A Pénzcentrum.hu olvasójának újabb mávos kalandját kaptuk meg. Ezúttal is hasonló a történet, mint az olvasó korábbi leveléből írt blogunkban. Elmúlt ugyan a tél és a hideg, de a konfliktus nem csillapodott nyugdíjasok és diákok között. Csak a MÁV röhög talán, aki kétszer ad el egy helyet az InterCity-ken?

 
„Át kell adni az időseknek a helyet? IGEN! Ha fizettünk az ülőhelyért a vonaton, leülhetünk oda? Nem, ha egy nyugdíjas gyorsabb volt! Ez történt egy csajjal úton hazafelé a MÁV-val. A lány (aki mellesleg csinos) Ceglédről ment haza Nyíregyháza felé, ami három óra negyven perc késés nélkül. Ritkán nem késnek a vonatok! Nyugdíjas néni, aki az ő helyét elfoglalta, viszont hamarabb szállt fel, még pesten, ő nem tudom hova ment, világot lát, unokát látogat, ki tudja? A lényeg, hogy neki nincs helyjegye, ami ugye még 62 fölött sem árt az IC-ken. Bár ezen a vonalon lehetetlenség beszerezni azt pénteken. Legalább 2 nappal indulás előtt kell jegyet foglalni. Ez a MÁV hibája, nem a nyugdíjasé. Bár 20 perc múlva jönne a gyors, ami szinte üres, max büdös.
 
Minden tiszteletem a nyugdíjasoké! Meg is érdemlik, Ő is feltalálta magát helyjegy nélkül is, le is ült egy szabad székre büszkén, majd a kallernek kifizette a pótdíjat (940 ft) is és véglegesen letudottnak érezte a dolgot. A csinos lány Cegléden felszállt, kereste a 23-as kocsi 76-os székét. Ahol addigra a kivételesen üzemelő (majd a nyári 45 fokban tuti bekrepáló) légkondi friss levegőjétől kicsit be is bóbiskolt a néni. Így talált rá és a székére a csaj, kezdetét vette az erkölcsi és morális dilemma.

Már az elején is félve kérdezte meg a nénit, hogy nem ült-e véletlenül rossz helyre? …nem igazán akarta zavarni és felkelteni. A néni itt belekezdett: mutatta a 900 valamennyiért vásárolt pótjegyét, hogy ő bizony jogosult a helyre, meg egyébként is ugyebár. A lánynál lévő helyjegy nem igazán érdekelte, maga részéről megint csak letudottnak érezte az ügyet, bóbiskolt hát tovább. Kalauz nem nagyon járt egy ideig, így a lány egyedül maradt a panaszával és a gondolataival. Nem igazán érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy 100 ember előtt felállíttasson egy 70 éves öreg nénit, akármennyire is igaza lenne. Mivel egyik srácnak sem tetszett annyira, hogy 3 órát álljanak helyette, kikényszerült a folyosóra. Ahol maradt is mindvégig, még a kalauznak is megmutatta a jegyét ellenőrzésre, minden panasz nélkül. Állt kint mindvégig (erkölcsi győztesen?), legalábbis addig, amíg én le nem szálltam. Talán így nyert valamit mindenki. A néni kipihente magát, a lány „átadta” a helyét az öregnek, a MÁV egy széket kétszer adott el!”

 

Címkék: utazás szívás szivatás mav pénzcentrum portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr22945501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kivlov 2011.05.31. 13:05:01

az ingyenes utazgatás a világ legnagyobb vicce.
azonnal meg kellene szüntetni...

PopSzandokán 2011.05.31. 13:12:48

Én 10 éve nyugdíjas vagyok 20 éve. Ingyen utazok, ti meg fizetitek. Háhááááááááááááááááááááááááááá.

neutro 2011.05.31. 13:14:21

Kezdem érteni, hogy miért akarják 70 évre, majd később 100-ra emelni a nyugdíjkorhatárt :-) Így akarják megoldani ezt a dilemmát...
Még szerencse, hogy a repülőkön nem lehet ingyen utaznia a nyugdíjasnak, mert ha gyorsabb, végig állhatná az ember az utitávot :-)

wizes_ 2011.05.31. 14:16:36

Átmenni az első osztályra és pofátlanul leűlni ott bárhová.

Oldja meg a kalauz!

IamTwo 2011.05.31. 14:30:36

A kocsin vásárolt jegy az IC-ben való tartózkodásra jogosít ugyan, de a helyfogalás nincs benne.
(pótjegy, de nem helyjegy)

Tehát a máv nem kétszer adta el a helyet. És ha a leányzó nem panaszkodott a kalauznál, hát ne is sírjon, hogy nem oldódott meg a problémája magától.

amstr 2011.05.31. 14:43:05

Gondolkodj!!! Ha nem nyugdíjasról van szó az eljárás más lenne??????
Tudod jól, hogy nem. Bárki felszállhat helyjegy nélkül - a pótjegy megvásárlása mindenkire kötelező, a néni meg is vette. A probléma felvetése hülyeség, legfeljebb a generációs viszály szítására jó. Gondolom a "bloggoló" pedig unatkozott

cogitus 2011.05.31. 14:45:00

Hölgyeim és Uraim! Áldozatai lettetek a populista, az állampolgárok egyes rétegeit egymásnak ugrasztó csusztatásnak! (magyarul: félrevezetésnek!)
A nyugdíjas nem utazik ingyen, már csak azért sem, mert nem a nyugdíjhoz, hanem életkorhoz - 65 év - kötött! Mellesleg megjegyzem: ez nem csupán a magyar állampolgárok kiváltsága, hanem nálunk ugyanez vonatkozik MINDEN 65 feletti EU-s állampolgárra!
Kéretik nyálatok köpködésre használását olyan esetekre tartogatni, amikor tudjátok, hova esik!
Hadd idézzem Márait: "Gondolkodni nehéz, ezért az emberek inkább itélkeznek!"
Amit írtam sine ira et studio, tehát üdvözlet Néktek!

cogitus 2011.05.31. 14:48:26

@neutro:
A jelenleg hatályos törvény miatt a 130 éves nyugdijas 65 éves kora óta ingyen utazhat!

neutro 2011.05.31. 15:09:48

@cogitus:
Ez igaz. Viszont minél magasabb a nyugdíjkorhatár, annál kevésbé van kedve utazni az embernek abban a korban.
Azért is írtam a ":-)" jeleket, mert tisztában vagyok vele, hogy ez a szivatos.blog folyamatosan csak a feszültséget próbálja kelteni. Van aki ugrik rá, van aki nem. Ha már "szivatós" a neve, legalább valóban azzal foglalkozzon! Pl. hogy mehet a kukába a GPS-es telefonom, mert szeretett pártunk és kormányunk átnevezte a köztereket Budapesten, a GPS progi pedig még a megszokott neveket ismeri (pl. Moszkva tér). Amellett, hogy ez mennyibe került táblák, lakcímkártyák, és a fene sem tudja még hogy mi mindennek a cseréjével, az állampolgárok javait (elektronikus és papír alapú térképeit) devalválta. Na ez szivatós! De nem kell csodálkozni, hiszen emberek százezrei változtatják a véleményüket napról napra, kormányról kormányra, évről évre. Most az uszítás éve van számukra. Ezt dobta a gép...

szólok 2011.05.31. 15:39:27

Szomorúan olvastam a cikket, és azon tűnődtem, kinek van igaza. Talán a fiatal lánynak rendezni kellett volna a problémáját a vasutassal. Így olyan megítélés alá esett a nyugdíjas néni, mint ha bűncselekményt követett volna el. Az én időmben tisztelték a kort, bizony a helyet is átadtuk az idősebbnek. Lehet, nem is tudott arról, hogy másvalaki helyén ül. Ezt a kalauznak tudnia kellett volna.
A fiataloknak üzenem, mielőtt leszólják a nyugdíjast, gondoljanak saját idős hozzátartozójukra.Az "ingyenutasok" megérdemelten ülnek le fáradt testükkel, és bizony nem szívesen utaznak már. Ne sajnálja senki tőlük hogy élnek és mozognak. Az unokák nagyon sokat kapnak a nagyszülőktől. Sajnos manapság a kis pénzüket is oda kell adniuk, mert talán azok még a szegény nyugdíjastól is szegényebbek.
Gondoljon minden fiatal arra, hogy nem túl sokára Ő is idős, beteges nyugdíjas lesz, és jól fog esni a fiataltól jövő megbecsülés és szeretet, vagy legalább is tolerancia.Vigyázat! Amennyit másoknak adsz, annyit kapsz majd vissza.
Én időnként 500 /ötszáz/ km-t utazom, hogy meglátogassam a három unokámat. Egyre nehezebb, de boldogan indulok útnak. Fiatalok! Ne haragudjatok ha egy idős ember veletek együtt utazik, veletek egyidős unokájához. Ti is boldogan teszitek majdan ugyanezt.

cogitus 2011.05.31. 15:50:58

@neutro:

A szivatás nem egyenlő a valóság elferdítésével vagy félremagyarázásával. A blogban leírottak nem szivatás. A szivóágra azok kerültek, akik póroltak, hogy okos kütyüjük legyen (ld.: GPS bármilyen formája)és mint adófizető, saját pénzén tette használhtatlanná!
Üdv Néked és együttérzés!

Kivlov 2011.05.31. 16:07:37

@cogitus:
A nyugdíjas ingyen utazik, mert én fizetem helyette a horrorárú jegyeket!!!
És persze, hogy minden EU-snak ingyé van, mivel nem lehet ilyen szempontból diszkriminálni nemzetiségileg. Ez csak még viccesebbé teszi a történetet…

asrgrtjfdd 2011.05.31. 16:21:18

Más helyére leülni szabad, ha megérkezik átadni kötelező, életkortól függetlenül. Ha nem adja át a helyét, akkor az lopás, még az értéke is pontosan meghatározható. Lopni nyugdíjasnak is tilos. Fel kell állni, és szabad reménykedni abban, hogy lesz majd egy jószívű ember aki átadja helyet. Egyébként a kalauznak nincs nincs előírva, hogy pótjegy adásakor felhívja a figyelmet arra, hogy az helyfoglalásra nem jogosít?

pensador 2011.05.31. 22:01:52

Tavaly Skóciában, a világ egyig legszebb vasútvonalán (West Highland Railway Line) történt velem hasonló eset. Az út előtt egy hónappal itthon lefoglaltam az ablak melletti, kiváló helyet. S mikor felszállok, mit látok? Egy nyugdíjas pár egyik tagja foglalta el a helyemet.

Nem szégyellem, én bizony kicsaptam a balhét, ami talán érthető. (Ki tudja, mikor jutok el még egyszer arra.) Megkaptam a helyemet, csodálatosak a fényképek, de a nyugdíjasok rohadtul haragudtak rám az egész úton, próbálták ezt érzékeltetni.

nehézévek 2011.06.01. 09:54:34

@asrgrtjfdd: Én most írom első hozzászólásomat. Eddig (58) úgy gondoltam, hogy EMBEREK vagyunk. Most, hogy van egy kis időm, több kis betegség miatt, ami az alaposan kihasznált szervezetemből adódik (két műszak, fizikai munka) elolvastam néhány hozzászólást. Rá kellett jönnöm, hogy Magyarországon nagyon kevés az EMBER! A fiatalok - kivéve a gyermekeimet, unokáimat és családom fiatal tagjait - elfelejtették, hogy Őket is felnevelte nem kis fáradtsággal és sok-sok pénzzel valaki, aki még most is biztosítja a lakását, ételét, ruháját, szórakozását.Ha fellázadnak az eltartók mi lesz veletek?
Meg fogjátok egymást enni, mert nem EMBEREK, hanem FARKASOK vagytok!

pasinda 2011.06.01. 11:18:07

Nem utazom ingyen...Elővételben váltatták meg velem az ingyenutazás jogát, akik az ígérték, hogy mindent megkapok, ha megelégszem a 60 filléres munkaegységgel a tszcs-ben...Ha megelégszem a 2,60-as órabérrel az állami vállalatnál...Ha nem jár a szám, amiért E-kategóriába soroltattam a továbbtanulás lehetősége helyett...Tehát nem utazom/utazunk ingyen. Csak élünk...Néhanapján a lehetőséggel...

Axum 2011.06.01. 12:45:22

Nem igazán értem a lány miért nem állitotta fel a tolvaj nyuggert! Ha van helyfoglalásom és ül ott valaki, hát először szép szóval majd erőszakkal, de érvényt szerzek a jogaimnak.

plazmakutyaTV 2011.06.01. 14:21:44

primitív poén, de kihagyhatatlan ziccer: olyan sok töketlen volt a vonaton, hogy nem ajánlották fel a csinos lánynak, hogy ölben ülve is lehet utazni? :)

hülyeséget félretéve: az 1. osztályon kevesen vannak, oda kellett volna mennie ill. az étkezőkocsiba a lánynak, érzékeltetve az idős hölggyel, hogy szívességet tesz ezzel neki, meg hogy na ugye a mai fiatalok között is vannak tisztelettudók, stb.
ehhez megfelelő kultúra / IQ kell (azt nem tudom, hogy a leányzónak ez megvolt-e, mert lehet, hogy a konkrét esetben ezeket a lehetőségeket megnézte, de nem volt üres hely (amit mondjuk kétlek, mert szokott lenni, de nem ültem az összes IC-n még én sem :) pedig régebben elég gyakran jártam vonattal) szóval valószínűleg meg lehet oldani a szitut intelligensen is)
ja, és csak mert pofátlan / buta a nyugdíjas, még nem kellene vérszívóparazitázni meg egyéb "zseniális" jelzővel illetni a nyugdíjas társadalmat (nagyszüleim már nem élnek, szóval nem őket védem, a családban nincs nyugdíjas)

plazmakutyaTV 2011.06.01. 14:24:07

@Axum: "hát először szép szóval majd erőszakkal"

milyen felemelő érzés is "nyuggert" verni, mi? :(
legalábbis a vadállatoknak az...

plazmakutyaTV 2011.06.01. 14:26:13

@nehézévek: nicht beszáren, trollok mindig is voltak...
gondolom, a 2. vh. alatti gaztetteket sem a mai fiatalok követték el...

plazmakutyaTV 2011.06.01. 14:28:04

@nehézévek: ja, és fáradság :)
a fáradTság kicsit más...
gondoljunk csak Farad-Day-re :)

kerdesek05 2011.06.01. 15:46:45

nem igazán értem ezt az egészet!

A fiatal csaj KIFIZETTE A JEGYET, HELYJEGYET, MEGVETTE A SZOLGÁLTATÁST!

Nem tudott leülni mert elfoglalták a jogos helyét.

Abban a pillanatban szólok a kallernak, hogy itt GOND VAN, INTÉZKEDJEN!

AZAZ ÉN HELYEM! HA OTT ÜL GÖNCZ ÁRPI BÁCSI ŐT IS FELÁLLÍTOM, max szüleimnek hagynám ott a helyet, de NEKIK legalább van annyi eszük, hogy JOGOS helyen ülnek le egy vonaton!

cogitus 2011.06.02. 07:54:00

@Kivlov:
Lassan mondom, hogy mindenki megértse:
nem a nyugger, a nyugdijas utazik ingyen, hanem akár van nyugdija, akár nincs, MINDEN 65 ÉVNÉL IDŐSEBB EU-S ÁLLAMPOLGÁR!
Persze, köztük a magyarok is!

cogitus 2011.06.02. 08:01:58

@Axum:
"... hát először szép szóval majd erőszakkal, de érvényt szerzek a jogaimnak."
Ha viszont nem szereted az öncélú balhézást, a legegyszerűbb módja jogaid érvényesítésének: szólsz az illetékesnek, azaz a kalauznak. Ráadásul ez törvényes, igazságos, csendes és balhé mentes!
Különben nem értem a panaszost sem, jogai csorbítását említi itt fel, de ott, ahol kellett volna, nem szólt egy szót sem!
Belenyugodott, elfogadta, tehát EZ VAN!

pirimogyoró 2011.06.02. 20:37:39

Vannak pofátlan fiatalok és vannak pofátlan idősek. A pofátlanság nem korkérdés :)

asrgrtjfdd 2011.06.04. 10:35:28

@nehézévek: nos, hozzászólásomban a témát a jog és a rend aspektusában véleményeztem. Nekem is adták már át a helyet, amikor rászorultam, de ezek önkéntes felajánlások voltak. A jelen példában a helyfoglaló nem ismerte el a lányt a hely jogos tulajdonosának, ebben mindenképpen hibázott. Teljesen más lett volna a sztori, ha elismeri a helyjegy birtokosának a jogait és kedvesen megkéri, hogy mégis maradhasson, mert beteg, rossz a lába etc. Ha a lány erre nem hajlott volna, akkor fel kellett volna állnia és meg kellett volna kérdeznie a többi utastól, hogy ki az aki néha 5 percre engedné leülni. Szerintem lett volna udvarias jelentkező és így erkölcsi győztesként kerülhetett volna ki ebből a helyzetből. Ám nem ez történt. Így az erkölcsi győztes a lány lett, aki inkább visszavonult. Ő helyesen cselekedett, és a sors biztosan kárpótolja majd.

nehézévek 2011.06.06. 14:42:15

@plazmakutyaTV: A Magyar helyesírás szabályai: fáradság=fáradozás, fáradtság= fáradt állapot. Jogos, inkább a fáradság illik a mondatba!

nehézévek 2011.06.06. 14:46:48

@asrgrtjfdd: Ha én mai fiatal lány lennék, kerestem volna másik helyet és egyeztettem volna ezt a kalauzzal. Nem biztos, hogy nem mondtam volna a nyugdíjasnak: lám, lám!! ezt Ő is megtehette volna!
Azért szégyenlem magam a mai fiatal férfiak helyében, mivel az udvariasságot sajnos már hírből sem ismerik! Az Én fiamra meglepődve mondták a tanárai mindig, hogy képzeljem el: UDVARIAS A LÁNYOKKAL, HÖLGYEKKEL! Ő most 29 éves.

nehézévek 2011.06.06. 14:49:16

@plazmakutyaTV: A 2.vh-t is fiatalok csinálták, akik most öregek, vagy már meg is haltak!
Nem a mai fiatalsággal van a gond, hanem mindannyiunkkal, rosszul nevelődtünk, neveltünk. Ezen kellene javítanunk.

doki1981 2011.06.06. 15:05:33

Szerintem ez nem nyuggerkérdés, a nyanya valszeg fiatalon is ilyen pofátlan volt.

Anno még egyetemistaként utazva az IC-n szokás szerint dohányzóba kértem a helyjegyet. Mellémült egy öregasszony, aki felszólított, hogy azonnal hagyjam abba a dohányzást. Kérdőn néztem rá, erre megmagyarázta, hogy:
1. káros az egészségre
2. zavarja a füst
Bátortalanul megjegyeztem, hogy ez dohányzókocsi, erre szinte rikácsolva közölte, hogy csak ide volt már helyjegy...

Hasonló állatfajta volt (korosztálytól függetlenül) az az utas, akit mivel zavart a füst, kinyitotta az ablakot, ettől leállt a légkondi, és választani kellett: vagy megsülünk, vagy huzatban ülünk.

Szóval pofátlan emberek voltak, vannak, lesznek. :-(

asrgrtjfdd 2011.06.07. 10:08:04

@nehézévek: a történet nem csak az udvariasságról szól, mivel a helyjegynek ára van. A történetben nem szerepel, hogy a helyfoglaló felajánlotta volna, hogy megvásárolja a helyjegyet a lánytól. Így a helyfoglaló nem tudja lemosni magáról a szégyent, hogy anyagilag megkárosította a lányt.

AskmeLater30 2014.03.23. 12:24:42

@pasinda: ingyen utazol. Ha meg átvertek, azoknál reklamálj, akik megtették. Nekünk meg köszönd meg, hogy fizetjük a nyugdíjadat és az ingyen utazásodat. Igen, a nyugdíjadat is, mert amit te befizettél nyugdíjjárulékot, azt még abban a hónapban elköltötte az akkori állam, tehát nincs meg.
süti beállítások módosítása