti forrásköltséggel jutnak a bankok pénzhez

--- Ez elég durva tárgyi tévedés...

, de a legdurvább hónapokra jellemző áron adja tovább.

--- Sajnos ez igaz...

A probléma (azon túl, hogy eleve nem kellett volna engedni a devizahitelezést)hogy a bankok gyakorlatilag szabályozás nélkül a kelet europai piacokról finanszírozzák az anyabank veszteségét.

--- Sajnos szintén igaz.

Ennek a lobbinak hatalmas ereje van, nem véletlen, hogy valódi megoldás nem születik, és SENKI sem beszél a németországi öncsőd bevezetéséről, és az ausztriai szabályozás átvételéről.

--- Ez sajnos nem ilyen egyszerű, mondhatni demagóg. Minden rendszert a környezete határoz meg, szóval átvenni egy rendszert és beilleszteni egy másik (piaci)környezetbe és azt hinni, hogy az jó lesz: nos nekem ez tűnik felelőtlenségnek.

Tibike16 2010.06.23. 10:22:43

A K&H Bank kötelezettségvállalásának elfogadásával zárult a bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat. A K&H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet.
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=134967&is=1

Gyárfás 2010.06.23. 10:30:02

@intruderjani:

A s&p-s hasonlat semmi másról nem szólt csak arról, hogy itt többen minden hitelfelvevőt egy pénzügyi analfabékaként jellemzett.Aki nem számolva a kockázatokkal beleugrott egy hitelbe.
Nos egy géplakatostól nem várhatsz el olyan előrelátást, ami még az S&p sem tudott megvalósítani.
Hiszen ő 1 hónappal a csőd előtt AAA-ba sorolta a Lehmant.
Ennyi, nem kívántam semmilyen közgazdasági párhuzamot vonni a hitelminősítők, a Lehman csődje és a géplakatos devizahitele között,csak azt próbáltam szemléltetni, hogy még azok sem láttak jobban előre akiknek a jövőlátás a fő profiluk.

Mint ahogy többen(és én is) leírtam nem az árfolyamkockéázat viszi csődbe a hiteleseket(mert azzal mindenki számolt) hanem a kamatelemés amit végrehajtottak a bankok.így a 25%-os növekmény rögtön 80%-os lett.(nekem konkrétan 65-ről 106e.)Ha csak az árfolyammal változott volna akkor 80 körül kellene fizetnem.Nincs ember a földön akitől elvárható lett volna, hogy felkészüéjön egy ilyen brutális kamatemelésre.
Az árfolyamkockázat gazdasági hatása nem a havonta kifizetett törlesztőkben jelentkezik, hanem abban, hogy a havi törlesztés ellenére nő a hitelállomány.

Ki kell, hogy ábrándítsalak, a forrásköltség megítélése nem tárgyi tévedés:)pláne nem súlyos.

A chf liborja jelenleg 0,25% a válság előtt olyan 3, 3,3 % volt.
A 3%os kamatkülönbség busásan fedezi az országkockázati felárat ami olyan 2-2.5 %
Na ez az amit szabályozással kordában kellene tartani.

Amit a szabályozásról írtál az egyszerű bulshit.
Ha lenne akarat, lenne szabályozás is.

Tibike16 2010.06.23. 10:48:45

@Gyárfás: Ha lenne akarat, lenne szabályozás is.

Ez a LÉNYEG!

Hogy miért nincs? Mert többről van szó, mint lobbitevékenységről: a politikusokat, döntéshozókat egyszerűen megvesztegették. Az NBH már jelezte a szervezett bűnözés megjelenését ezen a területen, tud arról, hogy mi folyik a háttérben.

Nem véletlen a látszólagos tehetetlenség, az érdemi intézkedések halogatása.

readya 2010.06.23. 11:07:31

@intruderjani:

--- Ez elég durva tárgyi tévedés...

Fenéket. Pontosan olcsóbban tudnak most felvenni a bankok hitelt, mint a válság előtt. Nem azért maradt a kamat.

Én 160-165-ös árfolyamon vettem fel a CHF hitelemet és számoltam a kockázat tényezőkkel, ésszerű határokon belül. Most sem nyúltam új hitelhez, teljesen jól tudom fizetni a hitelemet de most már a megtakarítások elmaradásával jár vagy kevesebbet költök az életszínvonalamra, ami nincs rendben. Az a brutális kamatemelés és kamat nem csökkentés sincs rendben amit a bankok csináltak.Baromira nem érdekel a 200-as CHF, mert ezzel számoltam, még kamatmozgással is, de számomra az elfogadható és a valós kamat ennél alacsonyabb lenne. A bankok pedig indokolatlanul magasan tartják, miközben a környező országok többségében már csökkentették a kamatokat mióta a forrásköltségük csökkent. Sőt,e gy bank itthon is. De pl. a tetű OTP nem. Gondolom a profit és/vagy a bedőlt hiteleket finanszíroztatják velem.

Ha szerinted meggondolatlan és hülye voltam, akkor tévedsz. Számoltam és rendben is vagyok, de a válsággal és azzal, hogy utána is magasan marad a kamat, nem számoltam és nem is számolhattam. Ahogy a hitelesek nagy része sem.

readya 2010.06.23. 11:21:22

@Gabor73:

Az OTP-nek, ahol én vettem fel a hitelt, melyik az anyabankja...? Na akkor ezt meg is beszéltük, meg az OTP drága vagy a piacon szabadon választott hitelét is.

intruderjani 2010.06.23. 11:58:46

@Gyárfás: Úgy látom megy ez neked normális hangnemben is. Helyes. Amire nem reagáltál azt megbeszéltnek tekintem. Lássuk is a többit:

"A s&p-s hasonlat semmi másról nem szólt csak arról, hogy itt többen minden hitelfelvevőt egy pénzügyi analfabékaként jellemzett.Aki nem számolva a kockázatokkal beleugrott egy hitelbe."

--- Fenntartom, rossz példa.

Nos egy géplakatostól nem várhatsz el olyan előrelátást, ami még az S&p sem tudott megvalósítani.

--- Senki nem várt el (rajtad kívül - ezek szerint) tőlük hasonlót. Az S&P a rendelkezésére álló információk alapján döntött és egészen a Barclays és BoA tárgyalások végéig az LP AAA volt. Miután ezen hitelezők nem engedték hitelezés átütemezést, fizetésképtelenné minősítették őket és indult a lavina.

Ennyi, nem kívántam semmilyen közgazdasági párhuzamot vonni a hitelminősítők, a Lehman csődje és a géplakatos devizahitele között,csak azt próbáltam szemléltetni, hogy még azok sem láttak jobban előre akiknek a jövőlátás a fő profiluk.

--- A hitelminősítő cégeknek mióta tisztük (profiljuk) az előrelátás? A hitelminősítés mindig a jelenre vonatkozik... (amiből te vonhatsz le magadnak az adott cég jövőjével kapcsolatos következtetést, de az egy másik történet...)

Mint ahogy többen(és én is) leírtam nem az árfolyamkockéázat viszi csődbe a hiteleseket(mert azzal mindenki számolt)

--- Nem kizárólag és nem. A kockázat önmagában semmit sem jelent. De amikor a "kicentizett" törlesztő megugrik 25%-ot és ezt már képtelenek az emberek fizetni, nos akkor gond van. A legtöbben pedig nem számoltak a kockázattal. Lásd a posztban szereplőt.

hanem a kamatelemés amit végrehajtottak a bankok.így a 25%-os növekmény rögtön 80%-os lett.(nekem konkrétan 65-ről 106e.)

--- Valóban. Amiatt is. Erre írtam előzőleg, hogy nem kizárólag.

Ha csak az árfolyammal változott volna akkor 80 körül kellene fizetnem.Nincs ember a földön akitől elvárható lett volna, hogy felkészüéjön egy ilyen brutális kamatemelésre.

--- Ez egy elég szubjektív dolog. Én másképp látom, de ezen nem lehet vitázni.

Az árfolyamkockázat gazdasági hatása nem a havonta kifizetett törlesztőkben jelentkezik, hanem abban, hogy a havi törlesztés ellenére nő a hitelállomány.

--- Ha ez egy kijelentés, akkor magyarázd el nekem légyszíves, hogy mi az a "gazdasági hatás", mert ha az amire gondolok, akkor a válaszom, hogy "nem csak" és "abban is".

Ki kell, hogy ábrándítsalak, a forrásköltség megítélése nem tárgyi tévedés:)pláne nem súlyos.

--- Ne tedd, mert az. Mindjárt látni is fogod.

A chf liborja jelenleg 0,25% a válság előtt olyan 3, 3,3 % volt.
A 3%os kamatkülönbség busásan fedezi az országkockázati felárat ami olyan 2-2.5 %
Na ez az amit szabályozással kordában kellene tartani.

--- A bankok között általában a 3 hónapos LIBOR a mértékadó, ez pedig 2,75% környékén volt (2008 október), most valóban 0,25% körüli. Az árfolyam 2008 októbere óta 140-205 HUF, tehát mára van cirka (árfolyam 31%) mínusz (akt. LIBOR miatti különbség) ugrás a forrásköltségben (és akkor nem vettem ide a HUF inflációját). Ebben hol a válságot megelőző szint neked?

Amit a szabályozásról írtál az egyszerű bulshit.
Ha lenne akarat, lenne szabályozás is.

--- Úgy érted: "Bullshit". Gondolom indokolni is tudod, nemigaz?

intruderjani 2010.06.23. 11:59:35

@gyikocska: Lásd válaszom Gyárfásnak. Miért hiszitek, hogy a forrásktg csak a libor-on múlik? ... :(

intruderjani 2010.06.23. 12:54:24

@gyikocska: Bocsánat, rosszul fogalmaztam. Miért gondoljátok, hogy a törlesztőrészlet csak a forrásktg-n múlik? :(

Gyárfás 2010.06.23. 13:48:57

@intruderjani:

Nem hisszük, tudjuk hogy három dolog: árfolyam, bank költségei, és a profit.
A problémánk annyi, hogy amikor emelni kellett akkor egyrészt az árfolyamra hivatkoztak ez ok.
Másrészt a kamatemelés okaként egyértelműan az országkockázati felárat hozták,az indoklás a következő volt: csődhelyzet van, és mehnőtt az ország kockézata ezért drágabb a pénz.
Ez is elfogadható volt.

Csakhogy elegánsan elfelejtették megemlíteni, hogy bár az országkockázat emelkedett, a svájci jegybank pár hónapon belül kamatot csökkentett 0.25re.
Tehát az országkockázati többlettel is kb ugyanott volt.

tahát a megemelet kamat egyértelműen extraprofit lett.
És most is az.
Még azzal együtt is, hogy a gyengék az elején elhullottak.

A gazdsági hatáson elsősorban azt értem, hogy a hitel tőke része dinamikusan emelkedik amellett, hogy rendszeresen törleszt valaki.
Ezzel beragad minden,nincs hitelcsere,nincs ingatlanpiac, nincs beruházás.
A törlesztőrészeletek emelkedése egy dolog,a fő probléma a tőke.

A tőketartozás emelkedése ellen kizárólag az árfolyampolitika tudna segíteni, erősíteni a forintot 150CHF es szintre és ott erőszakkal visszaváltani Forintra(vagy eurora).
ezzel egy időben átlátható szabályozás kell a hitelekre ami a a mindenkori jegybanki kamatmozgás mellé rendeli a hitelkamatokat pl. jegybanki alapkamat + max x% ahitelkamat.
Persze ez csak egy fantazmagória, ehez kellene az MNB mellett az EKB,(szerintem a svájci jegybank is) Valamint nagyon nagyon nagyon erős korméányzati politika.
Ezzel el lehetne engedni a forint árfolyamát, és totál brutál módon felpörgetni az exportot,és a hazai termelést.
Az hogy itt vagyunk egy szabadpiac közepén ahol mindenki ugyanazzal a pénzel fizet mi meg nem, óriási előny lenne.

Gyárfás 2010.06.23. 13:58:50

Jó összevissza lett:) mind1 aki akarja megérti:)

readya 2010.06.23. 14:40:57

@intruderjani:
Nem gondolom. Én csak azt godnolom, hogy a jelenlegi kamaszintem indokolatlan és ha a bankok nem fejezik be ezt a mértéktelen profithajszolást, még többen fognak bedőlni, amire ha még ráemelnek, akkor a magasabb törlesztők miatt még többen és így tovább. Nekem is végesek a készleteim és nem tartozom a gyengék közé, ezért is vagyok még talpon. Ellenben ha a bankok nem változtatnak, akkor ez csak egyre rosszabb lesz, nekik is.

Abban az egyben vagyok biztos, hogy már bőven megtehetné bármelyik magyar bank, hogy csökkenti a CHF alapú hitelek kamatait, ahogyan meg is tette az egyik. A többi jelenleg extra profitot termel a válságot kihasználva.

Ezzel pedig sem én, sem a többi CHF hiteles nem számolhatott. Ha te másképp gondolod, akkor sem. Ésszerű rizikóval számol minden értelmes ember ha hitelt vesz fel. Nem pedig vis major-al, ami a válság volt. Ezen nincs mit vitatkozni,a vis major az vis major, nem pedig sima kockázat. Ennyi erővel a forint hitelesek is számolhatnának azzal, hogy holnap hobbiból megemeli minden bank 3%-al a kamatot, mert csak. Aztán meg fizesse minden forinthiteles és kussoljon mert benne volt a kockázatok között azoknak akik nem fix kamatozással vették fel. Na bumm.

Szerintem a realitásoknál kellene maradni.

intruderjani 2010.06.23. 14:58:06

@gyikocska: Amint már írtam, ebben a témában nem kívánok vitatkozni, mert roppant szubjektív.

readya 2010.06.23. 15:19:33

@intruderjani:

Szerintem a valószínűségszámítás sok minden, de nem szubjektív...

intruderjani 2010.06.23. 15:25:54

@gyikocska: Eddig nem sok "valószínűségszámítást" láttam az írásaidban, de most már kíváncsivá tettél. Parancsolj, hallgatlak.

intruderjani 2010.06.23. 15:30:59

@gyikocska: Engedelmeddel ha adhatok egy tippet, számoljuk ki, mennyi volt az esélye egy crash-nek 2008-ban, ha előtte volt az orosz összeomlás 1998-ban és a Fekete Hétfő 1987-ben... :)

readya 2010.06.23. 15:59:40

@intruderjani:

Ezzel a válaszoddal jelezted számomra, hogy veled felesleges bármiről is vitatkozni.

intruderjani 2010.06.23. 16:02:31

@gyikocska: Pedig ott a végén a "szmájli"... Na, ne fogd vissza magad, elkezdtél valamit - valami jó nagy hülyeséget - hát fejezd is be, légy szíves! Nagyon kíváncsi vagyok valami "áltudományos" fejtegetésre...

Avatar 2010.06.23. 18:07:39

"Ennyi erővel a forint hitelesek is számolhatnának azzal, hogy holnap hobbiból megemeli minden bank 3%-al a kamatot, mert csak. Aztán meg fizesse minden forinthiteles és kussoljon mert benne volt a kockázatok között azoknak akik nem fix kamatozással vették fel."

Akinek a forinthitelének késő ősszel, vagy télen volt fordulónapja, az forinthitellel is épp annyira pofára eshetett, mint amennyire a devizahitelesek.
Pl 2007 novemberében felvesz valaki forinthitelt, amikor a jegybanki alapkamat 7,5%-os, majd 2008 novemberében éppen 11,5%-os az alapkamat a fordulónapon... Szerintetek hány %-kal nőtt a forinthitel törlesztője ilyen esetben?

intruderjani 2010.06.23. 18:25:18

@Avatar: Ebben igaza van, a forinthitel esetén nincs CDS, nincs árfolyam különbözet, nincs LIBOR (van helyette BUBOR) és nem eladási árfolyamon folyósítanak ill. vételin törlesztetnek, szóval HUF esetén a különbözet többnyire ténylegesen csak a kamatkülönbözetre korlátozódik. Azért más ha egy hitel 3-4%-ot drágul és megint más ha 35-40%-ot. A külföldi mondjuk már tudja, amit mi most tanulunk: abban a devizanemben vegyél fel hitelt, amiben a fizetésed kapod.

Gyárfás 2010.06.23. 18:49:41

Forinthitel jó.
MNB alapkamat:
2008 május 8,5%
2008 októer 11,5%
2009 október 7.0 %
2010 március 5,5 %

Tehát 2 év alatt kilengett 5%ot.
Ez tényleg egy kiszámítható deviza, érdemes eladósodni benne.
Ja igen és ha valami valami 7,5 ről 11,5 re változik akkor a változás nem 3% hanem 53%os
Igaz én nem vagyok hatdiplomás közgazdász:)

Avatar 2010.06.23. 18:57:25

@intruderjani: A 7,5% helyett 11,5% alapkamattal újrakalkulált törlesztőrészlet nem 3-4%ot változik, hanem várhatóan kb 50%-kal lesz nagyobb. (115/75=1,533)
Ráadásul egy egész évre be is ragad a magasabb szinten, hiába van év közben egy-két alapkamat csökkentés. A devizahitel törlesztője legalább lejjebb megy, amint javul az árfolyam.
(másrészről akinek október elején fordult a forinthitele, az megúszta a válság nagyját...)

Szóval szerint forinthitellel lehetett csak igazán nagyot bukni... Az egyetlen előnye, hogy a tőketartozás nem változik, így bármikor ugyanannyira nehéz kiszállni belőle. Az járt legjobban, aki a korábbi forinthitelét 2008 végén, 2009 elején átváltotta mondjuk 300-310 Ft-os árfolyamon euro alapúra...

Gyárfás 2010.06.23. 19:02:51

@Avatar:

A bank amikor 310 volt az euro akkor is 280on jegyezte be a jelzálogot igen "korrekt" módon...:)

intruderjani 2010.06.23. 19:29:05

@Avatar: Valamit rosszul tudok ezek szerint. Konkrétan a törlesztő részlet kamat része lesz az általad megadott módon újrakalkulálva (és nem a tőketörlesztés), nemigaz? A beragadás igaz lehet, amennyiben évente fordul, nekem pl. 3 havonta, igaz az deviza.

Gyárfás 2010.06.23. 19:59:32

Tehát,ha az MNB alapkamat 53%ot változik, akkor a forinthitel törlesztőrészelénél ez egészen pontosan 3-4% os változással jelenik meg.

Ez melyik fügvény eredménye?
Taníts mester!

intruderjani 2010.06.23. 22:26:24

@Gyárfás: Egyik "fügvény" eredménye sem.... Valamit benéztem én is, de akkor most számoljunk egy kicsit. A visszafizetés leggyakoribb formája, az ún. annuitás. Ilyenkor a hitelösszeg átutalása után az ügyfél jellemzően azonos összeget fizet a hitel teljes futamideje alatt. Nézzünk egy egyszerű példát: 1000 FT hitel, 100 hóra 7,5% kamat melletti törlesztő 14 FT/hó, ugyanez 11,5% kamat mellett 16 FT/hó. A differencia 14,28%. Azaz 53% kamatemelés 14,28% differenciát okoz a törlesztőben (kerekítettem). Valóban elírtam...

Avatar 2010.06.24. 11:31:33

@Gyárfás: Ez melyik bank volt?
Tudtommal a deviza vételi árfolyam a középárfolyamtól kb 2%-kal tér el, azaz 310-es euró középárfolyamnál kb 303-304 Ft-os árfolyamon folyósítottak hiteleket, nem 280-on.

@intruderjani: Igazad van, de szerintem ne 100 hónapos, hanem inkább 180/240/300 hónapos esetekre kalkulálj, mert lakáshiteleknél ezek a leggyakoribb futamidők, és a futamidő hosszának növekedésével a havi részleten belül egyre magasabb a kamat aránya a tőketörlesztés rovására.
Annuitás képlettel, a 7,5%->11,5% esetén 26%/32,4%/37,5%%-os törlesztő emelkedés jön ki!
Azért az legalább úgy odaver, mint a devizahitel árfolyam változása, ezzel is simán be lehet bukni, ha mondjuk 75eFt-ról (futamidőtől függően) 95-105 eFt-ra ugrik a havi törlesztő.

readya 2010.06.24. 11:44:16

@intruderjani:
Kérésed számomra...
Szóval egy tipikus bunkó vagy. Az a fajta ember, aki annyira okos, amennyire senki más. (természetesen ezt rajtad kívül nem sokan gondolják így)Ehhez képest egy ilyen blog kommentjeiben osztod az észt, ahelyett, hogy halomszámra számolnád a pénzt amit a nagyszerű pénzügyi tudásoddal keresel. Mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Te tudtad, hogy válság lesz és végül is teljesen normális ami most történt, nem is érted miért lepődött meg rajtad kívül a lakosság 99%-a.
Minek számolgassak neked amikor puszta tényeket sem fogadsz el? Valójában úgy vitatkozol, hogy semmit nem mondasz. Kérdezni nagyon könnyű.

Pl. itt a kérdésed, nyugodtan válaszold meg. Lássuk min múlik szerinted.

"Miért gondoljátok, hogy a törlesztőrészlet csak a forrásktg-n múlik? :( "

intruderjani 2010.06.24. 13:49:09

@Avatar: Teljesen jogos amit írsz, valóban nem mindegy a futamidő és tényleg tipikusan hosszabb a lakáshiteleknél, mint 100 hó. DE (!!) szerintem egy 3/6 de akár 12 havonta forduló HUF lakáshitellel (ami esetlegesen még államilag támogatott is) sokkal jobban járt bárki, mint a bármely CHF hiteles (kivéve akik már 10-15 éve CHF hitelesek, de ez gondolom evidens).

@gyikocska: Mint már mondtam ez nem a napközi, kéretik ennek megfelelően viselkedni. Akkor nézzük is a "felemelő" válaszod:

Szóval egy tipikus bunkó vagy. Az a fajta ember, aki annyira okos, amennyire senki más. (természetesen ezt rajtad kívül nem sokan gondolják így)

--- Nem gondolom, hogy így van. Hogy te miből gondolod? (Költői kérdés).

Ehhez képest egy ilyen blog kommentjeiben osztod az észt, ahelyett, hogy halomszámra számolnád a pénzt amit a nagyszerű pénzügyi tudásoddal keresel.

--- Valóban ebből élek, bár a hitelekkel annyira nem vagyok képben. Látszik is az elírásaimon.

Mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Te tudtad, hogy válság lesz és végül is teljesen normális ami most történt, nem is érted miért lepődött meg rajtad kívül a lakosság 99%-a.

--- Ezt te állítottad és nem én. Ne próbálj meg a "számba adni" kijelentéseket, hogy aztán vitatkozhass velük /rugózhass rajtuk...

Minek számolgassak neked amikor puszta tényeket sem fogadsz el?

--- Melyik(ek???)re gondolsz pontosan?

Valójában úgy vitatkozol, hogy semmit nem mondasz. Kérdezni nagyon könnyű.

--- Próbálok nem egyből letorkollni másokat (mint pl. te) hanem kérdéssel rávezetni, hogy biztosan úgy van-e. Persze az átlagnál gyengébb képességűek ezt könnyedén "vitának" fogják fel...

Avatar 2010.06.24. 17:06:07

@intruderjani: "szerintem egy 3/6 de akár 12 havonta forduló HUF lakáshitellel sokkal jobban járt bárki, mint a bármely CHF hiteles."
Ezt megindokolnád?
Ha államilag támogatott forinthitel, akkor értem (hisz akkor egy részét más fizeti ki helyette), piaci kamatozású esetében viszont épp fordítva látom, mint te?
Ugyanakkora hitelösszegről indulva a devizahitelesek talán a legrosszabb hónapjaikban fizettek ugyanakkora törlesztőt, mint azok, akik Ft hitelt vettek fel. A válság előtt folyamatosan alacsonyabb összegeket kellett törleszteniük, és lassan újra beáll ez a helyzet a CDS felárak és az árfolyamok normalizálódásával. Akkor miért is jobb a forinthiteleseknek?

intruderjani 2010.06.24. 23:28:06

@Avatar: Meg persze. A devizahitelesek ( ezek 90+ százaléka CHF) cirka két éve szívnak és a helyzet pedig nem normalizálódott hanem most jön a java (Friss: www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=2&k=4&i=135046 ). Az elmúlt 2 évben hitelkonstrukciótól függően, de jellemzően 4-5+ évnyi "előnyt" már "ledolgoztak" a CHF hitelesek és ha még a CHF kamat lenn is van, az árfolyam katasztrófa (pesszimisták szerint 1:1 paritásig mehet az USD-hez). Nem fog belátható időn belül visszatérni a 140-160-as szintre. Ezért írtam.

readya 2010.06.25. 13:46:26

@intruderjani:

Az előző és ebben a hozzászólásodban is megsértettél. Ezért vagy bunkó. Mivel én nem sértettelek meg.

A mellébeszélést hagyjuk, feltetted a kérdést, válaszold is meg. Szóval min múlik?
"Miért gondoljátok, hogy a törlesztőrészlet csak a forrásktg-n múlik? :( "

intruderjani 2010.06.25. 18:38:46

@gyikocska: Gondolom neked még nem mondták, hogy más ha egy okos hülyéskedik és megint más ha egy hülye okoskodik. Viszonylag jó idő és nyári szünet van, menj focizz egyet az osztálytársaiddal a grundon, így legalább megkímélsz a goromba és stílustalan beszólásaidtól ill. érzelmi viharaidtól. Köszönöm! (BTW A bankok a kamatmarzsból "élnek" ez pedig pontosan az a rész, amit az önktg-en felül az ügyfélre terhelnek. Egy kis "valószínűségszámítással" te is "kiszámolhatod", hogy a marzs értéke arányos a kamattal azaz kisebb (csökkentett) alapkamat mellett kisebb a marzs is. Ez nekik nyilván nem oké nekik, ezért nem követik le (vagy csak "késve" és eltérő mértékben az alapkamat ingadozását). A törvény ugyan előírja nekik a követést, de annak mértéket nem. Tehát van mozgásterük, amit használnak is. Nagyjából ennyi "konyha nyelven".)

readya 2010.06.28. 14:36:13

@intruderjani:
Látod jani, ezért vagy te bunkó. Ez nem érzelmi kitörés, sima megállapítás. Egyrészt ugye korábban kétszer is kulturálatlan voltál velem szemben és most is. 30 évesen semmi közöm az iskolaszünethez. Ellenben te ettől még bunkó maradsz.

Lehet, hogy a haveroknak el tudod adni ezeket a gorombaságokat és jópofának néznek "más ha egy okos hülyéskedik és megint más ha egy hülye okoskodik", "menj focizz egyet az osztálytársaiddal a grundon," de csak a vakok közt király a félszemű. Szóval maradjunk annyiban, hogy csak okoskodsz te is, bunkókám, de az nem derül ki a hozzászólásaidból, hogy okos is lennél.

Részemről maradok ennyiben.

intruderjani 2010.06.28. 21:33:10

@gyikocska: Nos, igen. Valami hasonlót vártam - sértődött ovis hozzáállást. Látom ha már a tény és okszerűség kifog rajtad, marad a személyeskedés, az is - nem meglepően - vulgáris módon. Ez ennyi, nagyjából te is ennyi vagy... BTW én nem állítottam, hogy okos lennék (még csak nem is utaltam rá), a figyelmedbe ajánlottam egy "mondást", aminek inkább a második felét gondoltam - általad - megfontolandónak... A nicked mindenesetre nagyszerűen választottad, fogadd meleg gratulációm!

Avatar 2010.06.29. 13:33:50

@intruderjani: @gyikocska: Nem hagynátok ezt abba?
Mindketten a dedós szintet hozzátok és már baromi unalmas, emellett offtopic is...

intruderjani 2010.06.30. 15:34:17

@Avatar: Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Dedós vagy sem... :)

toronto 2010.07.09. 09:17:42

Japán GDP arányos államadóssága közel 200%. Néhány éven beül valószínűleg az egész kártyavár össze fog omlani.

Benne a van a pakliban egy hiperinflációs robbanás…

A másik alternatíva egy deflációs összeomlás…

Az államok nem nagyon szeretnek nyilvánosan csődbe menni, tehát az első opció – a hiperinflációs robbanás – a valószínű végkifejlet.

Még az is lehet, hogy a delikvens jól fog járni és jen összeomlásával párhuzamosan „eltűnnek” az adósságai…

Dr.Zomboss 2010.08.03. 17:21:47

@lilly.alien: Micsoda parádés hasonlat!A broki inkább a piromániás.
süti beállítások módosítása