A bankok az ügyfélév végén írásban kötelesek értesíteni a következő ügyfélévre vonatkozó új törlesztőrszletről az ügyfeleket. Amennyiben az ügyfélév egybeesik a naptári évvel, akkor a karácsonyi ajándékok mellé érkezik a januártól érvényes törlesztőrészletet tartalmazó tájékoztató. A K&H Bank egyik ügyfele a napokban vette át az értesítőjét, melyben fillérre rappenre kiszámolták, hogy januártól 1 (!) svájci frankkal csökken a havi törlesztőrészlete.
 
„2006 decemberében kötöttem lakásvásárlási kölcsönszerződést a K&H Bankkal. A válság hatására megnövekedett törlesztőrészletek ellenére mindig késedelem nélkül, időben törlesztettem. A napokban kaptam meg a bank tájékoztatóját, melyben részletezik az elmúlt évre vonatkozó befizetéseimet, valamint a januártól érvényes új törlesztőrészletet.
 
A bank örömmel értesít, hogy januártól csökken a törleszőrészletem, mégpedig kerek 1 svájci frankkal. Elsőre nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek örömömben. Arra is rájöttem, hogy milyen komoly számítási metódus előzte meg az értesítő hibátlan megszerkesztését.
 
A havi részletem körülbelül 100 frank tőketörlesztést tartalmaz, ami éves szinten 1200 frank. Az 1%-os kezelési költséget a bank az ügyfélév elején fennálló tőketartozásra vetíti, ami ha 1200-zal csökkent, akkor annak az egy százaléka 12 frank. Ez havi szinten 1 svájci frankkal csökkenti a részletemet 2011-től. Hurrá!
 
A bankok közül többen alkalmazzák azt a módszert, hogy a huzamosabb ideig szerződés szerint törlesztő ügyfeleiket kamatkedvezménnyel jutalmazzák. Érdeklődve várom, hogy ez az ügyfélbarát technika mikor jut el a K&H Bankig, mivel nálam egy 0,1%-os kamatcsökkentés is többet jelentene, mint a kezelési költség vicces újraszámolgatása!"

 

Címkék: ingatlan bank hitel válság akció befektetés szívás lakáshitel levél bónusz kamat ügyintézés jelzálog tartozás k&h pénzcentrum késedelem portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr82543691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2010.12.28. 11:57:40

te is inkább evésre használtad volna a szádat...

is 2010.12.28. 12:25:54

kijon belole evi +1 Mcdonalds vagy mozi. pontosan ennyivel tobb, mint a semmi. aki a kicsit nem becsuli.

ami rajtad segitene, az nem a kamatcsokkentes, hanem az arfolyam, aprilistol kb. 10Ft-ot romlott a kormany miatt a CHFHUF (a tobbi a nemzetkozi helyzet), tehat kb. 5%-ot tudnal sproolni egy normalis kormany normalis gazdasagpolitikajaval. de erre kapod az SZJA kedvezmenyt, hogy kitold svajcba lakashiteltorlesztes kepeben.

csorsza 2010.12.28. 12:33:08

@is: ti semminek sem tudtok örülni. Ha nő, aza baj, ha csökken, az is csak fikázás :)

johevi 2010.12.28. 12:35:33

Már az is jó, ha nem nő.... Egyébként 1Fr is egyre többet ér.

kapasz 2010.12.28. 12:41:11

Ti már a nőnek sem tudtok örülni?

gabesz: 2010.12.28. 12:43:53

Én már ezen nem is csodálkozom. Ha belevesszük, hogy a tisztességesen fizetőkkel fizettetik meg a nem fizetők banki költségeit is akkor még örülni is lehet ennek.

flimo13 2010.12.28. 12:51:30

Most komolyan erre kellett egy poszt? A bank a kisujját nyújtja, erre te tövig lerágnád a karját?

csendesbob 2010.12.28. 13:00:35

"huzamosabb ideig szerződés szerint törlesztő ügyfeleiket kamatkedvezménnyel jutalmazzák."
WTF?
elmünél olcsóbb az áramod mert rendesen fizeted a villanyszámlád? vízművek ad kedvezményt csak mert szíveskedsz befizetni amit elfogyasztasz?

egyébként egy kalkuláció eredménye csak akkor hiteles ha valami nagy szám jön ki vagy hogyan gondolod?

jet set 2010.12.28. 13:03:44

Én azt nem értem, hogy a bank miért számol fel 6,5% kamatot, amikor a svájci alapkamat 0,5% körül van? Ne ámítsanak már azzal, hogy csak ekkora felárral jut devizához!

Pléh Dániel 2010.12.28. 13:08:52

ilyet én is kaptam tavaly. roppant mód örültem neki.micsoda kegy. LOL

Kivlov 2010.12.28. 13:28:42

@jet set:
pláne, h azt a devizát már 2006ban odaadta a tagnak...

welcometoromania · http://welcometoromania.blog.hu/ 2010.12.28. 13:44:05

Rá se bassz!Jövő héten majd nő tizzel! :D

flimo13 2010.12.28. 13:49:21

@Kivlov: hu bazzmeg micsoda logika :D

dézsàvü 2010.12.28. 13:51:00

@jet set: Az országkockázati felár miatti kamatemelkedésből következően nőtt meg olyan marhamód a törlesztőrészlet.

Az államnak kellene fizetni a kamatemelkedés miatt megnövekedett törlesztőrész különbözetet! Az országkockázati felár megnövekedéséről nem a paraszt tehet, aki felvette a CHF hitelt.

Volkov 2010.12.28. 13:54:39

Ez az 1 Fr-on felül körülbelül a levél ppostai diját és előállítási költségét is hozzá kell számolni (valaki megfogalmazta, kinyomtatta, boritékolta iktatta, föladta postára). Ez kb. hitelszerződésenként kb. plussz 2 Frank.
Basszus ennyi banköltségnövekedés mellett aggódok hogy Matolcsy be tudja majd szedni a bankadót... :))

chabusch 2010.12.28. 14:10:22

Ne nyavajogj. Nekem a K&H 367 napra számolt kamatot idén.

Flynn 2010.12.28. 14:17:51

Azzal kapcsolatosan van vkinek vmi tapasztalata, hogy a bankok tényleg középárfolyamon számolnak-e?
A törvényt nov. 27-én fogadták el, azonnal hatályba is lépett, a CIB Bankot mindez nem zavarta: a dec. 10-én levont esedékes részletet simán az eladási árfolyamon számolták.
Rákérdeztem, hogy hát ezt most így hogy, azt mondták, hogy ők tizenharmadikától számolnak középárfolyamon.
Szal van egy érvényes törvényi szabályozás, ők meg eldöntik, hogy mikor tekintik magukra nézve érvényesnek.
Na, nem mintha az a pár forint eltérés annyira számítana, a Szíjgyártó Peti egy mondata többet nyom a latba... :D

Mrs.E 2010.12.28. 14:23:58

Az enyém 3,68 CHF-el csökkent havi szinten.:)

Mrs.E 2010.12.28. 14:26:48

@Flynn: Kamus banda, nekem 23-án is simán eladásin vonták le a CIB-nél

Mr.AT 2010.12.28. 14:27:10

Bocsánat, de ez a poszt miről szól? Mi köze bármely "szivatáshoz" (lásd. blogcím)?

Hülye'e vagy fiam? Ülj le, egyes.

soniq 2010.12.28. 14:27:24

@is: "az arfolyam, aprilistol kb. 10Ft-ot romlott a kormany miatt a CHFHUF (a tobbi a nemzetkozi helyzet)"

Az azért érdekelne ez hogy jött ki.

Rwindx 2010.12.28. 14:31:09

@is:
Az új kormány beiktatásakor: május 29-én 273HUF volt 1 EUR.
Ma 279HUF. Így a mostani kormány fél évére 2.1%-ot verhetsz rá "többszöri Forintbedöntés" után is, ami ugyan több mint elég, de közelében sincs az állításodnak.

A CHFHUF árfolyam pedig simán számolható a CHFEUR és EURHUF árfolyamokból. Ebből elég egyértelműen kijön hogy talicskázzák a pénzt az eurozónából a CHF ellenében a svájcba a jópár elszállt adóssságú eurotagországgal kapcsolatos félelmek miatt.

Még szerencse hogy minden adat publikus a témában.

Kivlov 2010.12.28. 14:36:20

@dézsavü:
el kéne már felejteni ezt. olyan, h állam: nincs! annak a valaminek nincs pénze! csak amit az állampolgárok odatolnak neki. tehát azt sem ő fizetné, hanem te. meg még a másik 9 millió. (na jó: 1 millió :P)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.28. 14:43:25

@Flynn: Nekem jóval magasabban számolnak. Még az eladási árnál is magasabban. Erste leasing

Flynn 2010.12.28. 14:57:30

@Mrs.E:
@newtehen:
Én most panaszt teszek náluk, aztán ha nem reagálnak megfelelően akkor megyek a PSZÁF-hoz. Ha arra se történik semmi, akkor bíróság. Pont leszarom azt azt ezer forintot, de ne szórakozzunk itt.
A nyomorult kormány ennyit tudott kiizzadni fél év alatt, aztán erre is tesznek magasról?
Sokaknak kellene panaszt tenni, azt nehezebb lenne kezelniük.
Az index is nyomatja az unalmas híreket, inkább az ilyeneknek járnának utána...

Rwindx 2010.12.28. 15:11:28

@Flynn:
Az Erste úgy számolt eddig az elmúlt közel 1 évben hogy az eladási árfolyam -5Ft, ezzel ha minden igaz még a középárfolyam alatt van. A CIB-et nem tudom.

Vkat118 2010.12.28. 15:11:36

Az kemény ha 367 napra számítanak kamatot mert a kontinentális könyvelés szerint egy év 360 nap!

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2010.12.28. 15:38:29

Hiaba haborodunk fel hogy kozep vagy milyen arfolyamon szamolnak. Ugyanis mindegyik bank mindig az aznapi legmagasabb arfolyamon vonja le a penzed a szamlarol.
Ezt egy banki alkalmazott meselte a telefonosugyfelszolgalaton, mikor megkerdetzem, hogy kb mikorra legyen rajta a penz a szamlan. S ami szoszerint mondott: Mindegy mikor teszi be a penzt reggel vagy delben vagy este, mert a rendszer az aznapi legmagasabb arfolyamon fog szamolni!
:)
Ja amugy erstenel en is tappasztaltam 3-4 honapig, hogy -5Ft az arfolyambol, ami kb ugy 1500 ftot jelentet. az is tobb mint a semmi, kar hogy mosatanaban ezt nem latni.

roqfort 2010.12.28. 15:59:17

Rwindx!
"Az új kormány beiktatásakor május 29-én 1 Euro 273 HUF volt, ma 279HUF. Így a mostani kormány fél évére 2.1%-ot verhetsz "többszöri orintbedöntés" után is. --> Súlyos tévedés. Az EURHUF árfolyam azért nem rosszabb, mert a EURCHF kereszt 1.5-ről gyalogol lefelé, most éppen kb. 1.3-ig. A mi forintunk relatíve jól áll az Euróhoz mert az is folyamatosan gyengül, minden valutapárral szemben. Ha a nemzeti kormányt egy nemzeti szakértői gárda irányítaná, akkor a Ft erősebb lenne az EURHUF, CHFHUF és USDHUF párokban, de különösen az EURHUF-ban. Így jobb lenne az adósoknak (kormány, vállaltok és főleg és végső soron a zemberek). Látszólag rosszabb lenne az export helyzete. De OV a német példát követi Matolcsy szerelmével. A németekre és még sok más erős valutájú+közel zéró inflációjú országra régóta igaz az alaptétel, hogy exportbővüléssel növelik a GDP-jüket. Én szakértő! nemzeti kormányt vártam, ahol első a gazdaság és csak! ezután jön a politikai marhaság. Utálom a nemzetieskedést, mert minden objektív ostobaságot érzelmekkel próbál elfedni, ami ellen nincs érv sértés nélkül. OV és parlamenti szavazógép csapata nem nemzeti hős hanem seggfejek és seggnyalók társasága. Hiába szeretném és tisztelném különösen a sport teljesítményeket és sportembereket. Az államfőnk erre is rácáfol.

onsager 2010.12.28. 16:46:32

Én sokkal jobban jártam, egyik nap értesítettek, hogy innentől középárfolyamon vonnak, egy nappal későbbi levélben pedig arról, hogy 3.5 euróval nőtt a törlesztőm. Eredmény? Ugyanott vagyok:)

CJKrisz 2010.12.28. 17:32:35

Ha ugyanannyival nőne, az is bajod lenne. Lehet így bárkinek is a kedvébe járni?

palkotamas 2010.12.28. 18:04:30

április 26. - CHF: 183.24
december 27. - CHF: 220.37

Ezt én mondjuk 20%-nak mondanám...

zum trucc 2010.12.28. 18:27:07

@roqfort: nem védem én ezt a kormányt, de megjegyzem az árfolyam a piacon, és nem kormánydöntésekkel alakul ki. Az alapkamat is játszik. Persze a kormány alighanem azt szeretné, ha a forint erős lenne, de legalábis nem gyengülne. A nyugdíjlenyúlás pl. talán gyengítette a forintot azonnali hatásként, de igazán akkor lesz gebasz, ha a lopott pénz elfogy. 1-2 évre eltűnik a deficit, de ez csak látszólagos, mert a reálfolyamatokban nincs igazi változás (=reform, ilyesmi). Amikor újra lesz látható deficit, azt kártunk és pormányunk ostobaságai miatt jóval drágább lesz finanszírozni.

zum trucc 2010.12.28. 18:35:27

Aki Magyarországon, forintban fizetendő autóra-lakásra-akármire olyan devizában vett fel kölcsönt, amelyben rendszeres és elegendő jövedelme nem keletkezik, az VALUTASPEKULÁNS, ami tisztességes foglalkozás, de érteni is kell hozzá, meg tőkét is feltételez. Te meg jó eséllyel nem is fogtad, hogy most valutával spekulálsz. Ennyit a hozzáértésről. Pár évig kevesebbet fizettél, mintha forinthitelt vettél volna fel, most meg ez megfordult. Mi itt a gond? Szerintem nagy tanulság: ne csinálj olyat többé, amit csak a csordaszellem indokol.

kzolika 2010.12.28. 18:46:09

@Flynn: Fent meg nem nevezett az Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevõ fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról 2010. évi XCVI. törvény november végén hatályba lépett, tehát a decemberi törlesztőket már középárfolyamon kellett volna vonni. Ha a decemberi záráskor a bankom nem korrigálja (természetesen nekem is eladási árfolyammal számoltak), akkor én is panasszal fogok élni. Először a banknál, majd a PSZÁF-nál.

Badbitie 2010.12.28. 18:52:01

@kzolika: dec 12-vel lépett hatálybaa középárfolyamos része. Szóval 10-én beálltam én is a sorba és megszívtam. Na majd jövőre, jobb lesz, nem lesz többé 220-230as eladási, jön a 240es középárfolyam. Hűdejó!

Rwindx 2010.12.28. 18:52:30

@roqfort:
"Az EURHUF árfolyam azért nem rosszabb, mert a EURCHF kereszt 1.5-ről gyalogol lefelé, most éppen kb. 1.3-ig. "

Szerintem ha a CHF mindenhez képest erősödik, akkor nem azt mondjuk hogy ez is az is meg amaz is, stb gyengül. Szerintem elég egyértelmű a CHF mint biztonsági pénznem szerepe a világban, ezért lapátolják hozzájuk a pénzt ami csak van. Philipp Hildebrand sem azon küzd hogy az EUR ne gyengüljön, hanem azon hogy a CHF ne erősödjön tovább. Sajnos kevés sikerrel.

@palkotamas:
Ha a világból mindössze csak a számláidat látod, akkor nyilván.

@Salata: Én még mindig tapasztalom.

Beren 2010.12.28. 19:23:26

Meg kéne dumálni a muszlim tesókkal, hogy gyakoroljanak a Boeingekkel Bernben is egy kicsit. Mingyá esne a frank..

A trollok miatt: igazából csak vicceltem.

retekbá 2010.12.28. 19:29:20

@zum trucc: Az egyszerű embereknek 99%-ban kedvesdrága hitelügyintézője, illetve maga a BANK ajánlotta, hogy devizában adósodjon el.
Visszacsengenek a fülembe a 2008 augusztusában elhangzottak: "Kedves XYZ, hát olyan úgy sem lesz, hogy 200 forint felett legyen a frank!"
Lett.

És azt is nagyon-nagyon nehezen hiszem el, hogy a bankom 2008 szeptemberében nem sejtette, hogy egy hónap múlva mi lesz. Ha meg nem, akkor külön meg van a véleményem róluk.

Megérzésem szerint igenis nyakig sárosan a bankok a devizahitel sztoriban.

off: Miért nem engedi a bankom, hogy a hitel CHF-ben fizessem be?

kzolika 2010.12.28. 19:56:41

@retekbá: Mivel USA-ban már bőven gáz volt 2008 tavaszán, valamit tudhattak.

Nekem külön CHF számláról vonnak minden hónapban, oda én is befizethetném a pénzt. Másnak nem így van?

zum trucc 2010.12.28. 20:00:50

@retekbá: "Miért nem engedi a bankom, hogy a hitel CHF-ben fizessem be?"
Szemétségből, kapzsiságból.
Amúgy aki olyannak hisz, akit nem ismer, az legalább ugyanannyira hülye, mit egy ostoba valutaspekuláns.
"nagyon-nagyon nehezen hiszem el, hogy a bankom 2008 szeptemberében nem sejtette, hogy egy hónap múlva mi lesz."
Ebben biztos lehetsz, hogy nem sejtették. Mert akkor a tőzsdén seperc alatt milliárdokat kereshettek volna.
A tanulság mindössze ennyi: túl drága autót/lakást vettél, nem tudtad finanszírozni, nagyobb volt a szemed, mint a szád. Csak magadnak tehetsz szemrehányást.

phaidros 2010.12.28. 20:06:02

@is: a HUF az EURhoz kb. ugyanott van minden ellenében, ellenben a CHF/EUR ráta rendesen mozog, és ugye az nem rajtunk múlik. Azért Te sem vagy szégyenlős, ha pofátlanul hazudoznod, csúsztatnod kell. :)

phaidros 2010.12.28. 20:07:14

@retekbá: tudtommal már törvény kötelezi őket arra, hogy engedjék befizetni abban a devizanemben, amiben a hitelt vetted fel.

kzolika 2010.12.28. 20:10:11

@zum trucc: Kérdezz meg pár treasury alkalmazottat, lehet, hogy meglepődnél. Ha nem is tudták, de sejtették és volt, aki játszott rá.

zum trucc 2010.12.28. 20:14:47

@retekbá: "Miért nem engedi a bankom, hogy a hitel CHF-ben fizessem be?"
Szemétségből, kapzsiságból.
Amúgy aki olyannak hisz, akit nem ismer, az legalább ugyanannyira hülye, mit egy ostoba valutaspekuláns.
"nagyon-nagyon nehezen hiszem el, hogy a bankom 2008 szeptemberében nem sejtette, hogy egy hónap múlva mi lesz."
Abban biztos lehetsz, hogy nem sejtették. Mert akkor a tőzsdén seperc alatt milliárdokat kereshettek volna.
A tanulság mindössze ennyi: túl drága autót/lakást vettél, nem tudtad finanszírozni, nagyobb volt a szemed, mint a szád. Csak magadnak tehetsz szemrehányást.

zum trucc 2010.12.28. 20:19:12

@kzolika:
Meg volt, aki az ellenkezőjére játszott. Senki nem sejtette, hogy nem mentik meg a Morgan-Stanley-t és ennek milyen következményei lesznek.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2010.12.28. 20:40:04

@Beren:

A muszlim tesók (is) Svájcban tartják a nyugdíjas korukra félretett zsozsót, nem lesznek hülyék maguk alatt vágni a Boeinget...

drJano 2010.12.28. 20:57:25

@Flynn: @kzolika:
kedveseim:
csak a lakáscélú hitel, kölcsön és lízingszerződésekre vonatkozik.
Azaz, ha szabadfelhasználású a kölcsönöd, vagy hitelkiváltásod volt, akkor rád nem vonatkozik a középárfolyam.

2010.12.28. 20:58:34

@retekbá: úgy tudom már nem tilthatja meg, ne hagyd magad

Beren 2010.12.28. 21:09:22

@tiboru:
Kegyetlen az élet. Látszik, hogy a konspiráció nem az én asztalom ;o)

kisvagány 2010.12.28. 21:13:41

Ha a havi törlesztőd 2 CHF volt eddig,akkor pont 50%-al csökkent. Ez jó hír nem? :D

kzolika 2010.12.28. 21:25:28

@drJano: Ha be tudtam linkelni a pontos jogszabályt, akkor el is tudtam olvasni. Azt meg tudom, hogy milyen hitelem van.

dekol84 2010.12.28. 23:29:06

@zum trucc: "Szerintem nagy tanulság: ne csinálj olyat többé, amit csak a csordaszellem indokol."
Na remélem pajtás ezt a mondatodat sokan megfogadják majd 2014 tavaszán! (Ha a porbafingó viktátor még engedélyez majd egyáltalán választásokat!)

dekol84 2010.12.28. 23:30:53

@drJano:
Egyébiránt meg a CIB-nél a középárfolyam igen közel van az eladásihoz, szemben a gané BB-vel, ahol 4-5 Ft a különbség! Bekaphatják, Emesével az élen!

Flynn 2010.12.28. 23:33:20

@drJano: nem írnánk, ha nem vonatkozna ránk.

dekol84 2010.12.28. 23:33:27

@zum trucc:
"Amúgy aki olyannak hisz, akit nem ismer, az legalább ugyanannyira hülye, mit egy ostoba valutaspekuláns."
Valóban! ÉS látod mégis a sok birka fülkeforradalmár milyen felfordulást okozott azzal, hogy a péniszfejű, ismeretlen programú zorbánra tette a ikszet!

Flynn 2010.12.28. 23:34:33

@Badbitie: melyik paragrafusa írja, hogy csak dec. 12-én lép hatályba a középárfolyamos rész?

retekbá 2010.12.28. 23:37:29

@kzolika: nem, sok másnak nem így van. csak forintról chf és onnan törleszt.

retekbá 2010.12.28. 23:41:18

@zum trucc: Alapvetően nem az én hitelemről van szó. Alapvetően nem rólam van szó. Több ezer olyan emberről van szó, akinek a hitelszerződés aláírása előtt még veregette a banki ügyintéző a vállát: "Pista bácsi, jó lesz ez így." 150HUF-os CHF-nál.

Nincs ezzel baj, csak akkor a bankok ne picsogjanak, hogy Mo-n "bankellenes" hangulat uralkodik. ofkorsz!

retekbá 2010.12.28. 23:44:16

@Alec: Jobbat mondok. Megkérdeztem, hogy ha betörleszteném a hitelem felét és csökkenteném felére a futamidőt, akkor hogyan alakulna a törlesztőrészlet? (minimal hitel, akár egybe betolhatnám, de pont 210-en állt a CHF).

Válasz: Hát ezt így nem tudjuk kiszámolni, csak ha tényleg betolom és kezdjük elölről a szerződést. WTF?
A másik: A kalkulátor a számítógépen nincs ilyen számításra felkészítve.
WTF 2.0?

Flynn 2010.12.28. 23:52:23

@Badbitie: az október 28-án kihirdetett törvény 10.§-a ezt írja: Ez a törvény a kihirdetését követõ harmincadik napon lép hatályba, és a hatálybalépés napját követõ napon hatályát
veszti.
Azaz nov. 27-től középárfolyamon kell számolni. Pont.

zum trucc 2010.12.29. 00:01:29

@retekbá: A bankokat én sem szeretem, hiszen azt látni kell, hogy az ügyfelekből élnek, dehát ez nem is lehet másként.
Ugye nem az számít, mit mond vagy éppen vereget a banki ügyintéző, hanem, hogy közjegyzői ellenjegyzéssel (vagyis per nélkül végrehajthatóak az ilyen szerződések rendelkezései, pl. a nemfizetés esetén) mit írsz alá.
Minél több az ostoba devizaspekuláns-hitelfelvevő, annál veszélyesebb, hogy a butaságuk miatt a többiek is szívnak: pl. a gyenge forint miatt drága benzin miatt, sőt az ingatlanpiac összeomlása is bekövetkezhet.
Úgyhogy ez most hasznos lecke a pénzügyileg képzetleneknek, az más kérdés, hogy én sem szeretném, ha tízezrével lakoltatnák ki a családokat, de azt sem, hogy közpézből, vagyis részben az én adómból fizessék ki a te túl nagyra álmodott lakásodat. Közpénzből erkölcstelen lenne "kisegíteni" a telhetetleneket. Marad a maszatolás, most ez folyik.

dézsàvü 2010.12.29. 00:48:45

@Kivlov: "el kéne már felejteni... olyan, h állam: nincs!" - Nem jól tudod, mert van olyan, hogy állam. Az a 386 félbűnöző az állam mindenkor, akik a parlamentben ülnek.

És azért vannak ott a Zemberek bizalmából, hogy jól gazdálkodjanak a rájuk bízott pénzzel.
De ha rosszul nyilatkoznak, vagy felbosszantják a nemzetközi karvalytőkét, cserébe nyakunkba kapjuk az ország leminősítéseket. És mindenki szív.

A lakás devizahitelesek kamatemelést kapnak az országkockázati felár miatt, ami sokkal jobban emeli a törlesztőrészletet, mint pl.20-30 Ft CHF árfolyam emelkedés,

a másik oldalon, a tőkepénzesek megtakarításait pedig csökkenti. Mert ha az országot a bóvli kategóriába sorolják, a nagy külföldi befektetési alapoknak a portfoliójukból kötelező eladni az illető ország minden részvényét a tőzsdén bedöntve ezzel a befektetési jegyek értékét.

Igenis van állam és ilyen nagy kárt tud tenni, ha rosszul működik. Mind a tízmillió állampolgár bánja az átgondolatlan cselekedeteket.

Még mindig "olcsóbb" lenne enyhíteni az államnak (vagy ha úgy tetszik a másik 9 millió állampolgárnak) a lakáshitelesek terhein úgy, hogy az állam fizeti a kamatfelárak miatti törlesztőrészlet emelkedések különbözeteit, minthogy kilakoltassanak százezer családot. Mert azoknak a gondja is az "állam" feladata lesz.

retekbá 2010.12.29. 14:22:25

@zum trucc: Félreértettél, én egyetlen egy szóval sem említettem, hogy (csak) az állam feladata lenne megoldani a problémát. Az adódra sincs szükségem a hitelem kiváltására, nem erről írtam. Sőt, azon ritka emberek közé tartozom, aki bérből-fizetésből élve szépen, korrektül adózom, ezek szerint veled együtt. Ritka állatfaj vagyunk mi ketten látod.

Én arra hívtam fel a figyelmet, hogy ahelyett, hogy lehülyézünk, lespekulánsozunk hétköznapi halandó embereket, éljünk előbb egy kevés empátiával is. Lehet, hogy téged nem tud átbaszni egy banki ügyintéző, de egy villanyszerelő, vagy egy gázos gond nélkül.

Sok ezer ember átbasztak.
Most mondhatod, hogy hülyék voltak, de ettől még a probléma megvan.

Az én paranoid összeesküvés elméletem amúgy is az, hogy amikor chf-ben felvettük a hitelt, akkor az valójában egy fiktív deviza forrássá vált, amit a bank valójában nem konvertált chf-re. Ha úgy lett volna, akkor pont most kezdene szabadulni tőle, hogy szarrá keresse magát.

Amúgy meg lehet hogy S.Gyuri bácsinak most kellene írni egy szívhez szóló levelet, hogy kezdjen el shortolni a chf-ra. Egy országot menthetne meg és akár még szénné is keresné (megint) magát. A chf 1,20 eur körül már erősen lufi. Ment neki ez már fonttal is.

zum trucc 2010.12.29. 14:54:56

@retekbá: OK, nem akartalak megbántani, elnézést kérek.
Kettőnk között az az igazi különbség, hogy én modortalanabb=szókimondóbb vagyok, de legalább nem adok kéretlenül tanácsot Soros Györgynek.
Tudod, a közgazdaságtan olyan, mint a foci. Mindenki ért hozzá. Vagy legalábbis azt hiszi.
"Sok ezer ember átbasztak.
Most mondhatod, hogy hülyék voltak, de ettől még a probléma megvan."
Erre két dolgot tudok mondani: a devizahitelesek száma több százezer.
100 ezren vannak tartós (több mint 90 napos) fizetési késedelemben.
Ennyi embert nem lehet kizavarni a híd alá, nincs ott elég hely. Ezért a kormány dolga, hogy ezerrel nyomassa, hogy senki helyett nem fog fizetni, de a kilakoltatásokat gátolja, pl. a ma még virtuális Nemzeti Eszközkezelő=NNEE(ki mondta, hogy ebben nem lehetnek résztulajdonosok a bankok?)fizeti a részletet, a lakás tulajdonjogát az adós elveszti, de, ha akarja, bérelheti a volt lakását, valami félpiaci, kicsit, de csak kicsit kedvezményes áron. De lakhat, ha tud, másutt (azért van néhány híd...)is. A NNEE meg utána kezelné az ingatlanokat: kiadná, eladná stb., már ha üresek. Hosszabb távon még jó seft is lehet, mármint a NNEE-nek.
A nem fizető adósoknak bukni kell a tulajdont, de nem lehet százezreket kilakoltatni, az tuti.
A bankok meg azért lennének talán érdekeltek a NNEE-ben, mert így fejenként néhány milliárd befektetéssel, ami könyvelésileg nem feltétlen veszteség, elkerülnék a magyar ingatlanpiac összeomlását, ami az ő (ingatlan)fedezeteiket elértéktelenítené. Ekkor ugyanis a bankoknak kinézne egy orbitális mértékű leminősítés, amitől a finanszírozásuk nehezebbé/drágábbá, nyereségük kisebbé, vagy éppen negatívvá válna.
Ezt ugyan kívánjuk persze nekik, a rohadtaknak, de ha belegondolsz, végül mindig az ügyfél szív, mert a bank az úgy van kitalálva, hogy az ügyfél által fizetett díjakból él a bank, és legfeljebb, ha szponzorál valakit, mondjuk egy kézicsapatot, az él a bankból.
Ezt nem fogták fel devizahiteles honfitársaink.
De én most elmagyaráztam.
Amúgy az én fiam forinthitelt vett fel. Mert én Soros Györgynek nem adok tanácsot, de családon belül igen. Kéretlenül is.
Elnézést, hogy ilyen terjedelmes voltam, remélem fogod tudni fizetni a részleteket.

retekbá 2010.12.29. 15:54:02

@zum trucc: Az S.Gy. bekezdésem szarkazmussal erősen átitatott kívánt lenni.

Az általad leírtakkal egyetértek, és hangsúlyozom én nem tartom magam hozzértőnek. Ha tartanám, akkor huf, vagy max eur hitelem lett volna.

zum trucc 2010.12.29. 16:15:23

@retekbá: elnézést, ha szó szerint vettem valamit, és nem ismertem fel az iróniát. Meg szokták azt is mondani, "minden viccben van valami igazság".
Nem az a baj, hogy nem értesz hozzá, hanem az, hogy amikor felvetted a hitelt, a szaksajtó tele volt vele, hogy nem kellene más devizában...
De azok a tömegek, akik veszélyeztették a frissen vett lakást, hogy havi néhány ezressel jól járjanak, ezt nem akarták meghallani. (Aki meg autó, vagy plazmatévé, vagy szabad felhasználású hitel fejében adta fedezetbe a lakását, nos az ilyen az ...számos jelző jut eszembe, de mondjuk maradjunk ennél: önsorsrontó.)
Ezért mondtam, hogy ne tarts eleve a csordával.
Remélem elfogadod a bocsánatkérésemet és szent a béke.

retekbá 2010.12.29. 18:01:49

@zum trucc: persze, semmi gond. minden ok.

Badbitie 2010.12.29. 19:52:07

@Flynn: Valóban november 27-től érvényes az 1996. évi CXII. törvény módosítása, de a módosítás úgy szól, hogy a középárfolyam dec 12től, ahogy a futamidő hosszabbításról szóló része is és az előtörlesztési díjról szóló rész is, míg az egyoldalú szerződésmódosításról szóló rész, a késedelmi kamat, kötbérről szóló rész a hatálybalépés napjától.

Tehát a törvény hatályos nov 27-től, de egyes rendelkezéseit csak dec 12-től kell alkalmazni. Legalábbis ahol én vettem fel a lakáshitelt ilyen tájékoztatást adtak. Nem szóban, papíron. És hivatkoztak a magyarkozlony.hu/pdf/8025 linkre, amit valóban nem olvastam el, de vélelmezem, hogy az az ominózus doksi.

Badbitie 2010.12.29. 19:55:29

@Badbitie:

Ez a rlsz a hunyó:

"b) 2. §-ával megállapított 209. § (1) bekezdés g) pontjában, valamint a 209. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek
való megfelelés érdekében a pénzügyi intézmény üzletszabályzatát a Módosító törvény hatálybalépésétõl
számított tizenöt napon belül köteles módosítani"

Vagyis bár nov 27-től él a törvény, de alkalmazkodni van még 15 napjuk a bankoknak, vagyis vélhetően ahogy az én bankom úgy a tiéd is élt ezzel a kiskapuval. Nov 27+15nap.
süti beállítások módosítása