Az alábbiakban egy összetört édesanya levelét tesszük közzé, aki a tragikus körülmények között elhunyt fia ügyeit próbálta meg lezárni az OTP-ben.

„Fiam 2009. április 21-én tragikus autóbalesetben elhunyt. Egy héttel később a menyasszonya és én a szükséges papírokkal felkerestük az egri MKB-t a Budapest Bankot és az OTP-t, mivel több pénzintézetnél is volt a fiamnak számlája és hitele.  
Az előbbi két banknál részvétet nyilvánítottak és készségesek voltak az ügyintézés során. Leültettek minket, amíg lefénymásolták a papírokat, elmondták, hogy a megfelelő helyre továbbítják azokat, nekünk további teendőnk nincs, levélben fognak értesíteni. Mindez körülbelül fél-fél órát vett igénybe.
Következett az OTP Bank
A Hatvani kapu téri fiókból átküldtek minket a Széchenyi úti fiókba, ahol szerettük volna lezárni a fiam magánnyugdíjpénztár tagságát. Az első ablaknál a hölgy megadta a fővárosi központ címét, ahová ez ügyben írnom kell. A folyószámla ügyeket új sorszám húzása után egy másik ablaknál kellett intézni, ahonnan hosszú várakozás után ismét továbbküldtek egy másik ügyintézőhöz. Ő lefénymásolta a papírokat, majd elmondta, hogy a fiamnak a folyószámlájához kapcsolódó hitelei voltak.
A bank a fennálló tartozást, mint követelést az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt-re engedményezte, amit a magánnyugdíjpénztárban összegyűlt összegből kívántunk rendezni. 8 hónappal később kiderült a több órai várakozás és több ablakhoz kerülés csak időpocsékolás és idegőrlő várakozás volt. A polgármesteri hivatalnál felvették a hagyatéki leltárt és továbbították az illetékes közjegyzőnek, aki kitűzte a hagyatéki tárgyalást. A nyugdíjpénztárnál nem volt kedvezményezett megjelölve, ezért leltárba kellett venni,de mivel a hiteltartozásról igazolással nem rendelkeztünk, az nem lett leltárba véve.
Októberben az OTP Faktoring egy női munkatársa telefonált
Sajnos a nevét és a pontos időpontot nem tudtam megjegyezni, mert annyira felzaklatott a telefonbeszélgetés, hogy dupla adag gyógyszert kellett bevennem.
- .... Balázst keresem.
- Az édesanyja vagyok. Miben segíthetek?
- Csak a fiával beszélhetek.
- Ő sajnos 5 és fél hónappal ezelőtt elhunyt.
-A francba.. (és a hölgy letette a telefont)
December 10-én megküldték a nyugdíjpénztárban összegyűlt pénzt
Még aznap rendeztem a Faktoring felé a tartozást, azt hittem, hogy ezzel lezárult az ügy, de 2009. december 28-án újabb levelet kaptam tőlük. Ebben az állt, hogy folyószámla túlhívás miatt 9145 forintnyi követelésük áll fenn. Felhívtam őket, akik elmondták, hogy az OTP Bank december 10-én engedményezte az összeget, tehát nem zárták le a számláját áprilisban.
Szilveszter előtt egy nappal felkerestem a Széchenyi úti OTP bankfiókot és jeleztem, hogy egy vezetővel szeretnék beszélni. A vezető hölgynek megmutattam a Faktoring levelét, aki a csoportvezetővel együtt kérte, hogy igazoljam, hogy én vagyok az örökös, majd közölték, hogy póthagyatéki eljárást kell kérni a közjegyzőtől.
Elmondták, hogy jelentenem kellett volna a halálesetet, akkor nem lenne ez a galiba. Elmondtam, hogy egy héttel a fiam halála után jelentettem, több óra várakoztatás után le is fénymásolták a halotti anyakönyvi kivonatot. Hová tűntek a papírok, miért nem lett lezárva a számla? Most 9145 forint miatt kérhetek póthagyatékit.
Mikor megemlítettem, hogy más bankokban milyen segítőkészek voltak, a hölgy válasza az volt, hogy nekik is haltak már meg fiaik, lányaik és ők sem kaptak részvétnyilvánítást senkitől. Ennyit az OTP Bank ügyfélbarát politikájáról, nem elég egy édesanyának a Fia elvesztése, a mérhetetlen fájdalom, még meg is hurcolják. Szerintem az emberséghez nem kell diploma, vagy tévednék? Természetesen már a saját számlámat is megszüntettem az OTP Banknál."

Címkék: budapest bank hitel szívás otp kamat ügyintézés szivatás megszüntetés tartozás késedelem késedelmi portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr231644500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.01.04. 13:51:03

@Hans Lopkowitz: Én sem értem. Szüleimet is próbálom meggyőzni, hogy hagyják a retekbe ezt a szart. Az Axa lekötetlen pézre több kamatot ad, mint az OTP lekötöttre. Minden költség kevesebb is.

Az OTP egy vicc. Csak azért tartottam meg a régi számlét, hogy a Paypalhoz majd használjam. Ha valami gáz van, azért a szarért nem kár.

tuner1 2010.01.04. 13:53:48

@sagia77: ez egy valódi hülye kérdés....a bank kamatra ad pénzt, nem a két szép szemedért ...mindenben van kockázat, Magyarország kiemelten nagy kockázatú, hiszen tudják, hogy ez emberek itt csalnak, alacsony a fizetésük, stb. nagyon magas felárral dolgoznak, magyarul kihasználják hogy szegény vagy..a Q7 hitelre?..miért ne...ez nyugaton is így megy, sőt!......csak ott 1-2-5-8% kamatra, itt meg 30-40-50%-ra....

Bruno 2010.01.04. 13:56:50

OTP nevü bank nincs. Az egy takarékszövetkezet from Mucsa...

Ennyi.

Állítsuk meg a ......... 2010.01.04. 13:57:35

Az OTP-re bíztam az Önkéntes Nyugdíjpénztári befizetéseimet , kár volt nemhogy nem kamatozott náluk a pénzem , hanem lenyúlták a nagyrészét a válságra hivatkozva , ugyanakkor a bank óriási bevételt könyvelt el.

Remélem egyszer meg tudok szabadulni ettől a pénzintézettől!
Picsányi Sándornak nem volt még elég a lenyúlásokból?

parttalan 2010.01.04. 13:59:10

Mocsok bank. Tavaly szüntettem meg a folyószámlámat náluk.

parttalan 2010.01.04. 13:59:55

Illetve még 2008-ban. :)

fiatka 2010.01.04. 14:01:06

@MaryJaneWatson:
És ha van Euro számlád is,rajat némi euroval,akkor azt is ingyen veszed le nagyon sok ország Unicredit Atm-ből.
Én pl. ezért választottam őket...
Gondoltam nyaralásnál még jól jöhet.
Sajnos negatív tapasztalatot szereztem már elég sok banknál(Rafi,Otp,BB,Citi),náluk még nem....remélem nem is fogok,mert már nem nagyon van számomra ismeretlen bank.

parttalan 2010.01.04. 14:17:40

Többen említettétek az Unicreditet. Én oda mentem át az OTP-ből. Igaz van egy Erste számlám is. Mindkét számlát más-más célra használom.

Szvsz csak lehet az Uniban valami, ha többen is hasonló véleménnyel vagyunk róla. Ez eddig a legjobb bank, amellyel dolgom volt. Udvariasak és kedvesek az ügyintézők, - érződik, hogy itt a pénzintézet van az ügyfelért és nem fordítva. A standard betéti kamatok rendre a legmagasabbak között vannnak, és az akciósak is mindig a 3 legjobb között találhatók. Na és persze az ingyenes ATM-használat! + havi 1-2 alkalommal bármely hazai banki ATM-ből ingyen lehet pénzt fölvenni.

Innét már nem megyek tovább.

playgorro 2010.01.04. 14:21:55

Sosem voltam OTP-nél

Red Fox 2010.01.04. 14:24:07

Egy tőzsdés barátom mondta, hogy az otp -vel kereskedni kell nem számlát vezetni náluk.
Igaza van.

Druida 2010.01.04. 14:29:05

Először őszinte részvétem, borzasztó és egyben fájdalalmas történet. Másodsorban kicsit más de mégis tanulságos bankos sztori. A nyáron történt, hogy éjjel kettőkor arra ébredtünk a férjemmel, hogy sms érkezik a telefonomra, hogy sikeres kézpénzfelvétel, 100 000 Ft levonva a számlámró, majd még egy sms, hogy limit túllépés miatt a tranzakció elutasítva, majd még egy majd még egy...
erre azért már feébredtünk. Kiderült, hogy a szakzsargon szerint besurrantak hozzánk, és elvitték a tárcámat. Benne 50EFt kézpénzt, az irataimat és a kártyákat. Azonnal latiltattam, meg rendőrség, feljelentés, stb. A tolvaj időzítése igen jó volt, meg egyébként nem tartok magamnál pénzt és erre a számlára pont egy nappal előtte érkezett meg a fizetése, szóval arra következtettünk, hogy ismerős volt. A rendőrségen ezt említettem, mikor másnap bementem a bankba azt mondták, hogy nem az ő bankjuknál vették fel a pénz, így csak az autómata számát tudták megadni, még a címat, se mondták, hogy menjek az OTP-hez, kérjem ki a felvételeket, de azt meg természetesen nem kaőhatom, meg a rendőrségnek majd kiadják, jeleztem a rendőrségen, hogy megvan az automata kódja, de mondták, hogy oké, de nem kell nekik. Aztán kérdeztem a bankot, hogy hogy a fenébe lehet, hogy valaki odasétál az automatához, és elsőre leveszi a pénz, holott nem kifigyeltek, mert havonta tényleg csak egyszer használom a kártyát, és ez többnyire vidéken van. Mindegy is, mondták, hogy tuti megadtam valakinek a pint, vagy felírtam a kártya mellé.. (perzse, és az ajtót is nyitva hagytam, meg kiírta a lépcsőházban, hoyg tegnap volt fizu lehet jönni rabolni)... Lényeg, hogy nem tudtak rá magyarázatot adni, viszont a rendőr az mondta, hogy a bűnözés mindig előrébb ját (ezt eddig is tudtam) és hogy hadd találja ki, hogy dombornyomott kártyám volt, hisz az onmagán tárolja a pint, (ezért is nem kell beütni kártyás fizetésénél) És egy alacsonyabb műszaki végzettséggel rendelkeő egyén 3-4 EFt-ból összerak olyan kütyüt, amivel aztán ezt leolvassák róla és már szabad is a vásár. És ezért a számlájért havi kettőezer forint számlavezetési díjat fizetek... Szóva óva intek mindekit a dombornyomott kártyáktól... Illetve kérdezem én, hogy amikor a kedves ügyfélnek a bakban mosolyogva ajánlják ezt a szolgáltatást, mint a legjobbat, akkor miért is nem teszik hozzá legalább zárójelben, hogy NEM BIZTONSÁGOS?

Sárgakiskacsa 2010.01.04. 14:34:22

Érdekes, hogy úton-útfélen hallom a panaszokat az Otp-re, miközben pedig mégis azt mondják, ez a legmegbízhatóbb bank. A rengeteg panasz alapján egyre inkább nem úgy látom, hogy megbízható lenne. Ez a történet pedig azt is mutatja, nemcsak megbízhatatlanok, hanem még az emberség is kiveszett belőlük.
Sajna az otp-nél van folyószámlám, régóta gondolkodom, át kellene mennem máshová, csak nem tudom, melyikhez lenne érdemes. De sokat már nem várat magára a dolog...

thinker_ 2010.01.04. 14:34:56

annyi bank van. miért kell még mindig a legrosszabbhoz menni? az OTP-hez akkor sem mennék, ha pénzt akarnának adni...

thinker_ 2010.01.04. 14:39:09

@Druida:
a dombornyomott kártya teljesen biztonságos, csak sokkal nagyobb figyelmet igényel. elktronikus (tehát vásárláskor is csak pin kóddal működő) kártyával nem lehet online fizetni.

csíra 2010.01.04. 14:40:37

Nekem OTP-nél is van számlám, K&H-nál is. Terveztem, hogy otthagyom az OTP-t, akkor nyitottam a K&H-nál. De örülök, hogy nem szüntettem meg az OTP-t, mert
1. a netbankjuk szuper
2. OTP-nél nem okoz gondot az, hogy diákszámla mellé alapból VISA kártyát adjanak, amivel tudok interneten vásárolni (K&Hnál ez gondot okoz, csak lakossági számla mellé adnának, ami jóóóval drágább lenne mint a diák, így nem éri meg)
3. K&H netbankja hiába biztonságosabb egy fokkal, mint az OTP, annyival idegesítőbb is, és kevésbé részletes
4. A családban mindenkinek van OTP-je és netbankja, így ha azonnal kell pénz, 10mp alatt át tudom utaltatni a számlámra a pénzt, nem kell várnom a bankközi átutalás miatt napokat.
5. Nagyanyám devizaszámláját az OTPnél tudja legnormálisabban vezetni.
6. Nagyon ritkán járok személyesen bankba, mivel ott a netbank, de amikor ott vagyok, mindig kedvesek és gyorsak voltak az ügyintézők, pedig tényleg az ország legkülönbözőbb részeiben "teszteltem" őket, a legutolsó kisváros fiókjában is.
7. K&H-nál valahogy mindig sokat kell várni, igaz, ott is kedvesek voltak eddig az ügyintézők.

Szóval lehet, hogy nem a legolcsóbb az OTP, de elég sok indok szól mellettük.
Bunkó ügyintézőt pedig minden esetben jelenteni lehet és ajánlatos is a vezetőnek, nem árt, ha tudják a panaszt, és a panaszos is jobban érzi magát utána, akár történik valami, akár nem.

Hiteltanácsadás · http://hiteltanacsadas.blog.hu/ 2010.01.04. 14:42:23

A hozzászólások között van pro és kontra érvek, de, hogy számodra melyik az ideális számlavezető bank azt egyedül az igényeid fogják eldönteni.

A bankok is folyamatosan új szolgáltatásokkal állnak elő, fejlesztik termékeiket.

Érdeklődj hiszen előfordulhat, hogy az új termékek, termékcsomagok között találsz számodra
kedvezőbb megoldást a jelenleginél.

Ha elszántad magad a váltásra, sose egy bank ajánlata alapján dönts, legalább 3-4 ajánlatot nézz meg, hasonlíts össze, ebben az internet is segítségedre lehet.

A különböző bankok díjtáblázatainak összehasonlítását a PSZÁF honlapján egy helyen is
megteheted.

A szolgáltatások áraira, a teljesítési határidőkre különösen nagy figyelmet fordíts.

Ezen felül a Neked leginkább fontos dolgokra összpontosíts, mint. pl. elektronikus banki
szolgáltatások, bankfiók a lakhelyedhez közel, vagy munkahelyed közelében; nyitva tartás.

Vedd számba azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a jelenlegi számlavezető
bankodnál is igénybe veszel.
Nézd meg milyen egyéb, esetlegesen nem banki termékeket kínál.

Nagy segítséget jelenthet, ha egy helyen tudod intézni egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos
ügyeidet.

A régi bankodnál igénybe vett szolgáltatásokra többnyire külön szerződést kellett kötnöd. (pl. bankkártya szerződés, internet, mobilbank szerződések, széfbérlet)

A szerződéseket általában írásban és személyesen lehet felmondani, de az egyes
bankok gyakorlata lehetővé teheti a szóbeli vagy elektronikus úton történő felmondást.

A számlakapcsolat megszüntetését a hitelintézetek az írásbeli bejelentéstől számított
általában 0-40 napra vállalják.

Ez nagymértékben függhet attól is, hogy a számlavezetésen kívül milyen egyéb, a számlához kapcsolódó szolgáltatásokat vettél igénybe.

! A számla egyenlegének teljes felhasználása, vagy az a tény, hogy a számlát már nem használod, a szerződést nem szünteti meg.

Ha ennél is többet szeretnél tudni, akkor iratkozz fel a Hitelcsapda elkerülő tanfolyamra a www.hapenzugyek.hu oldalán.

Borcsika 2010.01.04. 14:48:47

@kicsikuty: én ugyan nem haltam meg, de időben rendeztem feléjük a tartozásomat, mégis BAR listára kerültem, és az lett a sztori vége, hogy a Fővárosi Bíróság tett pontot az ügy végére.
De nem csak az OTP ilyen tetü, mindegyik az.
Szivem szerint a cihába bevarrva tartanám a pénzemet (azt a nem túl sokat), de ugye a munkáltatók kvázi köteleznek a bankszámla nyitásra, mert a rendeletek őgy szabályoznak, hogy nem adhatja nekem oda a fizetésemet cash-ben. Ők meg nyerészkednek rajta.

Soha nem kapsz el élve! (törölt) 2010.01.04. 14:51:41

Ez azért van, mert vannak helyek, ahová a haverok, aktuális barátnők, szeretők, évfolyamtársak, gyerekkori barátok és egyéb csókosok kerülnek be, nem a legmegfelelőbb emberek az "utcáról". Így hát nem lep meg ez a történet. Egyébként is a lelketlen, könyöklő-taposó típus a "sikeres" kis hazánkban, lassan mindenütt ilyenek vannak. Részvétem.

◄ViZion 2010.01.04. 14:59:59

Az OTP és a K&H a legratyibb, Budapest Bankal semmi problémánk nem volt.

BB-nél gördülékeny az ügyintézés, elfogadhatóak a díjak, stb.

OTP nekem sem tudta lezárni a folyószámlámat, pár hét múlva viszamentem, h mizu, és akkor ott volt a kiokosított menyecske, aki lezárta. Kerülni azt a retek helyet.

Aladár69 2010.01.04. 15:03:18

Lehet vitatkozni azon, hogy melyik bank szar vagy jó, de szerintem általánosságban elmondható, hogy minden banknál vannak kedves, illetve tapló ügyintézők. Más kérdés, hogy egy jó banknál a taplók nem maradnak meg sokáig. Nekem 5 bankkal van kapcsolatom jelenleg, nehéz lenne rangsorolni őket. Szerintem az örök igazság, hogy egy bank számára csak akkor vagy "kedves ügyfél", amíg látják, hogy pénzt lehet kihúzni belőled. Ha van egy jó kövér bankbetéted, a seggedet is kinyalják. Ha van egy jó fizetésed, kéretlenül is tolják rád a hitelt. De amint szorult helyzetbe kerülsz, megváltozik a légkör, egyből megszűnik a barátságos mosoly és kezdődnek a fenyegetések.

wagabound 2010.01.04. 15:06:49

Attól tartok, hogy a történet több helyen pontatlan, vagy nem teljes.

Először is: ha egy hitel az OTP Faktoringhoz kerül, akkor ott már hosszabb ideje "elfelejtettek" törleszteni. Ettől kezdve az ügy már messze nem olyan egyszerű, mint egy számlalezárás.

Másodszor: miféle "túlhívás" történt decemberben, több mint fél évvel a számlatulajdonos bejelentett halála után? Erről sincs magyarázat a történetben.

Abból a nyugdíjpénztári összegből inkább ügyvédre kellett volna bízni a bankügyeket, ha már ennyire tájékozatlan volt a szegény mama, akinek egyébként amúgy őszinte részvétem.

tuner1 2010.01.04. 15:07:15

már a kommunista rendszerben is egy rakás szar volt...a rendszerváltáskor mindent átmentettek...remélem hamar megdöglik az egész menedzsmentje...sikeres bankos - mocskos, csaló bankos

Állítsuk meg a ......... 2010.01.04. 15:07:37

Komolyan elgondolkodtam rajta , hogy postán fogom kérni a fizetésemet , mert a havi kézpénzfelvételi díj , zárlati díj , meg számlavezetési díj , meg a kártyhasználatért időközönként levont díj évente többtízezer forint.

A kolleganőmet az OTP az SMS szolgáltatásával rövidítette meg , a telefonjára minden egyes tranzakció után 4-5 sms érkezett , ugyanígy az utalásokról , így havonta 5000-6000 forintjába került a szolgáltatás , alig tudta visszamondani.

dr. Tonyk 2010.01.04. 15:08:59

Én azt nem értem, hogy itt vannak néhányan, hogy milyen jó ez meg az a bank, de a nevét azt bazze' le nem írnák.....

^LutheR^ 2010.01.04. 15:11:24

@PetertheRepeater:
Az a baj, hogy kamu amit mondasz. Egy számjegyben nem térhet el két különböző bankszámlaszám. Kettő számjegy eltérésnél is kicsi a valószínűsége, hogy érvényes számot kapsz.

Ettől függetlenül nem értem azokat, akik az OTP-nél tartanak fenn számlát. A környezetemben sokaknak segítettem megfelelő bankot találni.

Advocatus_Diaboli 2010.01.04. 15:15:40

@pcr: "A kolleganőmet az OTP az SMS szolgáltatásával rövidítette meg , a telefonjára minden egyes tranzakció után 4-5 sms érkezett , ugyanígy az utalásokról , így havonta 5000-6000 forintjába került a szolgáltatás , alig tudta visszamondani."

Ez sme igaz. Arról kapsz SMS-ben értesítést, amit beálítasz magadnak. Ott a Házibank, fél perc alaatt azt állítasz be magadnak, amit akarsz.

Én minden egyenleg változásról kérek egyenleget. Szinte csak kártyával vásárolok és elég sokat vásárlok interneten. Érdekes módón mégsem több az SMS díj 600 Ft-nál. :-)

Ennyi kamu sztotit még letemben nem olvastam. Minden nem OTP-s bankalkamazott itt posztol? :-)

Advocatus_Diaboli 2010.01.04. 15:18:15

@tuner1: "mi a szart akarsz az American Expressel?...az egy rakás értéktelen szar....európában szinte a kutyába se veszik, értéktelen semmi, egy nagy nulla.."

Érdekes, a legtöbb üzeltben mégis elfogadják. De furcsa. :-) Soroljam? IKEA, SPAR, DM, stb.

Aladár69 2010.01.04. 15:18:58

korábbi rossz banki tapasztalatom (nem OTP) miatt most már minden problémás ügyet írásban intézek a bankokkal. Ha időben nem válaszol, be kell fenyíteni a PSZÁF-val (tudom, hogy az is egy sóhivatal, de sokszor hatásos) és egyből más lesz a hozzáállás.
A hölgy esetében is ez lett volna talán a szerencsésebb út: egy levél az ügyfélszolgálatra, hasonló részletességgel leírva a történetet és kérni az ügy kivizsgálását és mielőbbi lezárását 9xxx Ft és póthagyatéki nélkül. Ha ez nem működik, akkor levél cc PSZÁF-nak, oszt hagyni őket dolgozni a pénzükért.

Aladár69 2010.01.04. 15:20:31

@Advocatus_Diaboli: Te milyen beosztásban vagy az OTP-nél? vagy egyszerűen csak részvényes vagy?

Advocatus_Diaboli 2010.01.04. 15:22:02

@tuner1: "kérdezz meg bárkit külföldön erről a "magyar bankról"..lesújtó az amit hallani fogsz....egyetlen értékelhet baki kapcsolat sincs...."

Én itt élek? Mit érdekel állítlag kint mit mondanak róla. Az Amazon, az E-bay és sok más online üzlet elfogadja a kártyám. Külföldön eddig még mindenhol zokszó nélkül elfogadták. Akkor meg mi a prbléma? :-)

Ja érdkes módon a fizetésem még minden cégnél az OTP utalta leglőször. A más bankoknál lvéő kollégák mindig 2-3 nappal később kapték meg. Miért? Mert a 'kedves' bankjuk ül a pénzükön. ;-)

Állítsuk meg a ......... 2010.01.04. 15:23:56

@Advocatus_Diaboli:
Sajnos igaz minden tranzakcióról 4-5 sms érkezett egymás után , mellette dolgoztam és láttam az sms-t.
Szóval szépen átvágta a bank.
Hiába ment panaszra , hogy miért küldtek annyi értesítést , inkább megszüntette a szolgáltatást , mert hiába hívta az ügyfélszolgálatot , a bank nem tett egy lépést sem.

Advocatus_Diaboli 2010.01.04. 15:24:01

@Aladár69: Külföldi cégnél dolgozom, nem az OTP-nél. :-) És nem is bank. :-)

Egyzerűen egy elégedett gyfél vagyok? Persze tudom, higy ez főbvenjáró bűn egy olyan országban, ahol szinte mindeki panaszkodik és fikáz mindent.

Aladár69 2010.01.04. 15:28:00

@Advocatus_Diaboli: sajnos ez az ország ilyen :((

azért gondoltam, hogy OTP-s vagy, mert szokatlanul nagy buzgalommal védted őket :))
de ne érts félre, nálam ez nem "bűn".

Állítsuk meg a ......... 2010.01.04. 15:28:01

@Advocatus_Diaboli:

Én is láttam elégedett ügyfelet , akinek soron kívül az én orrom előtt utaltak 3 milliót , míg én álltam az ügyfélszolgálatnál , addig az illető ült az ügyféltérben és odaszaladgáltak hozzá az ügyintézők.

kurtabaing 2010.01.04. 15:31:49

Tavaly be kellett mennem egy OTP-fiókba. Azt hiszem negyed órát bírtam, aztán sorszámostól távoztam.

Aladár69 2010.01.04. 15:34:06

@Advocatus_Diaboli: azt azért megjegyezném, hogy sem az Amazon, sem az e-bay sem hasonló online áruházak nem a bankot nézik, hanem a kártyájukon lévő logót (MC, Visa stb)

a fizetések jóváírása (legalábbis nálam) minden banknál 1 banki napon belül megtörtént, kivéve, ha az utalás bankon belül volt, mert akkor még aznap. Egy negatív példám volt, a Citi valóban qurva nehézkes volt 2-3 éve ezen a téren, de azóta ők is sokat javultak (még van hova fejlődni :))

sheva09 2010.01.04. 15:37:10

A feleségem szüleinél sajnos hasonlót kellett megélnünk - persze főleg Neki volt nehéz!!! Az egyik legdrágább bank egyébként. Mi sem szeretjük. Azt hiszem hamarosan lesz olyan lehetőség a sokkal,de sokkal egyszerűbb bankváltáshoz amit a leendő bank intéz. Úgy mint a mobilosok számhordozásnál.

Állítsuk meg a ......... 2010.01.04. 15:38:40

Nálunk (többezer dolgozó) , az OTP utalja legkésőbb a fizetést , sőt az is előfordul , hogy valamilyen hiba folytán összeakad a családi pótlék utalás a fizetés utalásával , így van , akinek már hajnalban rajta van a bére az OTP-s számlán ,de akinek családi pótlékot is utal az Államkincstár , annak meg csak délre kerül rá a fizetése is ,milyen érdekes....
Amikor a dolgozók hívják az ügyfélszolgálatot , akkor informatikai hibára hivatkoznak a banknál.
Többszázmillió párórás befektetése ilyen jól jövedelmez?

Zine 2010.01.04. 15:52:36

Én nem is értem miért vezet bárki számlát az OTP-nél. Lakossági szolgáltatások terén minden más bank nagyságrendekkel jobb nála.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.04. 15:56:05

@tuner1: nem maffia, a maffia odafigyel az ügyfeleire, igyekeznek legalább a látszatot felkelteni.

"Megbízunk egymásban" című szlogen eleve gyanús.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.04. 15:57:29

@Zine:
más bankok online felületénél lehet autópályamatricát venni?

Mondj egyet, szivesen váltanék.

72-es 2010.01.04. 16:04:21

OTP ügyfélnek lenni egyfajta extrém sport. Én akkor hagytam ott őket, amikor kifizettek egy közműszámlát olyan szolgáltatónak, akinek a beszedési megbízását hetekkel korábban megszüntettem. Gyakorlatilag ellopták a pénzem. Egy ügyvéd sem vállalta az ügyet, kulturáltabb országokban az unokám is a kártérítésből élne.

Rücsök 2010.01.04. 16:19:41

@tomi888: Egyetértek. Az OTP az egyik legpocsékabb bank, élén a csányival. Kövér. Hamarosan meghal (szívbaj, cukorbetegség, etc.) Mért nem adja át a stafétabotot másnak, hogy kiképezzék végre az ügyintézőket a kliens-központú ügyintézésre? Miért KELL ÁLLNI az ügyfélnek egy banki alkalmazott előtt? Miért tart hónapokig egy ügy lezárása (más banknál max 2 két!)? Miért nem váltanak azok az emberek, kik panaszkodnak, de "ezer éve" az OTP-nél van számlájuk, egyéb ügyük? (Kérdésem költői, mert jól tudom rá a választ: Megszokták! És nem hajlandók körülnézni, hogy vannak már más bankok is ebben az országban.
Az OTP-nek amúgy hamarosan vége, fölvásárolja egy külföldi bank, s akkor lesz aztán nemulass!
Csókjaim, é

kulup 2010.01.04. 16:23:29

Azt írjátok, sok embernek számít, hogy az OTP-nek van a legtöbb automatája. Most komolyan, nem tökmindegy ? Normális helyen az se kerül sokba, ha idegen automatából veszel fel pénzt. Ezt bőven kompenzálja, hogy a számla költsége töredéke az OTP-hez képest.

kulup 2010.01.04. 16:29:36

@HalivudEstevez: Ha csak ezért nem váltasz, akkor meg is érdemled.

Elmész a www.ppo.hu -ra és kártyával megveszed a matricát. Ha nem akarod megadni a fő kártyaszámodat neten, akkor kérsz egy ingyenes netkártyát, elkülönített alszámlával, és azzal fizetsz.

Űrhajós 2010.01.04. 16:38:50

Én ezért is váltottam a CIB-re.
Meg azért mert átvágtak, hogy meg kell szüntetni a B-hitelt, hogy C-hitel van helyette.

Azóta még kevesebbszer voltam bankfiókban és még online tőzsdézni is tudok.

És ez nem reklám akart lenni, hanem tényközlés.

Sajtreszelo (törölt) 2010.01.04. 16:41:44

***********************************************

Gyerekek!

Hamarosan vége a jóvilágnak az OTP-nél!

Akinek NET számlacsomagja van, annak már csak február 28-ig ingyenes a banki átutalás! Utána már kemény forintokba fog kerülni!
(KONDÍCIÓS LISTA)

Valamint aki a netbankba SMS jelszóval lép be, az is csengetni fog rendesen. Bár asszem az első x db ingyenes.

***********************************************

Egyébként a mai napig nem értem miért kerül egy banknak többe, ha több pénzt veszek ki a saját automatájából????

Azaz nem csak fix díja van, hanem %-os is.. a qrva a...

Sajtreszelo (törölt) 2010.01.04. 16:43:59

##############################

Itt a link (lemaradt)

www.otpbank.hu/static/portal/sw/file/Lakossagi_szla_ktg_H_20100101.pdf

##############################

cso zsi 2010.01.04. 16:46:13

@Advocatus_Diaboli: Érdekes. Nyugat-európai túra során csak automatázni volt jó az AE, így roppant drága dolog sült ki belőle.
A boltokból majdhogynem kikergettek, amikor azzal akartunk fizetni. De ez volt a céges kártya, ezen volt a cég pénze, ezt lehetett volna követni. (amerikai cég, magyar székhellyel)

dr. Trebitsch 2010.01.04. 16:55:02

Nyugdíjasként hadd cáfoljak, hogy nekünk jó az OTP. A szart a nyugdíjasok sem kedvelik, én már 1981-ben felsazámoltam minden kapcsolatot az OTP-vel. Az utóbbi években rájöttem, hogy minden magyarországi bank SZAR, egyik jobban, másik kevésbé. Ezért a nyugdíj miatt utan fenntartok egy itthoni számlát, de igazi bankolásra más európai országot használok. És ott európai szolgáltatást kapok, nem is voltam abban az országban, nem kell állandóan bejárkálni mindenféle állítólagos új rendelkezések miatt, valójában személyesen nem is voltam soha abban az országba sem. Minden tökéletesen működik, barátaim nyitottak már számlát és zártak is ott le, nem kell személyesen ott lenni, mint a mi bankjainkban. Nem a kispénzű emberek 1-2 ezer euróját akarják lenyúlni a pénzmosási törvényre hivatkozva.

Vasalt 2010.01.04. 16:55:51

Nem akarok fikázni, csak röviden egy régi történet. 96, ifjú házasok kölcsöne, azt ugye csak az OTP utalta. Fizethetem egy éve, jön egy felszólítás februárban, hogy egyhavi elmaradásom van. Atmeghogy kérdéssel telefon, mondom másik bankból állandó átuatlással egyenlítem. Válasz: vigyek igazolást. Hát ezután vittem, meg annyi készpénzt is, amennyivel kifizettem az egész hátrlévő kölcsönt. Rá egy hónapra felszólítás: 1 havi tartozás... Aztmeghogy kérdéssel kissé ingerülten bankfiókba be, papírokat mutat, nő mondja, hogy nem is tudja, mert csak jan 31-ig tudja megnézni (március 8-án) a befizetéseimet (valami mikrofilmes szart emlegetett), hogy az a legfrissebb. Mondom, akkor mi alapján szólítgatnak fel:
1, ha másfél hónapos a legfrissebb nyilvántartás;
2, ha havi rendszerességgel utaltam (amiről ugye igazolást is vittem);
3, ha már rég kifizettem. Hápogás, mondom, akkor most itt ezt tessen leírni, amit elmondott. Azt nem lehet.
Addigra higgadtam kicsit, mondom, fiók-vezetővel szeretnék beszélni. Probléma megismétel, csávó hüledezik, nem akarja érteni. Mondom, fogyasztóvédelem, felügyeleti szerv neve-címe? 2 perc múlva volt igazolásom, hogy rendben vagyunk. 2 napom ment rá, 1x1 és 1x2,5 óra. Akkor voltam utoljára OTP-ben. Nekem a K&H tök megfelel, bár néhány helyen állni kell. :-) Ja, és rendszeres, hogy az OTP-s kollégáknál előbb kapom meg a fizetésemet.

Vasalt 2010.01.04. 16:57:42

Wazz, nem lett rövid, bocs.

Grafithuszar 2010.01.04. 17:02:31

@Sajtreszelo: Aztaqrva élet! Nekem is net számla van....Hogy az a @$#&@# !!
Eddig én meg voltam elégedve az OTP-vel Net számlám volt havi 600 HUF cserébe havonta 2x ingyenes pénzfelvétel meg ingyen utalás....
De ha ez megváltozik azt hiszem váltani fogok

dr. Trebitsch 2010.01.04. 17:03:07

Azért valami a CIB-ről is... egy külföldi barátomnak ott van számlája. Nem lehet megszűntetni a számlát, csak személyesen. Nem tudja neten sem elutalni a kártyaóvadékot, mert azt személyesen lehet csak lemondani. A kártyaóvadékot nyilván le akarja nyúlni a CIB, mivel 5 éve a barátom nem veszi át a kártyát, és a bank ügyintéző elmondása szerint a kártyát már 3 éve le sem gyártják, tehát az óvadék érthetetlen. A barátomnak így veszik a kártyaóvadék, mert az 250 ezer HUF, a repülőjegye ennek a duplája lenne oda-vissza, plusz az egy nap szálloda. Látszólag jól jár így a CIB, de nem hiszem, hogy annyira, ahogy gondolja, mivel az ismerősöm barátai, sokan vannak, már 2 millió eurót vittek ki a CIB-ből Ausztriai bankokba az ügy miatt. nekem meg hízik a májam, mert mondtam neki előre, kerülje a magyar bankokat. mint a pestis zónát...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.04. 17:16:26

@hamming: "én a barátnőmet hurcoltam el onnan"

személyes szabadság megsértése, esetleg jogtalan fogva tartással spékelve...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2010.01.04. 17:18:02

@Vasalt: "Nekem a K&H tök megfelel"

Kulcsár & Haverjai. neked legyen mondva...

Utas Guszti 2010.01.04. 17:28:42

Nem lep meg ez az OTP-s hozzáállás. Részvétem a levél írójának.
Nekem is van ügyem ezzel a bandával, de már szívesen elfelejteném őket.

moonclown 2010.01.04. 17:36:11

Hát OTP rajtunk nem létező (közös)számla 2000 ft-s tartozásda miatt keresett másik számla(privát) hiteleit.Azokat jól felvettem elmentem nyaralni aztán megszüntettem a számlákat szépen kb 5000 ft-kat visszafizetve...
Néha sajnos kissék lusta kollégáim miatt be kell menjek OTP-be hát rossz nézni.Átlagéletkor 78, átlagiq szintén...

trebisch: nem tlejesen értem kártyaóvadék?meg nem megszüntethető bankszámla?Ha 0 ft van rajta akkor szarni rá.Mehet a bank a sóhivatalba.Mi unicredittel jártuk meg.Anyu+ apu volt tulaj de bizonyos jogkörei csak anyunak.Ő meghalt apunak megszüntetni se engedték az amúgy 0-s számlát.pár hónapig küldözgették a kivonatot volt rajta pár ezer ft tartozás aztán egyszer felmondták a számlát kiküldték x ezer ft, azt kifizettem azóta nyugi van.

Thai Thai 2010.01.04. 17:36:24

Csányi "úrnak" nem véletlenül van annyi pénze! Az OTP. Kifejezetten bunkó cég!! NEM a dolgozók (bár biztos köztük is van). Én amint lehetett meg is szüntettem a számlámat és messzire elkerülöm Őket. Nem 100%, hogy a dolgozók tehetnek a dologról 1 időben volt velük dolgom és mindig kiderült: belső utasításra szivatják az ügyfelet.

Maravillosa 2010.01.04. 17:41:46

Két éve váltottam OTP-ről CIB-re, amit abszolút nem bántam meg.
Az OTP-nél az tett be, hogy egy péntek este küldtek egy sms-t, hogy felszólítanak, fizessem be az áruhitel aktuális összegét, mert ilyen és ilyen szankciók lesznek.
Az volt az érdekes, hogy nem volt áruhitelem. Viszont néhány napja elveszett a személyim, és akkor pár napja készíttettem újat.
Persze lepergett, hogy tuti valaki fölvett áruhitelt a nevemben, a személyimmel. Az OTP telebank elérhetetlen volt, csak automata, emberrel nem tudtam beszélni. Másnap valamelyik plázában próbáltam megtudni, hogy mi van, de nem jártam sikerrel. Hétfőn reggel bementem a bankfiókba, ahol vezettem a számlát, ahol nagy vidáman közölte a nő, hogy ja, több tízezer sms-t küldött ki a rendszer véletlenül. Én pedig csöppet sem véletlenül, azon nyomban megszüntettem a számlámat.

moonclown 2010.01.04. 17:43:13

@HalivudEstevez: sms?Csodákra képes...

Ez kb olyan mint amikor kollégám kiszámolt ahogy xy bankban havi 2300 ft-t fizetne ha pénzt vesz fel, otp-ben pedig 1900-at(feltetlezve hogy se otp-s se masik bankos automatat nem hasznal).de ugye ez is megdolt hiszen szinte minden banknak mar 0 ft

dr. Tonyk 2010.01.04. 17:43:26

@Grafithuszar:
Nekem eddig "Elektronikus számlacsomag"-om volt, havi 1300-ért. Most jött el a pillanat, hogy én is beintek az OTP-nek. Ekkora csomagdíjért, nehogy már fizessek azért a 3-4-5 elektronikus átutalásért meg csoportos beszedési megbízásért még egy ezrest/hó
Rohadjon meg a csányi - így kisbetűvel...

Na akkor itt a lehetőség: Hova menjek?
Unicredit?

dr. Trebitsch 2010.01.04. 17:50:19

@moonclown: a külföldieknek 250e a kártyaóvadék a CIB-nél. És ezt is csak személyesen lehet feloldani, akkor is, ha már 5 éve kártyát nem bocsátottak ki. Ott úgy gondolják, a külföldieket lehet jobban szivatni. Azért majd a PSZÁF-nak egy levelet megírok neki...

Sajtreszelo (törölt) 2010.01.04. 17:53:07

Én most a CIB Online számlacsomaggal szemezek.

Néhányszáz ft havidíj, elektronikusan ingyenes utalás, virtuális MC kártya, igaz csak havi egy ingyen pénzfelvét, de utána már mind1 melyikben veszem fel, ugyanannyi, fix díjjal.

Ja és csoportos, állandó, ilyenolyan átutalás is ingyenes már az elsőtől, nem úgy mint a rohadék OTP-nél. (3-ik után...)

Sajtreszelo (törölt) 2010.01.04. 17:53:39

Ja, vagy másik lehetőség, egyre jobbak: AXA

moonclown 2010.01.04. 17:55:21

@Advocatus_Diaboli: A fizetésre is szabályok vannak.

Minden banknál van fizetési határidő általában 4 óra néhol 5.ha addig elutalod másnapra ott a fizu.ha 4.01-kor akkor csak harmadnapra ér oda.bankon belül 10-15 perc.ha céged is otp-s volt te kaptad meg előszőr.De tényleg vkit az érdekel hogy délbe vagy 9-kor kapod meg a fizut?

Hertelendi Boldizsár 2010.01.04. 18:26:42

Unicredit

korrektek, jók a kamatok, alacsonyak a díjak

OTP egy fostalicska mindenkit óvok tőlük

stars7726 2010.01.04. 18:57:36

Otp az állam az államban.mindkét oldal seggét nyalják.amit a saját dolgozóikkal művelnek azt,csak az tudja aki dolgozott már náluk v vmelyik családtagja.persze itt nem a vezetőkre kell gondolni.a nem korrekt tájékoztatás,az állandó félrekommunikálások,a nyugdíjasok agyon hitelezése,és hát igen?az otp felsővezetése alapból benne van a 100 leggazdagabb magyar soraiban.amit én nem sajnálok tőlük,csak egy kicsit szemét dolog amit az ügyfeleikkel művelnek.az otp egy igazi amőba...

Kendaq Pendragon 2010.01.04. 19:01:01

Eddig nem volt komolyabb ügyem velük, de jól seggberugnám őket az állandó üzenetdíj-levonások miatt (mikor alig van havi mozgás a számlámon, vidáman vonnak 100-200 Ftokat)!!

kuki123 2010.01.04. 19:02:46

Ott hagytam abba hogy OTP

na jó elolvastam de nem csalódtam :)
melyik görényé is a bank Csányié
és az IMF hitel neki megy..mi meg fizethetjük vissza

kulup 2010.01.04. 19:09:14

CIB online csomag jó, nekem is az van, de azért ők is emelnek folyamatosan. Eddig a számlamozgásokól küldött SMS átalánydíjas volt, ha jól emléxem 250 Ft. Decembertől bevezették az SMS díjat, minden SMS 19 Ft, de az átalánydíj is maradt. Érdekes, ezt nem reklámozzák.

kubedesign 2010.01.04. 19:20:18

AZ OTP EGY HATALMAS KALAP SZAR! Nem szolgáltatást nyújtanak, hanem kiszolgáltatottságot. Alig várom hogy a folyószámlahitelem kitörlesszem (kb 2-3 hónap) és búcsút intsek nekik, és átvigyem a fizetésem, magánnyugdíjam máshová. Már eddig is csak úgy sikerült több folyamatban levő ügyet elintézni, hogy kilátásba helyeztem hogy viszem máshova a pénzem, aztán mikor az ügyintéző ránézett a folyószámlámra, akkor egyből gördülékenyebb lett minden... Az axa-nál bemutatkozás nélkül is kinyalták a fenekem amikor lakáshitel ügyben érdeklődtem, szóval kb ennyi a különbség a két bank között.

durandall 2010.01.04. 19:31:56

@thinker_: furcsa.. én a visa electronnal fizetek vagy négy éve interneten... pedig nem is dombornyomott.

nemzeti csótány írtó 2010.01.04. 19:38:13

Magyar embernek, magyar bank!
Nem hisztizni kell, hanem támogatni a magyar terméket!
Kicsit drágább, kicsit szarabb, de a miénk.
Sírhatnékom van, mikor összehasonlítom az OTP számlakivonatát az Unicredit számlakivonatával.
Magyar embert, magyar szívasson! Ez kell a Magyarnak, ezt kívánja!

?aztaaa? 2010.01.04. 19:40:39

en CITIBANKos vagyok.
Semmire nem fizetek semmit, ugynevezett 0ft-os szamlam van.
Elotte OTP szamlam volt. Nagy bajom nem volt veluk, de az hogy havonta meg en fizetek hogy naluk van a penzem....
Naluk volt a magannyugdijam is. Nem is mondom hogy mennyit bukott a befizetett penzem. Gyakorlatilag ha az elmult 10evben az agy ala teszem a penzt, akkor is tobb penzem lenne mint igy....

Ugyhogy ha rajtam mulna, bizony lebontanam a BANKOK uvegpalotait.

Bibolyaadávid 2010.01.04. 19:41:11

Az OTP-nél volt élettársammal közös házhitelünk aktuális összegéről szerettem volna egy hivatalos kimutatást kérni a vagyonmegosztási perünkhöz. Az ügyintéző kislány körülbelül annyit értet meg a dologból mint a kvantummechanikából a kedvenc kocsmárosom. Kérem a főnököt, addig leültem a várakozók közé. Megjelent tíz perc múlva egy homoszexuális kinézetű ember aki sűrű seggrázás és és egyéb jellemző mozdulatokkal ordította felém. "Majd ha az ügyész kéri annak kiadjuk!" No innen én is felvettem a parasztot és visszaordítottam, maga vadbarom ez egy polgári per itt nincs ügyész! Csányi úr! Kicsit többet kellene foglalkoznia a beosztottak kiválasztásával. E-hó 8.-án kiveszem tőlük azt a 1,7 millió Ft.-ot amit 2 éve bíztam rájuk és § forintot kamatozott eddig.

easydc71 2010.01.04. 19:46:05

Eddig hat embert beszéltem le az OTP-ről, és nagyon sokat az invitelről.

pandacsökiboborján 2010.01.04. 19:55:25

A multimilliárdos Csányi et. fillérekért dolgoztatja nemcsak az OTP-s alkalmazottakat,hanem a saját cégeinél lévőket is. Persze ezt meg is teheti egy ilyen béna országban. Aztán majd jön a kopasz körszakállas tag és mehetnek a a Gulagra.

Nádasi Balázs 2010.01.04. 20:00:46

Az OTP a legrosszabb bank. Vajon miért minden évben ott van a legnagyobb nyereség? Hogy a válság éveiben is közel 300 milliárd forint adózott nyeresége van? Ez az a bankintézet, ahova biztos nem szabad fordulni, mert a legrosszabb feltételek mellett kötik meg ügyleteiket.

Továbbá, az OTP volt az a bank, amelyik, ha valaki ott megszűntette a számláját, egy hónapig még fenntartotta mégis, hátha ez idő alatt az ügyfél meggondolja magát. Majd leszámláztak egy hónapnyi számlavezetési díjat. Majd amikor az ügyfél azt nem volt hajlandó befizetni, fogták magukat, és BAR-listára tették szerencsétlent. 1000 forint miatt. A legtöbben befizetik ezeket a pénzeket, hogy hagyják már őket békén... az ilyenek miatt ez a legmenőbb bank... de nekem tökéletesen megfelelne, ha eltűnne a föld színéről, és most nem vagyok emberbarát, de felőlem Csányi Sándor meg megtapasztalhatná, milyen érzés elveszteni mindenét. Jó esetben aztán jönne a banki hitelintéző, hogy törlesszen, vagy eladják a lakását... és aztán eladnák a lakását :)

dr. Tonyk 2010.01.04. 20:02:34

Na akkor mondjátok meg hogy CIB vagy Unicredit
(netes bankolás és kb 2-3 kp felvétel)
Axa annyira átláthatatlan oldallal rendelkezik, hogy feladtam, de netes bankolásról sem találtam semmit.

-putyin- 2010.01.04. 20:05:08

@gabbor: te nem sikeres vagy, hanem prosztó.

juditx 2010.01.04. 20:08:23

gabbornak üzenem, hogy a sikeresség az ő esetében nincs egyenes arányban a jómodorral. Enyhén szólva is bunkóság az üzenete.

kulup 2010.01.04. 20:23:43

@Nádasi Balázs: 1000 forint miatt nem lehet senkit adóslistára tenni, de ettől az OTP még szar :-)

CyranodeBergerac 2010.01.04. 20:41:14

Az OTP már tizenegynéhány évvel ezelőtt is tetű, lenyúlós bank volt. Történet:
Vidéki kisvárosban személyzetisként a kollégák munkáltatói hiteléhez intéztem a papírmunkát. A cég megyeszékhelyi központtal dolgozott, így a papírok tőlem a megyeszékhelyi ügyintézőhöz kerültek, onnan az OTP kisvárosi fiókjához. Munkáltató a hitel összegét jóváhagyta, majd utalta a kisvárosi OTP fiókhoz. Kolléga bement, közölték vele, hogy nem tudják kifizetni, mert "hiányos a dokumentáció". Én egyeztetek a megyeszékhelyi ügyintézővel, mondom mit hiányolnak, mondja, hogy az iratok között a 17. oldalon található. OTP fiókba be, ügyintéző erősködik, én mondom lapozza fel a 17. oldalt. Ő hüledezik, hogy "jééé, nahááát". Kérem a fiókvezetőt, aki mellesleg jó ismerős volt. Ő bizalmasan közli velem, hogy : "Van egy belső utasítás, miszerint az ilyen jellegű kifizetéseket legalább tíz banki napig vissza kell tartani bármilyen indokkal." Én asztalt majdnem ráborít, azután inkább bankot váltottam amint lehetett. Azóta se OTP.

pazola 2010.01.04. 20:42:56

Gyerekek, 8 eve van Ellas szamlam, ket evente vonnak kartyadijat, ha veletlenul veszek fel kp-t, az is koltseg.

Mas nincs. Lekotes nelkul kamatozik 30-40x annyit, mint cikkben emlitett fostalicska.

Ki az a barom, aki onkent az OTP-nel tartja a penzet a 21. szazadban?

kicsikuty 2010.01.04. 20:44:21

@Tájgermájszter: Tudom, hogy a munkáltató nem szabhatja meg, hogy hol nyissak számlát a bérátutaláshoz, de sajnos ismerek olyat(nem is egyet), aki több hónapnyi állásinterjú után sem talált munkát, és örült, hogy végre alkalmazni akarta valaki. Ebben az esetben szerintem laszorod nagy ívben, hogy melyik banknál kérik azt az ominózus számlát, mert örülsz, hogy végre a családnak nem kell annyit nélkülöznie, picivel több kerül az asztalra és a számláidat is kitudod fizetni.

trafikuty 2010.01.04. 22:22:01

Tizenévvel ezelőtt, időben kihúztam a fejem az OTP csapdájából. Azóta sincs bankszámlám, kártyám ... és nem hiányzik ... Csá!

vobuma 2010.01.05. 08:49:32

2009. december 09-én nekem is volt egy esetem az OTP-vel. (nyugati országrész) A munkahelyem házipénztárába vettem fel 50 000 Ft-ot, 5 db 10 000 Ft-os címletben. Mikor a házipénztárba akartam bevételezni, akkor (szemüvegben)láttam, hogy az 5-ből 1 tízezres gyanús. Papírja, színe, hologrammja eltért a másik 4-től. Vittem is vissza, kértem őket hogy nézzék meg, mert ez szerintem hamis. Nekik is gyanús volt, azonban a hölgy aki kiadta, nem vállalta, hogy tőle származik. Így a gyanús pénz helyett nem kaptam másikat. Felvettek egy jegyzőkönyvet, mondván hogy felküldik a pénzt Bp-re, az MNB-hez vizsgálatra. Ennek már lassan 1 hónapja. Nem tudok pénztárt zárni, azóta semmi jelzés, hiába érdeklődöm, a válasz: nem tudnak semmit. Természetesen a pénzt nem adják vissza, mondván nem tudom bizonyítani, hogy tőlük származik. Lassan 15 éve járok hozzájuk a munkahelyem részéről (is), eddig azt hittem az OTP-ben mint pénzintézet meg lehet bízni és pont itt kaptam hamis pénzt. No komment!!!

pater solomon 2010.01.05. 12:02:46

@Matyi: na, ez jó ötlet, csupán az a kérdés mennyiért lehet bekerülni ebbe a csúcsmaffiába?

gyász 2010.01.06. 08:42:49

@honphibu: Sajnos ugyanazt tapasztaltam amit a Balázs édesanyja. Amikor a férjem meghalt szerettem volna a férjem kártyájával a számlájáról felvenni azt a kevés pénzt ami rajta volt. A temetésre lett volna rá szükség. Idegességemben a kiadó papír helyére dugtam a kártyát és elnyelte. Kértem az ügyintézőt (aki személyes jó ismerősöm) adja vissza mert nagyon nagy szükségem volna rá. Nem adta, válasz majd a hagyatéki végzés után megkapom. Nem tudtam mit tenni vártam. Bevonták a kártyát, náluk csücsült a fiókban majd, 3 hónap múlva felszámolt kártya díjat. A régit bevonták, az újat nem adták ki, mégis levonták a férjem számlájáról. Írásban kértem utalják vissza, mert most minden fillérre szükségem van, azt válaszolták a kártyát legyártották és fizessek. Én is kilépnék tőlük, de sajnos hitelt kellett felvennem tőlük a lakás felújítására, így kénytelen vagyok maradni. Egyébként évekkel ezelőtt nagyon jó bank volt az OTP. Lehet, hogy a szervezéssel is gond van, de az ügyintézők sokkal emberségesebbek és jobb szakemberek voltak. Talán nem fizetik meg kellően az ügyintézőket és nem a legjobbak maradtak az OTP-be.

IIgyörgy 2010.01.08. 07:16:10

Elég félve írom le, hogy édesanyám halálakor az OTP-ben az ügyintézés gyorsan, probléma mentesen intéződött, szinte percek allatt.
Sem dolgozója, sem ismerőse nam vagyok egyetlen ügyintézőnek sem.
Vélelmezem, hogy az ügyintézők személye döntő körülmény minden pénzintézetnél.

fosokvagytokmind 2010.01.10. 12:21:49

sagia77 te agyas!
Hitelre Q7-et? Banknál melózol mi!? Annyi is az agyad... Kaptál millió pénzt az államtól, az emberek összekuporgatott vagyonkájából él mindegyik banki alkalmazott. És ne merjen valaki leírni egy történetet, hogy mekkora tetvek vannak? Bocs má ha valami nem tetszik valakinek te 0 IQ-s!!! Bocs má ha nem szeretik az emberek a pöffeszkedő senkiket! 0 fillért nem érsz te gyökér, kár, hogy személyesen nem találkozol olyan elkeseredett és megalázott emberekkel, akikkel kibabrál a tetves, ingyenélő banki társadalom! Kíváncsi vagyok, hogy ha egy eléggé ideges és eléggé 2 méteres vadkan egy nyomorék bankfiókba egy nyegleó alkalmazottat leoszt és összefirkáltatja a gatyáját és vissza mer szólni, akkor oda mernéd e tolni a sunyi, anonim arcizmodat közvetlen elé, vagy azonnal rendőrért ordibálnál meg a 90 éves nyugdíjas "biztonsági" őrért...
Menő vagy és osztod a nemlétező eszedet, de az életben, az utcán sunyi kis senki lehetsz. Lopd a pénzét ezentúl is az emberektől és védd a bankokat mert hát azok rászorulnak szegény szerencsétlenek...

tamasbacsi 2010.01.11. 10:03:44

@sagia77:

Magyaros empátia és értelem, csak gratulálni tudok! Kit zavar a száz év lemaradás, nem? Sok sikert kívánok a fejlődéshez, hosszú út lesz!

vobuma 2010.01.18. 14:52:03

vobuma 2010.01.05. 08:49:32
2009. december 09-én nekem is volt egy esetem az OTP-vel. (nyugati országrész) A munkahelyem házipénztárába vettem fel 50 000 Ft-ot, 5 db 10 000 Ft-os címletben. Mikor a házipénztárba akartam bevételezni, akkor (szemüvegben)láttam, hogy az 5-ből 1 tízezres gyanús. Papírja, színe, hologrammja eltért a másik 4-től. Vittem is vissza, kértem őket hogy nézzék meg, mert ez szerintem hamis. Nekik is gyanús volt, azonban a hölgy aki kiadta, nem vállalta, hogy tőle származik. Így a gyanús pénz helyett nem kaptam másikat. Felvettek egy jegyzőkönyvet, mondván hogy felküldik a pénzt Bp-re, az MNB-hez vizsgálatra. Ennek már lassan 1 hónapja. Nem tudok pénztárt zárni, azóta semmi jelzés, hiába érdeklődöm, a válasz: nem tudnak semmit. Természetesen a pénzt nem adják vissza, mondván nem tudom bizonyítani, hogy tőlük származik. Lassan 15 éve járok hozzájuk a munkahelyem részéről (is), eddig azt hittem az OTP-ben mint pénzintézet meg lehet bízni és pont itt kaptam hamis pénzt. No komment!!!

folytatás........

Már elfogyott a türelmem, írtam levelet, hogy tegyünk pontot az ügy végére.
Még aznap hívott az osztályvezető, mondván hogy éppen most kapták meg a vizsgálat eredményét, és tényleg hamis volt a pénz. Küldik majd a jegyzőkönyvvet, amivel el tudok számolni. Csak abból sajnos nem tudom befizetni a számlákat. Magyarul a mi kárunk, az a hamis tízezres, amit az Ő 25 éves munkatársnője átpasszolt nekem. Megérne egy újságcikket, hogy legalább más, aki megbízik a pénzintézetbe, ne járjon így.

Karrde 2010.08.03. 16:43:03

Én 14 éve bankolok az OTP-vel. Nagyon sajnálom azokat, akiknek ilyen rémtörténeteik vannak - ezek szerint nekem szerencsém volt eddig. A netbank szolgáltatást nagyon szeretem, és van jó pár dolog, amiért a céges számláinkat megéri itt vezetni. Egy dolog tény: az OTP ügyfeleknek tudomásul kell venniük, hogyha igazán jó szolgáltatást akarnak kapni, akkor ki kell emelkedniük az ügyfelek tömegéből, elsősorban számlaforgalom alapján. Nem minősítem ezt a gyakorlatot, mindenesetre tény.

O_L_I 2010.08.19. 15:49:35

BArtánőm dolgozott az Unicreditnél és mikor eljött megszüntette a számláját. Én dolgozta a Citinél elmentem és megtartottam mindent. Sztem a Citi messze veri mindet.
Persze folyószámla kamatban AXA a király ezért van ott is számlám.

renitencs 2010.09.20. 15:53:39

Feleségem 2005 májusában meghalt. Bejelentettem, leadtam a kártyáját, átirattam a megbizásokat a saját LAFO-mra, az ügynemintéző hölgy javaslatára tettem rá "tartalékot". Azóta 5 évig semmi nem utalt arra, hogy a fszla élne, nem küldtek a nevére egyenleg-értesítőt, nem küldtek új kártyíát (2x lejárt volna), csak most augusztusban végén váratlanul közlik vele, hogy van 2234 Ft. tartozása. beronbygolok a fiókba, ne mutassak semmilyen papírt, az nekik nem érvényes, egyébként is kicsúsztam a 8 napból ( 10 nappal a levélre nyomtatott dátum után adták postára), már 3876.- a tartozás. Némi vita után lemásolja a régi iratokat, megígéri hogy majd értesítenek -nekem természetesen erről sem jár bizonylat- most újabb felszólítás, 4977 Ft.

Mesélem a szomszéd öregúrnak, neki kb. egy évvel előbb ment el a neje szintén váratlanul, bankban dolgozó fia intézte az ügyeket helyette, - őt is megtalálták most, több mint 6 év után...
OTP=TOLVAJBANDA!

cat540923 2010.09.27. 20:15:39

..2 éve meghalt a fiam, júliusban !!...még nem volt "válság"...bejelentettem, minden papirt beadtam...DECEMBERBEN szüntették meg a magánnyugdij számláját !!...a júliusi 1,2 millió helyett kifizettek 800 ezret!!!!-2009.januárban...ez -400ezer!!...nem volt erőm tovább utánajárni...rablóbanda, költsék gyógyszerre...

Karacsin 2010.11.04. 14:10:37

Nekem jópár éve már meghalt édesapám. Még mai napig kapunk mindenhonnan levelet. Bejelentettük, de mintha a falnak beszélnénk. Évről évre igaz egyre több helyen fogják fel, hogy hiába küldik, de pl. egyes utazási irodák születésnapi köszöntőjén "jókat" derülünk. A halál egy olyan dolog, amivel a cégek, bankok, vállalatok nem számolnak.
süti beállítások módosítása