Blogunk eddigi tanulságai szerint reménytelennek tűnik a mobilszolgáltatókkal folytatott harc. Ezúttal a kissé hosszúra nyúló csörtéből az derül ki, hogy a Vodafone gyakorlatilag bármikor számlázhat egy rendkívülit, nehogy véletlenül az ügyfél a havi rendszeres számlán akkora összeget lásson, hogy elmenjen a fizetési kedve. A hóközi számla kiegyenlítését viszonylag egyszerűen ösztönzik: korlátozzák a hívásokat, amennyiben ez nem történik meg határidőre (még akkor is, ha a számlát határidő után kézbesítik).

Október 28-án épp külföldről tartottam hazafelé, s útközben megcsörrent a telefonom. A barátságos, csengő hangú kisasszony a vonal túlsó végén közölte, hogy a VODAFONE Magyarországtól telefonál, s még mielőtt elmondaná, milyen ügyben zavar, legelőször is azonosítsam magam, diktáljam be az ügyfélbiztonsági kódomat, és egyéb személyes adataimat. Miután tisztáztuk, hogy én vagyok én, közölte, hogy megnövekedett telefonforgalmamra tekintettel „hóközi befizetés” jogcímen számlát küldenek nekem a következő napon 51,600 forintról (négy előfizetés tartozik a csomaghoz, így meglátásom szerint, ez nem annyira jelentős összeg), amit két munkanapon belül van lehetőségem rendezni, ellenkező esetben korlátozzák a csomaghoz tartozó valamennyi előfizetés minden kimenő hívását. Kedves tájékoztatását megköszönve elbúcsúztam a csengő hangú kisasszonytól és a következő napokban soha nem látott gyermeki izgalommal vártam a postást. 

 
Sajnos a várva várt számla nem érkezett meg. Egy héttel később, november 4-én este már várt a jól ismert logóval díszített számlalevél. Sajnos nem volt módom azonnal felbontani gyermekem éppen esedékes születésnapi megemlékezései miatt, viszont másnap (november 5.) felnyitván a levelet rögtön szemet szúrt, hogy a számla befizetésének határideje a kézbesítést megelőző napra, vagyis november 3-ára szólt. 
 
Szerettem volna megtudni, mi a teendő. Amikor mindezt mintegy félórás várakozás után, különböző billentyűkombinációk többszöri benyomása és a „sajnos pillanatnyilag minden munkatársunk foglalt, de hívása fontos számunkra, ezért kérjük szíves türelmét és megértését” típusú sablonok valamint jobbnál jobb zeneművek meghallgatása után az ügyfélszolgálat csengő hangú munkatársának is elmondtam, nyomát sem láttam a közös problémánk mielőbbi megoldására irányuló segítő szándéknak. 
 
Gyakorlatilag semmilyen megoldást nem volt képes felajánlani, viszont érdeklődésemmel annyit elértem, hogy a csomaghoz tartozó valamennyi mobiltelefonra küldtek egy SMS-t, amelyben megfenyegettek, hogy korlátozzák kimenő hívásainkat, amennyiben a számlán szereplő összeg 2008. november 5. napjáig nem érkezik meg a VODAFONE-hoz. Jól esett ez a kitüntető figyelem és megnyugvással töltött el az, hogy minden rendben van, a VODAFONE ügyviteli rendszere tökéletesen működik. Persze november 5. napján már nem tudtam a saját bankomból a VODAFONE bankjához elutalni a számlaösszeget, ezért ismét felhívtam az ügyfélszolgálatot, hátha… És, az ezúttal meleg barna hangú munkatárs, mint az inkák kincsét tette le elém a megoldást: meghosszabbítják a befizetési határidőt november 7. napjáig (NOSZF!). Képzelhetik, mennyire örültem. Szaladtam is átutalni az összeget. Aztán hamar kinyomtattam az átutalást igazoló cetlit, hogy azt haladéktalanul elfaxoljam a VODAFONE Behajtási Osztályának. Nem vett az több időt igénybe, mint kb. két órát. Gondoltam, hogy az én ügyfeleim igazán várhatnak, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy én tudjak telefonálni, ergo a VODAFONE érdeke mindannyiunk érdeke. Tudtam persze, hogyne tudtam volna, hogy az átutalt pénz csak két nap elteltével érkezik meg a címzetthez, de gondoltam, ezt ők (mármint a Behajtási Osztály is tudja) s én mindent megtettem: utaltam (azonnal), nyomtattam, faxoltam, telefonáltam időt, pénzt papírt, festéket nem kímélve, de biztos MEG LESZ AZ EREDMÉNYE. 
 
Sajnos azonban – minden lázas igyekezetem ellenére – nem tekinthettem lezártnak az ügyet, következő reggel ugyanis kaptam egy SMS-t a VODAFONE -tól, amelynek szövege eképpen hangzott: „Tisztelt Ügyfelünk! Tájékoztatjuk, hogy kimenő hívásait korlátozzuk. Amennyiben számláját még a mai nap folyamán OTP ATM-en keresztül kiegyenlíti, úgy a korlátozást feloldjuk.”
 
Sietve tárcsáztam a VODAFONE ügyfélszolgálatát, majd az innovatív és rugalmas szolgáltatásaikról szóló részt átugorva, ismét beütöttem a már jól ismert billentyűkombinációt, s miután meghallgattam, hogy hívásom fontos a számukra, előadtam a csengő hangú ügyintézőnek az aznapi problémámat. Tőle azt a választ kaptam, hogy a beérkező faxok feldolgozása egy napot vesz igénybe (nekem ugyanennyi időm volt a számla befizetésére), akkor tudja feloldani a korlátozást, amikor ez megtörtént. Rögtön közöltem vele, hogy a kollégája előző nap módosította a befizetés határidejét november 7-ére, amin meglepődött, majd rezzenéstelenül csengő hangon közölte, hogy ő nem tud a kollégája által tett ígéretért felelősséget vállalni. Csakhogy - válaszoltam - én úgy gondolom, hogy a kollégája ezt a vállalást a VODAFONE alkalmazottjaként, s nem a saját nevében tette, így nem értem, hogy milyen alapon mondja egy másik ügyintéző, hogy ez mit sem számít. 
 
Ezt követően bölcsen kioktatott, hogy a megnövekedett telefonforgalom miatt kiállított hóközi számla kiegyenlítése valójában az én érdekeimet szolgálja, hiszen a VODAFONE így szándékozik megóvni ügyfeleit a telefon ellopása esetén felmerülő károktól. Rendkívül jól esett ugyan, hogy ennyire figyelnek az én érdekeimre, de biztosítottam a hölgyet, hogy erre semmi szükség, az érdekeimet magam is meg tudom védeni. Viszont feltettem azt a kérdést, hogy amikor első alkalommal – még külföldi tartózkodásom idején – felhívtak és felszólítottak, hogy azonosítsam magam (s ez sikeresen megtörtént), ez miért nem volt elég meggyőző a számukra ahhoz, hogy belássák, nem került gonosztevők kezére a telefonom. Illetve, ha ennek ellenére felmerült bennük a gyanú, miért nem hívtak fel újra a telefonomon, s - a korábbi alkalomhoz hasonlóan - miért nem szólítottak fel, hogy azonosítsam magam (ha ezt nem tudtam volna megtenni, akkor korlátozhatták volna a kimenő hívásainkat). Az sem világos továbbá, hogy amennyiben azt gyanítják, hogy esetleg rossz kezekbe került a telefonom, miért küldenek rá SMS-t, netán azt gondolták, hogy a tolvaj kiegyenlíti majd a számlát? Végül azt sem értem, miért gondolják, hogy nem vagyok képes bejelenteni, amennyiben ellopják a telefonomat. Sajnos erre a csengő hangúnak nem volt válasza. 
 
Nos, miután tisztáztuk, hogy a hóközi számla kiegyenlítése voltaképpen nem az ügyfél érdekeit szolgálja, pusztán azért van rá szükség, mert a VODAFONE nem bízik az ügyfélben, s nem meri vállalni azt a kockázatot, hogy esetleg hónap végén nem fizetem ki a számlámat, megkérdeztem az ügyintézőt, hogy mi a megoldás véleménye szerint abban az esetben, ha a számla és a csekk, a befizetési határidő után érkezik meg. Erre azt tudta mondani, hogy ők nem tudnak felelősséget vállalni a levelek időben történő kézbesítéséért. Amikor mondtam az ügyintézőnek, hogy biztos Ő is találkozott már olyan emberrel, aki nem ebben az országban tölti az év mind a 365 napját, s kérdeztem, hogy ebben az esetben milyen módot kínálnak számomra az esetleges hóközi számláim kiegyenlítésére, azt javasolta, hogy hasonló esetben forduljak valamelyik családtagomhoz, ismerősömhöz vagy barátomhoz, aki ezt megteszi helyettem. Mivel a telefonunkra küldött SMS-ből egyébként is kiderül a befizetendő összeg nagysága - folytatta -, így a számla kiegyenlítéséhez valójában nincs is szükség sem a csekkre, sem a részletes hóközi számlára, ahhoz, hogy banki átutalással rendezni tudjam azt. Arra bátorított tehát, hogy - a számviteli törvényben foglaltakat figyelmen kívül hagyva - egy nálam nem létező számla alapján utaljak át pénzt a részükre. 
 
Én, aki bíztam abban, hogy miután a hasonló módon működő versenytárs mobilszolgáltatónak búcsút mondtam és a meggyőző marketing stratégiájuknak bedőlve a VODAFONE-t választottam, majd jó lesz nekem (hiszen ezt ígérték), most becsapva és kihasználva érzem magam a fentiekben írt gyakorlat okán. Rendkívül arrogánsnak és megalázónak, mindamellett jogsértőnek tartom azt a gyakorlatot, ahogyan a VODAFONE a számlázást intézi. Ha esetleg én néhány napig távol vagyok a lakásomtól és nincs lehetőségem a postát átnézni, könnyen abba a helyzetbe kerülök, hogy minden gondosságom ellenére nem áll módomban a VODAFONE számláját kifizetni, és esetleg a telefont sem tudom használni. Amikor az előfizetői szerződést kötöttük, a sok mellékes információ közlése mellett, a VODAFONE munkatársa azt a lényeges tudnivalót elfelejtette közölni velem, hogy a mobilszolgáltató belátása szerint hónap közben is számlázni óhajt, de azt aztán végképp titokban tartották, hogy a számlázás módja ellentétes a magyar jogszabályokkal és az általánosan bevett üzleti gyakorlattal. 
 
Ajánlom tehát mindenkinek, aki szolgáltatót választ, hogy tegye fel a kérdést ott és akkor, amikor szerződést készül kötni, hogy ne hagyja magát kábítani és előre tisztázza a számlázási gyakorlatot, mert később  lehetetlen vállalkozás  bármilyen problémára megoldást találni. 
 
A történeteket a blog@penzcentrum.hu címre várjuk.
 
 

Címkék: mobil vodafone számlafizetés híváskorlátozás

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr78789153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

i 2008.11.26. 09:41:37

Homáron voltmár ez a sztori..

vodaposta 2008.11.26. 09:51:33

A Vodafone - Magyar Posta kombináció bizony vicces tud lenni.

Mikor én szerződtem a Vodefone-nal (mobilinternet), kb. fél évig nem a megadott levelezési címemre küldték a számlát, hanem a 150 km-re lévő állandó lakcímre, így azt szegény szüleim egyenlítgették.

Az állandó lakcím váltásakor szóltam, hogy ez megváltozott, legyenek szívesek ide küldeni a számlát. Ekkor kb. 3 hónapig sehova sem érkezett számla. Újabb telefon, azt a megoldást találtuk ki, hogy ajánlva küldik. Igen ám, de a postás nagyon nem szeret az első emeletig sétálni ajánlott küldeménnyel, tehát jó esetben bedobott egy "ajánlott küldemény érkezett értesítőt", rosszabb esetben azt sem. Miután számomra követhetelen volt, hogy mikor és mennyit kell épp fizetnem, a havi fix összeget vagy atm-n keresztül vagy átutalással küldözgettem, vagy ha épp találtam csekket, azon fizettem.

Azután kaptam egy "holnap korlátozzuk kimenő hívásait" üzenetet, pedig épp azt gondoltam, nincs aktuális tartozásom. Elintéztem, befizettem, 3 nap múlva újra volt net. Rá 2 napra levélben is megkaptam a "holnap korlátozzuk kimenő hivásait" értesítést.

Most megpróbálom a beszedési megbízást elintézni a bankomnál, aminek az átfutási ideje a Vodafonnál 3 hónap. Remélem az állításuknak megfelelően a számlákat azért továbbra is megkapom, mert a munkahelyem egyébként téríti a net költségeit. Ha mégsem kapom meg, 300 Ft ellenében újra kiküldik...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2008.11.26. 11:20:37

Viszonylag alapos kutatások eredménye, hogy a távközlésben a szolgáltatók közötti akkor van érdemi verseny, ha legalább négy független szereplő van a piacon.

Talán nem is meglepő, hogy a három játékos igen komoly erőfeszítéseket tesz a negyedik szolgáltatás beindításának megakadályozására.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.26. 12:08:39

ez egy újradátumozott poszt, ezt már én is olvastam itt pár hete

bebela 2008.11.26. 12:21:07

Pontosan ez történt velem is. Kurva bunkón beszéltek velem, kioktató hangnemben. Ha magas a számlám, akkor talán adjanak haladékot, részletfizetési kedvezményt, vagy valamit, nem? Ehelyett fizessem be jóval hamarabb a kelleténél? WTF?

Amikor hasonló okok miatt ezt nem sikerült, és persze korlátozták is a hívásaimat, megszereztem egy PR-osuknak a címét, és írtam neki egy szép hosszú e-mailt, némi publicitással fenyegetőzve. Válaszképpen a taknyukon csúszva kértek elnézést, azonnal visszakapcsoltak mindent, és udvariasan érdeklődtek, hogy mikor lesz kedvem befizetni a számlát.

Kábé úgy viselkedtek, ahogy eleve kellett volna.

Kurva szomorú.

Eaglewing 2008.11.26. 12:24:53

Ugyanez megtörtént vele, amikor Németországban voltam. Felháborító volt. Megjegyzem, én ebank-al át tudtam utalni, úgy hogy tudtam az összeget, de az átutalásról a faxot igy nem volt módon elküldeni....de ezt mire felfogta az ügyintéző...
sajnos ez a hozzállás tényleg felháborító, és ami tényleg fontos a fenti történetből szintén: miből gondolják hogy én folyamatosan itthon vagyok az évben? Az adóhivatal hozzáállása is kb. ilyen. Miért nem lehetek én egy vagy két hónapot távol az országtól? Könyörgöm, 2008-at írunk! Személyesen ismerek embereket akik másfél éves világkörüli hátizsákos túrán vannak.

Blogoló 2008.11.26. 12:29:53

Tévedsz, ez most jelent itt meg először.

Calogero 2008.11.26. 12:34:17

Ugyanezt a sztorit kb 1 hete olvastam. Annyira azért nem volt jó, hogy most újra Index főoldalt kapjon

2Bálint 2008.11.26. 12:39:50

Homáron volt 1-2 hete...

uns97 2008.11.26. 12:41:45

Ez azt hiszem ugyanaz... 1 hettel korabbi kiadasban :)

homar.blog.hu/2008/11/19/bizalmi_valsag_a_vodafone_nal

Vagy marha hulyenek neznek minket es hat ugye ismetles a tudas anyja, vagy marhara nincs mar tema kishazankban ??!!

Mellesleg mind a 3 magyarorszagi mobil ceg troger... :D

Rob67 2008.11.26. 12:45:26

Na nem csak a Vodafon link.
Nekem a Raiffeisen Bankos számlámon jelent meg a Bank SMS-e szerint 10,000 angol font.
Na gondoltam ez jó.
Persze nem volt ott.
Felvilágosítást kértem azonnal, hiszen nem tudom követni mi van a számlámmal.
E.mailban kioktattak, hogy az áltaklános szerződési feltételeknek megfelelően 15 nap áll a rendelkezésükre a kivizsgáláshoz és a tájékoztatásához.
Na ez volt 60 napja...
Valahogyan nem érkezett válasz...
Magyarisztán, lehetetlen egy hely.
Nem is megyek vissza többet...

irsch 2008.11.26. 12:58:18

Hm, az ügyfélszolgálaton én eddig "mindig" segítőkészséget tapasztaltam. Volt, hogy költözés miatt átirattam ugyan a levelezési címem, csak továbbra is régi címre küldték. Ez viszont nem voda sajátosság, mert ugyanezt csinálták a közműszolgáltatók is jó negyed évig.... Igaz,a közműszolgáltatóknak tértivénnyel adtam fel levelet, eddig tartott az ügyintézésük, a vodához meg személyesen mentem be. voda szerint a rendszerükben át volt írva és én mégis régi címre kaptam egy ideig még számlákat. Kénytelen voltam költözés után még jó ideig postán levelek átirányítását kérni, hogy megkapjam a régi címre küldötteket. Igaz ezért a szolgáltatásért is én fizethettem... Amúgy a postai átirányítás annyira "működött", hogy előfordult, hogy a régi lakásomban lévő új lakó levelét is nekem kézbesítették az új címemre... Ezzel is én futkárosztam postára, hogy vigyék már vissza neki. Magyarország 2008.

Zolibá 2008.11.26. 13:56:02

Kedves Vodafone és kedves Mind,

Ausztriában az összes közüzemi, internet, és telefonszolgáltatás szerzödése azzal kezdödik, hogy innen és innen beszedési megbízást adok.

3 éve élek itt, sose kellett csekkel postára mennem, a mobilomat, az internetemet, a villanyt, gázt, akármit, a folyószámlámról automatikusan leveszi a szolgáltató.

DE: mielött megteszi, levélben értesít számlakivonattal és azzal, hogy jogom van 10 napig töprengeni azon, hogy egyetértek-e az összeggel.

Hát nem egyszerü??? Egyszerüen két térdre rogyva könyörgök, legalább a magyarországi privátszféra szolgáltatói vegyék komolyan a "szolgáltatás" szót.

Mert, ha nem veszik, következménye van: a Vodafone-t otthagytam tavaly egy hasonló ügy miatt, most egy másik magyar szolgáltatónál van szerzödésem (ja igen, van egy magyar mobilom is)... ott nem küldenek hóközbenit és nem 3 hónap volt a beszedés beinditása, hanem 5 munkanap!

Vodafone quality = 0. Amugy Ausztriában is (A1) messze a leggyatrábbak, nem is vagyok náluk.

Üdv
Zolibá

Fekafika 2008.11.27. 12:28:47

Nemrég Európán kívül töltöttem hoszabb időt, és emiatt a megnövekedett számla miatt ugyanígy felhívtak egy mobilszámról. Mondja nekem, hogy adjam meg az ügyfélkódomat. Mondom nem adom:). Erre Ő: akkor a személyes adataim adjam meg. Mondom: azt sem adom meg. Nem is értem hogy képzeli, hogy egy telefonra elhiszem, hogy ő a Vodafone, igazolja magát, vagy hagyjon békén. Erre közölte, hogy akkor elküldi sms-ben a mondókáját. Megkérdeztem, hogy hogy győződik meg arról, hogy az sms-t csak az arra jogosult fogja elolvasni. Erre rohadt nagy csend, aztán mentegetőzés, hogy neki kötelessége stb.

Szerintem magával cseszik ki a vodafone, hogy a nagyfogyasztókat időnként ilyen hóközi buzulásokkal letiltja. Akinek ilyen számlája van van másik telefonja ami nem vodás, és akkor majd azzal telefonál, amíg lesz ideje a hóközi számlával meg visszakapcsolással szarakodni. A voda meg veszít tízmilliókat, és még a jólfizető ügyfeleit is feldühíti.

JohnnyW 2008.11.27. 12:40:45

Akinek a vodafone szolgáltat, az sikeres ember nem lehet.

Érdekes módon megszűntek a telefofonos számlázási problémák a cégnél (800+ telefon), miután átvittük az összes számot a Pannonhoz.

JohnnyW 2008.11.27. 12:48:20

És még egy megjegyzés előző kommenthez: ha valaki a szerződés aláírása előtt, megpróbálja elolvasni az ÁSZF-et apróbetűstől, mindenestől, azt minimum meglincselik a sorban mögötte álló ügyfelek és az ügyintéző is! Egyszer az egyik banknál végig olvastam a 22 oldalas szerződést, Droid már nézett, hogy mi van. Mondtam Neki, hogy nem akarnám, hogy átbasszanak, vagy írnak normális szerződést 2 oldalban, vagy vár, amíg elolvasom!

A számviteli törvény szerint számlát kell prezentálniuk (nem elég az SMS) minimum 5 munkanapos befizetési lehetőséggel! A szart is leperelném a szolgáltatóról, ha kikapcsolná a kimenő hívásaimat, az biztos! tudomásul kéne venni, hogy nem állnak a törvények felett...

nem mindig az user a hülye, aki tudatos fogyasztót alakít! csak hozzá vannak szokva, hogy mindenki meghunyászkodik és örül, hogy előfizethet bárhol is!

Kornélka 2008.11.27. 14:26:46

ha ez megnynugtat valakit a vonafone hatarokon atnyuloan geci, nem csak a mgyarokat szivatja:
szerzödes kötöttem egy mobil netre,(DE) a hozzavalo kütyüt azota sem kaptam meg (eppen nem volt raktaron majd küldik postan, hat nem küldtek), de a szamlat küldik(2 honap) mondtam hogy akkor en elallnek, nem igan tudok varni ennyit egy mobil internetre - hat azt nem lehet mert 24 honap,majd holnap küldjük (ennek 1 hete)
most azt varom mikor leszek benne schufa-ban, mert nem fizetem a szamlat egy olyan szolgaltatasert amit 1 percig nem vettem igenybe.

megjegyzem ezzel a tullepeses szamlaval en is jartam mar meg külföldön, mert roaminggal nagyon könnyen össze lehet hozni ezt a szamlat, de nekem nem szoltak semmit csak kikapcsoltak, senki engem külföldön nem tudott többe elerni.
Kesöbb SMS-ban közöltek hogy OTP autmatanal befizethetem, mondjuk Aachenben nem sürün van ilyen

Nyúlúr 2008.11.27. 14:42:59

AHAHA nekem is volt ilyen.

Bizony idonkent eleri a telefonszamlam a 15-25e forintokat. 15 felett mondjuk akkor ha kulfold is kozbe esik. Tortent is az a szerencse, hogy amsterdamban toltottem par napot. Ez rogton meg is csinalta a huszonsokezer forintot. Na mondjuk nekem mar csak a hazaerkezes utan jott a rinyalas. Telefon, hogy hokozi. Rendben mondom megertem elhiszem ugyintezo szinten rendben koszonjuk stb.

Varom a szamlat varom a szamlat de semmi. Majd vasarnap delben jon az sms, hogy akkor kivagyok kapcsolva. Rendben telefonalok, hogy megis mivan nemjott szamla. Nemjott bizony, de OTP ATM -en befizethetem. Nah mondom az isten verjen meg titeket.. Mondom nekik, hiaba a vasarnap a telefon nekem letfontossag (munkahoz kell) ne jatszunk ilyent raadasul az elofizeteshez tovabb 4db telefonszam 2db internet hez vasarolt kartya is tartozik mind elofizeteses mind rendben fizetve. Persze, nem baj mondjak befizetem ATM-en es megoldva azonnal (hangzott korabban az igeret). Erre kozoltek a befizetes utan, hogy 24ora. Mondom ok csillag (a csengohangu ugyfelszolgalat ugyebar) felejtsuk mar el a szorakozast kerem a telefon vonalat. Persze o latja hogy ottvan a befizetes de amig jovanem irodik semmit sem tehet (bezzeg kikapcsolni tudjak).

Aztan bementem ugyfelszolgalatra ott is hasonlokat elmondtak arrol hogy nincs szamlazas vagy mi stb. Akkor mondtam a holgynek hogy nezze meg rendesen fizetek, sok szam van, ezt is egybol befizettem es eddig teljesen jofej voltam de nem leszek ha nem fejezi be es kapcsoljak vissza MOST.

Geri 2008.11.27. 15:52:39

Akkor még egy kis VODAFONE.
Az elmúlt öt hónapban szvsz túlszámlázás áldozata lettem,aminek próbáltam utána járni a nagy cégnél email formájába,de válaszra nem méltattak.Az 5-ik elküldött levél után(2 napra rá,hogy biztos megérkezzen) gondoltam egy nagyot és felhívtam az ügyfélszolgálatot(folyamatosan hibáztam mert vártam a csodára és nem zaklattam őket folyamatosan).Az igen kedves hölgy meg volt győződve,hogy rossz helyre küldtem a leveleket,mert ők bizony ilyet nem kaptak és ezért nem válaszoltak,pedig ők az ilyet mindig megválaszolják/megoldják!Mikor sikerült megértetni vele,hogy jó email címre küldtem,akkor jött a fordulat,hogy bizony nem is lehet ilyet elintézni emailbe csak és kizárólag személyesen.Közöltem vele,hogy akkor próbálok majd időt szakítani rá és bemegyek,beviszem az elmúlt 5 hónap számláit és üljünk neki beszéljük meg,erre ő 'kedvesen' arra figyelmeztetett,hogy bizony nem úgy megy az,csak az uccsó számlával menjek be,mert ők már nem foglalkoznak a régebbi dolgokkal.
Így nincs más hátra by-by Voda,szívass mást!!!

Ahülyeügyfél 2008.11.27. 16:50:07

Nekem 5 hónapja volt előfizetésem, mikor kaptam egy sms-t, Vodafonetól, hogy csengessek 28000-et forgalomnövekedés miatt (Londonba telefonálgattam akkortájt). Tehát a bekérés jogos, fosnak, hogy lelépek, tiszta égő ez a bizalom, fizettem...
Hó elején jön a rendes számla, hóközbe' meg már fel is hívtak, hogy megint bekérnek 24000-et. Nem szórakoztam, mondtam, hogy természetesen nem fogom befizetni, majd hó elején megkapják a rendessel együtt, addig ha kikapcsolják, akkor másik szolgáltatónál töltöm az időt. Azóta nem kellett külhonba telefonálnom, így a számlák is lejjebb mentek. Hűségidőm még tart, de utána iziben megyek a magentához.

pozitív példa:-) 2008.11.27. 16:59:03

Hogy ne csak ilyen negatív kommentek legyenek itt, íme egy pozitív:-)

Én szeptemberben összehoztam 101 ezer Ft-os számlát a T-Mobile-nál. Úgy alakult, hogy nem volt fedezet a számlámon mikor októberben le akarták venni a bankszámlámról. Október végén kaptam egy SMS-t, hogy attól a naptól kezdve 30 napon belül korlátozzák a szolgáltatást, ha nem egyenlítem ki. 30 nap és nem 5!!!!! Nem hóközben zaklattak, mert szerintük túl sokat pofáztam, hanem utólag, azért mert nem tudtam kifizetni határidőn belül.

Most novemberben átutaltam az összeged, és minden megy tovább szépen a saját medrében.

Néhány tekintetben nem szeretem a T-Mobile-t (pl. drága a mobilinternet a többiekhez képest), de az biztos, hogy a Vodafone ügyfelei feletti totalitáriánus diktatúrája mellett a T nagyon jónak tűnik :-)

Mikolaj 2008.11.27. 18:46:08

Ugyanez a sztori történt meg velem is augusztusban.

Kikoltoztem egy idegen orszagba, de gondoltam, hogy megtartom a magyar szamom, mivel ugyis van a vodafonenal egy keteves szerzodesem. mivel az ilyen koltozes eleinte rengeteg szervezessel jar, ezert a telefonomon ertelemszeruen megnott a forgalom, raadasul pont a nemzetkozi illetve a roaming.

a baratom, aki uriti a postaladam otthon, irta, hogy a legutobbi vodafone szamlam 28.038,- Ft es a fizetesi hatarideje augusztus 3. ehhez kepest kaptam egy smst a vodafonetol julius 25-en, hogy a megnovekedett forgalmam miatt fizessek be azonnal 49.200,- Ft-ot, julius 30-i hataridovel, kulonben korlatozzak a kimeno hivasaim. ez a vodafone passport hasznalata miatt teljes korlatozast jelent, mert a bejovo hivasokra es smsekre is van valami kapcsolasi dij felszamitva. az igazi meglepetes julius 27-en ert, amikor a korlatozas megtortent, joval mindket fizetesi hatarido elott.

CBM 2008.11.27. 18:49:28

Teljesen egyetértek a leveleddel! A Vodafone szerintem is szemét cég, akár a többi kaliberű. Én is hasonlóképp jártam néhány hete, amikor egyszercsak mindenféle figyelmeztetés nélkül jött egy telefon, és kitalálták, hogy túlfogyasztás történt nálam, fizessek be 13ezer forintot néhány napon belül. Megjegyzem, én is vodafone ügyfele vagyok már sok éve, és nem volt még eddig semmi problémám. Az mindenképpen az ő disznóságuk, hogy ha valakinél túllépést vesznek észre mért nem figyelmeztetik időben? Hát épp a borsós túlszámlázás lehetősége miatt, (így 5-szörös áron számlázhatnak). Azonkívül nálam semmiféle túlfogyaztás nem volt, a havi keret 1 negyed részénél tartottam éppen, utána is szám oltam semmiképp nem léphettem túl, a rlszletesen számlán olyan időpontok szerepeltek, amikor nem is használhattam a csomagot. Ők már korlátozással, letiltással fenyegettek, persze én azonnal le is állítottam a forgalmam, és befizettem a számlát, mire pár nap múlva jött egy új, 18ezer forintos csekk, az egész így 30ezer forintomba került. Azóta sem mertem elővenni, a HSDPA modemet, szerencsére most kötötték be a korlátlan Netet. Azt is hallottam, hogy nem előnyösek az előfizetőnek ezek a korlátolt forgalmú csomagok, mert könnyen tudnak így trükközni az ott dolgozó "úriemberek"! Ráadásul én marha 2 évre kötöttem meg velük a szerződést, most tartok a felénél, akkor nem volt más választásom a Nethez. Úgyhogy most komolyan fontolóra veszem, hogy feljelentést tegyek a cég ellen, akár a fogyasztóvédelemnél, akár máshol. A gond csak az hogy nemigen tudom hivatalosan bizonyítani az igazam, hiába ezek a cégek így működnek nálunk, akárcsak a magyar politika. Ahogy te is írtad, erőfölényből cselekszenek. Kialakították a maguk kis védelmi rendszerét, ami megdönthetetlen. akinek van pénze ügyvédre az diktál, mármost a magamfajta kis embernek milyen esélye lehet egy ilyen nagy céggel szemben? El kellene törölni a Föld színéről az ilyen undorító, mocskos cégeket, pfuj !!!!!!

régiVodás 2008.11.27. 19:32:49

Volt "szerencsém" a Vodafone forgalomfigyelési csapatát erősíteni (egy idő után meg gyengíteni) rövid ideig, és hát meg kell mondjam, nem egyedi az eset. Viszont a kolléga, aki sms-t dobott a kedves ügyfélre, elég silányul végzi a munkáját, ugyanis a következőképpen dőlt el, hogy az ügyfélnek kell vagy nem kell hólözi számlát fizetni. Alapból új ügyfélnél meg van határozva egy összeg (anno 16 ropi volt bruttóban), amit ha a számlazárás előtt elér, akkor hóközi számlát kell fizetnie 5 napon belül, különben kasza. Persze Voda jó fej, mert ezt majd jól jóváírja a hó végi számlából. Csakhogy ez nem igazán törvényes, hiszen számlát nem állít ki, csak küld egy levelet, meg egy csekket, oszt ha nem fizetsz, lekapcsol. És persze csak akkor kapcsol vissza, ha kikapcs után az aktuális (öt nap alatt persze megnövekedett) hívásforgalmat fizeted be. És ja, 1 napjuk van, hogy a befaxolt csekkeket, átnyálazzák, és visszakapcsoljanak.

No de. Amiért a kolléga kicsikét trehány volt. Több számnál eleve többszöröződik az összeg, ami fölött követelőzik Yoda.
- 5 éves ügyfelet nem baszogattunk. Pláne nem sms-ben.
- Ráadásul megnéztük, hogy mekkora volt a legmagasabb befizetett összeg az öt éve alatt, arra a "régi ügyfél" elv miatt még rádobtunk egy keveset, és szépen tovább engedtük.
- És végül ha másnap lezárult a számlája, akkor örültünk, hogy nem kell hívni, mert ugye már fölösleges, és eggyel kevesebb - joggal - felháborodott ügyfél küld el bennünket az anyánkba.

Tudom én, hogy ÁSzF, meg annyakínnya, de hát könyörgöm, miért kell ezt? Na meg az új előfizetőknek a soktízezres kauciót? Nekem egy-két hónap után már nem volt gyomrom ehhez az egészhez, inkább feladtam. Úgyhogy drága Homár, telefonálj inkább konzervdobozzal meg dróttal, az olcsóbb, és persze megbízhatóbb...

Roki 2008.11.27. 20:49:23

4 éve van Vodás előfizetésem, és ez idő alatt sohasem volt tartozásom a cég felé, mindig időben befizettem a számlám. Legalábbis így tudtam a tavalyi év február akárhányadikáig, amikor is kaptam egy sms-t, miszerint számlatartozás miatt letiltják a kimenő hívásaimat. "Mi vaan??" : ugrott a szemöldököm a fejem tetejére, majd tárcsáztam az ügyfélszolgálatot.

Alig félórás próbálkozás után, sikerült is kapcsolatba lépnem az illetékes ügyintézővel, akinél megérdeklődtem, hogy mivel érdemeltem ki drákói szigorukat. A hölgy közölte velem, hogy van egy 2006. áprilisi, 5130 forintos be nem fizetett számlám. Mire én: drága hölgyem, 2007. február van, mi akadályozta meg önöket abban, hogy az elmúlt csaknem 10 hónapban erről értesítsenek, vagy küldjenek egy csekket, hogy ugyan, fizessem már be a tartozásomat? És akkor kaptam egy olyan választ, amitől majdnem hátraszaltót ugrottam: eddig azért nem piszkáltak a tartozással, mert elég nagy összegeket fizettem, és nem foglalkoztak vele, de mivel az utóbbi 2-3 hónapban épp hogy csak az előfizetési díjat beszéltem le, ezért úgy döntöttek, hogy bevasalják a hátralékot! Na kérem, erre varrjunk farzsebet! Aki sokat beszél tartozhat, aki keveset, annak rálépünk a cerkájára!

További kérdéseimre, miszerint, addig ok, hogy tartozom, de miért egyből híváskorlátozással büntetnek, ahelyett, hogy küldenének egy csekket amin befizethetném az összeget, azt a választ kaptam: ilyen esetben ez a szokásos eljárás, ha rendezem a tartozást, visszakapcsolnak! Na itt már feladtam, annál is inkább, mert már csak 1 hónap volt hátra a hűségszerződésből, úgy döntöttem, nem bosszantom fel magam, átigazolok valamelyik normálisabb szolgáltatóhoz. Ekkor ért a következő meglepetés, mert kiderült, hogy a vodafone időszámítás szerint 2év, az 26 hónapból áll. Ugyanis elővettem az előfizetői szerződést amin az állt, hogy megvettem xy telefont 2 éves hűségnyilatkozattal, szerződés kelte: 2005.03.16, szerződés lejárta: 2007.05.22.! Nagy levegőt vettem, elszámoltam tízig, a szerződést visszacsúsztattam a fiókba, és eldöntöttem, hogy ezzel a céggel akkor sem kötök soha többet szerződést, ha ők lesznek hazánkban az egyetlen mobilszolgáltató.

A kimenő hívásaimat másnap letiltották. Végül ezúton is gratulálok a vodának ahhoz az üzletpolitikájához, amivel a régi ügyfeleit kezeli, csak így tovább, hátha egyszer elfogy az összes kuncsaftjuk!

Davidino 2008.11.28. 10:38:23

Hasonlóan jártam én is tavaly a Vodafone-nal. A magát szolgáltatónak nevező nevetséges cég a Vodafone, mely egy szép májusi napon megnövekedett számlaforgalmam miatt hóközi befizetésre kötelezett. Ehhez joga van a ÁSZF értelmében (milyen jó dolog is az, amit a szeződéskor ugyan nincs lehetőséged, időd, stb elolvasni, de azért mindig aduász amikor ki kell b@szni az ügyéllel!), mégis háborogtam egy sort már akkor is miatta. Megkérdejőlezehető továbbá a korrektsége annak, hogy 5 napos fizetési határidőt adnak, egy sms-ben közölt felhívásra, és 40.000 HUF befizetésére.

A 3 előfizetésből, mely jelenleg is fut a nevünkön 2 régi, már 5-6 éves. Az sms pillanatában, mint ahogy előtte visszamenőleg sem számaltartozásunk nem volt. Kérdeztem hát -szerintem jogosan- az ügyfélszolgálatotn: "Mire fel?" A válasz nem volt megnyugtató, hiszen korrekt feleltet sehol sem kaptam, csak azt szajkózták, hogy ehhez joguk van az ÁSZF értelmében. (Megjegyzem, hogy eleve beverekedni magunkat a kezelőig egy rémálom, aki a négy hívásom alkalmából kétszer is több mint negyed óra várakozás után vette fel...)

Oké, nem volt mit tenni. Amint megtudtam, erről levelet, benne csekket kapunk, amit be kell fizetni. Ezt majd a havi díjból kompenzálják (ami így lényegesen később jön, lévén több napos csúszás a dupla számla miatt). A levél megérkezett, a csekk a postán befizetésre került következő nap.Mégis megkaptuk minden (előfiezetési) számra az újabb sms-t, hogy letiltják a kimenő hívásokat! Ajvé! Kinek is jó az ha én telefonálok? Ja, hogy csak nekem, hiszen a Vodafonnak ezért nem kell fizetnem, nekik csak a bajuk van ele... Vagy mégis? Havi szinten számláznak? Igen. Vagyis ha beszélek, akkor ketyeg az óra és a számla nőttön nő, többet fizetek. De nem... ők majd jól letiltják! Felhívom hát őket, erősen megtépázott idegekkel, hogy akkor most "tényleg miért?"???!!! Azért, mert ők a levelet elküldték az értesítés után. Mondtam én, hogy engem az nem érdekel, mert ha nem kapom meg be sem tudom fizetni a csekket. De ha megkapom és befizetem akkor arról is én tehetek, hogy hétvége meg ünnepnap van? Nagy kegyesen megengedték, hogy átfaxoljuk a befizetést igazoló csekket, de felhívták a figyelmem rá, hogy nekik -a nagy "szolgálatótnak"- 1 nap áll rendelkezésküre feldolgozni a beérkezett faxokat

Ez ma egy nagy erőfölényből cselekvő cég Magyarországon, akit kicsit sem érdekel egy ügyfél, még ha az már több mint 5 éves is az, és sosem vétett a "kétoldalú" szerződés ellen. Két lejárt (már hűségszerződésben nem lévő) előfizetést azóta megszüntettük, habár ez rendkívül sok bonyodalmat okozott.

rózsasanyi 2008.11.28. 12:01:48

Egy esetemet szeretnem elmesélni a Vodafone-nal, hogy mások is okulhassanak és messzirõl elkerüljék a céget. Több mint két éve vásároltam náluk 2 elõfizetést is, mert én is bedõltem a sok mosolygos boldog embernek a reklámokban. De idõközben úgy alakult, hogy nem volt szükségem az egyikre. Így ezév aug 15-én bementem a westendi központi üzletbe, hogy lemondjam az aug 22-én második évet betöltõ szerzõdésem akkori hatállyal. A válasz az volt, hogy elõbb fizessem ki a köv. havi elõfizetési díjat az elõzõ forgalommal együtt, majd adjak be egy igényt a számlaszámommal, hogy kérem vissza a túlfizetést. Már ezt sem értettem, hogy mért ilyen körulményes a dolog, de befizettem, a lapot kitöltöttem és vártam. Vártam. És még mindig vártam...
Okt. közepén érkezett egy kedves levél, melyben írjak, hogy a visszaigénylésem kivizsgálása összetettségébõl adódóan elhúzódik, de okt. 30-ig mindenképpen meglesz. Megint vártam, de november 15-en úgy döntöttem, utánajárok a dolognak. Ekkor mentem be másodjára a központi irodába és vártam ki több mint egy óra alatt a sorom. Majd egy kedves ügyintézõ fiatalember fogadott. Elmondtam neki a bánatom. Megpróbálta fölhívni a behajtási osztályt, akik felelõsek a kivizsgálásokért. A saját belsõ hálózatukon ez kb 25 percet vett igénybe, mire kiderült, hogy a kivizsgálás már réges-régen befejezõdött, de valóban a visszautalás nem történt meg, valami rejtélyes oknál fogva. Tehat ha nem megyek be reklamálni, simán lenyelik a pénzem...
Kérdeztem, hogyan tovább. Mire elmondta, hogy ír egy mailt egy másik osztálynak, ha megint megadom a számlaszámom, és õk azonnal utalják a pénzt, még azon a héten. Megadtam a számom, és kértem, hogy adjon valami igazolast arról, hogy itt jártam, reklamáltam, igazam volt és ígéretet tett az utalásra. Vagy legalabb CC-zen a mailre, hogy maradjon nyoma. Erre azt mondta, hogy ilyen igazolást nem tud kiadni, e-mailt meg nem tudnak küldeni kifelé a saját rendszerükbõl... Magyarul akkor már több mint 2 óra kínlódás után ott álltam a jogos igényemmel és csak annyit sikerült elérnem, hogy írtak egy papírt, hogy már sokadjára reklamálok egy jogos igénnyel és nem történt semmi. Most ott tart a dolog, hogy írtam egy mailt a behajtási osztályuknak és várok

Exvodáselőfizető 2008.11.28. 19:42:36

Az ügyfélszolgálattal már sokszor volt hasonló tapasztalatom, hívásonként átlag 50-szer hallgatva meg a "hívása fontos számunkra" örökzöld poénjukat.

Előfizetésemet az egyik ügyfélszolgálaton megszüntettem, a számot megtatrva feltöltősre változtattam a szerződést, rendezve az utolsó számlát és az ilyenkor kiadott új SIM 1000 Ft-os költségét.

Ezek után még egy évig kaptam a havi előfizetési díjról a számlákat, egy darabig nem foglalkoztam velük, tekintve az ügyfélszolgálat ugrásra készségét. Aztán amikor nagyon ráértem egy reklamáció után (melyhez többször személyesen kellett bemennem) kiküldtek egyszerre (!)12 db borítékot bennük 1-1 számlával rajtuk 1-1 havidíj negatív előjellel (gondolom jóváíró számlák lehetek).

Persze a kamatot a nem létező követelés után nem törölték el, így arról a mai napig is kapom a számlákat és fizetési felszólításokat. Most már megvárom, hogy peresítsék azt a párszáz forintot. Majd a bíróságon kiderül, hogy nem volt alapja a követelésnek és bukják a perköltséget. Elvégre az ügyvédemnek is meg kell élnie valamiből (megkezdett óránként min 20eFt)...

Ezek még a közalkalmazottaknál is hülyébbek. Utóbbiakkal ellentétben viszont elmondhatom, hogy pár éve már nem én fizetem a vodát azért, hogy keresztbe tegyen nekem, míg az adómból azért rendesen megfingatnak a közszolgák.

DLujza 2008.11.28. 21:43:30

Amint látom, mindenkinek meglett a maga VODA-keresztje..., de ami engem ért, azt nem lehet überolni...Vettem egy készüléket, gondoltam hasonló, mint a NOKIA, stb. azaz tartós, praktikus, meglepi nem érhet, hiszen kezelni csak tudom.., Hát bizony 2 hó után pár perc működés után leállt, se kép, se hang..Bevittem a szakboltba, ahonnan beküldték a saját ! ? szervízükbe ellenőrizni.
Ügyfél a hibás, bepárolgott a PÁRA a kameránál, vagy valami esetleg. Bosszankodtam, de szakértői véleményt elhittem. Pár hó múlva olvastam Homárban, 80 % -rossz volt a széria, nem is adnak ki belőle már.
Ismerős mérnök ellenőrzi mikroszkóp alatt, hibás szintén. Vissza a szakboltba, ahol más is közli, hogy akartak adni neki a 30.000 gép helyett 4-5000 -ret érőt, csere készülékként.., na ezek után már kértem a vételár megfizetését, illetve másik készülékbe beszámítását. Ami csekély 4-5 szöri reklamáció után leltár, (WESTEND) számítógép hiba, megrendelés stb.sikerült is...Kártyák hamar elévülnek, minden alkalomkor 3000,-Ft bevasalása... hát bizony a VODAFONE-tól meneküljön ki merre lát, amíg lehet. A túlszámlázás bevett dolog, mivel fel is hívtam számokat, hogy mégis kivel is beszéltem, amikor dolgoztam-és az illető kedvesen mondta, hogy mivel most már ismer, hívhatom máskor, stb. vagy régi számokkkal feltőltik a számlákat.., Van élet a VODAFONE nélkül is, csak nézegetni szabad, telefonálni lakásban alig, árnyék miatt, SMS ? Kérjük ismételje meg később...túlterhelés miatt..Állítólag Angliában, stb. elképzelhetetlen az ilyesmi.

PETitan 2008.11.30. 02:12:24

Hát én is így jártam.....
Csak nekem egy Rómában interneten maradt(felejtett) telefon 450 000Ft(négyszázötveezer) hozott össze. Nem is az összeg bosszant bár az is brutális. A cég összes telefonját letiltották!!! Szerintem van itt egy kis jogi probléma, ugyanis igaza van a vodának kérhet be hóközben díjat a szerződése szerint, de ha az ember külföldön van fizikailag nem képes ezt sokszor elintézni. Nem hiszem ,hogy az jogilag rendben van ,hogy ez eseteben megállítják egy cég működőképességét. Meg kéne nézni hozzáértő jogásznak az előfizetői szerződést, ha lenne valkinek kedve ezzel foglalkozni az összeg itt már elég nagy , van okozott kár is,vegye fel velem a kapcsolatot.

Kovács Zoltán 2008.11.30. 11:32:38

Felháborító a Vodafon viselkedése.
Minden ilyen sérelem esetén az ügyfeleknek távozniuk kellene....
Sajnos sok szolgáltató úgy gondolja, bármit megtehet.
A hugom most hagyta ott őket, hasonló szemétség miatt.
Rajtunk is múlik, hogy az ilyen "r" cégek mit engednek meg maguknak.

trónkövetelő 2008.12.01. 10:12:20

NEM TUDOM EZ AZ EGÉSZ MARHA VICCES főleg az a része ahol az író hivatkozik hogy ő külföldön van és hogyan tudja hóközi számláit kiegyenlíteni blabla. Tessék számlát nyitni X banknál, és havi 50 forintot fizetni internetes bankért (bár sok helyen ingyenes) és elutalni a r*hadék vodafonnak a számlát. Én nem értem hol itt a probléma hogy "fiam szülinapja stb" vazz mintha a holdon élnénk. Este a buley után elutalhatta volna. Persze giro biztos nincs éjszaka de akkor is...

trónkövetelő 2008.12.01. 10:15:48

Ja még mielőtt megköveztek, vodás vagyok ráadásul duo díjcsomagos. baromi sokat hívnak rendszergazdaként, így havonta 7-8e ft jóváírást kapok ezt el is beszélem és nem töltöttem a telóra fél éve semmi egyenleget mert mindig jóváírják. Namost a voda nem csak sz*r, hülye is... :)

JohnnyW 2008.12.01. 12:55:16

TRÓNKÖVETELŐ! GYÖKÉR VAGY! FIGYELJ ODA JOBBAN MÁSKOR!

Teljesen mindegy, hogy az előfizető milyen módot próbál választani a számla kiegyenlítésére, ha azt a befizetési határidő után kézbesítik: "A számla befizetésének határideje a kézbesítést megelőző napra, vagyis november 3-ára szólt."

Aztán: ha van is valakinek internetes bankolási lehetősége, ha azon keresztül utal bankon kívülre, azt csak 15 óra előtt teheti meg, aznapi értéknappal!!!!

Továbbá: nagyon durva, hogy a Vodafone (elismerve hibáját) kitolja a fizetési határidőt, majd utóbb ezt letagadta.

Felháborító, hogy a számla összegének átutalását követően tiltják le az előfizetéseket, noha az átutalás visszaigazolásáról szóló cetlit is átfaxolta az emberünk.

Folytatom: amíg a vodafone egy napot ad arra, hogy átutald a zsetont, ő ugyanennyi időt hagy magának arra, hogy a beérkező faxokat feldolgozza.

Továbbá: miféle ügyfélszolgálatos az, aki, miután az ügyfél megkérdezi, milyen módot biztosít a szolgáltató a számla kiegyenlítésére, azt mondja, hogy hasonló esetben fordulj valamelyik családtagodhoz, ismerősödhöz vagy barátodhoz, aki ezt megteszi helyetted.

És végül: milyen alapon szólít fel a vodafone a jogszabályok megsértésére azzal, hogy egy SMS-ben elküldött (és számlával alá nem támasztott) összeget próbál meg kifizettetni, azzal fenyegetve, hogy amennyiben ezt nem teszed meg, kikapcsolja a telefonodat.

Na, ezeken kéne elgondolkoznod, mielőtt beirkálsz.

anonim222 [semleges néző] (törölt) 2008.12.03. 13:23:35

minek kell sirni... feltöltős teló, oszt hadd szóljon. harmadik szám után meguntam a számcserélgetést (új teló - új szám... nosza, régi sim onnantól az újabb telefonba.) számla nuku, percdíj drága, idegeskedés zero... (mondjuk, azért így is elkapják néha az emberét..., de csak néha). nem mellékesen külföldi út előtt kicsit fel kell nyomni az egyenleget. vagy nem telefonálni.

Bank 2008.12.10. 10:44:47

Picit off, de JohnnyW figyelmébe ajánlom, hogy van olyan bank, amelynél este 8-ig lehet úgy utalni a neten (és telefonon is), hogy másnap reggelre már a giro túlsó felén legyen a pénz.
A legzöldebb banknál egyébként 7 óra a határidő.

Bankiügyfél

Evelinn 2009.08.25. 18:04:06

Szerintetek mi a teendő az én esetemben?
Helyzet a következő: Telefonomat 99%-ban kimondottan telefonálásra szoktam használni, a wap-ot jóformán csak addig, hogy tudjak néha 1 MMS -t dobni a családfának vagy barátoknak. Nem szoktam rajta netezni, mert azt itthon is megtudom tenni a számítógépen. De elutaztunk nyaralni, ahol nem volt net. Semmi mást nem "tettem", csak felléptem a youtubra 2 alkalommal és megnéztem (nem letöltöttem!) egy klippet 4-5 alkalommal.
Kaptam is vihargyorsan egy számlát "előleg - forgalmi díj" néven 48.750.-ft-ról. Kihangsúlyoznám, hogy a telefonálást sem viszem túlzásba, a számláim 5000ft alatt meg szoktak állni.
Persze berohantam a helyi kirendeltségükre, ahol kiderítették, hogy megnövekedett Wap forgalom miatt MUSZÁJ kifizetnem ezt az öszeget. Kitöltettek velem egy reklamációs nyomtatványt, de a flegma hölgyike közölte, hogy ezt az összeget mindenképpen ki kell majd fizetnem. Semmilyen Wap-os tartalmat nem töltöttem le, se csengőhang, se játék, vagy háttérkép letöltésről nem volt szó.

Szerintetek ezt tényleg ki kell fizetni??

Mit tudnék tenni, hiszen jogosulatlannak tartom ezt a követelést a vodafontól.

köszönöm

gyugyó 2009.08.28. 21:24:28

@Evelinn: ha megnézel egy videót azt le is töltöd egyúttal. Sajnos, ha külföldön voltál akkor valószínűleg jogos a szolgáltató követelése. Ilyen horror adatroaming tarifák vannak. Főleg ha nem a preferált hálózaton vagy. Viszont ha itthon történt akkor tényleg soknak tűnik. Úgy tudom készül valami uniós szabályozás adatra is...
süti beállítások módosítása