Egyik csalódott olvasónk küldött néhány, az újépítésű lakásának konyhában készített képet. A házat három éve adta át egy fővárosi társasházépítő cég, a lakó szerint a penész már az első fűtési szezonban megjelent. Az építőiparban uralkodó állapotok miatt a többszöri hibabejelentés ellenére semmilyen garanciális javítás nem történt, a tulajdonos saját költségén tette rendbe a lakását.
 

„2006-ban nagy reményekkel és boldogan költöztünk be az újépítésű lakásunkba. Az idilli állapot egészen az első fűtési szezonig tartott. Előbb a konyha, majd a szobák is penészesedni kezdtek, a hibát többször is bejelentettük az építőnek, akik tudása leginkább a goromba „Többet kell szellőztetni!” hangoztatásában merült ki.

Mi volt a konyhabútor mögött?
 



A cég képviseletében senki nem jelent meg a házban, pedig több szomszédomnál is hasonló problémák jelentkeztek. A három év leteltét követően az eladó váltott és már a „Lejárt a garancia!” szöveggel rázott le mindenkit.
 



































Az eladó projektcég azóta megszűnt, a tulajdonosai ugyanabban az irodában más néven továbbra is társasházépítéssel foglalkoznak, ennek ellenére azt mondják, hogy ehhez a problémához nekik már semmi közük.
 
 


































Az egész lakást saját költségen tettük rendbe, az érzékeny pontokon a szigetelést is megerősítettük. A fűtési szezon beindult, eddig szerencsére nem tért vissza a penész. Várom a tanácsaikat, hogy Önök mit tennének az eladóval ilyen esetben?”

Címkék: budapest hiba ingatlan botrány garancia építkezés panaszkönyv szívás átverés fizetés szerelés társasház lakásbiztosítás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr911536437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

selyemhegedu 2009.11.19. 12:31:48

mondjuk ez a cikk igy loszart sem er a szobanforgo cegek (amelyik epitette, es amelyikbe atmentettek magukat) nevenek publikalasa nelkul...

bkgym 2009.11.19. 12:39:10

Az a legkevesebb, hogy mindenki megtudja az eladók nevét, nehogy már újabb és újabb embereket palizzanak be. Nem hiszem, hogy nem lehet kártérítést követelni! Egy lakás nem bútor!

Starlark 2009.11.19. 12:42:56

Nagyjából semmit.
A penész első megjelenésekor kellett volna addig ütni őket amíg nem tesznek vmit. Szakértővel felméretni ügyvédhez fordulni.
Most hogy lejárt a garancia és fel is oszlott a cég gyakorlatilag cseszheted...

éshanem 2009.11.19. 12:45:39

újépitésű lakásnál első 2 évben szellőztetni, szellőztetni, szellőztetni..... ha pedig ennyire gánymunkával csinálták meg a házatokat internetes forumokon cégnévvel cimmel együtt panaszkodni stb, ha három év után ennyi telik tőletek mégis mit vártok?????????

Csavarhúzós 2009.11.19. 12:46:09

A penészedés nem garanciális probléma. Kellően magas páraszint mellett bármilyen lakást be lehet penészesíteni, természetesen újat is.

HA a penészedés oka a fal felületi hőmérsékletének szabvány alatti hőfoka, akkor a hőszigetelés hibás tervezése-kivitelezése már lehet szavatossági probléma.

Mayday 2009.11.19. 12:56:54

1. Eleve be sem szabadna költözni az épités befejezéshez számított 1 éven belül, mert a falak kb eddig száradnak, a gipszkarton 3 évig.
2. Tényleg nagyon sokat kell szellőztetni, mert a penész oda csapodódik le, ahol a felületi hőmérséklet az aktuális harmatpont alatt van.
3. Az új hiperszuperszigetelt ablakoknak ez a következménye.
4. HA a szigetelés nem szabványos, az garanciális probléma: ügyvéddel felszólítani hogy csináljak meg, ha nem, akkor megcsináltatni, a pénzt a cégen vagy a jogutóüdján behajtani, ha nincs, akkor per.

Hozzá Szóló 2009.11.19. 13:10:28

Megérdemli mindenki, aki ilyet vesz! Remélem, rájukomlik a 400-500ezer/nm árért, sokszor hitelből vett szutyok szar arra, aki támogatja, hogy elárasszák ezek a szarok az eredetileg polgári épületekkel teli szép fővárosunkat és az ország egyéb, jobb sorsra érdemes vidékeit :(
A városképet rontja iszonyúan, ez már mindannyiunk baja... ahogy az is, hogy egyesek veszélyeztetett fajok bőrét-húsát veszik meg. Különben senki nem vadászna rájuk, ha nem adnának érte pénzt: ugyanígy, azok az épületek, amik már a látványterven is szánalmasan néznek ki, már a 80-as években egy SZOT-üdülőben is égő volt ilyeneket építeni.... ezeket most a belvárosben simán fölhúzzák, mert a primitív emberek igénye ennyi: libafosszínű vékonyfalú gagyi, kétméteres belmagassággal.

Omoljon le az összes azokra, akik fizetnek az ilyen vállalkozóknak, akik hülyére vesztegetik a hivatalnokokat is, hogy azok kiadják nekik az engedélyt: "illik a környezetébe" hát hogyne...

Sákif za morro? 2009.11.19. 13:14:33

Érdekes, mi egy 35 éves házban laktunk, ott nem igazán volt ismert a penész fogalma. Lehet jobban meg volt csinálva? (Ja, műanyag nyílászárók voltak....)

Sákif za morro? 2009.11.19. 13:15:18

@Hozzá Szóló: Gratulálok, igen színvonalasra sikeredett a böffenésed.

ANITÁCSKA 2009.11.19. 13:16:59

VAN VÉGLEGES GRANCIÁLIS MEGOLDÁS IS :

penészirtók.hu

Hozzá Szóló 2009.11.19. 13:28:30

@Ben Zinkoot: Köszönöm! Tudod, egy bőven több, mint 120 éves KISpolgári házban lakom. Tehát NEM 30 milliós és szép, ötödik kerületiben... és mellettünk fölhúztak egy ilyen szart. Meséljek kis bogaram? Mesélek, azért vagyunk itt.
Ugyebár, azelőtt is megcsodálhattam a szép újépítésű műanyag szarokat a város ezernyi pontján, amik véletlenül se illettek bele a környezetükbe, de közvetlen környezetemben nem láttam egyet se azelőtt, a környéken. De persze, a jó szokás szerint a mi kerületünkben is úgy gondolta az önkormányzat, hogy jobb megvárni, hogy egy épület magától elrohadjon (szomszéd épület, legalább a homlokzatát megmenthették volna, de hát minek) majd utána fillérekért el lehet adni valami külföldi csoportnak.
A botrányos bontás után az építés során semmire nem voltak tekintettel, még be se költöztek az új lakók, de már látni, hogy a szép fehér homlokzat nem is olyan szép, ha közelről nézi valaki. Ami letörhetett, az letört, az egyéves ház máris ötévesnek néz ki. A négyzetméterár itt is 400ezer fölött van.
Falam és a leendő lakók fala elvileg nem uganaz a fal, hiszen másik házban lakom: ehhez képest hallom a BESZÉDhangokat. Tudod mi az, nyuszika? Amikor valaki alig félhangosan beszél és én meg az egészet hallom úgy, hogy még zene is szól a lakásomban. Mindez úgy, hogy elvileg van egy vastag fal, utána egy hungarocellel ellátott 5-6 centis rés, majd utána az a fal, ami az ő faluk (nem győzöm hangsúlyozni, nem VÁLASZfal, mert nem egy házban lakunk).... hogy jön át a hang?
Ha lehet látni, hogy az újépítésű szarok ilyenek, akkor minek kell megvenni?
Ha megvette valaki, minek panaszkodik?

Bocs, de ha te a pusztában ilyen szart fölhúzol, a saját telkeden, az a te bajod, de amikor egy környék városképét teszi tönkre a buta és igénytelen vásároló a markába röhögő vállalkozóval együtt, aki amúgy jól lehúzza, akkor már hadd említsem meg, hogy IGEN BAZMEG, OMOLJON RÁ és telibeszarom, hogy neked nem elég kultúrált a hangnem. Bécsben, Firenzében oda tudnak figyelni, hogy ilyen szutykok, amik a magadfajtáknak annyira bejön, ne rondíthassák el a várost. Csak hozzáállás kérdése, tudod... nekem a színvonalas városkép fontosabb, mint a színvonalas hozzászólás egy blogban, öcsike. Csak, hogy tudd.

Pilgram (törölt) 2009.11.19. 13:30:05

@Hozzá Szóló: omoljon rád te fasz és az egész családodra, visítva könyörögj a gyors halálért amikor a vesédet átszúrja egy vasbetonrúd.

Hozzá Szóló 2009.11.19. 13:40:39

@Pilgram: Én tisztességes házban lakom, amit tisztességesen építettek meg. Csak ez a divatmajmoknak, a sznoboknak nem felel meg, ezért elrondítják a városképet. Ezekre a kis majmokra fog ráomlani a ház, láthatod is a képeken, kis nyuszika :D
Ráomlik a szarrá penészedett szutyok műanyag ház, de remélem, a bank behajtja majd a szarra fölvett 20milliót, kamatostul :D

AmonShi 2009.11.19. 13:41:27

laktam én is újépítésűben, albiban, elég jó környéken. első év után az egyik szoba felső sarkában négyzetméternyi területen megindult a penész. szólok tulajnak, szól a kivitelezőnek. jön a melós, lekeni vmi penészölővel, oszt ennyi. pár hónap múlva újra penész, hhiába mondom, hogy a felette lévő lakás teraszának szigetelését kellene csekkolni... aztán elköltöztem. :)

Pelydzs 2009.11.19. 13:44:50

Nagyon egyszerű a megoldás: Ne vegyél újépítésűt!

Nem vagyok építési szakember, csupán van szemem és fülem, hogy meglássam a barátok újépítű lakásait.

Az enyén 1891-ben épült.
Nem penészedik, a parketta eredeti kőris és akác, a nyílászárók vörösfenyőből (!!!) készültek (ilyen cölöpök tartják Velencét).
Igaz, hogy egyenes fal nincs benne, de nagyságrendekkel egészségesebb, mint a műanyag nyílászáróval vákumszerűen szigetelt újak. És inkább leszarom a háromszoros fűtésszámlát, minthogy gombás tüdőgyulladást kapjak a penénszes falamtól...

Hozzá Szóló 2009.11.19. 14:07:55

@Pelydzs: Erről van szó. Nem kell ahhoz szakembernek lenni, hogy észrevegye az ember, hogy tulajdonképpen panelszínvonalat vásárol meg félmilláért négyzetméterét...
A régi házakat kellene becsben tartani, amúgy minálunk is ugyanaz van, régi és kissé ódon hangulatú, de penész sehol nincs. Ja, hogy nem kétméteres a belmagasság és azt be kell fűteni? Na, ez már elég ok arra, hogy az emberek a szép új műanyag taknyot megvegyék... aztán sírjanak a blogokban, ha meg kiderül, hogy ők a hülyék, hogy még fizettek is érte ennyit (waahahaha) akkor meg egyből megsértődnek :D
Az a szomorú, hogy a következő években és évtizedekben nem sok esély van, hogy ezeket az undorító házakat elbontsák a francba... :(
Sőt, ahogy nézem, még meg is magyarázza az állam, az önkormányzat, hogy miért is jó beépíteni minden foghíjtelket ilyen szeméttel...

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2009.11.19. 14:11:02

@Pelydzs: ki ne találd már, hogy a lakásod egészségesebb mint egy normálisan megépített, korszerű szellőzőrendszerű új lakásé...

Dezsőjóska 2009.11.19. 14:16:48

@serpentin: Milyen szellőző az ahol penész van?

KPC 2009.11.19. 14:33:35

@Hozzá Szóló: Gondolom neked nincsen pénzed új lakásra/házra csak valami 100 éves szarra és csípi a csőrődet, hogy másnak meg van ezért szidod őket. Ezt hívják kognítiv disszonanciának...Egyébként meg pont nagyrészt az izraeli haverjaid építik ezeket az általad szarnak titulált épületeket (megnéztem a linkedet)

indapasssucks 2009.11.19. 14:37:55

az az igazság, hogy ha kiírod a cég nevét, beperelnek akár mondva csinált indokkal is. Nekik megéri, mert az a havi 100 ügyvédre még mindig kis tétel, és úgy sem nyersz.

Azt csinálhatod (nem fogod, mert buta vagy), hogy elmész a képviselődhöz, hogy csináljon törvényjavaslatot, hogy ne lehessen minimális tőkéjű project kft-ken keresztül építeni milliárdos értékű ingatlanokat.

Ha a képviselőd nem tudja elvégezni a dolgát, kezdeményezed a visszahívását a parlamentből (ezt sem fogod csinálni, mert inkább bevállalod a bukást, mint hogy dolgozni kelljen a sikerért).

Acmee 2009.11.19. 14:42:38

Amúgy tényleg van benne valami, amit Hozzá Szóló mond.

Kicsit kultúráltabban megfogalmazva:

Amíg minden szart el lehet adni a piacon, addig tényleg mindent fillérekből, műszakilag és esztétikailag szarra fognak csinálni.

Szimplán egy kis igényesség hiányzik. Jól tudom, hogy ehhez pénz kell. Amint jópár ilyen házat nem lehet értékesíteni a silány minőség miatt, abban a pillanatban normális dolgokat fognak építeni. Ilyen egyszerű...

Acmee 2009.11.19. 14:49:19

@indapasssucks:

"Azt csinálhatod (nem fogod, mert buta vagy), hogy elmész a képviselődhöz, hogy csináljon törvényjavaslatot, hogy ne lehessen minimális tőkéjű project kft-ken keresztül építeni milliárdos értékű ingatlanokat."

Előkészítésben van, épp főnököm volt egy előadáson, van ami már okt. 1 után indult építkezésre érvényes, de van, ami csak 2010 2. felében kerül bevezetésre...

Ha azok a tervek be lesznek tartva, akkor ujjong az építőipar (és a megrendelői oldal is)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.19. 14:53:02

@Dezsőjóska: Nyilván semmilyen. De ha valaki megvesz valamit, akkor:
a.) megnézi a műszaki tartalmat a tervekben és a műleírásban. Ha nem ért hozzá, akkor fizet egy építésznek, hogy nézze meg az. Enélkül 15-25-35 millát kifizetni komoly balekség.
b.) megnézi, mit vesz át. Továbbiakban ld. az a.) pontot.
Egy hiányzó szellőzőrendszer nem rejtett hiba, az vagy van, vagy nincs. Persze ettől még egy utolsó tróger a beruházó- kivitelező, hogy kispórolta, de a vevő is balek, hogy nem nézte meg, mit vesz.

webber 2009.11.19. 15:03:26

Pontosan ugyanilyen problémával, sőt még durvábbal is, állunk szemben mi is, azzal a különbséggel, hogy mi 2006 óta nyaggatjuk a projektcéget, hogy bizony van itt egy jókora, 4 milliós kár. De persze garanciális javításról nem esett még szó.

Sebaj, kértünk 7 millió kártérítést, és 3 millió utólagos árengedményt, amit persze ő maga nem adott meg. Így kimondta a bíróság, amit persze megfellebbezett.

Most várjuk az igazságügyi szakértői véleményt, bár a Bírót idézve "ettől csak a kivitelezőnek lesz másodfokon nagyobb költsége, dehát ő tudja.".

webber 2009.11.19. 15:05:22

@Csokis: Ez az esetek nagy többségében nem így van. Komoly rejtett hibák jöhetnek elő, amit még egy építész (aki nem is illetékes ez ügyben, főmérnök vagy ellenőr inkább, esetleg szakértő) is csak bontás után állapít meg. Mint nálunk is, pl. a tűzfal szigetelésének a hiányait vagy hogy a habarcs nem feltétlenül állja meg a helyét falként mindenütt...

pakesz (törölt) 2009.11.19. 15:10:01

@Pelydzs: es a fodemmel mi van?
talan kohosalak?
radonnal hogy allsz???

hiaba mondanak itt barmit az ujepitesuekre, azok egyertelmuen jobbak mint a regi szarok voltak

csak ez a jelenlegi a posztban egy munkafazis lett ocskan megcsinalva, ja hogy utana sajat penzbol a tulaj meg tudta csinalni? akkor egyszeruen elcsesztek valamit...

Hozzá Szóló · www.koogle.co.il/English/ 2009.11.19. 14:07:55
"tulajdonképpen panelszínvonalat vásárol meg félmilláért négyzetméterét..."
ahogy azt moricka elkepzeli...
ember a belvarosban nincsen zold!!!
a belvarosi uj epitesu szaroknal sincsen zold!!!
a panelok kornyeken meg van ZOLD
tehat a panelok magassagat oroklik meg ezek(a legjobb esetben!!!) de a tobbiben a panel lenyomja ezeket az uj epitesueket, kiveve egyben, hogy a naci Vetya vezered lepanelprolizza a panel prolikat

Hozzá Szóló 2009.11.19. 15:17:23

@KPC: Ha akarnám, lenne pénzem újépítésű szarra és még más egyéb dologra is, amire nem költök. Olcsóbban lehet venni kissé kopott, kissé öreg, viszont olyan házban levő lakást Pesten, ami 500 év múlva is állni fog. A te csudaszép újépítésű lakod meg a többi vajon állni fog 500 év múlva?
És a hitelt addig visszafizeted öcsém, kamatostul? :D

Ja, a linket pont azért tettem be, hogy a magadfajta kis frusztrált szutyok divatnácik fennakadjanak rajta :D

El ne penészedj, arra vigyázz :DDD

Hozzá Szóló 2009.11.19. 15:19:39

@pakesz: Hogy jön ide a zöld?
És ki az a Vetya? Milyen vezér? Nem vagy egy kicsit túlvezérelve? Pihenj kicsit haver :D

koma1 2009.11.19. 15:21:48

Én most építek, mit tegyek, hogy ne járjak így??

KPC 2009.11.19. 15:32:09

@Hozzá Szóló: Kösz nem penészedem, és 500 év múlva úgysem élek már. Lehet, hogy gazdag szüleid vannak, vagy elég adót elcsalsz ahhoz, hogy hitel nélkül vegyél lakást, de sajnos nem ez a jellemző, az emberek nagybb hányada kénytelen hitelt felvenni, ha nem akar 50 éves koráig a szüleivel élni. Hányok attól ha valaki folyton ezzel a dumával jön, hogy ő milyen okos mert nem vett fel hitelt...
Ezt a divatnáci dolgot nem tudom honnan veszed anélkül, hogy ismernél. Miért nácizás az ha egy köztudott tényt leírok, hogy a építőipar nagy százaléka izraeli cégek kezében van? Képzeld annyira nem vagyok náci, és ez nálam pláne nem divat - ennél amúgyis nagyobb egyéniségnek tartom magam - hogy én is egy olyanban lakom amit izraeliek építettek A stílsodból meg egy kicsit visszavehetnél mert attól nem lesz igazad, hogy feldobod a mondandódat pár trágár szóval.
Csak, hogy tudd frusztrált sem vagyok, csak nem szeretem mikor a magadfajták osszák az észt ezerrel, és csak a maguk által elkézelt egyetlen igaszság létezik, mindenki más hülye.

TPZ 2009.11.19. 15:36:28

Az újépítésű társasházakban lakásokat vásárlók miatt bontanak le kismillió, valóban értékes és szép régi házat, hogy ilyen igénytelen, izléstelen szarokat húzzanak fel helyettük, amelyekről már a tervezés pillanatában ordít, hogy tizenöt év múlva összedőlnek.

Szóval, kedves levélíró, megérdemled.

pakesz (törölt) 2009.11.19. 15:45:14

@Hozzá Szóló: milyen zold???
hat az hogy kinezel az ablakon es latsz fat, meg hogy nem doglesz bele nyaron hogy az aszfalt + fel meteres tomor kismeretu kombo hotarolo kepessegebe :)))

az alapkerdesben egyetertunk, hogy ott az 5 emeletes regi nagypolgari berhaz, es mellette van 8 emeletes szar
de a statikai minosege a 8 emeletes szarnak sokkalta jobb mint a berhaznak, es sokkal jobb is lenne az uj epitesu, ha csak 7 emelet lenne benne, de a kocsog bunko epittetok inkabb megkentek az onkormanyzati emberkeket

Hozzá Szóló 2009.11.19. 15:58:51

@KPC: Légy egy kicsit optimistább! Miért ne lehetnél életben 500 év múlva? :D

Nincsenek gazdag szüleim, ugyanakkor elviseltem, hogy nem húzok el otthonról 18 évesen. Helyette dolgoztam. Tudod mit? Bármit. Ami volt. Ha kellett, éjjel güriztem, hidegben dolgoztam, hiába tanultam sokat, hogy ne kelljen trógerolni, ha egyszer abban van a hirtelen nagyobb pénz. Csináltam, gyűjtöttem, közben meg nem ittam és nem dohányoztam (ezeket a mai napig se teszem) és aztán összejött a dolog, vettem egy lepattant lakást egy több, mint 100 éves házban, amit a haverokkal kicsit kipofoztunk. Azóta is nagyon jó, hitelt pedig továbbra se veszek föl, pedig épp most konstatáltam, hogy a haveri körömben rajtam kívül csak egy olyan ember van még, akinek nincs autója. Szerencsére a belvárosban nélkülözhető az autó...

Te, konkrétan hol is írtál olyat, hogy az építőipar nagy százaléka izraeli cégek kezében van? Én nem láttam ilyen hozzászólást.
Ez volt:
"Egyébként meg pont nagyrészt az izraeli haverjaid építik ezeket"

Ennyit a stílusról, "izraeli haverjaid" az ilyen szövegeket anyádnak, annak az egyetlen édesanyádnak, annak...

"Képzeld annyira nem vagyok náci"

Mennyire? :D

"Csak, hogy tudd frusztrált sem vagyok, csak nem szeretem mikor a magadfajták osszák az észt ezerrel, és csak a maguk által elkézelt egyetlen igaszság létezik, mindenki más hülye."

Azt majd a többiek eldöntik, mennyire vagy frusztrált.
Az viszont tény kis barátom, hogy ezek a szutyok házak nem épülnének föl, ha nem fizetnének a kényszeresen újat akaró majmok. Tény, hogy minden Pestre látogató külföldi látja és gusztustalannak tartja ezeknek az építését, hiszen az is. Tény az is, hogy nem illik a környezetébe ezeknek a legnagyobb része. Tény, hogy a legtöbb ezek közül gagyin van megépítve (erről szól ez a poszt is, meg sok egyéb, ha kinyitod kis szemed, láthatod) és az is tény, hogy nem fognak 100 évet se megérni - ha meg igen, az csak még nagyobb probléma.

Amúgy az OSSZÁK felszólító mód...

Hozzá Szóló 2009.11.19. 16:05:17

@TPZ: Tudod, most aki fölvette a sokmilliós hitelt és már benne lakik a penészes, egykilencven belmagasságú szarban, annyit tud tenni, hogy szidja azokat, akik nem a szart szeretik enni és sokat fizetni érte... valahol megértem őket :D

Csak ezzel két gond van, ha valaki szarban él, az onnantól nem csak az ő baja, pl aki egy nagypolgári házban egy szép lakást vesz, tehetetlen, amikor látja, hogy vele SZEMBEN fölhúznak egy ilyen műanyag dobozt... amit egész életében nézhet utána. Paff.
A másik, amikor a hitelt hitelre halmozók megváltoznak. Először leszólnak mindenkit, aki a szüleivel él, vagy dolgozik a pénzért és nem a banknál áll sorban. Később már ordítoznak, amikor nem tudnak fizetni és követelik az államtól, hogy segítsen.
De az állam mivel tud segíteni?
Pénzzel.
És kinek a pénzével tud segíteni?
Annak a pénzével, aki nem hitelből él, hanem simán csak DOLGOZIK és félretesz. Aki nem akar segélyt meg hitelt, hanem szépen spórol, melózik.

Mennyire jellemző, hogy a hitelt felvevő buta rabszolgák neveznek adócsalónak ENGEM, de élőben próbálná meg valamelyik, a belét a kezébe is adnám :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.19. 16:11:25

@webber: Persze, sok minden lehet, de itt -ha jól értem- viszonylag egyszerűen orvosolható volt a probléma. Nem érintett szerkezetet, "csak" a szietelés volt rosszul tervezve-számolva-kivitelezve. És persze a szigetelés. Amíg a régi, kapcsolt gerébtokos ablakok voltak, "szelelt" annyit a lakás, hogy meglegyen a kötelező, minimális légcsere. A mai, gyakorlatilag légmentesen záródó ablakoknál alapkövetelmény a mesterséges szellőztetés. Ennek "kispórolása" súlyos, és alapvető hiba.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.19. 16:16:18

@koma1: Olvass építős topikokat az Indexen. Ez nem vicc! Rengeteg szakmabeli, és "gyakorlott amatőr" törzsolvasó van, akik mindig szívesen adnak tanácsot, pl. itt:
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9004917
De az építészednél, gépészednél is rákérdezhetsz a légcserére és a hőhidakra. Aztán legyen kiviteli terv is, ne csak az engedélyezésiből dolgozzon a szaki, mert az sz...t sem ér. Utána meg nagyon figyelj, hogy amikor rakják, akkor az úgy legyen, ahogy a tervben van, ne fogadj el olyat, hogy "így szoktuk", meg "nekem ne mondják, én már negyven éve így csinálom". Ja, csak nem a mai anyagokkal, technológiával. Ladát sem úgy szerelünk, mint Mercedest.

fkorbi 2009.11.19. 16:22:28

hozzá szólónak:
Én egy kb 70 éves házban lakom, és nagyon szívesen elköltöznék egy jó minőségű újépítésűbe onnan, és akkor:
- nem lenne elavult az elektromos hálózat. hiába csinálom meg a saját lakásomat, ha a t. lakóközösség nem hajlandó kicserélni a házon végigfutó öreg vezetékeket
- nem kellett volna ráköltenem egy valag pénzt, hogy ne legyen hepehupás a fal, meg a padló
- a korszerűtlen fűtésrendszer és szigetelés miatt ne fizessek kurva sok pénzt rezsire
- meg pusztán azért, mert öreg, kurva sok pénzt a közös ktsg-re.

Van trágya minőségű újépítésű, de egy kis utánajárással ki lehet deríteni, milyen cégtől érdemes venni. Ezeknél általában figyelnek a természetes és épített környezetre is, és garanciális igényekkel sem hajtanak el évek múlva sem. Én annak idején egy ilyen újépítésű, és a régi ház között vaciláltam, végül a régi ház "nyert", akkor ár-érték arányban jobbnak tűnt, mostanra viszont bukta, illetve pénzben kb ugyanott vagyok, csak nem a banknak, hanem mestereknek, és közműszolgáltatóknak fizetem az árkülönbözetet.

A régiház-újház kinézetével és filozófiájával kapcs pedig sztem vmi olyasmi lehet az igazság, hogy erőszakkal nem szabad egy régies hangulatú környéket újépítésű házakkal szétbarmolni, viszont azt is el kell fogadni, hogy minden kornak megvan a maga építészete, most értelemszerűen nem szecessziós bérpaloták épülnek. És ez így van jól, a kettő harmóniájára kell törekedni, néha nem sikerül, és a kivitelezés is gáz, ezt elismerem, de van pozitív kivétel is.

KPC 2009.11.19. 16:31:04

@Hozzá Szóló: Na akkor sorjában, ha már ilyen jól összehaverkodtunk:-))
Ha már az élettörténeteknél tartunk, én meg örököltem (ingatlan eladása, mert a 6 tulajból senki nem akarta megvenni a másik 5-től) egy olyan összeget ami ahhoz kevés volt hogy egy-az egyben vegyek lakást, ha meg nem fektetem be akkor leadózom, így egy kis plusz szűlői segítséggel belevágtam a hitelbe. Új építésűt azért vákasztottam, mert nekem nincsenek kőműves-festő-ezermester haverjaim, és magam sem vagyok az. Én nem lakom a belvárosban és csak 2 emeletes + tetőtér, nem hinném, hogy rontaná a környék képét, sőt. nem mondom, hogy tökéletes, voltak apróságok (beázás), de minden viszonylag gyorsan helyrehoztak. Te sem tudhatod, hogy a 100 éves házaddal mit szívott az első tulaja, csak közben mindenki hozzárakta a magáét.
Én próbálok veled kulturáltan vitatkozni az nem baj, ha a véleményünk nem egyezik, de lehet ezt normális keretek közt is, pl. az anyázás nem tartozik bele.
Továbbra sem értem mi a bajod azzal, hogy "izraeli haverjaid"? Te raktad oda a linket, nem én.Gondolom az ember ilyenkor magát vagy a haverjait írja be...
Akkor lennék náci ha zsidó-libsi-bibsi-karvalytőke meg ehhez hasonló dolgokat írtam volna. Ha ismernél, tudnád mennyire mellélőttél ezzel a nácizással...

"Amúgy az OSSZÁK felszólító mód..."
Most mit mondjak igazad van, és? Ez nem a nyelvtan érettségi, és egy blog hosszászólásánál helyesírási hibákon rugózni szánalmas, ha akarnám biztos találnék nálad is...

Hozzá Szóló 2009.11.19. 16:41:47

@fkorbi:

"Én egy kb 70 éves házban lakom, és nagyon szívesen elköltöznék egy jó minőségű újépítésűbe onnan, és akkor:
- nem lenne elavult az elektromos hálózat. hiába csinálom meg a saját lakásomat, ha a t. lakóközösség nem hajlandó kicserélni a házon végigfutó öreg vezetékeket"

Sajnos jelenleg úgy néz ki a gyakorlat, hogy az ELMŰ nem kapcsolja le a régi vezetékekkel ellátott házakat, ugyanakkor, ha valahol tartozás miatt kikapcsoltak egy lakásban áramot, akkor oda utána csak akkor kötik be megint, ha tisztességes és nem életveszélyes vezeték van. Ezzel együtt, az elektromos vezetékek probléma esetén életveszélyesek, ezért annyira nem tartom lehetetlennek, hogy sikerüljön megbeszélni a lakógyűlésen, de ismerve a magyar viszonyokat, nyilván sok helyen nem egyszerű... bár egy elektromos tűz során, amikor továbbterjed hozzád, nem nagy vigasz, hogy az ELMŰ a kérésedre a központi elosztóból csak neked odaszállítja az áramot vadiúj vezetéken...
De rengeteg problémát látok az újépítésű házakban is az elektromossággal...

"- nem kellett volna ráköltenem egy valag pénzt, hogy ne legyen hepehupás a fal, meg a padló"

Néhol nekem is hepehupás. No de álljon meg a menet, nem a Rózsadombon és nem is az 5.kerületben vettem, ráadásul 10millió alatt. Én eleve úgy voltam, hogy valamit majd kiglettelgetünk a haverokkal, de nagyrészt nem izgat, ez a része nem érdekelt annyira.
Persze, aki szereti, ha minden rendben van körülötte, annak a zsebébe kell nyúlni :(

"- a korszerűtlen fűtésrendszer és szigetelés miatt ne fizessek kurva sok pénzt rezsire"

Nekem az volt a szempont, hogy legyen gázkonvektor. Volt is, nem is kellett cserélni, amúgy 60 ezerért van jó új gázkonvektor, beszereléssel együtt. Szerintem elég korszerű, én nem is szeretem a cirkót, laktam cirkós lakásban, de nem tetszett, pedig jól működött. A szigetelés nálam az ablakoknál volt problémás, mivel több, mint 100 évesek azok is.
Pár helyen gletteltem azt is, aztán a festés után sima gumicsöveket használtam, fölragasztottam, egész tartós és jobb a sima gumicső, mint a drága fújható meg fölragasztható szivacsos cuccok. Nálam bevált, szerintem érdemes megpróbálni. Egyszer kell és máris nincs huzat :)

"- meg pusztán azért, mert öreg, kurva sok pénzt a közös ktsg-re."

Nem mindegy, hogy melyik lakás hol van, milyen házban, kik vannak még a házban, milyen mentalitással, stb stb stb... de én nem hiszem, hogy az új házban ne érne meglepetés, épp most voltam egy haveromnál lakógyűlésen, újépítésű házban.
Csak álltam és mosolyogtam a döbbent fejeken, amikor megtudták, hogy egy sor olyan dolgot kell kifizetni, amit eredetileg beleépítettek a házba és mivel szar az egész (ugyebár, a poszt is mutatja) ezért most lehet újra szórakozni vele. És ahogy hallgattam a fölsorolást, megdöbbentem, mennyi tétel volt és mik és milyen értékben. Mindez egy olyan házban, ami nem 70 éves volt, sőt, még 7 se!!

"Van trágya minőségű újépítésű, de egy kis utánajárással ki lehet deríteni, milyen cégtől érdemes venni. Ezeknél általában figyelnek a természetes és épített környezetre is, és garanciális igényekkel sem hajtanak el évek múlva sem. Én annak idején egy ilyen újépítésű, és a régi ház között vaciláltam, végül a régi ház "nyert", akkor ár-érték arányban jobbnak tűnt, mostanra viszont bukta, illetve pénzben kb ugyanott vagyok, csak nem a banknak, hanem mestereknek, és közműszolgáltatóknak fizetem az árkülönbözetet."

És mekkora különbség! Te jó ég! Bár a te szempontodból nem sokat jelent, de mindannyiunk szempontjából nagyon is sokat számít! Basszus, a szakiknak fizetett pénz ugyanolyan elment pénz neked, mint a banknak elment, de ők nem is jelentik be, hogy kamatemelés van :D

"A régiház-újház kinézetével és filozófiájával kapcs pedig sztem vmi olyasmi lehet az igazság, hogy erőszakkal nem szabad egy régies hangulatú környéket újépítésű házakkal szétbarmolni, viszont azt is el kell fogadni, hogy minden kornak megvan a maga építészete, most értelemszerűen nem szecessziós bérpaloták épülnek."

No de ahol már jelen vannak a szecessziós épületek... akkor oda a FOGHÍJBA centikre a hivatalosan is elismert műemlékektől (tudod, ahol te nem rakhatsz át egy fél szellőzőablakot se, mert megbüntetnek) akkor nem kellene őket védeni? Firenzében miért tudják védeni? Milánóban? Bécsben? Párizsban? Ott miért nem látok ilyen szarokat?

"És ez így van jól, a kettő harmóniájára kell törekedni, néha nem sikerül, és a kivitelezés is gáz, ezt elismerem, de van pozitív kivétel is."

Oké, mutass egyet :)

Parajpuding 2009.11.19. 16:44:16

Az új építésű, kutyafuttában összehányt lakások, lakóparkok 80 %-a ilyen. Erre szoktam mondani, hogy ameddig veréb van, addig lósz*r is lesz. Vagy fordítva:))

fkorbi 2009.11.19. 16:49:01

hozzá szóló: XIII ker, premier ház, kb 5 éve épült, és jó. Ismerősöm ott vett lakást, imádja, én sajnos csak majdnem.

fkorbi 2009.11.19. 16:51:30

ja, és én a szakikat sem akarom támogatni. szopás szempontjából lényegtelen, hogy kamatemelés van, vagy "hát, ehhez bontani kéne, nem tudom megcsinálni, izé, 7000 HUF lesz a kiszállási díj".

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.19. 17:00:01

@Hozzá Szóló: Glettelés + gumicső <> jól szigetelő ablak. Az megszünteti a huzatot, légzáróvá teszi az ablakot (ha jól sikerült, akkor jön a penész, nekem is sikerült anno ilyet csinálnom), de a hőátbocsátási tényezőt nem javítja. Persze ha ki is cserélteti az ember az ablakait, az sem ér egy kalap gittet sem a falazat külső hőszigetelése nélkül. Én is öreg (70 éves, két háború közti modern) házban lakom, amikor az erkélyajtót vettem, az "ide jó lesz" elv alapján választottam raktáron megmaradt, 2,8-as k-tényezőjűt. Nem bántam meg, mert egyrészt hiába vettem volna valami csilli-villit, a falazatom ugyanolyan korszerűtlen maradt, mert a társasházat pár évvel korábban nem sikerült meggyőzni, hogy a felújítás nem vakolásból, hanem hőszigetelésből is áll. Másrészt ez legalább 5 évet állt a raktárban beépítés előtt, tuti nem fog vetemedni. De tudom, hogy ha ma építenék, vagy felújítanék, betenném a 0,7-es ablakokat, akkor is szigetelnék kívülről, ha csak egy emeleten, vagy falon lenne meg a házban, mert az a legolcsóbb energia, amit fel sem használok.

errrrrrrrrr 2009.11.19. 17:48:21

értelmes tanácsot is tudtok adni a százéves málló falú szigeteletlen szar polgári lakásotokban ülve?
"Higroszabályozású és kézi müködtetésű légbevezetők nyílászáróba" az megoldja a problémát. asszem utólag is beszerelhető. nyilván pénzbe kerül de megoldja a problémát.

pakesz (törölt) 2009.11.20. 15:08:29

@souvenirtravel pont uw pont hu: nem kell a poszthoz tanacsot adni mert a poszt iro megoldotta a problemat :)
penzbe kerult az igaz, de neki a legnagyobb problemaja az hogy nem garanciaban csinaltak meg neki :)
abban meg mar nem lehet tanacsot adni, azaz tobben leirtak, hogy ugyveddel meg a szvatossagi idon belul :)

egyebkent en mindig azt vallom, hogyha meglatok egy hirdetest hogy nagypolgari lakas, akkor az szamomra mindig pejorativ jelzo :)
szoval nagy egy darab ablak, nagy szobak, es 60 m2 az olyan hogy van benne 2 szoba de ugy hogy az egyik a folyosoja a masiknak :) mig panelnal az 55m2 es az mar 2 es fel szobas :)
csak az van hogy a panelosok nem pofaznak olyan fennsobbrendusegteljesen mint itt egyesek, pedig az a tutti, beton midnenhol :)

pakesz (törölt) 2009.11.20. 15:27:35

egyebkent egy aprosag a cikkhez...
szoval konyhabutort meg minden butor ugy teszunk hogy mogotte szellozhessen
de ha a posztiro meg a szomszedjai is ugy gondoltak, hogy az eszeki baromi hideg falhoz jol jon egy kis konyhabutor szigeteles, akkor megnyugtatom, hogy elerte a celjat !!!
megtanulta a lecket egyebek...
belulre SZIGETELEST SOHA NEM RAKUNK, mert a para atmegy a butorlapon, es ott talalkzoik a hideg fallal(hiszen odaraktuk hat a szigetelest, es mogotte akkor ugyebar hidegebb lesz!!!) es hat lecsapodik, es ha ott van viz, es be van szoritva akkro nem csodalkozunk hogy penesz van

Ottokár 2009.11.21. 23:25:13

Pakesz, Nálad a pont!
Fogadjunk, régi szigetelő családból származol?
:)

akira2 2009.11.22. 16:06:02

Szerintem meg pakesznál és hozzászólónál vannak a pontok.

Egyszerűen nem kell bedőlni a modern építőanyagoknak és kész.

Téglafal, jó vastag (persze az azért nem árt, ha hőszigetelős tégla), és semmi műanyag hőszigetelő dryvit és egyéb marhaságok. 38-as, de méginkább 44-es hőszigetelő tégla, azon 4-6 cm hőszigető vakolat (kulcsszó a perlit), majd a színvakolat és kész. Ez átereszti a párát, akkor is, ha a nyílászáró rendesen zár és nem huzatos. Páraáteresztés nélküli épület nem épület, hanem konténer.

Ha pedig valami luxusra vágysz, a 38-as, 44-es hőszigetelő téglafal elé kívülről 5 cm légrés, majd elé kisméretű téglafal, vakolattal.

A legviccesebb az ytong, ami habosított beton, ezzel persze könnyű dolgozni, de felerősíti (és nem szigeteli) a hangokat.

Ismerek olyat, aki többszázmilliós villát építtetett és ytong a válaszfal, nyilván hallja a 25 m-re alvó kutya szuszogását is, miközben van vagy öt ajtó zárva... :)

Hozzászóló, lehet, hogy ytongból épült a szomszéd?

Higyjétek el, a hagyományos építőanyag (tégla, vakolat) a legjobb.

Szigetelés az aljzatra és a födémre kell, de az aljzatra is csak akkor, ha kavicsfeltöltés van, a salak, vagy a perlit önmagában is szigetel - és szellőzik is.

Az ennél bonyolultabb, modernebb anyagok feleslegesek, ha pl. monolit beton födém van, akkor is párásodni fog a ház (lakás), akármit is csinálsz. Persze, ha nyitott ablaknál 25 fokra fűtesz, akkor majd kiszárad. Csak ne a gázártámogatásból fűtsél....

Acmee 2009.11.23. 08:19:32

@akira2:

Ennél azért kicsit árnyaltabb a kép.

Építs nyugodtan 38-as v. 44-es Porothermből házat, majd csodálkozz, hogy mégsem jó a fal k (újabban U) tényezője.

Elmondok egy egyszerű dolgot. A hőszigetelő téglák tényleg baromi jó hőszigetelők. Önmagukban.

Amint jó magyar kőműves szokásként kap egy 1-2cm-es habarcsot a sorok, valamint megint egy fröccsöt az oldalak közé, máris meg lehet ba...ni a hőszigetelő téglát.

Elmélet: Minél kisebb a sűrűsége egy anyagnak, annál rosszabb hővezető(ezért "könnyű" a szigetelés, tele van levegővel), viszont annál rosszabb hangszigetelő. Szóval: a Porotherm és egyéb szigetelő téglák ugye tele vannak lyukakkal, így az anyagban történő hővezetés hosszú úton kell történjen, a hővezetés/hőátadás/hővezetés/hőátadás pedig nagyon jó szigetelést ad ki. (Mivel a hővezetés minden esetben több hőt képes szállítani, mint a hőátadás.(azonos hőmérsékletek esetén). Így önmagában a tégla szigetelése igen jó.

Itt jön képbe az építkező és a kőműves. Az építkező nem veszi meg a sarokelemet és a spec. ragasztót, amit a porothermhez adnak RENDSZERBEN! A kőmíves pedig fogja, és a sorok közé 1-2cm habarcsot tesz, ne adj isten, még a nútfédert is jól megkeni. Ez pedig ad egy nagyon fasza, tömör réteget a téglák között. Ami viszont faszán vezeti a hőt, így egy baromi nagy pókháló-hőhíd lesz a falon. Ergo 1m vastag is lehetne a fal, akkor is szopás lenne egy normálisan megépített 38-ashoz képest...

Sarokelem: A kőmíves hozzá van szokva, hogy faragja a téglát. A hőszigetelő baromira faraghatatlan. Egyet odakínálsz neki, és 100darabra hullik. Ekkor mit csinál a kőműves? Habarcs+sitt keverékből puzzlezza ki a sarkot, megint egy tömör, jó hővezető részt létrehozva. Ugyanígy tesz a nyílászárók mellett is(ami egyébként is kritikus rész). Tádámm, megint kész van egy elemeiben jó, összességében gigantikusan szar falazat.

Erre még jönnek egyéb finomságok, mint lábazat- és koszorúszigetelés részleges(túl kevés) vagy teljes hiánya. Még nagyon-nagyon sokáig sorolhatnám, hogy a magyar építőipar hogyan erőszakolja meg a korszerű, nagyon jó rendszereket.

Amúgy pedig nem tudom, h ki látott már jól összerakott porotherm falazatot, de az majdnem úgy néz ki, mintha szárazon lennének egymás tetejére rakva a sorok.

Így: www.wienerberger.be/images/db/srref/1186564500970,0.jpg

Az aljzat- és födémszigetelésről pedig nem adnék a helyedben tanácsokat, kicsit másképp szól a fáma. Ráadásul a monolit födém is lehet jó, ha megfelelő rendszert, jó minőségben csinálnak meg.

peneszes · http://www.peneszes.blog.hu 2011.09.29. 11:43:40

Csodaszép. Öld meg, távolítsd el és használj páramentesítőt, hogy ne jöjjön vissza.
süti beállítások módosítása