Csigatempó a Citibanknál

 2010.08.19. 09:45

"Ma találkoztam a Pénzcentrum.hu által készített személyi kölcsön körképpel, melyben a Citibank úgy nyiatkozott, hogy az igénylők 2-3 nap alatt hozzájuthatnak a pénzükhöz, de szerencsés esetben akár a kérelem benyújtásától számított 24 órán belül megtörténhet a folyósítás. Én a bank honlapján három hete adtam le az igénylésem, de még mindig nem jutottam hozzá a személyi kölcsönhöz.
 
"A Citibank Személyi Hitellel Ön gyorsan és egyszerűen juthat pénzhez akár kezes és fedezet nélkül is." - áll a bank honlapján, ráadásul az internetes regisztráció útján jelentkezőknek még kamatkedvezményt is kínálnak.
 
Engem a honlapon leadott igénylésem után 4 nappal hívott fel a bank ügyintézője, előzetes hitelbírálatot végzett, majd közölte hogy egy külsős megbízott munkatárs fog keresni. A munkatárs újabb 4 nap eltelte után hívott, ismét elvégzett egy előzetes hitelbírálatot, majd közölte hogy elkészíti a szerződést és visszahív.

 
A visszahívásra 3 napot kellett várni, megbeszéltük a találkozót, ami össze is jött, de nem volt nála semmilyen előre megírt szerződés, csak kitöltött néhány olyan nyomtatványt, amit egyedül is meg tudtam volna csinálni. Ekkor közölte, hogy ez még csak a hiteligénylés, de azonnal továbbítja.
 
Azóta eltelt 8 nap, de az ügyben nem történt semmi. Ez összesen már három hét és még nem kaptam hitelt, de még csak tájékoztatást sem. Lehet hogy ez egyedi eset,de mindenesetre még csak meg sem közelíti a cikkben leírt határidőt."
 
A személyi kölcsönök összehasonlító táblázata ITT tekinhető meg!

 

Címkék: internet bank hitel szívás kamat ügyintézés ügyintéző szivatás citibank pénzcentrum portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr1002232464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pénzkereskedő · http://www.nedolgozz.hu 2010.08.19. 10:16:22

A kedves igénylő minden tekintetben akkor jár a legjobban, ha soha nem kapja meg azt a hitelt, úgyhogy egyelőre nem is járt olyan rosszul. :-)

Csak Norris 2010.08.19. 11:11:55

10 éve is hasolnó volt a mentalitásuk. Csak én felkaptam a vizet a 3 nap helyett 3 héten és elküldtem őket. A mai napig örülök hogy így történt.

0123456ggg 2010.08.19. 11:23:07

az a legjobb, ha olyan pénzre fizetsz kamatot, amit fel sem vettél. (benne van a pakliban)

ladislaus 2010.08.19. 11:46:46

Hat van ilyen Boney M :)
Tudnek meselni errol a temarol jo sokat. De csak rohogok ezen már :)

BkSp 2010.08.19. 11:51:41

@Pénzkereskedő: így van, személyi kölcsönt SOHA :)

nagyon gromek 2010.08.19. 12:18:35

áh, bírom ezt, hogy kölcsönt soha...
megfordul-e ilyenkor a fejetekben, hogy nem nyaralásra, új autóra, plazmatévére kell?
sajnos nem mindenkinek van annyi tartaléka, hogy egy nagyobb muszáj-beruházást kölcsön nélkül finanszírozni tudjon.

üjjéle 2010.08.19. 13:33:54

én dolgoztam a citiben egy évet, pont akkor, amikor a személyi kölcsön procedúráját megváltoztatták. először úgy működött a dolog, hogy netes igénylések a bankárhoz jutottak, és ha szorgalmas és figyelmes voltam, akkor azonnal hívtam az üf-et a személyes találkozóra. nyilván a jutalék is motivált ebben. :) ha másnap be tudott jönni a fiókba, akkor a papíros részt gyorsan meg lehetett csinálni, és az elbíráslás sem tartott tovább 1-2 napnál. tehát ideális esetben valóban tartani lehetett a 3 napot, egy hosszú átlagot tekintve a 2-3 nap nem kamu. aztán vmi rejtélyes oknál fogva úgy gondolták, hogy ez a rendszer így nem jó, a bankárok ne is foglalkozzanak hitelezéssel, azt majd kiszervezzük egy kft-nek. ez a kft persze tele volt képzett és nagyon rendes emberekkel, ahogy a posztíró is vázolja. 4% jutalékért és üzemanyag térítésért dolgoztak. ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy aki párszázezer forintot igényel és ráadásul messze is van, ahhoz később jut el a hitelközvetítő, mint aki igényel kétmilliót és itt lakik mellettem.

viszont a kft, akire kiszervezték ezt a melót hülyére, nagyon hülyére kereste magát ezen, tehát vkinek megint jó volt, csak ez éppen nem a többség. most sem.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.08.19. 13:49:07

"sajnos nem mindenkinek van annyi tartaléka, hogy egy nagyobb muszáj-beruházást kölcsön nélkül finanszírozni tudjon."

Sajnos tartalék csak úgy van, ha az ember képez magának tartalékot. Úgy soha sem lesz, hogy keresek havonta 100-at és 100-at költök.
Sajnos itthon még mindig nem alakult ki az öngondoskodás...
Mindenki mástól várja a segítséget... (tisztelet a kivételnek)

aknafedő 2010.08.19. 14:54:15

@Turk Hava Yollari: Merre felé van kialakulva az öngondoskodás?

nagyon gromek 2010.08.19. 17:19:57

@Turk Hava Yollari: az emberek egy része egyik napról a másikra él és arra sem tud tartalékot képezni, hogy ha tönkremegy a hűtőszekrénye, akkor gond nélkül lecserélje.
szép gondolat az öngondoskodás, csak nem mindenki teheti meg. és jelzem, a kölcsönnel nem mástól várja a segítséget, hanem igénybe vesz egy banki szolgáltatást, aminek részletekben ugyan, de busásan megfizeti az árát.

Lyuk! Én vagyok az Apááád! 2010.08.19. 20:43:27

Menjetek a CIB-hez vagy Unicredithez személyi kölcsönért, ők most a legjobbak... árban ill. törlesztőben.

MártonFull 2010.10.12. 10:48:02

@Turk Hava Yollari: Egyetértek veled, DE..
Az öngondoskodáshoz azért olyan fizetés is kell amiből megengedheted, illetve olyan munkahely olyan rezsi stb. amiből megteheted, hogy teszed, meg ha nincs miből???
Ez itt e legnagyobb probléma.. Én lakás hitelt vettem fel anno, de már én is csak ugyanazt tudom mondani mint az előttem szólok, bárcsak nem kaptam volna meg olyan hamar, bárcsak ne lenne meg :S
Remélem más nem jár így.. Az meg hogy melyik Bankhoz kell menni az szerintem attól függ kinek milyen hitelre van szüksége milyen futamidővel illetve mekkora összegben milyen opciókkal, milyen konstrukcióval stb. stb. stb. ami biztos érdemes egy szakértő segítségét kérni, aki FÜGGETLEN, a legjobb ha az egy ismerős aki benne van a dologban vagy csak egyszerűen ő is vett már fel, mer takkor látja hogy mi megy a piacon és hová érdemes fordulni, manapság már nem lehet megbízni szinte senkiben aki ajánlgat, mert simán lehet hogy a bank embere aki csak az ő általa ajánlott hitelre akar rábeszélni ami után Ő természetesen jutalékot kap, amit végül is Te fizetsz meg :S Undorító, kényszer szülte dolog ez... :S

MártonFull 2010.10.12. 10:49:11

MEgint nem jelent meg ezért írok még egy postot, hogy az előzőt kirakja, talán annyit tudok még mondani, hogy aki tehet, az mindenképp jól járjon utána, és nem feltétlen a legkisebb kamat a legjobb megoldás, mindig van másik opció is!!!

zoldbeka55 2010.10.12. 12:40:29

Én most kényszerülök lakáshitelt felvenni, viszont sajnos igen járatlan vagyok a bankok és hitelek világában. Sajnos ismerősöm sincs aki érdemi jó tanácsot tudna adni arról, hogy melyik szolgáltatást érdemes igénybe venni, a hitelügynökségekben pedig egyáltalán nem bízom. Keresgélek fórumokban blogokban, mert nagyon fontos, hogy ezt a lépést ne hibázzam el.

MártonFull 2010.10.15. 10:24:20

Én már sajnos túl vagyok a hitel felvételén ,de azt már le is írtam fentebb, olvasd el, hogy mi az amire oda kell figyelni, de az hogy keresgélsz :S Az már mindenképp egy jó pont hogy írsz és olvasol utána ez majdnem olyan mintha egy bankba mennél be, csak ott ugye a saját hitelüket fogják fényezni arról mondanak sok szépet jót, csak hogy vedd fel, a legjobb természetesen ha mind végigjárod de ha nincs időd akkor keress egy alkuszt aki segít, de akkor is figyelj a fentebb leírtakra!!!!
Aztán kíváncsi vagyok mi mellett döntesz, mindenképp írd le, kíváncsi vagyok ;)!

zoldbeka55 2010.10.15. 13:51:56

@MártonFull: Tudnál mondani valami tanácsot, hogy mire érdemes figyelni? A te hiteleddel például mi volt a probléma? Már az is nagy segítség lenne, ha valaki mondana pár szót a buktatókról, meg nem tudom, valami összehasonlítási lehetőség is jó volna... Nagyon félek, hogy olyan szituációba kerülök, hogy utána én is verem a fejem majd a falba, hogy kellett a fenének a hitel, de az igazság az, hogy nagy szükségem van rá, ha nem lenne, nem jutott volna eszembe a sok rémtörténet után nekifogni. De kéne, méghozzá rövidesen, egyelőre viszont ötletem sincs merre induljak... Ahogy a posztból látni, ráadásul még után sem biztos, hogy simán mennek a dolgok... Ez általános, hogy ilyen lassú az ügyintézés?

@üjjéle: Mondtad, hogy az átszervezés miatt lassult le a dolog - a többi bank milyen rendszerben dolgozik? Van rá esély, hogy máshol gyorsabb a folyamat? Még nem tudom a pontos dátumot, de heteken belül szükségem lehet a hitelre, és nem szeretnék az utcán aludni, vagy hotelben csak azért mert nem jön meg időben...

notnever 2010.10.18. 10:05:48

Velem nem csak az ügyintézők néztek hülyének, hanem az egész bank amikor anno hitelfelvételre vetemedtem amit azóta is bánok! Nem elég hogy velem is eljátszottak egy hasonló procedúrát de miután valamit elszámoltak nem elnézést kértek és tájékoztattak a részletekről hanem kaptam egy agresszív felszólító levelet a hiányzó rész megfizetéséről! Sajnos Magyarországon tényleg inkább az vesz fel hitelt aki kedvezőtlenebb helyzetben él, csakhogy így még amit félre tudna tenni öngondolkodás címszó alatt később fizetheti ki kamatként. Én hál isten rendelkezem olyan keresettel, hogy vissza fizettem a hitelt amint lehetett és most félre is tudok rakni bőven. De ha megint bajba kerülnék akkor is kétszer meggondolnám, hogy kölcsönhöz nyúljak e.

zoldbeka55 2010.10.18. 13:36:25

@notnever: Az egyszer biztos, hogy itt nem kedvtelésből veszik fel az emberek a hitelt, de azért ez alapvetően viszonylag gyakran így van. Bár talán a fogyasztási hiteleknél nem is annyira, amikor plazmatévékre meg egyéb baromi sürgős beruházásokra veszik fel, mert nem tudják kivárni vele azt a fél év, egy évet, amíg meg tudnák rá spórolni a pénzt.
Na, de nekem a lakásvásárláshoz kéne, nézegetem is őket bőszen...

@MártonFull: Hát még annyira nem jutottam előre a kiválasztásban, igaz már sok ajánlatot megnéztem, ráment a hétvégém teljesen - írtam egy másik posztnál, hogy most az Egyenlítő felé hajlanék, de arról is csak annyit tudok eddig, hogy a kalkulátora elég kedvező, de még sokat kell utánanéznem a dolgoknak, hogy ne kerüljek ki ide a blogra :)

evanagy 2010.10.22. 09:56:26

Sajnos a környezetemben gyakran megfigyelem, hogy általában nem csak nagy hitelekre veszik fel az emberek a pénzt hanem mindenféle műszaki cikkre, (legyen az TV, számítógép, hűtő, mosógép stb..) vesznek fel horribilis kamatozású hiteleket, ráadásul tipikusan multi cégeknél mikor az interneten vagy kis vállalkozónál általában féláron hozzá lehet jutni jobb minőséghez is. És akkor csodálkoznak utána, hogy kenyérre nincs pénz de nembaj mert megtudjuk nézni dolbiba az Avatart:P Szerintem az embereket tájékoztatni kéne a hitelfelvételekről, nem kizárt, hogy munkahelyen iskolában tanfolyamokat, előadásokat kellene rendszeresíteni, mert így bizony szép lassan de biztosan eladósodik a magyar nép.

Alices 2010.10.22. 12:36:40

Műszaki cikkeknél annyira szerintem nem vészes a hitelfelvétel. 100-200 ezer forintos hitelfelvételeknél nem lesz nagy a törlesztőrészlet és ezt még egy átlag család simán kigazdálkodja. Meg elég sok 0% THM hitel van ilyen esetekben. Itt nem sok átverés lehet.

Barnamedve84 2010.10.27. 09:43:11

@evanagy: Az még nem is olyan vészes, egy év alatt kifizeti az ember, ha meg nem, max bukja a tévét, attól még senkinek nem lett komoly baja. De a komolyabb hitel felvétele csúnya csapdába viszi az embert, én is belementem abba a hülyeségbe, hogy felvettem pár éve svájci-frank hitelt, bár nekem jó lett volna az albérlet, persze a feleségemnek meg lakás kellett, hogy az fix meg minden. Hát fixebb volt, mint ő, mert közben neki már sikerült lelépni... Nekem meg maradt a törlesztés, szóval amondó vagyok, ha nem fenyeget a veszély közvetlenül, hogy csöves legyen az ember, akkor jobb, ha messziről elkerüli az efféle hiteleket...

Llajon 2010.10.27. 11:36:55

Üdv!
Mi úgy kb másfél éve vettünk fel egy hitelt, mert házat akartunk építeni, de eléggé megszívtuk mert a vállalkozásunk be omlott, ha ezt nem történik meg akkor még nem is állnánk ennyire hadilábon a törlesztő részletekkel, de mindenhol emelnek.. emelnek.. és már lassan ott tartunk, hogy majd a gyerekem meg majd az unokám se fogja vissza fizetni, őrület mennyire sakkban tartanak, csak hogy legyenek állandó ügyfeleik akik persze fizetnek mint az állat.
Jelenleg egy cégnél dolgozok, (minbérért)
Éppen h ki húzzuk..
Mondanom sem kell a megtakarításunk is volt nincs lesz hamarosan (már amennyi volt)
hát érdekes..
Tanácsa adókhoz is fordultunk ott javasoltak mindenfélét valami egyenlítő hitelt is meg hitelt kiváltó hitelt..
Meg hogy igényeljünk hosszabb törlesztési időt..
vagy kevesebbet.
Nem sajnáltatni akarom itt magam, csak már ott tartok, hogy bár ne vágtunk volna még bele ebbe az egészbe.
Lesz ahogy lesz, remélem legközelebb már többet tudok.
Üdv!

mámorka 2010.10.27. 12:04:35

@Llajon: Az egyenlítő hitel az jó dolog, azzal lehet jelentősen rövidíteni a futamidőt. Más adósságrendező hitelek viszont úgy próbálnak segíteni hogy kevesebbet kell fizetni ugyan, de jóval tovább ezzel a futamidő megnyúlását eredményezi. Itt a nagy döntés pillanata, hogy majdnem ugyanannyit rövid ideig, vagy keveset de sokáig fizetsz.

Canda12 2010.10.27. 13:50:51

Nekem nem teljesen tiszta ez az egyenlítő hitel. Akkor ezzel csak azok élhetnek, akiknek már van hitele? És akkor a megtakarítás és a hitel közötti rész után kell csak kamatot fizetni? Nekem nincs hitelem, de sajnos fel kell vennem.Csak forint alapúba gondolkodom. Érdeklődjek a Budapest Banknál...vagy valaki itt is meg tudja mondani, hogy ha most szeretnék hitelt, attól még én is élhetek ezzel az egyenlítőhiteles lehetőséggel?

Bodrisa 2010.10.29. 09:38:47

@Canda12: Üdv!
Utána néztem egy kicsit, hogyan is működik.
Úgy vettem ki hogy a lényeg hogy legyen egy folyószámlád bent a Budapest banknál.
Itt válik ketté a dolog, hogy felvehetsz ott is hitelt és akkor választod ezt a konstrukciót, vagy ha nem ott vettél fel hitelt de te azt mondod, hogy szeretnéd ezt a konstrukciót választani akkor is megteheted ezt.
Ennek tudatában már úgy vélem, hogy akkor lehet felvenni hitelt itt is és ott is elvileg jól járunk vele.
De nem vagyok szakértő. :)

zoldbeka55 2010.10.29. 13:17:52

Na, végre valami konkrétum is előkerült, mert a fentebbi kérdéseimre nem nagyon kaptam eddig választ :S Ez az egyenlítő valami új dolog? És mitől jobb ez szerintetek vagy a tanácsadód szerint Llajon, mint a többi? Ez miben különbözik a többitől? Vagy csak a nevében? Új hitelként is megéri vagy csak kiváltani, mert nekem új kéne? Köszi előre is!! (Remélem hamarabb lesz most válasz!:$)

mámorka 2010.11.03. 09:39:56

@zoldbeka55: új hitel esetén is megérheti, de csak akkor ha van mellette megtakarításod. Most is van a bankoknál olyan lehetőség, hogy nyitsz egy megtakarítási számlát, ahova gyűjtögeted a pénzedet x évig. Itt meg összekötötték a hiteledet ezzel, aminek az eredménye az lehet hogy hamarabb befejezed a hitelt. Szerintem nem feltétel az hogy már rendelkezz hitellel, új hitel esetén is működnie kell - csak ezt már nem kell rövidíteni, mert már alapból hamarabb fejezed be mint az átlag hiteleket.

mufin34 2010.11.03. 11:04:21

Bocsánat, hogy beleszólok, mert
ez így szép és jó, de ezt előtörlesztéssel is meg lehetne oldani, (mármint, a rövidebb lejáratot) nem világos, hogy most ez miben is tehermentesít engem, nem fognak szívességet tenni csak úgy...

MártonFull 2010.11.03. 13:03:16

Jah csak az előtörlesztés után bírságokat rónak ki rád ebben az esetben pedig nem, ez a nem mind1 ugyanis ezek a bírságok bizony nem kis összegek!!
Az egyenlítő esetében meg ugyebár az bele van kalkulálva a konstrukcióba!
Az hogy neked megéri-e az a megtakarításodtól függ mert szinte minden attól függ ebben az esetben, igazából akkor van igazán sok értelme ha kisebb összeget vennél fel és elég sokat keresel és még a hitel törlesztése felett elég sokat tudsz megtakarítani is!

memphis55 2010.11.04. 09:39:23

@zoldbeka55:

Ez az egyenlítő hitel nem csak a nevében új, ez egy tök újfajta hitel típus, ez az első ilyen konstrukciójú hitel a magyar piacon, Európában ez már egy bevett típus. A lényeg, h akkor jár jól vele igazán, h a felvett összegen kívül van neked megtakarításod, havonta félretett pénzed, így ezeket összevonják, így nagyobb kamatot is kapsz érte, ráadásul a törlesztési futamidő is jóval csökkenhet, de ha jól tudom akkor itt előtörlesztési bírság sincsen. Itt független attól, h már rendelkezel-e már más hitellel v sem (ahogy mondta mámorka is). De sztem, ha bizonytalan vagy nézd meg az oldalon a hitelkalkulátort, ott ki tudod számolni a dolgokat, h mi és hogyan éri meg igazán. Rm tudtam segíteni :)
Szép napot!

csöpi1 2010.11.04. 11:07:36

@memphis55:
Ez így nekem még ködös, mármint elolvastam, amit a bank ír, kipróbáltam a kalkulátort, de még mindig nem érzem úgy, hogy tudom, hogy ténylegesen mivel fog ez járni. Például mekkora a betétre a kamat, amit jóváírnak majd hiteltörlesztésként? fél %? :) nem éri meg jobban máshova befektetni a pénzt?

Karacsin 2010.11.04. 13:57:48

A kalkulátor jó dolog, már csak azért is, mert látom rajta mennyit spórolok. Persze biztos vannak dolgok, amikkel egy ilyen kalkulátor nem tud mit kezdeni. Olyan dolgok, mint pl. fizetésemelés, lottó5-ös :D. Tehát a dolgok változnak, de ez reális képet mégiscsak lehetne belőle nyerni.

Abuada Collins Banky More 2016.02.17. 03:44:13

Helló. Ez ADAMS JOHN hitel cég. Azért vagyunk itt, hogy hozzon létre egy figyelemfelkeltő az egész közvéleményt a tény, hogy n szervezet adja ki kölcsön a magán és az állami szektor a gazdaság. Szüksége van egy hosszú távú vagy rövid távú hitel? Az egyéni, családi, vállalat vagy szervezet, amely szüksége van egy kölcsön, hogy megoldja a pénzügyi nehézségek kell alkalmazni a hitel. Kínálunk hitelek, a kamat olyan alacsony, mint 2%. Ön is kap a sürgősségi hitelek, hogy lehet feldolgozni néhány órán belül. Írjon nekünk most VIA
EMAIL:
adamsjohnloanfirm@hotmail.com
Hitelkérelmi részletekért.

Teljes nevét:
KOR:
SZEX:
ORSZÁG:
LAKCIM:
MOBIL SZÁM:
FOGLALKOZÁS:
Hol vetted MI AZ:
HITELÖSSZEG:
Hitel futamideje:
CÉL A HITEL:
HAVI BEVÉTEL:
CSALÁDI ÁLLAPOT:
BESZÉLSZ ANGOLUL:
Bízik EZT COMPANY:
Hiteligénylés előtt:
süti beállítások módosítása