Azt hallani, hogy az új kormány meg akarja menteni a devizahiteleseket. Ám tegyék, de semmiképpen se az én pénzemből! Nekem nincs és nem is volt devizahitelem, semmi közöm az egészhez! Dobják össze a milliárdokat azok, akik miatt ez az egész helyzet kialakult! Fizessenek a svájci frank alapú kölcsönből lakást és autót vásárlók, a devizahiteleket nyakló nélkül az ügyfelekre tukmáló bankok és azok a politikusok, akik „remek” gazdaságpolitikai döntéseikkel elérték, hogy az elmúlt években jobban megérte az alpesi ország pénzében eladósodni, mint jó magyar forintban.
Az én adóforintjaimból ugyan egy fillért se költsenek azokra, akik eddig rajtam röhögtek, mert éppen feleannyi volt a törlesztő részletük, mint az én forintban felvett lakáskölcsönömé. Évekig spóroltak az alacsony törlesztéssel, most meg amikor eljött a böjt ideje, persze segítsen az állam! A devizaadósok az elmúlt öt évben miért nem adakoztak nekünk magas törlesztő részletektől szenvedő szegény szerencsétlen forinthiteleseknek?
A csapból is az folyik, hogy a magyar lakosságnak alacsony a pénzügyi kultúrája. Hát tessék, most mindenki a saját kárán egy életre megtanulhatja a leckét: a devizahitel kockázatos. Ha most egy állami segélycsomaggal letöröljük a devizahitelesek könnyeit, akkor kezdődik minden elölről. Az üzenet ugyanis egyértelmű: ha elég sokan csinálnak hülyeséget, majd segít az állam.
De én már nem akarok több társadalmi réteggel szolidáris lenni. Nem akarom megmenteni az ártéren építkező, biztosítást nem kötő árvízkárosultakat, a piacon eladhatatlan almát termelő gazdákat, a versenyben helyt állni képtelen magyar légitársaságot. Sőt. A kilencvenes évek elején akaratlan közreműködésemmel gatyába ráztuk a magyar bankokat is. Elég volt.
