A magyar kisnyugdíjasok problémáit már senkinek nem kell bemutatni, ennek ellenére sokan talán elképzelni sem tudják, hogy miként lehet kijönni - ellátástól függően - napi egy-kétezer forintból. Az élelmiszerek folyamatosan drágulnak, a rezsi a fűtés miatt különösen télen elviszi a nyugdíj nagy részét, a többség egyik napról a másikra él. Egy távolsági buszokon rendszeresen utazó diák különös jelenségre lett figyelmes, amit velünk is megosztott. Ismét kiderült, hogy a kisnyugdíjasok találékonysága nem ismer határokat, bár ez a spórolási trükk nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

"Gyakran járok távolsági buszokon és látom, hogy a forgalom a hideg évszakban meglehetősen megnő. Az ingázó utazóközönség korösszetétele is megváltozik telente, idősek töltik meg az üléseket, újságot olvasnak vagy élvezik a kilátást. Elgondolkoztam, hogy miért is kell átadni a helyem, miért is kényszerülhet ilyen távolság leküzdésére az elméletileg igencsak megfáradt nyugdíjas. Nem bosszantana a dolog ennyire, ha nem a legforgalmasabb időszakban utaznának, amikor diákok munkába járók próbálnának eljutni valahova.


Nyugdíjasaink világlátó kedve nem függ a forgalomtól, egy buszsofőr elmondta, hogy a hidegben egyre több regisztrációs jegyet ad ki. És a közlékeny beszélgetni vágyó öregek el is panaszolják, hogy „jobb a buszon ülni melegben, mint a hideg lakásban”.

Így utaznak a nagyik, mi meg átadjuk a helyünket, a kényelem adott.  Szívhatunk állva egész úton és még fizettünk is érte. Mit csinálhatnak a mamák, papák a célállomáson? Engem is nagyon érdekelt ezért meg is kérdeztem a buszsofőrtől tud-e valamit. Ő mondta, hogy max vásárolnak valamit, mintha a sarki üzletben lennének, vesznek egy kenyeret vagy szalámit, de indulnak is vissza még ugyanazzal a busszal. Várja őket az otthon hidege, ahol meglehet tervezni a másnapi utazást.

Úgy tűnik a fűtési számlán lehet így spórolni. Bennem sem él már kandalló mellett kötögető nagyi képe, le kellett cserélnem a kalandor, utazó mamára, aki Debrecenben lakik, Miskolcon veszi a tejet, Kecskeméten a kenyeret és ki tudja hol tölti még a napjait.

Mikor küldik a nyugdíjasoknak a kedvezményes utazási utalványt?

Ezzel a kis élményemmel szeretnék üzenni az utazásra vagy melegre vágyó nyugdíjasoknak: legyenek kedvesek ne a legforgalmasabb időszakban nekivágni a mindennapos melegedő utazásnak! Többet én se várok el, továbbra is átadom a helyem, de én sem teszek félre nyugdíjas éveimre, remélem nekem is legalább meleget ad majd az ország összes buszülése.

A buszsofőr bá még egy érdekességet elmondott: a Hajdúszoboszlóról induló járatok utasai gyakran kérnek regisztrációs jegyet (ami nem is csoda, hiszen reumát gyógyítani megy oda minden idős), csakhogy németek, lengyelek is tökéletes magyarsággal teszik ezt. Úgy néz ki, hogy nem a gulyás, a szia vagy a szilvapálinka lesz az első megtanulandó szó külföldi vendégeinknek, hanem a regisztrációs jegy!
 

 

Címkék: utazás válság szívás fizetés szivatás özvegy nyugdij portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr352698642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Széll Kálmán Terv: Mi van a csomagban? 2011.03.01. 13:33:32

  Amikor januárban a kormányzati takarékosság várható irányait (no meg az elmaradhatatlan csomag, nemcsomag, megszorítás, nemmegszorítás verbálbűvészkedést) boncolgattuk, a mai bejelentéseknek csak egy részét, a gyógyszerkasszára, a korkedvez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2011.03.01. 08:18:57

többek között ezért is kéne megszüntetni az ingyenes utazgatást...

heetmagyar 2011.03.01. 08:30:30

Régi, Horn Gyula miniszterelnöksége óta meglévő, népszerű, de méregdrága és igazságtalan dologról van szó. Az autós "nagyfejűek" persze nem érzékelik ezt a visszásságot. Ezért örülök, hogy lehozták a cikket. Aki megszünteti az utazási kedvezményt, a nyugdíjasok választáskor kiejtik a hatalomból. Az Uniós előírás kiejtésére volna technika (Magyarországon minden Uniós polgárnak jár a kedvezmény 65 év felett), amit a parlamenti pártoknak egységesen támogatni kellene. Emellett szerintem mindenképp szükséges lenne utazásonként a Bajnai féle 10%-os regisztrációs díj, amit nem mertek bevezetni.

Überspannung 2011.03.01. 08:42:54

mit akartok má, a testmelegükkel fűtik a buszt, így a buszjáratok spórolhatnak a gázolajon :)

djukel 2011.03.01. 08:46:10

nem a buszozó nyugdíjasokra kellene haragudni

Kivlov 2011.03.01. 08:52:54

@djukel:
Ez nem harag, hanem egy irracionális, irreális szavazatvásárló osztogatás felszámolása lenne.
Semmi sincs ingyen, aki utazik, fizessen (kivéve mondjuk vakok és egyén „sérültek”). Vagy ha csináltatsz 65 évesen egy jogsit, az ingyenes? nem. Pedig ugyanolyan állami szolgáltatás, mint mondjuk egy MÁV utazás…

Sir Galahad 2011.03.01. 09:00:45

Hm, tulajdonképpen egyetértek, szüntessék meg azt, hogy az öregek a buszra járjanak melegedni - az nem arra való, hanem utazásra. A kérdésem a szerzőhöz mindössze annyi volna, hogy ez esetben cserébe hogyan oldaná meg, hogy az érintett kisnyugdíjasok tudják fűteni a lakásukat?

FayeFaye 2011.03.01. 09:07:05

Engem a belvarosi "nenik" idegesitenek, akik ott laknak a 60-80nm lakasban, a kozgyulesen meg mindig sirnak, hogy nekik nem telik a kozos koltsegre, mert o kisnyugdijas, de nem koltozik el, es nem erti meg, hogy tizmilliokat er az a lakas, amit annakidejen fillerekert vett meg karpotlasi jegyen. Kozben meg beszakad a teto. De majd a Fidesz megcsinalja. Sajat kezuleg.

Keloid · http://freecom.blog.hu 2011.03.01. 09:08:27

Sok empátiamentes idióta, azon kellene inkább háborogni, hogy idős emberek tengődnek a létminimum környékén!

Szánalmas retardált majom mindenki, aki hagyja, hogy a társadalmi csoportokat a hatalom egymás ellen fordítsa, ez csak nekik jó, mindenki másnak sz.r!

Janovszki Zsolt 2011.03.01. 09:08:43

már bocs, de nincs abban semmi meglepő, hogy külföldiek is kérnek regisztrációs jegyet, tudtommal minden eu állampolgárra vonatkozik a 65 év feletti ingyenes utazás(ami mind a magyarokra, mint az EU állampolgáraira vonatkozóan egy hülyeség, borzalom, de ettől még ez a helyzet), örüljön neki a buszsofőr, hogy megtanulták.

OkoskaTo:rp 2011.03.01. 09:09:59

Az miért van, hogy a BKV buszain ronggyá fagyjuk magunkat spórolásból, a távolsági buszokon meg szauna van? Ha a Volánok is a BKV példáját követnék, egyből nem lenne tele nyugdíjasokkal az összes busz. Aki fiatal, az úgyis jobban bírja a hideget pár órán át.

@Sir Galahad: Szlovákiában vagy Romániában az itteni töredéke a nyugdíj. Az ottaniak is képesek rá valahogy.

Kivlov 2011.03.01. 09:16:24

@Keloid:
A nagy empátiával + szolidaritással az ország a csőd szélére jutott, ennyi. Abból nem élünk meg. De ha olyan empatikus vagy, adok egy számlaszámot aztán utalhatsz valamennyit a devizahitelembe (amit mellékesen gond nélkül fizetek, mert ésszel vettem fel).
Amúgy meg egy fentebbi bejegyzés az igaz. A legtöbbnek akkora lakása van, ami 3-4 emberre lett véve / tervezve. Ő meg ott lakik egymaga és sír, h sok a rezsi. Kurcsi szállóigéjét kéne követni: „…el lehet menni…”

fidesz friend 2011.03.01. 09:18:05

@Kivlov: hát ha semmi sincs ingyen (és én ezzel egyetértek), akkor a gyerekek neveléséhez sem kell állami támogatást adni. javaslatom: egyazon a napon megszüntetni az összes költségvetésből nyújtott család támogatást és adókedvezményt, a járulékot nem fizetők (és sose fizetett) eü. ellátását valamint a nyugdíjasok ingyenes utazását. utadban vannak az öregek? nosza, lődd le őket. nem akarod átadni a helyedet? akkor csak álljon a kismabérletes terhes nő is. milyen alapon adsz az egyiknek és veszel el a másiktól? inkább holnaptól fizessen mindenki mindenért, de teljes árat a porontyaiért is!
elegem van az alávaló nyuggerezésből....

Kivlov 2011.03.01. 09:18:30

@Sir Galahad:
én hogy oldom meg hogy 380 ft egy liter berzin? a kutyát nem érdekli.
majd megoldja ahogy akarja. szakítani kéne már azzal a felfogással, h az állam egy szeretetszolgálat...

OkoskaTo:rp 2011.03.01. 09:24:44

@fidesz friend: A gyereknevelést azért szokták támogatni, mert majd ők fogják fizetni a TE nyugdíjadat. Ha már a magánpénztárat államosították a barátaid.
De igazad van, vonjuk meg a családtámogatást, és nyugdíjas korodban csak azok befizetéséből kapjál nyugdíjat,
1. akik kb. egy-másfélmillióval kevesebben lesznek, mint a mai népesség,
2. akik nem tudják eltitkolni a jövedelmüket az emelkedő járulékteher alól,
3. akiknek a harmada-fele nemzetiségi lesz (nézz csak körül, mi a gyerekek aránya az általános iskolákban!),
4. és mindezt a mainál több nyugdíjas korúra szétosztva.

magyar bucó 2011.03.01. 09:24:49

Az ingyen buszoztatás a legkevésbé jó megoldás a fűtési problémákra.
Semmit sem szabad ingyen adni, ami pénzbe kerül, mert irreális használatra ösztönöz.

ügyes-bájos 2011.03.01. 09:25:59

én az agresszív, ingyenélő kismamákat unom, akiket én tartok el, hogy kedvükre basszák el a napjaikat.

szüntessenek meg minden segélyt és juttatást, dögöljön meg mind.

magyar bucó 2011.03.01. 09:26:36

@OkoskaTo:rp: Hosszabb utakon a motor hűtővize ingyen fűti a járműveket. Plusz fűtés a helyi járatokon kell, ahol 200 méterenként az összes ajtót kinyitják és kiengedik a meleget.

Muad\\\'Dib 2011.03.01. 09:30:46

@Kivlov:
Figyelj te nagyon gyengeelméjű hülye. Legalább arra vedd a fáradságot, hogy utánanézel, vajon milyen választási lehetősége volt annak, aki az élete 30 évét a horngyuszi, kiszgyurcsánypityu féle szocializmusban tengette. Ha nagy mázlija volt kapott egy távfűtéses lakást 10 év várakozás után 25 éves OTP hitelre. Ezeknek ma a fűtési díja bőven 20 000 Ft felett van telente. 2 éve az átlag öregségi nyugdíj nem érte el a 80 000 Ft-ot. Aki egy életet végigdolgozott aligha tehet róla, hogy szétlopták az országot e feje fölül. És vannak olyanok, akik valóban utaznak azért, hogy 100 Ft-al olcsóbban kapjanak meg valamit. Az rendben van, hogy csúcsidőben illene bevezetni, hogy fizessenek. De az önhibájukon kívül ilyen helyzetben lévő emberekről ilyen stílusban beszélni, az hűen mutatja, miért van szarban ez az ország. De nyugodt lehetsz, nem vagy egyedül ezzel a hozzáállással, szóval reménykedj, soha nem kerülsz bajba, mert a hozzád hasonlóak ott fognak hagyni megdögleni ahol vagy...

ephudd 2011.03.01. 09:33:00

Szép empatikus poszt, meg a kommentek is. A nagyszüleitek újjáépítettek egy országot nektek is a háború után, ti meg lerúgnátok a buszról őket. Ezen múlik, kis barátaim? Azokat a milliárdokat nem sajnáljátok, amiket a bal-jobboldali politikusok tesznek zsebre 2 évtizede felváltva, meg amiket a haveroknak juttatnak? Nagymamáék is budai villát húztak fel a regisztrációs jegyen megspórolt tízmilliókból? Az igazi felelősökkel senki nem foglalkozik, hanem kellenek a bűnbakok: zsidók, cigányok, az EU, Gyurcsány, most meg dédiék. Szánalmasak vagytok, ahogy egész Magyarország az...

Kivlov 2011.03.01. 09:36:24

@Muad\\\'Dib:

Adjak számlaszámot és utalsz, te szolidaritás bajnoka? :D

@ephudd:
na, a másik kedvenc dumám. kit érdekel, h újraépítették? meddig lesz még ez indok bármire is? 2011et írunk, ember! én meg Petőfi leszármazottja vagyok, kérek életjáradékot az államtól a Nemzeti dalért!!! vicc, b+

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.01. 09:36:46

Kb. ezért is ücsörögnek a rendelőkben is gondolom. A dolgozó ember meg szív mert nem tud egy háziorvosi látogatást 2 óra alatt letudni.

Drága jó vizitdíj nekem mennyire hiányzik. :( Hozzá kellene már szokni, hogy semmi nincs ingyen mint a régi rendszerben, mert nincs rá pénz. Nem azt várom el, hogy teljes árat fizessenek csak mégis racionálisabban éljünk az erőforrásainkal.

smartdrive 2011.03.01. 09:39:57

félelmetes, hogy mennyi ember nem szereti a munkáját (jellemzően az szokta kiváltani az automatikus hivatkozást az adóforintjaikra)

2011.03.01. 09:40:04

@heetmagyar: 3 millió nyugdíjas van és ők aktív választók. Nincs az az öngyilkos politikai párt, aki velük szembe merne szállni. Jóreggelt, ébredjünk fel !

2011.03.01. 09:41:08

@ephudd: ostobán demagóg vagy.

Muad\\\'Dib 2011.03.01. 09:42:30

@Kivlov:
Tudod a hozzád hasonló emberek azok, akik egyáltalán nem hajlandóak legalább kicsit utánanézni annak, amiről beszélnek, csak pörögnek a saját szánalmas világukban. Ismét megkérdem. Vajon milyen lehetősége volt annak, aki majdnem az egész életét egy diktatúrában dolgozta le, hogy olyan döntéshelyzetbe kerüljön, mellyel elkerüli, hogy most majd éhen haljon? Szerinted aki egy elnyomó rendszerben önhibáján kívül került a mostani helyzetbe, nem számíthat a társadalom támogatására? Mert, ha így gondolod, akkor minden magyarázkodásoddal együtt egy valami biztos nem vagy. Demokrata...

driopios 2011.03.01. 09:45:43

Nem is értem ezt az egészet, hiszen a szőke nő már megvédte mindenkinek a nyugdíját!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.01. 09:48:06

A handabanda Orbán kormány eddigi "sikerei":
Íme egy gyors leltár, amely messze nem teljes.

Az alkotmány szétverése, új, konszenzus nélküli pártalkotmány szerkesztése. Schmitt Pál a Sándor-palotában. Megfigyeléssel fenyegetett köztisztviselők, visszamenőleges 98 százalékos adóztatás. Az alkotmánybíróság szétverése, amely immár korlátozottan ellenőrizhet, ha akar egyáltalán. Pártkatonák a Költségvetési Tanácsban, az Állami Számvevőszékben, a médiatestületben, az ügyészség élén. Botrányos médiatörvény, amely nem más, mint a cenzúra bevezetése, pártos lett a "közszolgálati" hírszolgáltatás. A sajtó munkájának akadályozása a Parlamentben, házi DJ-ből tévéintendáns.

Béremelés ígéretével becsapták a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat. Szétverik az oktatási rendszert, vegzálják a kórházigazgatókat, semmibe veszik a szakszervezeteket. A magáncégeket kommandóval fenyegetik, mintha bármi közük lenne ahhoz, hogy egy magáncég kit és mennyiért foglalkoztat. Akire éppen vonatkoznék egy törvény, azonnal egy lex-Akárki létrehozásával mentesítik. A brutális válságadók bevezetésével nemzetközi károkat okoztak, emiatt csökkent a hitelezés és nőtt a banki, a telekommunikációs szolgáltatások ára. Megbukott a cselédadó, ellopták a magánnyugdíjakat. Lassan egy éves munkásságuk alatt nőtt az ország kockázati felára és az államadósság. A hitelminősítők éppen a bóvli fölé árazták be az országot. Az előző ciklusban folyamatos építkezés folyt, a kormányváltás óta az uniós fejlesztések gyakorlatilag leálltak. (Ami épül: Mercedes, Audi, még Gyurcsány, majd Bajnai hozta ide.) Az egészségre káros hamburgerfogyasztást korlátozzák, de pálinkát bárki pancsolhat. Forintpusztító mondataikkal bedöntötték a devizahiteleseket, azóta sincs a gondra megoldás.

Rosszabbul élünk, mint egy éve: jóval drágább az élelmiszer, a benzinár az egekben, nő az infláció, egyre több embernek gond a mindennapi élelem beszerzése, a lakás fenntartása. Cserébe az egykulcsos adóval az emberek háromnegyedének csökkent a bére. Viszont Orbánéké nőtt. Nem kicsit, nagyon.
Szociális érzékenységükre jellemző a kétmillió forint feletti bér, az urizáló dolgozószoba, a havi 600 ezres Audi, az adósságban úszó önkormányzatok, néhol az adófizetők a cimborák perköltségét is kifizetik. Megbízási szerződések születnek a haveroknak a zuglói 40 milliótól az NFÜ-s kétmilliárdig. Kétes múltú elszámolók jelentenek fel mindenkit, de az esztergomi Meggyes esetében elfordítják a fejüket. Terrorelhárításnak nevezett házi kommandó létrehozása.

Magyarország nemzetközi tekintélye romokban. Szégyen, ahogyan a miniszterelnök Strasbourgban viselkedik, az uniós elnökség teljes kudarc. Orbán bűne, hogy elmarad a gödöllői csúcstalálkozó. A kettős állampolgárság diplomáciai gondokat okoz, a szavazati jog megadása megosztja a határon innen és túl élő magyarokat, ráadásul igazságtalan az itt adót fizető anyaországiakkal szemben. Szétverték a filmgyártást, az Operát, a színházi struktúrát pártkatonákkal töltötték fel, lapjaik támadják leghíresebb kortárs íróinkat, a filozófusok ellen már per is indult.

És most az elrontott kormányzás miatt a zemberek felkészülnek Orbán Viktor megszorító csomagjára. Egy legyengült, félelemben élő nemzet várja az újabb, "nemzeti megújhodásnak" nevezett kínzást.

Kivlov 2011.03.01. 09:49:06

Újabb kamukifejezés. Mi az, h demokrata? Ez a gyurcsi + szadesz féle fröcsögés? Semmi értelme, max annyi, h 4 évente X-elhetsz.
Sokra megyek vele, mikor balkáni bérek mellett fizethetünk nyugati árakat, többek között a horroradók miatt is, amik szükségesek az állam csecsén élők eltartásához.
Befejeztem. Fel kéne ébredni. Ha nem csökkentünk kiadást, nem rendszabályozzuk meg a C-ket, összedől az egész szemétdomb hamarosan. No, akkor majd jöhetsz a nagy szolidaritásoddal + empátiáddal…

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 09:50:01

"„jobb a buszon ülni melegben, mint a hideg lakásban”. "
Franc tudja, egyszer kifognak egy jó kis 280-as Ikarust, amin nincs fűtés, aztán többet nem buszozik :D

Guszti bá 2011.03.01. 09:50:24

@ephudd: és vajon kik rombolták le előtte? Úgy van, ők maguk.
Erre hivatkozni badarság.
Az igazi felelősökkel meg nem szabad foglalkoni, mert azok tényleg zsidók. Na ez magyarország.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 09:51:54

@BRandom: Jó, akkor legyen fizetős egészségügy, de ne kelljen TB-t foizetni... Ha semmi nincs ingyen, akkor semmi nincs ingyen, de akkor nem is fizetek előre, vakon érte...

Olyan, mint az autópálya. Megépítik a mi adónkból, és még fizessünk érte.

Meg akármi hivatalos irat intézése. Bemész, új személyi, ötezres. Adót mi a francnak fizetek?

Sadist 2011.03.01. 09:52:05

@magyar bucó: Pontosan, amit valaki ingyen kap, az elveszti az értékét. Az értéktelen dolgot gondolkodás nélkül igénybe veszi akkor is, ha semmi szüksége rá.

Bummer 2011.03.01. 09:53:31

Mért nem ülnek be egy könyvtárba?
Ennyire csak nem hülyék.
Szerintem ez kamu.

Muad\\\'Dib 2011.03.01. 09:53:36

@Kivlov:
Persze, hogy kell rendszabályozni. Pl. lehetne csúcsidőben fizettetni. Lehetne az orvosnál kiírni, hogy délutáni rendelésre nyugdíjasok csak sürgősségi esetben jöjjenek. De nem adni valakinek pénz, aki végigdolgozta az életét, majd elvenni a lehetőséget tőle, hogy legalább megpróbáljon olcsóbban kijönni, aztán közölni vele dögölj éhen, így jártál b+, az valami egészen más. Ha ilyen a mentalitás akkor valóban mindegy és én is azt mondom, hajrá bűnözők, emberrablók, gyilkosok irány a banánköztársaság. Mert innen az következik, hiszen akkor mindenki gondoskodik magáról, ahogy tud... Oda nem kéne eljutni.

karip10 2011.03.01. 09:57:29

@Keloid: ...sajnos nagy baj,hogy a legtöbb ember nem elég értelmes,hogy ezeket a dolgokat felfogja...

sztrugackij 2011.03.01. 09:57:31

@Muad\\\'Dib: Rettenetes diktatúrában volt részetek Kádár alatt!Mindenki nyomorgott,jegyre kaptátok az élelmiszert,rettegtetek a szekutól!Ja,várj csak, eltévesztettem az országot!Az Románia volt!
Nekem te ne papolj diktatúráról!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 09:59:26

@sztrugackij: Nem Kádárra gondolt szerintem elsősorban... Kicsit korábban, 50-estől 70-es évekig... De utána sem volt épp' az a fasza világ...

Én ugyan csak a végét értem meg, de máig emlékszem rá, hogy milyen volt, és ma azért sokkal jobb, még megszorítva is.

krausz2 2011.03.01. 09:59:33

A repülőre kellene bevezetni,az ingyenes nyugdíjas utazást és akkor a tömegközlekedés mentesülne...

sztrugackij 2011.03.01. 10:03:06

@Guszti bá: Az igazi felelősök az olyanok mint te.Akik gyűlölettől és nacionalizmustól vezetve a náci Németország mellé álltak és vele együtt buktak.Ráadásul semmiből sem tanultak.

magyar bucó 2011.03.01. 10:03:25

@Kulics: Így viszont nem a párt, hanem az ország lesz öngyilkos.
A nyugdíjas a jövő reménysége, költsük rájuk az összes pénzt!

Sadist 2011.03.01. 10:03:50

@ephudd: A politikusok által zsebre tett tíz és százmilliók sajnos csak csepp a tengerben. Vedd mellé a jogosulatlan rokkantnyugdíjat, a teljesen alkalmatlan hallgatók oktatására fordított pénzt, 0.4-es átlagra kifizetett ösztöndíjat, félmilliós nettó jövedelmű családnak fizetett családi pótlékot, saját lakással rendelkező hallgatóknak kifizetett szociális és lakhatási támogatást, miközben autóval járnak suliba, a "vállalkozók" által elsumákolt jövedelem után járó adót, az okosban, számla nélkül elvégzett munkát. Ezekre nagyságrenddel nagyobb összegek folynak el, csak ezek nem olyan feltűnőek, mint Lézer Jani 900ezres havi luxusautó bérlése és benzinpénze.
Igen, ebben bizony szinte mindenki benne van, diáktól a nyugdíjasig.

Kivlov 2011.03.01. 10:04:34

@Muad\\\'Dib:
Még kérdés a szolidaritás bajnokaihoz:
Az gondolom mindenkinek evidens, hogy a jelenlegi ktgvetési szerkezet hosszabb távon fenntarthatatlan (lesz).
Az állami „vezetők”, politikusok által ellopott összeget konstans nagyságrendnek vegyük, mert egyik kutya, másik eb. (Sőt, jó ha konstans és nem egyre több.)
Mit lehet tenni? Növeljünk bevételt. Felejtős. Az így is magas adók növelése társadalmi elégedetlenséghez, fogyasztáscsökkenéshez, szürke-, feketegazdaság növekedéshez vezetne. Nem lenne érdemi nagyságrendű, fenntartható többlet.
Kiadáscsökkentés? Honnan? Szigorítjuk a korkedvezményes -, rokkant nyugdíjazást, tüntetnek. Elvesszük az ingyenes utazgatást, felháborodnak. Közszférai leépítünk, szakszervezeteznek. Segélyt veszünk el, szigorítunk, polgárháborúznának.
Akkor??? Elő a csoda 5letekkel, szeretetszolgálatosok…

Muad\\\'Dib 2011.03.01. 10:04:58

@sztrugackij:
Na most akkor tisztázzuk. -Egypártrendszer volt? - Igen
-Csuktak le embereket rendszer ellenes izgatásért? -Igen
- Volt választási lehetőséged hogy gyűjtesz a nyugdíjra? -Nem
- Lehetett bármilyen békés tiltakozást rendezni? -Nem

Ha tanulatlan vagy, miért beszélsz egy témáról?

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:05:14

Aki ezt a förmedvényt megírta (meg azt is, aki publikálta) szívesen látnám a tél kihűléses halált halt áldozatainak sorában. Tetvek.

Guszti bá 2011.03.01. 10:05:18

@Nem a gyáva Orbán áll a nép elé a megszorításokkal:
"Forintpusztító mondataikkal bedöntötték a devizahiteleseket"
mit mondjak, ez eddig a legszebb mondatod.
"Terrorelhárításnak nevezett házi kommandó létrehozása.
"
hát inkább, mint az izraeli in-kal
"a színházi struktúrát pártkatonákkal töltötték fel"
hö-hö-hö, ez jó
"lapjaik támadják leghíresebb kortárs íróinkat"
konkrétan kiket is?

Így tovább, régen kacagtam ilyen jót.
Te tényleg azt hiszed, hogy minez a sok sz@r az elmúlt 10 hónap hozadéka és előtte minden rendben volt? Vagy csak most cseppentél ide?

Dark Archon 2011.03.01. 10:05:53

Hát a vizitdíj nekem is hiányzik, tényleg röhej, hogy a nyugdíjasok melegedni meg beszélgetni járnak oda, én meg rohadjak ott 1-2 órát adott esetben lázasan. Meg a klasszikus "csak gyógyszerért" jöttem szöveg, mikor a rendelési idő fele már jó régen időpont egyeztetős, a gyógyszer igény meg véletlen épp elég kiszámítható dolog, mégis az akut rendelésen basszák a rezet.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2011.03.01. 10:06:47

Hát igen, az emberek elbeszélnek egymás mellett, ebből következik számos félreértés, és értelmetlen agresszió. Szerintem:
1. mind egyetértünk abban, hogy nyugdíjasnak lenni ma, kies országunkban nehéz dolog
2. egyetértünk abban is, hogy ha valakinek nincs pénze a lakás fűtésére, akkor is törekedhet az életben maradásra
3. abban is egyetértünk, hogy minden tanulónak és dolgozó embernek érdeke, hogy eljusson a munkahelyére. Különben ez a nyugdíjasok érdeke is, mert az aktív dolgozó ember nyugdíjjáruléka és a nyugdíjasok havi kifizetése között elég szoros az összefüggés
4. a tömegközlekedésen a helyek száma véges (az álló és ülő helyeké is) ennélfogva célszerű lenne ésszerűen megegyezni a két "ellenérdekű" tömeg között
5. a posztoló erre azt a megoldást javasolta, hogy a nyugdíjasak legyenek belátóak, és ne a tanulók, dolgozók csúcsidejében üljenek buszra, hanem egy órával később vagy korábban

Én ebben nem találok semmi kivetnivalót. Mindezt úgy mondom, hogy az utóbbi 15 évben átlag 30 km-es távolságba jártam tanulni-dolgozni, tehát összefutottam már a jelenséggel én is. Lehetne felháborodott sztorikat is mesélni mindkét oldalról, de minek?

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.01. 10:07:15

@Muad\\\'Dib: Ezt a mentalitást csak a te hozzászólásod sugallja. Senki se vonja kétségbe az idősek egy életen át végzett áldozathozatalát, de az el kell fogadnod, hogy ez a rendszer nem jó.

Pl. egészségügyben értékelhetnék ha valaki egészségesen él és vigyáz magára akár ezt támogathatnák, mert a megelőzés fontosabb mint a tüneti kezelés.

Én se azt mondom, hogy fizessen minden nyugdíjjas és otthon fagyoskodjon, de normális jól lekommunikált módon ezt meg lehetne oldani valahogy.

4 év alatt egyszer voltam háziorvosnál és akkor hétre mentem és 11-kor szabadultam. A rendelés fél nyolctól indult az első idős ember már fél hétkor ott várakozott. Ez nem normális és még sokminden más se.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:07:16

@Muad\\\'Dib: te tényleg ekkora barom vagy, vagy csak játszott a tudatlant?
Nézz már körül, te agyatlan segg, hogy most mi van és kérdezd meg anyádat (ha még él), hogy mekkora esélye volt éhenhalni, megfagyni Kádárék alatt!

Muad\\\'Dib 2011.03.01. 10:07:26

@Kivlov:
Egyrészt azon aktív korú emberek, akiknek akaratuk sincs a munkára valóban nem kéne óriási támogatásokat fizetni. Semmi bajom a szigorításokkal, csak ne pont azokon verjék el a port, akik a legkevésbé tehetnek a jelenlegi helyzetről...

Guszti bá 2011.03.01. 10:09:14

@sztrugackij: nem álltam én sehova, nem tudom miről beszélsz. Nem kell személyeskedni.

kukatr 2011.03.01. 10:09:15

@Muad\\\'Dib: A gondolatmeneted akkor fog a Dunába ugrasztani, amikor odáig süllyed a helyzet, hogy el kell dönteni anyádnak vagy a lányodnak adsz enni. Ez pedig lehetséges jövő sajnos.
Kettő: végigdolgozta az életét... a mostani 20-30-40-esek meg majdnem rabszolgaként robotolnak majd minden szektorban, aztán meg a stressztől hullanak mint a legyek még nyugdíj előtt. És közben még nevelj fel néhány gyereket is.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:09:30

@Dark Archon: de jó, hogy ennyire képben van ez a nyugdíjasgyűlölő csőcselék... baszomanyád, mikor jártál utoljára orvosnál úgy, hogy nem az épp aktuális nátháddal mentél el, mert lógni akartál a suliból? Képzeld: a többségük krónikus beteg és valóban csak gyógyszerért megy, amit kb. másfél perc felírni, ráadásul még nem láttam olyan rendelőt, ahol ne a nővérke intézte volna, az orvostól gyakorlatilag függetlenül.

gyárvárosi 2011.03.01. 10:09:36

Szegény kisnyugdíjas, aki kénytelen a buszon melegedni. Hm.Biztosan van ilyen is. De tudok más példát is. Ismerősöm, 87 éves, tizennégy fajta gyógyszert szedett naponta, a negyede nyugdíja erre ment el+ a gyógyszerkassza támogatása! Ez mind mind fontos volt.Aztán egyszer szegény rosszul lett, kórházba került, ahol a kivizsgálások után a kezelő orvosa két azaz két fajta gyógyszer szedését javasolta, írta elő!!Ma az öregúr esze már lassan újra nőkön jár, és nem halni készül!És igen, abban egyt lehet érteni a poszt írójával, hogy nem ez lenne a megoldás, de ugyanez az ismerősöm 45éves munkaviszony után ment nyugdíjba, három műszakban egy gépgyárban volt szerelő laktos, és neki ma alig több a nyugdíja, mint a szomszédasszonyának, aki az akkor kötelező tíz év munkában töltött idő után ment nyugdíjba, miután a férje meghalt, az özvegyi nyugydíjjal+ a saját nyugdíjával elérte majdnem a sok évtizedes munkával szerzett nyugdíj összegét a pénze? Mert ugye szolidárisak vagyunk?De miért csak a kifizetéseknél? És mindig csak azokkal akik a lehető legkevesebbet rakták a közösbe, de a lehető legtöbbet akarják kivenni!

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:12:11

@gyárvárosi:
"özvegyi nyugydíjjal+ a saját nyugdíjával elérte majdnem a sok évtizedes munkával szerzett nyugdíj összegét a pénze?"
Csak tájékoztatásul: az özvegyi nyugdíj kb. egy évig járt már akkor is, amikor apám meghalt, az pedig nem mostanában volt...

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.03.01. 10:12:48

Ja és egyébként ezen döntésekhez nem kell milliárdokat elkölteni. Rengeteg visszáság van ami nekem idegesítő. Pl.: miért büntetnek felárral ha sms-ben veszem az autópálya matricát mikor papírt és időt spórolok vele.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:14:18

Átfutva a kommenteket: napjaink nyugdíjasgyűlölő ifjúsága megérett a pusztulásra. Őszintén remélem, mire ezek eljutnak a nyugdíjas korba, bevezetik a kötelező euthanáziát a munkára képtelen vénembereknek.

phaszfej 2011.03.01. 10:14:45

A hülye, nagyképű nyuggerek miatt tart itt az ország. Amíg ők vidáman és bőségben éltek a hatvanas években, mindenük megvolt, alig dolgoztak, loptak a munkahelyükről, addig mi itt szívunk a stresszben és a pénztelenségben. Szóval páros lábbal kéne őket lerúgni minden buszról és vonatról. Álljanak, bazmeg, adja át a faszom a helyet nekik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:14:56

@magyar bucó: GYES, ingyenes gyermekorvosi ellátás? Ingyenes oktatás? A fiatalokra is van költve.

@Kivlov: Ésszerűsíteni a kiadásokat (nem leépíteni, ha értelmesen elkölteni, ami bejött, mert az ugye manapság a lopáson felül is megvan, hogy idiótán működik, ami működik), és a gazdaság élénkítésébe tolni a bevételeket.

Egyébként meg én azon szoktam filózni, hogy hova a f*ba lesz az adó, amit befizetünk? Mert 50%-os fizetéselvonás mellett már azért valami látszatja kellene, hogy legyen... Ezt sem ártana megszüntetni...

A munkaképes munkanélküliek nagy része azért nem dolgozik, mert nincs hol. Szóval melóhelyek kellenének.

@Atomot az indexre!: Igen, és az miből volt fizetve? Külföldi hitelekből, te szerencsétlen...
...nem párhuzam ez a Ferike, Gordonka, Petike kormányok működésével?
És ki a faszom fizette vissza azokat a hiteleket? Mi? Igen, bingó bazmeg.

gergo1000 2011.03.01. 10:15:50

Sok érv van az ellen, hogy megszüntessék az ingyenes utazást, de a posztban leírtakat érvként felhozni ez mellett....Számomra ez felfoghatatlan. Beteg ez a társadalom. Nem kicsit, nagyon.
Talán ez az egyetlen érv lenne elfogadható az mellett, hogy meg kell tartani az ingyenes utazást.

gyárvárosi 2011.03.01. 10:17:01

@Atomot az indexre!: Az özvegyi nyugdíjróL: a férj / élettárs halála után egy évig a halott férj nyugdíjának az 50%-a jár egy évig, utána a túlélő a halott nyugdíjának a 35%-ra jogosult élete végéig!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.03.01. 10:17:24

@gyárvárosi: Én is ismerek olyan nénit, aki azzal dicsekszik, hogy soha egy szalmaszálat nem tett keresztbe, de több a nyugdíja, mint nekem a fizetésem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:17:33

@phaszfej: Na te se éltél a szopcializmusban, gratulálok.
A gyárakból ma is lopnak, nyugi. Főleg a fejesek.

Amúgy ha szerinted akkor "jól" éltek, hát időutazz egy kicsit vissza, azt' érezd jól magad a 70-es években...
...de ha jobban berúgsz, lehet bevisz a yard b+.

ephudd 2011.03.01. 10:18:04

@Guszti bá: Igen, látod, ugyanígy zsidóztak azok is, akik lerombolták az országot.Csak a bolondok hiszik el az ilyen összeesküvés-elméleteket, de rombolni mindig könnyebb, mint építeni. Csak ezzel a dumával, a demagógiával, a gyűlöletkeltéssel húzzátok lefelé az országot a WC-n. S őszintén? Egyre inkább az az érzésem, hogy oda is való. Akik nem tanulnak semmiből, azok el kell, hogy tűnjenek a történelmi süllyesztőben. Írjatok rovásírással, nyilazzatok hátra, zsidózzatok, cigányozzatok, s nézzétek végig, ahogyan IGAZ MAGYAR honfitársaitok röhögve széthordják az országot.

magyar bucó 2011.03.01. 10:18:12

@gergo1000:
"Sok érv van az ellen, hogy megszüntessék az ingyenes utazást"

Sorold.
Én csak egyet tudok, hogy a nyugdíjasok választók és minden párt a seggüket nyalja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:19:13

@newtehen: Ezt mondjuk én is furcsállom, és nem ártana rendet rakni a kérdésben... Nagynyám nyugdíja 100 fölött van, ő az egész életé (nyugdíj után is) végigdolgozta mint tanítónő. A testvéréé sokkal több, mint az övé, és utóbbinak b+ jópár 10 ezressel több, pedig munkaviszonya a fele, és az is lóf*sz fizetésért...

Na az ilyemiket kellene megszüntetni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:20:10

@ephudd: Na mondj egy igaz magyart, amelyiket mostanában börtönbe varrták?

Ja bocs, hogy mind komcsi volt? LOL

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:20:21

@gyárvárosi: mióta? Mert anyám egy évig kapta, utána egy fillért se.

@ColT: aha, hitelekből... ennek olvass kicsit utána, mert ezt már sokszorosan bizonyították, hogy azok a hitelek javarészt a SZU-ba mentek.
Arról nem beszélve, hogy most mekkora az államadósság és miért? (tudom, tudom: csak a gyurcsány tehet mindenről)

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.01. 10:20:53

@phaszfej: téged valaki fellógathatna egy lámpaoszlopra a pöcsödnél fogva...

phaszfej 2011.03.01. 10:21:08

@ColT: Amelyik ember nem áll ki a jogaiért és el lehet vakítani a jóléttel, mint a szockóban, az ne panaszkodjon, ha vénségére hideg a lakás. Hiszen egy öreget még egy nyolcéves a betonba düöngöl, ha nagyon ugrál a buta barma. Azok az idősek, akiket nem lehetett akkor sem megvezetni, azok ma is jól élnek. Nem haragszom én rájuk, csak viseljék saját tetteik következményét. Pláne, hogy nekünk kell visszafizetni az ő dőzsölésüket.

2011.03.01. 10:22:03

@magyar bucó: Jól mondod, ez zsigereiben egy öngyilkos típusú ország. Itt a sötét ruhában fejkedős egészéletükben-a-férjüket-gyászoló öregasszonyok adják az ívet.

phaszfej 2011.03.01. 10:22:45

@Atomot az indexre!: Bárki megpróbálhatja, kb. 2 másodpercig élne.

phaszfej 2011.03.01. 10:24:08

@ephudd: Legnagyobb szerencsémre.

gergo1000 2011.03.01. 10:26:30

@magyar bucó:
Hu majdnem lehülyéztelek. Ötödszöri átolvasásra sikerült rájönnöm, hogy én vagyok a hülye. Ez van akkor mikor az ember tudja, hogy mit akar olvasni és nem azt olvassa, amit leírt.
Szóval az előző kommentem helyesen:
Sok érv van az MELLETT, hogy megszüntessék az ingyenes utazást, de a posztban leírtakat érvként felhozni ez mellett....Számomra ez felfoghatatlan. Beteg ez a társadalom. Nem kicsit, nagyon.
Talán ez az egyetlen érv lenne elfogadható az mellett, hogy meg kell tartani az ingyenes utazást.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:29:02

@Atomot az indexre!: Hát, hogy most mekkora? 2002-ben majdnem teljesen elfogyott, aztán jött a szakértői kormány...

A SZU-ba menő hitelekről meg nem ovlastam, de az a gazdaság nem nagyon volt képes jólétet biztosítani, az tuti.
Meg nekem a 80-as évekből az van meg, hogy nem volt soha semmi, mindenből hiány volt. És akkor már igencsak laza volt a dolog.

@phaszfej: Vakítani? Megfélemlíteni bazmeg.
Kiállt a jogaiért, jöttek a fekete kabátosok, vitték.

56-ban kiálltak a jogaikért, jöttek a komcsik, tankkal.

magyar bucó 2011.03.01. 10:29:46

@gergo1000: Akkor már inkább üldögéljen a fűtött váróteremben, az sokkal olcsóbb, mint utaztatni őket.

Dezsőjóska 2011.03.01. 10:30:30

Én nem ismerek kisnyugdíjas. Ti igen? Viszont rengeteg olyat aki 2 minimálbérből próbál 2 felnőttet + 2 gyereket etetni, ruházni!
Felejtsük már el ezt a képmutató szar dumát, hogy "kisnyugdíjas"! Ne felejtsük már el, hogy akkor is a fizetésből számolták ki a nyugdíjakat! Akinek kevés a nyugdíja, az akkor sem tett le semmit az asztalra!

Exploiter 2011.03.01. 10:32:46

"Számomra ez felfoghatatlan. Beteg ez a társadalom. Nem kicsit, nagyon."

A nyugdíjasok juttatásainak korlátozásával közgazdasági szempontok miatt én is tökéletesen egyetértek.

Ellenben kurvára igazad van. Ez egy fos-szar világ fos-szar országának fos-szar társadalma.

A posztban leírtakat olvasva... ehh, nyugdíj előtt majd felrobbantom magam a parlamentben, jobb ötletem nincs.

magyar bucó 2011.03.01. 10:33:30

@ColT: A havi 100 000 nyugdíj tényleg nem sok, de sokaknak a nettó fizetése nincs ennyi és ő még gyereket is nevel belőle.

magyar bucó 2011.03.01. 10:34:31

@Exploiter: Inkább a szántóföldön, hogy valami haszon is legyen belőle.

MrFülig 2011.03.01. 10:36:01

Óóó, te jó ég, hogy hogyan termelődött ki ez a sok szemét, sz*r, rongyember, mint ez a Kivlov és a hozzá hasonlók. Nem baj öcsi, neked is megszűnik a jólét az elkövetkezendő 20 évben, ne legyenek illúzióid. És mikor beteg leszel majd és öreg, és egy büdös petákod nem lesz, se enni, se fűteni, hiába gondolod, hogy most a te kurvanagymellényedből a jövőben majd minden kitelik, csak „gazdaságosság” kérdése, de nem. Akkor majd remélem egy hozzád hasonló emberállat fogja aztán lezabálja a húst a csontodról, persze szigorúan gazdasági alapon. Te mit vagy felháborodva? „Sokra megyek vele, mikor balkáni bérek mellett fizethetünk nyugati árakat, többek között a horroradók miatt is, amik szükségesek az állam csecsén élők eltartásához. „
Kapitalista fasz! Nyilván vannak akik az államcsöcsén élősködnek, de pont a nyugdíjasokra rámutatni ebben az ügyben nonszensz. Fagyjon meg az egész családod jövő télen ha még él, aki ilyen primitívnek nevelt! Na körülbelül ennyire érdemes veled vitatkozni is. Sötéten egoista árnyék...
Ja és ez egy osztás, nem diskurzus, szóval csak szálljál magadba, ne erőltesd a választ !

magyar bucó 2011.03.01. 10:37:41

@Atomot az indexre!:

"Egy évig az elhunyt nyugdíjának 60 százaléka, utána legtöbbször 30 százaléka. Viszont nem mindenkinek és nem akármeddig jár."

gyaszportal.hu/cikkek/mennyi-lesz-az-%C3%B6zvegyi-nyugd%C3%ADj

Mikrobi 2011.03.01. 10:37:59

@ügyes-bájos: a te anyádat kellett volna lerúgni a buszról úgy, hogy elvetéljen téged (ő lehetőleg ne sérüljön). De szép is a névtelenség, gátlástalanul lehet gyalázkodni, nem kell félned, hogy meglincselnek a az emberek!

magyar bucó 2011.03.01. 10:39:07

@MrFülig: És mindez azért fog bekövetkezni, mert most nem a jövőre, hanem a múltra (nyugdíjasokra) költjük a nagyon szűkös forrásokat.

Szelid sunmalac 2011.03.01. 10:39:46

Szarok ra, hogy tele van a busz es allnom kell! Vegigdolgozta az eletet es buszra jar melegedni, mint egy hajlektalan. Tudod mit vazze? Kifiztetem 10, mit 10...30 nyugdijas utan a 10%-os reg jegyet, hogy utazhasson a buszon, ha mar futesre sincs penze, aztan akkor pampoghatsz, hogy nincs helyed. De ha meghallom a buszon, hogy jar a szad, eskuszom beverem! Vagy a te nagyszuleid olyan kurva jol elnek?!

magyar bucó 2011.03.01. 10:40:01

@Mikrobi: Apád is inkább sámlit csinált volna helyetted. Szép, értékes ember lettél... :(

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.03.01. 10:42:25

@Keloid: az egymás torkának ugratás szándékos politikai húzás. "oszd meg, és uralkodj"
Ezt kellene terjeszteni az emberek között, mert talán ennek ismeretében várható el az egyetlen megoldás:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Szelid sunmalac 2011.03.01. 10:42:49

@Dezsőjóska: Tenyleg? Talan nem allami alkalmazott/rendor/katona/rokkantnyiugdijas volt mar 40 evesen, hanem mondjuk szakacskent etetett tobbszaz embert egy szanatoriumban naponta, 50 even at! Szerinted ez nem valami? Tudod te megis mennyit kap? Amennyit megszabtak neki. Annyit, hogy pult alol ker parizert is. Pedig be volt am jelentve! Fizette az adokat...Van meg keped ilyeneket mondani te ki pocs?

magyar bucó 2011.03.01. 10:44:10

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: De nagyvonalú vagy. Kifizeted 10-30 embernek az ingyenes jegyet? Igazán gavallér vagy...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:45:11

@magyar bucó: Nem az a nygudíj sok, hanem a minimálbér kevés.

Meg sok olyan kap segíjt, rokkantságit, akinek nem lenne szabad.

Ja a legkeményebb apósom. Katona volt, irodakukac. 50 évesen nyugdíj. Most 56 éves. Anyám meg melós, műszakba jár - ő 55. A fizetése meg kb. a fele az öreg nyugdíjának.
A kurva életbe má' bele.

gergo1000 2011.03.01. 10:45:51

@magyar bucó:
Csak kevésbé megalázó...
Ilyen alapon mehetne nappali melegedőbe is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 10:46:38

@Dezsőjóska: Vagy csak nem nyalta magasra magát. Bár ez manapság is divat, az én főnökeim is olyan kibaszott senkiháziak, hogy egy labdát nem bíznék rájuk, nem hogy komplett részlegeket.

Szelid sunmalac 2011.03.01. 10:46:40

@magyar bucó: Inkabb vagyok gaveller, mint egy tusko fasz, aki meg a meleget is sajnalja egy idos embertol, csak hogy o ulhessen huszonevesen.

Pumakölyök 2011.03.01. 10:48:33

Meg tudom erősíteni: Vértesboglár - Bp - Vértesboglár viszonylatban kollégáim rendszeresen megszívták, hogy a 70 éven felüliek így spóroltak (napi 2 kör). Már több mint 6 éve így ment...

JohnHenry 2011.03.01. 10:49:17

csak az vígasztal a kommenteket olvasva, hogy aki az anyja/nagyanyja korabeli embereket szapulja, jó ha tudja, hogy őt is ugyanilyen sokan utálják.

Mikrobi 2011.03.01. 10:50:00

@Kulics: talán mégis érdemes lenne bevezetni a családosok számára a többszörös választójogot...
@ColT: nem mindegy, hogy mikor mennyit fizetsz. Megtehetnék, hogy a fizetésed 75%-át levonják adónak és minden szolgáltatás ingyen lesz. De akkor mindenki elcsalná a fizetése legnagyobb részét és hetente új személyit csináltatna, csak mert ingyen van. Megtehetnék, hogy nincs adó, de mindenért piaci árat kell fizetni, csak akkor csődbemennél az első kórházi kezelésed alkalmával. Szerintem teljesen jól van, hogy van adó, járulék és egy csomó dologért egy keveset fizetni is kell.
@sztrugackij: látom, te is a rendszer kiszolgálója voltál. Még kezdj el Kádár apánkozni, le is köplek
@Atomot az indexre!: még egy szánalmas bolsevik...

Szelid sunmalac 2011.03.01. 10:50:16

Nem veletlenul akadtam ki a manyup penzek miatt. Mert nem akarok olyan kiszolgaltatott helyzetbe kerulni, mint a mostani nyugdijasok. Nem akarom, hogy hulye, tanulatlan bunkok azon morogjanak, hogy mar megint penzt kell adni az o adojukbol ennek a sok halalerett oregnek. Szep kis vilag. Kivancsi vagyok mennyit tett le az asztalra az aki igy gonodlkodik.

xunilo 2011.03.01. 10:50:17

A kommentek alapján azt hiszem a többség itt nem nagyon jár busszal. Legalábbis ez jön le abból, hogy azt írják hogy így-meg-úgy a FŰTÉS a buszon. Mert hogy az én tapasztalatom az (mondjuk BKV-n inkább, nem távolságin) hogy egyáltalán NINCS fűtés, tízből kb 9*.
Egyébként nekem meg a diákokkal van tele a hócipőm. Miért is KELL leülnie egy diáknak? Hogy kipihenje a mit is? Reggel azt, hogy előtte órákon át feküdt, aludt? Vagy du azt hogy ÜLT egész nap a padban? Vagy este azt, hogy ült egész du az internet meg a fészbúúúk előtt?
Sajnáljátok az öregektől h ők üljenek? Hogy így melegedjenek, ha már nincs pénzük minimálisan sem fűteni otthon?
Alja népség a magyar, mindig kiderül. Tisztelet a kivételeknek, persze.
Uff, én beszéltem. Lehet anyázni.

phaszfej 2011.03.01. 10:52:13

@ColT: Akkor gyengék. Hulljanak el. impotens csökevényeknek ez a sorsa.

magyar bucó 2011.03.01. 10:52:37

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Látom, nem érted az iróniát.
Az ingyenes jegy fizetését vállalod, ez ám az áldozatkészség...

MrFülig 2011.03.01. 10:53:51

@Szelid sunmalac-Elmeny designer:
Tökéletesen egyetértek!
Nem tudom, hogy miért eszik meg ezek az emberek ezt a maszlagot...

magyar bucó 2011.03.01. 10:53:56

@ColT: Ismered a viccet, aminek az a poénja, hogy járni jár, de nem jut. A kevésből nem lehet mindenkinek eleget adni. Akkor sem, ha erkölcsileg járna...

KovA 2011.03.01. 10:53:59

Eleve nem szabad olyan szolgáltatást ami pénzbe kerül korlátlan mennyiségben ingyen adni.

Több megoldás is volna:

1.) Fix darabszámú utazási utalványt kiosztani.

2.) Nyugdíjas bérlet, melynek megváltása nyugdíj arányos összeg - bizonyos nyugdíjak fölött a nyugdíjas nem jogosult rá.

3.) Korlátozások - munkaidő ingázó járatokra a nyugdíjas bérlet nem érvényes.
Hétvégi és 9:30-13:30-ig valamint 17:30-6:30-időpontokban induló járatokra érvényes.

Naponta ingázom a problémát én is látom.

Felmosórongy (törölt) 2011.03.01. 10:54:11

a rohadék féreg orbán és bűnbandája miatt van ez is...de várjatok csak nemsokára ezrével temethetitek nagyszületieteket, sőt öngyilkos vagy éhenghalt hozzátartozóitokat is mert orbánék rendeletileg irtják a magyarságot (lásd pl. mai megszorító intézkedéseik)

Cook kapitány 2011.03.01. 10:55:42

Zseniális, ahogy egy teljesen reális fevetésből (ne a buszon melegedjenek a kisnyugdíjasok) eljutottunk a nyugdíjasok kiírtásán keresztül a kapitalizmus erős kritikájáig. :-)

Nem tudom feltűnt-e, de a posztíró nem írta (és szerintem mások sem gondolták), hogy a fűtetlen lakásban kellene megfagynia a kisnyugdíjasoknak. A felvetés annyi, hogy talán nem az a leghatékonyabb megoldás a problémára, hogy utaztatjuk őket az országon át. Feleennyi pénzből lehetne kialakítani melegedőket, klubokat pl. az önkormányzatoknál, ahol ugyanígy egész nap ingyen melegben lehetnek. Vagy valaki említette a könyvtárakat is ecélra. Ez áll szemben a buszozással, nem a fagyhalál.

MrFülig 2011.03.01. 10:56:05

@xunilo:
Megnyugtató, hogy nem csak ostoba emberek vannak azért...

magyar bucó 2011.03.01. 10:57:09

@xunilo: Hosszabb utakon a motor hűtővize ingyen fűti a járműveket. Plusz fűtés a helyi járatokon kell, ahol 200 méterenként az összes ajtót kinyitják és kiengedik a meleget.

Felmosórongy (törölt) 2011.03.01. 10:58:57

ÁLLÍTSUK MEG AZ ORBÁN ÁLTAL KITERVELT ALJAS SUMÁK GENOCÍDIUMOT!

(mely némi analógiát mutat pl. a sztálini ukrán vagy észak koreai kiéheztetésekkel ahol embermilliók haltak éhen az utcákon, ez a tömeggyilkos diktátor ugyanezt akarja!!!NE HAGYJUK!)

Szelid sunmalac 2011.03.01. 11:00:09

@magyar bucó: Olvasd el megegyzer amit irtam. Korabban beszeltek arrol, hogy 10%-os jegyet kene venniuk, az lenne a megoldas. Azokat fizetnem. Az ironiat tobbnyire ertem, csak ha ki vagyok akadva nem. En kerek elnezest...

fidesz friend 2011.03.01. 11:00:39

@OkoskaTo:rp: ez a demagóg érvelés.
mert ha nem vonják el a jövedelmem felét adóra (amiből fizetik a gyerekpénzeket), eü járulékra (amiből ellátják a nemfizetőket is) és nyugdíj járulékra (amiért majd szerinted nem kapok semmit) akkor bőven marad nálam pénz a magánnyugdíjra. és nekem ez tetszene! csak így kevesebb volna a lopható és szavaztvásárló közpénz - ami még jobban tetszene!

Szelid sunmalac 2011.03.01. 11:02:12

@Cook kapitány: Ilyen klubok vannak, csak epp nem ok hasznalhatjak oket.

fidesz friend 2011.03.01. 11:02:42

@MrFülig: és miért eszik meg a gyerektámogatásos maszlagot?

MrFülig 2011.03.01. 11:03:00

@Cook kapitány:
Öhőő. Értem. Szóval itt szerinted kategória tévedés van. Akkor viszont felhívom rá a figyelmed, hogy pont ez a probléma. A vita nem arról szól, hogy hogyan oldjuk meg, hogy a nyugdíjasok ne fagyjanak meg, ami evidens módon megoldaná az utazgatás problémáját is, hanem arról, hogy hogyan távolítsuk el őket a buszról. Ezért gondolják egyesek, hogy „hogy a fűtetlen lakásban kellene megfagynia a kisnyugdíjasoknak.  „, arra céloznak a többiek. Ugyanis te vagy az első aki konstruktív ötletet is kínál a megoldásra és nem csak egyszerűen elvenni akar.

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2011.03.01. 11:04:18

Nem olvastam el a hozzászólásokat, de megjegyzem, hogy ezen a felvetésen már magam is elgondolkoztam régebben: jelenleg este 6-ig benn vagyok a fűtött, felszerelt irodában, ez biztosan jó kis spórolást jelent a rezsiből. Ugyanakkor én könyvtárba küldeném a nyuggereket, ott is meleg van és lehet olvasni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 11:04:58

@Mikrobi: Ja ne már. A világon nincs még 50%-os elvonás, ha ebből nem jut b+, akkor ott valami el van baszva.

Ja, meg azért egy CT vizsgálat OK, hogy drága, de hogy egy ügyintéző picsa beírja TOLLAL a forgalmiba, hogy hol lakom (új lakcím) az HTEZER FORINT? Azér ez már sok.

@phaszfej: Voltál beteg gyerekkorodban? És miért is nem hulltál el? (Más kérdé, hogy jobb lett volna :D )

@magyar bucó: Itt nem (csak) az a baj, hogy kevés van, hanem rossz az elosztás, ami legalább akkora baj, mint hogy kevés van.

sárkányfő 2011.03.01. 11:05:30

szerencsétlen nyugdíjasok...

én tudok olyan kocsmáról, ami azért zárt be, mert lerohanta pár nyugdíjas bácsika, akik egy fél sörrel ültek bent zárásig. meg is mondták őszintén, hogy csak a meleg miatt jönnek. forgalmat nem csináltak, a helyet foglalták. de nem fáztak.

a nyugdíjasoknak össze kéne fogni, összejárni mondjuk ötösével, és egymás lakásában melegedni, és akkor egy nyugdíjasnak csak ötnaponta kéne befűtenie. és még dumálhatnának, tévézhetnének is kedvükre.
persze buta magyar nem képes ilyemsit kitalálni, megszervezni, megvalósítani. se fiatal se öreg, ez nem korfüggő.

Aztapaszta 2011.03.01. 11:05:30

Én megértem, meg empatikus is vagyok.
Fizetem az adókat és a járulékokat is, hogy ki legyenek most fizetve a nyugdíjak.
De velem 30 év múlva, ki lesz empatikus, ki fizeti a nyugdíjamat? Nekem már nem lesz ingyen utazás. Nem lesz korkedvezményes nyugdíj. Nem 62 vagy 65 év lesz a nyugdíjkorhatár, hanem 70, jobb esetben 67, minimum 45 év munkaviszonnyal (nem szolgálati idővel amibe beleszámít az iskola is.
tehát minimum 25% többet dolgozok addig, engem végig stresszelnek amíg dolgozom, mert nincs biztos munkahelyem, mint amilyen nekik volt. Nekem ki foglya megadni ezeket a kedvezmények? Ki garantálja, hogy ha én a mostani nyugdíjasoknak megadom, akkor majd nekem is járni fog nyugdíjasként ezek a jogok?
Amikor én nyugdíjas leszek, kb a fizetésem 40% lesz a nyugdíjam, a mostaniak a fizetésük 80-90%-t kapják. Ezt érdekes, hogy ezt nem sajnálja senki tőlem.
Ha most azzal jöttök, hogy majd a gyerekeim, akkor azt mondom, hogy már a mostani nyugdíjak is hitelből vannak fedezve, nem a gyerekek befizetéseből.

2011.03.01. 11:06:06

@Mikrobi: "családosok számára a többszörös választójogot"
Nem. Sajnos be kell látni, hogy a demokrácia, mint a többség uralma, nem jött be. Amikor a nemzeti jövedelmet a kissebbség termeli meg és a többség csak elfogyasztani akarja, akkor kontraproduktívvé és fenntarthatatlanná válik a társadalom. A következő 20-30 éveben ennek drámai jeleit fogjuk megtapasztalani.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 11:07:33

@xunilo: BKV-n persze hogy nem lesz fűtés, mert 3 percenként kinyitja az ajtót :)

Távolságin, ami messzebb megy, már újabb buszok járnak, alap az E95-ös Ikrus-Scania, aminél azért már vannak jobbak is, azokon meg jó kis meleg van.

Nem mondom, diákkoromban a régi 2xx Ikarusokon többször nem volt fűtés, mint igen :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 11:08:29

@Kulics: Már tapasztaljuk.

Másrészt meg ha olyan kurva nagy demokrata itt mindenki, akkor tudja, hogy ez a többszörös választójog pont az ellentéte a demokráciának.

zsebpénzelemző · http://apamsecret.blog.hu/ 2011.03.01. 11:12:25

Nyilván van az emberi empátia, és nyilván ilyenkor senki sem a saját nagyszüleiről, szüleiről beszél, de másik oldalról azt kéne látni, hogy a nyugdíjak jelentik a legnagyobb kiadást az állami kalapban. Arról nem is beszélve, hogy ugyanez a generáció viszi el a tb kassza nagyrészét is. Mindezt érzelemmentesen mondom.
Az viszonyítás kérdése, hogy a nyugdíj sok vagy kevés. Nyilván lehet Ausztriához mérni, és lehet Ukrajnához is. És nyilván az enyém kevés, de a másé sok.
Nem kevesen kapnak óriási nyugdíjat, hanem nagyon sokan keveset, és ezért nehéz változtatni - az ország már most sem tudja ezt kitermelni, és minél többet veszel el, annál kevésbé lesz erre alkalmas.
És innentől kezdve lehet érzelmileg reagálni. Lehet szidni a nyugdíjast, akár az államadósságot, sőt a diktatúrát is a nyakába varrni, meg lerugdalni, stb. És fordítva is, azt mondani, hogy ők dolgoztak meg mindenért, ha ők nem lennének, akkor mi sem, és rohadj meg fiatal, majd meglátod milyen éhkoppon lenni, stb.. Azt gondolom, hogy ezek szélsőséges, zsigeri indulatok, amelyek nehezítik a probléma megoldását.
Ha viszont a szolgáltatásokba csatornázom a szociális kérdéseket, abból mindig ilyen felemás megoldások lesznek. (Miért pont a tömegközlekedésnek, és miért nem a közértnek kell szociálisan szolgáltatni? Enni még inkább kell, mint utazni.)
A konkrét üggyel kapcsolatban pedig támogatom, hogy kedvezményes tarifájú, de ne ingyenes regisztrációs jegy legyen. Ugyancsak támogatom, hogy a jövedelmi helyzet mellett a vagyoni helyzetet is vegyék figyelembe a szociális juttatásoknál.

Azért aki tisztességben megőszülve felnevelte a következő generációt, ezekre mindig támaszkodhat. Ha pedig a gyerekei, unokái sem tudnak segíteni, akkor gondolkodjunk el azon, hogy ezt állami szinten, "vadidegenektől" hogyan várhatjuk el. Mert a benzint valakinek fizetnie kell. Jó gondolkodást!

kubatov_kommunista 2011.03.01. 11:14:32

nagyon dulván le kell lökni őket a padlóra :)

meg javaslom, hogy a TB 100%-ban finanszírozza a ciánkálit a patikákban a nyugdíjasoknak.

esetleg lehet mondani nagymamának, hogy főzzön sok páleszt - ovi megengedte

arra is kíváncsi lennék, hány gyerek/unoka lakását finanszírozták ezek a szerencsétlen párák

FayeFaye 2011.03.01. 11:27:04

Az, hogy a nyugdijasok helyzetet mashogy kene kezelni nem azt jelenti, hogy a nyugdijasokat utaljuk. Mas rendszerben gondolkodnak, mig nyugaton teljesen normalis, hogy amikor elkoltoznek a gyerekek kisebb lakasba koltoznek, esetleg eladjak a meregdraga ingatlanjukat es a spanyol tengerpartra koltoznek, addig a legtobb magyar nyigdijas annak sincs tudataban, hogy atadhatna a lakasat egy banknak eletjaradek fejeben es hevizen azhatna egesz evben.

A kormany igazan ugy tudna javitani a helyzetkon, es nem csak az oveken, hanem pl. a fiataloken is, ha olcso, korszeru lakohazakat epitene, es onkormanyzati programokat szervezne arra, hogy felvilagitsa a nyugdijasokat a lehetosegeikrol. Hogy akinek egy 3 szobas belvarosi lakasa van, az valojaban milliomos, es nevetseges, hogy nem tud megvenni egy kiflit.

Tita nick 2011.03.01. 11:27:49

Elgondolkoztam, hogy miért is kell átadni a helyem, miért is kényszerülhet ilyen távolság leküzdésére az elméletileg igencsak megfáradt nyugdíjas. Nem bosszantana a dolog ennyire, ha nem a legforgalmasabb időszakban utaznának, amikor diákok munkába járók próbálnának eljutni valahova.

Mert a nyugdíjas dögöljön meg csúcsforgalomban, sicc haza, ne legyen fontos dolga, esetleg ne hozza el az unokát a suliból?

Kíváncsi vagyok, hány ütődött szavazott itt arra, hogy 65 év felett ne legyen ingyenes az utazás. Azoknak az édesanyja is megszívja majd.

házisárkány 2011.03.01. 11:27:51

Más posztnál már korábban leírtam, most itt megismétlem: az utazás NEM alapvető létszükséglet. Ha a nyugdíjasokat akarják támogatni, bizonyos nyugdíjösszeg alatt adják nekik ingyenesen a kenyeret, a tejet, a fűtést vagy a gyógyszereket. Ezt tudom tolerálni. De az utazásért igenis tessék fizetni - kedvezményes árat-, mert az ha úgy tetszik, luxus.

barokker 2011.03.01. 11:28:31

Teljesen jogos, hogy a sárgabuszon melegednek, én is ezt tenném, ha nem lenne jobb ötletem.
Az viszont tény, hogy azon változtatni kellene, hogy ingyen lehessen ezt CSÚCSIDŐBEN tenni...

Tita nick 2011.03.01. 11:29:34

Mellesleg a sok ütődöttnek békétlen öregséget kívánok, drága betegségekkel, kemény telekkel, magas élelmiszerárakkal, kevéske nyugdíjjal.

magyar bucó 2011.03.01. 11:45:59

@ColT: A keveset, ami van, nem lehet úgy elosztani, hogy mindenki méltányos összeget kapjon. Nem azért, mert nem érdemli meg, hanem, mert nincs.
Ezzel nem azt mondom, hogy a jelenlegi elosztás jó, de sokkal jobbra nincs pénz.

magyar bucó 2011.03.01. 11:49:30

Egyébként a szegény nyugdíjasok maguk csinálták a problémát.
A nyugdíj rendszer azon bukott meg, hogy kevés az aktív korú és sok a nyugdíjas. Az aktív korú meg azért kevés, mert a mai nyugdíjasok (átlagban) kevés gyereket szültek. Elhitték, hogy öregkorukban majd az állam fog róluk gondoskodni.
Egyébként ez a tendencia továbbra is jelen van, a mai aktív korúaknak sincs elég gyereke, akiknek a jövőben kellene megtermelni a nyugdíjakat.

gorcsev54 2011.03.01. 11:57:07

@Sadist: Azért én mint vállalkozó nem tudok 900 ezerért autót bérelni.Még évi 900 ezerért sem.De ha megtehetném sem tenném ,bár nyilván akkor azt a pénzt én keresném meg és nem a költségvetés finanszírozná.És ez csak a jéghegy csúcsa.Az állami szférában évi sok ezer milliárd a korrupció- és ahogy a hozzáértők mondják fejétől bűzlik a hal.Mégis csak ott kéne először rendet teremteni,ahogy a nagy vezér mondaná ,mindenki söpörjön a saját háza előtt.

Swind 2011.03.01. 12:00:13

A politikusok által eltett pénzek (lobby, mutyi, sikkasztás), tényleg csep a tengerben, ha csak az összeget nézzük.
De ha úgy nezzük, hogy x millió zsebre, hany millió vagy akár milliárd kárt, veszteséget, rossz üzletet stb okoz az országnak, mindjárt más a helyzet- (valaki már egyszer kiszámolhatna egy általános szorzót, hogy 1 millió rossz lobbypénznél mennyi lehet a kár)

Úgy is el lehet képzelni, hogy
vagy egy cégnél egy üzletkötő aki fix fizetést kap, de folyamatosan rossz üzleteket köt, vagy elcseszi. Akkor most a fizetése a kár, vagy az amit elcseszett?

Swind 2011.03.01. 12:03:49

Folytatás az előzőhöz.
Mindenhol mutyiznak a politikusok, jóléti államokban is. A különbség az, hogy a mutyizás közben, azért nem okoznak akkora kárt mint például nálunk. Mert Jó üzleteket is kötnek, amellett hogy zsebre dolgoznak. Vagy van egy titkos szorzó , hogy 100x kárt nem okozunk csak 10x-rest

Hipper 2011.03.01. 12:04:17

Ezaz! Kezdjük el a rendrakást! Kezdjük a buszozó nyugdíjasokkal! Hiszen az Ő buszozásuk miatt van világválság, szar gazdasági helyzet. Utána meg folytassuk a kismamákkal! Le velük, ne szüljön senki mert mi aztán nem fogjuk eltartani az ingyenélő, semmittevő anyákat, hogy pusztulna meg mind! A diákok is menjenek a picsába, mi az h kedvezményes bérlet! Majd mi megmutatjuk mi 20-40 éves korosztály! Mert mi mindig 20-40 évesek voltunk és leszünk! Nekünk nem kell majd nyugdíj, amit a mai gyerekek fizetnek, majd élünk spórolt pénzből. Mi örökké egészségesek leszünk! Én már 2 éves koromban felháborítónak tartottam, hogy az anyám nem dolgozik csak ül otthon velem! Hát még 4 évesen, amikor nagy lustaságában képes volt ikreket szülni csak, hogy ne kelljen dolgoznia és lustálkodhason tovább.

Na de komolyan: **** *** *****

sztrugackij 2011.03.01. 12:08:00

@Muad\\\'Dib: Akkor most tisztázzuk:
Elcserélted volna ezt a szörnyű diktatúrát a Ceausescu-félére?
Ha a válaszod nem,akkor kussoljál a diktatúrák természetrajzáról.Még ha egyetemet végeztél ,akkor is.

sztrugackij 2011.03.01. 12:11:55

@Mikrobi: Nem hallottam,hogy a rendszer következetes bírálója lettél volna akkoriban.Ha pedig nem akkor éltél,akkor mi a fenét pofázol?
A rendszerváltás óta mennyi antikommunista lett hirtelen!Eddig hol bujkáltatok?

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.03.01. 12:14:39

Össze kell hozni a kisnyugdíjasokat a melegfesztivállal, hogy ne fázzanak.

sztrugackij 2011.03.01. 12:18:46

@Guszti bá: Személyeskedni nem illik egy blogon,de zsidózni kötelező,mi?
Na,ilyenkor szoktam szerencsésnek tartani magamat,hogy Romániában születtem így jobb társaságban nem a magadfajta turbómagyarral azonosítanak.

magyar bucó 2011.03.01. 12:19:50

@HalivudEstevez: Sőt, mindegyikhez be kell költöztetni egy meleget. :)

]{udarauszkasz 2011.03.01. 12:20:50

nemcsak a nyugdijasok faznak am. Csak nekik nincs kedvezmenyes jegyuk. Itt 18,1 fok van, nembaj, majd a kamionban lesz melegebb is.

sztrugackij 2011.03.01. 12:27:12

@ColT: Ööö.. Budaházy ,vagy terroristák nem számítanak?

p.a.r.t.i.z.a.n 2011.03.01. 12:29:13

A kisnyugdíjasnak lehet hogy nincs pénze fűtésre, viszont van sok-sok szavazata. Ezért nem mernek hozzájuk nyúlni. (A tavalyi 10 millió ingyenes utazás stb.) Több mint 20 éve ingázom, vonaton, távolsági buszon nincs helyátadás még szülő nőnek sem! Inkább csinálj úgy mint aki alszik ha bánt a lelkiismeret. Ha majd papper leszek én sem fogom elvárni, hogy távolsági járatokon átadják a helyet. BKV-n viszont átadom, vagy le sem ülök.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:30:49

@magyar bucó: Azért az elosztán sem feltétlen kerül sokba, azaz a változtatása. Ésszerűbb szempontok alapján kéne.

@sztrugackij: Érdekes, a családom mindig is antikomcsi volt, mint a legtöbben akkor. Ugyanis az egy dolog, hogy nem pofázták hangosan, hogy utálják a rendszert, mert volt annyi eszük, hogy akkor csak maguknak csinálnak bajt, nem lesz jobb semmi.

Ma pedig nyugodtan szidhatod Orbánt, nem lesz belőle bajod. Hát nem érdekes?

Különben meg ha annyira jó Romániában, akkor húzzál vissza.
Bírom az erdélyi magyarokat, és ismerek is sokat, de egyiknek sincs ekkora arca. Lehet, ezért jó fejek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:32:02

@sztrugackij: Azok simán idióták, kirakatemberek.
Ha épp' náci diktatúrában élnénk, akkor a koncsiknak dolgoznának.

Terroristák meg hol?

Démonmac1 2011.03.01. 12:35:47

Az én 80 éves apám, nyugdijasként dolgozik továbbra is. Na nehogymár kitalálja valaki, hogy mikor utazhat és mikor nem.

esef 2011.03.01. 12:35:57

Mire én nyugdíjba megyek (jelenleg még ~35 év) az államnak el kell döntenie, hogy cigóéknak fizet segélyt vagy nekünk nyugdíjat. Feltéve ha addig nem a "Kis India" tábla lesz kirakva a határainkon...

esef 2011.03.01. 12:37:06

@ColT:
Otthon azért utálják őket mert magyarok, a világ többi részén azért mert románok :)

esef 2011.03.01. 12:37:41

@Démonmac1:
De szeretnék én is ilyen nyugdíjas lenni, mellette meg dolgozni és innen is kapni pénzt, meg onnan is...

sztrugackij 2011.03.01. 12:38:01

@gorcsev54: Nos,a dolog úgy áll,hogy addig is míg rendet raknak az államapparátusban,neked és nekem még bevezetik újra a kötelező kamarai tagságot, szigorúan a racionalitás jegyében.
Ezt hogyan fogadja egy jobboldali szavazó aki érintett?Ez nem fér a fejembe.

kewcheg 2011.03.01. 12:41:13

Számomra az a felháborító, hogy negyvenéves előnyugdíjas rendőr barátom (250 nyugdíj+ 200 munkabér a rendőrségtől aki továbbfoglalkoztatja) nem tudja igénybe venni a gyerekek után járó adókedvezményt és csökkent a nettó bére az idén az egykulcsos adó miatt.Felháborító....

énszóltam 2011.03.01. 12:43:18

szerintem is rendbe kéne tenni a tömegközlekedésben ezt a káoszt, akármikor buszozok szoktam figyelni ki milyen jegyet vesz, általában rajtam kívül senki de tényleg senki nem vesz teljes árú jegyet.

de hogy ezt ki kezdte el, hogy a nyugdíjasok miatt van ekkora szarban az ország ezt nem tudom, de egyre vérmesebb hozzászólásokat látok a témában, mondjuk a legvéresebb szájúaknak egyszerűen kiszámláznám amit az állam rájuk költött az óvodában meg az általános iskolában feltételezem középiskolába már nem is jártak mert ekkora ésszel, valakinek azt is fizetni kellett

ja és nem vagyok nyugdíjas a szüleim sem azok, a nagyszüleim sem, mert mind a négyen inkább felfordultak volt amelyik a nyugdíj előtt

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:43:23

@kewcheg: Na itt volt az előbb só az ésszerű elosztásról...

@esef: Amelyik normális, azzal nekem semmi bajom, mint mondtam, sokat ismerek, és 99% rendes ember. Kivéve az ilyen idiótákat, de azokat már a középiskolában is románoztuk. (Tele volt erdélyi magyarokkal, kollégistákkal a suli.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:44:41

@énszóltam: Hát amíg olcsóbb (vagy egál) autóval járni, mint busz + full viteldíj, addig nem is fog senki teljesárút venni... Inkább fenntart autó címén valami romot. (Mint én :D )

Mikrobi 2011.03.01. 12:44:43

@sztrugackij: nem hallhattad, mert lelkes úttörő voltam. Sőt, '89-ben vitatkoztam a tesi tanárommal, hogy mi a fenének kell megváltoztatni a címert, amikor a régit én már úgy megszoktam. Tényleg, milyen rohadt szemét vagyok, hogy úgy gondolom, hogy benőtt a fejem lágya! Csak tudnám, az MSZP miért vette ki a nevéből a munkást és kezdte dicsőíteni Nagy Imrét!

interflug 2011.03.01. 12:46:37

Télen az emberek fáznak.

gorcsev54 2011.03.01. 12:48:19

@sztrugackij: Én sajnos az vagyok(ár nem tudom miért)"de csökkentjük a vállalkozások adminisztrációs terheit"

sztrugackij 2011.03.01. 12:49:17

@ColT: Megőrültél? Az ilyen hülyékből élek mint te! Egy románt sokkal nehezebb megvezetni.
Gratulálok a szigorúan családi keretek között megnyilvánuló hős antikommunizmusodhoz! Plecsnit kaptál? Tulajdonképpen az egész ország kommunistaellenes volt csak nem szóltatok egymásnak?Jól kibekkelte azt a negyven akárhány évet Kádár!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:49:44

@gorcsev54: Senki nem mondta, hogy ez a kormány most tökéletes.
Sőt. Én tépem a hajam, hogy Viktorka miért dilettánsokat rak a kulcsszékekbe :S

Felmosórongy (törölt) 2011.03.01. 12:51:27

az új adórendszer nyertesei a nép ellenségei, börtönbe velük nemsokára.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 12:52:01

@sztrugackij: Nem, tulajdonképp az egész ország félelemben volt tartva sokáig. És azért a lazulás alatt is volt sok besúgó, csak már nem feltétlen vitték el az embert.

Amúgy persze, az olyan hős komcsiknak, mint te, biztos jó volt... Lehetett előrébb jutni, seggeket nyalni, ugye?

gorcsev54 2011.03.01. 13:01:11

@Swind: Azért az nem csepp a tengerben ,ha egyes becslések szerint évi 4000 milliárd, ugye az fejenként 400 ezer forintocska, a fekete munka még egyszer ennyi vagyis 800 ezer forintocska/fő máris csak 1,2 mill. /fő lenne az államadósság.És akkor nem beszéltünk az általad leírt kár okozás mértékéről.Ugye már mindjárt nem is volna olyan nagy a nyugdíjkassza hiány? És talán kaphatnának rendes nyugdíjat és munkanélküli segélyt akik 40 év munka után az utcára kerülnek.Miért az amúgy is rövid ( lószar) munkanélküli segélyt akarja megnyirbálni Orbán vezér?Csak nem azért mert ténykedése alatt januárban 94 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma?Bár én azt hallottam munkahelyeket teremt,de lehet ,hogy félre hallottam.Vagy majd 60 éves embereket küld gátat túrni az ország egyik végéből a másikakba 38 ezerért.Talán azokat kellene akik soha életükben nem dolgoztak, nem fizettek, és nem pedig a 40 év munkaviszonnyal megöregedett emberekkel kibaszni.Mert itt egyértelműen arról van szó.Mint mindig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 13:03:36

@gorcsev54: Csepp a tengerben, de sok-sok ilyen kis csepp van ám...

@esef: Jah, meg rendes magyar ember azt írja, hogy Erdélyben született, nem Romániát.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.03.01. 13:04:01

@magyar bucó: nem olcsobb az, sot konkretan alig kerul valamivel tobbe. A busz akkor is ugyanugy kozlekedik menetrendszeruen ha tizennegyen ulnek rajta, meg akkor is ha annyian vannak hogy nehanyan allnak. De azert nyugodtan lehetne fizetni az utazasert.

magyar bucó 2011.03.01. 13:07:35

@Tomasz_a_gozmozdony:
De, többe kerül, ugyanis tele van nyuggerekkel, miattuk kell több buszt közlekedtetni, illetve miattuk elégedetlenek a körülményekkel és utaznak mással a fizetős utasok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 13:08:26

@Tomasz_a_gozmozdony: Annyiban igaz a fizetéses dolog, hogy ha már úgyis megy az a szar, akkor többet kellene kihozni belőle.
Csak sajnos már így is kurva drága.
Nem lenne ezzel a fizetős nyugdíjas-utaztatással semmi baj, ha az alapnyugdíj több lenne, de az is elég kevés - a legtöbbeknek persze.

Akinek nem kevés, azoknak meg úgyis van autójuk.

gorcsev54 2011.03.01. 13:08:29

@énszóltam: Ezt én sem értem:Ez a gyűlöletet a nyugdíjasok ellen.Bár még nem vagyok az, de egyszerűen döbbenet számomra ez az egész.Én elhiszem, hogy probléma az ,hogy öregszik a társadalom, de valahogy mégsem értem,hiszen a nyugdíjasok többsége alig 10 évet él meg a nyugdíjból-persze nem a 45 évesen nyugdíjba mentekre gondolok.Sokan azt is elfelejtik amíg ők tanultak addig a ma nyugdíjasok vagy a közeljövben nyugdíjba menők dolgoztak adóztak.

magyar bucó 2011.03.01. 13:10:01

@ColT: Lehet máshogy osztani, de ezt szorozni kellene.
Van négy éhes gyereked, meg két kiflid. Hogyan osztod el?
Minden elosztás igazságtalan valamilyen szempontból, és semmit sem változtat azon, hogy kevés az elosztható...

2011.03.01. 13:10:56

40 éve dolgozom, ezalatt 4x emelték a korhatárt, mire oda kerülök valszeg meg is szűnik, ezért az összes kis és nagy nyugdíjas bekaphatja,
kis táskában haza lopták a fél országot, most meg sír a szájuk.
Hát ez van, gondolhatták volna, hogy a semmiből amit csináltak semmi lesz.
A nullának a szorzata is nulla.

gorcsev54 2011.03.01. 13:12:57

@ColT: Ez nem csepp ez tenger.Belegondolok 3000 milliárd MNYP 4000milliárd korrupció fekete munka és máris van kb 10000 milliárd a költségvetésben.íés akkor még nem volt szó az államaparátus pocsékolásáról.Jól hallottam pl.100 milliárd a labdarúgás támogatására

]{udarauszkasz 2011.03.01. 13:13:05

@magyar bucó: Naigen, de mi van akkor, ha azert keves, mert en a masik 2 kifli arat el froccsozom titokban, ugy, hogy meg anyuci se tud rola... ugyanez megy nagyban.

magyar bucó 2011.03.01. 13:15:37

@]{udarauszkasz: A lényegen nem változtat, hogy mi vezetett ide, a jelen probléma, hogy több az éhes száj, mint a kifli. Ezt kellene megoldani.

sztrugackij 2011.03.01. 13:17:49

@ColT: Ja,a besúgásokról hallottam.Ez egy szép hagyomány nálatok.A negyvenes években jó kis zsidó lakásokhoz lehetett jutni szinte ingyen.Nekünk,románoknak nem voltak ilyen jó ötleteink ingatlanszerzésre.
Ügyes nép vagytok ,na!
Bocs,egy jó ötletünk mégis volt.Amikor Antonescut elkergettük ,még jóval azelőtt,hogy ti a vezéretekkel megadtátok magatokat a szövetségeseknek.
Ez a döntés hozott egy pár ezer hektárt.Igazán semmiség.

gorcsev54 2011.03.01. 13:18:16

@Frengi: Én is közel negyven ve dolgozom ,de azért nem gondolom úgy hogy a szüleim táskával hordták haza a lopott hazát és nem csináltak semmit,sőt, de nyugtasson az a tudat ,hogy már nem élvezik a hatalmas nyugdíjukat.Ja és nekem is emelték a korhatárt tudod.

magyar bucó 2011.03.01. 13:19:32

@sztrugackij: A román nem besúgós fajta a securitate is külföldi vendégmunkásokkal dolgozott. :DDD

Swind 2011.03.01. 13:19:52

@gorcsev54: Egyetértek. Azért hoztam fel a károkozást, mert valaki korábban azt írta, hogy az elsíbolt pénzek csak csepp a tengerben.
Tényleg nem csepp a tengerben, de sajnos arról még közelítő fogalmunk sincs, hogy mennyi az elmúlt 20 évben okozott gazdasági kár. És mivel nem tudjuk, nem is igen populáris így gondolkodni.

magyar bucó 2011.03.01. 13:20:25

@gorcsev54:
Egyébként a szegény nyugdíjasok maguk csinálták a problémát.
A nyugdíj rendszer azon bukott meg, hogy kevés az aktív korú és sok a nyugdíjas. Az aktív korú meg azért kevés, mert a mai nyugdíjasok (átlagban) kevés gyereket szültek. Elhitték, hogy öregkorukban majd az állam fog róluk gondoskodni.
Egyébként ez a tendencia továbbra is jelen van, a mai aktív korúaknak sincs elég gyereke, akiknek a jövőben kellene megtermelni a nyugdíjakat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 13:25:00

@magyar bucó: Azt kellene akkor, hogy a legkevésbé igazságtalan... az meg nem a mostani...

@gorcsev54: Hát igen.

@sztrugackij: Seggnyalás, az már akkor is ment ott.

sztrugackij 2011.03.01. 13:25:36

@ColT: Rendes magyar ember nem ismeri a földrajzot és a történelmet?
Szégyenszemre egy román kell elmagyarázza neki a Partium és Erdély közötti különbséget?
Ezenkívül Erdély mióta ország?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 13:29:51

@sztrugackij: És ki keverte össze? Én nem. Csak azt hittem, erdélyi magyar vagy, bár a stílusodból kivehető, hogy max. ott születhettél volna.

Erdély meg nem ország, bár ugye egy ideig az volt a szabad magyarok hazája, de attól még elég jól elkülöníthető földrajzi hely, ahol magyarok élnek többségben. ÉS az erdélyi magyarok magukat sokszor nevezték erdélyinek, vagy magyarnak, de románnak sosem.

MiKeyRuLeS 2011.03.01. 13:31:16

Nem baj, nemsokára majd focimeccsre mehetnek a nyugdíjasok, hiszen fűtött pályákat építenek 240 mrd-ból...

]{udarauszkasz 2011.03.01. 13:33:09

Mi vezetett idaig? az egymasnak ugras, az irigyseg. Nem azt nezi a magyar, hogy mitol lenne jobb neki, hanem, hogy mitol lehetne a masiknak is ugyanolyan rossz, mint nekem, vagy rosszabb. Es ezen a mentalitason valakik jo nagyot akasztanak, ezektol kene visszavenni, ami jar.
Ahelyett, hogy ciganyoznank, romanoznank, nyuggereznenk, stb.

]{udarauszkasz 2011.03.01. 13:34:25

ja, es kulfoldi magyar meg rosszabb. A torok, a tot, roman, stb. segit egymasnak kulfoldon, de ha a magyar elmegy kulfoldre dolgozni, akkor a masik magyar tuti, hogy alatesz valahol.
Tapasztalat.

sztrugackij 2011.03.01. 13:35:23

@magyar bucó: Nem hinném,hogy a besúgó hagyományt magyarként felróhatnád nekünk.Valahogy hiteltelennek tűnne a történelmetek ismeretében.
Amúgy kösz a szmájliszerű dolgokat a mondat végén.Tehát ez lenne az irónia!

Swind 2011.03.01. 13:35:43

@sztrugackij: Erdélyt nyugodtan nevezhetjük országnak, ha a románok, Hunyadit Mátyást meg román királynak :P

]{udarauszkasz 2011.03.01. 13:35:55

es sokan mar ezert nem vallaljak a magyarsagukat sem, mert a szomszed tehene is dogoljon meg mentalitastol mar felfordul a gyomruk.

]{udarauszkasz 2011.03.01. 13:37:13

a besugo hagyomany mindenhol ott van, a nemeteknel meg rosszabb, mint itt. Maskulomben nem johetett volna a Stasi, es mas nyalanksagok.

esef 2011.03.01. 13:37:59

@ColT:
Van egy palesztin barátom, ő mindig azt használja, hogy "otthon, Izraelben". Azt mondja, ő ott született, ott él. Ettől függetlenül utálja a másik oldalt...:)

magyar bucó 2011.03.01. 13:41:05

@sztrugackij: A keletnémetek mellett nálatok volt a legtöbb besúgó.

odamondó 2011.03.01. 13:44:51

A mai fiatal az úgy fikázza ezeket a szerencsétlen utazó öregeket, hogy amikor ő eléri ezt a kort még nyugdíja se lesz, de lehet távolsági autóbusz se amire felüljön. Aztán ha nem csinált kölköt, akkor egyedül megdögölhet majd otthon.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.03.01. 13:49:31

A handabanda Orbán kormány eddigi "sikerei":
Íme egy gyors leltár, amely messze nem teljes.

Az alkotmány szétverése, új, konszenzus nélküli pártalkotmány szerkesztése. Schmitt Pál a Sándor-palotában. Megfigyeléssel fenyegetett köztisztviselők, visszamenőleges 98 százalékos adóztatás. Az alkotmánybíróság szétverése, amely immár korlátozottan ellenőrizhet, ha akar egyáltalán. Pártkatonák a Költségvetési Tanácsban, az Állami Számvevőszékben, a médiatestületben, az ügyészség élén. Botrányos médiatörvény, amely nem más, mint a cenzúra bevezetése, pártos lett a "közszolgálati" hírszolgáltatás. A sajtó munkájának akadályozása a Parlamentben, házi DJ-ből tévéintendáns.

Béremelés ígéretével becsapták a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat. Szétverik az oktatási rendszert, vegzálják a kórházigazgatókat, semmibe veszik a szakszervezeteket. A magáncégeket kommandóval fenyegetik, mintha bármi közük lenne ahhoz, hogy egy magáncég kit és mennyiért foglalkoztat. Akire éppen vonatkoznék egy törvény, azonnal egy lex-Akárki létrehozásával mentesítik. A brutális válságadók bevezetésével nemzetközi károkat okoztak, emiatt csökkent a hitelezés és nőtt a banki, a telekommunikációs szolgáltatások ára. Megbukott a cselédadó, ellopták a magánnyugdíjakat. Lassan egy éves munkásságuk alatt nőtt az ország kockázati felára és az államadósság. A hitelminősítők éppen a bóvli fölé árazták be az országot. Az előző ciklusban folyamatos építkezés folyt, a kormányváltás óta az uniós fejlesztések gyakorlatilag leálltak. (Ami épül: Mercedes, Audi, még Gyurcsány, majd Bajnai hozta ide.) Az egészségre káros hamburgerfogyasztást korlátozzák, de pálinkát bárki pancsolhat. Forintpusztító mondataikkal bedöntötték a devizahiteleseket, azóta sincs a gondra megoldás.

Rosszabbul élünk, mint egy éve: jóval drágább az élelmiszer, a benzinár az egekben, nő az infláció, egyre több embernek gond a mindennapi élelem beszerzése, a lakás fenntartása. Cserébe az egykulcsos adóval az emberek háromnegyedének csökkent a bére. Viszont Orbánéké nőtt. Nem kicsit, nagyon.
Szociális érzékenységükre jellemző a kétmillió forint feletti bér, az urizáló dolgozószoba, a havi 600 ezres Audi, az adósságban úszó önkormányzatok, néhol az adófizetők a cimborák perköltségét is kifizetik. Megbízási szerződések születnek a haveroknak a zuglói 40 milliótól az NFÜ-s kétmilliárdig. Kétes múltú elszámolók jelentenek fel mindenkit, de az esztergomi Meggyes esetében elfordítják a fejüket. Terrorelhárításnak nevezett házi kommandó létrehozása.

Magyarország nemzetközi tekintélye romokban. Szégyen, ahogyan a miniszterelnök Strasbourgban viselkedik, az uniós elnökség teljes kudarc. Orbán bűne, hogy elmarad a gödöllői csúcstalálkozó. A kettős állampolgárság diplomáciai gondokat okoz, a szavazati jog megadása megosztja a határon innen és túl élő magyarokat, ráadásul igazságtalan az itt adót fizető anyaországiakkal szemben. Szétverték a filmgyártást, az Operát, a színházi struktúrát pártkatonákkal töltötték fel, lapjaik támadják leghíresebb kortárs íróinkat, a filozófusok ellen már per is indult.

És most az elrontott kormányzás miatt a zemberek felkészülnek Orbán Viktor megszorító csomagjára. Egy legyengült, félelemben élő nemzet várja az újabb, "nemzeti megújhodásnak" nevezett kínzást.

sztrugackij 2011.03.01. 13:49:41

@ColT: Pedig a képlet egyszerű.
A vezéretek annak idején azt mondta,hogy aki igaz magyar az rá szavaz.Hát én nem rá szavaztam és íme, hipp-hopp,máris román lettem!
Hidd el egy idő után már nem is rossz.
A stílusommal meg mi bajod?Rosszul fogalmazok?Tele van helyesírási hibával a szövegem? Nem a tartalomra gondoltál véletlenül?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 13:53:13

@sztrugackij: Köpönyegforgató, mi?

A stílusoddal nem van bajom semmisenem, s a stílusba, nem csak a helyesírás tartozik bele, hanem a fogalmazásnak különféle módozatai is, melyek által megismerszik az emberfia.

magyar bucó 2011.03.01. 13:53:25

@sztrugackij: Magadat határoztad meg románként.

sztrugackij 2011.03.01. 13:55:49

@Swind: A hasonlat orbitális baromság.Hunyadi akármilyen királyként már a történelmi múlthoz tartozik.
Én pedig most születtem nemrégen, egy jelenleg "Románia" elnevezésű országban.
Ha megkérdezik tőled hová valósi vagy ,azt feleled "Hát régen Osztrák-Magyar Monarchiának hívták"

Swind 2011.03.01. 13:57:18

@sztrugackij: Ha most születtél akkor neked minden vicc új. Ja bocs, hisz te nem érted a viccet. :)

gorcsev54 2011.03.01. 13:59:28

@magyar bucó: Ez nem egészen igaz mi is ketten voltunk testvérek és nekem is két gyerekem van.De felteszem a kérdést, ha most x ezerrel több 20-30 közötti lenne mint most,akkor mitől lenne több befizető ?Kiadna munkát nekik?Hiszen most is sokan vannak munka nélkül ebben a korosztályban is.Ja és még én is dolgozom amíg van mit a már megemelt nyugdíjkorhatárral és a gyerekeim is dolgoznak,vagy amikor elérem a 63,5 évet akkor álljak a Duna partjára ?Az egy teljesen elhibázott duma ,hogy Magyarország eladósodásának oka a nyugdíjrendszer.vannak itt sokkal nagyobb tételek,csak ahhoz hozzányúlni büdös.

sztrugackij 2011.03.01. 14:10:42

@ColT: Most aztán kiismertél!
Tudtad,hogy vannak baloldali szavazók is?Hihetetlen,mi?

sztrugackij 2011.03.01. 14:14:53

@Swind: Dehogynem!Csak rakd ki mindig azokat a fura jeleket és akkor tudni fogom,hogy most kell hülyére röhögnöm magamat.

Swind 2011.03.01. 14:16:37

@sztrugackij: Miért, arrafele Havasalföldön az a szokás, hogy akkor nevetünk, ha valaki felmutatja a kisujját? csak neked: :D

sztrugackij 2011.03.01. 14:20:02

@magyar bucó: Így van.
Neked nem mindegy? Mindenkit utáltok,kivéve az arabokat és palesztinokat.
Még azokat a magyarokat is gyűlölitek,akik itt születtek,magyarul beszélnek,adót fizetnek de nem szavaznak arra akire ti.
Ezen gondolkodjatok el,tisztelt magyar barátaim!

sztrugackij 2011.03.01. 14:21:35

@Swind: Komolyan,kétszer kellett újraéleszteni!Ne csináld!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 14:22:55

@sztrugackij: Fú de kiakadtunk, fú de kiakadtunk :D

gorcsev54 2011.03.01. 14:23:12

@Nem a gyáva Orbán áll a nép elé a megszorításokkal: Na végre! Csak helyeselni tudom az általad leírtakat.Még kiegészíteném annyival,hogy Orbán szétverte az emberek közösségét, valódi árkot épített az úgynevezett gazdag sikeres emberek és az igát húzó dolgozó emberek közé.Vagyis megosztotta az országot egy maroknyi nyertesre és hatalmas tömegű vesztesre és sajnos ehhez még ideológiát is gyárt ill.ad az emberek némely csoportjának a szájába.Sikerről meg valóban nincs mit írni tovább nőtt az államháztartási hiány újabb emberek 10 ezrei váltak munkanélkülivé kiszolgáltatottabbá,emberek tíz ezrei veszítik l hamarosan az otthonukat és ki merem jelenteni nem csak hitelesek 400 nál több ember fagyott halálra (178 a saját lakásukban)Jövőre hányan fognak vajon? + havi munkanélküli segéllyel, munka nélkül közfoglalkoztatásban 38 Ft/ jövedelemmel?De nincs itt baj! Amíg ők akár millióval is többet kereshetnek "nyolc" állásban,mert mindegyikük szuper tehetséges ember akik maradéktalanul minden állást el bírnak látni,akár havi 100 ezer km ingázva a nap 24 órájában polgármesterek bizottsági tagok képviselők igazgatósági tagok meg bánatom tudja még mik tudnak lenni.és ha véletlenül egyik állásukat átadják családtag barát Fidesz káder stb.

magyar bucó 2011.03.01. 14:30:42

@gorcsev54: Az kevés, hogy ti ketten voltatok, a népesség állandóságához ÁTLAGBAN kettőnél egy kicsit több gyermeknek kell születnie.
A nyugdíjrendszer pedig demográfiai okokból bármilyen elosztási rendszer mellett fenntarthatatlan.

magyar bucó 2011.03.01. 14:31:31

@sztrugackij: Igen, tudjuk, hogy a Thürmer párt támogatottsága majdnem két százalék.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 14:38:04

@magyar bucó: "A nyugdíjrendszer pedig demográfiai okokból bármilyen elosztási rendszer mellett fenntarthatatlan. "
Már miért?
Ha több gyerek születik, mint amennyi nyugdíjas van?

Frigyesur (törölt) 2011.03.01. 14:45:12

Tipikus a leirt jelenseg. Nyilvan teljesen veletlen, hogy nagy huzos taskakkal kozlekednek, es pont a piacoknal szallnak le. Mind eletmento mutetre megy, es az unokajat pont elotte adta le.

A nyugdijasok elvarjak, hogy tekintettel legyenek rajuk, de ok hol vannak tekintettel masokra? Hol szolidarisak a dolgozo emberekkel es diakokkal, hogy ne 7-9 illetve 16-18 kozott utazzanak? Sehol. Tisztelet a kivetelnek, de az ilyen ven banyak miatt tenyleg korlatozni kene az ingyenes utazast csucsidoben. Mert maguktol keptlenek torodni masokkal.

Kyrie Eleison 2011.03.01. 14:50:55

@Aztapaszta: Kérdéseidre a válasz egyszerű: senki.
21 évvel a rendszerváltozás után illene már beékelődnie a köztudatba az öngondoskodás fogalmának!!! Igen tisztelt politikusaink azóta próbálnak minket erre megtanítani, csak hát mi nem tanulunk, kérem...!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.01. 14:51:41

Az a helyzet, hogy a nyugdíjasok többsége spórol, abból nem következik, hogy a nyugdíjasok többsége az éhezés szélén lenne. Az a nyugdíjas is tökélyre fejlesztette a spórolást, akinek milliók vannak a párnája alatt.

xunilo 2011.03.01. 14:53:42

@ColT:
Hm, elfogadom, h ma már a távolsági buszokon jobb a helyzet.
@magyar bucó: Asszem van egy kis félreértés. Tapasztalataim szerint a BKV régi Ikarusain tízből 9 alkalommal NINCS semmilyen fűtés. Egy ici-poici sem. És nem azért, mert 200 méterenként megáll, hanem azért, mert basznak karbantartani, javítani. Én nagyon is megelégedtem volna, ha csak egy kis fűtés van, ha csak a felesleges motor hűtővízet felhasználva is. De a BKV buszokon 320 Ft-os jegyért ez sem jár.
Utaztam olyan újabb BKV buszon, ahol a vezetőfülkében kijelzik az utastér hőmérsákletét. A végállomáson 3 fokról indultunk, aztán menet közben mi utasok beleheltük és felment 6 fokig.(kint kb -3 fok volt) Havi tízezerért vagy "menetenként" 320 Ft-ért elvárnám, hogy _valamennyi_ fűtés legyen; főleg úgy, h a motor hűtésére használt melegvíz minden plusz költség nélkül rendelkezésre áll.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.03.01. 14:54:29

@gorcsev54:
Magyarország eladósodottságának nem a nyugdíjrendszer az oka, mert a nyugdíjrendszer most még ok, de 20 év múlva lesz nagy gebasz. Amúgy meg az aktív rétegből kerülnek ki vállalkozók is, akik munkát adnak, és vásárlók, akik megveszik amit a vállalkozások termelnek. Nagyobb aktív réteggel a munkahelyek száma nem ugyanannyi, mint kisebb aktív réteggel, hanem arányosan nő.

Kyrie Eleison 2011.03.01. 14:56:12

@Nem a gyáva Orbán áll a nép elé a megszorításokkal: OFF: Ezt elmentem, ha nem bánod, mert pontosan összefoglaltad a tényálladékot. Én mindig elvesztem a részletekben:(

hoel 2011.03.01. 14:59:44

Ritkán szólok hozzá de ezuttal muszáj megírnom: ilyen undorító posztot ritkán látni! Ebben az országban már nem kispályás módon megy a mindenki mindenki ellen. Fiatal az öreg ellen, gazdagok a szegények ellen( és forditva), autós kontra gyalogos, beteg kontra orvos........ stb stb stb. Ez a mi hazánk, ezek vagyunk mi. Nagyon- nagyon sajnálom és szégyellem magam.

xunilo 2011.03.01. 15:03:35

@magyar bucó: Egy, csak EGYETLEN EGY példát hozz már nekünk légyszi, hogy HOL jár több busz a nyugdíjasok miatt? Amikor én használtam még a Volán remek szolgáltatását, akkor a nekem nagyon úgy tűnt, hogy a valódi igényekhez képest is kevés busz volt. Én akkoriban (kb 10 éve) nem nagyon látam nyugdíjast csak úgy buszozgatni. Viszont volt, h alig-alig fértem fel a buszra, pedig volt még hátra néhány megálló, ahol még szálltak volna fel.
A leülés ritka kincs volt, az ember becsben tartotta.
Azóta azon a vonalon harmadával kevesebb járat jár. Vajon tényleg a nyugdíjasok miatt nincs hely a buszokon?
És továbbra is tartom: diák buszon nem ül le, nincs mit kipihennie. Dolgozó emberek kicsit más kategória, de aki egész nap ül a mhelyén, az sztem ne nyafogjon.

sztrugackij 2011.03.01. 15:08:44

@ColT: Á,pár jobboldali idióta miatt? Szóra sem érdemes.
Nézd meg a szkeptikus blogon amikor az iskolázatlan bioenergia hívőket osztjuk amiért ellógták a fizikaórákat.

sztrugackij 2011.03.01. 15:09:55

@aetna: Te nem a kutyatulajdonos vagy véletelenül?
Bocs az off miatt.

valika 60 2011.03.01. 15:12:24

én 62 éves nyugdijas vagyok 73 ezer nyugdijjal. télen 30 ezer a gáz számla. a maradékobol kell megélnem: gyógyszer, viz villany,fodrász, telefon, kaja.aki ezt soknak tartja, vegye el. remélem többet ad helyette.a gyerekeimtöl pénzt nem fogadok el. köszönöm jól vagyok.

WAdam 2011.03.01. 15:22:02

@xunilo: Nincs mit kipihenni? Egy átlag ingázó diák felkel hajnali 5-6kor, amire a távolsági buszmegállóba (buszpályaudvarra) keveredik hazafelé menve, van délután 3-4-5 óra is. Tegyük hozzá, hogy a magyar átlagdiák természetesen a Kripton bolygóról érkezett, és az iskola nevű intézményben nem csinál semmit, csak ATP-t termel.

Tarkabirka 2011.03.01. 15:23:09

Csak nekem ugrik be a cikket olvasva a Retúr c. film?

valika 60 2011.03.01. 15:23:32

a két szobás lakásomat ami 55 nm2 nem vagyok hajlandó kisebbre cserélni.elégedetlen sem vagyok. nekem ezt dobta a gép. további szép napot mindenkinek.

Karachar Nevian (törölt) 2011.03.01. 15:24:06

Sookal keményebben kéne fogni a nyugdíjasokat(pl. vagy munka VAGY nydíj, semmiféle ingyenes utazás és csak akkor kapjon kedvezményes gyógyszerárat, ha rendesen fizette a TB-t és öregen sem dohányzik,piál).
És csak jelzem hogy semmiben sem lettek korlátozva: lehet dolgozni, utazni, cigizni és piálni, csak épp annyiba kerül mint nekem.

prüntyike 2011.03.01. 15:27:05

@xunilo: a hozzád hasonló vélemények miatt nem adom át alapértelmezés szerint a helyet a nyuggereknek. A diákok ne üljenek le? Milyen jogon mondod meg ezt? És ha épp a lába lesérült edzésen? vagy ha nem aludt, mert vizsgára készült és majd összeesik? Légyszíves, engedd, hogy mindenki maga döntse el, leül-e vagy sem...komolyan pofám leszakad.

WAdam 2011.03.01. 15:27:47

@valika 60: Bántás és személyeskedés nélkül: Az a megélhetéshez szükséges, hiányzó havi 100-150zer forint már pár évtizede ott csücsül azoknak a bankszámláján, akik az Ön korosztályára építik szavazóbázisukat.

barokker 2011.03.01. 15:29:45

@xunilo:

"Vajon tényleg a nyugdíjasok miatt nincs hely a buszokon?"

Ebben az országban hány gyerek van? Számold már meg... és van 3 és félmillió nyugdíjas.
Akkor most kitől nem lehet elférni?

Nem akarja senki a nyuggerek vérét, mindössze arról van szó, hogy csúcsidőben ne lehessen ingyen használni a járatokat, ennyi az egész, nem kell belehalni szerintem senkinek egy ilyen korlátba. Remélem.

isssti 2011.03.01. 15:31:16

Szerintem egy jóléti társadalomban igenis járhat az időskorú nyugdijasoknak az ingyen utazás, sőt akár egyéb extra szolgáltatások is!

..csak hát az a bibi, hogy fényévekre vagyunk a jóléti társadalomtól: momentán egy jókora válság közepén csücsülünk - én nem is értem, hogy mi a csudából telik ilyen luxus állami szolgáltatásokra?!

Aztapaszta 2011.03.01. 15:31:31

@valika 60: Mi 62 évesen nem leszünk nyugdíjasok, vagy dolgozunk akkor még, vagy éhen halunk, mert munkanélküli segély már nemigen lesz.
De amikor a mostani nyugdíjasok 20-35 évesek voltak és dolgoztak, akkor sem volt ingyenes a 65 éven felülieknek az utazás.
Nem irigylem senkitől, csak leírtam a tényeket, és a várható jövőnket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 15:35:48

@sztrugackij: Ahhoz képest eléggé felhúztad magad :D:D:D:D

A szkeptikus blogról meg... LOL
Nem magával a szkepticizmussal van bajom, csak az ott is megjelenő turbónézetűekkel.

Bioenergia alatt mire gondolsz? (Melyikre?)

xunilo 2011.03.01. 15:38:21

@WAdam: Hm. Én is voltam ingázó diák.
Kelés: 4:10
Busz indulás: 4:50, fél óra menetidő
Vonatozás, 1 óra menetidő. Na így nézett ki a reggelem. Du általában 5-6 felé értem haza.
Nagyon ritkán tudtam ülni a buszon, a vonat -általában- jobb volt.
Túléltem, és a mai napig átadom a helyem időseknek.

@prüntyike: gratulálok neked. Remélem a saját szüleidnek/nagyszüleidnek sem adod át.
Csak kérdezem, szerinted az esetek hány százalékában fordul elő, h a diák lába fáj? Ne a kivételekből induljunk ki, hanem az átlagból. Átlag diák ÜL egész nap az órákon. Ettől persze lehettek fáradtak, de az nem lehet fizikai fáradtság. Ha meg napi 6-7-8 óra ülésben elfáradtok, akkor az szánalmas az én szememben. Mi lesz veletek MUNKAhelyen? Mert azért azt észben kéne tartani, h a diákévek egyszer véget érnek, onnantól -jobb esetben- a munka világa jön, és az már más világ, jobb helyen olyan kifogásokat, amiket a suliban elfogadnak, meg sem hallanak.
Egyébként én pont ezért is hoznám vissza a keményebb testnevelés oktatást: minden nap tesi óra, általános isk elsőtől diplomáig. Részvétel kötelező, három igazolatlanul elmulasztott tesi óra kirúgást hozna. Kissé javulna a fiatalság fizikai állapota, kibírnák állva a buszon, kevesebb lenne később a TB kiadás.
(tudjátok, az az, amit a fizetésemből levonnak, mint az adót is, amiből pl a kedvezményes jegyeket/bérleteket is finanszírozzák)

Laciii 2011.03.01. 15:39:37

@gorcsev54:
"De felteszem a kérdést, ha most x ezerrel több 20-30 közötti lenne mint most,akkor mitől lenne több befizető ?Kiadna munkát nekik?Hiszen most is sokan vannak munka nélkül ebben a korosztályban is."
A gyereket nem csak megcsinálni kell, hanem taníttatni is ha azt akarod, hogy keressen is rendesen, van pár hiányszakma.
És egyenlőre a munkanélküliség némi feketézéssel jobban megéri, mint a kulimunka.
Sertéstenyészetbe nem találsz új munkást a kiöregedő helyett, mert senki nem megy szart lapátolni minimálbérért amikor segély mellett kényelmesen lomizva többet össze tud szedni.

2011.03.01. 15:43:03

@ColT: akkor is. Nem fog tobb gyerek szuletni, amig u. Fogyasztoi tarsadalomban elunk. Ez nem csak nalunk gond hanem mashol is. A gyerek visszaveti, zavarja a szemelyt a fogyasztasban, mert elszivja elole az elvezeti cikkekre fordithato penzt. Emiatt nem vallalnak az emberek gyereket. A putriba, a minden mindegy helyzetbe szuletik eleg... Amig maga a tarsadalmi rendszer nem fog megvaltozni, addig nem lehet ezt a problemat semmivel megoldani. En oszinten remelem hogy ez SOHA nem fog bekovetkezni, ugyanis nem szeretnek leputrisodni az onfenntarto Eszak-Korea szintjere, es utana buszkelkedni a sok gyerekkel.

valika 60 2011.03.01. 15:43:46

@WAdam: én már szavazni sem mentem el, mert nem volt kire-mire.szerintem előre el van döntve a végeredmény. ha kevés a pénzed, azt kell beosztani, mert sokszor a sok is kevésnek bizonyul.

prüntyike 2011.03.01. 15:44:35

@xunilo: kikérem magamnak. nem vagyok diák, dolgozom, adót fizetek és teljes áron veszem a bérletet. Diákkoromban amikor úgy tartotta kedvem (értsd, fáradt voltam - igen, lehet amiatt mert előző este buli volt) igenis leültem, de általában álltam.

Másrészt míg én közvetlenül fizetek az utazásért kemény forintokat, addig (noha azóta sem tudom MILYEN alapon) a nyugdíjasoknak nem kell. De ha már nem fizetnek, legalább ne háborogjanak azon, ha véletlenül nem áll rögtön vigyázva ha a csúcsidőben eltalicskázta a banyatankját a piacig és leszakad a keze az akciós paprikától. (és ez még a jobbik eset)

xunilo 2011.03.01. 15:47:20

@barokker: Csak a magam példájából tudok kiindulni: amikor én ingáztam diákként, akkor a reggel 4:50-kor induló buszon NEM voltak nyugdíjasok, vagy legalábbis nem volt jellemző. Feltételezem ez ma sincs másként.
Félreértés ne essék, én is támogatnék egy olyan ötletet, hogy csúcsidőben ne lehessen ingyen utazni, de ne feledjétek, h a nyugdíjasok pl elég gyakran járnak szakrendelőbe, ahová pl 8-9 órára kell odaérniük. Szóval csak óvatosan azokkal az ötletekkel.
Én inkább egyébként adnék az időseknek évi x ingyen jegyet, szociális alapon. Ha elfogyott, akkor fizetős. Akinek 200,000 a nyugdíja, annak coki.

WAdam 2011.03.01. 15:48:38

@xunilo: Én egy szóval sem mondtam, hogy nem lehet túlélni. Csak azt mondtam, hogy a diák is elfáradhat. Az idősek tömegközlekedési kultúrájáról meg nem érdemes újabb sessiont nyitni. (Csomagtartó ismeretének hiánya, "elnézést, le szeretnék szállni" trigger helyett könyökölés/lábtaposás, etc.)

xunilo 2011.03.01. 15:58:33

@prüntyike: én nem mondtam, hogy egy diák semmiképpen se üljön le. Ha van hely, üljön. Ha viszont teli van a busz, adja át a helyét annak, aki jobban rászorul. Persze, mindenki eldöntheti maga. Csak az én szememben, aki úgy dönt, h ő márpedig nem adja át a helyét a "nyuggernek" (hányok ettől a szótól, annyira degradáló) az BUNKÓ. Jó nagy. És érzéketlen. És amikor ilyenekről írtok jusson eszetekbe a kép a saját szüleitekről. Ahogy mondjuk derék- és lábfájással állnak a buszon, miközben a tizenéves gyerekek ücsörögnek, hoyg kipihenhessék azokat a kiba nagy fáradalmakat, amik aznap érték őket.

"eltalicskázta a banyatankját a piacig és leszakad a keze az akciós paprikától. (és ez még a jobbik eset) "

Szerinted ez a jelenség miért van? Az öreg nénikék szórakozásból veszik az akciós paprikát szerinted, csak azért h téged meg a hozzád hasonló gondolkodásúakat bosszantsanak? Remélem emlékezni fogsz erre a kommentedre idős korodban. Addigra talán felfogod, miről beszélek.

"vagy ha nem aludt, mert vizsgára készült és majd összeesik?"

Akkor a szülei a hibásak, mert hagyták neki. Nem hiszem el, h jellemző lenne, h mindig annyit kell tanulni, h a nappal már nem is elég.

A diák éjszaka ALUDJON. Azt gondolom, h a diákok elsöprő többsége nem azért nem alszik, mert egész éjjel tanult. Ne röhögtess már, én sem voltam olyan rég diák...

Aztapaszta 2011.03.01. 16:01:29

@Bretschneider: Ráadásul a párodnak csak álom lesz a 73000 forintos nyugdíj. Meg még nagyon sok embernek, persze ha egyáltalán megérjük, az addigra 67-70 évre emelt nyugdíjkorhatárt.
Beteg világban élünk.

Bogyiszlói 2011.03.01. 16:14:35

én a rendelőben látom melegedni őket. és fáj a szívem értük.

Norris74 2011.03.01. 16:21:41

Ez fasza. Megint a régi nóta! Állíts szembe egymással két társadalmi csoportot valamilyen apróság kapcsán, és amíg egymással hadakoznak, szóban és/vagy tettben, addig azok, akiken tényleg el kellene verni a port, vígan röhögnek a markukba és szívatják mindkét csoportot.
Ismerős párosítások:

Nyugdíjas / aktív-fiatal
Magyar / Külföldi (bevándorló)
Cigány / Nem cigány
Közalkalmazott / Versenyszféra dolgozó
Dolgozó / Munkanélküli
Fővárosi / Vidéki
Jobboldali / Baloldali

Amíg ezek a párok egymás anyázásával, mószerolásával és a problémákért miatt egymás okolásával vannak elfoglalva, addig a (vad)kapitalista tőkések, az arctalan multicégek és a bankvilág vezetői, akik a pénzen keresztül uralnak MINDENT, még a sokat szidott politikát is, röhögnek a markukba, élvezik a műsort, ahogy a birka tömeg egymást nyírja ki. Bezzeg, ha ezek az emberek egyszer egy irányba mozdulnának!

kéne egy nick 2011.03.01. 16:22:49

Attól tartok, ez a cikk színtiszta hangulatkeltő HAZUGSÁG.

xunilo 2011.03.01. 16:23:32

@Norris74: Nagyon igazad van.
Csak sajnos soha nem fogunk egy irányba mozdulni. Mert sokan úgy állnak a dolgokhoz, ahogy. Ez a poszt és a kommentek is jól példázzák ezt.

gorcsev54 2011.03.01. 16:25:31

@Laciii: Azért csak megkérdezném ,hol van az a sok sertéstelep,mert én vidéki vagyok és nem látom őket.A fekete munka egy más dolog.Nekem aki 21 éve rongyolok a vállalkozásomban meggondolandó ,hogy meddig csináljam még, és inkább menjek el feketén dolgozni.Az állítólagos segéllyel ,meg nem lehet messze menni, mert érdekes a környékemen senki nem kap segélyt vagy legfeljebb 23 ezret abból meg csak tudod ki tud kijönni? Pl. a falumban az akinek a férje bányásznyugdíjas.Más nem,még ha termel is otthon valamicskét akkor sem.Disznót tartani sem olyan egyszerű ,mint egyesek gondolják(szart meg lapátoltam fiatal koromban munka mellett épp eleget amíg megérte)Úgy hogy nem hiszem ,hogy kioktatásra van szükségem ezekről a dolgokról,de 57 éves vagyok és kezdek elfáradni is.És valószínű,hogy a gyereknevelésről sem kell kioktatni, mert mindkét gyerekemet iskoláztattam és ezek után is fenn tartom,hogy nincs munkahely, az egyik gyerekem is csak Pesten tudott normális állásba elhelyezkedni a másik meg 4,5 éve külföldön él, és ahol lakom a gyönyörűséges dél-Dunántúlon ott bizony csak kávéfőző titkárnői állás van szinte bármilyen diplomával meg szakmával-és sajnos látom a kicsit fiatalabb korosztálynál mint az én gyerekeim , hogy más megoldás nincs a számukra mint irány más ország és sajnos a 80% ezt is teszi.Tehát én úgy érzem,hogy tudom miről beszélek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 16:28:15

@Bretschneider: A fogyasztói társadalomnak is érdeke lenne, hogy több gyerek szülessen, mert ugye akkor többen fogyasztanak.

Na és persze nem magadtól fogyasztasz. Rávesznek reklámmal, stb.
Nem kötelező.

Észak-korea meg hát ja. Oda én szem szeretnék tartozni.

Sztrugackij biztos jól érezné magát.

gorcsev54 2011.03.01. 16:32:21

@Zabalint: Ez mind szép és jó csak az aktív vállalkozások most kezdenek bedőlni mert nincs piac.Nem azt írtam ,hogy nem baj az évi 250 milliárd hiány kasszából ,hanem azt ,hogy ennél nagyobb hiány van más okok miatt, és ha azok a más okok nem lennének akkor nem is volna olyan nagy probléma,A Gp arányos eladósodás az is egy furcsa szám egy jobban működőnormális vásárlóerővel rendelkező normális gazdaságban(nem kifosztott) mást jelent 80% mint nálunk.Csak példa kép: Ha jól emlékszem a számokra Olaszország 128% Belgium 110% Németország is több mint 80% és nincsenek kétségbe esve,mert van gazdaság van piac és nem fosztották ki az embereket mint nálunk.

gorcsev54 2011.03.01. 16:37:08

@magyar bucó: Azzal én tisztában vagyok ,hogy kettő is kevés de ennyi van másnak még ennyi sem(vagy felesleges nyolc), de én ezt kettőt is felneveltem iskoláztattam minden féle állítólagos osztogatott szociális juttatás nélkül. Nyugdíj meg kell akármit is beszél az aki most még messze van tőle.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 16:40:02

@gorcsev54: És itt, meg pár országban miért vannak kifosztva az emberek? Nem csak az offsór cégek viszik a pénzt, hanem a multik egy jó része is belőlünk tartja fent az anyaországbeli, esetleg veszteséges üzletágait.

Simán meglehet, hogy Németországban azért olcsó mobiltelefonálni, mert itt drága. (T csoport...)

Callidus 2011.03.01. 16:41:51

Ezt a postot, es a kommenteket elnezve olyan moralis valsagban van Magyarorszag amit en eddig soha eletemben nem lattam. El sem tudtam kepzelni hogy ilyen post valaha szulethet, ahol a vacogo nyugdijasokon rohogve, azokat leparancsolna a buszrol a fiatalabb generacio. Ez valami olyan szintu ignorance (nem talalok szep magyar szot ra) ami nagyon nagyon sotet eveket vetit elore.
Anyatokat, meg a nagyanyatokat zavarod haza megfagyni es a gyerekedet egy ilyen vilagba hozod. Kivancsi leszek mit tesz veled 20 ev mulva.

30 eves vagyok es azt kerdezem toletek: Ugye ez csak egy rossz vicc?

Laciii 2011.03.01. 16:42:42

@gorcsev54:
Azért nem látod mert megszűnt, többek közt a munkaerőhiány miatt.

A két gyerekedből meg az egyik külföldön van, szóval az ő adójából meg egy külföldi nyugdíját fizetik, akkor min csodálkozol?

szem-eye 2011.03.01. 16:55:42

Én szerintem ne álljunk meg az ingyenes utazásnál. 65 év felett legyen ingyen a fűtés, a szálloda és az étterem is. Így megoldjuk a nyugdíjasok helyzetét, nem fognak sem éhezni, sem fázni.
Igen így kell tennünk.
Úgy is a szállodák csak 30-40%-ban vannak kihasználva, a többi 60-70% helyre meg nyugdíjasokat rakhatunk. A szálloda fűtésköltsége ettől nem lesz több, sőt még a sok nyugdíjas még melegíti is. Meg az éttermekben is nagy lesz a pörgés, nem üresen állnak.
Aki nem ért egyet, az sajnálja a munkába megöregedett nyugdíjasoktól, az nem érti meg, hogy ők mennyit dolgoztak egész életükben.
Nem szabad majd a szegény vacogó nyugdíjasokat kizavarni a szállodából, milyen dolog lenne az.
Ez egyszerűen jár nekik.
Ne sajnáljuk már ezt a keveset is tőlük.

Laciii 2011.03.01. 16:56:33

@Norris74:
"Bezzeg, ha ezek az emberek egyszer egy irányba mozdulnának!"
Akkor mi lenne? Baromi jól hangzik, csak a tartalom hiányzik.

Nem lehet egy irányba menni, ellentétes érdekek vannak.

NewWay 2011.03.01. 17:05:14

@valika 60:
"én 62 éves nyugdijas vagyok 73 ezer nyugdijjal. télen 30 ezer a gáz számla."

Én meg egy fiatal dolgozó vagyok, és télen nálunk is 30 ezer a gáz számla.
Igaz, mi 4-en vagyunk erre a 30 ezerre, 2 felnőtt, 2 gyerek.

Tehát fejenként 7,5 ezer a gázszámla.

Neked mennyi? Fejenként 30 ezer?

gyilkos fűegér 2011.03.01. 17:10:32

@ColT: "Én tépem a hajam, hogy Viktorka miért dilettánsokat rak a kulcsszékekbe :S "

Az a miniszterelnök, aki fontos pozíciókba alkalmatlan embereket helyez, alkalmatlan. Úgy vélem, ez evidencia.

magyar bucó 2011.03.01. 17:15:54

@Callidus: Te valami más cikket olvashattál, mint mi.

okkeriusz 2011.03.01. 17:18:14

sosem ülök buszra hálistennek, de ledolgoztam 41 évet, főleg értetek fiatalok. jártassátok csak a szátokat, és sikeretek lesz, mire ti is eléritek a 65 évet visszavonják.hasonló dolog volt a nyugdíj melletti munka is. sokan két fizetésről beszéltek. holott mi csak dolgoztunk, és mit gondoltok kinek adtuk a plusz keresetet. hát igen, annak aki a pofáját jártatta. na őneki már nem is lesz "két fizetése".
hajrás skacok, egy öngól, nem öngól.
de ha egy igazi tanácsra vágytok, hát csináljatok sok gyereket, mert nektek már csak egy ciántablettára fog telni az első nyugdíjatokból, ha nem lesz 30-40 év múlva munkaerő!!!

magyar bucó 2011.03.01. 17:23:06

@Bretschneider: Az afgánok nem a munkájukról híresek (egyetlen afgán terméket sem tudnék megnevezni), a kínaiaknál meg most emelkednek meredeken a bérek. Persze, a miénkhez képest még mindig kevés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 17:26:15

@gyilkos fűegér: Akkor nagy szarban vagyunk, mert eddig egy alkalmas sem volt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.01. 17:27:27

@magyar bucó: Különböző drogokat ermelnek Afganisztánban ;)

@Bretschneider: Akkor mégsem vagyok olyan hülye.

magyar bucó 2011.03.01. 17:30:13

Igaz, Afganisztán fő exportcikke a heroin és halott katona.

öregbuksi 2011.03.01. 17:57:13

Aki ezt a cikket írta, annak pár dologról halvány gőze sincs, és nem kicsit manipulatív, tehát tetű! 67 éves vagyok, csak a miheztartás véget mondom. Ráadásul mániákus túrázó is vagyok, tehát utazok feszt. É-Nyugati városban lakom. Nemrég elmentem Komlóra valamilyen ügyből kifolyólag. A cikkben említett idős emberek bizonnyára nem azon a buszon utaztak. Pedig a buszban kb +35 fok volt, melegedhettek volna kedvükre.A menetrendi anomáliákról még nem is esett szó. Elindultunk reggel 1/2 6-kor Pécsre értünk 10 után picivel. Vissza 14 óra 20-kor indul a busz, érkezés este 6 után. Ettől a totúrától egy átlagos, elhízott magyar "nyuger" a 4. alkalom után meghal és máris le a gond a fűtésről. Mint tapasztalható a pályaudvarok nem a lakályosságukról híresek /Komló/. Tisztelet a kivételnek pl Szféhérvár vagy Pécs. Igy a cikk szvsz aljas uszítás és nívótlan iromány.
A cikk írójának legyen része a felvázolt melegedésben sokszor, ha megéri az öregkort!
Véleményem az ingyenes utazásról a következő: ennél erkölcstelenebb szavazat szerzési módot még a világ nem látott! Nincs az az adminisztráció aki ezt vissza merné vonni.Pedig csak grátisz, senkinek nem jár semmi, mert azt valakiknek soszor vissza kell fizetni. Kéretik nem keverni a köteles szociális ellátást és segítést az ingyenes utazással.
Ha azt kérdezik, utaznák-e fizetősen? Igen,ameddig a pénztárcám engedné.

Dark Archon 2011.03.01. 19:01:09

@Atomot az indexre!: nem gyűlölök én senkit, nekem is van nagyanyám. Ami azt illeti, 2 hete voltam orvosnál és hiába intézi a nővér, akkor is ott szobroztam 10 percig az aktuális gyógyszerigénylő mögött. Persze, ki tudom várni, de ez már a sokadik a dolgozó ember szopatásából. Egyébként meg dolgozom, 14 éve. Egyéb hozzáfűznivaló böffentés?

sztrugackij 2011.03.01. 20:47:39

@ColT: Ha már így teszed föl a kérdést akkor inkább hagyjuk.Fel sem fognád amit írnék.

sztrugackij 2011.03.01. 20:52:05

@Laciii: Valahol olvastam:
"Az összefogás olyan erő amely hegyeket képes elmozdítani.Ha legalább a fele tolja.És egy irányba."

gorcsev54 2011.03.01. 20:57:06

@Laciii: Hol élsz ?Mi az hogy azért szűnt meg mert nincs munkaerő?Nem vagy tisztában a dolgokkal,nem munkaerő miatt szűnt meg. A gyerekem meg jól tette ,hogy elment innen és én meg akkor tettem rosszul amikor itt maradtam, és dolgoztam a Kádár korszak alatt meg most is. De mondok jobbat a szüleim még rosszabbul tették ,hogy 56 -ban leszálltak arról a teherautóról, meg is kapták a "jutalmat" előtte is meg utána is, az lehet, hogy te hagynád , hogy a gyereked itt kínlódjon hol munkanélküliként ,hol pedig éhbérért,(mivel megpróbálta és rá kellett jönnie , hogy semmi lehetősége , és nem az hibája és igaza van nem akar úgy járni mint a szülei,hogy 40 éven keresztül gürcölnek,fizetnek aztán tőlük vesznek el mindent, köztük még a nyugdí@öregbuksi: j lehetőségét is.Ja és mint írtam a korosztályának a 80 % elmegy ha beszél nyelveket és van szakmája.

gorcsev54 2011.03.01. 21:09:45

@öregbuksi: Én meg 57 éves vagyok, a cikk az szerintem nem uszítás volt(legfeljebb arról szólt ami tény, és nem a buszozásra gondolok sokkal inkább a rezsi költségekre)Már máshol is megírtam ebben az országban semmit nem tudnak normálisan megoldani,a nyugdíjasok utazását sok módon meg lehetne oldani.Pl:bizonyos nyugdíjösszeghez kötni a kedvezményeket, vagy akár számszaki korlátozás de még számtalan módon.Az biztos,hogy nem megoldás,aki eléri a 65 mindenki teljesen ingyen mindenhová utazhat(nem beszélve arról ,hogy akkor a törvény szerint ez az akár 1000Eu kapó uniós nyugdíjasnak is megjár )most pl. 300 milliárd megy a MÁV nak és a nyugdíjakat meg nyirbálni akarja Orbán(sokra mehet a nyugdíjas az ingyen utazással,ha közben éhen hal)Azzal egyet értek ,hogy az utazási körülmények enyhén szólva szarok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.02. 00:53:59

@sztrugackij: Jajj ne rekessz már ki a nagy tudásbóóól

Bioenergia létezik, csak nem úgy, ahogy néhányan gondolják. Sem úgy, ahogy a turbószkeptikusok, sem nem úgy, ahogy te...

Laciii 2011.03.02. 09:21:42

@gorcsev54:
Én speciel Érden lakom, de rendszeresen járok haza vidékre, abszolút megbízható forrás szerint nem találni munkaerőt, pár idősebb ember van aki szégyenli ha segélyt kell kérnie és bármilyen szar munkát hajlandó elvállalni, viszont kevés emberrel nem lehet gazdaságosan üzemeltetni.

Jól tette, hogy lelépett, de ne lepődj meg, ha az itt maradtak kevesen vannak ahhoz, hogy ennyi mindent fizessenek fizessenek.

magyar bucó 2011.03.02. 10:36:18

@ColT: Igen, létezik a bioenergia. Az hajtja a lovaskocsit. :)

sztrugackij 2011.03.02. 11:03:40

@ColT: Már csak bizonyítani kellene valahogy .Meg megmérni egy hitelesített műszerrel.
Meghatározni a frekvenciáját.
Ilyen apróságokkal ti nem foglalkoztok.Létezik és kész!
Tanultál az energia és sugárzás megjelenési formáiról a suliban?
Fogadjunk,hogy titokban Wass Albertet olvastál fizikaórán.
Van eladó bioenergia karkötőm.Érdekel?

sztrugackij 2011.03.02. 11:25:31

Azt szeretem a jobboldaliakban,hogy mindnek egy srófra jár az agya.
Van egy sziklaszilárd meggyőződésük a világ működéséről amire egyáltalán nem keresnek bizonyítékokat,minden állítást rögtön befogadnak ha azt egy másik jobboldali állítja és persze összhangban van a fenenagy nacionalista öntudatával.
Így természetesen világméretű zsidó -amerikai-orosz -kapitalista-gyógyszergyár összeesküvést lát mindenhol,Egely György rajongó,ha tehetné kötelezővé tenné a rovásírást és még sorolhatnám.
Nagy tudású barátom!
Be tudnád bizonyítani a bioenergia létezését?Csak úgy egyszerűen ahogy az a hülye Röntgen és Bequerel a röntgen sugárzást és a radioaktivitást.Nem kívánom ingyen,egy őrült amerikai szkeptikus kereken egymillió dollárt ajánl fel annak aki pl.az emberi aura létezését bebizonyítja,természetesen ellenőrzött körülmények között.Rengeteg árpádsávos zászló kijönne abból!

gorcsev54 2011.03.02. 12:39:45

@Laciii: Én azt nem tudom hová jársz haza,De én Pécs mellett lakom idestova 31 éve(valamikor a falumban, minden ház tartott jószágot ,ma kb 3, még saját részre sem tartanak az emberek én is kb 15 évig tartottam munka mellett) de nem éri meg.A környéken 1 db gombás van alkalmi munka és 3 db gazdálkodó (őstermelő) akinek akinek alkalmi munkára elég az egyáltalán bejelentett munkahellyel nem rendelkező pár ember feketén. És még mindig csak azt tudom mondani(még ha lenne is az említett munkahely)nyilván való hogy a lányom diplomával 3 nyelvel nem akar a sertéshizlaldában dolgozni meg a jelenlegi korosztály sem a környéken mert iskolázottak többnyire, én meg 57 évesen szintén nem,ha diplomám nincs is,de azért van egypár iskolám,de pl. elmentem volna az autópálya mérnökségre művezetőnek jelentkeztem is(ha nem kamuból pályáztattak volna-a beépített ember meg volt rá,segédmunkásnak "fűkaszálónak" meg nem mehetek mert pl.nincs "C" jogsim-pedig van benne gyakorlatom,hiszen több mint 1000nm kaszálok a házam körül állandóan.Magamról meg csak annyit vállalkozásban dolgozom 21 éve 16 éve vezetem a szervizt és egy boltot(ilyen szar még soha nem volt,pedig már megéltem egy két szart)de most jön el a bezárás és amíg részem van benne addig még munkanélküli sem lehetek ill. majd jó ha 3 hónapig köszönhetően ennek a kormánynak de azért a lóvém az jó volt sok éven keresztül,és 57 évesen (bár még soha nem voltam táppénzen,de már csak egy évben egyszer az 50 és a halál közöttiekkel focizom,hova a bánatba vesznek fel dolgozni? Vagy majd megyek észak-Magyarországra földet lapátolni a gátakon 38.000Ft/hó ért közmunkába ahogy Orbán képzeli,mert még azt a lehetőséget is elvette mint amit a diplomás (56) haverom csinált tavaly ,hogy falú őrként dolgozott igaz igazi minimálbérért.Szóval ennyit a lehetőségekről,és mi lenne ha valami hátrányos helyen laknék?Az meg ,hogy kevesen vannak a fizetők? Igazából 640 ezer munkanélküli, 800 ezer rokkant, fekete munkások (számukat nem saccolom),megszökő fiatalok legalább is vidékről ha ezeket összeadom!? De hol dolgoznának azt nem tudom.Az nem elég ,hogy kijelentem ,hogy a munkába akarok mindenkit visszavezetni ,közben meg olyan lépéseket hajtok végre ami őszintén még a jelenleg küszködőket is a fekete munka felé terel.

gorcsev54 2011.03.02. 12:57:18

@magyar bucó: Lehet benne valami ,bár a szüleim kettő gyereket "csináltak" és az ismerőseik is legalább annyit és az 50-es években nem volt leány állom eltartani(sajnos a szüleim sem meg a testvérem sem élvezi a nyugdíjat (nem terhelik a kasszát,én is gyártottam kettőt (mondhatnák miért nem hármat-mert nem lehetett)én inkább úgy látom a szüleim utániés a nálam egy kicsit öregebb korosztálynál van a probléma a születésekkel.

Laciii 2011.03.02. 13:28:44

@gorcsev54:
"nem akar a sertéshizlaldában dolgozni meg a jelenlegi korosztály sem a környéken mert iskolázottak többnyire"
Szóval még sincs munkaerő egy sertéshizlaldába.

"én is gyártottam kettőt"
Ebből egy maradt a rendszerben, szóval a hivatkozási alapod kissé sántít.

gorcsev54 2011.03.02. 15:13:05

Ezen még elbeszélgethetünk egy darabig (szerintem is akadna munkaerő)mert azt is írtam,hogy található fekete munkában dolgozó is,(segédmunkástól a szakemberig) meg nem dolgozó,de azt gondolom te sem tartod jó megoldásnak ,hogy közgazdász tanár vagy mit tudom én mi dolgozzon ott,ha már tanult.Az alap kérdés az volt,hogy hizlalda sincs meg más ( igazából építési vállalkozó sincs, mezőgazdasági váll nagyrészt csak idény munka vagy termék értékesítő stb. Volt a rendszerben el is bukta a MNYP t. A szüleim( Kb 10 évig voltak nyugdíjasok) és a testvérem meg egyáltalán nem volt,tehát így értettem, nem sokat költött rájuk a nyugdíjpénztár,pedig apám mint mérnök elég jó befizető volt.

Laciii 2011.03.02. 15:36:18

@gorcsev54:
"hogy közgazdász tanár vagy mit tudom én mi dolgozzon ott,ha már tanult"
Ha olyan szakmát tanult amire van igény akkor természetesen a szakmájába dolgozzon, de ha az nincs akkor irány a hizlalda.

Az a baj, hogy a 8 általánoson átcsusszantak is irodai munkát szeretnének jó fizetéssel, hizlalda meg a többi akkor lesz ha senki nem válogathat.

Callidus 2011.03.02. 20:41:02

@Bretschneider: Igazad lehet. Szerencses vagyok hogy nem ebben kell mar elnem. Bar csak nehany evem lehet mielott itt is megjelenik ez. Vagy felebred vegre mindenki ebbol a beteg alombol, de erre kicsi az esely.

"Almodj autorol, meg penzrol. Az a boldogsag, aha. Fogyassz. Vedd el az oreglany lakasat, ugyse kell neki. Taposd el, farkasvilag van. "

Ami megdobbento hogy senkitol nem olvastam hogy azt kerdezte volna: Hogyan lehetne megoldani azt hogy ne kelljen az oregeknek a buszon melegedni. Ki a felelos ezert? Es foleg hogyan oldjuk meg azt a problemat aminek a tunete a buszon alvas. Nem. Rugjuk le , amugyis a kurvaanyjat. A sajat idoseinket!
Nem sok kell mar hogy az anyatokat megoljetek egy ezresert, komolyan mondom.

Callidus 2011.03.02. 20:47:02

@sztrugackij: Ilyen hitvitaba feleslegesen mesz bele. Az emberek szivesen feltoltik humbukkal a hianyos tudasukat. Soha sem fogod oket meggyozni.
A tenyeknek itt semmi szerepe.
Itt van errol egy kivalo dokumentumfilm
www.youtube.com/watch?v=MBZTeyfWvNo

Persze a turbomagyar ezt nem fogja erteni mert magyartalan lenne mas nyelven is beszelni, igy marad neki az a 0,01% a vilagbol amit magyarul eler. Bioenergia, meg homeopathia, meg nacionalista lozung a nyugat szemeteskosarabol kicsipegetve.

gorcsev54 2011.03.03. 09:14:18

@Laciii: De szereted ezt a nem létező hizlaldát!A helyzet az ,hogy 8 ált. még nálunk is csak segédmunkát lehet végezni,már ha van,de a probléma nem ez,hanem szinte semmilyen munka nincs.

gorcsev54 2011.03.03. 09:45:59

@Callidus: Én némi nemű megoldást írtam! (Pl.bizonyos nyugdíj összeghez kötni az utazási kedvezményt bizonyos %- stb.)Azt pl. megértem,hogy aki a MÁV nál dolgozik az ingyen utazik,de nem értem ,hogy a családtag miért.Bár lehet,hogy szigorítottak rajta.Lehetne még sorolni a kedvezményeket csak hogy abból mindig azok maradnak ki akik saját magukról gondoskodnak(saját munkahely). Az pedig valóban szomorú,hogy melegedni kell a buszon,de nem kell aggódni,hamarosan nem csak a nyugdíjasok fogják ezt, vagy hasonlókat tenni a lepusztulás elszegényedés már elkezdődött és szinte megállíthatatlan.(lehet látni aki nap mint nap jár vásárolni vagy a tevékenysége más vállalkozásokhoz piachoz köti.A kis cégek vállalkozások sorban dőlnek be,én is vesztem el a szerződött munkáimat fizetési nehézségek stb. miatt.Mert sajnos itt továbbra is két Magyarország létezik.Egy Budapest ország és vidék Magyarország.Ezen úgy látszik semmi sem változtat.Nem vagyok voltam szoci de állítom a legnagyobb hiba az adórendszer változás volt(tudom ,hogy vannak akik másképp gondolják)régi téma nincs vagyon adó nincs luxus adó ingatlan adó(vagy ami van az szart se ér)én azt sem gondolom ,hogy emberek tömegének segélyekből kellene élni de hozzáteszem van az között is különbség, ha valaki mondjuk 40 év munkaviszony(bejlentett,fizetett) után elveszti a munkáját ,vagy soha életében egy percet se dolgozott sőt a szülei se, és azokon akarunk spórolni.Ez egyszerűen számomra ugyan olyan felháborító , mint a "nuggerezés" stb.(lehet ,hogy mert közeledek hozzá)mintha mindennek a nyugdíj lenne az oka.Évi 250-300 milliárd és a maradék 19700milliárd???? Magyarország kibékülne ha csak évente 250-300 milliárd hiányt hozna össze,ezzel szemben 9 hónap 6-700 milliárd, (ide 10 milliárd oda 10 milliárd,szja 500 milliárd ha jól emlékszem.Vagy január 94 ezer munkahely ugrott.Szóval vannak itt bajok de nagyok.

magyar bucó 2011.03.03. 10:11:52

@Callidus:
"Ami megdobbento hogy senkitol nem olvastam hogy azt kerdezte volna: Hogyan lehetne megoldani azt hogy ne kelljen az oregeknek a buszon melegedni. Ki a felelos ezert"

Mert nem olvasol, azért nem találtad.

Ők a felelősek, mert nem szültek elég gyereket, akik felnőve el tudnák őket tartani. Megoldás meg nincs, mert nincs miből. Mert nem szültek elég gyereket, akik felnőve el tudnák őket tartani.

Callidus 2011.03.03. 15:54:38

@magyar bucó: Pfejj.. ez aztan a latasmod. Ok a felelosek mi. Azok akiknek az iskolainkat koszonhetjuk, akik a haboru utan ujaepitettek az egesz orszagot ehberert, meg vettek a teglajegyeket hogy legyen hol marketingmenedzserkedni a mi generacionknak. Ok mar befizettek a nyugdijjarulekukat. A tiedet meg az orrod elott lopjak el, es te nem ezen akadsz ki, hanem aszondod "mer nem csinaltak tobb gyereket". Azok akik meg 10essevel csinaljak azok meg a segelytolvajok? A te logikadat kovetve azok a te nyugdijadnak a megteremtoi. Persze gondolkozni nem birsz.

Az a tarsadalom ahol az idoseket megennek a fiatalok az nem civilizalt tarsadalom, hanem patkanyodu.
30 eves vagyok de engem arra tanitottak hogy az oregeket tiszteljem, hiszen nekik koszonhetem hogy nem ehezek, es egy viszonylag elheto civilizacioban jottem vilagra, amit nekem kellene most jobba tenni. Hogy erzed, hogy sikerul?

magyar bucó 2011.03.03. 16:07:43

@Callidus:
"Ok mar befizettek a nyugdijjarulekukat."

Amit akkor rögtön el is költöttek. Ugyanis nem tőkefelhalmozásos, hanem felosztó-kirovó nyugdíjrendszert vezettek be. Az ő nyugdíjukat az általuk meg nem szült fiataloknak kellene megtermelniük. Csak ők nincsenek elegen. Erről meg nem mi tehetünk, hanem ők.
Mi arról tehetünk, hogy az utánunk jövők is kevesen vannak.
A sokgyerekes segélyből élők egy másik probléma, de rasszistának minősítetek, ha arra is kitérek. Fogalmazzunk úgy, hogy ők nem az a járulékfizető fajták, abból nem lesz nyugdíj.

Callidus 2011.03.04. 10:39:18

@magyar bucó: Alapveto moralis ertekeket irtott ki beloled a nyomor. A legkomolyabb hogy megmagyarazod magadnak.
Mindegy is, nem szaporitom a szot. Majd ha te leszel 60 megerted milyen vilagot teremtett az ostobasagod. Ez a fajta beszukult ultraprimitiv latasmod ami miatt elhagytam az orszagot evekkel ezelott. Eletem legjobb dontese volt.

Kismacska (BELLA) 2011.03.04. 10:40:51

@magyar bucó: ez egyéni cucc. Én is szívesen venném, ha lenne 2-3 gyerekem meg férjem már, de ha egyszer nem így alakult eddig az életem?! Szerinted mindenki, aki egyedül van, szuperül elégedett? És ezt VÁLASZTOTTA?

Mondjuk jelenleg én tökéletesen elvagyok, nem depizem emiatt, de nem bírom, amikor magánéleti döntéseket kérnek számon az emberektől. Csak azért egy akárkit nem fogok összeszedni, hogy csináljon nekem gyereket. Ehhez azért PICIT több kell, ugye, érted?!?!

Egyébként ez a kevés gyerek születés a fejlett világban mindenütt nagy gondot okoz. Ezért kell hangsúlyozni az öngondoskodást. Ezért volt halálos bűn a MANYUP pénzek ellopása a kormánytól.

A TI jövőtöket éli fel, adja havereknek, meg szanál állami pénznyelőket belőle, ti meg éhen fogtok dögleni, de komolyan, a kb. mostani értéken egyharmad pénzetekből, illetve a gyerekeitekre lesztek szorulva de rendesen.

Az meg nem is érdekel senkit, hogy azok is fognak legalább VALAMENNYI könyöradományt kapni az államtól, akik nyugdíjas korukra nem fognak tudni 10 év LEIGAZOLT munkaviszonyt virítani?

Szerintem ez sokkal nagyobb gáz. Én személy szerint, ha nem volt befizetése, semmilyen ellátást nem adnék - közpénzen. Milyen már az, hogy zsebbe bepakolta a lóvét, de aztán csak kivesz?!

És ez a rendszerváltozás UTÁNI generációnál van így! Ez senkit nem aggaszt?

Olyan emberekről beszélek, akik, amikor a húgom HR-esként beszélt velük, megkérdezték: "nem lehet, hogy ne jelentsenek le?" és vannak egy páran ilyenek a mi generációnkból! Na velük mi lesz, ha nyugdíjasok lesznek? Tartják a markukat a soha be nem fizetett járulékaik fejében? Mert öregek? És fizetik az adófizetők az ő gyógykezeléseiket is, úgy, hogy nem fizettek be?

Na EZT szüntetném meg. Ha nem fizettél be a közösbe - nem kaphatsz onnan egy kanyi fillért sem. Az állampolgári jogon járó életmentésen kívül, meg ami alapjogon jár.

magyar bucó 2011.03.04. 11:42:44

@Callidus:
Nem morális, hanem pénzügyi kérdés. NINCS MIBŐL FIZETNI. És azért nincs, mert ők nem csináltak annyi gyereket, amennyi el tudná őket tartani.

magyar bucó 2011.03.04. 12:14:42

@Callidus: Veled van a baj. Járni jár, csak nem jut.

Callidus 2011.03.04. 12:24:59

Velem van a baj. En kerek elnezest. En azert penz nelkul is ember maradnek ha nem haragszol.
Remelem azert nem vagytok sokan ezzel a vilagkeppel.
Hany eves vagy, es mi kellett ahhoz hogy eddig juss? Tenyleg oszinten kerdezem, szeretnem tudni mi kell ahhoz hogy az ember eladja az anyjat, kilora.
Ennyire nagy a nyomor?
Mi lesz majd ha enni nem tudsz? Brassoit vagsz a nagyszuleidbol?

magyar bucó 2011.03.04. 12:42:13

@Callidus:
Kevésből sokaknak eleget adni utoljára 2000 évvel ezelőtt sikerült valami Jézus nevű zsidónak. Szeretnéd őt pénzügyminiszternek?

Callidus 2011.03.04. 13:40:21

Teged szeretnelek, nagyapamnak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.06. 10:26:17

@valika 60: Édesanyám 59 éves , nem nyudíjas, 65-70 ezer forint közt van a keresete, 8-12 órákat dolgozik naponta.(merthogy még dolgozik). A rezsi neki sem kisebb, annyiból kell megélnie. Csak hogy tudja ön is, hogy vannak jópáran , akiknek a keresete az ön nyugdíjánál kisebb.

keramia53-1 2011.04.16. 12:15:38

Ha nem kellene a magyarokat gyilkoló cigányokra ezer milliárdokat költeni "segílyezésekre", akkor talán maradna nyugdíjakra is... (Persze meg kellne szüntetni a korkedvezményes nyugdíjakat is, valamint a 400.000 Ft felett keresők nyugdíját is!)
süti beállítások módosítása