Egyik olvasónk az egészségpénztári kártyájával rendezte a 150 ezer forintos üdülési költségét, de állítása szerint az egészségpénztár hanyagsága miatt végül 80 ezer forinttal több személyi jövedelemadót kellett fizetnie.

„A történt a következő: 2006-ban gyógyüdülésen vettünk részt egy tolna megyei kastélyszállóban. Még az üdülés lefoglalása előtt megérdeklődtük a hotelban, hogy lehet-e a szolgáltatásért egészségpénztári kártyával fizetni.  A határozott igen után így is tettünk, fizetéshez felhasználtuk az akkori Winterthur (jelenleg AXA) egészségkártyánkat.
Több mint 2 évvel később, 2008. december végén kaptam értesítést az AXA-tól, hogy jogosulatlan igénybevétel miatt vagy azonnal fizessem be nekik a mintegy 150 ezer forintot (a kártyával fizetett üdülés összegét), vagy ennek megfelelő adóköteles jövedelmem keletkezik.
Mint utólagos nyomozásomból kiderült, az szálló annak rendje-módja szerint 2006 nyarán elküldte a számlát a biztosítónak. Ők valószínűleg sok más számlával együtt a folytonos átalakulások zűrzavarában (Winterthur, Credit Suisse, AXA, stb.) elkeverték a számlát, noha a szálloda azt állítja, hogy még akkor, 2006-ban ki is fizették az ellenértékét nekik.
Ennek ellenére 2008-ban az AXA újra kérte a számlát a szállodától, állítva, hogy azt még nem kapták meg. Ennek megfelelően az egészségpénztári számlámon csak ekkor, két évvel később számolták el a költést. A törvény változása miatt ekkor már az adott szolgáltatást nem lehetett egészségpénztár terhére elszámolni, tehát jogosulatlan igénybevételnek számított.
A december utolsó napjaiban megkapott felszólításnak nem tudtam eleget tenni, az év végi feszesen kiszámolt készpénzállományból már nem tudtam kifizetni a „jogosulatlan igénybevétel” összegét. Az ünnepek körüli néhány nap alatt pedig már nem tudtam nem likvid pénzeszközeimből készpénzt csinálni. Emiatt adóköteles jövedelmem keletkezett, ráadásul a plusz jövedelem miatt kiestem abból a sávból, amelyen belül különböző adókedvezményekre lettem volna jogosult. Így mindösszesen mintegy 80 ezer forinttal több SZJA-t kellett befizetnem, kizárólag a bank hanyagsága miatt.
Kérdésem: mit tudok tenni?”

Címkék: utazás apeh hülyeség adózás bank szívás adó átverés biztosító ügyintéző szivatás visszatérítés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr411480695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borso74 2009.10.28. 09:21:31

Tudom én vagyok a hülye hogy elolvasom, de miért kell a portfolion ekkora idióta blogokat kirakni? Meg akarjuk fogni demagógiával a pénzügyi analfabétákat? Reklám szempontjából fontos célközönség? A postai kp felvétel volt a csúcs, de ez se rossz:) Vagy inkább szánalmas?
Ha valóban egészségkártyával fizetett az ember, akkor az ellenértéket azonnal levonják, mint egy bankkártyáról. Nem vonták le valamiért, de nem vette észre két évig? Aha.
Ráadásul az egészségpénztár az egészségpénztár. Nem bank, biztosító vagy mit tudom hányféle elnevezést használ a kedves ügyfél, helytelenül...

simon says: 2009.10.28. 12:03:13

hja, megint a regi jo sumakolos magyar modi. 2 evig nem szolok, mert abban remenykedem, hogy megusztam 150E forint kifizeteset, majd amikor a penztar eszreveszi a turpissagot, meg en reklamalok. pedig ez teljesen rendben van, ez a kockazata, ha sumakolunk. talan megusszuk, talan nem, es most ez utobbi tortent, kulon pech, hogy kozben a szabalyok megvaltoztak. meg a javitas lehetosege is megvolt, hogy ne kelljen adot fizetni, de ezzel sem elt a kedves leveliro. igaz, hogy nem konnyu ev vegen ennyit kicsengetni, de meg mindig jobb, mint az adot egy kicsit kesobb.

babraba 2009.10.28. 13:40:34

@simon says:: Te tényleg nem tudsz olvasni??? vagy ennyire analfabéta vagy pénzügyi szempontból???
a pénzt kifizették, a könyvelése csúszott két évet! Ez azt jelenti, hogy a tv. megváltoztatása után lett lekönyvelve valami, ami előtt lett kfiizetve! Az axa szívat, nem az ügyfél! Gratulálok, gondolom csak fikázni jársz blogot olvasni... ügyi

pakesz (törölt) 2009.10.28. 13:57:01

tartsal magadnal mindig egy kis cash -t, es vesszel ossze az osszes kocsog rokonoddal, meg az osszes bunko baratoddal
ha ilyen prosztok voltak hozzad, hogy 150 e -t nem tudtak adni, tudod van az a mondas: "minek az ilyennek ellenseg ha ilyen baratai vannak?"

egyebkent, mi van ha a mosogep doglik be es az "év végi feszesen kiszámolt készpénzállományból" nem sikerul eloszedni penzt?
az ilyen gyujtson penzt, rakjon felre, es ne jarjon kastelyszallokba udulgetni addig amig ev vegeig elfogy a zseton

a bankkal kapcsolatban meg sok sikert, valakinek szet kell utnie oket

jut eszembe nem csak illikvid befekteteseket kell tartani :)

FlybyWire 2009.10.28. 13:59:35

Egyből 2 köcsög kommentel elsőnek... kívánok nekik hasonló eseteket, csak sokkal több pénzt bukjanak :D hajrá!

pakesz (törölt) 2009.10.28. 14:10:48

tudom egyebkent hogy mi a gond, az hogy nem volt meltanyos a cucc... hogy tobbett kellett fizetni
de mit szoljon az, akinek az apja nem tudott meg egy fel evet varni es rosszkor halt meg, az illetek az meg rossz idoben lett megallapitva?
ez van, el kell fogadni, sok sikert a bankkal kapcsolatban, elvegre perelni midnenkit lehet :)

Yeto 2009.10.28. 14:23:53

Ha nem tudod bizonyítani hogy a számla meg lett küldve (szép magyarosan) 2006-ban, akkor vszínűleg buktad. Bár szerintem hivatkozhatnál arra is, hogy a számla 2006os teljesítésű, ha hiányzott nekik akkor miért csak két évvel később szóltak?

Summa summárum: keríts egy jó adóügyvédet.

simon says: 2009.10.28. 14:28:42

kedves babraba, koszonom az eszrevetelt, azt hiszem megertettem a leirtakat, ha elolvasod figyelmesen megegyszer, akkor Te is eszreveszed, hogy a penz nem kerult levonasra a kedves leveliro szamlajarol, ergo abban a hitben volt 2 evig, hogy meguszta a fizetest. hat sajnos nem, ennek ellenere megadta a lehetoseget a penztar, hogy a 150 ezret ev vegeig egyenlitse ki, adovonzat nelkul, sajnos az illetonek nem volt ennyi penze, igy a kiadott osszeg jogosulatlan koltesnek szamitott a szamlajarol, tahet adokoteles. ezt meg lehetett volna elozni azzal, hogy legkesobb az elso egyenleg kozlesenel eszrevetelt tesz, amit persze megertek, hogy nem tett meg, igy viszont be kell nyelni az ilyesmit, mint kalkulat kockazatot.

M65od 2009.10.28. 14:33:27

@FlybyWire: úgy bizony:))!
@pakesz: ez is ismerős, de mennyire ejjj...
Az írott alaphelyzet egyébként szintén ismerős, ez a sok szemét egészségilyenmegolyan szerveződés meg mehetne a ....ba a hiányos tájékoztatásaikkal meg az ezek nyomán létrejövő jogosulatlan igénybevételes leveleikkel. Ha ezek lennének az ember egészségmegőrzésére akkor mi az ami rombolná azt hozzájuk képest...?

Asidotus 2009.10.28. 14:40:54

@simon says::
"a szálloda azt állítja, hogy még akkor, 2006-ban ki is fizették az ellenértékét nekik."
Ha pénzem kezelésével megbízott cég kifizeti azt, mait igénybe vettem, és mégsem veszik le a számlámról, akkor az kinek a hibája?
A levélíró nem abban a hitben élt, hogy megússza fizetés nélkül, ő abban a hitben élt, hogy a pénztár a számlájáról levette a pénzt. Ezért fizetek számlavezetést, ezért használják a pénzem, hogy erre odafigyeljenek.

babraba 2009.10.28. 14:53:18

@simon says:: kedves simon:
szálloda azt állítja, hogy még akkor, 2006-ban ki is fizették az ellenértékét nekik.

szerintem nem ellenőrizgeti az ep számlátját, hogy vajon leemelték vagy nem... Kifizette, a szálloda nem szólt, hogy nem, oszt kész! Az általad írt vélemény akkor lenne reális, ha a szálló üldözné a számlával...

Alex3000 2009.10.28. 14:58:36

KIS EMBERREL AZT CSINÁLNAK AMIT AKARNAK. ILYENKOR HOL VANNAK A JOGVÉDŐK, MEG AZ OMBUDSMAN? NE A CIGÁNYOKKAL FOGLALKOZZANAK, HANEM PL. ILYEN ÜGYEKKEL.

babraba 2009.10.28. 15:12:29

@simon says:: jahhh, és még valami! jogosulatlan igénybevétel miatt, nem pedig nemfizetés miatt! ez szerintem nem két, ugyanazt jelentő fogalom, márpedig Te igencsak kevered a kettőt...
a jogosulatlan igénybevétel pedig a két év eltelte miatt lett jogosulatlan, amikor igénybe vette, akkor jogoult volt rá, amikor könyvelnék (ami az axa hibájából lett két évvel később könyvelve) már nem jogosult! Ez kb. olyan, mintha Te 2009 júniusában veszel valamit, kérsz róla egy számlát, nem tudják kiállítani vmiért (pl rossz a számítógép), ezért júliusban kapod meg a számlát, és már 25%-os áfával, ráadásul ezt a különbözetet (20-25% között) veled fizetettik meg...
Már érted?

simon says: 2009.10.28. 15:14:57

latom nem vagyunk egy hullamhosszon, az en megitelesem szerint az en szamlamat en figyelem, ha gaz van azonnal jelzem a szamlavezetonek, ha esetleg nyeresben vagyok, akkor valoszinu kussolok, ha megis eszreveszik, akkor benyelem a kockazati felarat. azt nem hiszem el, hogy ne vette volna eszre az illeto, hogy nem vontak le a szamlajarol az inkriminalt osszeget, persze, hogy eszrevette, ha maskor nem, akkor az ev vegi elszamolasnal. mint olvashato, a veszteseg nelkuli korrigalas lehetosege is megvolt, csak eppen nem volt penze az illetonek, szoval nem ertem a hoborgest.

BigKahuna · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/354-honda 2009.10.28. 15:15:19

hát ez kemény. az ilyen ügyekre találták ki a perelést (amennyiben nem lehet megállapodni). csak az a baj, hogy annak is bizony költségei vannak és nem olyan egyszerű dolog mint ahogy hangzik :S igazából nemigen lehet mit csinálni szerintem.

simon says: 2009.10.28. 15:20:32

@babraba: egy dolgot elfelejtesz, megvolt a lehetosege a 150 ezret visszafizetni, de nem tette meg, akarmilyen oknal fogva. ha befizette volna, semmi kar nem eri, a 150 ezer a szamlajan van es az udulest is kifizette, sot 2 evvel kesobb, amivel meg szerenyen jobban is jart volna.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.28. 15:25:49

@simon says::

1) Az a Te saját különbejáratú elméleted, hogy a posztoló észrevette, hogy nem történt meg a levonás és szándékosan sumákolt. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. Legalább annyira valószínű, hogy egyszerűen nem vette észre, hogy nem vonták le.

Szemben egy bankszámlával, amiről tipikusan havonta jön számlakivonat, az egészségpénztáraktól évente két-három levelet kapsz, (ebből egy az adóigazolás, amin tipikusan nincs egyenleg). Az Axa elszámolásai pedig a különösen zavaros, nehezen értelmezhető irományok közé tartoznak, tehát simán elhiszem, hogy valaki nem vette észre a számláján heverő extra pénzt.

Persze erre jöhetsz azzal, hogy akkor viszont biztos hülye a posztoló, hogy nem nézi meg a kimutatásait. Hát, igen, biztosan az. Gondolom, Te soha nem vagy figyelmetlen, nem felejtesz el semmilyen számlát, minden tételt mindig ellenörzől. Ha igen, akkor Hozzád képest tényleg hülye a posztoló. Meg valószínűleg másik 9,9 millió magyar is.

2) Akárhogy is volt, mindez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a kedves AXA csúnyán elbaszta a dolgát. Miféle intézmény az, amleyik elveszít egy számlát és ezt két évig nem veszi észre?

OK, lehet mondani, hogy ennyi erővel AXA is tévedhet (bár szerintem az súlyosabban esik a latba, ha egy olyan szervezet téved, amelyiknek az az egyetlen dolga, hogy vezesse azt a számlát, mintha az a magánember téved, aki lényegében az ügyfelük), de ha már elkövet ilyen hibát, akkor miért csak az ügyfél szívjon emiatt?

aagifekete 2009.10.28. 15:28:37

Egészségpénztári számlára legtöbbször nem maga fizeti be az ember a pénzt, hanem pl. a munkáltatójától kapja cafeteria keretében. Ha így történt, igenis veszteség lett volna később saját zsebből befizetni, hiszen nem mindegy, hogy az adómentesen kapott cafeteriát vagy a már adózott jövedelmét költi.
Nekem egyszer egy gyógyszertári 6 forintos zacskót volt képes kiszámlázni év végén az EP, jogosulatlan felhasználás címén (fene se nézegette a nyugtát). :)

simon says: 2009.10.28. 15:37:11

@promontor: csak, hogy tisztazzuk utoljara; az axa megadta a lehetoseget, hogy egyenlitse ki a szamlajat, de ezzel nem elt az illeto az ev vege elott, amikor meg adomentesen tudta volna ezt megtenni. ennel tobbet mit varunk? valoszinu azt sem tudta az illeto, hogy ennek adovonzata lesz, ezert lepodhetett meg, amikor kivetettek ra az adot. ha erre figyelmeztette az axa, marmint az adovonzatra amennyiben nem fizeti be a 150 ezer forintot, akkor tenyleg mindent megtett, ha ezt nem tette meg, akkor ennyi talan felrohato nekik.
amugy 4 orszagban kb. osszesen 20 szamlam van, debit es credit kartyak, nyugdijszamlak stb., 2 orszagban fizetem a rezsit es egyeb koltsegeket es nyomon tudom kovetni oket, legalabb havonta es nem vesz igenybe tobbet, mint havi 1 ora, azt hiszem, ennyi belefer.

BéLóg 2009.10.28. 15:46:10

Barátom!
Adózásos dolog, tehát nyilván NEKED MEGVAN a számla, ami alapján kifizetted a szolgáltatás ellenértékét.
Ezen a számlán dátum, satöbbi, MINDEN szerepel.

Fogd a számlát kopizzad le az AXÁnak, apehnek, mindenkinek, aztán kész.
MENJ utána, ez muszáj, APEH, AXA személyes meglátogatását nem fogod megúszni.
TE kifizetted, számlát kaptál, részedről minden rendben. AXA szarakodásaiért nem vagy felelős.

Az APEH annyiban még megmondhatja, hogy esetleg mit mulasztottál, amit ŐK rajtad követelnek. Valamit ellenőrizni, valamit bevallani, satöbbi. Tudod: nemtudás, nem mentség és
AKKOR sajna nincs mit tenni.

AXA miatt nem aggódnék, az Apeh meg a pech, már ha érted.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.28. 15:49:39

@simon says::

1: Csak hogy tisztázzuk, az AXA elvesztette egy számlát és két évbe telt, mire észrevette.

Az, hogy mennyire elfogadható, hogy figyelmeztették a befizetésre, az attól is függ, hanyadikán kapta decemberben azt a levelet, ezt nem tudjuk pontosan.

2: Hát, ez a havi 1 óra jól hangzik, de nehezen hiszem: ha valós adat, akkor Te egy zseni vagy. Nekem kevesebb számlám és rezsim van, de több időmbe kerül. Akkor lenne havi 1 óra, ha nem ellenőrizném, ami a számlákon illetve kimutatásokban szerepel. Ha meg valami hiba van (és az AXA esetében erre nálam is volt már példa, de más magyarországi szolgáltatónál is előfordult már) akkor az utánjárás (telefon, levelezés) meg pláne nem fér bele.

pakesz (törölt) 2009.10.28. 15:57:18

@simon says:: nekem az a durva ezzel a poszttal, hogy az okes, elcsesztek az AXA -nal, rajott, hogy nem tudja elszamolni 2006 -al, na ennek ellenere nem fizetett ki 150 -et, es meg sirt is hogy hat tole hogyan varjak el azt hogy fizessen karacsony kornyeken?
jobb lett volna ugy befejezni, hogy azutan az APEH bunti utan megdoglott a kutyam, elhagyott a felesegem en meg alkoholizta lettem, es ez mind az AXA hibaja!!!

meg mindig az eredeti dolog, hogy elkonyveltek 2 evet az csunya dolog, de azt meg az onresz ertekevel ki lehetett volna vedeni, es ha pl. idejon hogy legyen segitoje, hat en anyosekat barhova beutalnam az o szamlaja alapjan es kuldenem a penzt zsebbe (ha mar a rokonai meg baratai ilyen "segitokeszek")
tehat az a 80 ezres ado az nem az AXA hibaja csak ennyi :)

simon says: 2009.10.28. 16:02:07

@promontor: nem szokott gond lenni, tapasztalatom szerint nem tul gyakori a hibazas, kiveve, ha ember is belekerul a gepezetbe, bar van egy orszagbol 2006-2007-es nyugdijtulfizetesem, amit meg mindig nem fizettek vissza es hajszolnom kell, egy masik orszagban pedig a 2008-as adovisszateritesemet varom mostmar februar ota.
en is tamogatom, hogy fingassuk meg a tulburjanzott burokraciat es a tulhatalmu bankokat, de ebben az esetben nem latok kivetni valot, fejlodni kell meg a penzkezelesi kultura es a felelossegvallalas teren magyarorszagon, elvegre ez a sajat erdekunk.

Ppix 2009.10.28. 16:16:54

"Kérdésem: mit tudok tenni?"

1. Hát ugye, ha már ilyen nagyságrendű pénzt mozgatunk, akkor rendszeresen megnézzük a kimutatásainkat. Talán még a weben is meg lehet tenni, pl. az én EPénztáramnál igen. XXI. század ugye.
2. Ha észervesszük, hogy elfelejtettek levonni 160.000 pénzt és úgy döntünk, hogy nem szólunk, azaz ellopjuk, akkor utólag nem lepődünk meg a kellemetlen következményektől ha kiderül.
Ne akarja senki (a levélíró se) bemesélni, hogy 2 évig "nem tűnt fel neki" ekkora összeg, amit vélhetőan azóta már mégegyszer elköltött az EP számlájáról.
3. Nem írunk nagy ártatlanul levelet egy blogra, amikor egyértelmű, hogy vagy hihetetlen mértékben hanyag idióták, vagy tolvajok voltunk.
4. Ha már írunk, akkor összeszedettebben, elismerve a saját hibáinkat, nem mindent másra kenve, más hanyagságáról papolva.

babraba 2009.10.28. 16:23:00

@simon says:: ne a fizetés nem fizetést olvasd kérlek! a JOGOSULTSÁG miatt van a probléma, nem a nemfizetéssel érted??? neki VISSZAFIZETNIE kell az axának, nem fizetnie!!! Az áfás példámat nem olvastad, vagy szándékosan figyelmen kívül hagytad, mert az nem illik az általad elképzelt képbe???

babraba 2009.10.28. 16:25:04

@pakesz: az axa nem az adót baszta el, hanem későn könyvelte, amikor már változott a jogszabály... magyarul, a saját elbaszása miatt máson akarja behajtani az adót, amit egyébként nem kellett volna megfizetni, ha időben könyvel!

babraba 2009.10.28. 16:27:21

@babraba: bocs, ez hülyeség volt kicsit, szóval a jogosultsági jog változása miatt keletkezik adófizetése (ha visszafizeti az axának nem kell adóznia, ha nem fizeti vissza, akkor számít jövedelemnek az összeg...)
tehát, mindenképpen kiba..nak az ügyféllel a szar könyvelésük miatt...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2009.10.28. 16:36:29

Emlékeim szerint 2006-bana gyógyüdülés még adómentes volt.
És aza alapján akarja az axa rosszul elszámolni, ogy azóta változott a törvény, és ők meg a könyvelés dátumát nézik...
A posztoló nagyon nem hunyó az ügyben.

Mityu Addideapénzt kft LE 2009.10.28. 16:48:43

"Mint utólagos nyomozásomból kiderült, az szálló annak rendje-módja szerint 2006 nyarán elküldte a számlát a biztosítónak."

Az eredetileg kiállított számla másodpéldánya mégis merre kujtorog? 5 éves elévülési időt figyelembe véve a másodpéldánynak meg kell lennie a szálloda könyvelésében. Tessék hiteles másolatot kérni róla! (Esetleg közjegyzővel hitelesíttetni...)

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2009.10.28. 16:49:34

Nem kell nyaralni, pihenni, dogozz paraszt:))))

simon says: 2009.10.28. 16:51:15

@babraba: nem csesznek ki az ugyfellel, mert - igaz, hogy csak talan nehany napja volt ra - de ha befizeti a 150 ezret az egeszsegbiztositasi szamlajara, akkor nem tortenik semmi, csupan annyi, hogy 2 evig hasznalta azt a penzt, amit az axa sajat hibajabol nem vont el tole annak idejen es a szamlajan hagyta. azzal, hogy nem fizette vissza, a 2008-as evre adokotelezettsege tamadt es ezert kellett adot fizetnie. de ugy latom a levelben, hogy meg az illeto is leirja, hogy az axa meg figyelmeztette is az esetleges adofizetesi kotelessegre, tehat innentol kezdve nem lehet az axan fogast talalni, hacsak azt nem, hogy idonkent tevedhetnek is.
ertem az afa-s hasonlatot, de az santit, mivel itt nem akartak vele tobbet fizettetni, sot kamatot sem kertek (bar az mar hernyosag lett volna), a tobblet koltseget pedig nem az axa, hanem az adohivatal rotta ki.
ebben a helyzetben mit tegyen a ceg? talan azt varjuk el, hogy miutan figyelmeztette az emberket a leselkedo veszelyre, nagyon helyesen nem kovetelt sem kamatot sem mast, az nem fizette be a 150 ezret ennek ellenere sem, majd az apeh kivetette az adot, most akkor az axa teritse meg az adojat? azert ezt senki nem gondolhatja komolyan! pont az ilyen extrem elvarasok miatt ilyen draga minden magyarorszagon, mert sajnos a politika hajlik ra, hogy ahelyett, hogy kiokositana szepen a lakossagot, arra neveli, hogy a hibaknak nincs kovetkezmenye, majd a tobbi szepen kifizeti. mert azt is eszre kell am venni, hogy ha az axa kifizetne az ilyen koltsegeket mindenkinek, akkor azokon az ugyfeleken hajtana be, akik rendesen fizetnek es nincs veluk gond. ezert ilyen magasak a banki kamatok es kezelesi koltsegek is, mert fedezni kell a minimalberesek bedolt hiteleit es az ellopott milliardokat azoknak, akik fizetik rendesen a torleszteseiket.

simon says: 2009.10.28. 16:54:19

@tildy:): eloszor is olvad el a levelet, majd a kommentjeimet es minden vilagos lesz, meg gondolkodni sem kell.

Ariadne12 2009.10.28. 17:02:28

Most is adómentes a gyógyüdülés és az egészségügyi üdülés, hosszas idézeteket nem akarok adni, de a saját ep-m szabályzatában néztem. Ja hogy egy kastélyszálló nem ide tartozik, és nem lehet benne gyógyüdülni, az már más kérdés...

Nem emlékszem pontosan, hogy volt szabályozva részleteiben akkor, hol lehet pontosan "gyógyüdülni", de őszintén szólva nem hiszem, hogy bármilyen kastélyszállós luxusüdülés akkor is belefért volna, ennél azért részletesebb volt a szabályozás. Szóval még akár az is lehet, hogy a kérdező torzít, és _valóban_ 2006-ban is már jogszerűtlen igénybevétel volt az a bizonyos luxusszálló.

Ariadne12 2009.10.28. 17:05:40

Ha nem így van, akkor viszont szerintem is a pénztár a hunyó, és jól meg kell perelni. :)

simon says: 2009.10.28. 17:10:02

vegul is annyi tortent (tortenhetett volna, ha befizeti a 150 ezret), hogy egy gyogy-nyaralast 2 ev utan fizetett ki, amivel megsporolt 2 evnyi inflaciot, es az axa hibajabol nem az egeszsegbiztositasi szamlajarol fizette, hanem cash-ben, bar szerintem nincs kulonbseg, a penz meg lett volna az egeszsegbiztositasi szamlan. most onnan eltunk 150Ezer, aminek mar 2 eve el kellett volna tunnie es pluszban fizetett 80 ezer adot. elhiszem, hogy faj, de ez szerintem nem egy multi kicseszese, hanem egy tipikus, sajnalatos de elofordulo hiba, ahol nem lehet valos jogcimen penzt kovetelni az axa-tol.
ha nem figyelmeztettek volna decemberben, akkor jogosan kovetelhetne.
szerintem az ilyen ugyek helyett arra kene inkabb nagyobb figyelem:
- miert ilyen rohadt magasak az egeszseg es nyugdijpenztarak levonhato mukodesi es befektetesi koltsegei?
- miert teheti meg a bank, hogy ugy valtoztatja a kezelesi koltseget, ahogy akarja, altalaban az arfolyam es a kamat mozgasaval ellentetesen, hogy persze a tervezett nominalis bevetel meglegyen, persze ez csak felfele igaz, csokkeni meg nem lattam kezelesi koltseget
- miert nem lehet eloirni, hogy a toke/kamat/kezelesi koltseg a felmerules sorrendjeben havonta egyenlo mertekben keruljon levonasra, es ne a kamatokat es a kezelesi koltseget fizessuk elore, aztan ha esetleg elotorlesztenenk, a kovetkezi evek kamatai es kezelesi koltsegei is ki vannak mar fizetve es azokat nem tudjuk visszakovetelni - ez a gyakorlat egyebkent megerne egy probapert es alkotmanyossagi probat

karolyist 2009.10.28. 18:27:49

**************************************************************
Választás '2010 - Büntess, ne szavazz parlamenti pártra!
**************************************************************
Add tovább!

csodalámpa 2009.10.28. 18:34:10

azért, jó, hogy tudja, hogy kivel áll kapcsolatban a jóképességű ügyfél....

"az szálló annak rendje-módja szerint 2006 nyarán elküldte a számlát a biztosítónak." - ha a biztosítónak küldte, akkor miért csodálkozol, hogy az egészségpénztár nem kapta meg? :)

" mintegy 80 ezer forinttal több SZJA-t kellett befizetnem, kizárólag a bank hanyagsága miatt." - és az Axa Bank mit vétett neked, drága? :)

vagy neked is egy "egészségbiztosítási nyugdíjpénztárad" van, bankkártyával? :DDD

csodalámpa 2009.10.28. 18:40:44

ezek után erősen kételkedem benne, hogy tényleg gyógyüdülésről volt szó....

õlé 2009.10.28. 19:11:33

Csüggesztő, hogy majdmindenki úgy próbál meg "segíteni" a levélírónak, hogy jól le.assza, kioktatja, stb.
Amúgy meg hol van az megírva, hogy figyelmeztetnem kell az axa-t, ha valamit elcs.sz? (ha esetkeg észre is veszem?)
Nem gyanús, hogy az axa csak két év elteltével szól, amikor már, hogy-hogynem, "a törvény változása miatt ... az adott szolgáltatást nem lehetett egészségpénztár terhére elszámolni, tehát jogosulatlan igénybevételnek számít..."
Ha a szálloda már 2006-ban megkapta a pénzt, akkor 2006-ban kellet létezzen számlának - az axa keresse akkor azt a saját háza táján (gondolom az axa sem fizet számla nélkül)

sea monkey 2009.10.28. 19:34:15

Szerintem pronyó dolog azon élcelődni, hogy a cikk írója banknak/ biztosítónak nevezi az axát, gondolom mindenki értette hogy miről van szó...
ellenben az axa valóban megérdemli a fikázást, sokat hibáznak, az ügyfélszolgálatosok képtelenek segíteni és tényleg 10 percenként nevet/székhelyet váltanak, te meg az egy hónappal ezelőtt kiállított számláddal szaladhatsz vissza a számla kiállítójához, hogy javítsa mielőtt küldenéd az axának. és tökéletesen egyetértek ölé hozzászólásával.

babraba 2009.10.28. 19:38:38

@simon says:: abban az esetben igazad van, ha csak a 2008-as számla van meg a szállónál! De a csajszinak elég elvileg annyit mondani, hogy az eredeti számlát kéri, nem a 2008-ast!!! Abban pedig feketén-fehéren ott áll, hogy ő 2006-ban vette igénybe! Fel kell hívnia a szállodát, találják meg, nekik meg kell, hogy legyen. Amennyiben megvan, (márpedig, ha sztornírozták is "valamely fura oknál" fogva) akkor nincs vita, az axa bekaphatja, szívott és nyelje be. Ha viszont a szállodának nincs meg a számlája (ami elviekben megint csak kizárt, hiszen kifizették a számlát), akkor a sztori sántít, nem is kicsit!
A csajtól, max. a 150e-re kapott kamatot követelhetik, azt is kedvesen (bár jogosan).

petix 2009.10.28. 20:02:24

a pénztárra rá kellett volna hagyni az egészet, és nem kellett volna bevallani ezt az adóköteles jövedelmet, aztán kész.

BÁNYAI 2009.10.28. 20:44:38

@99765: tévedsz.
Ha a tag az eüpénztárba maga fizet be, az adóévet követő esztendőben a befizetés 30%-át visszaigényelheti az eüpénztári számlájára. (Természetesen itt is él a maximum 100 eFt). Tehát ha befizeti az összeget saját pénzből az eüszámlájára, az adómentes törlesztés mellett (lásd simon says szavait) még egy rész növelni is tudta volna az egyéni számláját az eüpénztárban.
(Másrészt az, hogy az axa milyen, nem kérdés, én ezért vagyok Medicinás!)
Egyébként képzeljétek el az esetet fordítva: Mi lett volna, ha a jogszabályváltozás kedvező irányban fordul a kedvezőtlenből, vagyis hogy adómentessé vált volna a korábban adóköteles rész . (Tehát éppen az adott történettel ellentétesen) Akkor vajh' lett volna ez a beírás? Biztosan nem.
Hát igen! 150eFt azért olyan tétel, hogy annak is feltűnik, beterhelték-e, akinek kicsit több van a számláján, mint az olyannak, akinek az év végére ennyire ki van számolva a pénze.
Sumiztál, elbuktál, rábaltáztál. Ennyi!

mireina 2009.10.28. 21:44:19

Édes jó istenem, simon, ha az egyszerűség fájna...
Lassan mondom, mert szegény babraba nem tud a szintedre lejutni. Tehát: a leírtak alapján a posztíró számlájáról az összeget levették! A szállodának 2006-ban az összeget a pénztár kifizette. Minden oké, ezek után 2008-ban kap levelet az Axa-tól, mivel az Axa nem találja a számlát. Szó nincs sumákolásról, drága.
Az Axa kap új számlát kérésére, ezt azonban ők csak 2008-ban könyvelik, amikor is az adott gyógyüdülés már nem számolható el egészségpénztári kártyára, tehát ekkorra jogosulatlan az igénybevétel, vagyis nem lehetne egészségpénztári kártyával fizetni - na ezért akarják, hogy az ügyfél tegye be a számlára a korábban általuk levett és a hotelnak kifizetett 150 rugót.
Remélem, most már sikerült a szádba rágni a sztorit.
Kedves posztoló, egyetértek öle-vel: az axa felé azt kell bizonyítanod, hogy a szolgáltatás igénybevételének éve 2006 volt, és ezért az akkor hatályos szabályok alapján kell az esetet megítélni. Ha akkor fizettek a szállodának, az csak úgy történhetett, hogy elismerték a fizetéskor az igénybevétel jogosságát. Ennek a szálloda könyvelésében nyoma kell legyen, legalább 5 évig mindent meg kell őrizniük. Amúgy minden ilyen benyújtott igényt nagyítóval néznek át a pénztárak, nem fizetgetnek csak úgy.) Ha ez bizonyított, akkor az, hogy ők ezt mikor könyvelték el, az egyéni szociális problémájuk, nem a Te ügyed.
Remélem, megoldódik a gond mihamarabb.
Nekem a kedvenc ilyen sztorim a kislányom köldökzsinórvér-levétele volt. Az MKB szerint nem fizetnek, mert a gyerek nincs kedvezményezettként bejegyezve. De amíg nem születik meg, nem is jegyeztethetem be. :-o A köldökzsinórvért meg ugye a születés utáni pillanatban kell levenni. De az MKB átugrotta a saját árnyékát, utólag bejegyeztethettem kedvezményezettnek a lányomat, és fizettek. Megjegyzem, hosszas levelezés előzte meg a fizetést, ezért is mondom, hogy nagyítóval vizsgálják át az igényeket.

Ja, és még egy megjegyzés Bányainak: nem vált semmi adómentessé, vagy adókötelessé. Csak mivel nem fizette be a pénzt, ezért a 150 ezer után igénybe vett adókedvezmény (a jogszabály ugyanis adókedvezmény igénybe vételét teszi lehetővé az egyéni befizetések után) nem illeti meg. Itt a 80.000 költsége!
A változás tehát - csak a tények teljes tisztázása végett - nem az adójogi, hanem az egészségpénztári befizetések igénybevételi lehetőségeinek körére vonatkozó jogszabályban következett be.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.28. 22:16:53

@simon says:: Először is, a posztolónak az adott üdüléssel semmi dolga nem volt, fizetett a kártyával, a hotel feladata volt beküldeni a számlátaz AXának, meg is tette. Aki hibázott, az az AXA volt, akik ugyan elutalták a pénzt a hotelnek, de a posztoló számláján nem könyvelték le.

2008-ban végre kegyeskedtek észrevenni. és úgy döntöttek, hogy utólag könyvelik, az utólag érvényes szabályok szerint, amelyek a posztoló (az ügyfelük, érted a szó jelentését?) számára kedvezőtlenek voltak.

Olyan nincs, hogyha elrontom a könyvelést, akkor nem lehet utólag kiigazítani és 2006-ra vonatkozóan javítani a könyvelést, csak ez gondolom pluszmunka, esetleg bírság, nem tudom. Ez lett volna a tisztességes eljárás.

Vagy ha már két évig nem vettem észre, akkor várok még egy hónapot, és csak 2009 januárjában "veszem észre", hogy az ügyfelemnek legyen ideje a befizetési kötelezettséget telejesíteni. Ez is elfogadható eljárás lett volna.

Ehelyett leszarták, hogy az ügyfél meg tudja-e oldani egy-két hét alatt a befizetést, leszarták, hogy az ügyfélnek ez mekkora adótöbbletet jelenthet esetleg.

Hát kívánom, hogy egyszer Veled is hasonlóan járjon el egy bank, vagy bármilyen behemót "szolgáltató", akkor majd magaddal szemben is alkalmazhatod az elveidet.

PS: Az én tapasztalatom az, hogy Magyarországon évente egyszer legalább intézkednem kell hibás számlázás vagy banki ügyintézés miatt.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.28. 23:24:00

@simon says:: "mert sajnos a politika hajlik ra, hogy ahelyett, hogy kiokositana szepen a lakossagot, arra neveli, hogy a hibaknak nincs kovetkezmenye,"

Ez igaz. Viszont jelen esetben mindkét fél követett el hibát, míg a negatív következmény csak az ügyfelet terhelte. Tehát pont az Axa volt az, aki számára a hibának nem volt következménye.

Azt nem tudom, mekkora kompenzáció lenne jogos az ügyfélnek, viszont az Axát egy ilyenért szerintem minimum többszázezres bírsággal illene megkínálni.

simon says: 2009.10.28. 23:54:20

@mireina: nem veszem magamra amit irsz, mert sajnos sok esszel es a gyengebbekkel szembeni empatiaval aldott meg a sors, ezen felul pedig van egy olyan jo tulajdonsagom, hogy nem lehet megserteni.
annyit ajanlok, fuss neki megegyszer es olvasd vegig legalabb a levelet, meglatod, hogy az emberunk szamlajarol 2006-ban nem vette le az axa a penzt es innen mar gondolkodj tovabb egyedul, olvasd el a kommentedet es probald meg magad elszegyelni, mert nem gondolkodsz, mielott frocsogsz.

pakesz (törölt) 2009.10.29. 00:44:31

@crazymokus: "Ja hogy egy kastélyszálló nem ide tartozik, és nem lehet benne gyógyüdülni, az már más kérdés..."

igen, ez nemileg ki is derul, hogy a kastelyszalloban elore megerdeklodtek, es miutan a valasz igenlo volt ugy hasznaltak fel a keretet

hogy mit lehet tenni?
1., 150e Ft -ot felrerakni az illikvid befektetesekbol az ilyen esetekre, igen meg karacsonykor is amikor koltekezik az ember akkor se nyuljon hozza, max nyaron nem megy el az ember udulgetni kastelyszallokba (ez azert is elonyos, mert ha a mosogep elromlik karacsonykor, akkor a ket unnep kozott nem kell kezzel mosni, szoval nem elhanyagolhato szempont!!!)
2., APEH -nek befizetni, felejuk nem pofazni
3., AXA -hoz bemenni egy kis rossz napot szerezni az ott levo ugyintezoknek, igaz nem ok tehetnek rola, de az otthoni kutyan vagy gyereken levezetni az durvabb lenne

hogy mit kellett volna tenni?
kifizetni a 150e -t karacsonykor, majd keresni valami baratot/rokont/ismerost, aki legyogyfurdozi azt a 150e -s osszeget, mivel az a penz MEGVOLT!!! az nem tunt el, csak el lett koltve
egyszeruen van olyan hogy beszoppantja az ember es nem tehet semmit, ilyen az elet

pakesz (törölt) 2009.10.29. 00:45:42

@BÁNYAI: "Hát igen! 150eFt azért olyan tétel, hogy annak is feltűnik, beterhelték-e, akinek kicsit több van a számláján, mint az olyannak, akinek az év végére ennyire ki van számolva a pénze.
Sumiztál, elbuktál, rábaltáztál. Ennyi! "

ott a pont!!!

pakesz (törölt) 2009.10.29. 00:55:35

@simon says es @mireina
ugy tunik a megoldasom mind a kettotok verziojara all :)
csak ezt korabban kellett volna megkerdeznie a poszt ironak

haver/barat/rokon/ismerostol penzt ker 150e -t 2-3 honapra, majd haver/barat/rokon/ismerostol megkerdezi, hogy nem mennek-e el gyogyudulobe, mert akkor olcsobb lesz 10% -al
igy bukik 15e -t de nem 80e -t

az meg lenyegtelen hogy ki a hibas, az a 80e -t az APEH a poszt irotol fogja levonni, es azt KI KELL fizetni(meg karacsonykor is amikor "év végi feszesen kiszámolt készpénzállomány" van )
majd az APEH levonul, aztan mehet a polgari per :)))

õlé 2009.10.29. 07:53:34

Sok vélemény, sok érv.
Nekem mégsem tiszta a dolog: a levélíró, nem tudom, de gondolom, folyamatosan befizet az axa-nak, tehát van a számláján pénz => az axanak, ha már 2006 -ban nem volt ideje levenni a számláról a pénzt (HA ténleg nem vette le), 2009-ben miért okoz gondot? Ja, mert időközben változtak a dolgok és már "jogosulatlan igénybevételnek számít"... Vagyis a levélírónak nem volt szerencséje, és a axa már csak az ő kárára tudja korrigálni saját mulasztását!
Az axa valahonnan úgy értesült, hogy a 2006-ban általa kifizetett gyógyüdülés tk. 2009-ben realizálódott???
Fel kéne őket is világosítani!

Ppix 2009.10.29. 10:02:15

ölé: látszik, hogy egy kukkot sem értesz az egészből. Ezzel az Axa egy fillért sem nyert, az APEH-nek ment a pénz.

mireina: hülyességet írsz. A posztíró szerint csak 2008-ban számolták el az EP számlán a költést. Akkor viszont nem is vonták le 2006-ban. Megnyugtatlak, könyvelés nélkül ezek semmit sem vonnak le. Az egész probléma ebből jön, hogy a pénztár is hibázott és nem könyvelte el a számlán a költést. Ha igazad lenne és levonták volna, akkor elég lett volna a könyelést helyesbíteni. És nem lenne probléma. De magát a meg nem történt levonás tényét időgép hiányában nem lehet korrigálni, ha pedig 2008-ban akarják levonni akkor az már adóköteles jövedelem a megváltozott szabályok miatt.
Még egy eset lehet persze, ha a levél írója képtelen érthetően fogalmazni és mégsem pontosan ez történt.

Máskor fogd vissza magad, és inkább olvasd el mégegyszer a cikket, mielőtt nekiállsz kiosztani másokat. Én is ezt tettem, 3x elolvastam. Szó nincs arról, hogy levonták volna a pénzt. Csak kifizették a szállodának a számlát, ami egy másik dolog.

medveurr 2009.10.30. 17:37:13

Kastélyszálló 150 000-ért? Nem azért, de szerintem azért találták ki azt, hogy lehessen EP számlára gyógyüdülni, mert azokra gondoltak, akik tényleg gyógyulni szeretnének, pl. reumás nénikre, műtétekből lábadozókra, tüdőbetegekre, stb. Hogy jön ide az, hogy te egy kastélyszálló kertjében borozgatsz, baldachinos ágyba hozza a picér a reggelidet, pezsgőfürdőzöl és ha úri kedved úgy hozza, lovagolgatsz egy kicsit...? Gondolom egy kastélyszálló légköréhez ilyesmi dukál....Ja, hogy a szálloda azt mondta neked, amikor megkérdezted, hogy ezeket el lehet számolni EP-re...? Nem az AXÁ-t kellett volna megkérdezned, hogy tényleg ez az a típusú üdülés, amit gyógyüdülésnek hívnak? Mert a szállodát nem nagyon fogja érdekelni, hogy te adózol-e a náluk töltött x nap után, nekik az az érdekük, hogy téged rávegyenek arra, hogy náluk pihizz és megfelelő mennyiségű pénzt ott hagyj náluk. Megsúgom, a te kastélyszállós üdülgetésedet már 2006-ban sem számolta volna el neked az egészségpénztárad.... Onnan tudom, hogy az enyémet sem számolták el... :-) én is megpróbáltam, nekem sem jött be, elmagyarázták nekem, mint hülyegyereknek, szépen lassan, hogy vannak szabályok, és lám, nekem veled ellentétben volt annyi eszem, hogy felfogjam és saját hülyeségem miatt nem másokat hibáztatok...

dr. bubo82 2009.10.30. 18:03:27

Egy valamit elhallgatott szerintem a kedves sírdogáló AXA-tag. Szerintem ezt az ügyletet ő már réges rég leboxolta az AXÁ-val és miután feketén-fehéren bebizonyították neki, hogy nincs igaza, és rájött, hogy épp ezért hiába futkosna fűhöz-fához, Juszt Lászlóhoz, APEH-hoz, bárkihez, most kínjában kitalálta, hogy akkor legalább panaszkodik egy kicsit a neten, hátha ezzel betesz a multinak. Csak nem gondoljátok, hogy ha kicsit is igaza lenne a kundénak, akkor az AXA, ahelyett, hogy iparkodna megegyezni vele, vállalná hogy pert indítanak ellene, ráhoznak egy APEH vizsgálatot, eláztatják a sajtóban. Hiszen ha igaza lenne, a kedves levélíró mindezt megtehetné és nyilván meg is tenné... Szerintem tudja ő jól, hogy ő a fekete seggű, sumákolni próbált, nem jött össze, orrára koppintottak, dühös lett és most megpróbál az áldozati bárány szerepében tetszelegni.... Szánalmas....

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.30. 18:38:05

@medveurr:Az egészségpénztárak esetében folyamatosan szigorítottak az elmúlt években a szabályokat, korábban elég sok mindent el lehetett számolni, amit ma már nem.

@dr. bubo82: Az eléggé látszik a sztoriból és a hozzászólásokból, hogy a posztoló több hibát is elkövetett. Ebből valószínűsíthető, hogy nem sok esélye lenne perelni az Axát. Ettől még azonban az is igaz, hogy az Axa is követett el hibát, méghozzá meglehetősen nagyot és felháborítót.

Úgyhogy én gondolom, hogy "egy kicsit" igaza van a posztolónak. (Márcsak azért is, mert volt "szerencsém" az Axa EP-hez, tehát a saját tapasztalataim alapján nem vagyok meglepve, hogy elvesztenek számlákat.)

szaktárs 2009.11.20. 10:25:22

Kedves Olvasók!

A sajnálatos eset apropóján, mint egy egészségpénztárban dolgozó munkatárs, általános és konkrét segítséget szeretnék adni az alábbiakban.
Általánosságban:
• az egészségpénztári kártyás fizetés nem készpénzes fizetési mód (nem bankkártyával azonos, mert az készpénzes fizetésnek számít!)
• az egészségpénztári kártyával való fizetéskor a tag számláján zárolásra kerül a számla fizetendő összege, ezt az összeget a szolgáltató a számla eredeti példányának a pénztárba beküldésével kéri átutalni a tag számlájáról a saját részére. A számlát kötelezően ki kell állítania a szolgáltatónak a kártya lehúzása, azaz a tranzakció engedélyeztetése előtt, hiszen csak a leszámlázott összegre kérheti a tagtól a slipen azt az igazolást, hogy a tag a zárolást elfogadja.
• a pénztár csak számla alapján, ellenőrzés után fizetheti ki a szolgáltatót. Ha számla nélkül fizet, szabálytalanul jár el.
• a számla beküldésére a szolgáltatóval szerződésben állapodik meg a pénztár. A beküldésnek legkésőbb (az áfa tv miatt is) az adott hónapban meg kell történnie. Ha a számlát nem, vagy nem legkésőbb a hónap végén küldi el a pénztárnak, akkor szabálytalanul jár el. Ésszerűtlen is , hogy késlekedjen a küldéssel, mert különben nem jut a pénzéhez.
• ha a tag a szolgáltatónál zároltatott, akkor őt további feladat nem terheli
• a következőkben a szolgáltatónak és a pénztárnak, aki utóbbi a tag pénzét kezeli, a jó gazda módjára kell eljárnia. Ha nem ezt teszi bármelyikük és kárt okoz, akkor aki az eljárásával a kárt okozta, az kártérítésre kötelezhető.
• a tag szolgáltatás igénybe vételének az a nap minősül, amikor a pénztár a szolgáltatót ténylegesen kifizeti, még ha hosszú idő is telt el a tényleges zárolás után
• a szolgáltatás szabályszerűségét, ill. besorolását az előbbiek szerinti kifizetési időpontban érvényes szabályok szerint kell megállapítani. A konkrét esetben időközben 2007. évben módosultak egyes feltételek, így a rekreációs üdülések (nem minden üdülés, csak a wellness üdülés!) után szja-t kell a tagnak fizetni.
Konkrétan, feltéve, hogy a bejegyzésben közöltek a tényleges körülmények:
• úgy tűnik, a szálloda 2006. évben megkapta a számla ellenértékét. Ha ezt a pénztár számla hiányában fizette ki, akkor a pénztár járt el szabálytalanul. De a kifizetést a kifizetés napjával le kellett volna könyvelnie a tag számláján szolgáltatásként.
• Ha számla alapján fizetett a pénztár, akkor bár helyesen járt el, de azonnal, a kifizetés napjával le kellett volna könyvelnie a tag számláján szolgáltatásként.
• előbbi egyik esetben sem merülhetne fel, hogy a 2006. évi kifizetés, szolgáltatás igénybe vétel miatt a 2007. évi szabályok szerint szja-t kellene a tagnak fizetnie
• ha mégsem küldte volna be a szolgáltató a számlát és nem kapta volna meg a pénzét 2006. évben és ezért kellett a pénztárnak 2008. évben számlát kérnie (és akkor 2008. évben utalnia is), akkor a pénztár a tag számlájának kezelését a rendelkezésre álló (nem álló) bizonylatok alapján megfelelően végezte, formailag. Ebben az esetben a szálloda hibázott és az ő magatartása miatt állt elő szja fizetési kötelezettség.
• bármelyik eset is a helytálló, a valóságos, nem a tag hibájából állt elő szja fizetési kötelezettsége. Vagy a pénztár (nagy valószínűséggel a pénztár), esetleg a szálloda szabálytalansága okozta a helyzetet, amelyből többlet fizetési, szja fizetési kötelezettsége keletkezett a tagnak, esetleg bírsággal, hitel felvétele miatt hitelkamattal, stb. növelve.
• Korrekt szolgáltató, akár pénztár, akár szálloda, a tag indoklással megtámogatott panaszát elfogadja és azonnal kártalanítja a tagot. Ha nem teszi, akkor a tag fordulhat a PSZÁF-hez, amelyik most már a pénzügyi fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátja és látszik, keményen akarja végezni. Lehet bíróságra is menni ez után is.
• Egyértelmű: tag (ha igazak a leírtak!), vétlen, a kárt okozó kártérítést köteles fizetni, de ezt csak nyilván a tag kezdeményezésére teszi meg. De a tag „nyerésre” áll.
Megjegyzések:
• szomorú vagyok a hozzászólások elolvasása után. A hozzáértés hiánya nem baj, de ha nem értek valamihez, pl. az autószereléshez, akkor nem szólok bele, különösen nem a szakszerűség látszatát keltve, így nem mondom meg pl. az autószerelőnek, hogy mit és hogyan javítson. Tudom, én is így vagyok vele, sokat csalódtunk életünk során. De ezen túllépni nem szidalmakkal, hanem kérdésekkel, tudással, nagyobb hozzáértéssel és főleg nagyobb bizalommal lehet csak. S persze mindenkor meg kell követelnünk, de jogszerűen és élve a jogszerű lehetőségekkel, jogaink, érdekeink védelmét. Meg tudjuk azokat védeni és ráadásul a részünkre szolgáltatást nyújtókat, akiket mi magunk fizetünk, jobb munkára szoríthatjuk. Most mocskolódással helyettesítjük (és így gyengítjük) fellépésünket.
• nem tudom mellőzni ebben a pénzügy ellenes világban a „bennfentes” tapasztalatom egy, idevágó részének leírását. A mi pénztárunkban is volt hasonló eset, amikor nem a tag hibázott, hanem a pénztár. A tag bejelentésére, gyors kivizsgálás után, azonnal önállóan a pénztár vállalta a kártérítést, mert ez a méltányos, ez a tisztességes. El kell ismerni, hogy hiba jó szándék mellett is előfordul. És éppen azért is írom ezt, mert a pénztárunk is „banki” pénztár, s a bankokról, a pénztárakról indokolatlanul is terjesztjük a rossz véleményeket. Kölcsönösen jobb együttműködés pedig mindkét fl számára hasznosabb lenne.

smk 2010.12.29. 20:31:13

Sziasztok!
Engem kétszer is átbasztak, de szerencsére nem nagy összeggel szívattak meg. Idén kötöttem velük EP szerződést. kikérdeztem részletesen az ügyintézőt a költségekről, és azt állította, hogy csak a kötelező díjból vonnak le 8% költséget, az extra befizetésekből nem. Persze hazudott, így összesen kb 25000 Fttal több költséget számoltak el, mint amire számítottam. No nembaj, így is pluszbaj jöttem ki az ügyletből az SZJAkedvezmény miatt. A másik faszságukat épp most követték el. Beadtam 2 nagyobb értékű készpénzes számlát, és ezzel együtt egy Dec31re időzített kilépési nyilatkozatot karácsony előtt még 10 nappal. Úgy számoltam, hogy még karácsony előtt elfogadják a számlát, és csak ezután utalom nekik a pénzt, ahogy szoktam. Ez helyett az EP számlámat azonnal megszüntették, a beküldött készpénzes számláimat meg visszanyomták levélben. Írtam a főnökségnek, akik udvariasan elküldtek a halál faszába, mondván, hogy az alapszabályukban rögzítve van, hogy csak azonnali hatállyal lehet megszüntetni a számlát. Az ügyintéző előtte persze az ellenkezőjét állította amikor kérdeztem és a lemondó űrlapon is volt határidő megadási lehetőség.
Ne kössetek velük semmi szerződést, szemét banda.
süti beállítások módosítása