Voltak, akik felhördültek, másoknak mosolyt csalt az arcára, amikor jeles politikusaink közül egyik-másik megemlítette, hogy ingyenessé teszi a fővárosi tömegközlekedést. Bár az intézkedés nem lépett életbe, számos utas kész tényként kezeli az ígéretet és jegy nélkül utazik a BKV-járatain.

 
Autósként csak ritkán utazom busszal, de a napokban volt szerencsém igénybe venni a BKV Zrt. 105-ös járatát. Nem néztem meg, hogy mennyi most a büntetés, de mivel azt hallottam, hogy szigorodott az ellenőrzés, meg sem fordult a fejemben, hogy blicceljek, váltottam néhány jegyet az újságárusnál. Az utazás során érdekes jelenségre lettem figyelmes.
 
Felszállás után rögtön lyukasztottam, ezzel a cselekedetemmel több utastársam arcára „ez biztos ellenőr” nézést csaltam. Amikor megfogtam a kapaszkodót, az utasok megnyugodtak, tovább bámultak kifelé az ablakon. Az egyik közlekedési csomópontnál elég sokan szálltak fel, a sofőr fülkéje és az első ajtó között már hatan álltunk.
 
A következő megállóban felszállt három ellenőr, a karszalag láttán valóban beindult a mozgolódás. Az ellenőr rátette a kezét a lyukasztóra, a bliccelők előtt bezárult a kapu. Velem egyszerű dolga volt, eltépte a jegyemet, de a körülöttem álló öt ember közül mindegyik munkát adott az ellenőrnek. Volt két diák, akik közül az egyik állította, hogy a világon semmiféle igazolvány nincs nála, reggel otthon felejtette a bérlettel együtt, a másik bediktált egy címet, de nem volt túl meggyőző, amikor megismételtették vele.
 
 
A másik két utas, egy középkorú hölgy és egy nyugdíjhoz közeli úr közül az előző mély hallgatásba burkolózott , utóbbi egyszerűen továbbot intett az ellenőrnek, de amilyen monológot a utolsó kliens, egy napszemcsis jólfésült srác tolt, az megér egy misét.
 
„Nincs jegyem, nincs bérletem, 640 forintom van hó végéig. Most mondták fel az albérletem, keresni kell egy másikat. Elveszítettem a munkámat, most is egy állásinterjúról jövök, de nem vettek fel. Van nálam igazolvány, de nem adom oda, kamu címet meg nem akarok bediktálni, mert nem találnának meg a büntetéssel. Veszek majd bérletet, ha lesz rendes állásom, meg normális fizetésem.”
 
Ennyit sikerült megjegyezni a valójában jóval hosszabb szófosásból, amire az ellenőr csak ennyit szólt: „Igazolvány?”, majd megunta és leszálltak a következő megállónál.
 
Az egyik oldalon áll hat utas, 320 forint jegybevétel, egy - valószínűleg kamu címre kiküldött - büntetés, a másikon az üzemanyagköltség, a sofőr és három ellenőr munkabére. Vajon ki szívja meg a bliccelést?

 


Update: Most hívott egy ismerősöm, hogy két közterület-felügyelőt látott cigizni az egyik megállóban, megszólította őket, hogy ezt ugyebár nem lehet, mire közölték, hogy k.rva idegesek, most verték le őket a villamosról (Budapest, 2011).

Címkék: budapest utazás levél csalás fizetés pótlék szivatás bírság tartozás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr102764288

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ön kevesebbet autózik? Mi igen! 2011.03.23. 10:21:18

Sokallja a négyszáz forintot egy liter benzinért? Akkor miért nem tankol kevesebbet? Itt a megoldás a magas üzemanyagárakra (ami korántsem a tömegközlekedés) – némi kompromisszum persze kell ehhez is…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:13:08

@kolbaszbol a kerites:
Apróbb hiba, hogy az focipálya-beléptetőrendszer.

@Legelő Őse:
Na ja, az éjszakai buszokon meg 7 szekus. Mi a lófasznak?
(Sokszor utasból nincs egyszerre annyi a buszon, szóval a fizetésüket biztosan NEM termelik ki.)

@EG0:
Ugye, hamburgeresből nemcsak 1 van a városban?
Magyarul megválogathatja, hogy mennyiért és milyen minőséget hajlandó venni.
Ha meg így sem éri meg, vesz zsemlét meg párizsit.

Akkor most mondj egy másik tömegközlekedési céget Budapesten a BKV-n kívül, amit választhatsz, ha a BKV-t túl drágának találod.

Nem remélem, hogy felfogod, mert azt sem fogtad fel, mekkora hülyeséget írtál az előbb, de hátha.

Pilotax 2011.03.23. 16:13:12

Ja és vidéken nem ajánlott a bliccelés, mert igen igen nagy az esélye, hogy rajtakapnak és sokba fog kerülni, a VOLÁN vállaltok ezt valahogy hatékonyabban csinálják.

Kalányos Márió 2011.03.23. 16:13:14

@Shadwell: @kolbaszbol a kerites: SOk mindenben lehetne racionalizálni, de akkor is veszteséges maradna, mert a tömegközlekedés már csak ilyen.

A BKV egy szelete a magyar virtusnak! :)
Legalláb nem hülyülünk el teljesen! Lehet figyelni az ellenőrt, az nyer aki gyorsabb a lyukasztásnál! :D
Ha visszajönnek a háborús idők, mi leszünk a nyerők az eltunyult európaikkal szemben! :D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.23. 16:13:22

@Pilotax: mit akarsz ezzel mondani? Mind ezt mondjuk. Hogy valami történjen, és változzon. Nem mi vagyunk a fasz pestiek szerintem.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:16:36

@Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu]:
A korrekt jegyár valahol 200 Ft alatt/90 perc és 5000 Ft környékén/bérlet lenne.

Lásd Prága, Pozsony.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:17:40

@Lajos >:
Igen, nagyon sokan megvennék.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.23. 16:17:44

@Terézágyú: ne forgasd ki, szerintem a betegbiztosítás, és a tömegközlekedés más tészta. Szerintem teljesen jogos hogy azok, akik az adóikból fenntartják ezt a rakás szemetet, előbb utóbb kérdéseket tesznek fel, hogy nem lehetne ezt esetleg jobban csinálni? Ha már a sajtó nem teszi fel naponta ezerszer...
Nem értem hogy mi azzal a probléma, hogy a polgárok megkérdőjelezik az elosztórendszerek hatékonyságát, amikor nyilvánvalóan, és szemmel láthatóan rosszul működik ez a cég. A gazdálkodásról meg már ne is beszéljünk. Nagyon is fontos aza tudatosság hogy tudjuk, mennyibe kerül ez az adófizetőknek,. Ha már a média nem gyakorol megfelelő kontrollt, akkor a civil szféra tegye meg. Most éledezik. Még csak blogok formájában. De nem sokáig, és akkor megindulnak a változások. Amit velünk megtesznek, egy átlag német állampolgárral nem lehetne megtenni. Ez fix.

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:19:45

Miért drágább a BKV jegy Budapesten, mint Bécsben, Párizsban vagy Rómában? A parasztvakítás helyett emberi léptékűre lehetne csökkenteni a jegyek árát...

Nevetséges, hogy a Lehel térről a Blahára egy metróátszállással oda-vissza 1280 Ft a BKV jegy. Ez rajtam kívül senkit sem zavar?

Én (a nép), azt látom, hogy csilliárdok mennek el mindig reformra, újításra, etc.... (a többit gondold hozzá)... az én érdekemben, csak közben valahogy a jegyár is mindig emelkedik. Készült valaha valódi hamisítatlan őszinte felmérés arról, hogy mire vágynak az utasok? Szerintem minket kellene szolgálni, végülis ezért van ez az egész, nem?

320 Ft egy jegy, szerintem ez önmagában felháborító. Nem a parasztvakítás kell, hanem tisztességes jegyár/szolgáltatás.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:21:32

@Terézágyú:
Ez a hasonlat is sántít.
Ha ugyanis orvoshoz megyek, nem kérnek havonta még 10 ezer forintot vagy minden alkalommal 320 Ft-ot (akár naponta többször is, az év minden napján - amíg volt, addig is évi 6000 Ft volt a plafon, ennyit a BKV-ért is hajlandó lenne fizetni mindenki) az adóból befizetett pénzemen felül.

A BKV ellenben igen.

Nem fáj ám a gondolkodás, egyszer igazán megpróbálhatnád.

Trevize 2011.03.23. 16:22:41

@Gesta Hungarorum Anonymous: Már kb 2 éve (2009 január, ha jól emléxem) nem kell jegyet érvényesíteni, ha metró vonalat váltasz. Ezért Lehel tér -> Blaha oda-vissza csak feleannyi, mint írtad: 640 HUF.

Mutyuru 2011.03.23. 16:22:51

Miert ilyen magasak a jegyarak? Ez egyenes aranyba van a logasok szamaval.
Hozzaallason es a mentalitason kellene valtoztatni. Nem logni! 320Ft-s jegyet soknak tartom, de akkor lenne legalabb atszallo jegykent hasznalhato kb. masfel oran keresztul. Egy szot nem szolnek!
Mondjuk a szerencsetlen BKV-nak is tobb evbe tartott rajonni, hogy a metro bejaratokat ellenorizze, hogy szurje a blicceloket. Ma mar joval kevesebben lognak a metron emiatt.

Silent Bob 2011.03.23. 16:23:57

@Lajos >: A fullos bérlet tőlem lehet 10 rugó, de én egy villamost használok összesen, hadd ne fizessek már ugyanannyit, mint az, aki Óbudáról jár Ferihegyre napi szinten. (Nem kitaláltam, ismerek ilyet.)
Differenciálni kell és aki leginkább dolgozni jár, mindjárt megveszi 3000-ért a zóna vagy járatbérletet.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.23. 16:25:22

@Trevize: csak ha nem hagyod el a Metro területét. Akkor a példa rossz mondjak mást, ami 4 megálló és nincs benne a Deák? Oda vissza? Te is tudod miről van szó...

becsoccsent 2011.03.23. 16:25:57

akkor most a borsodi kozmunkasok adojabol tamogatjak a pesti tomegkozlekedoket, jol ertem?

Silent Bob 2011.03.23. 16:28:05

@becsoccsent: A pesti közmunkásokéból meg a MÁV-ot pl. meg a miskolci tömegközlekedést. Ezt hívják közteherviselésnek. :)

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:28:27

@Pilotax: Ez a politikus ismerősöd elég demagóg. Nyilvánvaló, ha milliárdos vagy, leszarod azt a pár ezer forintot, és nem érted miért hőzöngenek az emberek..
A főváros 2 millió lakosának jár normális közösségi közlekedés, ha másból nem, akkor a befizetett adójukból.

Különben meg tök igazad van,
valóban az is nagy parasztság, amit veled fizettetnek ki havonta. Az senkit nem zavar, hogy lehet az, hogy drágább egy vonatjegy Szegedre, mint egy repülőjegy illetékkel Londonba..

Murderface 2011.03.23. 16:29:38

@metmet: Kapufa, átlag naponta utazok velük :) A csöviket, a botrányosrészegeket, a kötözködőket, a koldusokat, a tolvajokat már a jelenlétük is visszatartaná valamelyest, hogy felszálljanak/akcióba lépjenek :) A bűnmegelőzés is profit, nem csak a bírságok, meg a felderített bűnügyek. Mesélj, szerinted hány nagy arcú mondaná az ellenőröknek, hogy "haladj tovább", ha közben ott mosolyogna mellette 2 yard, kockáztatva, hogy az éjszakát kaptárban töltse, plusz még a csekket is megkapja?

Szerintem te totálisan félreértettél, nem azt mondtam, hogy mit csinálnak most a rendőrök+ellenőrök, hanem egy megoldási javaslatot mondtam. De mondj jobbat, ha tudsz :)
Abban igazad van, hogy lehet még így se működne tökéletesen az általam felvázolt rendszer, de jobban működne, mint a mostani.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:31:16

@Gesta Hungarorum Anonymous:
Metróátszállásnál NEM kell másik jegyet lyukasztani, 1 óráig érvényes.

Szóval azért nem árt tájékozódni, mielőtt hülyeséget írnál, szar a BKV akkor is, ha legalább azzal nem vádoljuk, amivel nem lehet.

Sőt, az időbélyegzős buszon kezelt jegy is nappal 60, éjszaka 110 percig érvényes.

www.bkv.hu/hu/vonaljegy_tipusu_jegyek/vonaljegy

"Bélyegzős érvényesítés esetén a kezeléstől számított 60 percig, az éjszakai járatokon 110 percig jogosít utazásra."

Más kérdés, hogy egy csomó buszról LEszereték az időbélyegzőt, és visszarakták helyette a lyukasztót, pl. az összes 178-178A járaton, meg egy csomó éjszakaiként közlekedő buszon. Biztos véletlenül...

Viszont Budapest méreteit és a járatok összehangoltságát és menetrend-betartását (kb. egyik sem létezik) tekintve ez is kevés, minimum 90 perc kellene, és jóval alacsonyabb jegyár, kb. 200 Ft vagy az alatt.

És akkor el lehetne bocsátani a sok szekust, akiknek a fizetése havi szinten is milliárdokat tesz ki, valószínűleg nem sokkal kevesebbet, mint a bliccelők miatti veszteség.

Nálam egyébként mindig van jegy, hosszabb viszonylatban lyukasztok általában, de 1-2-3 megállóra nem.
Ha időalapú lenne, akkor lyukasztanék, mert akkor már megérné az átszállásokkal együtt 1 jegy árát.

kolbaszbol a kerites 2011.03.23. 16:32:00

@kén-e egy nick?:
Igen, focipálya beléptető rendszer...-nek indult.
Később volt róla szó, hogy a BKV-nak jól jönne.
De nem lett belőle semmi.
Drágán megvett cucc ott porosodik valahol. Vagy már el lett szállítva a fémkereskedésbe. Ki tudja.

Nevem Earl 2011.03.23. 16:32:47

@sbronzo: Úgy tudom, eleve részt vesznek az ellenőrzésben, ami azt jelenti, hogy már ott vannak. Vagy ez is csak elméletileg működik? :/

Silent Bob 2011.03.23. 16:34:07

@Murderface: Az a baj, hogy ha ilyen árak mellett elkezdenék kőkeményen üldözni a bliccelőket, akkor sem lenne sokkal több a bevétel, mivel rengeteg embernél egyszerűen az a választás kérdése, hogy kaját vegyen-e vagy bérletet. Ezek az emberek nem fognak a jövőben sem venni, hanem elkezdenek gyalog járni, vagy biciklivel, vagy összeállnak telekocsira, mert az is olcsóbb.

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:36:23

@Murderface: Egyszerű a megoldás, szállítsák le a felére a jegyek/bérletek árát..

Hogy pótolják ki a hiányzó összeget? Mondjuk a parkolási cégekből telne rá, vagy pl. A Ferihegy-belváros turistajáratot miért adták ki magánkézbe? Ebből profitot lehetett volna a BKV-nak termelni.. Hány ilyen nyereségtermelő cucc lehet még, amiről nem tudunk?

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:38:12

@becsoccsent:
Nem, a borsodi közmunkások adójából a borsodi tömegközlekedést támogatják.

Ugyanis a városokban ott is van, Mezőkövesd, Kazincbarcika és Ózd méretűekben is.

Egyébként Seattle-ben például hétvégén ingyenes a tömegközlekedés. Pedig tutira nem vesznek annyian jegyet-bérletet, mint Budapesten, mert szinte mindenki autóval jár.
Viszont gondolnak a turistákra, nem baszogatni akarják őket, mint nálunk, hanem odacsalogatni. Mert pénzt hagynak ott, ha nem a közlekedési vállalatnál, akkor a szállodákban, kocsmákban, éttermekben, szórakozóhelyeken, múzeumokban.

Ja, hogy ott átfogó városgazdálkodási koncepció van, nem mindenki a maga pár tízmilliós pecsenyéjét akarja sütögetni?

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:40:11

@kén-e egy nick?: Szerinted ezt a jegy időérvényességet hányan tudják még rajtad kívül? Én még sose láttam kiplakátolva vele a BKV-t...

Különben mondhattam volna másik példát, ha nem akarod megérteni, hogy 320 Ft az sok, akkor úgyis megtudod magadnak magyarázni, hogy miért én vagyok a hülye..

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:41:09

@Gesta Hungarorum Anonymous:
Úgy, hogy a repülőgép csak akkor megy, ha tele van, a vonat meg akkor is, ha üres.

Ja, és a londoni jegy is csak akkor ilyen olcsó, ha hónapokkal előre megveszed, és csakis arra az egyetlen járatra.
A vonatjegy viszont aznap is, és bármelyik vonattal mehetsz vele.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:43:28

@Gesta Hungarorum Anonymous:
De, abban egyetértünk, hogy a 320 Ft sok, és a havi 10 ezres bérletár is.

Írtam is, hogy kb. 200 Ft/90perces jegy és 5 ezer Ft-os bérlet lenne a reális, mint Szlovákiában és Csehországban.

Csak amit írtál, az pont nem volt igaz.

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:43:35

@kén-e egy nick?: Okes, Bécsbe és Velencébe miért tudok olcsóbban kimenni vonattal, mint Magyarországon belül Budapestről Siófokra?

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:44:02

@Gesta Hungarorum Anonymous:
Egyébként a BKV honlapjáról szerintem senki nincs kitiltva.

Én is ott néztem meg.

Long R3 IGF-1 2011.03.23. 16:46:41

@EG0: Isten éltessen! És mi közöd a tömegközlekedéshez??? Unod a BMW-t? :)

kén-e egy nick? 2011.03.23. 16:46:55

@Gesta Hungarorum Anonymous:
Nem hinném, hogy ki tudsz.

De nem vagyok jártas a vonatjegyárakban.

(Viszont ha megnézed mondjuk egy Budapest-Bécs turistabusz kb. 2000 Ft/fő, viszont tömve van, míg a menetrend szerinti legalább az ötszöröse, viszont akkor is megy, ha 2 utas van. Ja, meg a turistabusz ha otthagy, mert nem értél oda időre a találkozóhelyre, akkor nincs utána másik. Menetrend szerintiből meg ha máskor nem, másnap megint van.)

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:49:24

@kén-e egy nick?:
Mennyibe kerül egy repülőgép+amortizáció+karbantartás+légikikötői díj+lófüle? Nem kell a demagógia..

Felesleges a vitánk, mert te fanatikus BKV/MÁV hívő lehetsz, én meg csak egy utas, aki a saját bőrén érzi a növekvő aránytalanságokat.

Gesta Hungarorum Anonymous 2011.03.23. 16:53:47

@kén-e egy nick?: Szerintem kicsit távolodj el a témától, nyisd ki a szemed, és próbálj meg objektívabb lenni, és meglátod, mennyire igazam van.

Mindent meglehet magyarázni féligazságokkal, a tény azonban nem változik: A BKV/MÁV jegy/bérlet nagyon drága, a többi csak parasztvakítás.

becsoccsent 2011.03.23. 16:57:22

@Silent Bob: akkor ez bizony nem jol van igy.

bonobonohu · http://bono.hu 2011.03.23. 17:05:17

1. szerintem ha k*rva idegesek, akkor se dohányozhatnak a megállóban.

2. ha ilyen kis nyomoroncok, hogy leverik őket, akkor nem még tovább kéne gyengíteni magukat a cigarettával, hanem elmenni gyúrni, sportolni. ehh. :-P

Silent Bob 2011.03.23. 17:05:58

@becsoccsent: Pedig szarul járnának Borsodban, ha nem így lenne, mivel a GDP nagy része Budapesten termelődik.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 17:06:00

@Gesta Hungarorum Anonymous:
Bármennyibe kerül is, ha tele van a gép, ami kb. 150 utas, akkor megéri ennyiért.
Az üzemeltető ennyit néz, mást nem.

Nem vagyok BKV-hívő, sőt! (talán olvass...), a MÁV-val meg legalább 5 éve nem utaztam, szóval jó nagy hülyeségeket beszélsz.
De ettől még nem lesz igazad.

norbi2k 2011.03.23. 17:09:54

320ftért már illő lenne időkorlátos jegyet árulni, és nem szakasz jegyet. Nagyobb hajlandoságot mutatnék a jegyvásárlás iránt ha nem kellene két jegyet vennem egy olyan utazásért ahol pl a harmadik után át kell szállnom és még kettot vagy hármat utaznom kell. Ez most 640forint, több mint két euro...

Danny89 2011.03.23. 17:13:28

Nekem még diákbérletem van, azt a kb. 3600 Ftot kifizetem, de a 9000 Ft körülinél én is gondolkodnék...Csökkenteni kéne ésszerűvé a jegyárakat, akkor nem hiszem, h sokan bliccelnének. Pl. egy hónapra 2-3000 Ft-ot szerintem mindenki simán bevállalna, hiszen neki is könnyebb így, és nem is megy el sok zsé.

Pocor 2011.03.23. 17:34:23

Sokan írják, hogy ha olcsóbb lenne a jegy, a bérlet, akkor kevesebb lenne a bliccelő. Ez nagy tévedés. A bliccelők akkor se vennének jegyet, ha felére vagy negyedére vinnék a jegy árát. Aki meg a bérlet ára MIATT sír, az számoljon: Ha csak a munkahelyére egyszer átszáll és haza is, az már négy jegy, több mint 1000 forint. A bérlet árát 10 nap alatt leutazza, a többi út már "ingyen" van. Aki nem akar fizetni, annak Séta!

norbi2k 2011.03.23. 17:35:52

@Pocor: bocs, de én pont nem veszek jegyet, mert DRÁGA! Aránytalanul DRÁGA.

Kotyomfitty 2011.03.23. 17:44:43

@Tower13: oks, én _éltem_ is Bécsben, nem 24 órára mentem ki. A bünti emlékeim szerint 60 euró. Én eleinte mindig biciliztem vagy "lyukasztottam" (ami ott igazából pecsételés), később, amikor hideg lett, bérletet vettem. Egyszer "kaptak el" ellenőrök, amikor nem találtam a jegyet, nem mondanám, hogy nem voltak bunkók, sőt, fenyegettek, rendőrt hívtak, sé lelkileg terrorizáltak. Amíg vártuk a rendőrt (még 100-120 euró), kibőgtem magam, kicsit lenyugodtam, újra átnéztem a táskám, és jééééé, meglett a jegyem. Kicsit voltak csak idegesek, mert így az ő fizujukból fizetik a rendőrt. Ja és a bécsi havibérlet az itthoninak a másfélszerese (ok, tudom, a fizetések azért több, mint másfélszeresek), a jegyár 1,8 euró (igaz, egy célbaérkezésre szól, nem egy járműre. De egy megállóra is pont ennyi, ott is). Szóval igen, tény, hogy szebb, tisztább, tény, hogy relatíve talán olcsóbb, de azért ott sincs kolbászból a kerítés. És én ott is láttam köpködőket a megállóban, és szemetet a metrón...

Pilotax 2011.03.23. 17:47:42

@Legelő Őse: Bocs nem állt szándékomban senkit sértegetni, de hogy a helyi közlekedés kérdése kizárólag a BKV-nél áll meg, no azzal van tele a hócipőm. A vidékiek sokkal többe kerülő bérletekkel, sokkal kevesebb szolgáltatást vehetnek igénybe mint a fővárosiak, ugyanakkor minden média a BKV-ra panaszkodókkal van tele. Ha egy pestinek öt percig nem jön járat akkor már habzik a szája, én meg aki mindössze 4,5 kilométerre lakom a városközponttól, hétköznap van olyan időszak, hogy 2,5 órán keresztül nincs járat, hétvégén meg előfordul, hogy 4 órán keresztül nincs busz. Érdekes módon akár a neten akár más médiában mégis csak a fővárosiak siránkozása hallatszik.

Kivlov 2011.03.23. 17:53:37

@Pilotax:
apa. ha pesten 5 percig nem jön a járat csúcsidőben, akkor már nem lehet rá felférni. vágod a borsót???

Pilotax 2011.03.23. 17:54:12

@Silent Bob: Ez egy süket és hazug duma amit már jó ideje hallok és mindannyiszor felforr tőle az agyvizem.
1. a fővárosi cégek jelentős része a vidéken lévő háttércégektől kapja a munkát az alapanyagot a munkaerőt stb., no és ez a fővárosban kerül könyvelésre, ami szerint mindez ott lett értékként előállítva.
2. rengeteg olyan cég van ami annak előnyös volta miatt van bejelentve a fővárosba de a termelő része valahol vidéken van, ennek a jövedelme is a fővárosban kerül könyvelésre. tessék csak a bankokra a biztosító társaságokra és hasonló cégekre gondolni melyiknek is van vidéken a központja? Ez mindre Pestre könyveli a forgalmát meg a nyereségét, úgyhogy lassan a testtel az olyan kijelentésekkel, hogy a nemzeti jövedelem felét a fővárosban termelik meg, ott könyvelik le!

Kivlov 2011.03.23. 17:54:24

@Pocor:
aki meg nem vesz bérletet, annak az a 10 nap út is ingyen van. ennyi...

Pilotax 2011.03.23. 17:57:24

@Kivlov: Akkor ezek szerint szerinted ez kompatibilis azzal, hogy nekem átlagban 1 - 1,5 óránként van buszom, a vidéki ember ideje nem ér annyit mint a fővárosié?

Kivlov 2011.03.23. 18:01:42

@Pilotax:
én is vidéki vagyok, csak pesten melózom. napi 2 buszom van pestre 120 kmről. és annyi. szóval értem a problémát.
de mondom: ha pl reggel nem jön 5 percig 1es villanyos az Árpád-hídnál, nem férsz fel rá. Vágod???

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:05:32

@Pocor:
Talán te számolj.
Az átlagos melós hazavisz mondjuk havi 100 ezret.
Ennek 10%-a a bérlet.

És az, hogy a bérlet ára csak nem egész 30 jegy ára, az azért van, mert a jegyár kibaszott magas Budapesten.

Nézd meg, hogy mennyi a bérletár mondjuk Bécsben vagy akár Pozsonyban az ottani melós átlagkeresethez képest.

(Súgok: Bécsben ugye alig több mint 2% (45 euró - 12 400 Ft, a napijegy 4 euró - 1100 Ft, Budapesten 1550 Ft - ja, és mindegyik átadható másnak, mert ha A utazik vele, akkor B nem és fordítva), Pozsonyban 24 euró a teljes városra szóló, 6600 Ft, 5% alatt, (de vannak zónás bérletek is, 15,6 eurótól (4250 Ft).)

Gondolom, gondolkodásból te is fel voltál mentve, de emelt óraszámban tanultál demagógiát.

Pilotax 2011.03.23. 18:09:57

@Kivlov: Akkor még mindig csak további öt percet vársz a következőre. Nekem meg jó esetben még mindig marad további 55 percem és nem ment el egyetlen egy járat sem, olyan sem amire nem fértem volna fel.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:11:26

@Kotyomfitty:
Egyrészt ha 4-es gyűjtót veszel, akkor máris csak 1,5 euró/jegy (nálunk most majdnem 1,2), és a bérletár is csak 1,2-szeres, nem 1,5-szeres.

A kereset meg kb. 6-szoros vagy 7-szeres.

(A munkások átlagkerestéről beszélek, nettó, azaz amit megkapnak zsebbe.)

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:13:25

@Pocor:
ÉS hidd el, a többség venne jegyet/bérletet, ha ésszerű ára lenne.

Nem véletlenül akkor ugrott meg a bliccelők száma, amikor elkezdték ökör módjára emelni a jegyárat. Aztán csodálkoztak, hogy kevesebb a bevétel, mint az olcsóbb jeggyel volt.

Bár hülyének nézik őket (te is), az emberek nem hülyék.

Pocor 2011.03.23. 18:30:37

@kén-e egy nick?: Te meg egy buta bunkó vagy. Nem éred fel, hogy ha egy szolgáltatást igénybe veszel, akkor azért fizetni kell.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:36:57

@Pocor:
Nem fogod fel, te idióta barom, hogy ez egy monopolhelyzetben lévő cég, és a tulajdonosa szabja meg az árait, amelyeknek semmi közük a valósághoz (piaci környezet meg ilyesmi, halottál már ilyenekről)?

Nem hát, láthatóan továbbra is fel vagy mentve gondolkodásból. De a demagógia még mindig megy.

Kotyomfitty 2011.03.23. 18:41:27

@kén-e egy nick?: amikor én voltam kint, 50 euró volt a bérlet, és majdnem 280 Ft az euró. Ez testvérek között is kb. 14ezer Ft, ami mondjuk majdnem másfélszeres ár. Mostani árfolyamon a gugli szerint 13.477 Ft. És azért nem mindenki keres 6-7szeres pénzt ott se... legalábbis akikkel beszéltem, azok 3-4szerest kerestek az itthonihoz képest. És én is.

ohmyFgod 2011.03.23. 18:43:18

@Pocor: nem érted még mindig h ez a szolgáltatás nem ugyan az, mint a sarki hamburgeres vagy a mozi?

Kotyomfitty 2011.03.23. 18:43:33

@kén-e egy nick?: ja és itthon ha 10-es gyűjtőt vesel, akkor csak 280 Ft egy jegy, és nem 320 :P, a 1,5 euro meg 404 Ft :P
És az átszállójegy itthon is valami négyszázvalahány körül volt, ha jól emlékszem. Talán 450. Ok, ez már tényleg drágább, mint kint. De azért ott a buszok/villamosok nem járnak olyan sűrűn (igaz, hogy metró viszont van dögivel).

mellékvágány 2011.03.23. 18:46:03

Megdöbbentő, hogy a délutáni csúcsforgalomban sincs zsúfoltság, legfeljebb egyes vonalak egyes szakaszain. Pl. a Kiskörúti villamosok is elég szellősek. Hétvégéről nem is szólva. Felháborító, hogy ráadásul tele vannak potyautasokkal, akiket ezek szerint nem is büntetnek. Én az éjszakai járatokat szombat és vasárnap reggelre is kitolnám.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:48:37

@Kotyomfitty:
Én meg a mostani árakat néztem meg a neten.

És mint mondtam, átlag munkást nézz. Itt is meg ott is.

Ja, ez a másik, hogy mennyi busz jár, ezt általában Londonnal kapcsoltban szokták felhozni, meg az első ajtós felszállásra példaként.

Csak Londonban a kutya nem használ buszt, mert van 225 mertóvonal, amivel kb. mindenhonnan mindenhova el lehet jutni. A repülőtérre (Heathrow) is, pedig kurvára kívül van a városon.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 18:50:36

@Túrós Rudi:
Na, akkor megkapták az e havi bérletárat minden budapesti adófizetőtől, némi extrával megfejelve.

ohmyFgod 2011.03.23. 18:51:30

@Kotyomfitty: azok az arányok már eléggé rendben lennének, nem is sírna senki :) Ha normálisan meg tudsz élni, nem zavarnak ennyire a dolgok. Akkor para a helyzet, mikor a napi megélhetésed is kérdéses, és Magyarországon ebből rengeteg van.

ohmyFgod 2011.03.23. 18:58:12

@Kotyomfitty: de mondok még valamit.

Svédország. Stockholmban 650kr a havi bérlet. (=20000 HUF) Nem nagyon van minimálbér, inkább minimum órabér, ami 80kr. Az havonta 12800kr (396000 HUF). És ennél mindenki többet keres. Nem mindegy, h a minimálbér 5 vagy 13%-a a havi doglozó bérlet. Ráadásul itt több a minimálbéres.

Silent Bob 2011.03.23. 18:59:15

@Pilotax:
1. ettől még így van
2. ettől még mindig nem Borsod tartja el Budapestet szerintem.

mazolika 2011.03.23. 19:13:36

@Shadwell: Igen, megéri. Az éves szinten 46 800 db jegy napi szinten kb. 129 jegyet. Ez így már mindjárt jobban hangzik, nem? De ha kiveszem a hétvégét, és a szünnapokat (kicsit felülbecsülve 1 hétből csak 4 napot szmítok), akkor a tekintett napokon 224-el több embernek kell jegyet váltania egy nap. Szerintem ennyi összejöhet :)

Ha nem osztod vissza az éves mennyiséget, tényleg soknak tűnik :D

Ebből is látszik, hogy a statisztika tényleg azt mutatja, amit látni akarunk, és nem azt, ami van.

mellékvágány 2011.03.23. 19:22:07

@Álamfő álomás következik: a 47-esen hatan utaztunk, este 8-kor a Szabadság hídon. Direkt nézem a kocsiból, amíg a dugóban araszolok, hát volt rajta bőven hely ma este fél 6-kor, még ülő is. Egy kicsit túlfejlesztették ezeket a járatokat. A kevesebb több lenne, pláne ha összevonnának viszonylatokat és percre pontosan járnának.

surja 2011.03.23. 19:27:50

1:Nyugaton szinte mindenhol idő alapú a felszíni közlekedés..vagyis ha lyukasztok,akkor xy ideig oda megyek,ahová akarok.Nekem speciel 1 megálló pl a 200E busszal nem ér meg 320 Ft-ot,gyalog meg kb. 2km.
2:Ha a BKV vezérei nem lopták volna szét a céget,akkor nem lenne ilyen veszteséges,lehetett volna több új járművet venni (amin pl fűtés is van) és nem kéne a cég veszteségeit áthárítani az utasokra a jegyárak emelésével.
3:A világon sehol nem kerül ilyen sokba egy metró építése.Az építés egy részét a BKV fizeti,ami ugyancsak át van hárítva a jegyárakkal az utasokra.Sok gyökér fejes meg lop tovább és jár Audival.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.23. 19:32:44

@mellékvágány:
"Megdöbbentő, hogy a délutáni csúcsforgalomban sincs zsúfoltság, "

Este 8 azért már messze nem csúcs...

Etniez 2011.03.23. 19:36:52

@Icu52: Khm. Ha majd egy pékségben vehetsz kenyeret és mondjuk 800 lesz kilója, akkor te is lopni fogsz...

mellékvágány 2011.03.23. 20:02:19

@Álamfő álomás következik: este 8-kor hatan utaztunk egy olyan villamoson amire 200 ember felfér! 198 vagy 203. A délutáni csúcsot az autóban ülve szoktam figyelni. Minden fórumon hangot fogok adni ezen véleményemnek, és azt kérem tegye más is! Csoportositsák át a járműveket, de ritkítsák is ahol szükséges. Mellesleg nem lenne annyi összefirkált jármű sem, ha a fiatalok nem tudnának elbújni a többi utas elől.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.23. 20:23:09

@mellékvágány: mettől, meddig? Mert akkortájt előfordulhat, hogy soronkívül indul villamos, ami kiállni készül a forgalomból...
Arról nem beszélve, hogy ha valóban BKV-val jársz, te anyáznál a leghangosabban, hogy a villamosod óránként járna a kihasználatlanság miatt.

Összefirkált járműből meg ugyanennyi lenne. Tömött villamoson volt szerencsém látni, amint egy technocol mámorban fetrengő féreg valami feliratot karcolt a villamos ablakába és senki sem mert szólni neki, hogy ne tegye...

EG0 2011.03.23. 20:40:06

@Reggie: Ez az elv, valójában nincsen korlátlanul normális étel ingyen, és a hajléktalanszállón is csak átmenetileg lakhatsz. Ha ez nem így lenne, akkor bezárnának a menzák és az élelmiszerboltok is, nem lehetne lakást se kiadni se eladni.

EG0 2011.03.23. 20:52:10

@kén-e egy nick?:

Lehet hülyézni, de te nem értesz engem.
I. eset: éhes vagyok.
1. megoldás: lopok. Ingyen kaja nem, veszteség másnak.
2. megoldás: koldulok másoktól. Ingyen kaja nekem.
3. megoldás: veszek alapanyagot piacon, összeütök valamit otthon. Időm elmegy, de olcsó.
4. megoldás: elmegyek valahova egy hamburgerért. Drágább, mint a csináld magad, cserébe gyors.
5. megoldás: beülök egy étterembe egy sokfogásos vacsora, kinyalatom a seggem is. Legdrágább.

II. eset: el akarok jutni A-ból B-be.
1. megoldás: bliccelek. Ingyen utazás nekem, veszteség másnak.
2. megoldás: szociális alapú utazási támogatást kérek. Nekem olcsó, mert a maradékot mások fizetik.
3. megoldás: gyaloglok vagy biciklire ülök. Időm elmegy, de olcsó a cipő meg láncspray.
4. megoldás: Veszek bérletet. Drága, cserébe gyors.
5. megoldás: beülök egy taxiba, még azt is megmondom, merre menjen B felé. Legdrágább.

Magyarul megválogathatja mindenki, hogy mennyiért és milyen minőségben hajlandó utazni.
Ha nem éri meg neki egyik sem, akkor otthon marad, senki nem tart pisztolyt a fejéhez, hogy B-be kell mennie. (Enni ellenben kell.)

A tömeg-közlekedés azért nem egyéni-közlekedés, mert tömegek számára az a optimális fizetnivaló, kényelem, gyorsaság tekintetében.

Ha valakinek nem ez az optimális, akkor ugyanúgy választhat A-ból B-be jutási módot, mint hamburger helyett másféle kaját.

Én veled ellentétben remélem, hogy felfogod, mert nem szeretem feleslegesen tölteni az időm. Hátha.

EG0 2011.03.23. 21:07:26

@kén-e egy nick?: Bocs az elütésekért előbb.
Egyébként TB-t fizetsz? Nem kötelező ám orvoshoz járni, kúrálhatod magad otthon is, max. beledöglesz. Sőt, bármikor elmehetsz egy magánklinikára is, sokkal kényelmesebb, jobb a kaja is. Mondjuk kissé drága.

Érdekes, mégsem merik tömegek nem fizetni a TB-t a BKV bérlettel ellentétben, mert a sz*ros kis életét mindenki félti, más f*szával (adóforintjával) meg könnyű verni a csalánt.

Pedig a magyar egészségügy pont olyan, mint a BKV. Kulturálatlan, pazarló, kényelmetlen, leharcolt, néhányan kiteszik a lelküket, hogy mégis működjön, mások meg "betegre" (bocs) keresik magukat pl. közbe szerzéssel.

Amikor valakinek nincs bérlete, akkor bátran nyomja az ellenőrnek a bocs, nincs nálam igazolvány dumát, majd max. a következő járattal jut el B-be ingyen, de amikor beteg, akkor nem mondja, hogy bocs, nincs nálam TB kártya, mert a következő orvos sem fogja ellátni.

A saját konklúzióm: az bliccelők 99% NEM azért bliccel, mert éhen halna, ha bérletet venne, hanem mert másra költi inkább és kifogásokat keres és megideologizálja, hogy tulajdonképpen rákényszerítik a mocskos erkölcstelen politikusok a BKV járműveinek a használatára, de ő nem hagyja magát és nem fizet!

norbi2k 2011.03.23. 22:50:01

@EG0: Úgy látom fogalmad sincs hány ember él 80-100e forintból... jó sokan.. nekik egy tizezres bérlet elég huzos tud lenni.

Pocor 2011.03.23. 22:54:19

@kén-e egy nick?: Te gumicsizmás paraszt! Ha nem tetszik, ne utazz BKV-val. Ha felszálsz, akkor meg fizess. Buta kanász.

EG0 2011.03.24. 01:58:49

@norbi2k:
1, Ki mered-e jelenteni, hogy x jövedelem fölött mindenki bliccel, x fölött pedig senki?
2, Mi történne, ha ellehetetlenítenénk a bliccelést? Nem olyan nehéz: beléptetőkapu, első ajtós felszállás, nem indul tovább nem verifikált utassal a jármű. Kb. ennyi a lényeg. Tehát mi történne? Éhen halna bárki is? Szerintem nem, csak még kevesebb jutna egyéb kényelmi kiadásra egyes embereknél.

Plusz mondom még egyszer: ha igazolható (szerintem nem), hogy egyes emberek A-ból B-be történő gyors eljutása nagyobb társadalmi értéket jelent, mint egy bérlet ára, akkor a költségvetésből ki kell fizetni neki a bérlet árát (fizetés emelés). A BKV egy VÁLLALAT, nem szeretetszolgálat.

Esetleg nevezzük el Budapesti Közlekedési Közhasznú Szolgálatnak, és legyen ingyenes mindenkinek, majd a pécsi polgár (magyar állami adó) meg a bécsi polgár (EU hozzájárulás) kifizeti, ha el akarok menni pl. moziba vagy bulizni, vagy épp dolgozni. Szóval nem jó, maradjon csak vállalat, és minimum nullszaldóra hozza ki magát.

norbi2k 2011.03.24. 07:50:13

@EG0: csak annyira merem kijelenteni amennyire te is kijelentetted....

Igen, legyenek kapuk stb, miért nincs??

Perillustris 2011.03.24. 09:16:49

@...Ahoj...: Sokan nem is fizetnek ennyi adót, szóval jól hangzó szám ez, csak ennél sokkal árnyaltabb a kép.

Long R3 IGF-1 2011.03.24. 09:27:54

Érdekes, a magasan képzett, jól kereső rétegnek soha nincs lelkifurdalása az ingyenes oktatás miatt. Ja, az jár nekik. Azt fizessék csak ki a gumicsizmás parasztok, de a villamosra nehogy már felmerészkedjenek jegy nélkül...

Perillustris 2011.03.24. 09:30:15

@EG0: Sehol a világon nincs "nullszaldós" tömegközlekedési vállalat. Jellemzően az 1/3-1/3-1/3-os arány elfogadott (utas/önk/állam). Jelenleg itthon több mint 50%-ot fizetnek az utasok, az önkormányzat meg semmit.

S igen, ahogy én, budapestiként beszállok a PKV-ba, úgy a pécsi is a BKV-ba.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.24. 09:36:11

@Pilotax: teljesen igazad van, és beszélni kell az egész ország helyzetéről. De azt neked is látnod kell, hogy amíg a pénzt egy feneketlen kútba öntik, addig igenis örülni kell minden a médiában megjelent szösszenetnek. Nem mellékesen, ez egy blog, ami egy teljesen civil dolog. Ha neked nagyon nem tetszik ami veled történik, tedd meg hogy Te magad indítasz egy blogot, ahol fényt derítesz a vidéki közösségi közlekedés anomáliáira. Úgy látom ilyen politikai berendezkedésű országban a civileké a jövő, ha valamit meg akarnak változtatni.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.24. 09:41:41

@Long R3 IGF-1: ja érdekes, a gumicsizmás parasztok is elmennek az orvoshoz, aki az ő adójából lett orvos... nem is értem a példád. Főleg, hogy miért zavar, ha az adófizetők végre kezdik megtalálni a hangjukat, és azt mondják az államnak, hogy ennyi pénzért elfogadjuk hogy nem jár nekünk csilivili akármi, de jl megszerevzni és megfizethetővé tenni bármikor alapvető elvárásunk lehet nem? Ember 320 HUF egy jegy? a minimálbér egynyolcada a havi bérlet? Az a helyzetm hogy nincs még egy ilyen demokratikus ország a földön, az Unióban pedig masszívan a legrosszabb arány ez. Akkor miről beszélgetünk, de igazán. Releváns érveket hozzál. Az oktatás hogy jön ide??

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.24. 09:57:13

Azt még hozzátenném ehhez, a profizmust mutatja, hogy a földön nincs még egy olyan szolgáltató, aki a bérteleivel ne ösztönözni akarná azt, hogy azokat megvásárolják. A negyedéves bérlet, pontosan annyiba kerül, mint ha megveszel három havibérletet. Kell ehhez hozzáfűzni valamit???

gastro vazze 2011.03.24. 10:07:30

Édesanyám sok év után visszaült BKV-ra, mert fölöslegesnek érezte a kocsit és nem akarta a Centrum kft.-t tömni..
4-6-os villamoson elhűlve nézi a sok kis suttyó bliccelőt, ahogy beszólogatnak az ellenőröknek, kikérve maguknak, hogy majd hülye lesz jegyet venni.
Azért a combinora már nem lehet mondani, hogy nem elégséges szolgáltatást nyújt...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.03.24. 10:57:02

@gastro vazze: arra nem. kivéve ha elmennél vele mondjuk a Nyugati, Wesselényi utcáig meg vissza, akkor az 640 HUF. Szerintem az a durva. Te mit gondolsz? Nem mellékesen a kiskorú suttyók nem keresnek, a szüleik vagy megveszik nekik a bérletet, vagy nem. (Vagy adnak pénzt, amit nem arra költenek, ilyen is van) De szerintem nem miattuk tart ott a BKV ahol tart.

kén-e egy nick? 2011.03.24. 15:16:55

@EG0:
Már megint kevered a szezont a faszommal.

A TB megfelelője a BKV-nak nyújtott állami támogatás.
Elkerülhetetlen.

A jegy-bérlet meg a vizitdíj.
Elkerülhető, mivel EGYSZER MÁR MEGFIZETTED ADÓBAN.

Tudom, nehéz ezt felfogni a te szellemi szinteden.

Az, ha valaki bliccel, már miért lenne veszteség másnak?
Te azok közé a hülyék közé tartozol, aki még elhiszi, hogy azért drága a jegy, mert egyesek bliccelnek?
Baszd meg, a bliccelők meg nem vett jegyeiből befolyna kb. 5 milliárd forint/év.
Nézd már meg, mennyi a BKV vesuztesége. Most épp 11 milliárd adóforintot kapott, és ebben az évben még lesz pár ilyen adag.

Nem mellesleg a tömegközlekedés KÖTELEZŐ KÖZszolgáltatás.

A hasonlataid pedig továbbra is faszságok. Kár, hogy nem éred fel ésszel, hogy miért.
Majd egyszer próbálj meg gondolkodni életedben. Tényleg nem fáj, nem csak átbaszni akarlak.

@Pocor:
Anyád üzeni a sarokról, hogy ne beszélj csúnyán, mert pofánver, ha befejezte a ma esti strichelést.
És mivel nem volt ma kuncsaftja, neked kell megdugnod.

Pilotax 2011.03.24. 16:01:24

@Silent Bob: Nem én állítottam azt, hogy a vidékiek tartják el a fővárosiakat hanem te ennek az ellenkezőjét.
Egyébként meg nem Borsodi vagyok, de jól ismerem azt a vidéket gyakran megfordulok arrafelé. Különösen a Csereháton nem problémás a HELYZET, NEM, EGYENESEN TRAGIKUS! Itt meg egyeseknek olyan problémáik vannak amiket az ott élők meg sem tudnak érteni, mert az itt élők tényleg a legelemibb megélhetésért kell, hogy küzdjenek foggal körömmel.

Silent Bob 2011.03.24. 16:26:27

@Pilotax: Én csak válaszoltam egy hozzászólásra, amiben nehezményezték, hogy a borsodi jómunkásemberek is csengetnek a BKV-ba.

EG0 2011.03.24. 17:04:37

@kén-e egy nick?:
KÖZszolgáltatás az, amit önkényesen annak nevezett el pár nagyokos, aki ráírt valami hangzatosat az irodája ajtajára.
Pl. a vezetékes telefon sokáig nem volt az. Aztán vannak országok, ahol az Internet is KÖZszolgáltatás, ingyen.
Olyan mint az IQ meghatározása. IQ az, amit az IQ teszttel mérünk. Szerencsére ez téged nem érint.

Ha pedig mindenki hülye, és nem találkoztál még nálad okosabb emberrel, akkor menj ki valamikor a szobádból. Hidd el, nem fáj.

A TB is elkerülhető lenne korlátolt meggyőződéseddel szemben. Pl. lehetne helyette egyéni biztosítós modell.
A BKV támogatása is elkerülhető, mert a magyarok 10%-át érintő kérdés, abból is csak max. pár százalék, aki nem lenne képes megválasztani és kifizetni az utazása valódi költségeit.

Az 5 Mrd Forint bliccelési kiesés egy becslés. Olyan becslés, mint a feketegazdaság mérete. Azok mérik, akik sosem vettek benne részt és nem ismerik a menő trükköket, csak a bukott trükköket.

Ezt a rohadt maszatolást nem bírom, ami ebben az országban megy, és a hozzád hasonlóak védik.

- Pl. nem emelünk nyugdíjat, de kötelezzük a személyszállítási cégeket, hogy fuvarozzon ingyen, meg december és január közé behazudunk még egy hónapot a kifizetéseknél. Néha rájövünk, hogy nincs is.
Szolidaritás rendszernek hívjuk, de nem az ilyen célra befolyó összegekből (járulékot átnevezzük adóra) fedezzük a kifizetéseket.

Nem tudjuk egyensúlyba hozni a költségvetést, mert szavazat vesztéssel járna, ellopjuk hát az emberek öregségi megtakarításait és nyugdíjvédelemnek nevezzük el.
- Nem merjük megmondani a Zembereknek, hogy hozzáértő, képzett ember nem vállal minimálbérért köz-alkalmazotti vezető beosztású posztot, ezért csinálunk 3 kamu bizottságot, ahonnan még pénzt vehet fel, meg a privát cége beszámlázhat tanácsadást, meg kap egy szolgálati Audit.

Szerintem a valódi közszolgáltatás a rendőrség, tűzoltóság, bíróságok, stb. Amely egyformán érint mindenkit lakhelytől, munkahelytől, életkortól, anyagi helyzettől függetlenül.
Tehát nem KÖZösen fizetjük be, hogy aztán egyéni döntés alapján igénybe vehető, nem kötelező SZOLGÁLTATÁSt nyújtsunk.

A többi az szociális juttatás.

Minden cég csődbe menne, ha az ügyfelei olyan arányban nem fizetnének, mint a BKV-nak a bliccelések vagy állami ingyenes szolgáltatásra kötelezések miatt.

Majd ha a cégvezetésnek jogában áll az egymásra mutogatás kuncsorgás helyett elkérni mindenkitől a szolgáltatás általa meghatározott árát, AKKOR lehet kérdőre vonni, hogy na, miért nem vagy még mindig nyereséges? Miért kérsz tőlem 11 MRD-ot? Miféle szar szerződéseket kötsz te? Ha nem tudsz nyereségesen irányítani egy céget, akkor keress más munkát!

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.24. 17:11:43

@kén-e egy nick?:
szokás szerint baromságokat hordasz össze.
TB-t nem kötelező fizetned. Nekem sem lenne kötelező, max. sokba kerülne orvoshoz járni...

@EG0: észérvekkel ne erőlködj nála, nem fogja fel.

Ettől függetlenül, a tömegközlekedés akkor lenne a helyén, ha valóban közszolgáltatásként működne, mint mondjuk... (hmmm... maradt még valami ebben a kibaszott országban, amiért elég csak a mindenféle adókat befizetni? Így hirtelen nem tudok...)

EG0 2011.03.24. 21:58:32

@Álamfő álomás következik: én egy buta kapitalista vagyok, aki a KÖZtulajdon rossz működtetésének okát az alapvető emberi jellemben keresem.
A versenyszféra azért hoz hasznot (amiből az állami is él), mert minden résztvevője közvetlenül motivált a racionális működésében. A tulajdonosos pénzt szeretne és növekvő cégértéket, a vezetők bónuszt, a beosztott biztos állást.

Az állami alkalmazott minél kevesebb munkaidőt, hasznosságától függetlenül fizetésemelést akar, és mutyizik a saját zsebére.

Én lemondanék a TB-ről, nyugdíj adóról és mindenféle nem közhasznú adó fizetéséről (tanárok, rendőrök fizetése pl.), és gondoskodnék magamról egymással versenyző cégek kínálatából választva.

Tehát szerintem egy BKV már csak a fentiek miatt sem lesz soha olyan minőségű, mint itt azt sokan elvárnák.
Egy pénznyelő. Be kell zárni, és megversenyeztetni az üzemeltetési jogot, vagy ilyesmi.

Perillustris 2011.03.24. 22:25:15

@EG0: "A BKV támogatása is elkerülhető, mert a magyarok 10%-át érintő kérdés."

Igen, abszolút pörögne a város BKV nékül.

kén-e egy nick? 2011.03.25. 01:17:32

@EG0:
A tömegközlekedésbe sehol a világon nem tolnak be (arányaiban) ennyi állami adóból eredő közpénzt (50%), mint nálunk. És sehol nem fizet ennyit az utazóközönség (a másik 50%). Általában mindkettő 33% szokott lenni.

Az 5 Mrd tényleg becsült érték, szerintem erősen FELÜLbecsült.

"Minden cég csődbe menne"
Melyik cég kap évi 40-80 milliárd Ft állami támogatást évente?
Mert ha akkor is csődbe megy, akkor meg is érdemli.

És bőven többet kér, mint a szolgáltatás ára. Ezért is nem fizetik meg sokan, mert érzik az aránytalanságot.
Az embereket csak te nézed hülyének (meg pár hasonszőrű barom itt, valamint a BKV vezetése), de nem azok.
Szerinted a szocializmusban miért vette meg mindenki a bérletet, miért nem volt gyakorlatilag bliccelés (elenyésző volt, kb. 0,5% a mostani 30%-kal szemben)?
Mert az emberek úgy érezték, arányban vannak a szolgáltatások és az árak, és az árak megfizethetők, nem ésszerűtlenül magasak. Most meg azt érzik. hogy minden kurvára el van túlozva.
(A jegyár 320-szorosára - 32 000 százalék - emelkedett, szerinted volt ekkora infláció? Akkor 1 kg kenyérnek most 1200 Ft-ba kéne kerülnie. Egy liter benzinnek kb. 3000 Ft-ba.
Egy üveg sörnek szintén 1200 Ft körül, boltban.
A műszaki cikkeket nem is mondom, mert a többségüknek vagy maradt, vagy csökkent az ára.
Vajon mi a faszért csak a BKV árai szaladtak el ennyire?

Mondtam már, hogy próbálj meg egyszer gondolkodni. Legalább egyszer az életben.

A többi hablatyot meg, amit idehánytál, kérd számon Orbánon meg Gyurcsányon (még csak azt sem mondom, hogy nem értek vele egyet, csak nem ide tartozik).

Ja, egyébként Budapest lakossága feleződött, vagy az országé nőtt? Tegnap még 2 millió/10millió volt az arány, akárhogy számolom, az 20%, nem 10.
Arról nem is beszélve, hogy egy csomó vidéki is idejár, és nem biztos, hogy gyalogolni akar a Csillebércen lakó rokonához a Keletiből két bőrönddel, de a sok barom külföldi turista sem igazából a csodás ózdi bezárt vasgyárat megcsodálni jár ebbe a "kurva országba", az ő számuk évente több, mint Budapest teljes lakossága (persze nem a város lakosságának 15-szöröse, mint Prágában, de hát ez sem kevés).

@Álamfő álomás következik:
Kb. annyira nem kötelező, mint adót fizetned. Úgyhogy a párhuzam tökéletes, kár, hogy nem éred fel ésszel.

@Perillustris:
Szerintem te viccelsz.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 07:58:53

@EG0: buta? Talán nem. Csak önző.

@kén-e egy nick?: te seggfej, még hányszor kell leírni? Nem kötelező, pl. nekem sem kellene fizetnem, senki sem kötelezne rá, csak nem kapnék "ingyenes" orvosi ellátást.
Azért fizetem, mert szükségem van rá, de ezt önszántamból teszem.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 08:02:23

@EG0: apropo, versenyszférában működő BKV. Annak az a szükségszerű velejárója, hogy a buszsofőr még inkább spórol mindennel - többek közt a klímával. Hogy a járatok tényleg olyan sűrűséggel közlekednek, hogy mindig tömve legyenek utasokkal, ergo lenne olyan vonal, ahol naponta két járat lenne, a'la Volán társaságok.
Ez szerintem nem egy megengedhető variáció.
Egyébként már a mostani körülmények is szinte erőszakolják, hogy aki teheti, inkább tartson fenn saját autót, mert olcsóbb és kényelmesebb, mint a tömegközlekedés... :(

Perillustris 2011.03.25. 08:22:11

@kén-e egy nick?: http://hu.wikipedia.org/wiki/Irónia

Perillustris 2011.03.25. 08:25:30

@Álamfő álomás következik: "a járatok tényleg olyan sűrűséggel közlekednek, hogy mindig tömve legyenek utasokkal"

Ez abszolút nem így van.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 09:23:22

@Perillustris: tudsz olyan helyről, ahol (jelentős) _állami támogatás nélkül_, tisztán üzleti alapon működik a tömegközlekedés és nem az van, amit írtam?

Perillustris 2011.03.25. 09:30:11

@Álamfő álomás következik: Tisztán üzleti alapon sehol nincs tömegközlekedés. Pont azért, mer akkor előfordulhatna, hogy ritkásabb, hegyvidéki részeken busz sem járna, avagy csak este 2-ig. A 6-os villamos üzemeltetéséért meg öldöklés menne.
süti beállítások módosítása