Nincs nyár horvát nyaralási botrány nélkül: ezúttal per lesz a lenyúlt 15 ezer forintból? Kommenteket ide, sztorikat a blog@penzcentrum.hu címre várunk...

 

Tisztelt Szerkesztők!

Kérem, tegyék ki oldalukra levelemet, hogy mások ne járjanak úgy, ahogy én.

Közel egy hónapja nyaraltuk Horvátországban, apartmanban szálltunk meg a barátnőmmel az Adriasky-jal. Elvileg ők a legnagyobb szállásközvetítő 13,000 szállással, bár azok után, amiket megengedtek magunknak, már kételkedem ebben.

A velük való kapcsolat során sokszor megpróbáltak átverni, egy ideig sikerült kivédenem az ilyesmit, de úgy tűnik, a végén sikerült nagyjából 15 ezer forinttal megrövidíteniük. A dolog úgy kezdődött, hogy az eredeti szállás lefoglalásakor közel 70 euróval nagyobb számlát állítottak ki nekünk, mint ami az árlistán szerepelt. Szóltam, kiállították újra, betudtam annak, hogy próbálkoznak.

A következő az volt, hogy mintegy 5-6 nappal az indulás előtt felhívott a közvetítő, hogy nincs meg a szállás, amit kinéztünk (később jártunk arra a barátnőmmel, tele volt a parkoló német rendszámú autókkal). Pozitív volt, hogy ajánlottak másik apartmant, de az már nem milyet. Szerintem a háborús menekültek is jobb körülmények között lakhatnak. Természetesen nem fogadtam el, hogy ilyen helyen töltsük nyaralásunk a barátnőmmel, akivel hónapokat spóroltunk erre az útra.

Hosszú keresgéléssel sikerült találjunk egy olyat, ami megfelelt, és szabad volt. Erre a helyre is mentünk, ami bár végül is megtette, de azért itt is probléma volt, hogy a honlapon szereplő konyhai eszközöknek negyede sem volt megtalálható. Az ára mintegy 14-15 ezer forinttal volt alacsonyabb, mint az eredeti, már kifizetett szállásunké, de erre is nekem kellett felhívni a figyelmet, mert az Adriasky simán közölte, hogy ugyanazon az áron kapjuk, mint az eredetit. Miután már ingerülten közöltem, hogy a különbözetet adják vissza, ígéretet kaptunk, hogy a helyszínen, amikor átvesszük a szállást megkapjuk készpénzben, mondván az utalás nekik pénzbe kerül.

Természetesen nem várt senki minket semmilyen pénzzel, a közvetítő egyszer járt arra, amikor a tulajjal a papírokat elintézte, és ekkor közölte velünk, hogy akkor elfelejtette, de másnap reggelre visszahozza. Utolsó napig nem hallottunk róla, pedig sokszor próbáltuk a megadott számon elérni, majd akkor megállapodtunk, hogy indulás előtt 9-re odahozza a pénzt. Másnap 11-kor (tehát két órával a megbeszélt időpont után) kaptam egy sms-t, hogy nem hozzák a pénzt, majd átutalással rendezik később, ja és amúgy jó utat kívánnak.

Miután mindvégig be volt ígérve nekünk a pénz készpénzben, ezzel számoltunk eleve, benzinre éppen, hogy maradt pénzünk, hogy valahogy hazautazzunk, komolyan nem sokon múlott, hogy hazaérkeztünk. Azóta semmit nem hallottunk sem a pénzről, sem az Adriasky-ról, a telefont nem veszik fel, e-mailre nem válaszolnak, pedig rengetegszer próbálkoztam elérni őket.

Peren gondolkozom, bár nem tudom, elérek-e valamit, lesz-e ebből nekem valaha pénzem vissza.
 

 

 

A hasonló történeteket küldjétek a blog@penzcentrum.hu címre!

Címkék: utazás per botrány horvát nyaralás apartman adriasky

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr52568935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gentry 2008.07.15. 22:22:52

Nem értem a panaszkodókat, hisz tudniuk kellene, hogy Horvátország = Balkán. Nem kell csodálkozni...

méhecske 2008.07.21. 08:39:36

Kedves Mindenki!

Az Adriasky valóban csaló társaság,de mi sajnos sokkal rosszabbul jártunk!Megbízva bennük,mert eddig sehol nem lehetett róluk rosszatt hallani,előre átutaltuk a nyaralás teljes összegét,ám nincs visszaigazolás,nincs a szállás lefoglalva(kiderült máshonnan),és a pénzünk(550 euró!)is ugrott!!!
Ha valaki tud segíteni ezügyben,mit lehet tenni,hogy lehet perelni,visszakövetelni,szívesen várjuk a választ!A többieknek pedig okulásul:SOHA ADRiASKY!!!

Gáspár Róbert ZMTE · http://www.zmte.org 2008.07.28. 17:59:20

Én is beleestem a hibába hogy ehhez a céghez fordultam.


Mindenkinek ajánlom a tiszteletbeli koncult Ivo Stanicic-ot Splitből!!!
Ő ügyvéd is egyben és ez igazából jogi eljárás nem konzulátusi ügy:-(


hungconsulate.st@email.t-com.hr
tel/fax:+385/0/21 4800 19

Én már felszólíttattam vele az utazási irodát, hogy amennyiben nem fizet perelek. Ígértetet kaptam a teljes összeg visszatérítésére a "cégvezető" Megyesitől igaz ez nem az első tőle.

Ha nem fizet együtt kéne beperelni.
süti beállítások módosítása