Izgalmas pizzavacsorába csöppent a minap a Pénzcentrum.hu olvasója: se számla, se sörök, se elfogadható vendéglátós hozzáállás. A végén persze valaki fizetni fog.

"Gondolom, sokakkal előfordult már az eset, hogy egy nagyobb baráti társasággal közösen eltöltött vacsora után valahogy kevesebb pénz jött össze az asztal közepén, mint az a számlán szerepelt. Valaki egy sörrel többet ivott, mint emlékezett, más elfelejtette, hogy volt még egy kávé is, stb. Ami azonban velem és a barátaimmal történt pénteken este a Király utcában az még köszönőviszonyban sincs a fent vázolt esettel. Rendesen belefutottunk egy szép kis szívatásba.

Biztos sokan ismerik a körúttól nem messze található Király utcai pizzázót (a templommal és a textiláruházzal szemben), ahol igen jutányos áron csillapíthatja éhségét, aki arra jár. A legtöbben az ablaknál szoktak elvitelre pizzaszeletet kérni, azonban csak kevesen vannak, akik az emeleten található éttermi részre ülnének be.

Nos, jómagam és 10 másik barátom sajnos pont ezt tettük múlt pénteken este. A vacsora során összesen közel 30 ezer forintos fogyasztást halmoztunk fel, a fizetés után azonban nem várt balhéba keveredtünk.

Miután a kasszánál mindenki kifizette külön-külön a fogyasztását igencsak megdöbbentünk, amikor ránk förmedtek, hogy egy csomó tétel egyelőre rendezetlen. A meglepő az volt, hogy olyan tételeket nem fizettünk ki - a tulaj és beszívott alkalmazottainak véleménye szerint - amiket egyértelműen megtettünk.

Ilyen tételek voltak például öt pizzaszelet és 10 dobozos sör is. A gond csak az volt, hogy összesen nem ettünk ennyi szeletet (a legtöbben egészet fogyasztottak, csak 3 szeletet kértünk plusszban) és a sörből se fogyott ennyivel több. Például jómagam ittam egyedül Sopronit, összesen három dobozzal, a többiek másik sört választottak. Nos, a tulaj szerint egyetlen Soproni se lett kifizetve, hiába mondtam neki, hogy fél perccel ezelőtt fizettem ki mind a hármat – nem akarta elhinni.

Természetesen blokkal nem tudta igazolni esetleges tévedésünket, pedig próbálkozott a kopasz rendesen. A kukából nem egy bizonylatot kapart elő, kevés sikerrel, hiszen egyiken se a mi fogyasztásunk szerepelt. Nem is számítottunk másra, mivel egyetlen tételt se ütöttek be fizetéseink során. Itt megjegyzem, már ez magában is megérne egy adóhatósági vizsgálatot.

„Elegem van abból, hogy ilyen kis buzik bejönnek ide és pár ezer forinton szarakodnak” - felkiáltással adta tudtunkra a felpaprikázott vezető, hogy nem kívánatos személyek vagyunk, és jobban tesszük, ha fizetünk és mihamarabb távozunk, különben nem áll jót magáért. Hát ez ám a fogyasztóbarát gondolkodás.

Nem is folytattuk, az értelmetlen beszélgetést, beláttuk, hogy az ostobaság ellen nem sokat tehetünk, miután kifizettük a plusz három rugót, kissé feldúlt hangulatban távoztunk a helyről és megfogadtuk, ide többet be nem tesszük a lábunkat. Jobb, ha ezt mások sem teszik."

Címkék: idióta panaszkönyv csalás számla számlafizetés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr232778056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROBERTO 2011.03.28. 13:40:10

Hülye vagy, hogy fizettél, rendőrt kellett volna hívni, vagy fizetés nélkül távozni.

balafánt · http://csakakorrekt.blog.hu 2011.03.28. 13:52:27

Én sem értem, miért fizettek... Ezért lehet ezt megcsinálni.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.03.28. 13:58:41

Sajátos, hogy a posztíró felháborodik, de közben meg simán engedett a zsarolásnak.

Csak akkor fog változni a helyzet, ha ilyenkor a fogyasztó határozottan fellép a jogaiért. Rendőrség, fogyasztóvédelem, stb.

y b 2011.03.28. 13:59:09

hát igen, dícséretet ne várj, ha kifizettél olyat is amit nem kellett volna

GTi 2011.03.28. 15:19:57

Nekem is tartozol még 16 sörrel és 12 szelettel! :)

G_P 2011.03.28. 15:27:58

Igazi büdös parasztok! Ez aztán a szolgáltatás, kérem.. tényleg kellett volna szólni a hatóságoknak egyébként! Még utólag is megtehetitek, talán.

user137 2011.03.28. 15:32:56

béna. tessék a sarkadra állni, nem utólag nyüsszögni.

G_P 2011.03.28. 15:35:16

Egyébként ha a tulajnak ennyire nem számít, hogy néhány vendéggel több vagy kevesebb, az arra utal, hogy igaziból nem is a helyből él.. Sokkal egyszerűbben ezt úgy mondják, hogy pénzmosoda meg alvilág.

fokaorr 2011.03.28. 15:52:09

Akármekkora paraszt a pizzás, 11 emberből senki nem emberelte meg magát, inkább fizettetek mint a birkák?
Gratulálok.

Dr Kangörény 2011.03.28. 15:56:39

A felvezetéshez: nálunk általában több pénz gyűlik össze, mint a tényleges fogyasztás.

A témához: faszé' fizettetek ki olyasmit, amit nem fogyasztottatok? Ezt csak kis buzikkal tudják megtenni.

Beefboneknock (törölt) 2011.03.28. 16:01:57

@Kangörény_: erről van kérem szépen nagybaszó, jól látta a kopter , hogy kik vagytok :D

Kis ember 2011.03.28. 16:02:09

"Na, akkor most mi itt 11-en szépen bejelentjük, hogy egyikünk sem kapott számlát fizetéskor"
Lett volna a varázsmondat.

savrola 2011.03.28. 16:03:04

Lehet, hogy fejenként 300 forintot megért, hogy ne kerüljön elő valamiféle fa testápoló vagy ütős szerszám esetleg még 3 kopasz a konyhából vagy a szomszéd pénzmosodából! Az ilyen maffiózókat meg nem érdekli, hogy 10-ből 1 társaság a sarkára áll és nem fizet, a legközelebbi majd fog. A megoldást valóban az lehetne, hogy jelentik valamelyik hivatalos szervnek - persze a siker akkor sem biztos, a hivatalnokoknak is van az a pénz, amiért nem látnak, nem hallanak.

Murderface 2011.03.28. 16:09:14

Magyaros vendéglátás, magyaros vendég.
Sajnos az emberek 80-90%-a ilyen, látja, hogy átverik, de nem mer kiállni, és megvédeni magát, inkább kussol és fizet, utána meg puffogva, durcásan sápítozik az ismerősöknek. Ennek két következménye van általában: a csaló tovább csal, a frusztrált átvert ember meg másokkal lesz genya, így próbálja levezetni a feszültséget. Az eredményt már most is láthatjuk: bunkó, passzív-agresszív, bizalmatlan emberek mindenhol, plusz a csalók virágzó paradicsoma lettünk.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.28. 16:11:06

nincs neve ennek a helynek?? most hiaba kapott cimlapot, ha az olvasok nem tudnak okulni belole es masok megint beulnek oda.

Silent Bob 2011.03.28. 16:15:55

10 sör meg 5 pizzaszelet 3 rugó? HOL??? :D

Harlequin 2011.03.28. 16:20:45

Igaza volt a tulajnak. "Pár ezer forinton sz@rakodtok", de a vásárlók könyvébe nem írtok be, csak internetes fórumra írogattok álnéven. Meg is érdemlitek, hogy lehúztak.

egerészölyv 2011.03.28. 16:21:26

Korántsem biztos, hogy a nemfizetés az ügyes megoldás.
Mondom az egyszerű példámat.
A Bartók Béla úti vasúti hídnál, valami 9 út összefutásánál van egy nem is rossz olasz éttermecske. Ám mediterránosan hajlanak a trükkre. Múltkor kértem az étlapról 3 deci Pilsenit. "Csak fél literes van!" - annál jobb, felelem. Erre kiszámláznak fél liter Edelweisst. Kérdem, nincs-e itt hiba. - Nincs, mert hiába 3 decis Pilsenit rendeltünk, fél literest szállítottak, de az nincs a gépben, úgyhogy kénytelenek voltunk így számlázni. (Azt is megtudtam, hogy a szállítónak persze nem Edelweisst fizettek...)
Ha most civódok, cirkuszolok, akkor kialakul bennük, hogy egy hernyó vagyok. Jóval nevelőbb hatású, hogy az ebédre nem kaptak egy buznyák borravalót sem. Ami sokkal nagyobb veszteség volt nekik, mint ha nem trükközgetnek.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.03.28. 16:27:19

Na. Kamu az egész.

,,A meglepő az volt, hogy olyan tételeket nem fizettünk ki - a tulaj és beszívott alkalmazottainak véleménye szerint - amiket egyértelműen megtettünk.

Ilyen tételek voltak például öt pizzaszelet és 10 dobozos sör is. A gond csak az volt, hogy összesen nem ettünk ennyi szeletet (a legtöbben egészet fogyasztottak, csak 3 szeletet kértünk plusszban) és a sörből se fogyott ennyivel több."

fektoh 2011.03.28. 16:39:20

Pont csütörtökön sétáltam el a hely előtt. Látva a kurvának öltözött pultos picsát, meg "boltvezető"-nek álcázott kigyúrt kopasz stricijét az utolsó gondolatom lett volna, hogy "na ide beülök egy jót pizzázni". Az ilyen helyeket messze elkerülni, ez a megoldás.

Tájfájter 2011.03.28. 16:46:36

Két dolog van szerintem, ami bekavarhat az ilyen nagy társaságos fizetéseknél:

Sokan vannak, valaki hamarabb lelép és elfelejti kifizetni egészében, vagy részben a részét.

Van "asztalfoglalási díj", mondjuk 10 %, amit senki nem számol bele a saját fogyasztásába és érdekes alakul a végösszeg.

Ha ezek nem fordultak elő, akkor általában több szokott összejönni, mert mindenki bedob egy kis borravalót.

Ha ezek után a tulaj kukacoskodik, akkor simán rendőrt hívni, vagy elmenni, főleg, ha 10-en vagytok...

savrola 2011.03.28. 17:01:44

@Harlequin: A vásárlók könyve sem megoldás, mert "jobb" helyeken van egy nem lepecsételt vásárlók könyve is, ami sz.rt sem ér. Rosszabb esetben pedig ugyanúgy előkerülhetnek az agresszív eszközök, mint nem fizetés esetén.

Harlequin 2011.03.28. 17:05:24

@savrola: Ha 11-en voltak, akkor ez erősen kétesélyes, szóval hagyjuk ezt a puding dumát. Csírák voltak és inkább fizettek. Hívhattak volna rendőrt is, fogyasztóvédelem, Apeh, számtalan helyen lehetett volna panasszal élni, ehelyett ennyire futotta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.28. 18:02:35

nem ertem az egeszet
bemondasra megy kifele menet?
ha igen lehet hogy volt 11-etek kozul aki kevesebbet vallott, de ilyet meg eletemben nem hallottam, hogy megy ki a csapat es bemondasra fizetnek
a m,asik ez a penzmosodas dolog, meselje mar el valaki hogy kell es hogyan egy pizzeriaban penzt mosni
szerez valaki sok milliot, es aztan ev vegen bevallja mint jovedelmet egy pizzeriaban, hogy leadozhasson?
vicc

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2011.03.28. 18:36:00

@hagyma: Szerez valaki sok milliót, beteszi a pizzériába, leírja mint költséget, s természetesen veszteséges lesz.

bőrmók 2011.03.28. 18:41:30

vagy kétes eredetű pénzt bevételként könyvel ott el (+szerez hamis számlát)

kerdesek05 2011.03.28. 18:51:39

éttermi pénzmosoda:

veszel két karfiolt, 3 répát, 4 kolbászt. ebből lesz az ebéd 5000 forintért, amit gépbe beütnek, de nem fizette ki senki, mert el sem fogyasztották.

kerdesek05 2011.03.28. 18:52:50

van rengeteg olyan étterem a Balaton körül ahol nincs vendég, soha, főszezonban sincs tényleg max 3 asztal, és vígan élnek 15 éve. na persze.

Tomi1973Wien 2011.03.28. 19:38:31

a posztolo hulye :-D

nem fizetni, szerveket kihivni, tavozni...

ezutan apeh & co., es maris sinen az ugy...

Plumper_ 2011.03.28. 21:05:45

vettem már én is ott pizzaszeletet. vastag tészta, jó sok ócska feltét.
az eladó gyanús volt 1-2-szer, mint aki rosszban szokott sántikálni, de az 1 pizzaszelettel nem tudott volna engem átverni.
én pedig rendőrt hívtam volna! vagy fogyivédelmiset! engem nem b@sznak át 100 Ft-tal sem.

nemigazmá 2011.03.28. 21:06:04

@hagyma: Vehehehehe... hagyma nem egy lángész :) Azt kérdezi, hogyan kell egy pizzeriában pénzt mosni. Kevés egyszerűbb pénzmosási lehetőséget tudok elképzelni mint a vendéglátóipar. Nem véletlenül van minden alvilági figurának szórakozóhelye.

Gyermekláncfűrész 2011.03.28. 21:24:16

Miért kell szemetesbe keresni a blokkot. Van a pénztárgépben kontroll példány. /Amit évekig őrizni kell/ Ha nincs, nincs. 10 balek! Ha bemondásra fizetnek, tényleg megérdemlik. :)

Silverf@x 2011.03.28. 21:24:56

Ez ugye nem az olasz ínyencbolt, hanem a másik?

hegedusgabor01 2011.03.29. 12:52:04

@ROBERTO: A "hülyét" kihagynám,de egyetértek.Én sem fizettem volna és bizony rendőrt kellett volna hívni aki felveszi a jegyzőkönyvet és szükség esetén "véralkohol szint méréssel" is igazolni lehet az elfogyasztott italok mennyiségét! Ennek azért költsége van,amit fizethet aki HAZUDÓSra veszi a figurát!!!-majd ennek függvényében kártérítési igénnyel élni!

ROBERTO 2011.03.29. 17:29:43

@hagyma: Tudod, ha valaki tudatmódosító szerekben utazik, lányokat futtat, csempész meg ilyenek, akkor annak tök jól jön az a legális pénz, amit ki tud venni egy ilyen bolthálózatból némi könyvelési trükkel, ráadásul, ha tapossa a tökét az üzletvezetőnek, hogy alapból nyereséges legyen a bolt, akkor az kitermeli neki az adót, így 1-az-1-ben tisztította ki az addig szutykos pénzét :-)

ROBERTO 2011.03.29. 17:30:34

@hegedusgabor01: Ne hagyd ki, mert az. Szerencsétlen megalkuvó hülyék, balfácánok, balekok.
süti beállítások módosítása