Egy ideig nyugalom költözött a zuglói Kövér Lajos utca egyik újépítésű társasházának falai közé, véget érni látszott ugyanis a korábban itt is boncolgatott, akkor durvának hitt levelezés. Na mostanra a durvaság fogalmát újra kell értelmeznünk a csörtében és esetleg bevezethetjük mellé a „tapló parasztság”, „halálos fenyegetés” és „büntetőjogi kategória” fogalmakat is. Lássuk, milyen aranyos kis levél fogadta a legújabb felvonásban a ház lakóit!
 
Kezdjük a legérdekesebbel, a levél scannelt formában a következő linkre kattintva olvasható:
 
A korábbi forgatókönyvvel szemben csak egy dolog változott: ezúttal leragasztott, címzés nélküli borítékban lett bedobva az igényesen kidolgozott küldemény, mellyel kapcsolatban inkább csak nagyon röviden mondanék véleményt.
 
Elég szerencsétlennek tartom, hogy ilyen helyzetekben semmit nem lehet tenni, gyakorlatilag bárkit fel lehet jelenteni, semmi sem fog történni. A levél a leírtakat szigorúan értelmezve még akár halálos fenyegetésként is felfogható lenne („vagy fizettek, vagy megdöglötök”), ily módon alkalmas az idősebb lakók indokolatlan izgatására.
 
A két pillanatnál tovább gondolkodók persze azonnal láthatják, hogy a levelet egy 14 éves értelmi szintjén lévő retardált szerencsétlen írta, akinek csak azért szerencséje, hogy valószínűleg már elmúlt 14, mert akkor az apja tönkreverné a kifogyasztott nyomtatópatron és az elpazarolt borítékok miatt. (Csak válság van a szomszédban is...)
 
A tárgyilagosság kedvéért jegyezzük meg, hogy ha vannak is jogi problémák az építkezés kapcsán, azok rendezését semmilyen mértékben nem segítik ezek a közjátékok, ezek sokkal inkább csak elmérgesítik a helyzetet. Viszont ha a levél írója netán olvassa ezeket a sorokat (elvégre ezúttal a helyesírás ellenőrzőt is sikerült bekapcsolni a Word-ben a múltkori „kézpénz” után, tehát van esély rá, hogy még az internetre is fel tud jönni...), szóval fordítsuk meg a képletet: nem visszük sehova a „pénzed”, gyere el érte személyesen, ha nem csak írásban vagy erős! És ha úgy jobban érzed magad, hozhatod a Leót és a többieket is, tágas az „ól”, elférünk...
 
- egy „csíra paraszt” lakó

A szivatós történeteket a blog@penzcentrum.hu címre várjuk.

Címkék: utca garden lajos kövér zsarolás zuglo

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr1827831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paráznabillegető 2008.12.17. 13:29:22

ez meg miféle performansz?

glabla 2008.12.17. 13:56:33

egy feljelentést megérne a dolog.

Gecc 2008.12.17. 14:00:24

"Meg egyszer hatarozottan kijelentem, ezt a levelet nem en irtam!"

:-D

Bell & Sebastian 2008.12.17. 14:05:01

Kampány (v. ellenkampány) szagot szimatolok...
Direkt-marketing a politikában. Akciósan mennyi?

Bélabá01 2008.12.17. 14:06:05

Szerintem fake.

Ha meg nem, akkor megvan a karácsonyi wc-papír utánpótlás borítékban. Ha az illető meg hiányolni kezdi a jogosnak vélt pénzét, akkor - mivel sem jogi, sem semmilyen módon nem lehet ellene tenni - szimplán golyót neki... kiderül, akkor mekkora vagány gyerek.

Karlitosz 2008.12.17. 14:08:44

fel kell rakni egy kamerát és visszanézni ki ez a beteg állat.

AzHofi 2008.12.17. 14:09:20

Szilveszterkor koktél az erkélyre? Úgyis mindenki iszik akkor.

Roy 2008.12.17. 14:12:46

Két dolog amit tehetsz. Egyik a törvényes út, a levél íróját feljelented a rendőrségen. Bizonyíték a levél. A másik a nem törvényes, jól megvered vagy megvereted az illetőt.
Egyébként nem muszáj az ilyen hülyékkel foglalkozni.

Dmg 2008.12.17. 14:21:57

Szerintem valaki szórakozik ezzel a névvel le akarja járatni,vagy ha valaki igazából ilyen levelet képes irni akkor azt élete végéig be kell zárni egy bizonyos létesítménybe.

Gera 2008.12.17. 14:36:38

A megoldás "pár keményen bepipázott nigger feszítővassal, hegesztőpiszollyal" :)

Páneurópai Harci Kos 2008.12.17. 14:39:13

Lejáratásgyanus, mehet a feljelentés a rendőségre.
hajrá.
A Kövér Lajos utca 58 ban, mi található?:)

johevi 2008.12.17. 14:43:08

Gáz1: Ha tényleg nincs használatbavételi engedély, hogy laknak benne???
Gáz2: Illeték? Az meg hogy jön a képbe?
Gáz3: Ezt legalább annyira írhatta más is, mint akinek a neve ott van...
Gáz4: Tartozol 100ezerrel, ezért hozzál 200ezret :-)))))))

Pelydzs 2008.12.17. 14:47:20

Na az ilyenneknek küldeném el a gyereke videóját az aznapi újsággal a kezében, aztán majd megtudná, hogy kivel b*kodjon.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.12.17. 14:48:46

én letudnám ezt 4 darab 54.000 forintossal - abból még vissza is jár 16.000...
;)

pistola 2008.12.17. 15:06:44

Van még ott szabad lakás? Érdekelne.
Ráküldeném az egész kennelt...

különvélemény 2008.12.17. 15:22:31

Ez a zsótigyerek' nem csak neked szerez örömteli pillanatokat:

tarskereso.slando.hu/budapest/oromteli_pillanatok_P_7339399.html

:D

paaj 2008.12.17. 15:22:55

Kedves Moldoványi úr!
Megkaptam megtisztelő levelét és köszönöm kedvességgel átitatott sorait. Örömmel állok rendelkezésére tartozásom kiegyenlítése végett de tisztelettel kérem fáradjon ide hozám mivel öreg és nehezen mozgó lévén igen kényelmetlen nekem elmenni Önhöz. Kérem az esti órákban jöjjön és türelmét kérem míg elcsoszogok az ajtóig, hogy kinyissam Önnek. Remélem, látogatása mindkettőnk számára eredményes lesz és Ön elégedetten fog távozni. Gondolom nem zavarja, hogy mivel sajnos segítségre szorulok, ezért nem egyedül leszek itthon látogatása idején. A segítőim előzékenyen haza fogják szállítani Önt és kísérőit is. Kedves levelét pusztán példamutatási szándékkal továbbítottam egy kedves barátomnak akinek mániája az ujjlenyomat készítés és így örömmel hallottam tőle, hogy valóban Ön írta a levelet. Remélem ez nem probléma Önnek így ugyanis minden esetleges félreértést el tudunk kerülni.
Szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy nyomtatójában patront kell cserélni, az Ön által használt típusnak ezen sorozata jobban fogyasztja a festéket.
Szívélyes üdvözlettel
egy lakó.
Ui.: mellékeltem küldöm Harsányi ügyvéd úr jókívánságait és egyben lemondó nyilatkozatát az Ön védelméről.

Kukacospista 2008.12.17. 15:42:43

Szegény hüje!
Ez tényleg azt hiszi,így lehet pénzt szerezni...Kiváncsi lennék az emlegetett ügyvéd úr véleményére is...De ezt a kedves fenyegetőző F@kalapot (jogállam ide,vagy oda,)csendes sarokba vontatni,majd agyabugya-náspáng,esetleg egy kis an...s inzultus is...Ja,és ne engedjétek számítógép,vagy írógép közelébe...Kár hogy nincs már sárga ház (Lipótmező),ott jól elbeszélgethetne pl. Napoleonnal...

Zelefánt 2008.12.17. 17:21:36

Azért a "KÉZPÉNZ" mint találó nyelvi lelemény -- még ha tudatlanság és/vagy véletlen szülte is -- nem is olyan megvetendő...

banya26 2008.12.17. 17:58:43

Gratulálok, Kedves Zsolt! Idén Ön nyerte az év(század, ezred...)IQ bajnoka címet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A nyereménye átvehető a "Csíra paraszt" lakóközösségtől!!!


De most komolyan! Ezt a nememberi képződményt nem verte még meg valaki?!

Gera 2008.12.17. 18:57:38

Én egyébként kétlem, hogy ez a Moldoványi írta, nem hinném, hogy egy ilyen hülyét megválasztanak közös képviselőnek. Szerintem inkább az egyik házban lakónak lett elege az egész ügyből és úgy gondolta, most jól lejáratja Moldoványit és az ügyvédet is.

banya26 2008.12.17. 19:36:43

Hát, akár az is lehet, de manapság én már semmin sem lepődöm meg.

Capone 2008.12.22. 19:04:43

A beírók többségének szellemi szinvonala is hasonló a levél írójához, ha elhiszik ezt a hülyeséget.

Capone 2008.12.23. 08:51:21

Nagyon valószínű, hogy az építtető írogatja ezeket a leveleket. Többek között ez arra is alkalmas, hogy elterelje magáról a figyelmet. Utólag már máshogy látja az ember, én azt sejtem, hogy jó nagy adag korrupció lehetett itt a pakliban, ha az Önkormányzat véletlenül nem vette észre, hogy ekkora ház fog itt felépülni
Az építtetőről pedig nehogy már elhiggyük, hogy egy ma született fehér bárány.
Gondoljatok itt olyan felháborító hiányosságokra, mint a garázsból elspórolt esővíz elvezető. Még csak lefolyó sincs betervezve, így a legkisebb esőzésnél is bokáig áll a víz a bejárati és a középső részben.
Szerintem arra kellene koncentrálnunk, hogy megszorongassuk az építtetőt ilyen dolgok miatt, aminek a pótlása milliós nagyságrendű, mielőtt lejár a garancia 2009-ben.
süti beállítások módosítása