Az alábbiakban egy megözvegyült férj levelét tesszük közzé, aki a felesége halála után hiába intézkedett, öt év után felszólító levelet küldött az OTP.

 
„2005 májusában veszítettem el a feleségemet. A halálát bejelentettem az OTP felé, leadtam a bankkártyáját, átírattam a csoportos beszedési megbízásokat a saját lakossági folyószámlámra. Az ügy(nem)intéző hölgy javaslatára tettem rá némi "tartalékot", hogy legyen fedezet a megszüntetés költségeire.
 
Azóta 5 évig a világon semmi nem utalt arra, hogy a feleségem folyószámlája aktív lenne, nem küldtek a nevére egyenleg-értesítőt, nem küldtek új bankkártyát (ami az öt év alatt már legalább kétszer lejárt volna), csak nemrégiben küldtek egy felszólító levelet, hogy van 2234 forint tartozása.
 
Berongyoltam a bankfiókba, ahol közölték, hogy „ne mutogassak semmilyen papírt”, az nekik nem érvényes, egyébként is kicsúsztam a 8 napos határidőből (miközben ők 10 nappal a levélre nyomtatott dátum után adták postára a felszólítást), a tartozás pedig már 3876 forintra emelkedett. Némi vita után lemásolták a régi iratokat és megígérték, hogy majd értesítenek (nekem természetesen erről sem járt semmilyen bizonylat). Ennek ellenére azóta újabb felszólítást kaptam, ezúttal 4977 forintot követelnek. Mit kell még tennem, hogy ne ketyegjen a tartozás?
 
Elmeséltem a történetet a szomszéd öregúrnak, aki már szintén elveszítette a feleségét. Neki a bankban dolgozó fia intézte az ügyeket, de 6 év után most őt is megtalálták...”

 

Címkék: bank szívás levél bankkártya otp fizetés kamat ügyintézés ügyintéző szivatás megszüntetés tartozás késedelem számlafizetés késedelmi portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr172326579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Odüsszeusz 2010.09.27. 12:17:55

az biztos, h az otp-nél nem egyszerű megszüntetni számlát!!!
Nekem is volt olyan, hogy min. 3 alkalommal mentem be, és mindig azzal az ígérettel távoztam, hogy akkor most tuti-fixre megszűnt a számla. De nem. Mindig volt rajta pár fillér maradványérték. Aztán nagy nehezen sokadszorra kaptam csak igazolást, hogy megszűnt a számlám. Igaz, akkor azt mondtam, addig ki nem megyek...

radosz 2010.09.27. 12:18:08

Csakis írásban, arra 30 napon belül válaszolniuk kell. A válasz alapján lehet tovább lépni a felügyelet felé. Addig minden szóbeli, személyes találkozás felesleges.

t0thl 2010.09.27. 12:57:34

Hát basszus volt pár éve nekem is egy hasonló. Volt égy régi OTP-s számlám amit nem használtam évek óta, és botor módon megfeledkeztem róla. Közben volt költözés, ilyesmi. Nos a kezelési költségből összejött 8000 Ft. hátralék ekkor átadták egy adósságkezelő cégnek. Érdekes módon az említett cég persze azonnal megtalált a tartózkodási helyemen (az OTP erre sem volt képes, holott az információnak a birtokában voltak), az összeget annak rendje-módja szerint befizettem.
Majd elmentem kb. 3 OTP fiókba, mindenhol azt a választ kaptam, hogy a számlával nincs már semmi dolgom, le van zárva.
Nos, lehet, hogy mégsem és majd jön megint egy csekk ???

dzsaszper 2010.09.27. 12:59:16

a számla lezárásáról pecsétes papírt kell kérni -- nem elmenni az ablaktól amíg ki nem állítják -- és azt a papírt jól megőrizni.

ReggieHammond 2010.09.27. 13:05:00

Írásban, leírni mindent az OTP panaszkezelő osztályának törvényben meghatározott 30 napon belül írásos választ kérni(tértivevénnyel feladni) és megemlíteni hogy amennyiben nem kaosz kedvező választ vagy nem 30 napon belül akkor a csatolt levelezéssel a PSZAF-hez fordulsz. Működik.

Martian (törölt) 2010.09.27. 13:15:03

Bocs ezt így írom le, de ha a feleséged tartozik, akkor a temetőbe küldjék a felszólítást, neked semmi közöd hozzá.

milike47 2010.09.27. 13:17:30

Hiába írtam levelet, a számlát nem szüntették meg, nem válaszoltak. De.. amikor a levelet az OTP kirendeltség igazgatójának írtam, mindjárt megoldódott a probléma. Igaz, az ügyintéző azóta nem köszön.

milike47 2010.09.27. 13:18:13

Hiába írtam levelet, a számlát nem szüntették meg, nem válaszoltak. De.. amikor a levelet az OTP kirendeltség igazgatójának írtam, mindjárt megoldódott a probléma. Igaz, az ügyintéző azóta nem köszön.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.09.27. 13:23:13

milike47 2010.09.27. 13:18:13
Igaz, az ügyintéző azóta nem köszön."

vadász, vadász... -.-"

Leslieke 2010.09.27. 13:24:10

@Odüsszeusz: egyik banktól se könnyű megszabadulni, pl. Erste-hez is 3x kellett bemennem, mire megszüntették a számlát.

klj_54 · http://csutak.fw.hu 2010.09.27. 13:28:51

Exem is kapott kettő évvel a hagyatéki lezárása után levelet, melyben pénzt vártak el tőle, mint túlélő házastártsól.
Bementem a bankba és elbeszélgettem a madammal.
1, a szerződésen az szerepel, hogy az úriember egyedülálló!
2, a hagyatéki tárgyalás lezárása jogvesztő határidő!
3, elmehet a bank melegebb éghajlatra:)
Az erste bank pécsi kirendeltsége volt.

A szépsége az volt az egész cécónak, hogy a kölcsön magába foglalt egy halálesetre szóló biztosítást!

kis hangya 2010.09.27. 13:31:07

csak megerősíteni tudom az előttem szólót: nem kell bemenni a fiókba vitatkozni semmilyen félművelt ügyinzézővel, mert úgyis LETAGADJÁK, hanem levél tv., 30 napot adsz nekik, nincs válasz PSZÁF. Nekem Ersténél is működött.

mcc 2010.09.27. 13:33:49

Miért kell vele foglalkozni? Küldözgesse. Ha van cserépkályha, úgyis be kell gyújtani valamivel.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.09.27. 13:39:59

Kedves poszt író!

A következő banki látogatása során az alábbi protokollt kövesse.

1. NE az ügyintézővel, hanem a felelős fiókvezetővel beszéljen, mindenképp az ügyféltérben!
2. Minden a bank fiókvezetője által tett nyilatkozatot erősíttessen meg írásban, pecsételtesse le és írassa alá velük, akkor is, ha erre nem hajlandóak.
3. A tartozást semmilyen körülmények között ne fizesse meg, ha a bank akar valamit, akkor menjen a közjegyzőhöz és kérje a hagyatéki végzés módosítását!
4. Ha van bármilyen érdekeltsége az OTP-nél, azonnal szüntesse meg valamennyit és vigye át másik bankhoz (az OTP-nél kevés számú kivételtől eltekintve csak olcsóbb, korrektebb és gyorsabb bank van az országban).
5. Végül pedig ha ezek nem használnak, akkor mondja azt a fiókvezetőnek, hogy az összes dokumentáció másnap posta küldeményként egy levél kíséretében megy a PSZÁF-hoz, a fogyasztóvédelemhez és a GVH-hoz.

Ha gondja van, írja meg kommentben és jön a folytatás! :-)

Professzore

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2010.09.27. 13:40:55

@t0thl:
Igen, jó lenne bemenni és érdeklődni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.09.27. 13:46:57

@Professzore: "az összes dokumentáció másnap posta küldeményként egy levél kíséretében megy a PSZÁF-hoz, a fogyasztóvédelemhez és a GVH-hoz."

kifelejtetted a Homárt. :-)

kyanzes (törölt) 2010.09.27. 13:52:57

Hasonlót én is tapasztaltam az OTP-nél. Szerintem ez inkább igénytelenség lehet, mint célzott pénzkifacsarás.

mákosnudli 2010.09.27. 13:55:33

1. Nekem az Unicredit küldött egy levelet, h felmondja a szerződésem, a számlám megszüntetik. Azóta is jön az egyenleg értesítő, tehát nem szűnt meg. Nem értem.
2. Apukám halála után a Budapest Banknál nem szüntethettük meg a számláját még a halotti bizonyítvánnyal sem, mert meg kellett várni a végzést, hogy ki örököl. Ez fél év volt, addigra 6800 Ft-os tartozás lett rajta.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.09.27. 13:57:27

Külföldi ismerősöknek segítettem OTP-számlát nyitni, majd mikor nem kellett már a számla, megszüntetni. A megszüntetés úgy zajlott, hogy bementünk a bankfiókba, ahol szóltam a fiatal ügyintézősrácnak, hogy mit akarunk. Erre ő megvakarta a fejét, majd közelebb hajolva ezt mondta:
- Figyelj, ez túl bonyolult. Egyszerűbb, ha NEM szüntetik meg, amikor meg majd a számlaegyenleg negatívba megy át, mi kiküldünk 6-szor felszólítást, amire ők ne válaszoljanak, s aztán mi a számlát hivatalból inaktívvá nyilvánítjuk.

dr66 2010.09.27. 14:04:16

Hát igen,a halál gyenge kifogás.

egerészölyv 2010.09.27. 14:05:24

@dzsaszper: PONTOSAN. A magyar jog szerint házastárs nem örököl.

Bonyolítja persze a helyzetet, ha VOLT hagyatéki tárgyalás, és ott a férj nagyobb örökséget vallott be, mint amekkora az OTP-tartozás.

Amúgy a legáltalánosabb alapelv: az örökség nominális értékénél több tartozás fizetésére az örökös NEM KÉNYSZERÍTHETŐ!

R.Ivan · http://www.rettegettivan.co.cc/ 2010.09.27. 14:08:49

Nekem még régebben a Mezőbankkal volt ilyen, hogy 3 évig sem értesítöt sem semmit nem kaptam, kártyát sem, majd 1x csak kiküldtek egy felszólitást, hogy 10 ezer. Írtam levelet, hogy aznapi dátummal kérem a számla megszüntetését, bármi tartozást meg intézzük akkor a bíróságon, ilyen bemondásokra bolond aki fizet. Aztán kb ennyi is volt, 2 hét múlva jött egy levél, hogy megszüntették, és kalap.

tlantos 2010.09.27. 14:28:12

@Martian: csak szolok, hogy erre ne alapozz, mert a tartozast is oroklod.

Harley 2010.09.27. 14:30:35

A magyarországon tevékenykedő bankoknak a magyar ügyfél kizárólag levágni való barmot jelent . Valahogy fura módon , az ideköltözéssel ,nem sikerült áthozni a kondiciós listákat , az ügyféllel való bánásmódot meg pláne nem . Valahogy mindig azt éreztem ,hogy nekem megtiszteltetés az hogy egyáltalán szóba állnak velem . Az OTP meg külön állat ebben a seregletben . Erről eszembejutott a megbizhatósági teszt , rábiznád erre az emberre a bőröndödet a pályaudvaron ? Te rábiznád az OTP-re a bőröndödet ?

ReggieHammond 2010.09.27. 14:43:41

@egerészölyv: azért ne keverjük a szezont a fazonnal. Nagy valószínüséggel az úr egyenrangú tulajdonos volt a számlán azaz ugyanúgy voltak ezzel kapcsolatos kötelezettségei és jogosultságai is,(ha nem így lenne nem tudta volna átiratni a fenti számlájáról a beszedési megbízásokat a sajátjára) Ha meghatalmazott a számlán akkor lényegesebb a hyagatéki eljárás, miszerint örökli-e a számlát vagy sem. És bizony ha ő az örökös, akkor a pozitív örökség részéig örökli a tartozást is. (egyetemleges örökösödés)

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.09.27. 14:44:21

@Harlequin: ukrán maffia. Hatékonyabb még a PSZÁF-nél is, kissebb költséggel üzemel, jogvitákra nem csak megoldásokat szállít, de garanciát is nyújt. :)

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.09.27. 14:48:45

Nem csak az OTP ilyen. Kulfoldon elek 8 eve es szerettem volna megszuntetni sajat szamlamat a CIB banknal (ebroker) azonositottam magam telfonon van beleptetom stb.. de nem szuntettik meg csak ha bemegyek a fiokba. Mivel ocsem telejes koru meghatalmazaott kertem vegye fel az osszeget es nullaza le a szamalamat. Nem fogok havi dijat fizetni semmiert kertem szuntessek meg....azota mar bizotos negativban vagyok de nem erdekel egy fillert nem fizetek nekik:
www.ertekelem.hu/CIB-EBroker-215202.html

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2010.09.27. 14:50:58

@ertekelem: Mondtam igen veszek egy repjegyet 200ezer forintert es haza utazok hogy megszuntessem a szamlam..

lüke 2010.09.27. 14:51:19

hmm én tiz után is kapok
1, tüdöszürés
2, választási cet6lit
a halott társam után
- az Apeh ,viszont nem fizet vissza semmit

Little Fluffy Cloud 2010.09.27. 15:00:03

én nem is levelezgetnék velük, azonnal feljelenteném 8 helyen őket.

ilyen esetben bármilyen plusz költséget is hajlandó vagyok felvállalni, csak hogy elvből ne nekik fizessek.

jó pár éve szüntettem meg én is az otp-számlám, csak úgy ment, hogy majdnem odaláncoltam magam a bankba, és lenyeltem a lakat kulcsát. amikor mondtam, mit akarok, egymásra néztek hitetlenkedve, visszakérdezték, hogy tényleg-e. mondom, ez van, legyen erős, tényleg ez van, tényleg megszüntetem a számlám. az ügyintéző ott a szemem előtt öregedett 2 évet. iszonyú bonyolult művelet volt. azóta úgy vagyok vele, hogy aki az otp-nél van, az fogja be. de hogy 5 év után is megtalálnak, na, az más. lehet, hogy egyszer még tőlem is fognak kérni valamit.

zezse 2010.09.27. 15:04:46

:(. én áprilisban zártam le a szlám a cib-nél, papír is van róla. azóta megyek mínuszba. jó a rosszban, hogy az apeh arra a szlára nyújtott be inkasszót... ami viszont lehetne egy másik poszt témája is akár

szőketisza 2010.09.27. 15:22:12

@egerészölyv: "Amúgy a legáltalánosabb alapelv: az örökség nominális értékénél több tartozás fizetésére az örökös NEM KÉNYSZERÍTHETŐ!"

Szerintem tévedsz. Ha nem mond le a teljes örökségről, az adósságot is teljes egészében megörökli!

zezse 2010.09.27. 15:26:32

@szőketisza: az örökös az örökség erejéig felel az örökhagyó tartozásaiért. ha örököltél egy 20 milliós házat, húsz millióig követelhetnek tőled valamit. minusz temetési költségek, minusz hagyatéki tárgyalás díja..

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.27. 15:32:19

Nagyon durva. Még, jó hogy nem írják elő azt, hogy a folyószámlára kössek biztosítást tartozás esetére.

f.fredericks 2010.09.27. 15:33:47

Nekem nem volt ilyen problémám (vagy még nem tudok róla). 2 és fél évvel ezelőtt bementem az OTP-be és mondtam az ügyintézőnek, hogy megszeretném szüntetni a számlámat. Mondtam, hogy adják ide a pénzemet, azt az összeget ami a zárlati költségeket fedezi vonják le, és viszont látásra. Ügyintéző kiscsaj próbált rábeszélni, hogy ne tegyem, de látta, hogy hajthatatlan vagyok, ezért szépen megcsinálta amit kértem. Azóta semmit nem kaptam az OTP-től.

ier6w7i 2010.09.27. 15:44:22

@Martian: Sajnos ez nem így van. Ha valaki meghalt, akkor annak az örököse örökli a tartozását is az örökség mértékéig.
Tehát pl nem mondhatom a banknak, hogy sorry én a házat örököltem, de a rajta lévő jelzálogot tessék az elhunyton behajtani.
Természetesen ha örökölsz egy 20 milliós ingatlant egy 100 milliós jelzáloggal, akkor az örökösödési eljárás során lemondhatsz az örökségről és a banké az ingatlan és veszít/nyer rajta annyit amennyit bír.

ier6w7i 2010.09.27. 15:46:08

@ertekelem: Nem kell velük sokat vacakolni! Írásban felmondod a számlát és megírod, hogy a fennmaradó egyenleget hova utalják át. (Ha ügyes vagy, akkor előbb kiüríted a számlát és utána mondod fel írásban.)

egerészölyv 2010.09.27. 15:52:00

@szőketisza: hát nem gondoltam, hogy vissza tudtok csalogatni ide, de neked sikerült.

Ez most nagyon szőke lett! A nettó örökségeden túlmenően semmit nem követelhetnek rajtad.

egerészölyv 2010.09.27. 15:53:03

@ier6w7i: megnézném azt a bankot, amelyik százmillióig futtat egy 20 milliót érő ingatlant :)

egerészölyv 2010.09.27. 15:56:00

@ReggieHammond: ne találgassunk. Induljunk ki a poszt szövegéből.

Bűnös 2010.09.27. 16:00:02

Basszus, az összes levelet a kukába forwardolni és kész. Majd egyszer rájönnek, hogy milyen idióták.

adriella75 2010.09.27. 16:02:56

jujujj! OTP-től mindenki meneküljön! én 2 éve megszüntettem a hitelkártyámat- számlástól, mindenestől. 2. alkalommal sikerült csak lezárni- személyesen- és rá is írattam a papírra, hogy nem áll fenn semmilyen tartozás. májusban a neten keresztül egyenlítettem ki a citi-s hitelkártya-tartozásomat. CSAKHOGY! véletlenül a régi sablonnal ment el, ahol az OTP volt a címzett. azt már nem is említetm, hogy a telefonban mekkora paraszt volt az ügyintéző. 1 hét után visszajött a pénz, csakhogy 2600 Ft-tal kevesebb!!! a bankom mondta, hogy ők nem vontak le, kérdezzem az otp-t. na, ott 2 hétig tartott, míg kaptam egy levelet, hogy nem lett megszüntetve 2008-ban a számlám és azóta a netbank, meg az istentudjami összehozta ezt a kamatot és fizessem be. nem oda buda! érdemes levelezni, mert ekkora pofátlanásgot még nem láttam! ugyanis SEMMILYEN értesítés vagy felszólítás nem jött az eltelt 2 év alatt. úgyhogy levél-ide, otp bankfiók-oda, PSZÁF fenyegetéssel egybekötve végül felhívtak, elnézést kértek ÉS POSTÁN!!! visszajött a pénz... az otp egy katasztrófa, csak a sok birka hozzászokott az évek alatt sajnos és lusták utánajárni, hol lehet kedvezőbb és jobb szolgáltatáshoz jutni.

Zelefánt 2010.09.27. 16:02:58

Anyám a kilencvenes évek közepén kb. másfél évig egy OTP-fiókban dolgozott, Pesten.
Szar meló volt, ott is hagyta, ment máshová.
11 (tizenegy!) évvel később kapott egy felszólítást -- mindjárt egy tartozásbehajtó cégtől -- hogy van 54 rugó sara a folyószámláján (amit akkoriban azért kellett nyitnia, hogy a fizetését ráutalják, de a kilépéskor -- elvileg -- megszüntette/megszüntették.
Az eltelt évized alatt egy fia értesítést sem kapott, hogy valami nem gömbölyű.
Nosza, elkezdük kinyomozni, mi a fasz van. Az OTP-s fukszos nagyasszony úgy beszélt velünk, mint a kutyával -- hiszen vélhetően csöves zombik vagyunk, akik simliznek a hitellel(?) -- és az arcunkba végta, hogy A TARTOZÁS SOHA NEM ÉVÜL EL.
Végül is a tartozáskezelő céggel kellett egyezkednünk, az egy másik történet, nem is tartozik ide közvetlenül.
Ja, és a megfejtés: végül kiderült, hogy az OTP a mamám kilépésekor elfelejtette levonni a munkaruha árát, 16. 000 Ft-ot, és b. műintézet ezt az összeget öntözgette szép csendesen 11 éven át, míg az 54.000 forinttá nem növekedett.
És akkor irgumburgum.

tjunior 2010.09.27. 16:17:54

Nekem is volt egy hasonló esetem, édesapám 2000ben halt meg, az ügyeit anyám intézte aki meg sajnos 2004 távozott.
2006ban kaptam egy levelet az OTP behajtó cégétől, konkrét számokra már nem emlékszem de ott valami 8ezer forintból lett évek alatt 40valamennyi, és én ezt fizessem be 8 napon belül. A lényeg az hogy írtam egy levelet hogy néhai édesapám 2000ben elhunyt, a tartozásról nem tudtam, felém ez ideig semmilyen felszólítás nem érkezett, így tekintsék az időközbeni elévülés miatt tárgytalannak az ügyet, engem ezzel többet ne zaklassanak. Mondom ez 2006ban volt azóta egy darab levelet nem kaptam tőlük.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2010.09.27. 16:26:48

Érdekes, nekem anno egyszer kellett bemennem az OTP-s számlám megszűntetése miatt, megadtam az új számlám számát, és szépen átutalták a maradék összeget.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.27. 16:38:29

Tíz éve elváltam, volt közös hitelünk. Közjegyzői papír, nyilatkozat, enyém a lakás én fizetem, Feleségem kiengedve a kölcsönből.
Két hónapban csúsztam, azonnal kapott ő is felszólítást!

Ez az OTP, ha teheted kerüld el!

fedélzeti kompót 2010.09.27. 16:42:13

Kurva gazdagok vagyunk, ha még ilyen segg bankokat is el bírunk tartani. Nincs is válság.

Makkasz 2010.09.27. 16:42:47

@klj_54:
"Exem is kapott kettő évvel a hagyatéki lezárása után levelet, melyben pénzt vártak el tőle, mint túlélő házastártsól.
Bementem a bankba és elbeszélgettem a madammal."

Elnézést, te már halott voltál mikor bementél?
Ha nem, akkor mi közöd volt hozzá?
Tippelek, elvettél egy özvegyet és elváltatok? De akkor sem értem, miért mentél helyette a bankba?
Nem értem az egészet, elnézést.

soproni1 2010.09.27. 16:50:41

@Makkasz:

Ne kötekeggyé' !

Amúgy meg hál'isten, a bankok nem terhelik a bankadót az ügyfélre .

alib 2010.09.27. 16:53:50

Én csakis írásban kommunikálnék velük.

Megírnám, hogy 1) a feleség, akitől a pénzt várják halott,
2) ez a tény anno le lett tisztázva, amit papírokkal alá tud támasztani. A papírokat per vagy behajtás esetén fel tudja mutatni.
Ezek után sok sikert kívánnék a behajtáshoz.

Írtam már ilyen hangnemben levelet a centrum parkolónak, nem is szívóztak utána. Tapasztalataim szerint ilyenkor valahogy megjavul a "gépezet", és képbe kerülnek.

Nem kell megijedni, ha igazunk van, és erről papírunk is van, nem tudnak mihez kezdeni a ge*ik. Elkezdhetnek perelni, de nekik lesz kidobott pénz, ezt ők tudják a legjobban, ezért néznek utána egy megfelelő hangnemben megírt levél után.

Egy kérdésem van csak: de miért az OTP-nél van számlája, mikor 1989 óta ezer normálisabb bank közül lehet választani.

zoli_ 2010.09.27. 17:08:25

@Zelefánt:
A tartozás soha sem évül el???

5 év a ptk szerint, ha közben nem küldenek felszólítást. De azt nekik KELL bizonyítani, hogy küldtek felszólítást.

SzG-1978 2010.09.27. 17:09:27

Nekem meg nagynéném halála után volt pár köröm az OTP-vel, mert nem tudnak számolni, pedig még közgazdász végzettség sem kell ahhoz, hogy megértse valaki: ha van haláleseti biztosítás egy hitelhez, és az az elhalálozás napján fennálló tartozást téríti meg, akkor az után nem lehet kamatot számolni, hiába nem másnapi program a hagyatéki tárgyalás.

Más: ha örökös vagy, akkor öröklöd az adósságot is, mértéktől függetlenül. Ha nagyobb, mint a vagyon, akkor le kell mondani a hagyatékról, és minden más örökös is lemond utána, végül az állam az örökös. De ilyen nincs sehova leírva, hogy csak annyi adósságot követelhetnek rajtad, amennyi az örökölt vagyon volt. (Polgári tvk. nem tudom hányadik paragrafusai, a vége felé van, régen olvastam. Érdemes elolvasni, mindenkit érint, és csak kb. négy oldal.)
Üdv.

zsíragy 2010.09.27. 17:41:52

Köcsög az OTP... bár mondjuk a többi bank is egy szarházi... mikor jön el az az idő Magyarországon, hogy mondjuk megnyitok egy számlát 5000 forinttal, és semmilyen tranzakciót nem csinálok, akkor mondjuk két év múlva is minimum 5000 forint lesz rajta?

neked ugatok 2010.09.27. 17:54:22

szerintem egyszerűen nem kell egy fillér tartalékot sem hagyni a számlán, csak kérni a megszüntetést, kivenni a pénzt hogy nulla Ft maradjon rajta, és viszontlátás.

utána írogatnak az elhunytnak amit akarnak

Tomi1973Wien 2010.09.27. 18:08:25

seggarcok.

feljelenteni mindenkit, akit csak lehet.

erdemes a penzugyi felugyeletet, mint a bankokat ellen orzo szervet, belevonni, mert ekkor nekik mar csak hivatalbol is kotelesseguk eljarni.

hal1fan 2010.09.27. 18:40:11

...ez is egy vélemény..

otp-vel kapcsolatban csak rossz tapasztalataim vannak, de emiatt váltottam bankot sok évvel ezelőtt. mint ügyféllel rendkívül udvariatlanul bántak velem, nem is tűrhettem. ha egyszer belőlem (is) élnek, viselkedjenek! én is azt teszem mindenhol... soha többé otp...

Id. Lencsés István 2010.09.27. 19:18:38

Kérlek indítsál egy pert, tudok segíteni, nem kerül semmibe, ajánlok egy jó üyvédet.

Id. Lencsés István 2010.09.27. 19:19:47

Persze, ha van bizonyítékod, amit leírtál meg is tetted.

Id. Lencsés István 2010.09.27. 19:20:54

@Tomi1973Wien: Ez is jó, csak nincs belőle + pénz.

mis 2010.09.27. 19:23:07

Bocs,ha nem igaz, de úgy tudom, hogy az örökségről jogodban áll lemondani. Tehát ha a végeredmény pozitív, akkor örökölsz, ha negatív (általában) lemondanak róla. Ilyenkor felajánlják a köv. örökösnek és ha sorban mindenki lemond róla, akkor az állam vállalja át az öröklést.

Id. Lencsés István 2010.09.27. 19:25:36

@SzG-1978: Nagyon jó! Gondolom, ha nem így lenne, ahogy írod, akkor felvennék 100 000 000Ft-ot, vennék rajta egy autót és mindenemet a Bankra hagynám.

v2peti 2010.09.27. 19:35:27

Nem csodálkozom. Én olyant tapasztaltam, hogy a rutinjuk a hagyatéki ügyben olyan volt, mintha az ügyfelek 99%-a örökké élne, és ötévente lenne egy haláleset. Amikor rákérdeztem, hogy tényleg így van-e ez, akkor azt mondta az ügyintéző, hogy korábban a másik otp-fiók intézte a hagyatéki ügyeket!
Na de, egyfelől itt volt a számla, másfelől meg nem egy falusi egyablakos fiókról volt szó, hanem van ott ca. 12 ablak, azaz kéne lennie megfelelően képzett ügyintézőknek!

cbc 2010.09.27. 19:36:26

Bocsánatot kérek előre is, de a posztírónak egy alapvető tévedése van.

Az OTP NEM BANK!

Az OTP egy ilyen nagy népi pénzgyűjtő szövetkezet, ahol szeretik, ha az ügyfelek a fiókba járkálnak ügyet intézni, szolgáltatásaikat pedig rohadt drágán, sok apró költséggel, de összességében magas árfekvésben nyújtják.

olyan 8 éve hagytam ott őket, cégestől, mindenestől, azóta semmiféle banki problémám nincs.

strappa 2010.09.27. 19:42:28

Vigyázni kell a bankokkal, mert ilyen régen elfeledett ügyeket, filléreket szeretnek lenyelni, majd az 5 éves elévülés előtt gyorsan intézkednek és az ember hanyatt dobja magát, hogy milyen költségeket, kamatokat terhelnek rá később.

ubu1 2010.09.27. 19:46:11

Csodálom, hogy valakinek mindez még meglepetést okoz. Aki esetleg még nem tudná, annak elmondom: Magyarországon a kereskedelmi bankok korrektség szempontjából két csoportra oszthatók. Az egyikbe tartozik az OTP, a másikba az összes többi. Az első csoport tagja(i)nál NEM helyezünk el betétet, NEM veszünk fel hitelt, és lehetőség szerint széles ívben elkerüljük őket! Akkor sem, ha többet ígér; akkor sem, ha olcsóbb; akkor sem, ha az ügyintéző boci szemekkel néz; és akkor sem, ha Csajágaröcsöge alsón látszólag nem lenne más választásunk. A második csoport különböző ajánlatait a mindenkor kondíciók alapján, racionálisan értékeljük, és igényeinkkel összhangban választunk a lehetőségek közül.

Az embereket szintén két csoportra osztjuk. Az egyikbe azok tartoznak, akik ezt már saját tapasztalataik alapján egy életre megtanulták, a másikba pedig azok, akik ezt mások tapasztalatai alapján megértették és újra-és-újra megerősödnek ebben.

Kozmokrator · http://www.tudtad.com 2010.09.27. 19:47:59

Azért mégse a 80-as években élünk. PSZÁF, ahogy az első írta.

Martian (törölt) 2010.09.27. 19:52:49

@ier6w7i: de ha lezárult az örökösödési eljárás és minden át lett írva az örökösök nevére, akkor tényleg coki a banknak!

j311 2010.09.27. 20:11:12

@zezse: "az örökös az örökség erejéig felel az örökhagyó tartozásaiért."

Ez a mondat azt jelenti, hogy ha az örökös lemond az örökségről, akkor a tartozásokat abból fizetik ki és nem követelhetnek többet.
Ha viszont az örökös elfogadja az örökséget, akkor vele együtt az összes tartozást is megkapja, ami lehet több, mint az örökség.

lutria 2010.09.27. 21:40:43

Amikor én szüntettem meg az otp-s számlámat nekem kellett fizetnem 1400 ft-ot hogy lenullázuk a számlát,azután mégis kaptam számlakivonatot amin viszont szerepelt egy összeg amitől úgy szabadítottak meg hogy 2-3 hónap alatt otp direkt havidij és számlavezetési dij stb.címszóval apránként levontak.

McK (törölt) 2010.09.27. 21:54:26

@lutria: Ez csak annyit jelent,hogy a számla NEM SZŰNT MEG,megszűnt számláról ugyanis NEM kapsz kivonatot,NEM vonnak le róla havonta semmit,hisz nincs miról,NINCS mit!
Jó reggelt..

cat540923 2010.09.27. 21:56:18

...2 éve meghalt a fiam, 2008.júliusban!!...még nem volt VÁLSÁG!!....bejelentettem, és MINDEN papírt beadtam...DECEMBERBEN szüntették meg a magánnyugdij számláját !!...a júliusi 1,2 millió helyett kifizettek 800 ezer Ft-ot!!!2009.JANUÁRBAN!!! ez - 400 ezer!!!.....nem volt erőm tovább utánajárni......O T P = RABLÓBANDA....költsék gyógyszerre.......

Mylady 2010.09.27. 22:04:31

@SzG-1978: Ezzel a lemondással vigyázni kell, mert ha kiskorú is van a listán (az örökösök között), akkor nem működik. Nekünk legalábbis azt mondta anno anyám halálakor a közjegyző, hogy a kiskorú örökös esetében a gyámhatóság az illetékes. És akkor tutira nem lesz lemondás.

Bruno 2010.09.27. 22:06:31

Tudom, hogy már leiírátk, de nem kell semmi mást tenni mint: PSZÁF, PSZÁF és PSZÁF. A bankok semmitől nem félnek annyira mint a felügyelettől.

kpista 2010.09.27. 22:20:22

1980 körül volt egy Trabim, annak volt egy CASCO-ja, amit az OTP vont le csoportos beszedési mb-sal. A Trabit totálkárosra törtem, emiatt lemondtam a CASCOt. Ennek ellenére, kb. 6 egyeztetés után legalább 5 évig még mindig levonták, addig, míg - főleg emiatt - meg nem szüntettem a számlámat az OTP-nál.
A csúcs, hogy 2008 elején még mindig kaptam egy felszólítást, h a hátralékomat, ami már rettentő nagyra nőtt, azonnal fizessem be. Felhívtam őket, hogy a nem létező számlám nemlétező megbízása alapján akkor most mit tegyek?? :-)

Alices 2010.10.22. 12:40:51

Durva hogy mennyi mindent megengednek maguknak a bankok:S Merész vállalkozás hitelt felvenni manapság. mindenhonnan csak a rosszat hallja az ember. Bár nyilván azt senki nem mondja/írja le hogy de jó volt fizetni xy banknak a törlesztést:D:D

mufin34 2010.11.03. 11:23:48

Azért ez elég kemény, a bankok semmire nincsenek tisztelettel, bár ez talán nem hat újdonságként.

nemecsek ernő áruló 2010.11.15. 12:39:29

@Odüsszeusz: Nem értem. Én bementem. Ott voltam fél órát. Kijöttem, azzal a tudattal, hogy egy 0 Ft-os számlaegyenleg még ki fog érkezni a címemre (valóban) jelezvén, hogy megszűnt a számla. Csak határozottnak kell lenni, a megszüntetés költségeit meg helyben fizetni, biztos, ami biztos, mert az OTP azért is von le pénzt, ha csak parkol a számlán az összeg.

renitencs 2010.12.28. 10:57:10

Többször jártam adatokkal dokumentumokkal a számlavez.fiókban. Kaptam szóbeli ígéretet, eredmény nélkül. Hallgattam kétszer zenét a telefonos ügyfélnemszolgálati szám percig- egyszer sikerült emberrel is beszélnem - tökéletes tájékozatlanságot mutatott-, egyszer azt a választ kaptam az automatától, hogy a megadott számú folyószámla nem létezik. tegnap este újabb ajánlott levélről találtam értesítést. NEM veszek át több küldeményt halott nevében! A "reagált az OTP..." blabla csak ködösítés volt!

renitencs 2011.01.21. 11:44:39

A zaklatás folytatódik.

renitencs 2011.03.20. 23:07:26

Újabb tértivevényes levél. Nem vettem át, helyette levél Csányi Elvtársúrnak!
süti beállítások módosítása