Nem elég, hogy kétszáz forint fölé kúszott a svájci frank árfolyama, a bankok még a hitel kamatain is emelnek. Persze az értesítés csak utólag érkezik meg, nem úgy a csekk. A Magyar Posta is összejátszik a bankokkal? Történet alant.

Évek óta a K&H ügyfele vagyok és már nem először fordult elő velem, amit most is megcsináltak. Svájci frank alapú lakáshitelt vettem fel náluk, aminek nem elég, hogy változik az árfolyama, még a kamatát is folyamatosan nyomják felfelé. A decemberi és a januári részletek a gyenge forint miatt így is nagyon magasak voltak, de rövid számolgatás után újabb meglepetés ért. A levont összegeket visszaosztottam az aznapi árfolyamokkal és frankban kifejezve is emelkedtek a részletek, pedig erről semmilyen tájékoztatást nem kaptam.

A minap két boríték is várt a postaládámban, mindkettő a K&H-tól érkezett. A levelekben tájékoztattak arról, hogy a hitelem kamatát 0,4 %-kal megemelik az új törlesztőrészlet: az első alkalom 2008.12.15-én (!) esedékes. Köszi!

A levelet 2008.11.17-es dátummal keltezték, több mint két hónapba telt mire megkaptam. A másik levélben találtam az indoklást, hogy a bank forrásköltségei megemelkedtek bla-bla, ezért van szükség a kamatemelésre. Remélem a bankvezetők és az állam minél előbb meg tudnak állapodni és többé ilyen egyoldalú kamatemelés nem fordulhat elő!

További szivatós történeteket a blog@penzcentrum.hu e-mail címre várunk.

Címkék: bank hitel kamat

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr27922327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kokker 2009.02.04. 14:41:03

Nalam ugyanez. A K&H a bank es valamikor januar vegen jott meg a level a kamatemelesrol. Amugy a Dombovari fiokban kotottem a lakashitelem.

hedgy 2009.02.04. 14:42:28

"Remélem a bankvezetők és az állam minél előbb meg tudnak állapodni és többé ilyen egyoldalú kamatemelés nem fordulhat elő!"

Ajánlanám az alábbi linket:
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=109358

Azt hiszem, azon a napon, ahogy megállapodnának, nem lenne többé devizahitelezés Magyarországon. Úgy aztán mindenkinek csudajó lenne...

Hajjakend 2009.02.04. 15:23:38

Vodafone ugyanezt csinálja. Minden számlát el tud hozni a postás, csak az övék nem ér ide, utána meg plusz díjakat számolnak fel.

kilozsul 2009.02.04. 15:25:07

Ehh, OTP ugyanez...

Kapom a levelet, hogy ha nem egyenlítem ki a fennáló tartozásomat 17-ig, akkor felmondják a hitelt.. Mondom WTF, egyrészt milyen tartozást, másrészt meg 15-e van, így ugyan nem késett el, de aznap reggel kezdhettem is a bankban.

Ügyintéző kitalálja, hogy csak valami párezer forintos elmaradásom van amit nem tudtak leemelni egyszer. Ok, kicsengetem, utánna kérdezem: És minden más oké, nézze már meg. Óóó persze, mást nem lát... Csak motoszkált bennem a dolog, így bementem máskor, kerestem egy ismerős ügyintézőt, hogy ugyanmár csekkolja végig a dolgaimat. Kiderült, hogy valami 6-7 befizetés nem ment el (nem tudtak emelni a kártyámról, ez valóban az én hibám volt) és az előző ügyintéző ezt nem bírta megnézni. Még jó, hogy utánnanéztem...

Szó se róla, az én saram volt, de:
1. Semmiféle értesítés, még a féléves elmaradásról sem!
2. Hitelfelmondással fenyegetés, mikor ezt megelőzően soha semmiféle tartozásom, elmaradásom nem volt feléjük. Pedig az első junior kártyámtól kezdve minden banki cuccom ott volt.

A céges számlám már jó helyen pihen, elköszönt OTP bácsitól. Most megvárom amíg a válság legalább picit csitul, kifizetek ott mindenemet, majd szépen átsétálok a helyi tksz-hez, ahol a fiókvezető irodája mindíg nyitva áll a számomra, mosolyogva fogad és ha gondom van akkor keres rá megoldást mindenáron. Az is bank, ott sincsen semmi ingyen, de legalább nem alázzák az ügyfelet... Ez is valami a mai világban...

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.02.04. 15:29:56

velem rendszeresen előfordul, hogy későn kapom meg a leveleimet, a posta miatt. majd ha meglesznek az új postás biciklik biztosan javul a helyzet.

maydayray 2009.02.04. 15:35:44

na most egyvalamit tudni kell, megíródik egy levél, kerül rá keltezés. aztán egy hét, mire eljut a postázóba (figyelem, nem a postára, csak a postázóba), aztán egy hét, mire onnan a postára. jobb esetben. ha mázlid van, nem lesz benne az elkevert/kidobott 40%-ban. és egy vagy két újabb héttel később meg is jön.

pantlikaskiralylany 2009.02.04. 15:36:38

Arra nem gondoltok, hogy esetleg a bankok postázóiban állnak a levelek, vagy mondjuk a dátum ugyan tavalyi, de a levél valójában egy hete irodott?

Nem védem a postát, mert megérik a pénzüket, de mi pl önkormányzattól kaptunk visszadátumozott levelet...
és még elnézést sem kértek...
Sőt itt legalábbis bevett szokás, hogy pl inkasszót tesznek a bankszámlára, de az erre figyelmeztető levelet majd csak egy hét múlva küldik, persze visszadátumozva...
Erre konkrét eset volt, amikor jogtalanul inkasszózták a számlánkat, és amikor észrevettük, bementünk, és még az asztalon volt az erről szóló értesítés, amit nekem előbb meg kell volna kapnom...
Ha nem vagyunk a bankkal olyan viszonyba, amilyenbe, akkor nézhettünk volna, mert így délután kettőig visszatartották a leemelést, és az ügyintéző faxolhatott párszor, hogy visszavonja az inkasszót. Egyébként nézhettem volna, hogy mikor kapjuk vissza a jogtalanul leemelt összeget...

dancegirl26 2009.02.04. 15:39:25

Én azt is el tudom képzelni, hogy a bankoknak a titkárnője ül 1 hónapig a leveleken.
Postabélyegző nincs a borítékokon?

OkoskaTo:rp 2009.02.04. 15:41:14

Azt sem ártana megnézni, hogy mikori a levél FELADÁSI bélyegzője. Nem ritka ugyanis, hogy a levél keltezése és a postázás dátuma között egy hónap különbség van. Ilyen esetben tértivevényes levél a banknak és CC-zve a PSZÁFnak, valami ilyen szöveggel:

Mivel arra gondolni sem merek, hogy a levelet visszadátumozták, joggal feltételezhetem, hogy a postára adással késlekedtek egy hónapot, ezzel ilyenésilyen hátrányba hozva engem. Kérem a késedelmes postázás okainak kiderítését, és a személyes felelősségek megállapítását.

Szóval szarjanak sünt, és ez valószínűleg azon ritka esetek egyike, amikor nem(csak) a Magyar Posta a hunyó.

KaPé 2009.02.04. 15:49:07

Ne azt nézd, hogy mikori keltezésű a levél, hanem hogy mikor adták fel. Hozzám is jött már 2 hónapos levél, amit 2 napja adtak fel, azaz a hivatal ült rajta 2 hónapot.

trewq 2009.02.04. 16:03:50

Az állami hivatalok is visszadátumozzák a leveleket. Ha nincs dátumbélyegző, a levél alsó sávjában van egy halvány színű számsor, ami a dátumot is tartalmazza.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.02.04. 16:21:22

OTP azért fincsi, mert a CHF hitel kamatain (amit nem egészen egy éve vettünk fel), már három körrel emeltek. Egyszer júniusban, aztán decemberben, majd januárban. De legalább a levelet megkaptuk. Igaz, egy héttel azután, hogy levonták az aktuális törlesztőt...
Tényleg nem értem, hogy a tetves lószarban kellene nekem tudnom gondoskodni arról, hogy legyen a folyószámlámon keret a levonásra, ha nem csupán az árfolyammal kell számolnom, hanem azzal is, hogy abban a hónapban méltóztatnak-e kamatot emelni?

BGYCS 2009.02.04. 16:23:07

A Budapest Bank illetve a biztositók mind visszadátumozzák a leveleket. Gondolom ügyintéző Rozika legépeli, majd a "főnök" asztalán áll egy hetet aláirásra várva...főnök aláirja majd visszadátumozzák. A legféregebb megoldás az, hogyha emiatt kifutsz az időből és nem tudsz már reklamálni.
Másik bevett szokás a te általad küldött levelek rejtélyes elkeveredése, elvesztése. Vagy szimplán nincs válasz. Ez a biztositók bevett gyakorlata.

Bit Rot 2009.02.04. 16:34:31

Nekem időben megjött az értesítés...

Persze vigasztalni nem vigasztal. Szemét dolog ez a CHF-ben is emelés!

Megnéztem a "Kockázatfeltáró Nyilatkozatot", amit annó aláírtam, semmi ilyenről nincs benne szó! Csak arról, hogy a CHF árfolyama változhat.

Persze ettől sajnos még törvényes a lépésük, csak szemétség :-(

Borcsika 2009.02.04. 16:54:51

a bankok is genyók. megírnak egy levelet, aztán az egyik körteseggű ügyintéző melegíti egy kicsit a feneke alatt (ezt hívják ők postázónak), majd valamikor "kézbesül" is a levél. velünk ezt az OTP is eljátszotta, csak egyetlen dologra faragtak rá, hogy eltettem a borítékot, aminek a bíróságon bizonyító ereje volt. minden árva cetlit meg kell őrizni, mert sose tudhatod, mikor rontanak rád, és követelnek pénzeket rajtad csak azért, mert figyelmetlenül kihajítottál valamilyen általad nem fontosnak tartott levelet.

Orcsány_Virenc 2009.02.04. 16:56:37

Emberek nem olvassátok Marxot?
"A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és technika megvásárlására fogják buzdítani.
Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak. A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva lesznek, és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet."
Karl Marx, 1867

Taurusz 2009.02.04. 17:11:41

Én egyszer kaptam egy levelet, hogy elmaradtam a szemétszállítási díjjal, ugyan fizessem már be. Hát, biztos én voltam a hülye, másnap gyorsan be is fizettem. Kb egy hét múlva kaptam meg az eredeti levelet, ami alapján a másikat kiküldték. Na, ott vajon ki volt a hunyó?

Berci_JCHC (törölt) 2009.02.04. 17:11:42

@trewq: Így van, a boríték alján (bár láttam már a tetején is, valaki okos volt az OLK-nál, és fordítva tette a gépbe a levelet :D) ott van, hogy mikor járt a levél az országos Logisztikai Központban, Budaörsön. Jóformán már minden levél átmegy ott, ami persze tisztességes időben feladott leveleknél is jelenthet a megszokotthoz képest 2-3 nap késést. Veszprémben pl. a közüzemi szolgáltató számlái is tesznek egy kört az OLK-nál, és úgy kerülnek vissza Veszprémbe.

Hellisfitar 2009.02.04. 17:38:16

Dettó: egy hete kaptam meg az értesítőt (kétféle CHF hitelem van a KH-nál) arról, hogy X hitelem törlesztője dec. 10-től emelkedik.
Ez még belefér.
De az, hogy októberben kijön a lakáshitel kamatának emeléséről az értesítő, majd dec. 23-án egy újabb, hogy bocsi, az októberi tárgytalan, mert rosszul számoltuk ki, az igazi ez az októberi emelt+0,2%-os, és január 10-től él, hát vérlázítóan pofátlan lépés.
Megfogni őket nem lehet, de ha ez egy tiszta ügy, akkor kérdezem én, miért nem akarják behajtani rajtam az októberben rosszul kiszámított emelés és a januártól számolt valós emelés különbözetét? Vagy akkor most ők a jófejek, akiket szeretni kell ezért?

trewq 2009.02.04. 18:07:22

Tetszettek volna hitelfelvétel helyett spórolni!

star77 2009.02.04. 18:14:57

Be kell perelni az összes bankot.majd,ha lesz 50-60e ügy a bíróságokon,talán észbekapnak.
Azt nem értem,hogy miért hagyják hogy a forint ilyen kurva gyenge legyen.
Vajon mire játszhatnak megint?
Mert vmit tudnak az hétszentség,csak nem mondják,és továbbra is hülyítík a népet,ahogy mindig!!

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.02.04. 18:50:11

trewq: ... úgy harminc évig. Nagyjából. Albérletfizetés mellett. Minek nevezzelek?

Superuser 2009.02.04. 19:13:46

hát halljátok....

3 TIMESTAMP
4 TEXT
3 BOOLEAN
4 FLOAT

szóval annyi adat, amelyet egy darab sms-ben, 5..20 másodperc alatt lehet továbbítani.

Superuser 2009.02.04. 19:15:23

a cég, amelyben a "postázó", mint fogalom létezik, sikeres nem lehet :)

trewq 2009.02.04. 20:58:02

@Cyr: Olyan embernek, aki nem hiszi azt, hogy a 25 éves hitelre vett lakás az ő tulajdona. Az a banké.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.02.04. 22:16:47

És mondd, mi fáj? Hogy nem a te tulajdonod után fizetnek inkább a jelzáloghitelesek bérleti díjat? Vagy mégis mi? Esetleg az, hogy kaptak hitelt? Esetleg az, hogy még tudják fizetni a törlesztőt?

vladiv 2009.02.05. 02:50:13

jaj, de orulok, hogy mar tudom nem csak en szivok ilyenekkel... legalabb a tudat segit... ;-)

tobbmindenre reagalnek:
minden hivatalos papiromat szkennelem, elektronikusan is tarolom...
2005 ota minden SMS-t mentek... tudom paranoias vagyok, de inkabb...

en a CIB-nel vagyok CHF-es... eddig a kozeparfolyam + 1.75% volt az adott honap
atvaltasi rate... januartol viszont 2.23% lett... amikor kerdeztem a banktol,
hogy miert, akkor azt a valaszt kaptam, hogy BANK TITOK es egyebkent se tartozik ram!!!
meglepodve kerdeztem vissza, hogy szerzodeses jogviszonyban vagyok a bankkal, es ez epp
az e hitelem, akkor miert nem tartozhatna ram? szettartaka kezuket....
megvarom a februart, es elkezdem futni a koroket... eloszor emilben, utana tertivevenyesen,
cc PSZAF es a hitelesek mittomen milyen erdekvedelmi kepviselete.

a bankokat nem erdemes beperelni... abban az orszagban, ahol a tarsadalom "altal" felvett
IMF hitelbol a bankokat seigtik meg, akkor mit varhatunk?????
igen... jogod van..... pofat befogni.... masra nem...

tuner1 2009.02.05. 08:35:23

Vajon amikor az első bank lángralobban, majd követi a többi, akkor lesz-e változás? Vajon ha több bankot rabolnak ki és visznek el pénzt, lesz-e változás?..nem, mert a biztosításuk kifiztei a károkat..akkor hogyan lehet leradírozni őket a pályáról, arról a pályáról, amelyen Magyarországon vannak..mert a bankok ezen a piacon keresik a legtöbb pénzt..

Nos a válasz egyszerű...sehogy, mert a kormányzat és a bankok egymás érdekeit védik, egyik hatalmat ad, a má3sik "hálás" ezért..megy a pénz a magánszámlákra

Ameddig igazi vér nem fog folyni, addig csak süket duma az egész

tuner1 2009.02.05. 09:22:32

@star77:
Úgy jó három héttel ezelött azt mondta egy diplomata barátom, hogy az euró 335.-Ft lesz akkor 280 volt...biztos?..biztos!

Honnan a fenéből tudja?....kormányzati körökből...a kormánynak is jó, a bankoknak is jó...magánérdekből

tuner1 2009.02.05. 09:31:25

Az ellenséget a saját fegyverével kell legyőzni, a lakosságnak saját bankra van szüksége, azaz kell alakítani egy saját bankot

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.02.05. 11:34:01

tuner1: És egy diplomata tovább adhat ilyen infókat? Bárkinek? Bárhova? Khm.

carolus 2009.02.05. 12:02:34

A bankokat sajnos igy nem lehet le gyözni.A fegyverük a pénz a kapcsolatok.Szinte mindig ugyan az történik,kényük-kedvük szerint bának velünk.Azok a bankok probálnak úgy-mond segiteni az ügyfeleken akik most emelik a kamatokat.Ezek a személyek akiknek a harácsolássa okozta a válságot.Még most sem mentik a menthetöt,céljuk hogy az utolsó bört is lehuzzák rolunk.Távoláljon tölem az uszitás de felteszem a kérdést vajon 1945-után miért internálták és hozták nehéz helyzetbe az akkori vezetöi elitet.Mert ugye minden nézöpont kérdése?

Takika 2009.02.05. 12:39:00

Ilyenkor tudok orulni a forintban felvett 4+2%-os hitelemnek, 5 eves kamatperiodussal...

dajan 2009.02.21. 11:13:37

@kilozsul: Ne reménykedj a Tksz-ben a kigyók is mosolyognak mielőtt a mérget megkapod. Nagyon rossz esetem volt velük, évekig tartott a per. Hál Istennek kártérítésre ítélték őket, mert annyira súlyos volt a számviteli hiányosságuk.
süti beállítások módosítása