Újabb OTP-s történettel örvendeztethetjük meg kedves olvasóinkat. Bizonyosan nem ez az egyetlen eset, mikor foggal-körömmel ragaszkodnak az ügyfélhez a banknál. Hasonlóan egy korábbi esethez, a panaszkönyv ebben az esetben is a megfelelő kulcsszónak bizonyult… A kommenteket ide, a hasonló történeteket pedig a blog@penzcentrum.hu címre küldjétek!

Volt egy ősrégi junior bankszámlám az OTP-nél, amit évekig nem használtam, gondoltam fölösleges, megszüntetem. A számlát még vidéken nyitottam, de akkor már Pesten próbáltam volna megszüntetni. Az Andrássy úti fiók esett útba.

Első nekifutásra nem sikerült, és mivel elég türelmetlen vagyok az ilyen helyeken, fél óra várakozás után, mivel csak egyet haladt a sor és 7-en voltak előttem, otthagytam az egészet.

A második nekifutás jobban sikerült, már sorra kerültem kb. 40 perc alatt, de sajnos a hölgy közölte velem, hogy én ott azt a bankszámlát nem tudom megszüntetni, csak a számlavezető bankfiókban. Persze soha nem tudtam volna nyitvatartási időben eljutni abba a bizonyos vidéki fiókba. Megköszöntem és eljöttem.

Otthon átgondoltam a problémát, és úgy döntöttem, ki van zárva, hogy csak ott lehessen, végül is modern világban élünk.

Harmadszor is bementem, akkor szintén nem jutottam el a pultig, mivel 45 perc alatt egyet sem haladt a sor, és 5-en voltak előttem. Szintén otthagytam. Hozzá tartozik, hogy az ügyféltérben minden alkalommal tele volt a padló összegyűrt sorszámokkal.

Negyedszer már nagyon dühös voltam, hogy ilyen nem létezik, mit képzel az OTP, nekem az a számla nem kell, én akkor is meg akarom szüntetni... Gyorsan sorra kerültem, pont egy tanulóhoz. Mondtam neki, hogy mit szeretnék, erre ő a szokásos válasszal jött:
- Itt azt nem lehet.
- Akkor kérem a panaszkönyvet.

Ez hatott, hirtelen 2-en is megjelentek a háta mögött. Az egyik hölgy kissé felháborodott, hogy mit képzelek. Mondtam neki, mindegy hogy mit csinálnak, de én ide többé nem akarom betenni a lábam. Ekkor előkerült a fiókvezető is, hogy mi a probléma, majd egy biztonsági őr, hogy ha esetleg tovább fajulna a dolog, akkor kitessékel...

Miután már nem éppen barátságos hangon elmondtam újra a népes táraságnak, hogy én mindössze egy számlát szeretnék megszüntetni, mintha kicserélték volna őket. 10 perc alatt megszűnt a számlám!!! Mint kiderült, egyel több papírt kellett kitölteniük, és aláírnom.
 

Érdekesnek találod ezt a történetet, de van sajátod is? Küldd a blog@penzcentrum.hu címre, hogy mások is tanulhassanak (és persze szórakozhassanak)!

Címkék: hülyeség bank panaszkönyv átverés otp ügyintéző megszüntetés junior

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr5590721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roland von Bagratuni 2008.07.29. 11:58:52

Az OTP ugyanolyan tolvaj, mint volt a pártállam idején! Egyébként önkényuralmi jelkép, hiszen az MSZMP bankja volt, ezért jogutód nélkül felszámolandó, betilatndó! Voltam az ügyfele ennek a szemétdombnak, amikor lettem közöltem is, hogy csak rövíd ideig! Aztán közöltem: ennek megfelerlően felszámolom a számlát! A mai napig kükldözgetnék a nemlétező díjakat a nemlétező számláért, ha időközben nem költözöm el külföldre! Azért ez már a pofátlanság netovábja! Fenyegetőztek mindennel, hogy feltesznek az adósok listájára (ők voltak az adóasim, nem én, mert a maradék összeget a számláról a mai napig nem postázták - ellopták!) aztán, hogy kiadnak egy végrehajtó cégnek stb. Nem lepődnék meg, ha azzal is fenyegetőznének, hogy legközelebb kivégző osztagot küldenek! Most már tudjuk, Csányi hol lopta össze a milliárdjait! Csak a hülye az, aki az OTP-ben még mindig megbízik. Épeszű ember nagyívben elkerüli. Ha bankrablókról beszélünk, az OTP az első a listán.
R.von Bagratuni újságíró, Stockholm

Volt diák 2008.07.29. 12:00:02

Én egy értékpapírszámla bezárásakor jártam így kb 3 éve az Andrássy úton. Nagyon sokat kellett várnom mire sorra kerültem és már akkor is gyűrött sorszámokkal volt tele a padló.

Ellentétben a fentiek írójával én nem vagyok, olyan türelmes ember. Én azonnal a panaszkönyvet kértem, amikor meghallottam, hogy az értékpapírszámlát csak abban a fiókban lehet bezárni ahol nyitották.

Hangsúlyozom nem voltam bunkó, de még a hangomat sem emeltem fel mindaddig, amíg a pultos hölgy a panaszkönyv hallatán azt nem mondta, hogy a szüleimmel beszéljek így (22 éves voltam akkor). Mivel az én jó szüleim szerinte nem tanítottak meg viselkedni mindössze, mert a kb. 30 évvel idősebb hölgynek egy olyan szitokszót mertem mondani, hogy "panaszkönyv".

Erre előkerült még egy hölgy, aki a fiókvezető volt és nagyon kedvesen próbálta kezelni a helyzetet. Természetesen ezek után már ragaszkodtam a panaszkönyvhöz és 2 oldalon leírtam a problémákat. Ekközben a pultoshölgy dünnyögve bezárta az értékpapírszámlámat.

A fentiek alapján csak csodálkozni tudok, hogy abba a fiókba egyáltalán valaki beteszi a lábát, mert ezek szerint 3 év alatt nem változott semmi. Természetesen ezek után a bankszámlámat is bezárattam és az OTP-be a lábamat sem fogom betenni többé!

Úgylátszik a panaszkönyv egy kiváló szitokszóvá vált a bankokban!

csocs 2008.07.29. 12:31:10

2000-ben történt:
Margit krt fiók, tömeg, a sor nem halad. A párom megkérdezte 40 perc után, hogy WF, mire mondták, hogy leállt a rendszer. Mikorra indul újra? Nem tudják, lehet, hoyg 1 perc, de lehet, hogy 2 óra múlva.- mondta a hölgy. A váróban erről senkit nem tájékoztattak.
Pár évvel később - Pénzmosási tv bevezetése:
Csak a számlavezető bankban lehet aláírni. Más bankoknál meg tök mind1, hogy melyikbe mentél be, elpostázták a számlavezető fióknak.
Még egy pár év - számlamegszüntetés:
Ezt csak két nekifutásra lehetett megvalósítani, mert a számlához tartozott egy köbö fél éve lejárt(!) kártya, és azt mondták, hogy az igény beadásától számítva 30 napot meg kell várni, hogy mindenk kártyás tranzakció befusson. Ja, meg írjunk indoklást, hogy miért szeretnénk megszüntetni a számlát. Hát azt megírtuk. Valszeg azóta se olvasta senki, ha mitsem változott az ügyfélkiszolgálás.
Egyetlen jó dolog ami az OTP kapcsán történt velem, hogy a részvényeken lehet(ett) nagyot fogni.

cba 2008.07.29. 14:39:33

Nézzétek meg az OTP új logóját: felülről mutatja a bankot, amint éppen fojtogatja az ügyfelét. Tiszta sor, ők figyelmeztettek.

bank 2008.07.29. 18:27:08

Összehasonlítva a többi bank szolgáltatásaival, még mindig az OTP a nyerő. Ajánlom az online direkt banki szolgáltatások igénybevételét, így elkerülhető a személyes kapcsolatfelvétel, a nap (munkaszüneti nap is!) 24 órájában szinte minden tranzakció bonyolítható!

iskiss 2008.07.29. 20:28:17

bank: OTP-s voltam 10 évig és vezettem a költségeket. Ésszerű kártyahasználattal néhány havi átutalással, néhány csoportos díjbeszedési megbízással is eljutottam az évi 20 ezer forintos bankköltségig. Vedd elő a számládat (én még azt is lemondtam, hiszen online letölthető, sőt SMS-t sem kértem, hiszen azért is fizetni kell) és add szépen össze a költségeket, és meg fogsz lepődni, havi 1500 minimum megvan, csak most már eldugják a sorok közé, ott szinte senki nem keresi!

Csak mondom: CIB online számlacsomag, havi 149 Ft bankköltség, és ehhez csak 3 feltételt kell teljesíteni. Minimum jöjjön a számlára 50 eft és menjen ki két valami (csoportos, fix határnapos, vegy kézi átutalás) 2007-ben az összetettben az év bankja volt, nem véletlen! Ja az óta utalok mindefelé, és még egy ingyenes pénzfelvételem is van bármely bank termináljából. Az OTP-nél 100 eft-ért 485-öt vontak anno saját terminélból, a postán ugyan ezért 15 forinttal kevesebbet fizettem. Most is kb. ez lehet a helyzet, nézd meg a hirdetményben.
Egy társasházesetében az OTP 6000 ft-t von mindenféle címszó alatt költségként, míg a CIB csak 2000-et. Szóval el az OTP-től, mert, mert, mert...

GTi 2008.07.30. 11:13:47

Nekemis ugyanígy egy junioros szálát kellett volna megszűntetni, de 3x kellett elmenni a fiókba és minden alkalmommal több, mint egy órát sorban állni (ülőhely nem volt) Kispesten. Elsözör csak a kártyát vágták félbe, aztán meg az volt a gond, hogy csak annyi pénz volt a számlán (

GTi 2008.07.30. 11:16:15

Nekemis ugyanígy egy junioros szálát kellett volna megszűntetni, de 3x kellett elmenni a fiókba és minden alkalmommal több, mint egy órát sorban állni (ülőhely nem volt) Kispesten. Elsözör csak a kártyát vágták félbe, aztán meg az volt a gond, hogy csak annyi pénz volt a számlán (kevesebb, mint 200 HUF), hogy többe került volna a költsége, ha kiveszem. Mondtam nekik: tartsák meg. Azt mondták nem lehet, így meg nem tudták a számlát megszűntetni. Mondtam utalják az éhezők megsegítésére. Azt sem lehetett, több lett volna a költség. Végül nekem is reklamálnom kellett a főnöknél, hogy meg tudjak szabadulni tőlük: azóta sem jártam zöld-logós fiókban és boldog ügyfele vagyok egy nagyon jó konkurens banknak. Ja, volt egy másik is, mikor a junioros számlám lejárt, akkor nem kaptam ám újat postán,. sőt nem is értesítettek, hogy kérek-e új kártyát. Mikor lejárt a kártya, az egyik automata a főiskolán figyelmeztetés nélkül elnyelte. Jó volt: se pént, se kártya. Gondoltam, most már kivárom, mi lesz, ha megtalálják a kártyámat az automatában, hogy majd akkor értesítenek-e, hogy kell-e új. Mit gondoltok, mi történt??? Bingó: semmi. Mintha mi sem történt volna! Hát ilyen ez az OTP... bank nevű hozzászólónak: Megnézted azt is, hogy mennyi kamatot kapsz? És mennyit fizetsz, ha esetleg minuszba fut a számlád??? Ja és számlát megszűntetni hogy tudsz online? :)

Király Szilvia 2008.07.31. 14:49:15

A számla megszűntetési kálváriát mi is végig jártuk 2007-ben. Egyetemista fiam (mivel a diákhitel miatt másik banknál kellett számlát nyitnia) szerette volna megszűntetni a számláját, mivel pénzmozgás egyáltalán nem volt már rajta.(kivéve persze a kezelési ktg.-eket) Mindez ez 3 évébe telt. Nem a számlanyitás helyén tanult, ezért ritkán volt alkalma bemenni a bankba elintézni, (mivel az OTP szerint csak a nyitás helyén szüntethető meg) de ha ez sikerült is, megszűntetni nem tudta.Egyszer aztán, mikor hazajött ketten elmentünk és köszönhetően nagyon határozott fellépésemnek végre 4.300 Ft-ért megszabadultunk egy olyan szolgáltatástól, amit nem kívántunk igénybe venni. Valami kártyát kerestek rajtunk, amit persze nem kapott meg, mivel holt számla volt és bizonyítani sem tudták, hogy átvettük volna. Csak ezt az OTP nehezen akarta tudomásul venni. Ettől kezdve az OTP előjöhet a világ legkedvezőbb ajánlatával, nem fogom igénybe venni szolgáltatásait.

hage 2008.07.31. 21:51:41

Én is meg akarom szüntetni a számlámat, mert már jó ideje nem használom. Nem is volt ezzel semmi gond, bementem az egri Széchenyi utcai fiókba és közöltem ezt. Erre ők, hogy bizony fizetnem kell nekik, nem is keveset. ~2700 forint körül jött össze a pár hónapnyi számlavezetési díj, meg éppen most értkezett meg az új bankkártyám, amit át is vehetnék. Az 4e ft, ki kell fizetnem azt is. Erre én, hogy miért fizessek, hiszen nem is használtam még, ráadásul a régi még érvényes... A néni ott előttem vágta ketté a vadiúj kártyát. Kérdezem a nénit, hogy ezt miért kell nekem kifizetni? Erre ő, hogy benne van az üzletszabályzatban... Még egy ilyen szemétláda céget...
Annyiban maradtunk, hogy az adósuk maradok a kártya díjával. Hát nem lopták be magukat a szivembe...

mrbig 2008.08.01. 09:16:19

látom ti még másik banknál nem szüntettetek meg számlát. ugyanez az mizéria van a raiffeisennél is. ott is elkérik az árát a számlamegszüntetésnek, főleg, ha még hitelkeret, bankkártya is van hozzá, mert akkor azt is meg kell szüntetni...
de hát nagy divat fikázni az otp-t. miközben még mindig a legolcsóbbak közé tartozó lakossági bank.. nekem van otp és ieb (mostmár cib) számlám is, de inkább az otp-t használom..

Bela 2008.08.01. 13:50:40

Én épp most hétfőn szüntettem meg a bankszámlámat a Raiffeisennél. Csak a személyim kellett és a bankkártyám. Előtte 1 havi számlavezetési díjat hagytam a számlán, semmi "különdíjat" nem számoltak fel. (Az más kérdés, ha nem kerülne 1500 forintba egy olcsóbb havidíju számlára váltás, akkor még mindig lenne ott számlám). Az egész 15 percbe tellett csak, mert törölni kellet két állandó megbízást és egy csoportos beszedésit.

corrado 2008.08.01. 13:58:12

"de hát nagy divat fikázni az otp-t. miközben még mindig a legolcsóbbak közé tartozó lakossági bank"

muhaha

texmex 2008.08.07. 15:13:56

Hasonló élményekben részesültem én is évekkel ezelőtt.
Már egy-két éve nem használt folyószámlámról el is feledkeztem - ez a teljesen felesleges havi kimutatás sem jött már jó ideje. Azt hittem, ha 6 hónapig semmi forgalom, meg x ft alatt vagy automatikusan megszűnik a fszla... Hát nem.
Jött egy felszólítás 2 osztályvezető meg egy főosztályvezető aláírásával, h. fszámlám egyenlege -183 Ft (mínusz 183 Ft) tartozásomat 8 napon belül fizessem be, különben BAR-listára tesznek!

Elmennek a qrva anyjukba a büdös szutyok qrvák! 80ezer káderrel tele van az a köcsög otp nulla végzettségű ov-ők + mittudomén kik. Intézzék inkább a vip hiteleket a csókosoknak! Szemét banda.
Persze én is szívtam mire + tudtam szüntetni ezt a fost.

Mivel részvényeikkel nagyot kaszáltam ezért kissé nyugodtabban kezelem, ha meglátok egy fiókot...

azize 2008.08.15. 16:56:05

otp olcsóóóóó???? Hol élsz? Rabló banda! Nagyon drága az otp, minden szempontból. Én 2 éve szüntettem meg a számlámat, nem volt semmi gond az ügyintézéssel, de az érzés, mit okoztam magamnak ezzel a lépéssel: felemelő! Következő hónapban járt volna le a kártyám, így a biztonság kedvéért felhívtam őket, azt hiszem sikeresnak mondhatom magam: nem gyártottak a megszűnt számlámhoz új kártyát :)
Én a cib-et javaslom, bár van, akinek azzal akadt már problémája. Én csak közvetetten vagyok az ügyfele, mint törvényes képviselő, de minden oké. Lakossági bankom az erste, egy-két apróságtól eltekintve nincs rájuk panaszom.
De hogy az otp olcsó???? döbb-döbb :o :o

webber 2008.09.09. 10:52:44

Elég merész ilyet állítani, hogy az OTP olcsó...
Jómagam is Raiffeisennél vagyok, havi 590 Ft ért korlátlan számú SMS a pénzmozgásokról (számla és bankkártya forgalom), korlátaln számú átutalás belföldre, korlátlan kp felvét, és udvarias, gyors kiszolgálás a fiókban. Ugyanezen szolgáltatások, az én pénzmozgásaimat figyelembe véve, saccra 10.000+ Ftba kerülne a Rabló Bank Hungarynél (OTP :) )!

emzéperiksz 2008.09.09. 11:05:52

webber, ez saccra 599 forint az OTP-nél Netcsomagban, igaz, csak két kp-felvét van havonta ingyen (ami szerintem elég), és a bankkártyáért sem kell fizetni.

moon 2008.09.09. 14:43:07

Hehe.OTP nekünk felszólítást küldött hogy fizessük be a hiteleinket külön külön asszony és én.Furcsa volt bemegyünk a bankab közlik hogy van 2300 ft tartozásunk.Mondom hol?Hát aközös számlán.Mondom vazz azt 4 éve megszüntettük.Erre otp: igen látja hogy meg van szüntetve már de van rajta tartozás.Mondom neki:

1. ha megszűnt akkor hogy?
2. kifizetem és hagyjanak békén
3. mi köze van az egészhez a külön-külön számlákhoz?

Erre kb csak hebegett.Én meg szépen fogtam magam kiürítette az összes számlánkat és elmentem nyaralni.

Bekaphatják...

2008.09.25. 12:49:58

Ha leírnám, hogy mit meg szopattak az OTP-nél - én marha állat lakásépítési kedvezményt vettem fel gyermekkori nevén szocpolt - az egy külön post lenne.
Nem akarok senkit fárasztani, szerencsére vége, már "csak" a számlámat kell megszűntetnem náluk de ahogy olvasom ez sem lesz egyszerű.

SENKI
NE
VEGYE
IGÉNYBE
AZ
OTP
"SZOLGÁLTATÁS"AIT
meg megszívja, nem kicsit, nagyon. Csak jobb csak olcsóbb van ettől a cégtől.

Én szóltam.

Andocsek · http://www.andocsek.hu 2008.11.15. 02:42:11

"Ajánlom az online direkt banki szolgáltatások igénybevételét, így elkerülhető a személyes kapcsolatfelvétel, a nap (munkaszüneti nap is!) 24 órájában szinte minden tranzakció bonyolítható!"
Pont az internetes szolgáltatásuk miatt szívok éppen, mivel szerintük az internetes ügyintézéskor nem jár a tőkegarancia. Kiváncsi leszek a PSZÁF véleményére is. Érdemes elolvasni az OTP hivatalos válaszát: www.andocsek.hu/otp_optima.htm

iskiss 2008.11.22. 12:48:11

Újabb érdekes eset az otp-nél: (csupa kisbetűvel)
Megbízóm folyószámlájáról kellett egy hiteles igazolás egy átutalás megtörténtéről. Útba esett, hát besétáltam a Nagy Lajos király úti fiókba, ahol van vállalkozói számlaügyintézés. Sorba ültem kb. fél órát, majd amikor elmondtam a "front office managernek" hogy mi a kínom, azonnal rávágta, hogy menjek a számlavezető fiókba. Közöltem vele, hogy tudtommal az otp központi adatbázisból dolgozik, így továbbra is kérem az igazolást. Erre managerünk bedobta, hogy rendben, jöjjek vissza holnap, addigra elkészítik, mert a kolléganőjének, aki ezt a három mondatot le tudná írni egy A/4-es papírra, éppen nincs erre ideje. Itt kértem, hogy hívja ide a fiókvezetőt. Emberem felállt elballagott, majd 2 perc múlva visszajött és közölte, hogy foglaljak helyet, elkészítik az igazolást. 8 azaz nyolc perc múlva egy édes kicsi hölgyike - egyem azt a csodálatos lakkozott körmeit - átadta a kért igazolás.
Tanulság: Számlamegszüntetésnél, vagy bármilyen ügyintézésnél, amikor el akarják hajtani az ügyfelet, senki ne adja fel, ha kekeckednek, hívja oda a fiókvezetőt, és ha akkor sem megy a dolog, panaszolja be az eljárást, akár itt az Interneten. A cég teljes vezérkara megtalálható a honlapjukon, és bizony válaszolnak ám!

Corrado: Azt hiszem nem tudod miről beszélsz, amikor az otp olcsóságát emlegeted. Nagyon szívesem megmutatom a bankköltségeimet visszamenőleg 12 esztendőre, melyből 10 volt az otp és kettő a CIB. Az otp arcpirítóan drága, és olyan költségeket számol fel, melyeket már egyszerűen követni sem lehet. Figyelj, sorolom: Postai közrem díj, Pénzforgalmi jutalék, Postaköltség, Állandó értéknap megb díja, Pénztári kp befiz díja, Számlavezetési díj, OTP Direkt Havidíja,Bankkártyával kapcs díj, KP.átut megb gyártási díja.
Megvannak ezek természetesen máshol is, csak nem olyan árban, mint náluk!

Az otp az Erste-hez képest dupla szívás havonta, a CIB-hez képest tripla. Tapasztalat, hidd el, de ha nem hiszed, megmutatok néhány könyvelést, melyeket én vezetek.
Részvényben tényleg jók voltak...

Van pozitív élményem is, majd 1*azt is elmesélem, ha látom, hogy másnak is volt.

Andocsek · http://www.andocsek.hu/otp_optima.htm 2008.11.26. 13:26:29

Bár pénzt még nem látok, de úgy tűnik "örömmel" kártalanít az OTP:
www.andocsek.hu/otp_optima.htm

Gondolom alanyi jogon nem jár, csak annak aki ezek után szintén reklamál...
süti beállítások módosítása