Györgyi szabadulna az OTP-től, de hiába, a bank makacsul ragaszkodik ügyfeleihez, a szerződéses viszony lejárta után is.

Sziasztok,

A történetem a következő:

Az OTP-nél hitelkártyám volt. Idén május végén az OTP Tátra utcai fiókjában megszüntettem a hitelkártya szerződésemet, leadtam a hitelkártyát, amit azonmód lyukasztással érvénytelenítettek, a fennálló tartozásom mellett kifizettem további 450,- Ft-ot zárlati díj címén.

Precíz ember lévén, otthon ad acta raktam a dokumentációt és részemről lezártnak tekintettem hitelkártya kapcsolatomat az OTP-vel.

Ennek ellenére júliusban következő kivonatot kaptam. Miután a kártyát már nem tudtam használni, csak a 220,- Ft számlavezetési díjjal terheltek meg. Ekkor a teljes számlazárási dokumentáció másolatát postán megküldtem az OTP Széna téri fiókjának – ahol a hitelkártya megrendelése történt - azzal, hogy szíveskedjenek intézkedni. Se kártyám, se számlám, se fizetendőm. Felejtsenek el!

Augusztusban érkezett a következő kivonat, ahol már a számlavezetési díjon felül megterheltek 2.000,- Ft késedelmes fizetés díjával, valamint 31,- Ft hitelkamattal. Rá pár nappal azért kaptam egy dörgedelmes levelet is, hogy figyelmeztetnek ám!

Augusztus 26-án (a dátumot és időt feljegyeztem a későbbi bizonyítás érdekében) felhívtam az OTP hitelinformációs vonalát és a magnóra beszélve, beazonosítva magamat, sorjában elmondtam a történteket.

Mit gondoltok, erre mi történt?

Hát megkaptam a szeptemberi kivonatot, ahol a tartozásom már 4.784,- Ft.

Mit javasoltok, mit tegyek? Szerintem már csak a PSZÁF maradt. Jogilag minek hívják az ilyen eseteket?

Kedves Györgyi, szerintünk ez egyszerűen zaklatás. Valóban fordulj a PSZÁF-hoz, hiszen az ő jogkörükbe tartozik az ilyen ügyek kivizsgálása. De azért egyszer még megpróbálhatsz beszélni a számlakezelő fiók vezetőjével - a "bíróság" szó hangsúlyozása valószínűleg jobb belátásra téríti majd.

További szivatós történeteket a blog@penzcentrum.hu oldalra várunk.

 

 

 

 

Címkék: bank hitel szivatás számlafizetés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr751404361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ga 2009.09.24. 16:55:14

A magam részéről majdnem minden hasonló levélre válaszolni szoktam, érdemben, írásban ismét és ismét megírva hogy mi a helyzet és mi nem stimmel. (Na jó, nem mindegyikre, de mondjuk két havonta.) Nagyjából 3-6 hónap alatt el szokott intéződni, mondjuk úgy hogy megelégedésemre.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.24. 16:59:41

Hihetetlen, hogy 7 év alatt semmi nem változott. Ugyanígy jártam 2002-ben. Azt hiszem 2004-ben 25 ezer forintnyi tartozásnál sikerült végre elérni, hogy hagyjanak békén. A bankfiók vezetője "benyelte".

Rókakígyó 2009.09.24. 17:00:43

5000-ért nem perelünk. Hagyni a francba, nem foglalkozni vele.

vga 2009.09.24. 17:07:33

Nekem is ez volt.
Be kell menni egy fiókba sajnos, és panaszt tenni.
Majd megpróbálnak lebeszélni, hogy legalább 45 perc, amíg felveszik, és 30 nap, amíg kivizsgálják, ne törődj velük, van időd.

Nekem két nap múlva visszautalták a 12 hónapig levont díjakat, és telefonon elnézést is kértek utána.

Mint kiderült, a fiókban az ügyintéző annak idején rossz nyomtatványt töltött ki, és bár a kártyát bevonták, és a szerződést megszüntették (ez volt a papíron), otp-n belül nem ment át a dolog, és élő maradt a hitelszámlám.

Perelni nem kell, pszáf is csak azután, ha a fentiek nem mennek.

üdv

Silverf@x 2009.09.24. 17:19:49

Szerintem sem érdemes még annyira foglalkozni vele, de a pszáf-hez történő bejelentés kilátásba helyezése is szokott segiteni.

izaúra 2009.09.24. 17:34:09

Ismerem a dörgést-azt ajánlom, menj be személyesen abba a fiókba, ahol kötötted és ahol megszüntetted (szerencsés esetben ez egy és ugyanaz a helyszín) a kártyát, és két lehetőség közül válassz egyet. Vagy kérd, hogy vegyék a panaszodat fel a rendszerbe. Minden ezzel kapcsolatos papírt vigyél magaddal, mert lemásolják. Miután ez megtörtént, elvileg valamennyi idő múlva a központnak át kell vizsgálnia az ügyet-már nem emlékszem, mennyi idő, de ha minden úgy van, ahogy leírtad, igazad van, telefonon vagy írásban értesítenek majd, attól függ, hogy kéred.
A másik lehetőség célravezetőbb, és gyorsabb: egyszerűen kérd meg az ügyintézőt, hogy hadd beszélj a fiókvezetővel. Vigyed a papírokat, szépen meséld el, hogy volt, és hidd el, elsikálja. Ugyanis senkinek nem kell, hogy a fiókja megrovást kapjon valami elcseszett rögzítés, ügyintézés miatt.

AP! (törölt) 2009.09.24. 17:48:02

otp legfosabb bank, nem értem miért tartanak még ott emberek számlát.

Ács Ferenc 2009.09.24. 18:04:18

Ugyanilyen sztorim van a Kereskedelmi és Hitelbankkal.

ertzuiop 2009.09.24. 18:14:01

Ünnepélyesen bejelentem, hogy biztos Jobbik szavazó leszek a következő Országgyűlési Választáson az alábbi videó miatt:

kuruc.info/r/34/47265/

BÁNYAI 2009.09.24. 18:36:16

Ja, Feri! Nekem az Unicreditnél és az Ersténél van hasonlóan ismert történetem, a szomszédnak meg a CIBnél.
Na szóval.
Valószínűleg, a hitelszámládat nem szüntették meg, mert az, hogy leadod a kártyádat, nem jelenti a hitelszámla megszűnését.
Ezért kell a leadás mellett a hitelszámlát is megszüntetni. Nézd át a papírodat és valóban abban a fiókba menj, ahol a hitelszámládat nyitottad! Ha a hitelszámlád megszüntetéséről nincs papírod, akkor egyébként valószínűleg nem is szűnt meg! Kb. 5 perc utánajárást igényel!

Látványpékség 2009.09.24. 18:36:19

Valószinűleg az utolsó havi valamilyen SMS vagy más díj került beterhelésre a hónap végén. Sajna magát a számlát (hitelkártyához tartozó számlát) csak 30 nap elteltével szüntetik meg mindegyik bankban. Ez nem csak az OTP-nél van igy mindenhol - törvényi előírás.
Mivel bármilyen kis összegű tartozás is áll fent ezen a számlán és az nem került kiegyenlítésre ezért került 2000 Ft késedelmi díj beterhelésre. Ez sajnos jogos :p

Fittipaldi 2009.09.24. 18:55:18

Lehet hogy a "számla zárása" és a "számla megszüntetése" két különböző dolog, és a bank az előbbit csinálta, meg talán az ügyfél is így kérte. Vagy rosszul gondolom?

star77 2009.09.24. 19:00:44

@ertzuiop: ez a te dolgod, erre nem mindenki kiváncsi!

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.09.24. 19:43:07

szerintem egyszerűen senki nem szívat senkit - szándékosan. A zaklatás szerintem feltételezi a szándékosságot.
Egész egyszerűen csak annyi,
1) h dombornyomott kártyáknál - mivel ott ún. offline tranzakció utáni terhelés még bejöhet, így a kártya leadását - kártyarendszerben történő lezárását - követően 30 napig még él a kártyafedezeti számla.
2) Élő szláról a hitelint. köteles szlát küldeni, ami már tartalmazza a számla lezárását is.
3) Ennek díja van, ez az említett 220 Ft.
4) Amit még meg kellett volna fizetned. Vélelmezem ezt a járó díjat még megfizetted volna, ha az ügyintéző jelezte volna.
5) Menj be az OTP-be, fizesd be a 220 Ft-ot, és tegyél panaszt emailben, vagy fiókvezetőnek átadott kézzel írott/nyomtatott levélben (kérj érkeztetett fénymásolatot).

A levélben a felsorolt tényállás feltüntetésével hivatkozz arra, h Te jóhiszeműen jártál el, a befizetéskor az ügyintéző nem hívta fel a figyelmedet a 220 Ft-os díjra. Pedig rákérdeztél a díjakra - különben honnét tudtál volna a 450 Ft szlazárási díjról, amit meg is fizettél?!

(Offline a kibocsátó bankhoz nem azonnal beérkező információ alapján történő terhelés - imprinteres tranzakciók pl.)

Macera utánajárni, meg sün az OTP (meg a többi hitelintézet) valagába, de szerintem higgadtan fellépve eléred a célodat (biztos elnézésedet is kérik), viszont ez a szándékosan szívatás dolog elég skizofrén. Nem szívatnak szándékosan hidd el nekem - leszarnak, egész egyszerűen.

Ezért szar a banki rendszer, alulfizetett és alul-képzett az átlagos OTP-s fióki ügyintéző, etc... mert leszarnak. A rendszer meg megy: terheli a számlád, küldi a kivonatot, generálja a job-ot a behajtási call centeresnek, meg a másik job-ot a behajtási workflow-snak...

***kimoderálva*** 2009.09.24. 19:49:24

A PSZÁF emlitésére biztosan berosálnak majd a félelemtől. Emberek, a PSZÁF stábja volt és leendő banki dolgozókból áll ! Ha tényleg eredményt akartok, a GVH-hoz kell fordulni.

Parajpuding 2009.09.24. 19:59:51

Az OTP kis hazánk leggusztustalanabb bankja. Ha az emberek nem lennének lusták a megszokott bankjuktól átmenni egy másikhoz (bármelyiik jobb, mint ez), akkor az OTP már rég nem lenne. Én és az összes családtagom már megtettük és megszabadultunk az OTP-től. Hasonló problémák merültek fel, mint a posztírónál. Ha csak az OTP lenne Magyarországon, akkor inkább elásva tartanám a pénzem.. Oda soha nem tennék be egy elfuserált buznyákot se.

Gyulimali 2009.09.24. 20:04:44

Én pl. amikor leadtam a hitelkártyámat, kértem egy A4-es lapot és leírtam, hogy attól a naptól fogva semmilyen egyéb költséget, vagy büntető jellegű összeget nem vagyok hajlandó jogosnak elismerni. Igaz, befizettem, amit kértek, de meg is reklamáltam. Utána engem is hívtak. Megemlítettem ezt a nyilatkozatot, és láss csodát, jóvá is írták azt a kb. 3500 HUF-t. Sőt, még arra is hajlandóak voltak, hogy a már megszüntetett számlám helyett a másikra utalták át.
Igaz, azért nem volt ez ilyen egyszerű, mert volt benne néhány kanyar...

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2009.09.24. 21:03:32

Györgyi!
Menj be a számlavezető fiókba (ahol a számlaszerződést kötötted), vidd az összes papírodat és az ügyintézőtől kérd a fiókvezetőt. Ha ő előkerült, mutasd be neki az összes papírt és kérd, hogy azon nyomban intézkedjen a számla megszüntetése végett. Ha ezzel végzett, akkor kérj tőle írásos (aláírt, lepecsételt) igazolást arról, hogy a számla megszűnt és az OTP feléd semmilyen további követeléssel nem fog élni.
A párommal ugyanez volt (bár neki nem volt hitel-, csak sima betéti kártyája), 4 hónapba és 4500 forintjába tellt kinyírni a számlát.

Prof

Bánatos özvegy 2009.09.24. 21:44:47

Sajnos ne reménykedj a PSZÁF sem fog segíteni nekem is azt válaszolta,hogy polgári perrel kérhetem az életbiztosítás kifizetését,de ahhoz pénz is kellene és az OTP-vel szemben egy olyan jó ügyvéd is aki el tudja intézni .Ebben a korrupt világban nem sokat lehet tenni!az OTP egyenlő az OTP GARANCI BIZTOSÍTÓVAL,mikor névre szólóan elsőbbségivel küldtem a fellebbezést és telefonon kapásból le is tagadja az illető /BESE SÁNDORNÉ/ és ezek után sem válaszol.Igaz ez már1éve történt.

hagymásbab85 2009.09.24. 21:57:27

Én 2003-ban a Raiffeisen banknál jártam így. Bementem, hogy akkor lóvé ki, számla megszűntet. Erre x hónap múlva jött a levelük, hogy mennyi a tartozásom a bank felé. Na mondom, dögöljetek meg.......bementem elintézni, kifizettem a kamu költséget, hogy hagyjanak már békén. Üszistől megkérdezem, akkor ennek most tuti vége van?? A válasza igen volt. Erre Y hónap múlva újabb levél tőlük. Bementünk többen is, köztük egy szakmabelivel, utána már nem mertek szívózni!! Rohadékok, soha többé Raiffeisen bank!!!!!!!

manci007 2009.09.24. 22:14:43

Hát igen, ez a pénzügyi kultúra! Nemolvasom el a szerződést, inkább blogolok. egy egyszerű (bár kétségtelenül kényelmetlen) banki hibát szándékos zaklatásnak nevezek és pszáffal meg gvh-val fenyegetőzöm. Talán tényleg ennyi energiával érdemes lenne felkeresni a számlavezető fiókot...

PDSz 2009.09.24. 22:32:16

ugyanez K&Hnal. szamla megszuntet, mert mar elegem volt, hogy szivatnak (orakat tudnek meselni milyen baklovesek voltak es meg az en anyam). erre level szamlakezelesi koltsegrol, merthogy a kartya vagy mi az 'eves ciklusra' szol. akkor meg minek fizettem 'megszuntetesi dijat'?

meg egyaltalan mi az hogy szamlakezelesi koltseg? en fizetek mert hasznalhatjak a penzemet.

johevi 2009.09.24. 22:40:46

Ha jól értem a HITELkártyád adtad vissza és felmondtad a HITELszerződésed. Vannak bankok akik a hitelszerződéshez nyitnak normál folyószámlát is, nem lehet hogy az ketyeg?

johevi 2009.09.24. 22:43:59

@PDSz:
az a kezelési költség, hogy fentartanak egy fiókhálózatot, egy ATM hálózatot hogy bármikor, bárhol felvehesd, könyvelik a számládon történő forgalmat és számolják a neked járó kamatot stb. Még akkor is ha nem veszed ezeket sokszor igénybe. Olyan mint a bérlet: van amikor nagyon kihasználod, és van amikor nem, de akkor is ki kell fizetni.

A80 2009.09.25. 01:10:55

Általánosságban érdemes írásban panaszt tenni a központi ügyfélszolgálathoz címezve, a fiókok/kirendeltségek nem mindig állnak a helyzet magaslatán. Ha mégis a személyes ügyintézéshez ragaszkodsz, akkor érdemes oda menni ahol elkúrták, tehát a Tátra utcai fiókhoz. Biztos vagyok benne, hogy csak valami apró figyelmetlenség történt, a fenyegetőzés/PSZÁF nem feltétlenül viszi előre a projektet. (PSZÁF == újabb több hét tökölés, és ha esetleg mégsem Neked van igazad, akkor addig is kapod a késedelmi díjakat) Amennyiben megvan a hiba oka, akkor egycsapásra eltörlik az összes felszámított díjat, kamatot, késedelmi pótlékot.

nevermind 2009.09.25. 03:05:59

Nekem a februárban leadott kártyám után kért az OTP éves kártyadíjat augusztusban. Panaszt írtam. Válasz nincs.
Legalább az ügy kapcsán kiderült, hogy az ügyintézők öt éve nem írták át a lakcímemet, illetve a számlámhoz járó ingyenes kártya helyett fizetőst rendeltek, a másfél hónapja kapott kártya átvétele még nem volt iktatva a rendszerükben stb.
Kupleráj.

Első mohikán 2009.09.25. 03:16:44

@ertzuiop: Én is Jobbik-szavazó leszek! Dél Amerikai indiánokat láttam az aluljáróban pánsípon játszani! Az egyik étteremben meg cigók zenéltek! Felháborító.Mivé lesz ez az ország?

2009.09.25. 07:12:11

mit kell ezen ennyire pörögni? emberek ülnek az asztal másik felén is. Hibázott, nem jól végezte a munkáját. Mindenkivel előfordul. Hogy ez kellemetlen? igen, az. De nem dől össze a világ. Vissza kell oda menni, és a már korábban leírtakat tenni.

mokas_gizi 2009.09.25. 07:13:55

@ertzuiop:

Tudod itt az a poénos vagy szomorú már nem is tudom hogy a média /aki vajon kiknek a kezében van.../ azzal kürtölik tele a sajtót mind itt, mint külföldön pofátlanul hazudva mindenféle következmények nélkül, hogy Magyarország a világ egyik legrasszistább, legantiszemitább országa a Földön...!!!

Mégis mi vagyunk a földön talán az egyetlen ország ahol a zsidók és a cigányok szinte bármit büntetlenül megtehetnek...!!!
és valljuk be őszintén utóbbi 1-2 évben már elég pofátlanul tényleg bármit megtesznek, de legyünk őszinték tényleg csak azt teszik meg amit lehet nekik, tehát bármit MERT MI MEGENGEDJÜK NEKIK...!!!

mokas_gizi 2009.09.25. 07:19:22

@mokas_gizi:

A másik csodás dolog, hogy ha megemlíted hogy ezt vagy azt talán nem kellene...
Akkor te azonnal Náci vagy antiszemita vagy...!!!

Jobbiknál is ezzel volt tele a sajtó, de amióta bekerültek az EU parlamentbe és azt mondták, hogy beperlik az összes sajtót aki hazudik róluk valamely furcsa oknál fogva már nincs azzal tele a sajtó, hogy Náci lenne a jobbik...

Sok buta ember van kis hazánban akik nem látják mi folyik itt, de nagyon-nagyon sok embernek kezd felnyílni a szeme, sok emberről nem is gondolná az ember, hogy Jobbikkal van mert nem hangoztatja különböző okoknál fogva...de sokan vagyunk mi is...!!!

14/88!

mokas_gizi 2009.09.25. 07:29:00

@bz3255:

Itt nem is azzal van a probléma hogy valaki hibázott, mert emberek vagyunk...
Itt azzal van a probléma amit a bankok művelnek az emberekkel...legyünk őszinték végül is büntetlenül, mert ha évente 1-2-3x megbüntetik őket valamely dologért pár 10-100 millióra az nem igazán érdekli őket amikor több 10-100 milliárd tiszta hasznuk van egy évben...

(A másik furcsa dolog azt hiszem ezt nem említette meg senki sem: 200 forinttal tartozott a banknak kettő hónapig nem fizette be az ügyfél az összeget és ezért felszámoltak 2000Ft büntetést...!!! Pár hónappal később meg 4000Ft-os büntetést...!!! Lakáshitelesekkel meg mit művel az összes bank kartelbe FULL törvénytelenül és büntetlenül...!!!)

Ugyandehogy (törölt) 2009.09.25. 07:57:18

@***kimoderálva***: A versenyhivatal nem ilyen ügyekkel foglalkozik, nem ez a hatásköre.

atvi.hu · http://www.atvi.hu 2009.09.25. 08:26:03

Szerintem sem szándékos, csak egyszerűen tojnak az ügyfélre. Legutóbb én is megszüntettem az OTP-s számlámat. Mivel volt már hasonló esete a hugomnak ezért megkérdeztem, hogy kell-e hasonló huzavonára számítanom vagy a helyben kifizetett összeg elég lesz a számla lezáráshoz? Szerencsére én megúsztam, bár nem volt egyszerű menet.

Akit esetleg érdekel, itt a teljes történet:
www.atvi.hu/2009/06/otp-ugyfel-voltam/

Góré neje 2009.09.25. 08:44:53

Nekünk 10 év után játsza el az OTP ezt!! 10 év után szól, h fizessünk be 160.000 Ft-ot, amikor minen el volt rendezve,s mindent kifizettünk, még a kártya díjját is, meg az sms árát! Most megyünk perre! No szensz,amit művelnek!!!!

Góré neje 2009.09.25. 08:53:20

Minden hónap 10-ig kell befizetnünk a kölcsönt a BB felé, de havi 15.000 Ft-ról beszélek!!. Mivel iskoláztattunk, picit elcsúsztunk, 15.-én akartuk befizetni,s 11.-én meg egy másik behajtási cégtől kaptunk egy felszólítást,h azonnal,vagy BAR listára tesznek! Menjenek az anyjukba havi 15.000 Ft-ért! Már csak 150.000 van vissza,s így bánnak az emberrel! Minden bank egyforma! De a Raiffeisen banknak van a reklámja, ami igaz is, h hasi-tasi nem kér kódót!!!!! Ennyi...

Pénzcentrum 2009.09.25. 09:00:30

Az oldal tematikájához nem kapcsolódó, offtopik politikai kommenteket a jövőben szó nélkül töröljük.

Borcsika 2009.09.25. 10:08:27

Engem még a BAR listára is feltettek, holott mér nem is voltam az ügyfelük, és 2490 Ft túlfieztéssel zártam be a számlát (5 napnyi utánajárással). A folytatár a Fővárosi biróságon volt, és azóta is szivunk miattuk. Én szivem szerint felrobbantanéán azt a gyökér társulatot.

Bruno 2009.09.28. 15:43:50

Szerintem nem kell tovább törődni az OTP-vel. Irány a PSZÁF. Azért vannak, majd ők megoldják.

Egyébiránt: én néhány évvel ezelőtt a Credigennel keveredtem vitába (egy dologról három különbözől levelet kaptam). A felügyelet 2 nap alatt megoldotta a dolgot: én csak annyit érzékeltem, hogy másodnap délután egy hajlongó Credigenes keresett meg, hogy hova hozhatja el a jó levelet.

Ennyi

Bellamama 2009.09.30. 00:02:50

Én is így jártam,csak nekem még a megsem kapott új kártyát is felszámolta az OTP.Hiába mentem be a fiókba,semmit nem lehetet intézni.Három hónapig próbálkoztam,majd megtudtam,hogy van egy ügyfélkapcsolati osztály,oda írtam egy "kedves" levelet,és láss csodát,2 nap múlva felhívtak,utánanéztek,végül egy bocsánatkérő levélben közölték,hogy megszüntetik végre a számlát,és természetesen semmit sem kell fizetni!

Léhüllő · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.10.02. 14:12:28

Az OTP egy ultra tetű cég, alig vártam, hogy megszabaduljak tőlük. Az első melóm miatt kötöttem hozzájuk, de évekig nem bírtam megszüntetni azt a tetves számlát.
Most az ERSTE-nél vagyok. Köcsögök ezek is, de valamivel kevesebbet vonnak le, szóval viselhetőbbek, mint ezek.
süti beállítások módosítása