Adó- és járulékemelést varr a kormány a vállalkozások nyakába azzal, hogy fel kell emelniük a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső dolgozóik nagy részének a bérét, ha részt akarnak venni a közbeszerzési pályázatokon, illetve állami támogatást igényelnének.

A nettó bérkorrekció kétszeresének megfelelő költséget jelent a munkáltatóknak, ha kénytelenek lesznek felemelni a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső dolgozóik jövedelmét. Angyal József okleveles adószakértő a Pénzcentrum.hu-nak a következő példával szemléltette ezt:

Vegyünk bruttó 150 000 forintos bért!

Ha a kormány szándékai szerint jövőre megfelezik a szuperbruttót, már csak 1,135-tel kell a bruttó béreket felszorozni az adóalap kiszámításához.

A 150 000 forintos jövedelemnél 1,135-ös szuperbruttós szorzó mellett 3240 forintot nyerne a dolgozó. Ez viszont nem lesz mind a dolgozóé, mert a kormány tervei szerint tovább csökken az adójóváírás.
 
A mostani bérkommandós törvényjavaslat a következő két évre lenne hatályos, ebből – Angyal József szerint – arra lehet következtetni, hogy ez idő alatt éri hátrány az alacsonyabb keresetűeket, tehát a kormány két év alatt szüntetné meg az adójóváírást.
 
Ha azzal számolunk, hogy arányosan vennék vissza az adójóváírást, akkor a jelenlegi havi 12 100 forintot mondjuk jövőre 6000 forinttal csökkentenék.
 
Tehát a példában említett 150 000 forintból nettóban 6000 mínusz 3240, azaz 2760 forinttal maradna kevesebb.
 
A munkavállalót terhelő szja- (ami az 1,135 százalékos szuperbruttósítás miatt nem 16, hanem 18,2 százalék lenne jövőre) és az összesen 17,5 százalékos járuléklevonás miatt a 2760 forintos nettó keresetcsökkenést bruttó 4292 forintos béremeléssel lehet ellensúlyozni.
 
A munkáltató költségnövekedésének itt még nincs vége
 
Mivel a munkáltatónak a bruttó bér után 28,5 százalékos járulékot is kell fizetnie, további 1223 forinttal emelkedik a bérköltség.
 
Tehát a jelenleg 150 000 forintos bruttó bérek esetén 5515 forint a bérköltség-növekedés. Ennek viszont csak a felét, 2760 forintot kap meg a dolgozó, a másik felét adó- és járulék formájában lenyúlja az állam.
 
Van-e pénzük a vállalkozásoknak?
 
Rogán Antal, a bérkommandó fő fejese szerint a vállalkozásoknak van pénzük béremelésre, hiszen 140 milliárd forint maradt náluk amiatt, hogy 50 millió forint helyett 500 millió forint nyereségig kiterjesztették a 10 százalékos társasági adókulcsot.
 
Mit mutatnak a vállalati mérlegek? A GKI Gazdaságkutató által megvizsgált 2009-es adatokból az derül ki, hogy 355 ezer cég eleve nem élvezte az adócsökkentés előnyeit, mivel nem volt 50 millió forintot meghaladó nyereségük. Ez az adóbevallást benyújtó vállalatok 98 százalékára igaz, amelyek az összes foglalkoztatott 71 százalékának adnak munkát. Az érintett vállalatoknak tehát nincs többletforrásuk az elhibázott adóváltoztatások miatti keresetnövelésre.
 
Dönthetnek: vagy eleget tesznek a kormányzati ukáznak, és megemelik a béreket, hogy kompenzálják az adóváltoztatások miatti keresetkiesést, vagy nem vehetnek részt a közbeszerzésekben és állami támogatást sem kaphatnak. Tehát: önkéntesen vállalják a járulékköltségeik emelését vagy kimaradnak az állami támogatásból. Így is, úgy is lesznek, akik lehúzhatják a rolót.

Címkék: adózás adó portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr733008714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Buszbalesetek: Miért öl a magyar út? 2011.06.23. 20:34:31

A hétnek még nincs vége, mégis megvonhatjuk a megdöbbentő mérleget: hétfő óta a magyar országutakon három súlyos buszbaleset történt, amelyekben összesen kilencen haltak meg, és több tucatnyian megsérültek. A balesetek mindegyikében nem menetrendszerű,...

Trackback: Csokor a kézbe 2011.06.23. 19:34:12

A nem konvencionális (minket továbbra is barkácsolásra emlékeztető) törvényalkotás csúcsra járatva pörög (ahol pedig dolgoznak, ott hullik a forgács), születnek is emlékezetes kodifikációs teljesítmények. A jogászi szerepek stabilan ki vannak osztva: a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Erdőtársulás 2011.06.23. 20:28:38

@Crescendo: A Jegybankoknak nincs sok köze ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok mit csinálnak. Emelhetik ugyan a kötelező tartalékot és fedezetet, vonhatnak ki pénzt a piacról, de ezzel csak bajt okoznak. Nincs szó semmiféle összeesküvésről, a magyar rendszer azért működik így, mert a magyar állampolgárok bármennyi kamatot hajlandóak kifizetni az LCD TV-ért, végtelen keresletet támasztanak a hitelpiacon.

Kuku 2011.06.23. 20:32:47

Inkább az összes állami támogatást meg kellene szüntetni, és helyette adót csökkenteni.

Hihetetlen, hogy egy csőd szélén táncoló állam állami támogatásokkal torzít egy olyan piacot, ahol a nominálisan extrém magas adók miatt szinte senki sem tudja/akarja befizetni az adót, és épp ezért áll a csőd szélén. Ez egy vicc.

Máshogy fogalmazva:
Ha meg akarjátok tartani az állami támogatást, akkor támogassátok jobban az államot...

Amúgy is az állami támogatásból nyert pénz a legkisebb hatékonysággal elköltött pénz.

Kicsit Karcos 2011.06.23. 20:40:52

@Kuku: ha beszántanák és felsóznák az összes pályázatos pénznyelőt, le lehetne vinni 15%-ra az áfát, meg még pár százalékkal csökkenteni a munkaterheket, és onnantól nálunk vásárolnának a szomszédok + aki netről rendel.

De ez nem jó, inkább legyen sok az adó, legyen tejbő az állami csöcs, és hozzuk az ukrán cigit meg a spanyol paradicsomot a szlovák rendszámos autóval, ha már nem nyitunk Bécsben cukrászdát.

Egyenesen vezet az út Cigányisztánhoz a pályázatok elburjánoztatásával.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.23. 20:41:00

@quador:
Értem!
Amit én hivatkoztam, az statisztikai bűvészkedés, a Te hivatkozásod pedig a szín tiszta igazság és valóság!
Hogyne érteném!

kela-bá 2011.06.23. 20:41:43

@BPBP: Hát...szép világban élünk. No de mi a megoldás ? Talán "jól jönne egy kis "világvége" ? Amit 2012-re prognosztizálnak. Egyébként most is "csoda év" van ! A 111 szám éve !!!
Pld.: Akik 2000 előtt születtek ha összeadják a születési évük utolsó két számjegyét a jelenlegi életkorukkal az = 111.

Egyébként legfontosabb az egészség, és a jó kedv.
További szép estét !

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.23. 20:42:51

@kela-bá:
"Egyébként legfontosabb az egészség, és a jó kedv."

Na, például ez az a két dolog, amiből egyre kevesebb van!

sztrugackij 2011.06.23. 20:44:15

@knbm: Kb.ennyi a lényeg!

Kíváncsi vagyok,hányan képesek felfogni!

Artie 2011.06.23. 20:45:10

@neutro: Gratulálok.

Az nem zavar, hogy a GDP-t nem a teljes megtermelt érték növeli, hanem csökkenteni kell a hozzá felhasznált importtal?

Ja, bocs, látom, nem.

Kicsit Karcos 2011.06.23. 20:46:32

@kela-bá: sőt aki összeadja a születési évét és az életkorát, az pont a mostani évet kapja meg, és ez még jövőre is így lesz.

Mint ahogy így lesz jövőre a gazdaság is, de majd indít a kúrmány új pályázatokat, és attól rendbe jön minden, lesz lóvé szarásig, csak jól kell pályázni.

Egymillió új pályázatíróra van szükség.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.23. 20:48:19

@Kicsit Karcos:
"Egymillió új pályázatíróra van szükség."

Nem, nem! Itt egy kicsit helyesbítenék. 1 millió új ároktisztítóra, gátépítőre, és park gondozóra lesz szükség!

Kicsit Karcos 2011.06.23. 20:48:28

@Kicsit Karcos: megtanítjuk pályázatot írni a romákokat, és dőlni fog a zsír, a sok-sok EU-s segíjke, meg a negyven centis kilátó kutyavellnessz-szalonnal.

Kopi3.14 2011.06.23. 20:55:39

@MetálFater: Azt a minimálbért szerintem valami nagyon fals helyről vetted, ugyanis ennél kevesebbért tudnak bolti eladók dolgozninémet honban.

Kopi3.14 2011.06.23. 20:58:13

@kela-bá: Németo tolja a rendszerbe bele.

Rókakígyó 2011.06.23. 21:06:19

Ezektől a dolgoktól senkinek sem lesz több pénze, csak a szart passzírozzák. Ha nincs többletteljesítmény valami mögött, akkor a kátyúból nem lehet kijönni. Sokkal fontosabb lenne azt sulykolni, h tessék elkezdeni gondolkodni és valami pluszt nyújtani, amire másnak is szüksége van. Csak sajna a gondolkodó emberek bezavarnák a droidokra épített társadalmat, így sokkal jobb lenne, ha a gondolkodók egyszerűen eltűnnének (ez meg is lesz), a droidokat meg folyamatosan meg lehetne hősies akciókkal menteni az éhenhalástól.

neutro 2011.06.23. 21:19:04

@Artie:
??? Ezt most mire írtad? Lemodelleztem a Merci - Suzuki paritást. Természetesen igazad van, csak nem akartam tovább bonyolítani. Én írtam 1 Merci = 10-20 Suzuki aránypárt, ami az általad írtakkal kiegészítve felmehet akár 100-ig is, hiszen annyival nem drágább bele az import anyag, mint amennyivel többet kérnek érte a szalonban.
Egyébként meg, ha csak azért reagáltál, hogy belém köthess, akkor kérlek számold ki 2 tizedes pontosságig az aránypárt :-)
Úgysem lesz tőle egyikünk sem gazdagabb és boldogabb, ha a pontos számokat ismerjük...

Kicsit Karcos 2011.06.23. 21:20:34

@Rókakígyó: több pályázat kell, nem ezermiliárdot, hanem ötezret kell belenyomni, és azzal még jobban lehetne motiválni a vállalatokat a béremelésre, pláne, hogy úgyis visszapályázhatnak egy rakás zsírt, tehát még meg is érné nekik a béremelés.

Gyak. minél többet emelnének, annál nagyobb lenne a profit. A kúrmánytól sem állna távol egy ilyen világbajnok modell, és ez még a kommunistáknak is tetszene, meg a blibsiknek is, a kapitalista virilista kulákokat meg ki nem szarja le.

nu pagagyí 2011.06.23. 21:22:18

Lenne egy ötletem. Az állam ne vonjon le semmit és ne is adjon semmit. Minek fizetni olyan járulékot amiért cserében kényszermunkatábori beutaló jár.
Mit kapunk az egészségjárulékért?Megalázást és Papp Lajos szívsebészt.
A majdani nyugdíjról már nem is szólnék.

jazzcool 2011.06.23. 21:26:15

az is nagy gond, hogy ahol kompenzálni tudják a nettó csökkenését, ott is bukik az alkalmazott, hiszen a legalább 4 százalékos inflációt már szinte sehol nem kompenzálták. azaz a megmaradó nettó sajnos így is kevesebbet ér, és ez a trend folytatódik a következő években. nehéz ügy:-( hacsak nem vizsgálják felül az egykulcsos adórendszert - költségvetési bevételi kényszerből..

Kopi3.14 2011.06.23. 21:48:59

@MetálFater: Köhöm, talán neked kellene olvasni:
" Németországban és Cipruson szakmánként, illetve szektoronként meghatározott minimálbért alkalmaznak, mely nem vonatkozik a munkavállalók többségére.
"

Illetve hiába hivatalos EU-s oldal, ha a napi tapasztalataim teljesen mást mutatnak, akkor inkább az itt élő embereknek hiszek, mint a brüsszelieknek.

Kopi3.14 2011.06.23. 21:56:44

@jazzcool: Nyugodj meg, akkor is neked lesz jó. á la Hofi

gnme 2011.06.23. 22:00:21

elbaszták,,,, visszaút nincs

itt már csak az export teremt értéket, annak a hasznát pedig a nyugatiak élvezik

akinek van egy csepp lehetősége ,, húzzon innen a picsába

én ezt tanácsolom.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.23. 22:02:37

@Kopi3.14:
Németországban tényleg nincs "minimálbér".

Ez egyébként kiderül @MetálFater által linkelt oldalból is.

Ettől függetlenül a magyar helyzet siralmas!

Crescendo 2011.06.23. 22:09:02

@gnme: furcsa mod az olajar tovabbi emelkedese lehet a kiut. Ha Kinabol a szallitas jelentosen megdragul osszeszereles telepulhet visszafele is...
Amugy azt meg mindig lehet csinalni, mint Izlandon. Erdekes modon a nagy huho utan jobban allnak, mint az irek, akik kovettek az IMF tanacsait es hiteleit, hogy bankjaikat mentsek.
Erdekes az OTP reszvenyarfolyam valtozasa osszevetve avval, hogy mire is ment az IMF hitel (OTP + Erste mentes), amit az adofizetoknek kell kicsengetniuk...

Rókakígyó 2011.06.23. 22:16:45

@Kicsit Karcos: ilyen már volt a privatizációkor is. Akkor előírták, h a meglévő létszámot tartani kell. Aki tudott számolni tudta, hogy az állami vállalatok csődjeinek elsősorban a semmiért kifizetett horibilis munkabérek voltak az okai. Ott az járt jól, aki elérte, hogy a létszámot leépíthesse. Én többeket ismerek, akik azért buktak be, mert a létszámot nem csökkenthették. A pályázatokkal az a baj, hogy 3-6 évig egy teljesen előrejelezhetetlen gazdasági környezetben kellene a munkaerő létszámát vállalni, újabban pedig a személyi jellegű ráfordításokat x százalékkal emelni, miközben milliárdos cégek is csak az adott évüket látják, mert a külföldi piacoktól függnek, mert beszállítók vagy az államtól, aki meg hol ezt gondolja, hol azt. Láttam már olyan pályázót, aki megcsinálta a pályázatos beruházását és elveszítette legnagyobb megrendelőjét közben. A cég bebukott mostanra. Persze csináltak másikat, de ez nem a versenyképesség növelésének irányába hat.

gnme 2011.06.23. 22:20:45

@Crescendo: mivel kevés hajó épül ... a szállítás simán drágulhat

:-)

otp erste ... sparkasse :-)

Hijaszu 2011.06.23. 22:25:52

Melyik az a cég, amelyik a mai helyzetben az államnak akar dolgozni? Csak azt hallani, hogy nem fizetik ki, meg visszaveszik... Normális ember nem akar magának problémát.

motorman 2011.06.23. 22:27:58

@Kivancsi:

Buta és rosszindulatú vagy. Valamint rendelkezel egy ősi emberi tulajdonsággal, az irigységgel.
Próbáld meg, vállalkozzál, legyen saját ötleted és bátorságod, hogy kipróbáld magad.

üdv. egy vállalkozó

Kopi3.14 2011.06.23. 23:21:09

@Crescendo: a bankok mentésével, meg a pénzpiacok mentés´vel kapcsolatban mindenféle képp meg kell jegyezni, nem csak passzióból zajlottak. Hanem mert a pénzpiacokon volt rengeteg ország nyugdíjalapja, tb alapja, pl németeké is, ezért is toltak bele ők is annyi állami pénzt. Mert ez még midnig olcsóbb volt, politikailag is kifizetődőbb, mint sört vedelve nézni ahogy beborul az egész, aztán akiknek tömegesen repül nyugdíja, tb befizetése, minden befektetése, folyószámláján levő pénze, azok meg felgyújtsák az országot, országokat elkeseredésükben.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.06.23. 23:26:18

Ne feledkezzünk el arról, hogy ha a legnagyobb csapás, ami éri a vállalkozót, hogy nem indulhat közbeszezésen, akkor ez el lehet viselni. Már csak azért is, mert azokat úgyis a csókosok nyerik, akik simán tudnak emelni az így kapott pénzből. De egy falusi kőműves, aki félig zsebbe fizeti az alkalmazottait, bátran telibe fossa az egész bérkommandót.

Kopi3.14 2011.06.23. 23:41:24

@BPBP: A magyar helyzetről nem beszéltem, pusztán annak adok hangot, hogy nyugaton sem olyan rózsás a helyzet, mint azt otthonról a nagyon hozzáértők, akik eletükben nem jártak még a bezzegországokban, állítják, lehurrogva az adott országban él‼ket.

Crescendo 2011.06.24. 00:20:51

@Kopi3.14: Igen, ezt en is hallottam, de kvantifikalnad, hogy mennyi reszesedessel?
Plusz, egy bank, aki "orzi" a penzed, hogyan fektetheti be egy kockazatos orszagba? Nincsenek szakertoik erre?
Szoval igen remisztoen hangzik a penzvesztes, de valahogy a kisembert soha sem vedtek ilyen elannal...
Nagy amerikai, valamint nemet es francia bankok vannak erdekelve, ha jol tudom. Ertuk aztan az egesz EU bemozdul, meg a magyar kormany. Kozben meg hivatkoznak a kisemberre... Ha a te ceged rosszul dont es csodkozelbe kerul, hanyan szaladnak, hogy kimentsenek?

igenember 2011.06.24. 00:21:18

A tévében egy vállalkozó már elmondta mi lesz. Elbocsátanak dolgozókat és azoknak a fizuját dobják majd szét a maradék munkás között.

Ki van ez találva kérem szépen.

Kopi3.14 2011.06.24. 00:53:33

@Crescendo: A bankoknak honnan van pénze? Meg a nyugíjkasszáknak? Bizony, a kis emberektől. Vagy ők csak úgy szülik? Szerinted USA, UK, Izland mennyire volt kockázatos korábban?

popocatepetl 2011.06.24. 02:05:02

@nu pagagyí: "Lenne egy ötletem. Az állam ne vonjon le semmit és ne is adjon semmit. Minek fizetni olyan járulékot amiért cserében kényszermunkatábori beutaló jár.
Mit kapunk az egészségjárulékért?Megalázást és Papp Lajos szívsebészt.
A majdani nyugdíjról már nem is szólnék. "

Én pedig mit kapok az internet-előfizetésem áráért? Ilyen nagyok okosakat mint te.

popocatepetl 2011.06.24. 02:05:46

@igenember: "A tévében egy vállalkozó már elmondta mi lesz."

A tv2 nézői még nem szavaztak róla sms-ben? Csak, hogy legyen legalább kettő hiteles forrásod.

BKV reszelő 2011.06.24. 05:08:56

Eddig sem kaptunk állami támogatást, ezután sem fogunk. Nem emelünk.

BKV reszelő 2011.06.24. 05:10:33

@Kopi3.14: Halkan jelzem, hogy ez a kisemberezés a megalázkodó, szocializmusban a kádárjanitól fosó sör-virsli generáció sajátja. El kéne felejteni.

BKV reszelő 2011.06.24. 05:13:08

@Hijaszu: Ezen röhögök én is. :D Az államnak csak akkor, ha valami nagy és a korrupcióhoz jól értő, velem jó kapcsolatot ápoló cég a fővállalkozó. Azok kifizetnek majd ki is hajtják a megkent becsületes "orbánokból" a saját lóvéjukat.

M_R 2011.06.24. 06:46:27

Közbeszerzésen induláshoz meg állami támogatáshoz nem a béreket kell emelgetni - egyszerűbb ha a cég tulajdonosa belép a FIDESZ-be. Akkor akár feketemunkásokat alkalmazva is esélyes nyerni...

röhögő 2011.06.24. 06:52:16

@popocatepetl: "Én pedig mit kapok az internet-előfizetésem áráért? Ilyen nagyok okosakat mint te." - Oszt mi meg mit az államtól? Azt hogy ilyen hülyéket mint te is megtanítottak írni, akik ráadásul a szellemi visszamaradottságuk jogán kapott segélyüket internet előfizetésre költik.

röhögő 2011.06.24. 06:57:23

@kela-bá: "VAGY AZ EU-NAK MIBŐL FUTJA A SOK MILLIÁRD
EURÓS "MEGSEGITÉSEKRE" ?" - Mert a német gazdaságnak nagyon jó az euró. Most ezzel kikényszerítik a görögökből a privatizációt. Majd az lesz mint itthon a 9ö-es évek közepén, az össze közműszolgáltató német és francia kézbe kerül.

amit még megtehetsz 2011.06.24. 07:05:08

Úgy tetszik ez a zsarolás. Már megint. Másképp nem tud lépni a kormányunk????

Roy 2011.06.24. 07:05:40

@neutro: Ez nem kapitalizmus, hanem rablókapitalizmus, ilyen a nyugati vlágban a 20-as években volt.

különvélemény 2011.06.24. 07:22:05

@gorcsev54:
A havi kétmilliós cégek pályáznak közbeszerzéseken?
Nem is tudtam.

Kivancsi 2011.06.24. 07:39:32

@motorman: igen az vagyok...

de a lenyeghez, hogy egy vallalkozasban olyant is elszamolnak az "egy vallalkozo"-k aminek semmi koze nincs az aktualis tevekenyseghez!

valahonnet (csalad-barat esetleg vasarol egy szamlat) becsordul egy kis szamla amit az "egy vallalkozo" szepen beletesz a konyvelesbe...

maris csokken az evvegi nyereseg es nem faj fej hogyan kene ZERO adoval, TB-vel stb.-vel kivenni....
:):):)

nos az, hogy en buta, rosszindulat es irigy vagyok... semmi de semmi koze nincs fent leirt csalashoz...

rakja ide a cege nevet, cimet, adoszamat az aki SOHA de SOHA meg ilyent nem csinalt!!
- A vallalkozas minimum 5-10 eve mukodik
- folyamatos fix bevetele van

????

ja es igen...
kozel 20 eve vallakozok
sajat egyedi otlettel
kitalaltam, felepitettem, uzemeltettem.
ami a ma napig is uzemel
igaz par eve jo piiizert eladtam :)
a vevo oromere aki a mai napig meg el "belolem"
:):)

Kivlov 2011.06.24. 08:20:29

@tojastobias:
nekem meg úgy tetszik az éhbérért dolgoztatott munkavállaló kizsákmányolása!
az a cég, emyliknek 5-10E Ft ktgnövekedés / hó/ fő gondot okoz, húzza le a rolót.
a kiscégeknnél nincs annyi munkavállaló, hogy nagy tétel lenne. az 500-1000 fősöknél meg detto: piti tétel 1 misi/hó...

Cr 2011.06.24. 08:46:00

Rogán úr szólhatna esetleg Navracsics úrnak, hogy amíg a közszférában vannak olyanok, akik bőven 100 alatt keresnek, napi 8 órás munkáért, addig nem a vállalkozókat kellene terrorizálni, hanem az állam elkezdhetne példát mutatni...

room_101 2011.06.24. 08:56:14

Vállalkozó ismerősöm év végén vett egy akkora félig-teherautó terepjárót, hogy nem tud vele keresztben megfordulni az utcában. A könyvelője tanácsára tette, különben nyereségadót kellett volna fizetnie. Csak halkan kérdem, hogy akkor hogyan is állunk azzal a "veszteséges vagyok"-kal? Mennyire valós ez, vagy mennyire a "kreatív" könyvelés és költségelés következménye?

Kivlov 2011.06.24. 09:01:12

@Cr:
hehehe, miből?
ha adót emelnek tüntetés van, ha kiadást csökkentenek tüntetés van. akkor? az égből jön a pénz az államnak???

Kivlov 2011.06.24. 09:02:17

@room_101:
a rendszeresen 0 környlékn működő vállalkozásokra kéne rászállni keményen. 10ből 8nál tuti lehetne találni gazemberkedést...

StormST 2011.06.24. 09:03:14

Annyira egyszerű szidni a vállalkozót, amikor megy neki, mert a magyar ilyen: IRIGY!

Akkor persze csak röhögnek rajta, hogy "mekkora balfasz", amikor nem megy neki, nem fizeti ki valaki és ezért tönkremegy...

Az én családomban is van vállalkozó, akkor persze nem irigyli senki, amikor H-P 8-20 dolgozik (+ még pár óra esetleg árajánlatokra, szerződésekre, számlákra, stb.), meg még szombaton is legalább délig, de amikor nagy nehezen összekuporgatva a pénzt, lecseréli a vállalkozás létéhez elengedhetetlen teherautót egy 10 évvel fiatalabbra (nem újra, csak fiatalabbra) jó adag hitellel, akkor egyből megy a mutogatás, hogy "nézd már, milyen jól megy neki"...

Nem mondom, hogy nincs olyan vállalkozó, aki néha nem tisztán játszik, de itt ismét belefutunk ennek az országnak (meg kb az emberiségnek) az egyik legnagyobb bűnébe: az általánosításba. Ráadásul olyanok szeretnek általánosítani, akik még nem voltak vállalkozók és belülről nem látták még soha igazán, hogy az hogyan megy...

Az olyan kormányzati barom maszlagok meg, hogy "140 milliárd maradt a vállalkozóknál" a legundorítóbb ferdítések közé tartoznak és csak arra jók, hogy magukról, az igazi bűnösökről, olyanokra tereljék a népharagot, akik nem érdemlik meg. Rohadt sok olyan vállalkozás (és alkalmazott) van, akik nem nyertek semmit az elbaszott változásokon...

zebu_ba 2011.06.24. 09:10:45

Cég van sokféle. Van olyan, amelyiket nem vágja a földhöz az ilyesmi, és van, amelyiket igenis megviseli. Az a gond, hogy idehaza úgy hozzák a rendeleteket, hogy a minisztériumban a rendeletbarkácsolásért fizetett, ámde az adott szabályzott területen soha se dolgozó jogalkotó kitalál valami okosságot. Maximum megviszgálja, hogy a Csepel Vas- és Fémművekre alkalmazható-e a rendelete, oszt kalap. De az sose derül ki, hogy Kényszervállalkozás Bt, meg Kisbolt Bt, netán Kistermelő Kft, esetleg Családi Jövedelemkiegészítésképpen Számlakibocsátó Kft esetében mit jelent egy-egy okos ötlet.

StormST 2011.06.24. 09:14:58

@Kivlov: OK, akkor zárjuk be az összes olyan vállalkozást, amelyik nem tudja kigazdálkodni. Tényleg, nem is értem miért állunk meg ott, hogy kizárjuk őket a pályázatokból...

10 ember, havi 50 000, piacbővülés, járulékcsökkenés nélkül. Ez évi 600 000 Ft. Szerinted az nem sok egy átlagos 10 fős cégnek? (ez olyan, mint amikor nekem azt mondták, hogy ne panaszkodjak, miért akkora baj nekem, hogy az adóváltozás miatt -5000 a bérem? Mondtam, hogy az évi 60 000, az már azért máshogy hangzik...)

A milliókkal meg olyan barom könnyen dobálózol, hogy gondolom neked jó sok lehet a bankban.

Egyébként meg rohadtul az elvvel van a baj: miért a (szabad piaci) vállalkozó tartsa a hátát azért, mert Matolcsyék nem tudnak számolni? Erre kérnék egy olyan választ, amiben nincs benne az, hogy "mert nyertek a változásokon", mivel az nem általános, nem nyert mindenki, így mindenki nem is lenne kötelezhető...

oTTo$$ 2011.06.24. 09:19:37

@neutro: öcsém de minek van neked diplomád!
Magyarországon a kis vállalkozások 98% -ban nincs tőke,
csak befektetett munka!!!
Érted ? nincs mit a bankba tenni!
Na pont az ilyen közgazdász szakik miatt van itt qrva nagy baj.

Kivlov 2011.06.24. 09:28:40

@StormST:
10 fős cégnek 600E többlet /év gondot okoz? Akkor tényleg jobb rolólehúzás.

Nem qrták el matolcsyék, max akkor amikor annó kitalálták az adójóváírást, ezzel is mesterségesen alacsonyan tartva a béreket.
1,5 millió minimálbéres alig fizetett SZJA-t, ez vicc, most legalább majd fog!

oTTo$$ 2011.06.24. 09:30:28

@Kivancsi: mindenki találjon ki valami újat?
és a vízvezetéket ki szerelje?

Te is aztán nagy megmondóember vagy...

StormST 2011.06.24. 09:32:57

@Kivlov: Te valami rohadt jó vállalkozó lehetsz, ha a semmiből elő tudsz teremteni egy év alatt + 600 000 Ft nyereséget. Mindezt csak arra, hogy a munkavállalóid nettó bére NE csökkenjen az egy évvel azelőttihez képest, tehát ha még bért is akarsz emelni, akkor kaparj elő még egy adagot...

Te a földön is jársz néha? Vagy te MINDEN magyar vállalkozást ismersz 100%-ig és tudod, hogy mindnek igenis lenne rá pénze? Ki vagy te, a jó isten?

Az adójóváírás bevezetéséről lehet vitatkozni, hogy mennyire volt jó ötlet, de itt most nem az a téma. Itt az a téma, hogy adót "csökkentettek", úgy, hogy nettó béreket csökkentettek vele, majd bejelentették, hogy mindenki jól jár és mikor kiderült, hogy "hopp, mégse", akkor a szemét vállalkozó lett a hibás. Nálad ez tényleg logikus és ésszerű, valamint korrekt?

nem nemsiker_s 2011.06.24. 09:34:06

@Kivlov:
"az a cég, emyliknek 5-10E Ft ktgnövekedés / hó/ fő gondot okoz, húzza le a rolót.
a kiscégeknnél nincs annyi munkavállaló, hogy nagy tétel lenne. az 500-1000 fősöknél meg detto: piti tétel 1 misi/hó... "

Ennyi .

Azt azért hozzátenném, hogy a probléma forrása nem csak nálunk, a többi kelet-európai országban is a rendszerváltás utáni privatizációnál kezdődik.
A legtöbb termelő kapacitás, és vele együtt munkahely is, akkor szűnt meg. Talán azoknak volt igaza, akik azt javasolták, hogy a Szocialista tervgazdaságból a szabad piaci kapitalizmusba fokozatosan kellett volna átállnia az egész régiónak.
Pl. nem egyből az idegen tőkének kiszolgáltatni a gazdaságot, hanem pl. kiadni a termelő cégeket valamelyik ott dolgozónak, (dolgozónak, és nem a párttitkárnak vagy a spanjainak) persze mint az állam által nyújtott kamatos hitelt.
Kötelezettségvállalással persze. (A cég a hitel visszafizetéséig nem adható el.)

Kivlov 2011.06.24. 09:37:54

@StormST:
nálam az a logikus, hogy az a cég, melyik 3-5 éve nem emelt bruttót, az kussoljon be és emeljen!!!
+600E ktg / év egy 10 fős cégnél? egy 10 fős cég minimum 50 misi bevétellel megy. ide +600E sok? vicc. majd kevesebbet furikázik a tulaj a céges géppel magánúton.

az adóval meg az a téma, hogy 16% mindenkinek és kész. vicc volt, hogyha 100 bruttó körül kerestél kvázi alig adóztál, ha meg mondjuk 300-350 bruttó (ami erősen távol áll a gazdagságtól), már vagy 10-15 szörösét csengetted, be mint a bruttó 100as. most majd másképp lesz...

Netuddki. 2011.06.24. 09:39:05

Mindig is ezt ugatom már évek óta. Ez a legnagyobb baja az országnak. Ugyanis az állam még ez után a "nagyarányú adócsökkentés" után is az eccerű dolgozó nettójának a kétszeresét lenyúlja. Egy olyan nettó után amiből normálisan megélni nemigen lehet. Aminek még ráadásul az 1/4 részét ÁFA formájában szintén lenyúlja.

Azaz lenyúlná, ha beszedné az adókat. De nem teszi. Lehet találgatni miért nem.
Az állam az irreális adókkal gyakorlatilag kibaszik az adókat fizetőkkel a nemfizetők kárára.
Itt elsősorban az államot és a választott vezetőket tartom felelősnek ezért a kialakult helyzetért. Ugyanis egyedül ők a felelősek, hogy sokan kibújhatnak az adófizetés alól. Azt meg már nem is említve, hogy talán ez is a cél...

neutro 2011.06.24. 09:39:24

@oTTo$$:
Egészen biztosan igazad van. Csak annyit mondj meg, ha lenne korlátlan mennyiségű tőkéd, mert az amerikai nagybácsidtól megörökölnéd, mit kezdenél vele a vállalkozásban? Milyen beruházást hajtanál végre, amitől csak úgy dőlne a lé? Persze tudva úgy, hogy a belföldi piac = állami megrendelés, kvázi pályázat, a külföldi piacra meg exportképes cucc kell!
Siránkozni mindig a legkönnyebb! Olyan vagy, mint Torgyán Jóska! Semmi sem jó, de megoldási javaslatod neked sincs!
Ha nem tetszik a rendszer, megoldás a népszavazás, és vissza kell állítani a 20 évvel ezelőtti rendszert! Akkor mindenkinek lesz munkája, a maszekok meg lesznek a butikosok, trafikosok. Nem én akartam rendszerváltást, úgyhogy ne az én torkomnak essél neki, hanem azoknak, akiknek ez a rendszer tetszik!

Rohadtul nem érdekelnek a kisvállalkozások! Fogjanak össze, csináljanak téeszt (TSZ), és máris nagyvállalkozások lesznek. Vagy csináljon az állam ilyet (felőlem közmunkának is hívhatják), és ha nem megy a szekér a kisvállalkozásban, akkor lehet menni kapálni. Az legalább biztos lóvé.
Ha nem lenne mindenki ilyen piszkosul irigy, akkor nem Bt-kkel próbálnának milliárdosokká válni, hanem egyesítenék a tőkéiket, és közösen brutálisan erősekké válhatnának. Úgyhogy ne sírjon a szád!

Mellékesen meg azért van közgáz diplomám is, mert csak a mérnökivel ugyanúgy vergődnék csak, mint a rendszereket és mechanizmusokat át nem látó, hozzád hasonló dekadens, de sültgalamra éhező "átlag" polgár... :-)

Netuddki. 2011.06.24. 09:40:30

@kovi1970: "Az állam az irreális adókkal gyakorlatilag kibaszik az adókat fizetőkkel a nemfizetők kárára."

Bocs, helyesen:
Az állam az irreális adókkal gyakorlatilag kibaszik az adókat fizetőkkel a nemfizetők előnyére.

oTTo$$ 2011.06.24. 09:45:44

@neutro: Rohadtul nem érdekelnek a kisvállalkozások!

igazi közgázos vagy? hogy mondhatsz ilyet? mindenhol a kkv viszi előre a gazdaságot. a kkv a középosztály jobb helyeken.
ja én mérnök vagyok is igen fejlesztettem valami tőke nélkül, és elég jól megélnek belőle páran.
tudod én elég sok EUR-t behozok ebbe az országba és tudom miről beszélek.
nagyon káros ez a nézőpont amit képviselsz de majd lesz koppanás ha becsődöl az állam .minél előbb annál jobbak a túlélési esélyek mert így csak egyre mélyebbre süllyedünk.
Te meg csak közgazdászkodj ahelyett hogy alkotnál valamit.

Netuddki. 2011.06.24. 09:47:54

@neutro: Csatlakozom oTTo$$-hoz.
Sajnos az ilyen mérnökből átképzett közgizdák (bocs) miatt tartunk itt. Az ilyenek adják a tanácsokat. Csak éppen mérnökként tunod illene, ha a mért adatok nem helyesek akkor az abból leszűrt következtetés SE az.

Sajnos még leragadtatok ott, hogy ha x összeggel csökkentjük az adóbevételt akkor ugyanennyi hiánya lesz az államnak. Hát ez qrvára nem így van. Ugyanis Magyarországon nagy a korrupció és az adóelkerülés. Túlontúl nagy. Ezzel pedig az egységsugarú közgizda és politikus nem számol. Miért is az 1ségsugarú közgizdák adnak tanácsot a mindenkori kormánynak? Bár most már lassan közgizdára sem lesz szükség mert ott van a polihisztor rogántóni...

oTTo$$ 2011.06.24. 09:47:58

@Kivlov: nem fog, aki teheti megy feketén dolgozni ilyen terhek mellet. üdv a való világban

StormST 2011.06.24. 09:51:02

@Kivlov:
1. Te azért erősen kevered a bevételt és a nyereséget. Az 50 milliós bevétel nem jelent automatikusan nagy nyereséget, márpedig a béreket nem a bevételből fizetik sokan, főleg ahol magas az anyagköltség is. Természetesen a szellemi szolgáltatást nyújtó cégeknél ez más, viszont ott mások a bérköltségek is. Ismét ott vagyunk, hogy senki se ismeri az összes vállalkozást kívülről-befelé, így megint baromság általánosan megmondani, hogy kinek mi a kevés/sok...
2. Megint ez a barom általánosítás a sokat furikázó tulajról. A rosszindulat csöpögése ez is, nem korrekt érvelés.
3. + 600 nem sok, ha van hova, hogyan bővülni, de azt nem a kormány határozza meg, hanem a piac és a piac nem mindenkivel kegyes.
4. OK, de akkor legyen mindenkinek 16%, a gyerekesnek is, mert így ismét egy torzult adórendszer jön. Mert most az a vicc, hogy ha 100-at keresel, akkor havi 5-öt ér egy gyereked, ha 300-at, akkor 30-at. Vagy szerinted ez igazságos? (ha igen, akkor hány gyereked van? :P)

Kivlov 2011.06.24. 09:55:06

@StormST:
1: a béreket nyereségből fizetik? hol? akkor a sok kamunullás cégnél nem lenne bérfizetés? az a bevételből megy!!!
2: no comment
3: lehet racionalizálni a költségeket. csak nem azon kell, aki kitermeli a bevételt.
4: nincs gyerekem. és igazságos, mert végre nem puszira adja a lét a gyerekért, hanem adóból leírhatóan!

Netuddki. 2011.06.24. 09:55:26

@neutro: "Ha nem tetszik a rendszer, megoldás a népszavazás, és vissza kell állítani a 20 évvel ezelőtti rendszert!"

Megsúgom ez a gazdasági rendszer ugyanaz mint ami 20 évvel ezelőtt volt. Most biztos csodálkozol. De akkor mijafszt tanítanak a közgizdaképzőben?

Amúgy meg nem is tudom miért álltam szóba veled? XD
"neutro 0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Kivlov 2011.06.24. 10:00:37

@StormST:
1: nyereségből fizetik a béreket? Vicc. akkor a sok kamunullás cégnél nem lenne bér!
2: no comment
3: racionális gazdálkodás + tulajdonosi pénzigények reális szintre hozása
4: nincs gyerekem, de problémám sincs a gyerekkedvezménnyel. Végre nem puszira ad pénzt a gyerekért, hanem adóból leírhatóan! Attól meg nem is sajnálom, aki legálisan bejelentve dolgozik és gyereket nevel…

Netuddki. 2011.06.24. 10:01:04

@StormST: Sajnos nem ezért baromság a "családi kedvezmény".

Gondoljunk csak bele. Mit néznek a melósok? A nettójukat. Akár azt is megcsinálhatja a munkáltató, hogy hosszú évek alatt nem emel a családosoknak, mert amúgy is több a nettójuk, mint a többieké. Aztán amikor a gyerekek felnőnek és megszűnik az "adókedvezmény" jöhet a hideg víz. Emberünk jóval kevesebbet fog hirtelen hazavinni, mint a többiek. Miért? A cég elsunnyogta a bérfejlesztését.

Na ezért baromság. Ez max. úgy lenne jó ha egy évben egyszer visszautalná az állam a kedvezményt és addig csak kapja ugyanazt a nettót az illető mint a többiek.
Fogadjunk, hogy a fijjugg erre sem gondoltak. De miért is tették volna?

neutro 2011.06.24. 10:01:58

@Kivlov:
"1,5 millió minimálbéres alig fizetett SZJA-t, ez vicc, most legalább majd fog!"

Ha már előhozakodtál vele... Köszönöm! :-) 110%-ban egyetértünk! :-)
Sokaknak büdös az új irányzat, miszerint járuljon hozzá minden munkavállaló egységesebben a terhekhez. Akik nem bírják kitermelni, azok húzzák le a rolót, én is azt mondom!
És egységes közteherviselést! Én is ezt vallom. Tudod nagyon hosszú ideje már, hogy azon szívom a fogam, miért is kell nekem a felső adósávból horror mennyiségű adót fizetnem, amikor ismerőseim egy része minimálbér környékén van bejelentve és borítékban többet visznek haza, mint én. Eddig a becsületes ember szívott (aki magyarországon gazdagnak lett bélyegezve, de a nyugati bérszint alját se súrolta), most járuljanak hozzá azok is a renszer működéséhez, akik eddig potyautasok voltak. Tudom, hogy sokan becsületesen voltak kiskeresetűek eddig is. Nos, most ők a rendszer áldozatai.
Sosem lesz igazságos rendszer, viszont adók mindig is voltak és lesznek is!
A lényeg viszont a melós bére. Na azt kell emelni addig, hogy ne haljon éhen, és meg tudjon belőle élni! Ha nem bírja a vállalkozó ezt előteremteni, hát őszintén tojok rá! Engem az ember érdekel és nem a rabló tőke/tőkés...

StormST 2011.06.24. 10:06:20

@Kivlov:
1. Megint általánosítasz, meg kamunullásozol. Korrekt érvelés meg csak nem jön. Bevételből lehet bért fizetni, csak akkor a következő adag alapanyagot nem tudod megvenni és megáll a cég. Normális esetben így megy. (akit én ismerek vállalkozó, annál legalábbis igen). A kamunullás is nyereségből fizet, csak ő a végén, hogy ne adja a nyeresége egy részét az államnak, leszámlázza valahová a maradék nyereséget, de attól az még ott van. No, most ezt a nyereséget kéne valamiből növelni...
2. Gondoltam, hogy nem lesz, mert nem tudsz értelmes kommentet adni...
3. Aha, szóval racionalizáljon a vállalkozás, mert az állam elbaszta? OK, akkor kivág egy embert és a többinek akár még emelni is tud. Jót tesz az országnak...
4. Ezzel nem tudok egyetérteni, egy 300-at keresőnek ugyanannyiba kerül felnevelni egy gyereket (extremitásokat kivéve), mint egy 100-at keresőnek, csak neki most még több pénzt ad rá az állam. A különbség csak annyi, hogy annyiból, amennyit a 100-at kereső kap rá, nem lehet felnevelni egy gyereket, a 300-at kereső meg eddig is fel tudta...

Kivlov 2011.06.24. 10:16:09

@StormST:
1: kamunullásozok, mert a péknek 3 autója van (2 évente új), mialatt a dolgozóját minimálbérre jelenti be és a nettóján sem elet 3 éve!
mert a csepeli cégtulaj 2 hetente agliába jár meccsre meg évente 2szer távol-keletre nyaralni, a melósának szintén nem emel 3 éve még zsebbe sem! és akkor sírnak, hogy nincs pénz emelni? nincs a f*szt!
2: lásd 1
3: lásd 1, a vállalkozó b*szta el, mikor a béka segge alatt tartotta a béreket. persze tudom az OÉT ajánlások annyit értek mint fingban a bummm
4: detto => bérmelés, legális bérre bejelentés

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.24. 10:16:19

@neutro:
:)

Két mondatodra hívnám fel a figyelmedet, amelyek közé talán, ha 4 mondat ékelődik be:

"Eddig a becsületes ember szívott (aki magyarországon gazdagnak lett bélyegezve, de a nyugati bérszint alját se súrolta), most járuljanak hozzá azok is"

" Tudom, hogy sokan becsületesen voltak kiskeresetűek eddig is. Nos, most ők a rendszer áldozatai."

neutro 2011.06.24. 10:21:44

@oTTo$$:
"igazi közgázos vagy? hogy mondhatsz ilyet? mindenhol a kkv viszi előre a gazdaságot. a kkv a középosztály jobb helyeken.
ja én mérnök vagyok is igen fejlesztettem valami tőke nélkül, és elég jól megélnek belőle páran."

Én is a mérnöki képesítésemből élek. Fejlesztettem én is sok tízmillióért, és jó látni, hogy ettől van a cégünk versenyelőnyben. De ezt egy KKV-nál sosem tudtam volna megcsinálni, mert ott hiányzik ez a mennyiségű K+F pénz. Egyébként meg ha normális bérre éhezik az ember, azt úgysem KKV-nál fogja megkapni, hanem nagyvállalatnál.
Természetesen van néhány kivétel itthon is és a nagyvilágban is, amikor 1-1 KKV sikersztorit tudhat maga mögött, de ez a ritka, ez a beetetős rész. A zöme csak vergődik, vagy elvan valahogy évi néhány millás nyereséggel, és a teljesség kedvéért vannak olyanok is, amelyek csak pénzmosásra lettek létrehozva.
Szóval ezek lennének a jövőnk zálogai? Nem hinném. Maradok a nagyvállalatoknál. Bocsi.

StormST 2011.06.24. 10:25:51

@Kivlov: Aha, szóval láttál két példát és általánosítasz, korrekt, okos, megalapozott...

Mint már kérdeztem: te belelátsz MINDEN magyar vállalkozásba és úgy tudsz ítéletet mondani? IGEN vagy NEM?

Ha IGEN, akkor meghajlok előtted és csinálok neked egy vallást legalább.

Ha NEM, akkor ott vagyunk, hogy vagdalkozol, általánosítasz, kevés és szelektív adatmennyiségből...

Kérdezek egyet:
Van egy 80%-ban exportra termelő magyar cég (nem ott dolgozom, de azért van rálátásom, a nevét most nem írnám ki), kb. 1000 dolgozóval, ahol kb. 5 éve nem emeltek bért, csak a minimálbért (mert így nem kell kirúgni most már senkit [volt leépítés a válság idején, meg előtte más okból] és aki ott van, azok nincsenek rosszul fizetve, a minimálbéresek meg kevesen vannak), mert a piac ezt diktálja jelenleg. Zárjuk be? Vagy rúgják ki az alkalmazottak egy részét, csak hogy emelhessenek, esetleg olyanoknak is, akik elégedettek a mostani bérükkel és inkább megtartanák, mint hogy gondba kerüljön a cég?

Kivlov 2011.06.24. 10:32:53

@StormST:
nem csak 2 példát láttam, csak kettőt írtam le.
de 10ből 8 az gazember...

StormST 2011.06.24. 10:34:30

@Kivlov: Azt hiszem ezzel kellett volna kezdenem, ha szerinted ez a helyzet, akkor reménytelen veled értelmes társalgást folytatni...

Egyébként az a 2 már hogy lett? És velük mi a helyzet? Ők mind giga nyereséggel dolgoznak és hiper-sikeresek? Vagy ők kimaradnak az általánosításból? Jah, várj, nálad nem, mert amit te írsz, az mindig 10-ből 10-re igaz, mert te nagy mágus vagy...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.06.24. 10:38:42

@StormST:
@Kivlov-nak igaza van. Tényleg sok a gazember, ilyen-olyan okok miatt! Ha nem is pont 80% az arány, de elég magas! Aki ebben az országban él, az jórészt innen vásárol (ide ad el) terméket, szolgáltatást, stb. Mindenki találkozik a mai magyar valósággal.

StormST 2011.06.24. 10:41:12

@BPBP: Figy, én nem mondom, hogy mindegyik becsületes, még azt se, hogy a többség. Nekem csupán azzal van bajom, hogy egy kalap alá van véve a becsületes is a nem becsületessel és ugyanolyan szarnak van tartva...

Kivlov-nál úgy van, hogy ha nem becsületes, de emel, akkor is dögöljön meg, de ha becsületes, viszont nem tudja korrigálni a kormány elbaszott döntését, akkor is. Nálam ez elfogadhatatlan álláspont, pedig nem vagyok vállalkozó, viszont a becsületesen elvégzett munkát tudom értékelni...

Kivancsi 2011.06.24. 11:18:22

nos ezek miatt is kell tobbet fizetnunk ado es egyeb sarc:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/24/ujabb_4_5_milliardot_kap_a_malev

A légitársaság a 2007-es privatizáció óta összesen már mintegy 80-100 milliárd forintnyi támogatást kapott az államtól...

aztan ott van meg a MAV, a BKV, stb..

csak azert mert mindenhol partkozeli vezetok lapatoljak haza piiizt es kotik a kulonbozo zsiros szerzodeseket a partkozeli cegekkel, szakertokkel, tanacsadokkal, orzo-vedo tarsasagokkal..

merem ezt allitani.. annak ellenere hogy budos lofaszt nem ertek hozza es ZERO ralatasom van...

oTTo$$ 2011.06.24. 12:52:17

@neutro: akkor mégegyszer megkérdezem, a vízcsapot ki javítsa, melyik multi?
tudtad hogy a nagyvállalatok hány kisvállakozót foglaloztatnak? pl.: Audi? Merci?SArki hentesról hallotál akiről már ? Nagyon leegyszerüsítve látod a világot,

oTTo$$ 2011.06.24. 12:53:39

@neutro: ja és hány nagyvállalat kezdet kicsiként? ja mindegyik?

oTTo$$ 2011.06.24. 13:00:36

azon kéne elgondolkodni hogy első körben talán nem azokat kéne baszogatni akik valahogy dolgoznak hanem akik sehogy.
ha nem utolsók lennénk az EU-ban a foglalkoztatási adatok alapján akkor lehetne tovább lépni. de addig?

neutro 2011.06.24. 13:30:12

@oTTo$$:
"akkor mégegyszer megkérdezem, a vízcsapot ki javítsa, melyik multi?"

Több multinak is van ilyen szolgáltatása tudtommal. :-) Mellékesen nálunk a családban ilyen gondok nincsenek, mert a gázszerelés kivételével mindent megcsinálunk. (Édesapám eredeti szakmája géplakatos, és továbbadta a műszaki tudását... Ezért is lettem mérnök :-))

"tudtad hogy a nagyvállalatok hány kisvállakozót foglaloztatnak?"
Mi már csak sajnos 125-öt, mert beléptünk ebbe a k.rva EU-ba. Előtte (2004 előtt) 200 felett voltunk.

"ja és hány nagyvállalat kezdet kicsiként? ja mindegyik?"
Mint írtam, van néhány sikertörténet, ami valóban így indult. Viszont pl. mára a világ legnyagyobb autógyártó konszernje, a VW sosem volt kisvállalat. Ők egyből nagyként indultak.

Másfelől pedig sárdobálás helyett, ha annyira értesz a vállalkozásokhoz, akkor mondj egy olyan vállalkozásra egy ötletet, ami viszonylag rövid idő alatt sok munkahelyet képes teremteni, és képes eltartani magát. Az oldal adta lehetőségeket kihasználva biztosan lennénk benne jónéhányan részvényesek, és máris meg tudnád valósítani az álmaidat, és a világgal is jót tennél. Nos? :-)

oTTo$$ 2011.06.24. 13:39:38

@neutro: akik a VW-t alakították is kicsiként kezdtek...
-----
nincs ilyen vállalkozás dolgozni kell tőkét termelni, félretenni és utána lehet álmodozni.
Magyarországon nem volt ipari forradalom és tőkefelhalmozás ezért szar vagy, nincs is kkv de ezt a lépcsőfokot nem lehet átugrani. lehet szidni a kkv-t de ha nincs erős kkv akkor semmi sincs. a magyar olyan amilyen, jelentős versenyhátrányból indulva, tapasztalat és tőke nélkül kell egy nagyon kemény versenyben helytállni brutális bürökráciával és adókkal terhelve , itt mindenki fasza gyerek csak a vállalkozók csalók? miért? ha olyan fasza lenne vállalkozni akkor mért nem mindenki ezt csinálja?
miért tud csalni a vállalkozó? mért tud szla nélkül szolgáltatni? ( számlával senki nem vesz semmit)
ha senki nem vállalkozna akkor mi lenne? ezekre a kérdésekre kell választ keresni.
nem bűnbakot keresni

neutro 2011.06.24. 13:52:46

@oTTo$$:
Én egy percig sem kerestem bűnbakot, úgyhogy remélem ezt nem nekem szántad.
Vállalkozáson én is gondolkodtam régen, mint minden egészséges versenyszellemű ember. De tőkeszegényen, húszonévesen inkább nem vágtam bele, mert tudtam, hogy csak bukta lehet belőle.
Másfelől pedig néhány millióval sem érdemes vállalkozást csinálni, csak akkor ha számla nélkül dolgozgat az ember és a szomszéd tévéjét is el akarja számolni költségként. Több 10, ill. több 100 millám meg nincs. Már pedig ezalatt nem érdemes elkezdeni.
'93-ban megcsináltam azt a hibrid hajtást, amire most olyan büszkék a japánok. Nem tudtam kinek eladni, levédetni.
Van egy másik, tervek szintjén a fiókban lévő fejlesztésem is, de a világszabadalom, ááááh, még az európai szabadalmak is kimondhatatlan magas összegekbe kerülnének. Pedig évente több ezer ember életét mentenék meg.
Hidd el, vállalkoznék én is, de a kkv nem perspektíva, bocsi :-(

neutro 2011.06.24. 13:56:56

@oTTo$$:
És majd' elfelejtettem. '94-ben a Volán Elektronikának írtam egy on-line lottó progit dBaseIII plus-ban (ha ez mond valamit). Most ugyanaz a megoldás fut az SZRT-nél a lottózókban, csak grafikus felületen. Szerinted mennyi lét kaptam érte? Annyit, mint te...

oTTo$$ 2011.06.24. 14:11:21

@neutro: no ezek a bajok de ez nem a kkv hibája hanem a környezeté! azé a hibás közgazdasági szemléleté hogy "verseny van boldogulj" nincs verseny elnyomás van, kizsigerelés.
ha vállalkozóbarát ( és nem mutyibarát) lenne a környezet akkor TE magad is boldogulnál.
de így?így mindenki rabszolga lesz a tescoban/ vagy valamelyik másik multiban.
én/ mi is IT-sek vagyunk én kikerültem DE-be autóban aludtam/ autóztam évekig 2-3000 km-t hetente+ meló éjjel nappal.mert kint megfizettek. itthon kerestem volna 50-100ezer HUF-ot persze zsebbe akkor... szerencsém volt.
de ha a Te meg az én fajtám nem hisz benne meg nem tesz érte akkor ki? kifog itt 20 -30 év múlva dolgozni? értéket előállítani? gazdaságot 8%-al növelni? mi lesz itt sivatag? mindent megvesznek kilóra a multik? tesco élet?

rókafogta 2011.06.24. 18:58:19

@Kivlov: Ilyen jól tudjátok akkor miért nem vállalkozók vagytok? Ki akadályoz meg benne? Miért "alkalmazottak vagytok másnál , mikor szaktudásotok és tudásotok alapján szuper vállalkozók lehetnétek áruljátok már el miért nem csináljátok, ha olyan "szupi"?

rókafogta 2011.06.24. 19:09:08

@neutro: Azért jó lenne ha megosztanád velünk azokat az álláslehetőségeket ahol minimál bér mellett annyit raknak a zsebbe amennyit te állítasz, ha csak nem minimál béres jogászokra gondolsz (10-20 ezer Ft óra díj mellet)mert én még nem láttam szakmunkást minimál bérrel és havi 200 ezer zsebbe fizetve,de biztos így van ha te állítod.

rókafogta 2011.06.24. 19:14:13

@StormST: Hogyne volna "igazságos"!? És aki felnevelte már? Sőt merészel olyan "öreg" lenni, hogy már adófizető is a gyereke? Annak ugye felesleges a fizetés? Igaz ,hogy a gyerekét még mindig segítenie kell. Így "igazságos"!

rókafogta 2011.06.24. 19:16:55

@Kivlov: Miért nem próbálsz te munkát adni az embereknek? Ha meg adsz és nem okoz gondot, ne legyél olyan biztos benne, hogy mindig így lesz.

Kopi3.14 2011.06.24. 19:47:29

@neutro: ha mérnöki diplomával csak vergődnél, akkor jobb is, hogy pályát váltottál.

popocatepetl 2011.06.25. 11:28:45

@röhögő: Te tényleg azt hiszed, hogy humoros vagy? A sas-kabaré közönsége talán értékelné, de az már szerencsére nincs, szóval nyugi, kis manó!
süti beállítások módosítása