Az őszi szemeszter előtt bizonyára rendkívül sokan gondolkodnak abban, hogy albérletbe költöznek, vagy fordítva, kiadják lakásukat, szobájukat. Ez azonban az alábbi olvasói történet alapján úgy tűnik, igencsak kockázatos vállalkozás, van aki odáig merészkedik, hogy aláírást hamisít... A kedves blog-olvasók a kommenteket ide, a hasonló történeteiket pedig a blog@penzcentrum.hu címre küldhetik.

Sziasztok,

A következő eset történt meg velem, remélem másoknak is tanulságos lesz, bár a végkifejletet még magam sem ismerem...

Van egy ingatlanom, amit kiadok albérletnek. Az ott lakókat felkereste egy telemarketinges ügynök, aki jobb, olcsóbb telefon szolgáltatatás mellé, internet szolgáltatást is kínált, ami korábban nem volt bevezetve. A bérlőknek jól jött, hogy bekötik az internetet, ráadásul azt hitték, hogy nekem is jó, hiszen ettől nem emelkednek meg a költségeim, tehát belementek a tudtom nélkül az üzletbe.

Amikor az adatszolgáltatásra került a sor, lévén, hogy az ingatlan nem volt az övék, az én adataimat diktálták be – már amennyit tudtak belőle, a születési helyemet például tévesen adták meg –, sőt, alá is hamisították az igénylőlapot, és visszaküldték a szolgáltatónak. Természetesen a szolgáltató nem tudta, hogy a bérlővel, és nem a tulajdonossal kötöttek üzletet, így be is kötötték az internetet, és elkezdték a telefonszolgáltatást is.

Jöttek sorra a számlák, amiket ráadásul a bérlők kis sem fizettek, így 3 hónap után felfüggesztették a szolgáltatást, és az albérlőim is elhagyták a bérleményt. Fél évvel később új albérlők szerették volna ki venni a lakást, így elmentem megmutatni nekik, és akkor láttam a postaládába bedobva egy fizetési felszólítást, ami kamatokkal együtt több, mint fél millióról szólt. Azon nyomban próbáltam hívni a szolgáltatót, de ők csak mondták, hogy én aláírtam, el is küldték a szerződést, amin látszottak a hamisítás nyomai, ugyanis több adatom nem egyezett az ott szereplővel. Próbáltam hívni a korábbi bérlőket, de természetesen már nem lehet őket elérni.

Jelen esetben van egy több, mint fél milliós tartozásom a szolgáltató felé, én pedig hamisítással vádolom a volt albérlőimet, és az ügy már hónapok óta húzódik, a kamatok meg csak nőnek, nőnek, nőnek......
 

Érdekesnek találod ezt a történetet, de van sajátod is? Küldd a blog@penzcentrum.hu címre, hogy mások is tanulhassanak (és persze szórakozhassanak)!

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr52584911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

O. Evelyn 2008.07.25. 11:02:55

Sajnálom a tulajdonost. A volt albérlők lelkiismeretükkel el kell számolniuk. Csúnya dolog volt részükről. A beköltözés előtt albérleti szerződést kell kötni az új lakókkal, meg kell mutatniuk a személyi okmányukat.A szerződésben fel kell tüntetni a személyi adataikat. Innentől kezdve védve lesz a tulajdonos, mert a kiköltözés után bármikor tudja őket felkeresni, ha valami észrevétel van.
Üdv: Evelyn

blablabla 2008.07.25. 13:57:52

Ha nem volt normális szerződés, akkor nyilván bejelentve sem voltak a régi albérlők... => A tulajdonos szerzett némi adómentes lóvét... Most meg sír, elbukott kb. 6 havi lakbért... Szerintem vegye úgy, mintha ki sem adta a lakást...

Gondolom mindenki ismeri a mondást, hogy "Ebül szerzett jószág... " :))))))))

2008.07.25. 14:00:42

mondjuk nem értem, hogy minimum egy személyi igazolványt nem kért a szolgáltató? mindenhol kérnek egy de inkább két azonosító okmányt

Peppone Botazzi 2008.07.25. 14:05:37

Az a helyzet szerintem hogy nem létező ember nevére kötöttek szerződést, azaz nem létező személyazonosságra. Nem járt utána a szolgáltató, hogy az adatok a valóságnak megfelelnek ezért szerintem a fickónak nem kell majd kifizetnie az adósságot.
Ha azt írom rá hogy Kossuth Lajos született 1802 és megkötik a szerződést akkor mi lenne?

Attila 2008.07.25. 14:08:50

Azért ez nem így működik...
Az egy dolog hogy valószínüsíthetően nem volt bejelentve
az albérlő de mégiscsak ő kötötte meg a szerződést nem pedig a tulajdonos!!!!!

Szóval én mérlegelném azt, hogy a nem bejelentett jövedelmem után visszamenőleg mennyi lenne az adó, és ha ez kisebb mint fél millió forint (igen valószínű) akkor bizonyitson a szolgáltató hiszen egyértelmű hogy nem a tulajdoson szerződőtt.
Nem is értem a dolgot ez egy szimpla, sajnos pereskedni kell nincs mese, vagy ha nem számit a félmillió akkor meg minek ide a post...
Attila

Attila 2008.07.25. 14:10:35

Javítva az előző:

Nem is értem a dolgot ez egy szimpla csalás.
Sajnos pereskedni kell (ha a szolgáltató ragaszkodik a pénzéhez) nincs mese, vagy ha nem számit a félmillió akkor meg minek ide a post...
Attila

Utazgató 2008.07.25. 14:10:46

Alec:
Sajnos a szolgáltató nem kér semmit... nekem is volt hasonló történetem (Invitel), csak ott az történt, hogy engem adott meg vki számlázási címnek. Simán bediktálták. A vicc, hogy még csak nem is ismerem, hogy ki volt, az életben nem hallottam róluk. A szolgáltatást én soha nem használtam, de mégis én kaptam a fizetési felszólításokat, mivel én lettem valamiért a számlázási cím :) Elég sok utánjárásomba került, mire a szolgáltató hajlandó volt engem törölni a szerződésről... a szerződést meg se nézhettem, mivel nem az én nevemen volt... viszont még nekem kellett bizonyítanom, hogy semmi közöm az egészhez.
De ez talán nem meglepő, hiszen pl. a földhivatalban bárki bármilyen tulajdonlapot kikérhet...

Káposztakukac 2008.07.25. 14:15:32

blablabla: a saját lakás bérbeadása adómentes jövedelem... és az, hogy be van-e jelentve, annak semmi köze az esetleges adófizetési ötelezettségekhez

b 2008.07.25. 14:21:32

csalas es maganokirat hamisitas

Juzo 2008.07.25. 14:22:11

Ha nem a te adataid vannak a szerződésen, akkor neked mi közöd az egészhez?:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.25. 14:23:17

blablabla 2008.07.25. 13:57:52

Ne legyél már álnaiv ... semmelyik tulaj nem vallja be hogy kiadta a lakását és abból bevétele van !

A megoldás itt a pontos albérleti szerződés, amibe bele kell vinni a lakcímkártyáról az adatokat és a személyiről a nevet. Utána már nem lehet elbújni ...

Pár albérletben laktam, mindehol így működik.

A másik: albérletben lakva kötöttem már Matáv vonalra, UPC-re és internetre is szerződést, de a saját nevem-re, mivel ezek a szolgáltatások vihetők magammal. Év közben el is költöztem, mind a 3 szolgáltatás költözött velem

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.25. 14:24:03

Káposztakukac · felsulooktatas.blog.hu/ 2008.07.25. 14:15:32
blablabla: a saját lakás bérbeadása adómentes jövedelem...


Dehogy adómenetes ...ugyanolyan bevétel mint minden más!

Attila 2008.07.25. 14:26:28

Káposztakukac:
Jobb lett volna ha nem szóltál volna....

2008.07.25. 14:28:07

Utazgató: nekem kértek tévénél, mobilnál, internetnél is
a tulaj helyében nem izgulnék, bizonyítsa be a szolgáltató, hogy ő kötötte a szerződést

A Galaxis Elnöke 2008.07.25. 14:29:48

Okirathamisítás: jelentse fel őket, csak tudja, kiknek adta ki a saját lakását....

Az meg jogilag más lapra tartozik (pl. APEH), hogy miért voltak ott, és hogy fizettek-e neki a bérletért....

Rwindx 2008.07.25. 14:31:27

... és 20%-os adófizetési kötelezettség merül fel utána.
Adómentes... :D mi adómentes ebben az országban?

su 2008.07.25. 14:41:15

az lakáskiadás manapság szívás, a normálisabb bérlők inkább hitelt vesznek fel és a banknak fizetnek
maradnak a problémás albérlők, tisztelet a kivételnek

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.07.25. 14:45:46

szép sztori - azért tegyük hozzá, hogy aki nem netes megoldással kínálja lakását albinak, sikeres ember nem lehet.

Rebelde 2008.07.25. 14:54:10

hát... kedves tulajdonos, azon kívűl, hogy sajnálatos, ami veled történt, nézd meg sűrűbben a postaládádat...itt te is ludas vagy

lynx (törölt) 2008.07.25. 14:55:44

három havi elmaradt számla után fél misis felszólitás????????
persze, persze

nilla · http://5jmz3r 2008.07.25. 14:58:15

Hasonló szolgáltatónál dolgozom...Onnantól kezdve ha a főbérlő bizonyítani tudja, hogy nem az övé az aláírás semmis a szerződés. A cég leírja veszteségként.

Mandos 2008.07.25. 15:03:45

Ha már a net szerződéseknél, nekem sikerült még az Axeleronál kb 5 évvel ezelőtt megkötni telefonon a szerződést úgy, hogy se sz.ig. számot nem kértek, se semmit. A vonal ráadásul nagyfater nevén van.

Kijöttek, felszerelték, és küldték (küldik) nagyfater nevére & címére a számlát. A modem elvileg nem is lehetne a mi nevünkön, de telefonos érdeklődésre (váltani akartunk) azt mondták, a miénk...

Azóta megbeszéltem egy ügyintézővel, hogy a 4Mbitre emelt netet visszaveszik 1Mbitre, fele annyi havidíjért. Azóta 4 Mbites a netem és 1Mbitesért fizetek.

Kavarodás, az van. :D

regent123 2008.07.25. 15:04:01

Ki mondta, hogy kiadta a lakást? Lakhatás céljából átengedte nekik cserébe a rezsi kifizetéséért, és a lakás rendbentartásáér. Ebbööl jövedelme nem keletkezett, mibööl kellene adóznia?

Vagy lehet, hogy az üresen álló lakásba költöztek be illegálisan a bérlöök. A tulaj a lakás felé sem nézett fél évig, mikor legközelebb arra járt, akkor derült ki számára az egész ügy.
Ha el tudja valahogy érni a korábbi bérlööket (de azok persze nem akarnak tudni róla), akkor akár érdemes lenne tudatni velük, hogy ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz illegális lakásfoglalás, okirathamisítás, betöréses lopás miatt. A becsült kárérték 2.5 Millió forint, volt két plazmatévé is a lakásban ugyanis.
De ha teljesen felszívódtak feljelentést akkor is tehet. Anélkül nem fog semmire sem menni a szolgáltatónál.
Ja, és félmillióért már talán megérné felkeresni egy ügyvédet,és nem netes fórumokon keresni a megoldást.

timi 2008.07.25. 15:06:23

és mivel bizonyítod, hogy nem a tiéd az aláírás? egyébként ismerem a hölgyet, akivel ez az eset történt, és kötött bérleti szerződést is, sőt, ő az, aki képes még egy közérti vásárlásról is szerződést kötni, úgyhogy mindig körültekintően jár el...egyébként valami ilyesmi választ kapott arra, hogy miért nem ellenőrizték a megadott adatokat: "nincs olyan jogszabály, amely a szolgáltató számára előírná, hogy az említett adatok egyeztetésén túl az Előfizető vagy a képviseletében eljárásra jogosult személy kilétéről vagy az utóbbi személy képviseleti jogosultságáról más módon kellene meggyőződni"... na ilyenkor mi van?

Rwindx 2008.07.25. 15:15:43

"Ki mondta, hogy kiadta a lakást? Lakhatás céljából átengedte nekik cserébe a rezsi kifizetéséért, és a lakás rendbentartásáér. Ebbööl jövedelme nem keletkezett, mibööl kellene adóznia?"

Hát, hát hogy is fogalmazna egy APEH-os? Nem életszerű? :)
Egyébként nem csak a pénzes tranzakciók adókötelesek.

Ráadásul a lakás rendbentartása még munka is amit bejelentés nélkül végeznek, feketén, ne súllyosbítsd :)

Egyébként nilla írta mit kell tenni.

JobbraHajts 2008.07.25. 15:15:58

timi: felmisiert nem az interneten kell kinlodni, hanem ugyvedhez kell fordulni. Az ugyved megirja a levelet a szolgaltatonak hogy a szerzodes miert nem jott letre a lakastulaj es es a szolgaltato kozt, a szolgaltato es tulaj utana feljelentest tesznek. Utana a szolgaltato dolga hogy bizonyitsa hogy a szerz letrejott.

A kozertes vasarlasrol meg minden vasarlo kot szerzodest.

timi 2008.07.25. 15:19:53

ok, bizonylat miegymás...nem így értettem, érted te is...egyébként már látták ügyvédek az ügyet, sejtheted...de ez akkor is felháborító, és nyílván nem a saját baján akart segíteni, mikor ide postolt, hanem másoknak is felhívni a figyelmet erre a gyakorlatra...

Ipari-antidepresszió 2008.07.25. 15:23:07

Szerintem tehet feljelentést a rendőrségen csalás bűntette miatt. Majd a rendőrség kiad körözést az albérlők ellen )ismeretlen tettes ellenÖ. Vagy nem jól gondolom?

Ipari-antidepresszió 2008.07.25. 15:27:04

A lakásbérbeadásból származó jövedelem meg tényleg adóköteles. Olyan hely is van, ahol adnak számlát is meg minden. Csak ilyen árak vannak akkor:

www.pestiapartmanok.hu/?mm=1

regent123 2008.07.25. 15:30:42

"Hát, hát hogy is fogalmazna egy APEH-os? Nem életszerű? :)
Egyébként nem csak a pénzes tranzakciók adókötelesek.

Ráadásul a lakás rendbentartása még munka is amit bejelentés nélkül végeznek, feketén, ne súllyosbítsd :)"

Afene, ha tehát vigyázok a szomszéd csaj gyerekére egy órácskát, amiért öö engem hálából leszop, akkor én feketén végzek munkát, öö meg kurválkodik, én meg kurva szolgáltatását veszem igénybe?

Hogy is fogalmazzak: nem életszerüü.

Adtam már oda nyárra lakást rezsiért, és rendbentartásért cserébe. Tudod, ha nyírva a füü, fent vannak a redöönyök, üres a postaláda, akkor nem olyan csábító célpont egy tolvajnak. Ezen mi a nem életszerüü??

jfop 2008.07.25. 15:31:46

Bérlőről MINDIG FÉNYKÉPET kell készíteni ! Iratokat beszkennelni! 1) jó, ha megvan, 2) jelezni felé, hogy ne próbáljon sumákolni Ha ezt szerződés előtt említed neki, akkor a rossz szándékú azonnal keres vmi kifogást és meggondolja magát és lelép.

jfop 2008.07.25. 15:34:24

"odáig merészkedik, hogy aláírást hamisít" "Odáig merészkedik" !? Ennél ezerszer durvább dolgokat művelnek, mindig fel kell tételezni, hogy a másik csalni akar. Ez van. :(

1234 2008.07.25. 15:38:24

Barátom (irodán keresztül, legálisan) kiadta a lakását. Azóta (~1 év) egy fillért nem kapott, a bérlők semmilyen számlát ki nem fizettek. A kiadó cég közölte, őket semmilyen felelősség nem terheli, ők csak közvetítők. Rendőrségi feljelentés megtörtént, bűncselekmény hiányában megszüntetve az eljárás. Ügyvédek szerint 6-8 év a per - persze megnyeri, viszont egy fillért sem fog kapni akkor sem, lévén a cigány bérlő segílyből él, 2 purdéval.
Három tekintélyes ismerős hathatós segítségével a cigó megértette, hogy ha még valaha is kölköt akar csinálni a nagyobb családi bevétel érdekében és nem tolókocsiból akarja vak szemeivel fürkészni, hogy kit lophat meg, akkor 2 napja van a kihurcolkodásra, így a probléma megoldódott.
Ez magyarisztán - akkor van jogod, ha szerzel magadnak. Az ügyvédek a tolvajt, csalót védik, hiszen az a bevétel...

Ipari-antidepresszió 2008.07.25. 15:47:37

1234:
Ha az albérlő nem akar kiköltözni, az más téma, akkor a jegyzőtől kell birtokvédelmi határozatot kérni. Ha a kötelezett a határozatot nem teljesíti a készhezvételtől számított három napon belül, úgy lehet kérni a határozat végrehajtását (rendőri segítséget).

megj.: Ha a kötöelezett az iratot nem veszit át, úgy a posta a második sikertelen kézbesítés után kézbesítettnek tekinti az iratot, ez kb. 10 nap.

Rwindx 2008.07.25. 15:53:24

regent123:
"Adtam már oda nyárra lakást rezsiért, és rendbentartásért cserébe. Tudod, ha nyírva a füü, fent vannak a redöönyök, üres a postaláda, akkor nem olyan csábító célpont egy tolvajnak. Ezen mi a nem életszerüü??"

Én tudom mi van a fűvel meg a redőnnyel, de ez nem kérdés.
Ettől még az APEH behajthat rajtad elmaradt adót, ha olyan helyzetbe kerülnél hogy megkérdezik hogyan is volt ez. És ki tudja még milyen hatóság szállhat rád emiatt.

Ipari-antidepresszió 2008.07.25. 16:00:54

Rwindx:
Az APEH amiatt nem fog rádszállni, ha ingyen kiadod a lakást. Akkor van a tényleges probléma, ha feketén kiadott lakásból élsz, vagy vagyont halmozol fel belőle.

Hallottam ugyanis olyanról, hogy egy idősödő házaspárnak (még nem nyugdíjasok) volt két lakása. Egyiket kiadták és abból éltek. Az APEH a 0-ás adóbevallások miatt vagyonosodási vizsgálatot indított, mondván miből élnek akkor. A végén több milliós adóhiányt állapítottak meg.

Rwindx 2008.07.25. 16:13:43

Ipari-ad:
Bejelentés alapján is rádszállhat. Szerintem.

Ppix 2008.07.25. 16:16:39

A konkrét ügytől eltekintve annyi eszed lehetne, hogy nem félévente látogatod a kiadott lakásodat.
Ez egy olyan biznisz, amiben a lényeg a bizalom, az első pár hónapban minden eszközzel tesztelni kell a bérlőt.
Például személyit, lakcímkártyát elkérni a szerződés aláírásakor, havonta személyesen ellenőrizni a lakást, elkérni a leveleket, stb.
Figyelmetlen és gondatlan voltál, sajnos ez most duva tanulópénz...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.07.25. 16:22:49

Aszolgáltató a szerződéshez:

- kér személyit
- birtoklási jogosságot a bekötési helyhez
- és még egy iratot biztosítékként

...DE CSAK HA SZEMÉLYESEN MÉSZ BE !!!

Ha neten rendeled, akkor:

- kijönnek, bekötik
- aláírod, elmennek

JÓÉJSZAKÁT!

Felelőtlen bagázs, te meg hajtsd be azon aki csak a bekötésre szerződött le velük. Szerintem - mivel ne maz üzletkötőjük, csak egy mechanikai munkára megbízott alvállalkozó- nem is érvényes a szerződés amit nála kötsz meg...

Tibéériusz 2008.07.25. 16:26:54

Ez picit sokk.
Hogyn jött össze ennyi??? / 3 hónap/
Meg, egyébként mi a pcsa közöd van hozzá?
Nem veled szerzödtek.

Mehetnek a trehány picsába, majd legközelebb oda figyelnek.

A pórult járt 2008.07.25. 16:47:54

Sziasztok,

Az a helyzet, hogy elkértem mindent, normális szerződés is volt a bérlésre, de ugye a telefonszámot nem kell megadni a szerződéshez, meg megváltoztatni sem nehéz. Próbáltam nekik levelet írni, de ugye az albérlet lényege, hogy nincs azon a címen, ami a lakcímkártyán van akkor, amikor szerződéskötés volt.

A nehéz az is, hogy miután nekik semmilyen adatuk nem szerepel a megrendelőlapon, így azzal védekezhetnek, hogy nekik semmi közük hozzá, és nem is látták ezt a szerződést.

Sakk-matt

bubastis 2008.07.25. 17:00:56

te blablabla
te egy akkora pöcs vagy

Ipari-antidepresszió 2008.07.25. 17:05:31

A pórul járt:

1. Szerintem tegyél rendőrségi feljelentést, hisz van egy csomó papírod, meg információd, nem biztos hogy neked kell nyomozni

2. A szolgáltató meg el fogja engedni a díjat, mert nem te kötötted a szerződést. Persze sok levélbe, meg utánajárásba fog kerülni. Keress hasonló példákata a neten vagy kérdezgess jogi fórumokon. Egy kis utánajárást megér a dolog.

bat 2008.07.25. 17:05:38

Figyelj, adót fizettél a jövedelem után? Ha nem akkor saját magad is jelentsd fel az APEH-nál.

kzol 2008.07.25. 17:35:47

Tőlem is léptek már le kb 100e HUF kifizetetlen számlát és némi tönkretett berendezést hátrahagyva bérlők úgy, hogy az utolsó havi lakbért sem fizették ki. A kaució fedezte a veszteség egy részét, de nem mindent. Én pipa lettem és cselekedtem. Ahhoz kicsi ez a város, hogy el lehessen tűnni. Feljelentés a gyámhatóságnál, a 3 gyerekből a két kisebbet elvették. Az albérlő meg néhányszor nekiesett az új albérlete ajtajának egy sötét estén. Szerintem ebből sokat tanultak. Könnyű préda manapság a becsület, én segítettem nekik ebből egy kicsit visszaszerezni és a jó útra térni. (Megjegyzem, nem cigók voltak.)

zsoltike 2008.07.25. 17:44:01

"A nehéz az is, hogy miután nekik semmilyen adatuk nem szerepel a megrendelőlapon, így azzal védekezhetnek, hogy nekik semmi közük hozzá, és nem is látták ezt a szerződést.

Sakk-matt "

Hat akkor az nem is igazi szerzodes...
Szerzodesnek egyik tipikus ismertetojele, hogy ilyenek vannak benne:
Gipsz Elek (szul.:Mucsaröcsöge, 1970.01.01, szig.szám: 123456789, anyja neve: Gipsz Elekné, lakcim: Simagörönygyös buckás u 13), továbbiakban albérlő stbstb.
Illetve másik ismertetojele, hogy a szerzodo feleken kivul a szerzodest ketto tanu is alairja.

Ha elromlik a vizvezetek akkor hivok vizvezetekszerelot, mert nem ertek hozza.
Ha szerzodest akarok kotni, akkor beszelek az ugyvedemmel mert nem ertek hozza.

Ebben az orszagban miert nem csinalja mindenki azt amihez ert?!?!?!

lol · http://lol.lol 2008.07.25. 17:49:22

normalis ugyveddel tamadhatatlan vagy. hamisitas miatt eljaras az elberlok ellen, de szerintem hozzad nem nyulhatnak.

gentry 2008.07.25. 17:52:16

Ha 3 hónap után felfüggesztették a szolgáltatást, akkor hogy keletkezett félmilliós számla? Késedelmi kamatokkal, mindenféle ügyviteli díjjal növelve sem lehet több 50 ezernél! Azt meg levonhattad volna a kaucióból, ha a postaládád nem fél év múlva nyitod ki, hanem hetente belenézel, mert az biztos, hogy havonta küldtek fizetési emlékeztetőt. Szóval a szerző vagy teljesen hülye, vagy kamuzik...

egy 2008.07.25. 17:53:21

Személyesen bemész elmondod, hogy mi a helyzet. Egy ismerősöd lakott ott nem albélrők(ezt csak akkor kell mondanod, ha nem volt bejelentve az egész). Ha tényleg elég nagy eltérések vannak az adataid és a szerződésben lévő adatok közt, akkor hamar jegyzőkönyvvet vesznek és egy jó fél év alattt rendeződik az egész.

zsoltike 2008.07.25. 17:54:33

"Ebben az orszagban miert nem csinalja mindenki azt amihez ert?!?!?! "

ja tudom mar, mert mindenki csak a sirashoz ert,
hajra Magyarorszag, csak igy tovabb!

törpilla 2008.07.25. 18:18:27

Engem is átvertek, pedig szerződést is kötöttünk, személyi, anyja neve,stb. Szerintem nagyon fontos, h látszódjon,mennyire vagy (nem vagy) balek: ha rögtön az elején határozott vagy és nem engedsz dolgokból, tudják, h nem lehet veled (annyira) packázni. Én elkövettem azt a hibát, h az első tárgyalásnál-mivel már sürgős lett volna a kiadás- engedtem a kaució összegéből- vagyis látták,h kompromisszumkész vagyok, vagyis lefordítva jelen esetben becsapható. Fél évig minden rendben volt, aztán egyszer kért a hapsi 3 hét türelmet a fizetéssel,mivel "nem érkezett meg az átutalása"- én meg hittem neki. Na, azóta sem láttam őket, mivel mire legközelebb mentem, tök üres volt a lakás. Betyárbecsület: a mosógépem nem lopták el, ez is öröm. Telefonhíváskor közölte a srác,hogy önhibáján kívül rendőrségi ügybe keveredett, ezért - az én érdekemben tulajdonképpen- költöztek ki, nehogy baja legyen a lakásnak:))) Azóta kiderült,h csalásért körözik a hapsit, kinézetre pedig egy jól szituált üzletembernek tünt, sőt a keresztkérdésekre is volt válasza (pl: minek neki albérlet,stb)
Minimum 2 havi kaució, rendszeres számla- és lakás ellenőrzés, rendszeres régiszomszédhívogatás, és szerencse. a szerződés szerintem semmit sem ér egyébként, mivel a legtöbben nem adóznak,ezért nem is mernek feljelentést tenni baj esetén...

dupi 2008.07.25. 18:41:24

nem blogol egy jogász sem? ésmég szegény tarisznyásokat fikázzuk? :)

amúgy valóban nem egyszerű, mert hiába nem te vagy a szerződő fél, a te ingatlanodban történt a fogyasztás. ilyenekre szoktak mondogatni olyan humbugokat, hogy 'ráutaló magatartás'. én is az ügyvédet javaslom, mert ebből 0-ra már nem nagyon hiszem h ki tudsz jönni :( és hajrá!

bakfity 2008.07.26. 08:04:11

Az én bérlőm is külföldi, hazautazott nyárra az egyetemről. Találtam internettes számlát és felszólítást. Felhívtam a szolgáltatót, aki közölte a számla nem az én nevemre szól, így nincs közöm hozzá. Ami elgondolkoztat, hogy találtam egy papírt, amin az aláírásomat gyakorolták, de nem tudom felhasználták e valahol. Vigyázni kell, mivel más országokban mások a szokások, az erkölcsi normák, az otthonról eljött, fiatal egyetemisták pedig úgy gondolják nem érik utol más államban őket. A biztonság kedvéért minden számlát magunkon keresztül kell futtatni, megfelelő kauciót kell kérni, stb.

crazybird 2008.08.07. 14:10:51

Jogász vagyok, és 10 évig laktam bérelt lakás(ok)ban. :D

Fentebb azért szépen leírta mindenki, mit kell tenni.

A szolgáltatóhoz be kell menni személyesen, és jelezni, hogy tőlük aztán semmit nem rendeltél, ezért nem is tartozol nekik, ne küldözgessenek számlákat. Ha úgy gondolják, mégis megrendelted, bizonyítsák be, pereljenek bíróságon, mutassanak írásszakértői véleményt arról, hogy te írtad alá a megrendelőt. Egyébként meg elmehetnek a búsba.

Lehet feljelentést is tenni, bár nem hiszem, hogy sok eredménye lenne, bár legalább be lehet mutatni a szolgáltatónál, jelezve, hogy komolyan gondolod.

Egyébként meg lakás bérbeadását csak
- megbízhatónak tűnő (ha úgy érzed, valami nem stimmel, másik bérlőt kell keresni)
- gyerek nélküli ember(ek)nek (sorry, de ez van, nem adnám ki gyerekesnek, mert nem lehet kiköltöztetni normálisan, ha véletlenül benn találna maradni a lakásomban...)
- többhavi kaucióval
- havonta lakbért és közüzemi díjakat személyesen beszedni a lakásban
- közüzemi számlákat tulaj nevére és tényleges címére kérni, lakóknak bemutatni és kifizettetni velük következő hó elején
- internetet, kábeltévét kössön a bérlő a saját nevére
- két füzetben rögzíteni minden fizetést, személyes találkozók alkalmával havonta aláírni a másikét (bérlő a tulajét és fordítva).

Na kb. így. Több évig laktunk párommal minden bérleményben, és mindig békével váltunk el, soha nem volt gond a tulajokkal, nekik se velünk. Ilyen egyszerű is lehet.

De vigyázni kell a tulajokkal is, pl. közös költség felújítási részét a tulajnak kell fizetnie, szintén így a cirkó éves átvizsgálását, mosógép karbantartását, javítását (persze ha nem kifejezetten a bérlőtől romlott el), és persze van olyan tulaj, aki hajlamos másik lakás gázszámláját próbálni kifizettetni az emberrel. Mindkét oldalon óvatosnak kell lenni.

Paulybird 2008.10.01. 01:54:07

törpilla 2008.07.25. 18:18:27

"vagyis látták,h kompromisszumkész vagyok, vagyis lefordítva jelen esetben becsapható."

ez vesztes hozzáállás.

Egy havi lakbér elkummantása sajnos benne van a pakliban bármikor, ezzel nincs mit tenni.
Azt nem szabad hagyni, hogy szépen felhalmozzák a lakbért meg közüzemiket, mert szempillantás alatt összegyün fél milla

Paulybird 2008.10.01. 01:56:07

Amúgy meg ami a posztírót illeti, az a tudat valamelyest nyugtassa meg, hogy közte és a szolgáltató között nincs és soha nem is volt érvényes szerződés.

snyperne 2008.10.10. 13:16:14

Azt szeretném kérdezni,hogy van egy ismerősöm aki albérletbe lakik és aki ki adta az ingatlant albérletbe az nem adózik utánunk.és most ki akarja őket rakni.ilyenkor mit lehet tenni.van bizonyítékuk.a havi számla levelek fénymásolata.
Ilyenkor mit lehet tenni?aki tudja írjon erre az e-mail cimre:andyzoly@citromail.hu

Szabó Mónika 2008.10.10. 20:39:52

hát az attól függ, hogy miért akar kirakni, be vagytok jelentve?
Szerintem a szóbeli szserződés is szerződés. Biztosak vagytok benne, hogy nem adózik? Semmilyen írásos megállapodásotok sincs, mert az elég nagy probléma mindkettőtök részéről.

crazybird 2008.10.14. 17:06:45

Nyilván nincsenek bejelentve, egyébként semmi gondjuk nem lenne. Egyáltalán, még nem találkoztam olyan bérlővel, aki be lenne jelentve, meg bérbeadóval sem, aki adózna a jövedelme után...

Ha nincs írásbeli szerződés, akkor így jártak, legközelebb gondolkodni kell és minden fontos részletet (lakbér, szerződés időtartama, károk rendezése, óraállások, stb.) ebben rögzíteni. Ha ilyen rossz a kapcsolat, nem érdemes tovább húzni a dolgot, új helyet kell keresni.

podravka 2008.12.01. 10:20:42

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni tőletek az alábbi ügyben: a párommal 8 hónapja élünk albérletben, szerződés kötéskor 1 évet írtunk alá, ha hamarabb költözünk el, akkor elbukunk 1 havi kauciót. 90 ezer Ft-ot raktunk le becsületesen az asztalra, remélve, hogy a szerződés sem egyoldalú, tehát a probléma adódik, akkor akár vissza is kaphatjuk az egész összeget. Sajnos a beköltözés után jöttek a bajok, a tulaj elfelejtette megemlíteni, hogy a szomszédokkal évek óta rosszban vannak, akik alkoholisták és cserébe minket szivatnak. Mi ezt tűrjük egy ideje, bíztunk benne, hogy jön a hideg, már nem lesznek kint a teraszon, így kötekedni sem fognak. Eljött a hideg, vele együtt a nagyobb gond, a lakás rettenetesen bepenészesedett, kezd lakhatatlan lenni. Minden penész és gomba szagú, a fa bejárati ajtó annyira vizes, hogy nem lehet rendesen bezárni, a szekrényben bepenészesedett a holmink, ki kellett dobnom a frissen megbontott teánkat is, mert az is penészes lett, egyszóval nem bírjuk tovább. A kérdésem az lenne, hogy ha odaállunk és közöljük velünk, el akarunk menni, ők pedig nem akarják visszaadni a pénzünket, mit tehetünk? Tutira feketén adták ki nekünk is a lakást, de nem vagyunk olyan szemetek, (mint ők:) ) hogy rögtön feljelentésről beszéljünk, illetve azt sem tudjuk, hogy minket büntethetnek-e? Most nagyon el vagyunk keseredve, mert úgy érezzük a szerződés nagyon is egyoldalú lett és minket nem véd semmi:( A pénzre szükségünk van, hisz ha másik lakásba szeretnénk menni, ott is elfognak kérni 2 havi kauciót. A válaszokat előre is köszönöm!
süti beállítások módosítása