A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!

Egyik olvasónk azt írta, hogy 94 ezer forint a nyugdíja és most kapott mellé 568 forint/hó nyugdíjkiegészítést. Nem értette, hogyan jött ki ez a szám, megmutatjuk.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közleményében ez áll:

„Az egyösszegű kifizetés összege megegyezik a jogosult részére folyósítása kerülő ellátás(ok) 2010. november havi összegének 7,2%-ával.”

Ez az olvasó esetében: 94 000 * 0,072 = 6 768 forint (ami havi szinten: 564 forint)

Sajnos nem átverés, valóban ennyi!

Más forrásokból a Pénzcentrum.hu úgy értesült, hogy pénteken meghibásodott ATM-ek és összeomlott banki informatikai rendszerek miatt voltak olyan fiókok, ahol kígyózó sorok alakultak ki. Az érintett nyugdíjasok leghamarabb csak a mai napon juthatnak a pénzükhöz.

Korábban: Nyugdíjasok figyelem: ma jön a nagy pénz!
 

Címkék: hiba bank szívás nyugdij számlafizetés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr502449547

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 568 Ft-os nyugdíjkiegészítés! Azt hitte átverés, nem, tényleg ennyi 2010.11.15. 18:18:59

A rendeletben meghatározott egyösszegű kifizetés miatt már nagyon várták a múlt hét pénteket a nyugdíjasok. A számok láttán azonban többen azt hitték, hogy ez a kész átverés!

Trackback: A nyugdíjrendszer összeomlása elkerülhetetlen 2010.11.15. 12:54:27

Teljesen mindegy, milyen nyugdíjrendszer van - nemsokára az egész össze fog omlani, Orbántól függetlenül. A kötelező magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítása csak eltolja a folyamat végét, de nem állítja meg. Eleve, a kötelező nyugdíjpénztári rend...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PopSzandokán 2010.11.15. 09:52:10

94 ezres nyugdíj...jóvilágvan...

Mr. Moody (törölt) 2010.11.15. 10:00:25

És a magyar nyugdíjas rögtön tollat és papírt ragad. Ír, panaszkodik, magyarázatot követel és elégedetlenkedik.

Az ország rákfenéje az ilyen viselkedés ...

is 2010.11.15. 10:14:48

emlekszem, amikor az MSZP-nel jott ki valami alacsony szam a novemberi nyugdijemelesre, akkor rogton nagy palavert csapott a FIDESZ. mert akkor ez a 7,2% valojaban 0,6%, csak be van szorozva 12-vel: 94000 * 0,6% ~ 565

ocsipapi 2010.11.15. 10:22:17

Azért az tény, még ha kevés is, hogy a nyugdíj az elért jövedelem alapján van számítva.
Az is tény, hogy évek múltán a nyugdíj reálértéke egyre csökken.Aktív dolgozó időszakomban az átlaghoz képest nagyobb jövedelemmel rendelkeztem, most meg még az aktív keresők átlagát sem kapom.Egy alacsony kvalitású is kap ennyit. Persze ezen elértéktelenedés a nayg jövedelmüket is sújtja, csak ők nem érzik!

MACISAJT 2010.11.15. 10:36:20

És csak úgy kérdem.
Mitől lenne "átverés"?

A bajnai kormány 4,1%-os inflációval tervezte az idei költségvetést- és ennyivel is emelték a nyugdíjakat januárban.

A mostani, 0,6%-os korrekció(ami visszamenőleg jár, így jön ki a 7,2%), az az infláció ami 0 2010-es év végére számolható a jelenlegi inflációs KSH adatok szerint, vagyis , 4,1+0,6% = 4,7%.

És januárban kapnak a nyugdíjasok még egy emelést, immár a 2011-re tervezett infláció mértékével.

Hol is van akkor az átverés?
Megjegyzem, a Bajnai-csomag lenyelte a 2010-es korrekciót és az un. nyugdíjas-kosár szerinti emelést is.

Bepes Elek 2010.11.15. 11:02:11

Igen, gyalázatosan kevés ez az emelés! Én minimum 50%-ot adtam volna, mert megérdemlik, mert csak úgy. Meg minél hamarabb dőljön be ez az ország a kisgömböctől.
Családok százezrei élnek kisebb pénzből, mint a minimálnyugdíj és nem utaznak ingyen, se kedvezményesen, de egy fontos van ebben a kibaszott országban. A NYUGDÍJAS, mert ..SZAVAZ!
Broaf...

uni1002 2010.11.15. 11:09:18

@PopSzandokán:
Nem irigyelni, közibük kell kerülni...
De majd ne panaszkodj, ha a derekad fáj, a szemed romlik, a gyógyszer drága, reggel a gerinced merev, nem a f...-d.

uni1002 2010.11.15. 11:22:38

@Bepes Elek: Tudod hhogy mekkora hülyeséget írsz?

"Öregségi nyugdíj legkisebb összege 168/1997. (X. 6.) Korm. rend. 11. § 28500Ft"

Ezt írtad:"Családok százezrei élnek kisebb pénzből, mint a minimálnyugdíj"

Hülye vagy? Ebből a 28500-ból?
Broaf... Neked...

Mérges 1234 2010.11.15. 12:00:05

Apám most ment nyugdíjba.

Nyugdíja: 170.000 Ft.

Mellette válalkozóként ugyanúgy dolgozik a volt cégének, mert a tudására szüksége van.

Több nyugdíjast ismerek, akik 150-200 körül kapnak nyugdíjat.

Ez mint szép és jó, miközben a pályakezdők, az éhalál szélén vergődnek a devizahiteleikkel. Miközben a mostani nyugdíjasok, a múlt rendszerben, ha nem is könnyen, de könyebben jutottak lakhatáshoz.

Kurva nagy aránytalanság van az inaktívak javára ebbem az országban, és úgy tűnik ez a forradalom után sem akar változni......

Mondjuk engem hálistenek nem érint a dolog, de akkor is látom, hogy mennyire nem igazságos a rendszer ma magyarországon....

Kivlov 2010.11.15. 12:04:38

Ez az 500 huf is sok, mert nincs rá keret!!! Mínuszos a kassza. A válságnak még nincs vége, sokan még mindig csökkentett béren dolgoznak, vagy azóta sem találtak munkát.
De persze a 3 millió szavazógépnek osztogatni kell.
Szánalom. Tényleg itt kell hagyni ezt a lepratelepet mihamarabb, aztán dőljön rá a szemétdomb a sok inaktívra… utána majd sírhatnak…

Dödölle 2010.11.15. 12:09:39

Doubledecker 2010.11.15. 12:00:05
Lövesd le apádat, a Zállam nyer rajta évi kétmillió negyvenezret... És már meg is nyugodtál... Vagy forradalom van, vagy sem !...

NewWay 2010.11.15. 12:10:17

Mitől is szivatás ez?

Az nem szivatás, hogy valaki pénztárosként 8-10 órát dolgozik egy multinál, és kap 75 ezer nettót?

Neki nincs most emelés. Se 100, se 500 Forint.

Az nem szivatás, ugye?

Az bezzeg szivatás, ha a nyugdíjasnak "csak" 500 Forint/hóval emelnek..

Jól van!

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2010.11.15. 12:18:29

A nyugdíjasoknak már félre van téve a pénz még a márvány síremlékre is, a családok meg gyakran két keresővel sem bírják már fizetni a rezsit.
Tévhit, hogy a nyugdíjasok a legszegényebb társadalmi réteg, de mégis mindig őket kell dotálni. Nem baj, majd odaadják az unokának, hogy éhen ne haljon.

De tényleg, másnak nemhogy nem nő a fizetése, hanem csökken, a levélíró meg kevesli az emelést? Mégis miajóistent szeretnél, mennyit adjunk még?

Ja, az megvan, hogy az összes termékbemutatón szinte csak a nyugdíjasok vásárolnak? Ötszázezerért gyapjútakarót, meg ilyesmiket. Mert abból a "kevés" nyugdíjból még ilyen nélkülözhetetlen dolgokra is telik.

csillagkutya seven 2010.11.15. 12:20:10

96 ezres nyugdíjjal ne pofázzon! véngeci.

öregpóni 2010.11.15. 12:20:14

@PopSzandokán: Rokinyugdij 38-év után 55.600.-Ft.
havi 402.-Ft havi plusz!
Köszönöm "viktátor"elvtárs ez az igazi!!!!!!!!!

haverina 2010.11.15. 12:22:59

@hitelkarosultak: Ne a nyugdíjasok pénzét irigyeld! Nem az a sok, hanem az aktív dolgozóké a kevés. De erről nem a nyugdíjasok tehetnek! Ők megdolgoztak érte. Az én apám több, mint 40 évet húzott le a föld alatt egy bányában, akkor amikor még nem volt "távirányítós" a bánya. Próbálja meg mindenki ezt, ha irigyli a nyugdíját!

ZX 2010.11.15. 12:24:39

94 ezer a nyugdíj? 5.000-el keresek többet, és nem utazok ingyen, nincs kedvezményem, ellenben gyerekem van, akit el kell tartanom. Mellesleg egy korábbi munkahelyem törzsutasai 95%-ban nyugdíjasok voltak. Egyszer volt, hogy majdnem áthajoltam a pulton, hogy orrbagyűrjem a nyanyát, miután előadta, hogy hát az USA milyen drága, 584.000 és ellátás nélkül, bezzeg 2 hónapja Hurghada 200.000 és all inclusive, és tudnánk-e kedvezményt adni, mert ő kisnyugdíjas. (Középső ujjamat látta már? Grr. Herótom vvan az ilyenektől, csak rinyálni tudnak.)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:25:12

@Bepes Elek: Neked nincs egy nyugdíjas rokonod sem, hogy így útálod a nyugdíjasokat? (gondolom, hogy a szüleidet is,ennyi erővel)

orient 2010.11.15. 12:26:42

@Doubledecker: az én tapaztalatom is ez. Tucat embert ismerek akik 150 feletti nyugdíjjal bírnak. Az előző lakásomat aki megvette, egy volt katona, aki életébrn akkor látott puskát mikor céllövöldébe ment, mert irodában dolgozott. Majd mint fegyveres szolg. (állami) 40+x évesen nyugdíjba mehetett, és hitellel megvette a lakásomat amit alig kapott meg (lool) a 250ezer forintos szar nyugdíjával...és csodálkozok hogy fizetek ennyi adót a bérem után, hogy ezek s*g*ét lehessen nyalni és megválasszák a következő kormányt is(mert a nyugikon múlik ki nyer mindig). Nevetséges...

10 ismerősből, 9 a szülőkhöz nagyszülőkhöz megy pénzért mert nekik van fiatalnak nincs. Fordítva kéne legyen és az aktív fiataloknak kéne segítsék az idősebb rokonaikat, nem fordítva...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:27:10

@ZX: tanulni kellett volna barátom, de úgylátom, hogy az nem ment, csak most az irígykedés!

ZX 2010.11.15. 12:27:22

@haverina: Megdolgoztak érte, csak azt felejted el, hogy ők egy fillér adót nem fizettek be, hanem külföldi kölcsönökből működött az ország. Ezt a kölcsönt is mi fizetjük, úgyhogy hadd ne sajnáljam szegény nyugdíjasokat.

ZX 2010.11.15. 12:28:04

@butus: Idegenforgalmi Közgazdász vagyok barátom, úgyhogy butus vagy :P

ged 2010.11.15. 12:29:18

@butus: bunkó vagy, trollkodj máshol!

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2010.11.15. 12:29:30

@öregpóni: A rokinyugdíjat azt meg végképp hagyjuk szerintem. Eleve csak annak adnék, aki tényleg munkaképtelen. A többieknek max. némi adókedvezmény.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:29:43

@haverina: Látod erre kevesen gondolnak, könnyebb irígykedni, mint dolgozni, vagy "uram bocsá" tanulni.

orient 2010.11.15. 12:30:46

@butus: azért sajnálom tőlük csak, mert az fizetésem 50%a megy el erre többek között havonta. Ha megkapnám mondjuk min. 70%t a fizetésemnek, nem izgatna...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:30:51

@ZX: mesélj annak aki, elhiszi, én sem ma jöttem a falvédőről.

ged 2010.11.15. 12:32:49

@butus: hát az lehet, de az EQ-IQ párosod nem lehet valami magas, a csőlátásodról már ne is beszéljünk....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:33:02

@ged: bunkó vagy te, te taknyos kis kölyök. Tanuld meg tisztelni a szüleidet, meg az időseket, és majd azután hőzöngj.

Bimbuc 2010.11.15. 12:33:26

Tévedés ne essék nem csak gazdag nyugdíjasok vannak !!
Az én szüleim még a régi rendszerben 88-ban mentek nyugdíjban --és nem fizikai munkások voltak . Az akkori viszonyokhoz képest viszonylag jól kerestek . Nem azt mondom hogy hú de gazdagok voltak . A nyugdíjukat az AKKORI számítás szerint kapták --ami a mostanival ellentétben lényegesen kevesebb volt mint a fizetésük . Erre jöttek rá a "hatalmas" nydíj emelések --és most nemsokkal 70 ezer felett vannak !! Ebből lejön a majd 40 ezres gyógyszer --és még meg is kell élni . Szóval szerintem ne sajnáljuk tőlük ezt a 4-500 forintot . " Kivlov 2010.11.15. 12:04:38
Ez az 500 huf is sok, mert nincs rá keret!!! Mínuszos a kassza. A válságnak még nincs vége, sokan még mindig csökkentett béren dolgoznak"
Gondolom a mostani vezetők több százezres béremelkedése is a válság miatt van :) Mert minuszos a kassza :)--és spórolni kell ....

ged 2010.11.15. 12:34:52

@butus: mondom, bunkó beszólogatós surmó vagy, nulla mennyiségű érvvel, picike ésszel, irigységgel és jómagyar mindentudással felvértezve!

ZX 2010.11.15. 12:35:13

@butus: Beszkenneljem a diplomám? Lehet hogy neked meg szakmunkás van azért trollkodsz itt? :P

ged 2010.11.15. 12:35:55

@butus: kis butus, ezzel csak megmutattad, hogy hol a szinted:) nagyon lent a béka feneke alatt;)

orient 2010.11.15. 12:37:46

@butus: ezt azért nem kéne...érvelés folyna itt nem anyázás..

ged 2010.11.15. 12:37:49

@ZX: max. 8 ált. a színvonalat tekintve, de lehet, hogy nyugdíjas már;)

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2010.11.15. 12:39:09

@haverina: Az aktív dolgozók tartják el a nyugdíjasokat (is), tehát ha az ő bérük kevés, akkor kevés jut belőle az inaktívakra. De sajnos nem ebben az országban.

Ha jól tudom egy bányász sohasem dolgozik több mint 40 évet, mivel korengedményes nyugdíj jár neki.

Jár itt mindenkinek minden, nekünk meg csak a szánk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:39:25

@ged: tudod, szeretnél te azon a szinten lenni, ahol én. Akkor most nem nyavajognál a kevés fizetésed miatt.

Johnnyboy 2010.11.15. 12:40:48

Ahha... 94 ezer, meg 150-200 ezer. Azt a rohadt... féltem mi lesz, ha nyugdíjas leszek... de most már látom, hogy legalább 2x annyit kapnak mint amennyiért én robotolok informatikus diplomával, nyelvvizsgával. Király :(

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:41:51

@orient: Téged egy szóval nem bántottalak, és nem is bántalak, mert normálisan érveltés, és nem azzal kezdted, hogy a másikat lebunkózzad!

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.11.15. 12:43:07

Az APEH megbüntetett 489 Ft-ra. :(

Ez nekem
Útiköltség: (BKV-val 6 jegy lett volna)
autóval: 20 Km*25 Ft = 500 Ft
Utazási idő: 40perc
Mobilparkolás: 240 Ft
Sorban állási idő: 25 perc

Vagyis a pár száz forintos büntetés 2-3 ezrembe belekerült. Plusz még az ügyintéző idejéből is elvett 10-15 percet.

Csillámdementorné 2010.11.15. 12:44:45

@Myta: A BKV jegy 60 percig érvényes.
Egyébként csekken/utalással nem lehet?

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2010.11.15. 12:46:53

@Myta: Inkább szerencsés vagy, hogy nem 489 ezerre büntettek. Fog a cerka náluk.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.11.15. 12:53:26

Ez a tipikus "járni jár, csak nem jut!" esete.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 12:55:07

A többi hozzászólótól elnézést kérek a nyers modoromért, amit a "kedves lebunkózók" kiváltottak belőlem. Sajnos az idegrendszerem már nem a régi, 47 év munkaviszony, és egy infarktus után. (jó, a 47-ben az egyetemi évek is beszámítanak) Természetesen én is fizettem végig a nyugdíjjárulékot, amit akkor is a nyudíjak kifizetésére fordítottak, de egyszer sem jutott eszembe, hogy irígyeljem tőlük, vagy ezért még le is nézzem őket. Még talán csak annyit, hogy minden hozzászólóból lezy nyugdíjas, amennyiben megéri azt a kort, ami már kór!

pandras11 2010.11.15. 12:58:51

Cseréljünk bazdmeg! Én dolgozok ( lassan 40 éve ) 70090 ft-ért +25e. jatt.
Te ebböl kapod a nyugdíjad. Hogy lenne több?

pandras11 2010.11.15. 13:00:55

A 13. havi nyugdíj is kitett évente!!! vagy ( szűk ) 1 milliárd eurót.
Vajon miből futotta. Hitelből.

citrix 2010.11.15. 13:02:24

A 94.000 nyugdíjra egy fillér kiegészítést se szabadna adni.Miért minden kormány a nyugdíjasok kegyeit keresi állandóan,a többit vagy letojja vagy szó szerint kirabolja.Így is túl magasak a nyugdíjak,és rengeteg a rokkantnyugdíjas,rendőr,katona,tűzoltó,polgármester 45-55 évesen,és a sor végtelen.Persze,a nyugdíjasok szerint minden kevés,nekik évente 100% emelés járna,mert megérdemlik.Meg is kellett volna adni nekik ezt már 10 éve,akkor legalább tabula rasa lenne kilenc éve mert bedől az ország egy pillanat alatt.Így is ingyen utaznak,azt ugye elfelejtik.

Dödölle 2010.11.15. 13:03:11

@ZX: Te nem idegenforgalmi közgazdász vagy, hanem egy nagy barom...

Chicano 2010.11.15. 13:03:53

Őszinte részvétem, de mint aktív munkavállaló tudjátok mennyi kompenzációt/kiegészítést kapok én? Igen, semennyit. Ráadásul mire nyugdíjba mennék addigra felemelik a korhatárt 70 évre, azt meg úgyse fogom megérni. Én kinek panaszkodjak?

Dödölle 2010.11.15. 13:04:58

@citrix: Kedves cutrix ! Te igen hülye... A nyugdíjas is csak 65 év felett utazik ingyenesen. Én még 62 sem vagyok, de alig tudok 50 métert menni. Cseréljünk ?...

ZX 2010.11.15. 13:05:13

@butus: Jah lesz nyugdíjam, ha addig nem lopja el ez a Fidesz banda.

uni1002 2010.11.15. 13:09:27

@ZX: Ha idegenforgalmi közgazdász lennél, legalább tudhatnád, hogy régen is fizettek adót, csak nem önbevallásban, hanem a cégtől egyben levonták. Nálunk pl. a tiszta nyereség 98%-át vitte el a Gazdasági és Nehézipari Minisztérium.
A Kádár külföldi kölcsönei elenyészők voltak, az utóbbi 20 évben felvettekhez képest.
Ilyeneket nem mondtak a suliban diploma osztás előtt?

ZX 2010.11.15. 13:13:09

@uni1002: Úgy értem nem személyi jövedelemadó. 98%-ot elvittek, hogyne, hiszen az államé volt minden és a kölcsönt meg fizetni kellett.

Az megvan mikor eladták lábon a gabonát, hogy devizához jussanak? Aratáskor meg jól visszavásárolták sokszoros áron. Nem csak klasszikus kölcsönfelvételek voltak ám.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:14:03

Minden esetre, én nagyon szégyellem magam, mert valahol, valamit nagyon elrontottunk, ha ilyen generációt neveltünk fel, amelyik utálja a szüleit, és irígy rájuk. Én megértem a fiatalok elkeseredését, azért, hogy ilyen keveset fizetnek nekik, magyarul jól kizsákmányolják őket, de erről legkevésbé az idősek tehetnek.

Mérges 1234 2010.11.15. 13:14:45

Kétségtelen, hogy van egy csomó ember aki alig kap nyugdíjat, és van egy csomó szerencsés illetve még annál is több, aki jókor volt jó helyen így többet kap annál, mint ami jár neki.

Én soha nem mondanám, hogy a nyugdíjakat csökkenteni kell, legalábbis a kicsiket nem. De az aránytalanságokat nagyon meg kellene szűntetni.

Pl. felőlem elmelett katona tűzoltó, mostmár a politikus is 45 évesen nyugdíjba, de akkor arányosan kapjon annyival kevesebbet, ha ez így nem jó akkor maradhat aktákat tologatni, vagy bográcsozni....

Összesen 100.000 Ft körül fizetek én és a munkáltatóm nyugdíjjárulékopt (24+9.5%), ezt fizetem már 10 éve, illetve még a vállalkozásomban befizetek évi 5 millió adót, és a mostani számítások szerint 75.000-80.000 Ft nyugdíjam lesz ha megérem....

Szóval, amikor a Fidesz azt igéri megvédi a nyugdíjakat, akkor kicsit foglalkozhatna a meglévő problémákkal is.

Pl. 2013-tól változik a nyugdíjszámítás módja, tehát azok akik 2013 útán mennek nyugdíjba, és 20 évig fizették másoknak a magas nyugdíjat, azok kevesebbet fognak kapni. :D

Dödölle 2010.11.15. 13:15:17

@ZX: Nekem nincsenek repedtsarkú nőnemű felmenőim. És hiába is lennének, a tieid uralják a piacot...

kvadrillio 2010.11.15. 13:18:27

RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM !

ÖLJÜK MÁÁÁ MEG A RABSZOLGATARTÓKAT !!!

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2010.11.15. 13:20:32

@butus: Nem őket utáljuk, hanem a követelőzésüket. Nagy különbség.

Az az igazi szégyen, hogy elvárják: a fiatalok igenis vállaljanak gyerekeket, tartsák el a jelenlegi nyugdíjasokat, plusz még tegyenek félre a saját nyugdíjukra is. Mindezt az alamizsnának nevezett fizetésből.

citrix 2010.11.15. 13:21:41

@Chicano: 65 az ingyenes,addig igen kedvezményes az utazás.Nekem vidéken 7000 a havi bérlet a csuffadt helyi vicinálisra,a nyugdíjas ennek a fele.Az átlagnyugdíj nem a fizetésem fele.Szomorú vagyok,hogy a nyugdíjkádból még a kedvezményes jegyre sem telik és spániel szemekkel várod a 65 év betöltését.A nyugellátás költségei a társadalombiztosítás kiadásainak bő egyharmadát teszik ki,ha ez szerinted kevés,lottózzál hátha bejön az ötös.Alig tudsz 50m-t menni,lehet.Ha dupla nyugdíjad lenne vagy még több,akkor hány métert tudnál menni?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:22:52

@hitelkarosultak: Erről sem az idősek tehetnek, hanem a dicső kormányaink.

kvadrillio 2010.11.15. 13:24:01

@pandras11:

"Nem adomány a 13. havi nyugdíj, vagy fizetés!
"A 13. havi bérnek semmi köze nincsen a hónapok számához.
A Gergely naptárhoz azonban igen.
Hazánkban a XX. század elején heti fizetést kaptak a dolgozók.
Mivel ez sok adminisztrációval járt a költségek csökkentése végett
nagyszüleink átálltak a havi bérfizetés rendszerére.
Osztásban igen jók voltak, s kiszámolták, hogy 52/4=13.
Majd társadalmi megegyezés született, hogy 12 hónapon keresztül havi
fizetést kapnak, s az elveszett négy hétben megtermelt fizetést 1 hónap
kifizetéseként kapják meg."

Ugye, milyen érdekes?
Pl. az USA-ban még most is heti fizetés van !!!
Mert így valójában hitelbe dolgozunk egy hónapig/ Amerikában egy hétig/,

:o)

ZX 2010.11.15. 13:24:39

Arról nem beszélve, hogy van 700-800.000 rokkantnyugdíjasunk, akiknek kb. csak 10%-a valóban az.

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:25:40

Tudjátok azért nem lehet vitát folytatni semmiről, mert mindíg jönnek a primadonnák akik éppen érinve vannak, hogy például "tanuljátok meg tisztelni az időseket" és a többi ökörséggel. Namármost a aki most nyugdíjas, az a szocializmust építette gőzerővel! És azt is külföldi hitelből, ahogy előttem már megjegyezték! Tehát ahogy tegnap a tévében az egyik szakértő is említette, egy össznépi piramisjátékot játszunk nyugdíj címén. Aki időben belép nyer, a többi szopik! Tehát ne nagyon érzékenykedjen itt senki aki most a rendszer haszonélvezője, mert mikor én 30 év múlva nyugdíjba megye a versenyszférából, akkor arányaiban sokkal kevesebbet fogok kapni mint most ti! Tehát te butus barátom nekem csak előre köszönhetsz bazdmeg, nehogy már te követelj már még több tiszteletet! Örülj, hogy etetlek! Érthető voltam?

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:31:08

Mindent elmondott a "Nyugdíjas érdekképviseletek" vezetőjének nyilatkozata a Bajnai kormány idején:
"Megértjük, hogy válság van és emelni kell a nyugdíjkorhatárt, de a 13. havi nyugdíj elvételével nem tudunk egyetérteni."
Persze, mert a korhatáremelés már nem érint! Ez a hozzáállás vitte ide az országot...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:33:06

@Dezsőjóska: van egy javaslatom. Állítsd sorba a Duna parton a nyugdíjasokat, és lövesd a Dunába. Így több marad neked.

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:34:30

@butus: 3 saját gyereket nevelek te senkiházi! Meg eltartok 2-3 olyan trógert mint te. Nekem jár a tisztelet ezért, nem neked, mert megöregedtél barom! Én is megöregszem, és akkor kell majd szembesülnöm, hogy ha nem tettem félre magamnak, akkor az állami nyugdíjból már TÉNYLEG nem lehet megélni!

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:36:12

@butus: Nem érted te hülye? Senkinek nincs baja a nyugdíjasokkal! A helyzet igazságtalansága basz fel idegileg mindenkit!

Chicano 2010.11.15. 13:37:31

@citrix: Szerintem nem az én beírásomra válaszoltál. :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:37:35

@Dezsőjóska: én nem bíztam meg senkit, hogy az érdekeimet képviselje, és nem is követelőztem. Nem veszed észre, hogy mindez a politikusok játéka. Orbán ugyanakkor mit mondott? Azt, hogy nem elvenni kell a 13.-at, hanem adni a 14.-et. Ez értelmes ember szerintetek? Kellettek a szavazatok! Mindig minden párt ezt csinálja, majd utána a másik oldal szidja, és szidatja a nyugdíjasokat.

ZX 2010.11.15. 13:38:37

Az aktívak sajna 3-4 ember helyett dolgoznak. Már 10 millióan sem vagyunk, és az aktívak pedig sajna 3 millióan sem. Nekem spec. elegem van abból, hogy emeljük a nyugdíjakat, mert szegény nyugdíjasok a nyugdíjjárulékot is emeljük, hogy legyen miből emelni, emellett a cigányokat is el kell tartanod, mert azok is csak a segílyért állnak sorban.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:39:31

@Dezsőjóska: Ne haragudj, de nem vagyok hülye! Bár eléggé kihoztál a sodromból, de nem fogom viszonozni, csak változatlanul szégyellem magam a nevelésetek miatt! Én az életemben egy idős emberre sem mondtam még azt, hogy hülye!

Mérges 1234 2010.11.15. 13:41:02

Hé, hé

Ne öljétek már itt egymást.

A politikusaink hülyesége miatt.

A fentebb leírtak miatt, gusztustalan amit, az Orbánék most csinálnak.

Nyílt titok (mondjuk szerintem nem is titok, csak a Fidesz titkolja.), hogy az álami nyugdíj össze fog omlani, illetve nevetségesen alacsony nyugdíjakat fog fizetni. Szóval most elvenni, a befizetéseinket, azt jeletni, hogy 30 év múlva éhhalálra itélnek.

Közben azt mondják takarékoskodjak, jó rendben egyébként van is 8 milla megtakarításom (nem is tudom hoáv kellen dugni Orbánék elől), de ha úgyis magamra vagyok útalva, akkor miért vonják le a lovét????

Én nem haragszom a nyugdíjasokra, csak a mocskos hazúg politikusainkra, akik szavazógépeket csináltak a nyugdíjasokból.....

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:42:52

@butus: Éppen ezért nem szabad a vitát érzelmi alapokra terelni, mint ahogy azt tetted. Az öszödi beszéd meg a válság felrázta egy kicsit az embereket, hogy nem szabad minden maszlagot bevenni, ezt az utat kell tovább járni és akkor lőzungokkal majd nem lehet választást nyerni csak gazdasági számításokkal.
Arra kérlek, a jövőben ne keltsd a hangulatot, és ezúton elnézést kérek tőled a jelzőkért!

pokesz70 2010.11.15. 13:46:24

Szerintem is 65 év felett a Taigetoszra a nyuggerekkel!! Majd megyek meg is beszélem a szüleimmel a hétvégén. De ne álljunk meg itt! A gyerekek is baromira inaktívak, csak a pénzt viszik, a Taigetosz meg egyenesen nekik lett anno kitalálva. Nem kéne a tanárokat sem fizetni, az iskolákból lehetne plázát építeni, stb.
Vagy áttérünk az egyéni számlás rendszerre és akkor mindenki majd annyi nyugdíjat kap, amennyit szép lassan összegyűjt magának. Ja nem, bocs, miket is beszélek, hiszen forradalom van és gyűjtögetés helyett begyűjtés van (most még csak a nyugdíjpénzeinket, később majd az elégedetlenkedő rendszeridegen imperialistakommunistákat is!!)

Dezsőjóska 2010.11.15. 13:47:11

@butus: Az érzelmeket mindig valami konkrétra vetíti ki az ember, erre pont kapóra jöttél :)

Chicano 2010.11.15. 13:47:17

@Dezsőjóska: "egy össznépi piramisjátékot játszunk nyugdíj címén. Aki időben belép nyer, a többi szopik! Tehát ne nagyon érzékenykedjen itt senki aki most a rendszer haszonélvezője, mert mikor én 30 év múlva nyugdíjba megye a versenyszférából, akkor arányaiban sokkal kevesebbet fogok kapni mint most ti!"

Nálad van a pont. És újból hozzáteszem: ha megérjük. Én dolgoztam az átkosban állami cégnél és most meg egy multinál húzom az igát. Itt NAGYSÁGRENDILEG több a munka és nagyobb a stressz. Szóval ne aggódjatok, mi nem fogjuk 70 évesen élvezni a szar semmire se elég nyugdíjunkat, sokkal előbb ránk húzzák majd a földet.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:48:25

@pokesz70: azért, ha van bankbetéted, gondolkodj el azon, hogy nem érdemes-e esetleg a bécsi út túlsó végére elvinni!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 13:49:31

@Dezsőjóska: ezért írtam, hogy megértelek, mert a keserű düh, az elvakít, és valahol ki kell adni!

ZX 2010.11.15. 13:50:51

@pokesz70: Sőt, hamarosan benyújtanak egy törvénytervezetet, hogy a bankszámládról is leemelhetnek pénzt, ha válság van.

citrix 2010.11.15. 13:53:49

@Chicano: Bocsánat,Dödölle lenne a valódi címzett.remélem olvasta és értette.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.11.15. 13:54:11

A kommentek olvasása közben eszembe jutott egy nyugdíjasvicc:

- Üsd a zsidót és a nyugdíjast!
- A zsidót miért?

cogitus 2010.11.15. 13:55:57

Többeknek!
>1.: Amíg a mostani nyugdíjas dolgozott, értéket termelt! Ebből a kitermelt többletértékből fizették a tanárokat, akik minden igyekezetük ellenére sem tudott Titeket megtanítani a közgazdaságtan legelemibb téziseire sem. Te tartod a nyugdíjast? Számold ki, hány aktív dolgozó kell egy nyugdíjas "eltartásához", no és az apparátuséhoz!?
>2.: Félretájékozott vagy és a rosszul tudott dolgokat szajkózod! A nyugdíjas nem utazik ingyen hanem meghatározott számú útra (nem oda-vissza!) kap 50%-os és 2 útra 90%-os kedvezményű utazást! Az ingyen utazás 65 éves életkor felett jár, de nem függ a nyugdíjtól, ám minden 65 feletti EU-s állampolgárra érvényes!
>3.: Mielőtt hozzászólsz, nézz utána: jól tudod-e, amit mondani akarsz, mert aki ismeri a tényeket nem zseninek fog nézni Téged!

pokesz70 2010.11.15. 13:56:36

@ZX:

És mi csendben hagyjuk, sőt egymással baszakodunk. Ez volt mindíg is a fidesz csodafegyvere: egymásnak ereszteni az embereket. Baloldalit a jobboldalival, "nemzetit" a "nemzetére rárontóval", multit a helyivel, nyugdíjast az aktívakkal, vidékit a fövárosival, keresztényt a másvallásúval, stb. Oszd meg és uralkodj! Már a rómaiaknak is jól bevált.

ZX 2010.11.15. 14:05:27

@cogitus: "Amíg a mostani nyugdíjas dolgozott, értéket termelt!"

Akkor mikor 1 ember dolgozott 9 meg nézte? Mert munkahelye mindenkinek volt, csak munkája nem. Nem véletlen, hogy a rendszerváltáskor kirúgták a gyárban dolgozók többségét.
Szóval milyen értéket termeltek?
A smirglit amit tíz évre előre legyártottak és a raktárban elázva rothadt évekig? mert a tervet 100% felett kellett teljesíteni?
A sort hosszan lehetne folytatni.

Chicano 2010.11.15. 14:07:53

@pokesz70: Ez butaság. A fidesznek sikerült először szabad választáson 2/3-os eredményt elérnie. É azóta talán még növelte is a támogatottságát. Én azt látom hogy a fidesz éppen hogy sikeresen összehozta a különböző érdekközösségeket, így tudta ezt az eredményt elérni.

Dödölle 2010.11.15. 14:07:53

@ZX: Finger ? Steck den in den Arsch, und lecke ab...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 14:07:56

@ZX: Vigyázz, én ezt(bécsi út túlsó vége) nem viccnek szántam! Sajnos ahol letojják az alkotmányt, és visszamenőlegesen 5 évre hoznak törvényt, ott bármi megtörténhet. (a szerbeknél például zárolták a szerbek Euró számláit!)
Még mielőtt bárki arra jutna az érvelésemből, hogy sajnálom azokat, akik összelopták magukat végkielégítéssel és egyebekkel, azokat tájékoztatom, hogy én nem őket, hanem az alkotmányosságot féltem!

Dödölle 2010.11.15. 14:10:01

citrix 2010.11.15. 13:53:49
Dödölle olvasta. Dödölle értette, és Dödölle már akkor tudta, hogy neki címezted, mikor neked még a szád habzott.... De ideges ember nincs...

ZX 2010.11.15. 14:11:19

@butus: Amikor az állam felhatalmazza magát jogsértésre vajon mit vár az emberektől? Hmmm....

zsolt64 2010.11.15. 14:12:47

Mondjuk a nyugdíjasok sem képesek megérteni hogy 500 forint emelés mibe van az országnak. Azzal meg végleg tele van a hócipőm hogy itt minden nyugger 40 évig dolgozott mint egy állat, és sír hogy kevés a nyugdíja.
Kérdezem ha itt mindenki dolgozott (mint állat) akkor hol az eredmény ?
Azt meg végleg nem értik hogy a nyugdíjuk abból van amit tegnap befizetek...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 14:13:33

@Chicano: Hány éves krodban kezdtél el dolgozni? Mert ahogy számolom, 30 év múlva minimum 52 éves munkaviszonyodnak kell lenni! Vagy Te már azzal számolsz, hogy addig felemelik 70-re a nyugdíj korhatárt? (ami elképzelhető)

zsolt64 2010.11.15. 14:14:06

Képtelenek megérteni hogy a most befizetett nyugdíjjárulékokakt zabálják fel...

panicradio 2010.11.15. 14:14:44

@cogitus: Eddig nem akartam hozzászólni csak olvastam a kommenteket, de a te írásodra muszáj reagálnom.

1.: "Amíg a mostani nyugdíjas dolgozott, értéket termelt!"
Ez sajnos sose volt igaz, elég ha csak a belső munkanélküliségre gondolok, amikor is a falakon belül támasztották rengetegen a lapátot--> ebből következik, hogy többletértékről is alig beszélhetünk, ugyanis NEM termeltünk gazdaságosan. Ha pedig Te is tisztában lennél a legelemibb közgazdasági tétellel, márpedig, hogy addig nyújtózz amíg a takaród ér, akkor most nem hőzöngenél itt.

2. Nem tájékoztattak félre senkit, csak ugye az ember feltételezné, hogy aki nyugdíjas az már betöltötte a nyugdíjhoz szükséges kort, amiből az következik, hogy már vagy ingyenesen utazik vagy hamarosan fog. Szegény nyugdíjas, aki elment 50 évesen nyugdíjba azt nagyon sajnálom, hogy még 15 évet várnia kell, hogy ingyen utazzon (gondolom Te is ilyen vagy), de addig is nyugdíjas jeggyel féláron utazhat...

3. Mielőtt hozzászólsz gondold végig ki fizeti jelenleg a nyugdíjad, mennyi a ténylegesen a versenyszférában dolgozó (a közszféra béreit is ugye a versenyszférában dolgozók adójából fizetik), akikről a te siránkozásod miatt húzzák le az újabb és újabb bőrt.

Kicsit gondolkodj, és örülj annak, hogy neked még van nyugdíjad mert NEKÜNK már nem lesz. Pedig mi már valóban ÉRTÉKET teremtünk és nem a lapátot támasztjuk a falakon belül.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 14:15:18

@ZX: Biztos ismered azt a mondást, hogy "amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek" Tehát az embereket szigorúan megbünteti!

Dezsőjóska 2010.11.15. 14:17:17

@pokesz70: Nem egészen értem, hogy a mostani helyzethez mi köze a fidesznek? Ha jól emlékszem Megyó vezette be a 13. havi nyugdíjat. Ez vezetett a rendszer fenntarthatatlanságához.

ZX 2010.11.15. 14:19:19

@butus: Kivéve ha a zemberek felébrednek és elkergetik az összes korrupt politikus.... De most hozzáért a seggem a hideg falhoz és felébredtem.

Roa 2010.11.15. 14:21:54

@panicradio: Itt a pont. Köszönöm, hogy nem nekem kellett leírni.

Ronin2010 2010.11.15. 14:29:12

@MACISAJT: Egész egyszerűen azért átverés, mert a nyugdíj kiegészítés megállapítására törvény van. Mint ezidáig sok más területen, a Fidesz itt sem tartotta be a törvényt. Sőt arroganciájának szintje odáig terjed, hogy erre még egy törvénymódosítást sem szerkesztettek, talán olyan meggondolásból, hogy a "nyuggerek" úgysem szólnak egy szót sem. Pedig a hatályos nyugdíjtörvény szerint az állam perelhető, mert törvénytelenül járt el.

Nagyon csodálkozom a nyugdíjas szervezetek teljes passzivitásán, sőt az állam mellett működő nyugdíjas szakértő helyeslő szövegén.

@Kivlov: Oszt mért minuszos a kassza? Na? Az a kassza, amelyik márciusban még egyensúlyban volt? Még a csontvázügyi sem talált csontvázat, s ezt a Törpe ia elismerte. Mi változott azóta? Az, hogy egy elmetani kóreset a lázas, hozzá nem értő, abszurd közgazdasági elképzeléseit ráerőszakolta egy birka országra.

Azt észreveszed, hogy nincs rá keret, de azt, hogy most fogják ellopni a Te nyugdíjadat is, valahogy nem izgat egyáltalán. És ha most nincs rá keret, s a 98.000 is sok, mit szólsz majd a Te jövőbeli 40.000 forintodhoz, ami még magas is lesz, mert Viktor a Te jövődet most lopja el.

@ZX: Úgy gondolom, nem csak a tanulmányaid hiányosak... A kölcsönt nem a mostani nyugdíjasok vették fel, hanem az akkori vezetők. És országként próbáltál volna 1950-ben kilépni a "Béketábor"-ból. Nem éltél akkor és fogalmad sincs arról, amit a mostani öregeknek küszködni kellett, hogy a Te segged alatt szék, s előtted billentyűzet legyen. Csak hálával tartozol!

Dezsőjóska: Csak sajnálni tudom azt, aki Téged fölnevelt...Hibázott.

ZX 2010.11.15. 14:35:11

@Ronin2010: Tudom jól, hogy a kölcsönt kik vették fel, nem kell emlékeztetned. Nem éltem, de nagyszülőktől tudok sok mindent. Ugyanakkor azt, hogy tető van a fejem fölött és gép előttem, csak magamnak köszönhetem, a szüleim arra neveltek, hogy saját erőből a 0-ról kell elérni mindent. Még középiskolába sem engedték, hogy protekcióval kerüljek be, pedig lett volna.

mréveiller 2010.11.15. 14:39:32

nemhogy örülne a hülye olvasótok hogy kap 6600 forintot még panaszkodik! nem néz tvt nem olvas újságot? milyen állapotban van az ország? k. anyját!

csárli hárper 2010.11.15. 14:41:58

@Chicano: hát persze, és a Föld lapos.....

zsolt64 2010.11.15. 14:42:34

@panicradio: Mximálisan
egyetértek ülönösen az ustó bekezdéssel...

pakesz (törölt) 2010.11.15. 14:43:06

engem csak az idegesit a mai nyugdijasoknal, hogy a nyugdijukat CSAK emelik
pedig ugy illene ha szarul megy masoknak akkro nekik is menjen rosszul
azaz csokkenjen a nyugdijuk

vagy pl ne legyen ingyenes az utazas

kopasznyakú 2010.11.15. 14:44:14

24 milliárd volt a nyugdíjemelés (hitelből) erre durciznak a kedvezményezettek

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 14:54:34

@kopasznyakú: igen, hitelből, mert a nyugdíjasok által befizetett járulékot már régen ellopták, a Tiéteket pedig most lopják! Vagy mégis mit gondoltok, miből nőtt ki több, mint 100 milliárdosunk, csak úgy hirtelenjében. Nos ezeken kellene számonkérni, és a politikusokon, és nem egymást szidni!

Dödölle 2010.11.15. 14:55:35

Sok barom van itt, aki írogat, és azt sem tudja, mit.... A nyugdíjas érzi meg először, ha áremelés van. Emelik az árakat az alapvető élelmiszereknél, emelik az ÁFA-t, emelik a gyógyszerárakat, stb ( 30.000,- Ft felett fizetek gyógyszerre... )Nem kell azt a nyugdíjat csökkenteni, hogy egyre kevesebbet érjen...
És a mostani nyugdíjasok segítik aktív családtagjaikat. Mint ahogy minket is segítettek szüleink. NEM a csúcsnyugdíjból, hanem az összekuporgatott pénzükből.... Na, lehet tovább köpködni !...

pokesz70 2010.11.15. 14:59:19

Azok, akiket most leinaktívoztok meg fel vagytok háborodva, hogy el kell őket tartani, nos ugyanezek az emberek állták a cechet a mi generációnk pl. iskoláztatásáért. Itt gondolom mindenki ingyen, tandíjmentesen tanult meg írni-olvasni, esetleg egy szakmát, neadjisten diplomát szerzett. Amiből most megéltek. Szóval kicsit hátrább az agarakkal.

A fidesz meg úgy jön be a képbe, hogy éppen most vágja taccsra az elmúlt 20 év egyetlen olyan reformját, ami működött volna és ezzel a mi helyzetünket (és a saját gyerekeinkét, hiszen nekik kell majd minket eltartani) teszi lehetetlenné.

georg 48 2010.11.15. 14:59:22

Drága MSzP-s elvtársak már nem emlékeznek, amikor Horn Gyuszó anno 2, azaz kettő %-ot adott nekünk, nyugdíjasoknak !!! Az persze más volt, mert az MSzP-s volt.
Igen, ez az, amikor egy párt imádata mindent megváltoztat. Ez már bocsánatos bün. Illetve nem is bűn. Mert az MSzP-s volt. Nekik lehet!

ZX 2010.11.15. 15:01:09

@Dödölle: Nah öreganyám majd 2x annyit mint én, de engem aztán egy fillérrel nem segít. De őt is csak panaszkodni hallom, meg volt, hogy naponta 2 zsemlét evett mert spórolt. Mondom mire? Nincs hitele, ingyen utazik, gyeekek felnőttek stb.

Dödölle 2010.11.15. 15:01:19

Még egy dolog, és békén hagylak benneteket. Az egész csak azért indult így, mert több internetes oldalon kihangsúlyozták, hogy most kapják a nyugdíjasok a NAGY PÉNZT !!!!!! A sok barom újságíró elfelejtette, hogy egy évre vetítve is csak 3-6.000,. Ft az a NAGY PÉNZ... Hát, dugja fel magának a zsurnaliszta elvtárs ! És a sok észér meg bedőlt nekik, és teljes lendülettel köpköd itt. További jó köpködést !
Na, meguntalak benneteket....

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 15:01:24

@butus: tudod, hogy Demján elvtárs vagyona, amit sikeresen összelopott, hányszor 24 milliárd? Ő kapta meg fillérekért a kikürített gyártelepeket, és azokból lettek a milliárdjai. Vagy széleg Gábor, szinte ingyen vitte az Ikarust, ahol azért külföldre és készültek buszok, nem csak a lapát nyelét támasztották! Vagy Leisztinger, aki a SZOT üdülőket kapta meg ajándékba, amiből csinálta aszálloda láncát. Nos ezek kezében van, amit a mostani nyugdíjasok termeltek az elmúlt rendszerben!

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.11.15. 15:03:40

Hogy lehet ennyi szemét kommentelő akik a nyuggerektől sajnálja a pénzt, ők már megdolgoztak érte, de a nagypofájú meg nem dolgozott még meg érte, sőt most sem fizet járadékot mert be sincs jelentve a munkahelyén. Akkor pofázzon itt pár nagypofájú paraszt, ha már 40 éven keresztül fizette a nyugdíját másnak. Azok a nyuggerek akik most menek el nyaralni megérdemlik, egész életükben güriztek gyereket neveltek, esetleg a balaton partjára eljutottak 5 évente. Ti meg akkor mehettek a tengerpatra amikor akartok vagy a pénzetek engedi. Ja, hogy ők már megtehetik és ezt irigyelitek? Ök nem veszik meg a csirkemellet mint ti, hanem megveszi a farhátat, spórol, Nem veszi meg a wisky-t hanem elszopogatja a tescos kannás bort. Azért mert spórol. Felnevelte a gyerekeit, most már épp ideje hogy magára is gondoljon egy kicit.

ZX 2010.11.15. 15:04:05

@pokesz70: Már akinek a tandíját fizették. Az enyém speckó félévente 60.000-el indult, mire végeztem 105.000 lett belőle/félév. Pedig államilag támogatott voltam. Jah. Állambácsi félévente 12.000 Ft-ot + az ösztöndíjat állta. Erről ennyit.

pakesz (törölt) 2010.11.15. 15:06:05

@butus: nem ellopjak hanem azzal potoljak ki a mostani nyugdijkasszat

ami nem lenne gond, vegyek csak el a magannyugdijpenztari vagyonom FELET, de a masik felet meg a mostani nyugdijasoktol
de ez a 0 - 100 felallas nem nagyon teccik

Gabiiiiii 2010.11.15. 15:06:36

@kgl: tehat az o nyugdija egy fore minimum haromszorosa,mint az aktivnak,aki ugyanannyibol vagy kevesebbol meg eltart 2-3 gyereket is...Hallottal mar arrol,hogy kozteherviseles?? Az aktivakrol tobb bort mar nemigen lehet lehuzni,most johet a fennmarado 7 millio,akik eddig csak kivettek a kasszabol

Gabiiiiii 2010.11.15. 15:08:20

@Dödölle: te marhara tevedsz..A gyerekes erzi meg eloszor,mert a sajat hasamon sporolhatok,a gyereken nemigen

ZX 2010.11.15. 15:10:50

@kgl: "egész életükben güriztek gyereket neveltek"

Pl. az a volt pártfunkcionárius aki 2 pofára zabálta a paradicsomos káposztát a kommunizmusban míg a parasztnak kipucolták a padlását is? Ugyanez az ember 1990-ben 250.000 Forint havi nyugdíjat kapott. Most mennyi lehet neki?
Szóval ő gürizte halálra magát például?

"Ti meg akkor mehettek a tengerpatra amikor akartok vagy a pénzetek engedi."

Itt a lényeg. ahogy a pénzetek engedi. Jelenleg a családok 36%-a engedhet meg nyaralást, ebből 11% aki külföldre megy. Ugyebár Horvátország ia külföld. No comment

Dödölle 2010.11.15. 15:11:17

@ZX: Doubledecker apja most ment nyugdíjba. Kérj tőle, mert qrva jó a nyugdíja, meg mellette még keres is.... Vagy add férjhez hozzá öreganyádat, és máris a vagyonos családban vagy !...Látod, csak megfelelő megoldást kell találni....

Roa 2010.11.15. 15:21:48

@Dödölle: Nem érted meg a lényegét, vagy csak nem akarod megérteni. Léteznek 50e Ft alatti nyugdíjak. Ebből leginkább csak vegetálni lehet, tőlük senki sem sajnálja a pénzt (legalábbis én nem). Node a nyugdíjak jelentős része magasabb, mint az átlag nettó fizetés, pedig ők ugye legalább 2-3 gyereket kellene, hogy vállaljanak és eltartsanak. Emellett számos utazási kedvezmény is megilleti a nyugdíjasokat, ami nem a nyugdíjkasszát terheli, hanem simán a költségvetést. Nem fizetnek eü járulékot, pedig igénybe veszik az eü-t (jó nagy mértékben). Jó, hogy ÁFA visszatérítést nem kapnak... És mindezt CSAK azért, mert elértek egy bizonyos életkort. És mindezt úgy, hogy magasabb a nyugdíjuk, mint egy átlagember nettó fizetése. Itt nem magával a nyugdíjjal van gond, hanem azzal, hogy sokan elfelejtik azt, hogy ez nem megtakarítás, hanem SZOLIDARITÁS. Szolidaritást vállal az aktív generáció a már inaktívval. És ebbe nem fér bele a 130-200 e forintos nyugdíj. Akinek pedig mégis kell, az tegyen félre aktív évei alatt.

@pokesz70: Nem működött volna.

AnnaKarenina 2010.11.15. 15:42:25

Én is úgy érzem, hogy sok tudatlanság és még több indulat van ebben a kérdésben.
Arról nincs mit vitatkozni, hogy a már nyugdíjasok és a közeljövőben nyugdíjba menők szinte kivétel nélkül mindig hivatalos jövedelmet kaptak, amiből mindig levonták a nyugdíj- és eü. járulékot. Az adót meg helyettesítette az amúgy elég alacsony bér, ráadásul nagyon sokan fizettek már adót is.
Úgy hogy a mai nyugdíjasok bőven megváltották a jegyüket. Tegyük ide azokat is, akik életük során fizették a járulékokat, de vagy meg sem érhették a nyugdíjat, vagy nagyon keveset élvezhettek abból, mert idő előtt meghaltak.
A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok száma 379 ezer fő, és van még már korhatárt elért 371 ezer fő, de utóbbiak már NYUGDÍJASOK, alacsonyabb nyugdíjjal, mint nem r.nyugdíjasok.
Rajtuk sem kell annyira izgulni, mert az amputált lábú, vagy a több, egyenként is nagyon súlyos betegségben szenvedők eü. állapotát is felülvizsgálják 2 évente.
Max. a korengedményes nyugdíjasokat lehetne jobban megvizsgálni, mert valóban, aki 20-25 évet töltött el pl. egy fegyveres testületnél, de irodában, annak talán nem kellene ilyen előnyt adni.
De vannak más tényezők is: A nyugdíjkassza állapotát nagyban rontotta, hogy 1998-ban az első Fidesz-kormány beolvasztotta a TB-alapokat (nyugdíj és eü.) az állami költségvetésbe, és ez a vagyon ahelyett, hogy a nyugdíjak finanszírozását végezné, már nem tudjuk, hol van.
Ugyanez a sors vár a mnypt.-i nyugdíj-megtakarításokra, pedig most már mindenki tudhatja, hogy a mnypt.-ak infláció feletti hozammal dolgoztak eddig. Most ezek a pénzek egyszeri bevétellé válnak a feneketlen magyar költségvetésben.
Arról nem beszélve, hogy ez csak növeli az indokolatlan minimálbéreket és fekete bérezést, tehát megint csak forrást von el a nyugdíj- és eü. kasszáktól is. Ezért hazugság az a tétel, hogy mindig az aktívaknak kell eltartaniuk a nyugdíjasokat. A mnypt.-akkal (akár állami kézben is, de azonos elveken) meglenne az a a lehetőség, hogy legalább egyszer majd már ne így legyen.
Továbbá említsük a jó magyar vállalkozókat is, akik ott csalnak adót, ahol tudnak, és azokat, akik most a 16 %-os egységes SZJA-val megint csak kevesebbel járulnak hozzá a közterhek viseléséhez, pedig arra nekik lehetőségük lenne.
Kevés annyira kiszolgáltatott réteg van, mint a nyugdíjas, mert bevétele nem tud növekedni, csak amit az állam ad neki, a költségei pedig ugyanúgy növekszenek, mint mindenkinek.

midway 2010.11.15. 15:45:42

A javaslatom az, hogy a nyugdijasokat likvidálni kellene. Hiszen a társadalom részére már csak teher. (Öld meg apádat és anyádat) Az elhunyt nyugdijasok javait fel kellene osztani a fiatalok között. Természetesen az senkinek sem szurja a szemét, hogy zseniális politikusaink egyszerre tudnak parlamenti képviselők, nagy város polgármesterei, jelentős parlamenti bizottságokban dolgozni, városi vagy fővárosi önkormányzati képviselők lenni stb. Egy nap 50 órát dolgozni és ennek megfelelően díjazást, költségtérítést, hivatali gépkocsit stb. kapni. Nagyon jó ha a közélet 0,6%-os nyugdíjjárulék emelésével van elfoglalva. Természetesen nagyon jó, hogy a zemberek kormánya einstandolja a magán nyugdíjpénztárak befizetéseit, vagyonát, mivel tudvalevő, hogy az állam a legjobb gazda. Fel kell élni, bele a levesbe, a nyugdíjpénztárak vagyonát!!! Ez az új gazdaságfilozófia. A jövőt ma kell megenni. Akik átélték a háborút, az ötvenes évek "örömeit", az 56-os forradalmat, azok mielöbb dobják fel a bakancsot. A mai nemzedéknek csak "jogai" vannak. (Lakás, kocsi, mobiltelefon, külföldi nyaralás stb.) Ha ez nem teljesül azonnal, akkor a társadalom hibás.

"Nyugger"

Dödölle 2010.11.15. 15:48:42

@Gabiiiiii: Te marhára tévedsz, mert az érzi meg először, akinek alacsony a jövedelme.... Három gyerekes főorvos "ismerősöm" támogatásokat kap, mert nagycsaládos. Fejenként több a jövedelmük, mit sok százezer CSALÁDÉ.... Ennyit a gyerekesekről...

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.15. 15:53:01

A fideszes diktatúrától mégis mit vártok?

Szépen behazudták a képünkbe a választások előtt, hogy 0,9%-os lesz a nyugdíjkorrekció, helyette lett 0,6.

Persze ha ezt a szocik csinálnák, már menne szíjgyártó hadoválása.

Dödölle 2010.11.15. 15:56:39

A tagság üzeni, "itt az idő" húzz el végre Viktor! 2010.11.15. 15:53:01
Tévedés. 1,1 % volt az ígéretben, mert annyira taksálták az inflációt. És a csontvázak ellenére, lám, csak 0,6 lett.... Csodatévők... Nem tudtátok ?...

driopios 2010.11.15. 15:57:38

Az (április előtti) ántivilágban az ilyet az öntudatos nyugdíjasok visszaküldték a Gyurcsánynak. Gondolom, most is lesz aki visszaküldi a Gyurcsánynak.

Szputya 2010.11.15. 16:00:43

Aktív dolgozóként, nem minimálon bejelentve undorodom azoktól, akik "nyugger"-nek titulálják a nyugdíjasokat.
Apám 40 évi tanítás után 80 ezer nyugdíjat kap, egyetemi oktató volt, rossz időben ment nyugdíjba... Sajnálják tőle ezt azok, akiket mérnöknek tanított, és most Abu Dhabiban meg hasonló helyeken zsíros mérnöki fizetéseket tesznek zsebre?
Gondolkozzon el jó erősen az, aki szerint ez sok...

Dödölle 2010.11.15. 16:04:48

@Szputya:
Rossz helyen tanított. A mostani elit - hogy dögölnének meg mind egy szálig - jogra járt. ( Azt, hogy "végzett", kényes téma, mert volt, akinek tíz évnél tovább tartott, és csak ama fenyegetés hatására végezte el, hogy ráijesztetek, hogy nem lehet miniszter. Nem tudta volna ellopni a beléptető rendszer pénzét, ha nem jogász és nem miniszter... Sorstragédis ....

AnnaKarenina 2010.11.15. 16:06:08

@pakesz: "nem ellopjak hanem azzal potoljak ki a mostani nyugdijkasszat"

Ezt hol hallottad? A kormány már kijelentette, hogy jövőre egészen más célra költ a mnypt-k pénzéből, és nem a nyugdíjakra.

A másik nagy kitaláció, a nyugdíjjárulék 1 %-os emelése, ami állítólag 36 md HUF bevételt hoz és a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjazására vonatkozik. Elhangzott egy 6.000 fős szám, de ha 16.000 akkor is, gondolod, hogy ők kapják meg a 36 md-ot? Ott vernek át mindenkit, ahol csak tudnak.

Szputya 2010.11.15. 16:08:14

@Dödölle: a BME rossz hely? :)
Onnan kerülnek ki sztárépítészeink, nem?
A mostani elit azért járt a jogra, hogy uralomra kerülvén lábbal tiporhassa azt...

szurtieperke 2010.11.15. 16:08:36

Hm, akkor a férjem 24240 Ft-os nyugdíja havi 145 Ft-tal fog emelkedni. Vajon mire is költsem, hiszem még egy kiló kenyeret sem fut ki...

Dödölle 2010.11.15. 16:19:39

@Szputya: Hát, pont ezt mondtam.... Az "Átkosban" ('90 előtt ) mondták, hogy a papok jobban tudják a marxizmust, mint a legtöbb párttag. Na, nem azért, hogy építsék a szocializmust !...

dr kíváncsivagyok 2010.11.15. 16:23:48

Ismeretségi körömben nem egy , nem kettő , sok rokkantnyugdíjas van aki 10 - 15 éve kapja a nyugdíját és mellette DOLGOZIK : egyik piacozik rendszeresen ( 2 kocsit tartanak fenn !) , másik simán maszekol !
Nem kéne felülvizsgálni ezeket ?? Más : a családomban férfiágon nincs tudomások olyanról , aki elérte volna a 70. életévét....úgyhogy Én szarok rá magasan . ( Az átlag FÉRFI nyugdíjasok NEM ÉLVEZIK EGY - KÉT ÉVNÉL TOVÁBB a nyugdíjukat...akkor meg mire ez a nagy felhajtás ,! )

dr kíváncsivagyok 2010.11.15. 16:26:22

@Dödölle: Egy biztos : még soha nem volt ennyi HITELTELEN , JELLEMTELEN ember a kormányban , EU parlamentben és a Parlamentben mint most !

Dödölle 2010.11.15. 16:30:17

@AnnaKarenina: A nyugdíjjárulékot 0,5 %-kal emelik. Nem mintha az jogos lenne, és korábban említették volna. Ráadásul az egész átvágás, és csak töredéke mehet azoknak a nőknek nyugdíjba, akik előtt a mézesmadzagot elhúzták. Arról nem is szólva, hogy ezt a %-ot ( összeget ) évről-évre csökkenteni kellene, mert akik később esnek bele, azok nagy része így is-úgy is nyugdíjba menne addigra, mire a "kedvezményes" nyugdíjnál sorra kerülne...
A parlamenti képviselők korábbi nyugdíjba menetelét ( 60 évnél korábban ) ez természetesen nem érinti : Az továbbra is JÁR !!!!!.... Mocskos politikusok !!!!!!!!!!!!!!!

dr kíváncsivagyok 2010.11.15. 16:33:17

@AnnaKarenina: Amellett , hogy nagy az igazságtartalma az írásodnak , ....nem kéne a CSALÁD felelősségéről is egy - két szót ejteni .....?

Dödölle 2010.11.15. 16:38:26

@kíváncsivagyok:
Nem akarok hazudni: Rokkantnyugdíjasként kerültem ki a dolgozói körből. Két infarktus, két szívműtét, érszűkületek sora birtokában, cukorbetegen, némi kis hólyagrákkal, meg más apróságokkal. 36 év munkaviszony után, 55 évesen. Irígyli valaki ? Cseréljünk !!!! Bátyám 49 éves és 2 napos volt, mikor elvitte ugyanaz a szívbetegség, ami nekem is van. Apánknak is ez volt. Egyik unokabátyám ugyancsak 49 éves volt, mikor meghalt. Családi örökség. Ezt kaptuk nagyanyánktól. Mit gondoltok, nekem mennyi van hátra ? Sok korábbi hozzászóló kívánságát hamarosan teljesítem.....
Előbb írtam, hogy talán 50 métert tudok menni. Megkaptam rá a választ: elég is annyi egy nyugdíjasnak. Ennyi....

Cserépke 2010.11.15. 16:49:38

Szerintem a kérdés árnyaltabb. Nekem mindkét nagyim 80e körül kap, az egyikőjük sohasem panaszkodik a nyugdíja miatt. A munkabírása is elképesztő: 86 évesen kifestette a házát, járókerettel veteményezik (azért kíváncsi lennék a korosztályomból [28] hányan tennék meg ezt). A másik nagyim viszont állandóan panaszkodik (pedig két lakása van és a bemutatókon ott-otthagy százezreket). De mivel a nagyim, ezért nem fogom utálni, nem látogatni stb.
Az viszont elképesztő szerintem, hogy az öregotthonokba hány olyan idős embert dugnak be (és a legnagyobb természetességgel nem látogatják, rá sem néznek), aki előtte a mindenét a családjának adta.

AnnaKarenina 2010.11.15. 16:49:51

@Dödölle: Jövőre emelik a másik fél százalékkal, így lesz 1 %.
A nőknél kialakított 40 éves munkaviszony - nyugdíj nem hoz automatikus létszámcsökkenést, mert minden nőre ez fog vonatkozni, életkortól függetlenül, igaz a továbbtanulási időt nem veszik figyelembe. A 40 év szolgálati idő így mindig kedvezmény marad, mert az eddig érvényes szabályozás mellett - hogy korhatár is van - a többség többet dolgozott, mint 40 évet, így kaphatta meg a nyugdíjat. Persze közben felülről fogynak a nyugdíjasok, de általában is így van.
A létszám csökkenése sajnos akkor fog megmutatkozni, amikor a munkanélküliséggel is sújtott nemzedékekre kerül sor, mert náluk a 40 év (bár ki tudja, akkor milyen lesz a szabályozás) munkaviszony már sokkal több évet is jelenthet, mert nem tudjuk, mennyi idő alatt tudnak ennyit összegyűjteni.

AnnaKarenina 2010.11.15. 16:53:50

@kíváncsivagyok: Köszönöm. A családról azért nem írtam, mert bár természetes lenne és így is láttam annak idején (a szüleim neveltek, iskoláztattak minket, a szüleiket pedig anyagilag és fizikai segítségben is támogatták), a mai fiatalok helyzete nehéz elsősorban a munkanélküliség miatt. Azt szerintem egy szülő sem kívánja a gyerekétől, hogy az a saját élete, vagy családja rovására még a szülőt is támogassa.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:03:23

@Szputya: Minden tiszteletem a Tiéd, és a hozzád hasonlóan gondolkodóké!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:06:05

@AnnaKarenina: Bár csak minél többen lennének akik ilyen józanul gondolkodnak, mint Te is kislány!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:10:53

@AnnaKarenina: Kislány, (gondolom szólíthatlak így, a 67 évemmel) Téged nagyon szépen neveltek a szüleid, minden tiszteletem az Övék, és természetesen a Tiéd.

Szputya 2010.11.15. 17:13:10

@butus: Köszönöm, de tisztelet azokat illet, akik végigdolgozták az életüket. Megérdemlik a pihenést, és nem nyomorogniuk kéne a hátralévő 10-15 évükre (ha az átlagéletkort nézzük). És persze, azért is őket illeti a tisztelet, mert én most így gondolkodom...
@AnnaKarenina: tetszenek a hozzászólásaid...

Szputya 2010.11.15. 17:14:59

@butus: Köszönöm, de tisztelet azokat illet, akik végigdolgozták az életüket. Megérdemlik a pihenést, és nem nyomorogniuk kéne a hátralévő 10-15 évükre (ha az átlagéletkort nézzük). És persze, azért is őket illeti a tisztelet, mert én most így gondolkodom...
@AnnaKarenina: tetszenek a hozzászólásaid...

canis 2010.11.15. 17:16:01

Én tudom, hogy a fiatalok mindig önzőek, ez a fiatalság természetrajzából fakad. De: nem a dolgozók tartják el a nyugdíjasokat, éppen fordítva: a jelenlegi nyugdíjasok tartották el a most dolgozókat és mellette még fizették a nyugdíjjárulékot, amit az állam itt Magyarországon legalább hatvan éve folytatólagosan és pofátlanul mind a mai napig lenyúl.Ez el nem évülő emberellenes (nem emberiségellenes!) bűncselekmény. Nem generációs feszültségeket kellene kelteni, mert nem is sokára a nyuggerező lesz nyugger és a most - a lehetőségekhez képest - minden földi jóval elhalmozott imádott gyermeke őt kezdi nyuggerezni.
Ja és itt az egyik nagyokosnak: én még ugyan dolgozom, de 35 év alatt még nem sikerült egy hetet nyaralni valahol diplomám, végzettségeim ellenére sem. Na ezért aztán nem teng túl bennem egyetlen politikus iránt sem a tisztelet és bizalom, különösen nem, hogy most még a gereációs kártyát is kijátsszák mocskos módon.

2010.11.15. 17:27:02

Akkor az, a sok nagypofáju, aki szidja a nyuggereket, az menjen haza és vigye ki mamát-papát és fektesse a sinre, vagy lőjje fejbe, mert azt hiszi igy majd több jut neki! Mert ezeknek az embereknek a többsége, szarér-hugyért dolgozott, hogy a gyerekeiknek , unokáinak jobb sora legyen mint amilyen nekik volt.Most ezért megkapják azt, hogy eltartottak, és jobb volna ha nem volnának, az élők sorában.Gratulálok az ilyen barmoknak! Ezekért az embernek nevezett--agyatlanokért--kár volt a faterjuknak letolni a nadrágot.Inkább csinált volna egy görbebotot a "hülyegyereke" helyett, akkor lett volna öreg korára mire támaszkodni.Amugy meg az kiabáljon és okoskodjon, aki ledolgozott min: 36-42 évet, becsülettel,tisztességgel.De addig --kérném tisztelettel--mellőzzük az ócsárolást. Ugyanis, ezek a most nyugdijba vonultak és majd vonulók-a "Ratkó gyerekek" tartották el, azt a sok ordibáló és okoskodó agyatlant, aki most ordit. Nem kérünk majd nyugdijat, ha visszaadják azt amit eddig a munkabérből levontak.Mert mi nem tudtuk anno-az "átkosban", zsebbe kapni a fizetést és nem tudtuk lezsirozni, hogy csak keveset vonjanak le tőlünk. Ha lett volna mnypt, akkor ma minden nyugdijas és leendő nyugdijas (Ratkósok), röhögne a markába és élne boldogan, mint a nyugati nyuggerek.De aki irigyli ezeket az embereket és a sajnálja tölük a " vörös segélyt", az menjen a MÁV, a BKV, a MALÉV elé és ott orditson. Mert a pénzük ott megy , ment el , meg a sok segélyesnél.De a politikai pártokhoz is lehet kopogtatni--hiszen ök is eltartottak.

Gabiiiiii 2010.11.15. 17:28:24

@Dödölle: valoszinuleg ilyen is van,mint ahogy rengeteg 40 eves nyugdijas es alrokkant is..Nekem szemely szerint semmi bajom a korbetoltott,jarulekot fizeto nyugdijasokkal,amennyit fizettek,kapjak szepen vissza..Ebben is egy kis rendet kellene vagni,nem gondoljatok?

Gabiiiiii 2010.11.15. 17:29:49

@jános515: azert ne essunk at a lo tulso oldalara,mert emellett nektek 3%-os volt a lakaskkolcson es 3,60 a kenyer..Tehat ne jatszuk azert a martirt,mert most sem konynebb,sot

radír2010 2010.11.15. 17:32:07

Nem értem a posztot,én rendesen megkaptam a 7 százalékot.5160 ft-ot.Megint MSZP-s lázítás az egész.

Dödölle 2010.11.15. 17:32:58

@Gabiiiiii: De a fizetés is 1300,- Ft...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:35:33

@Szputya: Tudod, egy dologban mi, mai nyugdíjasok is nagyot hibáztunk! 89-ben elhittük, hogy rendszerváltás van! Pedig dehogy, csak felosztották egymás között a hatalmat, és a vagyont. No, de azok a mai fiatalok sem különbek nálunk, akik most bármely nagypártban látják a jövőt!

AnnaKarenina 2010.11.15. 17:45:37

@butus: @Szputya: Örülök, hogy több mindenben egyetértünk. (Sajnos, már nem annyira a kislány kategóriába tartozom, majdnem felnőtt gyerekem van.)

canis 2010.11.15. 17:48:01

@fantasztikus!: Csak ezt még oszd el 12-vel, akkor kiderül a fantasztikus növekmény.:D Vagy Te azt hitted, hogy ezentúl ennyivel fogsz havonta többet kapni? (Mert valójában még ez sem volna sok.)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:48:30

@AnnaKarenina: Te is tudod, hogy korodtól függetlenül, vannak akiknek kislány maradsz életük végéig!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 17:50:24

@canis: Tévedésben vagy! Ez amit most adnak, nem számít be a nyugdíj alapba, tehát ez, csak egyszeri "ajándék"!

canis 2010.11.15. 17:50:40

@jános515: A poltikai pártok, civil szervezetek és egyházak, sőt, jónéhány - feleslegesen - létrehozott állami intézmény is eltartott. Teljesen igazad van.
(Egyébként az a véleményem, ha valaki valamilyen csoporttal szimpatizál, annak tagja akar lenni, vállaljon érte anyagi áldozatot és ne abból próbáljon megélni!!!)

canis 2010.11.15. 17:51:29

@butus: Ja, hát akkor meg még szebb a kép:D

AnnaKarenina 2010.11.15. 17:53:11

@Gabiiiiii: Hát épp ez az. Ha mai szemmel és mai áron nézed (és ne a kenyeret, mert az ma sem tétel, azt meg nem is tudom, mikor volt 3,60 egy kg), persze, hogy kevésnek tűnhet a 30-40 évvel ezelőtti törlesztőrészlet, vagy akármi. De az akkori fizetésekhez képest az is megterhelő volt (ld. Dödölle hsz.).
Ezért nem érdemes generációs vitát folytatni, mert a lényeg az, hogy ebben az országban mindig nehéz volt felépíteni egy életet, és ezért nagyon is sajnálom a mai fiatalabbakat, mert egyre nehezebb körülmények közé kerülnek, és ami még nagyobb baj, jórészt a politikusaink rossz, vagy még rosszabb döntései miatt.

2010.11.15. 18:01:21

@Gabiiiiii: De légy szives, mondd már meg, hogy mennyit is kerestünk, ugy 70-ben? Ha viszonyitol, akkor mindent viszonyits, ne csak ragadj ki a halmazból egy tételt és egy másik halmaz kiragadott tételéhez viszonyitsd.
-Segitek, a kezdö órabér,ipari ágazatban--5,20--5,50 ft/ óra volt. Egy kezdő müvezetö fizetése, 700-800 ft/hó volt.
- Nem mártiromkodom, de ne tegyünk már ugy, hogy mindenről az idős, nyugdijas korosztály tehet--mert ők élik fel a jövőt.Vajon, akik most habzó szájjal szidják őket, , ezek mit tettek magukért és másokért? Mert mi és a nyugdijasok valamit letettünk.Mert dolgoztunk, épitkeztünk, gyerekeket neveltünk.Majd a diploma után még többet dolgoztunk, hogy segitsük a gyerekeket, de figyelve és segitve a szüleinket is.Tudod, ez vidéken igy szokás-- mármint a jobb helyeken.

torró 2010.11.15. 18:05:37

Na,Hogy össze tudják ugrasztani a népet ezek a görény vezetőink! Az a baj hogy mindig itt alul a kis ember van a szopó helyzetben, de még ezen is hajba kapunk.Meg lett itt szívatva az is aki 45 évet lenyomott és az is aki még ezután robizik.Csak gondoljatok bele,40 év után pár év alatt hogyan lettek milliárdosaink? Egyszerűen kiraboltak bennünket! És mi meg még mindig áhítattal lessük ékes szóló szájukat.Hogy verjem bele!
Aki ismeri: Fel Belgrádra!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 18:09:59

@canis: Mellékesen én ismertem 89 előtt Matolcsi Györgyöt, Orbán Viktor jobbkezét, a fő közgazdászunkat. A Pénzügy minisztériumban volt. No, nehogy azt gondoljátok, hogy ott sok minden rá ragadhatott, mivel a független KISZ titkári funkciót töltötte be!

canis 2010.11.15. 18:14:20

Igen, normális esetben az ember a gyerekeit, unokáit és a szüleit is támogatja. Mert szükséges.
De mondjuk ez csak ebben az országban normális, mert jobb országokban a szülők, nagyszülők nyugdíja még többhetes nyaralásokra is elég, sőt mi több az állam (és a munkáltatók is!) segítik a fiatalokat a gyermeknevelésben, lakáshoz jutásban. (Ez a lakástéma amúgy is úgy ahogy van hülyeség. Mert valakik jól meg fontolt önérdekből elhintették: mindenáron tulajdonolni kell! Nézd meg a fejlett országokban a lakások hány százaléka bérlemény! Csak egy példa: Bécs X. kerület. Jó, nem a belváros, de havi 350-400 euróért két szoba komfortos lakást lehet bérelni. Egy személy keresetének kevesebb mint harmadáért! Tehát még egyedüli kereső számára is jó, de egy munkanélkülinek is megoldás ideiglenesen!)

csöpike2 2010.11.15. 18:26:23

@butus nagyon jól látod,de van még jónéhány ilyen kaliberű ember / nem szerepelnek a 100 leggazdagabb között/-hivatalosan-de duzzad az üveg zsebük.Kíváncsi lennék egy 10 -20 évre visszanéző adóellenőrzésre.Biztos vagyok benne,találnának néhány % nyugdíj emelést fedező összeget.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 18:31:12

@csöpike2: én nem nyugdíj emelésére gondoltam, hanem a 100+ vagyonából rendezni lehetne a fennálló adósságunkat! Sőt még maradna is!

Bepes Elek 2010.11.15. 19:26:16

@butus: Találó a neved, te nagyon okos.
Ki gyűlöl kit?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 19:33:54

@Bepes Elek: Igen, gyűlölöm azokat, akik saját zsebre lerabolták az országot. Ez nem jelenti azt, hogy Te ne szeresd őket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 19:37:59

@Bepes Elek: Egyébként lehet, hogy találó a nevem, lehet, hogy nem. Minden esetre ne az én nevemmel foglalkozz, mert nem az a mai téma!

Bepes Elek 2010.11.15. 19:42:54

@Ronin2010:

Ekkora demagóg baromságot nem is lehet minősíteni! :-DD

bierkamp 2010.11.15. 19:43:04

a Kurva anyádat NEMZETI GONOSZ TÖRPE..hogy Rákban dögölj meg hosszú szenvedés után!!!!!
ELLOPSZ MINDENNÜNKET, ÉS A nÉP ÉG NEM ZAVART A HATÁRIG?

Bepes Elek 2010.11.15. 19:45:47

@butus: Ellopták? Édes Istenem, hogy te milyen világosság nélküli vagy!
Tudod mi az a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer te szerencse nélküli...?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 19:48:01

@Bepes Elek: Mondd értesz Te magyarul? Már kértelek, hogy ne nekem oszd az észt, mert nem tartok rá igényt. Írd le normálisan a bloggal kapcsolatos álláspontodat, és ne másokat akarj oktatni! Megértettük egymást?

Bepes Elek 2010.11.15. 19:52:18

@jános515:
Ne hazudjál már b+, hogy 1970-ben 800 forintot keresett valaki. Apám akkor lett rokkantnyugdíjas 46 évesen 1100 forinttal. ..és igen kevés volt.

Bepes Elek 2010.11.15. 19:53:23

@butus: Majd akkor drágaságom, ha az alapfogalmakkal tisztában leszel.
Ellopták a nyugdíjt....anyááám!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 19:59:37

@Bepes Elek: Még egyszer leírom, hogy az okoskodásodra nem tartok igényt. ÉRTHETŐ? Egyébként először nézz utána, hogy mi a magánnyugdíj, annak, hogy egyéni számlán tartják nyilván, annak, hogy örökölhető, stb, stb. Majd azután oszd az észt!

pakesz (törölt) 2010.11.15. 20:24:23

@jános515: na meg egy gyerektelen onmegvalosito seggfej

Bepes Elek 2010.11.15. 20:24:31

@butus: Te nagyon okos, ki beszélt a magánnyugdíj számláról?
Te ugye nő vagy?

torró 2010.11.15. 20:30:11

Bepes Elek! 70-n tényleg volt ilyen fizetés is.Én akkor autószerelőként havi 1500-t kaptam egy állami gazdaságnál, ugyanott a 6 elemivel rendelkező tehénpásztor a dupláját.Érdekes? És amikor egy értekezleten ezt felvetettem az igazgatónak hogy azért mi tanultunk valamit.Azt mondta:ha nekem tetszik az a fizetés akkor átmehetek tehénpásztornak.
Egyébként szerintem aki ma helyre tudja ezt a nyugdíj rendszert, hát annak kalapot le.Ezt ugye már 20 évvel ezelőtt el kellett volna kezdeni. Egyébként azt nem értem hogy Európában van egy pár aránylag jól működő rendszer, miért kísérleteznek velünk állandóan? Persze mindenben!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 20:36:15

@Bepes Elek: Én beszéltem a magánnyugdíj számláról, amikor azt mondtam, hogy azt most lopják. Amikor pedig arról beszéltem, hogy az általunk befizetett nyugdíjjárulékot már ellopták, akkor arra utaltam, hogy a múlt rendszerben, sőt a mostaniban sem volt külön nyilvántartva a befizetett járulék, hanem egyszerűen besöpörték a költségvetésbe. Amikor pedig szétlopták az állami vagyont, akkor áttételesen a befizetett járulékokat is szétlopták! ENNYI!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.15. 20:42:47

@Bepes Elek: Egyébként nem vagyok nő, hanem 17 évvel apádnál fiatalabb vénember vagyok!

phaszfej 2010.11.15. 20:48:02

meg kell ölni a nyugdíjasokat, a gyerkeket és a betegeket

Bepes Elek 2010.11.15. 22:24:42

@butus: Most vettem csak észre ezt a nevedhez méltóan buta és primitív hozzászólást.
Ekkora ökörséget te el is hiszel?

Bepes Elek 2010.11.15. 22:26:05

@butus: Te szegényke, szerinted az akkori nyugdíjasok honnan kapták a pénzt, ha azt ellopták?

Bepes Elek 2010.11.15. 22:28:23

@torró: Sehol se működik jól. Nézz körbe! Franciao, Görögo, Portugália, Spanyolo, Románia..
ez utóbbiban még csökkenteni is akarták, a magyar átlagnyugdíj felét kitevő összegeket...

pakesz (törölt) 2010.11.16. 00:39:22

@Bepes Elek: romanoknal durvabban jatszottak el a nyugdijemelest
az ottani viszonyokhoz kepest :)

nem csoda hogy visszaveszik

itt is vissza kene venni, pl. amikor Kurcsany mire ment el 6000 Mrd nepi eposzt eloadjak, akkor bizony bizony ha tenyleg komolyan gondolnak a fijjuk, akkor a gazartamogatast es a 13. havi nyugdijat visszavennek
gazartamogatas: 800 Mrd, 13. havi nyugdij: 800 Mrd

2010.11.16. 06:15:02

@Bepes Elek: Olvasd már el, hogy mit irtam, mielőtt kritizálsz, te agyatlan! A kezdő fizetésekről irtam, ha tudsz olvasni.Értelmezni kéne, hogy mi is van leirva, basszus.Amellett, nem hazudok te félnótás, mert én 72-ben kezdtem és az alapbérem, mint kezdő müvezető, 800 ft hó volt.Igaz, nem Budapesten és nem a BKV-nál, nem a MÁV-nál és nem a MALÉV-nél.De ugy látom, nagyon okos vagy és mindent tudsz.Csak az a baj, hogy baromságokat irkálsz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.16. 07:28:43

@Bepes Elek: Buta, primitív, és nagyképű alak az te vagy te senkiházi. Azt hiszed, hogy te szartad a spanyolviaszt, hogy mindenkit kiosztasz? Egyébként, hogy a kérdésedre is válaszoljak, hitelből fizették a nyugdíj jelentős részét, azért nőtt meg az ország adóssága! Emelett, én nem 40 évvel ezelőtti időről, hanem 1989 utáni időről beszéltem!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.16. 08:16:17

@Bepes Elek: Először tanulj meg olvasni, majd értelmezni, és azután várj sokáig, és ha felfogtad amit leírtak, csak akkor üsd le a billentyűket! Különben már azt is leírtam, hogy beírásom nem neked szól, nem várom, hogy egyetértsél vele. Azt viszont kikérem magamnak, hogy butának primitívnek, és szegénykének nevezz! Már egyszer azt is leírtam, de megismétlem, hogy a jelzőid téged minősítenek!

Dezsőjóska 2010.11.16. 09:23:33

@Dödölle: "Te marhára tévedsz, mert az érzi meg először, akinek alacsony a jövedelme.... Három gyerekes főorvos "ismerősöm" támogatásokat kap, mert nagycsaládos. Fejenként több a jövedelmük, mit sok százezer CSALÁDÉ.... Ennyit a gyerekesekről..."

Ezek szerint az átlag magyar család az 3 gyerekes főorvos? Látom te is a régi rendszerben szívtad magadba a demagógiát...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2010.11.16. 09:40:27

@Bepes Elek: Tudod, szuverén jogod (1945 óta) bármely rendszerben hinned, bármely kormányt, vagy pártot dicsőitened. Ez a te magánügyed. Viszont másokat leprimitívezni, és kigunyolni, csak azért, mert a véleményük nem egyezik a tiéddel,jobb helyeken ezt hívják primitív, bunkóságnak!
süti beállítások módosítása