Mint arról a hét első felében beszámoltunk, különös akadályba ütközött az APEH-nál egy gyedről a munka világába visszatérő anyuka. Akkor az adóhatóság egyik ügyintézője megkérdőjelezte, hogy elfogadhat-e egyáltalán egy szeptember 27-én kelt igazolást egy olyan ügyhöz, ami szeptember 30-án lesz csak aktuális. Ma újabb ügyintézés következett és láss csodát, sikerült megoldást találni a problémára.

 
„A történet vége jól alakult, és ugyan az ügymenet véleményem szerint még mindig arra kényszerít sokakat, hogy a munkáltatónál az APEH nyitvatartási idejéhez igazítsák a munkaviszony kezdetét, de maga az ügyintézés folyamata flottul ment.

Ma reggel 8.40-re értem az APEH Ügyfélszolgálatra, két várakozót jelzett a sorszámom. Ugyanahhoz az ügyintézőhöz kerültem, mint hétfőn, ám ezúttal nem volt gond az OEP igazolás dátumával (ami maradt szeptember 27-ei). Talán 6-8 perc lehetett maga az adatbevitel, ennek a végén megkaptam az igazolást a StartPlusz kártyáról, aminek csak a másolatát rakhatom az íróasztalom fölé, mert a munkáltatónak kell leadni az eredetit és a majd postán érkező kártyát is.

9.10-kor boldogan léptem ki az APEH kapuján, minden jó, ha a vége jó alapon meg kell dicsérnem az ügyintézés-szervezést, mert legalábbis ebből a két alkalomból leszűrve nem kellett többet várnom 20-25 percnél egy alkalommal sem. Kicsit javíthatnának az ügyfelek tájékoztatásán, illetve az igényléssel kapcsolatos határidőket, szabályokat lehetne rugalmasabbá tenni. A lényeg, hogy végre van Start-kártyám és holnaptól munkahelyem is. :)”

 

Címkék: kártya apeh ügyintézés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr172334313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2010.09.30. 13:33:54

Hurrá! Sok sikert az új munkahelyen!

evanagy 2010.10.22. 10:37:59

Az apehot akkor is nagyon csúnyán rendbe kéne rakni:P
süti beállítások módosítása