Olvasónk hibás termékbe futott bele, ami már mással is megesett, az Elektro Worldöt kísértő anyagi nehézségek azonban a vevőszolgálat jó modorát is kikezdték. Levél sok kérdőjellel, elkeseredéssel, tanácstalansággal. Tényleg csak a fogyasztóvédelemmel való fenyegetőzés mindenre a megoldás? Vagy már az sem?

Idén februárban vettük meg, nagy boldogan, az Ariston Hotpoint hűtőt. Meglátni, megszeretni pillanat műve volt. Műszaki leírások, adatok kedvezőek. Az ára is elfogadható. Udvarias és gyors kiszolgálás ( ELEKTROWORLD-Soroksár). Körbenéztük, hibátlan. ("Nincs másik, csak ez az egy" címszóval) Kiszállítás egy héten belül. Megtörtént.
Ezután jött a "feketeleves". Szállítás (Budaőrsi raktárból???) körbetekert fóliában(???). Bontás után ajtó éle kicsit nyomott. 5.000,- Ft visszatérítés, vagy várakozás min. 1 hónap. Apró szépséghiba, annyit vártunk erre a pillanatra - 5.000,- vissza. (Szerintem jól jártak, leértékelve többet buknak.) Még így is nagyon boldogok voltunk. (Bár a visszatérítés levásárlásakor ott volt a "kinézett hűtő", amit amikor megnéztem az eladó kérdés nélkül közölte "Ez egy másik".)(?)
Három hónap múlva ijesztő hangok az éjszaka közepén. Pár napig "csak" kattogások. Később olyan erős "traktor-zúgás", hogy nem lehet megmaradni a lakásban. Kihúz, bedug, abbamarad. Később már az sem. Szervíz - egy hét múlva jönnek. Rá sem néz, "A No Frost hűtők ilyenek, hamar tönkremegy benne az elektonika. (???) Egy-két héten belül beszerzik az alkatrészt és kicserélik". Ennek 1 HÓNAPJA!!! Három hét után felhívtam őket. Udvarias "tájékoztatás" egészen addig, míg meg nem kérdezem, hány telefonszám lett megadva, amin elérhetnek. "Kettő"- jött a válasz. Mi volt az akadály, hogy legalább felhívjanak? ... Fél óra múlva szervízes kollega visszahív, kioktat, "nehéz az alkatrészt Olaszországból beszerezni", majd közli, jún. 22-én jár le a harminc nap, amíg kötelesek intézkedni.
Ma június 23-a van! Még mindig nem találták meg a telefonszámomat...
Nem vitatom, hogy a termék alapban nagyon jó, csak mi fogtunk ki egy hibás szériát. De az ügyintézés - úgy gondolom - hagy még némi kívánnivalót maga után. Nem az én stílusom, - azt hiszem elég türelmes vagyok/voltam - de erőteljesen úgy tűnik a Fogyasztóvédelem bevonása nélkül nem megoldható a helyzet. Bár a fél évvel ezelőtti kommentet nézve...
A történet szinte megegyezik... Elkeserít, mi vár rám! ÉS EZ ÍGY NORMÁLIS???

További szivatós eseteket a blog@penzcentrum.hu címre várunk

Címkék: garancia ügyintéző szivatás késedelem

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr701203256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tnt 2009.06.23. 14:26:52

Axióma - Olasz műszaki cikket értelmes ember nem vesz!

Netuddki. 2009.06.23. 14:42:41

Nyugodtan hívd a fogyasztóvédelmet. Megmondják a paragrafusokat amire hivatkozhatsz. A gond az, hogy az emberek nincsenek tisztában a jogaikkal.

zsoci 2009.06.23. 14:46:13

@tnt: Ez baromság.

Kocsiból is csak olaszt szabad az legalább autó.

Amúgy az ariston egy egész jó márka. Nekünk van hűtőnk, mosógépünk, mosogatógépünk, egyikkel se volt gond még.

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.23. 15:08:07

Olasz autó? Bár az új FIAT-ok jók lehetnek!

wu wei 2009.06.23. 15:33:21

Már bocs de hogy lehet HOTpoint nevet adni egy hűtőgépnek? :) Olaszból bor meg nő, mást nem :)

toreki 2009.06.23. 15:38:28

Nem 30, hanem 15 napja van, de csak törekednie kell arra, hogy ez alatt javítsa. Azzl, hogy nem tart alkatrészt, hanem behozatja nem törekszik. Menj be az EW-be (a szerződést vele kötötted, a szerviz csak teljesítési segéd, amiért az EW teles felelősséget válal), írd le, hogy jelentős kényelmtlenséget okoz, hogy nem tudod használni a hűtőt, ezért elállsz a szerződéstől. Ekkor a teljes vételár visszajár. Bővebb info: fogyasztovedelem.com fórumán a jogszabályok. Ne hagyd magad, különben palira vesznek. Aztán vegyél hajdu/zanussi-t alkatrészt "minden sarkon" kapni hozzá.

face to face 2009.06.23. 15:46:06

Kedves Cikkíró!Napokban vásároltam mosógépet.Mielőtt megvettem millió fórumon utánaolvastam hogy mit szabad és mit nem.Általában jellemző lett napjainkra hogy az Olasz termékeket (pl.:whirlpool) 5-6 évre tervezik eleve ezzel ösztönözve hogy vásárolj újat és cseréld le!Igen, az elektronikájuk hibásodik meg először és horribilis összegekért lehet kicsrélni és még várni is kell rá míg ideér Olaszországból az alkatrész.Ezután elmegy a kedve az embernek az egésztől.Ezért választottam egy zanussit, aminek van itthon is alkatrésze és általában egészen jók és strapabíróak.

redrick 2009.06.23. 15:51:52

Ezt nem hiszem el!!! Ugyanez a huto, ugyanakkor vettuk (jo, januarban), electroworld budaors, ugyanaz a zakatolas, kihuz-bedug mar nem mukodik. Ket hete volt a szervizes, azt mondta 5-7 munkanap. Tegnap hivtam oket, "a napokban jonnek". Ha nem olvasom ezt, akkor szep nyugodtan varakoznek...
Na jovan. Akkor mit kene csinalni? Okostojasok a "ne vegyel olaszt" szarsagokkal inkabb kussoljanak. A huto mar megvan. Toreki kollega, amit irtal, hogy bemenni EW-be es kerni vissza a suskat... szted ez tenyleg mukodne?

magichorze 2009.06.23. 15:55:28

nálam is minden elbaszódik. Szerelő kérdezi, hány éves a mosógép, mondom három, ja bazmeg, akkor mit akarsz?! - mondja

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.23. 16:03:19

Biztos viharba került az a dzsunka, amin az óvodások összeforrasztották az elektronikát. Merthogy a háztartási gépek apró alkatrészeit ott gyártatják a digók, a macskaevők jól megértik egymást...

Szigliget 2009.06.23. 16:05:18

@wu wei:

Angliában ezen a néven (Hotpoint) fut a márka (egészen jól), összevonták a piacokat és evvel a nevet is.., hogy melyik marad meg, az majd kiderül.

Olasz nők luvnyák, egy se kéne.

Borból van jobb az olasznál.

Konyha rendben (tészták, rizottók... stb).

Formában verhetetlenek (szinte minden brutálisan szép, ami a kezükből kikerül: ruha, bútor, autó, ékszer, hajó... )

Olasz autó kéne. Kezdjük a Lamborghinivel, de a Fiatok is jók ár érték arányban, kinézetre pedig messze verik a többit (persze almát-almával hasonlítsunk).

Mézesmackó: ma már mindent 5-6 évre terveznek. azt is amire "életreszóló" garancia van... különben bezárhatnának a gyárak (az összeset)
Miért pont zanussi, nem értem, azért mert anno megvette a lehel gyárat? Őket meg az Electrolux, szegény Don Antonio Zanussi pedig azóta forog a sírjában.

A 15 évvel ezelőtt vásárolt gépekhez egyik mait sem szabad hasonlítani, márkán belül sem!

lackatheone 2009.06.23. 16:05:22

Nem akarok kioktatni senkit,de az Ariston termékek a középkategóriába tartoznak,hasonlóan az Indesit/Whirlpool/Fagor/stb-hez.Ezeknél lényegesen több a rossz,illetve átlagosan 5-6 évnél tovább nem bírják.Tudom,mert házt.gépeket árulok,ilyenkor szoktam mondani a vásárlónak,hogy ha hosszútávon gondolkozik,akkor érdemes egy kicsit több pénzt fektetni a minőségi cuccokba pl:Bosch/Siemens/Aeg.Ezeknél ritka a hibásodás és minimum a 10-15 évet bírják.Nem akartam reklámot,csak gondoltam leírom az infót.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.23. 16:09:57

ElectroWorld amúgy megy csődbe, vagy bezár vagy mi. Vagy nem?

Szigliget 2009.06.23. 16:11:27

@redrick:

első körben vegyél be 2 nyugtatót.

fenyegetőzz (sajnos ez mindig bejön)

keresd az Indesit Company-t (ők a gyártók) - direktben. service.hu@indesit.com (evvel jobban jársz, mint a telefonnal..)

anyázz az EW-vel, mert keresnek a terméken, tehát kutya kötelességük lenne a szervizt is megoldani.

Legközelebb menj be a József krt-i boltba (József krt. 35.), ott ha gáz van valamivel, hamarabb megoldják a szerviz problémát mint egy multinál, szerintem az árak sem mások.

Szigliget 2009.06.23. 16:13:29

@lackatheone: AEG-ért pénzt nem adnék, a Bosch pedig szintén középkategóriás csak drágább mint a többi. Siemens??? hát akkor inkább egy kicsit több, és Miele.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.23. 16:15:30

@lackatheone: Miele hűtő nincs? Mert ami van, az - működik. Lehet, hogy háromszor annyiba kerül, mint egy török, és kétszer annyiba, mint egy olasz, de: működik.

lackatheone 2009.06.23. 16:20:19

@Szigliget: Pedig elhiheted,hogy jók,a Miele-t kifelejtettem,de az se rossz.A Bosch/Siemens-t általában a szervízek és a szakik is ajánlják,mert nincs velük sok gond.Bár a termékeik nagy részét már nem németben szerelik,hanem spanyolban,attól még megmaradt a régi minőségük.

Szigliget 2009.06.23. 16:20:44

@Kitalátor feljegyzete: van hűtője. drága, ezért az EW nem forgalmazza, de működik.

face to face 2009.06.23. 16:21:55

@Szigliget:
Én sem akartam reklámot csinálni, csak a tapasztalatokat írtam le meg amiket összegyüjtöttem.És ezután egy nem túl drága gépet vettem.Egyetértek veled hogy nem lehet összehasonlítani a mai hűtőket, mosógépeket a 10-15 évvel ezelőtt gyártottakkal.Ezért is írtam hogy napjainkra változott ez a helyzet.
2 lehetőség van:
-Ráfordit az ember egy drágább, márkás gépre, és reménykedik hogy nem lesz baja egy ideig.
-Összegyüjt az ember minden infót, véleményt és vesz egy átlagos, használható gépet ami kb. megéri az árát.

redrick 2009.06.23. 16:24:38

@Szigliget: koszi, az osszes tanacsot megfogadom, kiveve a nyugtatosat. Attol tartok szuksegem lesz az adrenalinra :P

Szigliget 2009.06.23. 16:26:19

@lackatheone: szeretem a szép formákat: ezért bejönnek az olasz dolgok.
Amennyiben lemondok a forma szépségéről, akkor a biztosabbat választom, tehát a BSH márkákkal nem próbálkozom, de azért köszönöm a kedves győzködést.

Szigliget 2009.06.23. 16:30:27

@Mézesmackó: volt remek zanussi gépem elektronikák nélkül 15 évvel ezelőtt, akkor az olcsó és jó volt, sajnos ma már a drága is sokszor rossz. Azért remélem jól választottál.

lackatheone 2009.06.23. 16:31:14

@Szigliget: a francba,pedig azt hittem,hogy lesz még ma +1 vásárlóm :-DD

tokomtelevan 2009.06.23. 16:48:58

Több olasz műszaki termékkel megszívtam, beretta cirko, indesit kombi hűtő, a szervíz hozzáállás kritikán aluli, a javíthatatlan cuccaikat, garanciában! csak komoly fenyegetések hatására voltak hajlandók cserélni (fenyegetés alatt nem a fogyasztóvédelmet értem).
Ekkor megfogadtam, hogy az én háztartásomba még egy olasz műszaki termék nem kerül be

Az indesit hűtőről a szerelő azt mondta, örüljek hogy 3 hónap alatt beszart, mert egy év múlva már rozsdásodna

***kimoderálva*** 2009.06.23. 17:10:28



Miele sütőnk van, takaritáskor eltört a belső üveglap, másnap cserélték. Nem mai darab.

Ugyanakkor Ariston gázlapunk wok égővel, elektromos sütőlappal, indukciós gyújtással, 6 éves, soha semmi baja nem volt. Szintén régebbi Ariston mosogatógép eddig 2x volt szervizelve, bejelentés, házhoz kiszállásos javitás három napon belül... Mit csinálunk rosszul ?

A hűtőgépeket szállitás után 24 órával lehet csak beüzemelni. Kivártátok ezt az időt ?

MCboszi 2009.06.23. 17:12:37

Csak kiegészítésként a történethez:
Én rögtön az Indesit Comp.-nál kezdtem, ők irányítottak a szervízhez. Azóta ping-pong-oznak velem. Még ma is csak azt hajtogatta a hölgy - hozzáteszem udvariasan - hogy a törvény szerint először a szervíz szakvéleménye kell... És amikor elmondtam, hogy ezen már kétszeresen túl vagyok, újra rákezdte... Ezzel nem megyek messzire. A szervíz stílusát meg inkább nem részletezném. Döntsem el, hogy utalványt kérek, vagy cserét (merthogy az alkatrész azóta sem jött meg!). Mindkét esetben hűtő nélkül maradok, ki tudja mennyi ideig. A Fogyasztóvédelemet is felhívtam, milyen jogok illetnek meg cserénél. Tényleg megtehetik, hogy elviszik a rossz hűtőt és majd valamikor kapok egy másikat? Azt a választ kaptam, hogy erről az EW-el kell megegyeznem. Könyörgöm. Nyár közepe van! Nesze neked civilizáció! Jöhet a verem-ásás.

MCboszi 2009.06.23. 17:17:41

@***kimoderálva***:
Beüzemelés előtt kivártuk az ajánlott időt. Egyébként még mindig nem a termék ellen vagyok, hiszem, hogy rossz szériát fogtunk ki. És valószínűleg rossz szerviz-szolgáltatót. (kötelezően). Bár azóta elolvastam néhány vevővéleményt, nagyon vegyes...

Fitz 2009.06.23. 17:53:51

@zsoci: az olasz autók is szarok :P

ppppalika 2009.06.23. 18:07:20

:)
Tudom nem az a hely, de ha hűtőt kell ajánlani: Liebherr.

halihalo 2009.06.23. 18:31:37

Nekünk 1996 óta van egy olasz Ocean nevű mélyhűtőnk (sosem hallottam előtte róla, azóta sem láttam nagyon máshol). Még egyszer sem kellett javíttatni 13 év alatt...
A mosogatógépünk Siemens, 9 éves, már kellett javítani, igaz, csak egyszer.
A kocsink Peugeot, amit sokan szidnak, mert megbízhatatlan. Az öt év alatt csak olajcserén a kötelező szervizkor látta szerelő.
Szóval csak azt akarom mondani, néha szerencse kérdése is, bár azért vannak kategóriák, amiket biztos jó elkerülni. Pl. kínai plazmatévét azért nem vennék, meg olaszt sem biztos.

hopiheszerviz 2009.06.23. 19:42:15

Szervizesként el kell szomorítanom mindenkit, hogy sajnos az indezit és ariston készülékek nagyon gyenge minőségek.Ráadásul drága hozzá az alkatrész, és nehézkes a beszerzés.

BOB 2009.06.23. 19:47:37

A Daewoo hutoket meg mindenki legalabb kilometer messzirol kerulje el.

MCboszi 2009.06.23. 20:20:41

@hopiheszerviz: Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de - mint szakembertől - melyik márka az, amit érdemes megvenni?

redrick 2009.06.23. 20:53:25

@MCboszi: inkabb azt kerdezd, mi van neki otthon, az a tuti ))

P_Tamás 2009.06.23. 21:29:47

Szia Sorstárs :-),

én írtam fél éve a történetet, azóta működik az új hűtő, remélem így marad egy darabig.
Én annak idején kb. 2 naponta hívtam az ügyfélszolgálatot az Indesitnél meg a szervizt is, minden beszélgetés után leírtam, mit beszéltünk meg és elfaxoltam, de nagyon nem érdekelte őket. Nálam egyébként a szerviz állította ki cserére jogosító igazolást és ez alapján rendelte meg az ügyfélszolgálat az új hűtőt. Kb. a 26. napig még a szerviz azt állította, hogy nem is tudja, hogy neki kell kiállítania az igazolást...A visszahívásokat el lehet felejteni, amit megbeszéltem velük, sosem teljesült.
Segítségképpen néhány érv illetve példa, én mikre hivatkoztam:

"...Ez, mint 2008.07.29-iki levelemben is leírtam, ellentétes a 49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet 2. §-vel: az Indesit Company Magyaroszág Kft., mint a jótállási jegyen feltüntetett Forgalmazó kell, hogy gondoskodjon a hűtő megjavításáról."

"...49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet, 4. § (1) bekezdés illetve az 1959. évi törvény 306. a Polgári Törvénykönyvről § (2) bekezdés alapján az eltelt 26 nap és a még várható bizonytalan időtartam miatt az ezekben a bekezdésekben hivatkozott „jelentős kényelmetlenség” – azaz hűtő nélküli háztartás a legnagyobb nyári melegben – alapján KÉREM AZ ELROMLOTT HŰTŐ AZONNALI KICSERÉLÉST ÚJRA VAGY CSEREHŰTŐ BIZTOSÍTÁSÁT AZONNALI HATÁLLYAL A JAVÍTÁS IDŐTARTAMÁRA."

Ezt egy fórumról szedtem le, elég jól leírja a helyzetet:

"A forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Ez nem azt jelenti, hogy az ügyintézés bármeddig húzható. Azt hogy egy 15 napon túl húzódó eljárás megfelel-e ezeknek a jogszabályoknak, csak bíróság mondhatná ki, erre viszont még nincs kialakult bírói gyakorlat. Normális esetben, ha a 15 nap letelik már szabályt sért a forgalmazó. Indokolt esetben ebből ki lehet kicsit csúszni. Általában ha az eredeti határidő duplája is letelik, tehát már 30 napon is túl van a dolog, akkor már nem valószínű, hogy bármilyen indoklás megállna bíróság előtt, hogy miért is nem ajánlottak még fel más megoldást a kifogás rendezésére.
A Polgári Törvénykönyv szerint a kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
Ha pl. cserekészüléket biztosítanak a javítás idejére (ezt nem kötelesek megtenni), akkor nyilván kisebb a fogyasztónak okozott kellemetlenség, kicsit hosszabb javítási idő is elfogadható. Ha az eladó a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének nem tud eleget tenni, úgy a fogyasztó - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
A határidők értelmezésénél csak ott kell munkanapot érteni"

A Magyarorszag.hu-n megtalálod a hivatkozott jogszabályokat.
Ha már letelt a 30 nap. akkor én azonnal írnék FVF-nek, mert legalább piszkálják az Indesitet kicsit. Attól függően, mennyire macerás Neked, ügyvédet is bevonnék, ilyenkor egy kis fenyegetés "dr" aláírással sosem árt. Továbbá javaslom, hogy keress otthon vagy akár ismerősöktől kérj blokkot bevásárlásról az elromláskori időpont előttről és hivatkozz arra, hogy elromlott a kaja, ami a hűtőben volt. Ezt a károd meg kell térítsék (én utólag tudtam meg).
Mivel nekem 30 napra kicserélték a hűtőt, az ügyintézés minőségéért nem lehetett felnyomni a FVF-nél az Indesitet, de a szervizt feljelentettem, mert nem adtak másolatot az első kiszállásnál a jegyzőkönyvből. Ott is nézz körül, valamit hibázhatott-e a szervíz.
Mondjuk ettől még hűtőd nem lesz, de azért az Indesit is ismeri a jogszabályokat és szerintem összeszedik magukat, mert ezért már perelhetők és előbb-utóbb meg kell oldják a helyzetet, jogi ügy meg biztos nem hiányzik nekik. MIUTÁN(!!) megírtad a levelet a FVF-nek (azt tedd meg minél gyorsabban, még ma, ha lehet) hívd fel őket és nyugodtan kérdezd meg őket, hogy miután törvényt sértettek, most mi a tervük.
Üdv és hajrá!
P Tamás

hopiheszerviz 2009.06.24. 00:00:13

@MCboszi: Véleményem szerint az eredeti németországban gyártott készülékek a legjobbak, pl,AEG, MIELE,BOSCH de csak kimondottan ami ott készül, mert sajnos gyártanak keleti országokban is, és a minőségük nem az igazi.

farfallina 2009.06.28. 11:43:01

Olyan jó lenne már, ha ezekkel az előítéletes megjegyzésekkel felhagynánk: "Az olasz az szar, de a német bezzeg...". Nekem speciel hibásodott már meg német gyártmányú készülékem is, nem hiszem, hogy a gyártás helyétől függne a minőség. Szomorú, hogy ilyen a magyarok hozzáállása mindenhez. Évek óta külföldön élek és rengeteget utazom, de ilyen előítéletes nemzettel még nem találkoztam. Az olaszoknak igenis hosszú távú tapasztalata van a háztartási gépek gyártásában...majd akkor pattogjatok, ha a mi kis hazánk is fel tud mutatni ilyen világszerte ismert neveket, mint amik itt elhangzottak!!!

Visszatérve a problémára, Németországban például köztudott, hogy ezek a MO-n megtalálható nagy elektronikai üzletláncok (3) selejtes darabokat küldenek Kelet-Európába...én inkább itt kereseném a probléma kulcsát!

És légyszi kerüljük, az önmagunkról szegénységi bizonyítványt kiállító, gyerekes, rosszindulató és szánalmas kommenteket, mint: "az olasz autók szarok" és az "Olasz nők luvnyák, egy se kéne. Borból van jobb az olasznál" - éltél ott? honnan tudod? és milyen alapon általánosítasz?

toreki 2009.07.03. 12:56:03

@redrick: ha ismered a jogaidat, és elég rámenős vagy, nem hagyod magad lerázni, akkor működik. Csak az emberek 90%a nincs tisztában a jogaival, a maradék 90%a meg jiába tudja, nem áll ki érte. Ezért próbálnak palira venni a cégek mndenkit.
süti beállítások módosítása