A személyi jövedelemadó bevallása általában azoknak az adózóknak sürgősebb, akik visszaigényelhető összeggel rendelkeznek. Egyik olvasónk hasonló helyzetben volt, ezért már február elején benyújtotta az adóbevallását. Március elején azonban őt is az APEH-féle dátum-trükk csapdájába került, így még hetekig várhat a pénzére.

„Az adóbevallásomat február 10-én küldtem meg az APEH-nak, ennek megfelelően erre a hétre vártam az életbiztosításom utáni adókedvezmény (kemény 23 ezer forint) visszatérítését. Pénz helyett egy levelet kaptam, amelyben egy sor hibakód és hibaüzenet áll, pedig véleményem szerint a bevallásom hibátlan.

Az életbiztosítás mellett rendelkezem önkéntes nyugdíjpénztárral is, tőlük még januárban megkaptam az értesítőt, hogy a befizetett összeg 30%-át (7200 forintot) kedvezményként igénybe vehetek. Ezt az összeget az APEH nem utalja vissza a folyószámlára, hanem az önkéntes nyugdíjpénztári számlán írja jóvá.

1. hiba: Az adójóváírás összege kisebb az igénybe vehető összegnél

Hát persze, hogy kisebb, mert az önkéntes nyugdíjpénztári kedvezménynek megfelelő összeggel megegyező adót meg kell hagyni, mivel ellenkező esetben nincs mit jóváírni a pénztári számlán.

2. hiba: A 139. sorban az adószámnak meg kell egyeznie a magánszemélyre vonatkozó önkéntes pénztártól érkező adatszolgáltatáson szereplő adószám egyikével

A hiba az APEH rendszerében lehet, mivel az adóbevallási programban nekem csak a nyugdíjpénztár nevét kellett megadni, az adószámot ez alapján a program automatikusan dobta ki.

3. hiba: A nyugdíjpénztári kedvezmény összege adat nem egyezik meg az önkéntes pénztár által lejelentett igénybe vehető kedvezmény összegével

Nálam megvan az eredeti igazolás, de az APEH felé biztos nem küldték meg a kis buták, egyébként meg 24 ezernek a 30%-a, akárhonnan is számoljuk 7200 forint.

Húzni-halasztani az utalást, ennyit tudnak:

Felhívtam őket, hogy véleményük szerint mit kellene módosítani a bevallásomon. Amire azt válaszolták, hogy semmit, de tudom-e, hogy ezt a 7200 forintot a pénztári jóváírás helyett akár vissza is igényelhetném? Amíg ezt nem tisztázzuk, addig ez "megakasztó hiba".

Mondtam, hogy inkább kiakasztó hiba az ő részükről. Én azért adtam be így a bevallásomat, mert nem visszaigényelni szeretném, hanem azt akarom, hogy utalják a nyugdíjpénztári számlára.

Ekkor azt mondták, hogy „akkor ezt írja le és küldje el postán”, vagyis beadtam egy adóbevallást, amiben világosan megjelöltem, hogy mit hogyan kérek, erre egy hónappal később (amikor a kedvezményeket utalni kellene) kapok egy levelet, hogy írjam le újra, hogy mit akarok.

A életbiztosítás utáni 23 ezer forint visszautalására a levelem beérkezését követő 30 nap múlva számíthatok. Nesze neked öngondoskodás!"

 

Címkék: apeh adózás adó biztosítás ügyintézés adóbevallás ügyintéző visszatérítés életbiztosítás átvezetés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr71818312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akira2 2010.03.08. 10:22:35

De vajon miért az öngondoskodást szapulod az utolsó mondatoddal, és miért nem az aóhivatali bürokráciát?

grommit 2010.03.08. 10:42:06

Érdekes, hogy sokezer ember ennek ellenére mégis ki tudja tölteni hibátlanul a nyomorult szja bevallását és időben meg is kapja a pénzét. Ha esetleg késne az APEH, akkor meg úgyis kamatot fizet. Lehet, nem a bürokráciával van csak a gond, hanem azzal, hogy a polgártársak nem akarnak kitöltési útmutatót olvasni.

12csab 2010.03.08. 11:02:42

@grommit: A múlt évi adóbevallásnál a tökéletesen kitöltött nyomtatvány után 3 hetet csúszott a visszafizetés!!
És nem az 50 ft kamat a lényeg hanem a határídő!!
Ha én csúszom akkor bünetést kapok a kamat mellett ha ők akkor csak kamatot fizetnek...
okostojás

Marcsi.1 2010.03.08. 11:02:48

2 éve én is megjártam: a bevallásom beérkezése utáni 30. napon írtak egy levelet, hogy menjek be az APEH-hoz, mert nem jó a bevallásom!
Persze, a bevallásom hibátlan volt, de mivel visszajárt 110.000 Ft, valahogy húzniuk kellett az időt! Igy még 35 napig vártam a pénzemre. Sem elnézést nem kértek, sem kamatot nem fizettek, ugyanis csak a 35. napon utalták a pénzemet. Vidékről a beutazás sem ingyen volt, szabadságot is kellett kivennem. Bezzeg ha én hibáztam volna, biztosan megbüntettek volna !

yooccoo 2010.03.08. 11:06:00

@12csab: ezt velük beszéld meg

12csab 2010.03.08. 11:06:18

a másik a mai napig az alkalmazotti kedvezményt nem írja át a táblázat a ténylegesen visszakért összeghez!
Az Apeh mikor mondott le számomra az adóról?
akkor én miért tegyem!?...
grr

MrCain 2010.03.08. 11:07:49

Nekem tavaly volt ilyen kalandom. Februárban beküldtem, természetesen találtak is hibát, azt javítottam. Utána jött a levél hogy menjek be és vigyem be az eredeti papírokat a helyi APEH irodába, ezután megkértek hogy vigyem be a megyei APEH irodába is a papírokat. Júniusban meg is kaptam a pénzem... no comment...

benyomano 2010.03.08. 11:09:46

Én ugyanígy jártam velük. Még a dátum is stimmel. Beküldtem az SZJA-bevallásom febr 10-e körül ügyfélkapun keresztül. Rá 2 hétre érkezett egy mail, hogy ezt meg ezt kerekítették a bevallásomon (10 Ft-okról volt szó), elfogadom-e? Ha nem, küldjek levelet 15 napon belül, ha igen, ne tegyek semmit. Nekem is huszonpárezer Ft visszaigényelhető adóm van életbiztosítás végett. Kíváncsi leszek mikor küldik a pénzt...

nyubocs 2010.03.08. 11:24:28

1. pont: Nem értem milyen adót kell meghagynod? Nem a visszaigényelhető adódból vezetik át a nyugdíjpénztári számládra az összeget.

Milyen magánynyugdíjpénztár tagja vagy? Mert ha ők elb@sszak az apech felé az adatszolgáltatást, az nem az apech hibája. Tessék nyugdíjpénztárat váltani :)

nerdieman 2010.03.08. 11:30:54

Én meg úgy jártam, hogy kitöltöttem a bevallást, és pénteken visszautalták a 122ezer forintot, határidőn belül. Csak hogy egy pozitiv példa is legyen.

Peetee 2010.03.08. 11:51:35

Nekem tavaly 110.000Ft körül volt a visszaigénylésem.
Párommal (teljesen különböző név, lakcím, szül,hely...stb) egyszerre, egy adott napot, egy postán, azonos időpontban adtuk le. Ő 1-20.000Ft-ot igényelt vissza.
Az övé a 29.napra megjött(kisebb összeg), én a sajátomra 30+50napot vártam, végül a 110.000Ft-hoz hozzácsaptak 214Ft késedelmi kamatot.

Ha én kések a befizetéssel, akár nekik, akár banknak, közüzemi szolgáltatónak több, mint 30napot:

- Inkasszó és büntetés (APEH).
- Felszólítás, többezres büntetés, szerződés-felmondás (BANK)
- Szolgáltatás kikapcsolása, büntetések, fogyasztásmérő hipergyors leszerelése, hogy majd tízezrekért visszarakhassa. (közüzemi szolg.).

Hol itt az egyensúly?
Sokmilliárdból 50nap késéssel kifizetett százezerre a büntetés 243Ft.
Havi 1-2százezer Ft. folyamatos tökéletes, hibátlan elosztása során bekövetkező hiba: több(tíz)ezer Ft bírság, egyoldalú szerződésmódosítások, komfort-megfosztás (pl. áram kikapcsolása és fogy.mérő elszállítása).

Ez irreális!!!

tt60 2010.03.08. 11:53:02

Én meg úgy jártam, hogy minden évben beadtam a bevallást, s minden évben megkaptam határidőn belül a visszaigényelt összeget.Sőt 1 esetben telefonon figyelmeztettek, még a kézi kitöltő időszakban vmikor 10 évvel ezelőtt, hogy javítottak,több jár vissza...(rosszul másoltam át az összeget a piszkozatról, két számjegy fel lett cserélve)

Tibike15 2010.03.08. 12:14:42

jó hülye vagy, hogy öntöd a pénzt az ilyen önkéntes alapokba. Leveszik az éves kezelési költséget, dőzsölnek a pénzedből és majd ha oda jutsz, hogy nyugdíjas leszel, akkor imádkozhatsz, hogy ne legyen pont akkor egy válság.

Én minden pénzt kivettem, nem érdekel, hogy le kell adóznom, az adó egy egyszeri tétel, 2 év alatt amúgy is levettek volna ennyit tőlem alapkezelésre. A kivett pénzből meg vettem államkötvényt. Inkább én magam kezelem.

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.08. 12:25:23

Ekkora nyugdíjpénztári befizetésből fagyipénz lesz csak öregkorodban, elviheted havonta két-három alkalommal az unokáidat.

Ha már szivattak az évezred elején, akkor nyalhatnak.

Darth Revan 2010.03.08. 12:38:39

Otthon is olyan ado rendszer kellene, mint pl. irorszagban.
Itt PAYE-nek hivjak (pay as you earn)
Alapvetoen 3 kategoria van: az alap a kumulativ ado van emergency es week/month 1.
A kumulativnal azonnal visszakapod az adotulfizetest. Tegyuk fel most kezdtel dolgozni es hetekig emergency kategoriaban vagy es fizetsz egy rahedli adot. amint az adohivatal feldolgozta a 12A nyomtatvanyt es megkapod az adojovairasrol az ertesitest, a kovetkezo fizetessel az osszes tulfizetest visszakapod. Ha ev kozben rajossz, hogy van valami cuccosod, ami miatt extra adojovairas illetne meg, elintezed az adohivatallal a formasagokat es amint a papir a kezedben van, a kovetkezo heti (havi) fizeteseddel mar is visszakapod a tobblet adodat.
Ha mondjuk csak 4 ev mulva jut eszedbe, hogy az adott evre neked lett volna valami adokedvezmenyed, akkor az adohivatal kuldi meg neked 2 heten belul!

pistii 2010.03.08. 13:08:51

@nerdieman: Mikor küldted be a bevallást? Én február 10-én postáztam, azóta nem jött semmi.

lutria 2010.03.08. 13:24:35

Én tavaly igénybe vettem az egyszerűsített adóbevallás lehetőségét,január 19-én elküldtem nekik-június 3-án(a határidő elött 1 nappal)már meg is kaptam a visszatérítést.
Állami cégnél dolgoztam ,minden rendben befizetve,minden adat számitógépen ennél egyszerűbb már nem is lehetne stb.,szerintem egyszerűen elásták a kupac aljára mert az biztos hogy hónapokig nem nyúltak hozzá csak mielőtt kamatot kellett volna fizetni.

wagabound 2010.03.08. 13:25:26

Tudom, nem a témához tartozik, de nekem nagyon eldurrant a fejem azon, hogy az APEH dolgozók a bérük miatt tüntettek, és többek között azt hozták fel ennek indokaként, hogy ők szerzik meg (vagyis hajtják be) az állam működéséhez szükséges pénzt legnagyobb részét.

Először is: az APEH-esek bére pár éve messze a közalkalmazotti szféra átlagbére felett volt. Az elmaradt, vagy csökkentett emelésekkel egyszerűen szintbe kerültek a többi közalkalmazottal, és kész.Mitől és miért lennének ők különbek a többinél?

Másodszor: majd akkor rinyáljanak extra fizuért, ha nem csak a kisemberből pérselik ki az utolsó adóforintokat is, hanem lekaszálják mondjuk a Rózsadombot, és úgy általában az ország elit környékének minimálbéren bejelentett milliárdosait is. Na, akkor majd kalapot emelek, és elismerem, hogy megérdemlik a magas jövedelmet, addig viszont, elnézést a bocsánatért, de kussoljanak.

trocadero 2010.03.08. 13:41:28

Nálam az Apeh visszajáró eddig mindig csak a feladást követő 40-50 napon érkezett csak be. Gondolom a posta ült rajta egy kicsit (pedig sosem csúcsidőben adtam fel), majd várt egy kicsit a zárt borítékban a bevallás az Apehnél, aztán a 30. nap végén átutalták, aztán 1-2 nap mire átjött.

főboszorka45 2010.03.08. 13:50:47

A kitöltési útmutató az idén több, mint 300 oldal, igaz, hogy ez lehet egéyni vállalkozóé.
A K & H mnyp adószáma hibás volt, amit az apeh írt a nyomira, de ezt ki is írták a lapjukra, hogy nem az hhibájuk...
Mi a fenét akartok 30 napon belül, kampány van! kell a pénz!Majd a választások után kiutalják!

SiKom 2010.03.08. 14:09:56

"Mi a fenét akartok 30 napon belül, kampány van! kell a pénz!Majd a választások után kiutalják! "

Ha lesz miből.
Februárban már elértük az éves hiány kb. 40%-át.

Ilyen ütemben április-májusra megleNNE a 100%, ha csak valami trükk nincs a 40%-ban.

nerdieman 2010.03.08. 14:16:02

@pistii: február 5-én küldtem Ügyfélkapun, bármit küldesz az APEH-nak postán, az +2 hét ügyintézési idő (beérkezik, iktatják stb., baromi lassú). Ha postán küldted, akkor számolj ezzel.

soproni1 2010.03.08. 14:19:43

@Sir Kommentor:

Most gyorsított ütemben kérik be a 2008-ban veszteséget vallók bizonylatait. Elég szar, hogy a 2007-ben kezdődött mélyrepülésben is nyereséget kell kimutatni, mert " akkor majd jól ellenőrzünk" !

vernyul 2010.03.08. 14:26:53

Nem az összeg számít. Nekem tavaly majdnem 250 ezer járt vissza, a határidő után egy héttel utalták is gond nélkül.

Ez vagyok 2010.03.08. 14:33:14

Én tavaly hasonlóan jártam. Nekem akkor az összes adójóváírást érvényesítenem kellett, így nem maradt az önkéntes nyugdíjpénztári kedvezményre már pénz. Nem hagyták ezt a fajta, józan ész diktálta megosztást, amiről te is írsz. Az adójóváírást kellett teljes mértékben kimeríteni. Akkor én is futottam pár kört náluk, mutassák meg a jogszabályt, hogy így kell stb... A végén csak annyit bírtak az eljárásra mondani, hogy ezt a helyzetet nem tudja a programjuk kezelni. Én meg már nem akartam/mertem többet ugrálni, beletörődtem az adójóváírás általuk való visszafizetésébe.

feledékeny 2010.03.08. 14:37:49

Az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adóhatóság a magánszemély részére a bevallásában feltüntetett visszatérítendő jövedelemadót és járulékot a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül, de legkorábban az adóévet követő év március 1-jétől utalja ki. Az elektronikus úton benyújtott személyi jövedelemadó bevallás esetében a kiutalás legkorábbi időpontja február 1-je.
A kiutalásra nyitva álló határidő számítása az alábbiak szerint alakul:
- ha az adóhatóság az adózó bevallásának, igénylésének az adózó közreműködésével való kijavítását rendelte el, az adóbevallás kijavításának napjától;
- ha az ellenőrzés befejezését az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza vagy késlelteti, az akadály megszűnésének napjától;
- ha a kiutalási igény jogosságának ellenőrzése a bevallás beérkezésének napjától számított 30 napon belül megkezdődik, és az ellenőrzés akadályozása miatt az adózóval szemben mulasztási bírság kiszabására vagy elővezetésre kerül sor, az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv átadásának napjától számít.

feledékeny 2010.03.08. 14:41:45

Azonkívül röhejes, hogy mindenképpen adót akar visszaigényelni valaki, akkor is, ha nincs adója, ennek érdekében kevesebb adójóváírást ír be, csak, hogy legyen, amitmajd visszakérhet. Betojtam rajta. Valaki ilyen hülye és még a netre is kirakja. Az AXA nyugdíjpénztár székhelyt váltott, változott az adószámának a vége, az igazoláson nem írták át, ne az APEH-ot szidd, hanem a nyugdíjpénztárt. Nevetségesek vagytok az összeesküvés elméletitekkel. Fordulj szakemberhez legközelebb, ha nem értesz hozzá.

Ez vagyok 2010.03.08. 14:56:49

@feledékeny: igen, arról van szó, amit az első mondatodban leírtál. De az adózásban kevésbé jártas emberek agya más srófra jár. Én is keresgéltem a jogszabályt az eljárásom alátámasztására vagy rossz voltára, az apehosok sem tudtak kokrétan ilyet mondani, csak a programra hivatkoztak. Ha egyből azt mondták volna, amit te az első mondatodban írtál, egyből leesett volna a tantusz.

grommit 2010.03.08. 15:02:08

@feledékeny: Vigyázz! Ha racionálisan érvelsz, megkapod a magadét! Okostojás! ;-)

Ager 2010.03.08. 15:09:54

@grommit: nem kívánok mást neked, csak járj úgy 1x, ahogy az író meg én is: hibátlanul kitöltött bevallás, nuku visszatérítés. semmi papírt nem küldtek, én kerestem meg őket, mire közölték, h ja egyik igazolást (bár ott is megvolt már, mint kiderült, önyp egyébként)eredetiben be kell vigyem, addig nem kapok vissza semmit, hogy miért volt mindez, azt az ügyintéző sem tudta megindokolni.

grommit 2010.03.08. 15:24:44

@Ager: Jártam már én is így, de nem kaptam rögtön sírógörcsöt. Beküldtem az igazolást faxon egy pár soros levélkével és már ment is a kedvezmény a pénztárba. Mellesleg, ha hibátlan az szja-d, attól még nem biztos, hogy kapsz is pénzt az öp számládra (pl.: az önkormányzatnak tartozol a súlyadóval).

tlantos 2010.03.08. 15:44:56

El kene olvasni az aprobetut.
Tisztan es vilagosan oda van irva, hogy ha nem a maximalisan igenybeveheto adojovairast valasztod, akkor meg fognak keresni.
Nekem a 31. napon megerkezett az utalas. Es ennel nem kicsit tobb volt a visszaigenyles.

tlantos 2010.03.08. 15:47:38

@Ez vagyok:
miert jobb, hogy a mnyp-re megy, mint ha kp a kezedben?

tlantos 2010.03.08. 15:51:58

@lutria: ismet olvasni kellett volna. Itt is le volt irva, lehetett tudni elore, hogy aki ilyet valaszt, annak csak juniusban utalnak visszajarot.

Dell78 2010.03.08. 15:53:20

Én tavaly így jártam velük: beküldtem a bevallásomat február első hetében. Befizetett tandíj után igényeltem vissza a 30 %-ot, életbiztosítás után a 20-at és az egészségpénztári számlára befizetett összeg után a 30 %-ot. Ez kb. 170.000,- Ft volt, amiből 90.000,- az egészségpénztári. kb. 5-6 hétre a benyújtástól számítva visszakaptam egy részét. (az egészségpénztári számlára azonban nem érkezett meg az összeg). Gondoltam várok még egy hetet, mivel amire odautalják, meg amire azok lekönyvelik addig még eltelik pár nap. Türelmes voltam még két hétig, amikor telefont ragadtam és megkérdeztem, hogy mi a helyzet ilyenkor. Természetesen telefonon nem adnak ilyen jellegű felvilágosítást, úgyhogy irány a legközelebbi apeh kirendeltséghez. Mondom az ügyintézőnek hogy mi a bajom. Megnézte a gépen mire kiderült, hogy a bevallásomnak az az oldala, amin az adott kedvezmény szerepel egyszerűen nem lett bedolgozva, a gépen semmi nyoma. Elmentem a területileg illetékes apeh-hoz, ahol megerősítették ezt a tényt és azt mondták, hogy írjak egy kérelmet, hogy kérem a bevallás felülvizsgálatát. Megírtam nekik a helyszínen. Ezidő alatt már májusban jártunk. Természetesen egy hónap várakozás. Az 5. héten megint telefont ragadtam és kérdőre vontam őket. Azt mondták, hogy már a pénzügyi osztályon van az ügyem. Hurrá! Még két hét és meg is kaptam a pénzemet! Csakhogy elmulasztották utalni a késedelmi pótlékot. Ezt is szóvá tettem. Csak úgy voltak hajlandóak többszöri megkeresés után kifizetni, hogy megint bementem. (nem kimondottam ezért, csak a környéken jártam...). Az összeget átutalták 2009.dec.29.-én!!! Nem azért a sz@ros pár ezer forintért, csak az elv miatt nem hagytam magam. Kíváncsi vagyok idén mivel próbálkoznak. Semmi gond! Már résen vagyok! Többször így nem fognak megszívatni!

Ager 2010.03.08. 15:56:46

@grommit: sírógörcsöt apek miatt, na ne :))
de mi a fenének kellett leigazolnom vmit eredetiben személyesen, ami már náluk is ott volt?

pizsama 2010.03.08. 16:21:48

Várjá' már, kik is sztrájkolnak épp "jól megérdemelt" bónuszokért???

Ez vagyok 2010.03.08. 16:46:43

@tlantos: teljesen mindegy, csak, mint írtam először én is úgy közelítettem hozzá, hogy megosztottam a visszajárót az adójóváírás és az adókedvezmény között és ez így nem volt jó. Ki kellett meríteni teljesen az adójóváírást. Emiatt aztán többszöri levélváltást, telefont, bemenést az apeh-ba kellett elkövetnem. Lényeg: mindenki az adójóváírást kell, hogy kimerítse és megszabadul a felesleges köröktől. Feledékeny írta, hogy, ha nincs adód, nem lehet rá kedvezményt kérni, visszaigényelni. Igaza van, viszont az adójóváírás mindenképpen visszautaltatható.

tmmi 2010.03.08. 16:59:39

Mi ma kaptunk egy javító levelet, amelynek tartalma teljesen (100%-ig) megegyezett a beküldött nyomtatvánnyal - tehát a javított sorok és összegek teljesen egyformák az eredetivel! Egy hónappal később kell így küldeniük a viszajáró 140.000 ft-ot. Más rációt nem látok. Pedig most nagyon nagy szükségünk lett volna rá. Ez a párom bevallása volt, várom az enyémre lesz-e reakció...Csúnya átverés ez az egész!

fda 2010.03.08. 17:08:50

Ez ám a hír.

Egyébként miért is a cím? Ki trükközik a történetben dátumokkal?

grommit 2010.03.08. 17:15:13

@Ager: Például azért, mert az ÖP visszaküldte az APEH által hozzá kiutalt kedvezmény összegét, mondván hogy nem tudja beazonosítani a pénztártagot.

marosy 2010.03.08. 17:34:20

A faxom tele van az apehhel.

marta68 2010.03.08. 17:42:27

Nekem tavaly az ügyfeleim úgy jártak, hogy várták a pénzt, semmi, majd 2 hónap múlva kb (türelmesek voltak) bementek, és azt mondták nekik adjanak be egy átvezetési kérelmet mert nem x-elték be, hogy kérik a pénzt. És beadták a kis "balgák", pedig az x ott volt, progival volt csinálva a bevallás, és ki is írja, hibaként, ha nem x-el az ember. Így az átvezetésitől újból ketyeg a 30 nap. Én is így jártam azzal a különbséggel, hogy mikor ezt mondta az ügyintéző, én meg azt válaszoltam, hogy hogy is képzel ilyet. Írtam egy levelet, hogy márpedig x volt és kérem vissza a pénzemet nem a 17-es, hanem az eredeti bevallás alapján a kamattal együtt. Megkaptam.

gabest1 2010.03.08. 17:48:02

Épp most ment nyugdíjba, miért ilyen sürgős?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.03.08. 18:47:54

Nem igaz, hogy a nyugdíjpénztár nevét kell beírni a bevallásba, mert pontosan fordítva van. Az adószámot kell beírni és a név jelenik meg automatikusan.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.03.08. 18:50:22

Én a bevallásomat elektronikusan küldtem be. A beküldést követő 32.-ik napon a pénz a Nyugdíjpánztár számláján volt. Nem vagyok APEH-es, de nem szeretem az igaztalan vádakat.

qwert77 2010.03.08. 19:05:04

És mennyivel egyszerűbb lenne egy adókedvezmények, adójóváírás nélküli szja, ahol mindenki a jövedelme után megfizeti a maga x forint adóját és ennyi.
Ekkor megspóroltuk a magánszemély kapcsolatát az adóhivatallal, megspóroltunk pár száz hivatalnokot, a költségvetést tehermentesítettük kb. 100 milliárd forint kiutalásától, elenyésző összegű kamattól.
A posta megspórolt párszáz-párezer munkaórát, amit az szja-roham okoz, stb..

grommit 2010.03.08. 21:45:08

@qwert77: Szerintem ez a lényeg, amit írtál akár végszó is lehetne... ;-)

Adozo 2010.03.09. 11:38:24

Ez semmi. Én illeték visszaigénylésnél tapasztaltam, hogy több, mint félévig húzták úgy, hogy érdekes módon semmire sem kellett várniuk, sőt a jóváhagyó határozaton kívül egyetlen papírt sem küldtek, viszont a folyószámla kivonaton jól láthatóak a belső dátumhosszabbítások, persze indok nélkül. Fél év alatt jutottam hozzá a 400 rugóhoz. Ez kérem nem jogállam, ott ilyesmi nem fordulhat elő. Itt legfeljebb beperled őket, aztán majd jól meghurcolnak. Azaz kussolj, fizess.

_zeb_ 2010.03.09. 17:16:26

@tmmi: A változásos levél miatt nem indul újra a 30 nap. Eredeti esedékességgel fogod megkapni a pénzedet.

A változásos levél vlsz. téves volt, valószínűleg rögzítési hiba után javítottak, de a levél így is kimegy. A lényeg, hogy ettől semmi hátrány nem fog érni téged.

_zeb_ 2010.03.09. 17:20:25

@trocadero: Nem csücsült a borítékban egy percet sem. A program van úgy beállítva,hogy a 30. napon indítsa az utalást.

_zeb_ 2010.03.09. 17:23:09

@benyomano: Neked is mondom, a változásos levél miatt nem fog csúszni az utalás. Akkor nyivákolj, ha már történt valami, ne előre szidd a rendszert.

_zeb_ 2010.03.09. 17:26:44

@pistii: Mégis minek kellett volna jönnie? Örülj neki, hogy nem kaptál levelet.

Ha 10-én adtad fel a bevallást, akkor kb. 12-én beérkezett. rászámolod a 30 napot (márc. 14), ha postacímre kérted, akkor 3-5 napig ráül a posta, ha bankszámlára, akkor 1-2 nap és ott a pénz.

_zeb_ 2010.03.09. 18:57:50

A cikk írójának pedig:

Ahhoz, hogy valakinek az adójóváírását kelljen csökkentenie, hogy maradjon adója a 7200 forintos nyugdíjpénztáros utaláshoz (23e Ft adókedvezmény mellett, csak munkaviszonyos jövedelmet feltételezve maximum 925 ezer forint körüli lehetett az éves bruttó bére. Szerintem az ilyen alacsony keresetű emberek közül 100-ból 99 jobban örülne, hogyha a saját számláján lenne az a 7200 Ft, nem az önkéntes pénztárban. A 99 ember ott hálálkodna az ügyfélszolgálaton, hogy szóltak neki, az a maradék egy pedig leveleket írogat a "sajtónak".

lutria 2010.03.09. 21:28:48

@tlantos: Előástam a tavalyi tájékoztatót:
a határidők:
február 16-ig postára adni,
április 30-ig visszaküldik az ajánlatot aláiratni,
május 30-ig visszaküldeni,30 napon belül utalják a zsozsót.
Arról egy szó sincs hogy mindenki CSAK júniusban(az csak a végső határidő) kapja vissza a pénzét,ha nem úgy intéznék hogy ápr.27-én kezdenék boritékolni a papirokat hogy ápr.30-ig megkapjam,vagy ha nem várnák ki a 30 nap határidőt a visszafizetésre,gyorsabb is lehetne az ügymenet.

_zeb_ 2010.03.10. 06:48:52

@lutria: Szerinted miért tennék meg?
Ha nekem befizetendő adóm lenne, én sem fizetnék május 20 előtt, hiába adom be a bevallásom akár már januárban.

Az APEH ingyen kipostázta neked a nyomtatványt, amelyet ingyenes borítékban visszaküldhettél, eztán ingyen megkaptad a bevallási ajánlatodat (ezt egy könyvelő 3-5 ezer forintért csinálja meg), majd szintén ingyenes borítékban visszaküldhette.
Tényleg ezek után még neked áll feljebb?

Akkor add be januárban ügyfélkapun keresztül saját magad, aztán megy a pénz februárban.

Jed Bartlet 2010.03.10. 08:03:12

@_zeb_: Te kevered a szezont a fazonnal, az adójóváírást az adókedvezménnyel.

A 925 ezer forintot honnan deriváltad?

_zeb_ 2010.03.10. 16:57:47

@Jed Bartlet:

Ha nem tűnt volna fel, ezzel foglalkozom, hidd el, nem keverek semmit semmivel.

01 lapra beírod a 23.000 forintos biztosítási kedvezményt (96. sor alapba 76666 forint, ekkor lesz pont 23ezer forint az adókedvezmény).

Ezután a 30-as sorba beírod a 12 hónapot és a maximális 136.080 forintot. Az egyes sorba 925ezer forintos jövedelemnél így a 36-os sorban (gyk. max az itt szereplő összeget lehet kérni a nyudgíjpénztárba a 03 lapon) marad 7420 forint.

Tehát ahhoz, hogy az adójóváírást csökkentened kelljen ahhoz, hogy a 36. sorban maradjon 7200 forint, ennél az összegnél kevesebbet kellett keresnie.

Ha egészen pontos számot szeretnél, akkor a keresett összeg 923.780 Ft.
Ennek a számított adója (27. sor)166.280 Ft. Ebből levonod a 136.080 forint adójóváírást és a 23.000 forint adókedvezményt, akkor megkapod a keresett 7200 forintot.

Remélem most már világos. Teszteld le a bevalláskitöltőben, ha nem érted.

_zeb_ 2010.03.11. 06:58:36

@Jed Bartlet:
Még mielőtt belekötnél:
Írtam, hogy csak munkaviszonyos jövedelemmel számoltam.

A képlet elbír még 2.478.220 forint külön adózó jövedelmet (ha lett volna, feltételezem nem írt volna ilyen levelet...), valamint 976.225 nyugdíjat, vagy más adóterhet nem viselő járandóságot. Ez utóbbi már esélyesebb, ez esetben 1.900.005 forint alatt kellett keresnie.

Azt most hadd ne számolgassam ki, mi van akkor, ha adóterhet nem viselő és külön adózó jövedelme is volt neki.

benyomano 2010.03.12. 15:58:58

És igen, bejött a jóslatom, ma lejárt a határidő pénz sehol

_zeb_ 2010.03.12. 22:51:24

@benyomano:
Kell egy-két nap átfutás a bankok között. Ez mindig is így volt. Kedden vagy szerdán ott lesz a pénz.
süti beállítások módosítása