Egy olvasónk arról számolt be, hogy levélben tájékoztatta az adóhatóság arról, hogy túlfizetése van és kérheti a többlet kiutalását. Amikor ezt megtette, a kérelmét egy nyolc évvel ezelőtti ügyre hivatkozva elutasították. Vajon hány ilyen rendezetlen tétel lehet a NAV-nál évekkel az adó- és illetékhivatal összevonása után?

"Tavaly ősszel kaptam egy levelet - akkor még - az APEH-tól, amely az adófolyószámlám kivonatát tartalmazta. Ebben arról tájékoztattak, hogy van nyolcezer forint túlfizetésem, melynek a kiutalását a szükséges nyomtatvány kitöltésével kérelmezhetem.

 
Nem lehet azt mondani, hogy kapva-kaptam az alkalmon, mivel egészen januárig elhúztam a nyomtatvány kitöltését. Az egészről már-már meg is feledkeztem, de amikor hozzákezdtem az adóbevallásom kitöltéséhez, újra kezembe akadt a levél.
 
Megcsináltam a bevallást és egyúttal kitöltöttem a kiutalásról szóló nyomtatványt is, majd beküldtem - ekkor már - a NAV-nak. Gondoltam, hogy erre is 30 napos ügyintézési határidő vonatkozik, ezért február végéig türelmesen vártam, végül csak tegnap kaptam meg az adóhatóság ELUTASÍTÓ határozatát.
 
A levélben tájékoztattak, hogy a kérelmem megalapozatlan (persze, ők küldték, hogy túlfizetésem van), de minimum ötezer forint illeték befizetése esetén fellebbezhetek. A határozatban megállapították, hogy a kiutalni kért összeg nem áll rendelkezésre a folyószámlán többletként. Előszedtek egy nyolc évvel ezelőtti iktatószámon nyilvántartott illeték előírást, ahová bekönyvelték az összeget, így a kiutalási kérelem jogtalanná vált.
 
Nem vitatom, hogy évekkel ezelőtt volt valamilyen illetékköteles ügyletem, könyveljék le rá a túlfizetést, amúgy is melyik kisember merne ujjat húzni a NAV-val.

Ugyanakkor azt rendkívül érdekesnek tartom évekkel az adóhatóság és az illetékhivatal összevonása után, hogy először örömmel értesítenek, hogy túlfizetésem van, majd amikor a kiutalást kérem, közel egy évtized után összeérnek a szálak a Nemzeti Adóhivatalnál, megtalálják a pénz helyét, ráadásul úgy közlik velem az elutasítást, mint ha adócsaló lennék. Vajon hány ilyen ügy lehet még, illetve mennyire büntettek volna, ha akkor elfelejtem befizetni az illetéket?"

 

Címkék: apeh adózás bukás szívás adó levél számla ügyintézés adóbevallás visszatérítés tartozás illeték nav átvezetés portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://szivatos.blog.hu/api/trackback/id/tr292703711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Parajpuding 2011.03.03. 08:21:18

Első:)
Minden nap szembesül az ember azzal, hogy a magyar államigazgatás balkánibb a Balkánnál. Semmitérő, tudatlan, naplopó emberek tömege (néhány kivétellel, de ők hamarosan az utcán lesznek). Persze a kormány lózungját naponta halljuk az ügyfélcentrikus, korrekt, gyors eljárásról. A felére kellene csökkenteni a létszámot. Viszont ebben az a nagy probléma, hogy sosem azok maradnak, akik szorgalommal, hozzáértően végzik a munkájukat, hanem mindig azok, akik a megfelelő személyek megfelelő testnyilását nyalják, vagy egyszerűen csicskáztathatók.

ier6w7i 2011.03.03. 08:31:24

Ha tényleg vagy 8 évvel ezelőtti az a bizonyos illetékkötelezettség, akkor az nem évült már el egészen véletlenül?

charlottesweb · http://www.charlottesweb.hu 2011.03.03. 09:30:29

Szlovákiában érintett vagyok cégügyekben. Ott már egy-két ügy kivételével egyablakos ügyintézés van. A legeldugottabb falu polgármesteri hivatalában is el lehet intézni szinten mindent, mert ott már működik a központi számítógépes nyilvántartás. Az illetékek töredékei a magyar illetékeknek. S ja, hogy az múlt év adatai alapján lévő ÁFA-t nem kellett külön megigényelnem, hanem maguktól küldték? Ez csak csepp a tengerben... Fleto megmondta: akinek itt nem tetszik, annak el lehet menni. Én megtettem.

Csigorin 2011.03.03. 09:47:40

Sztem ez nem elevules, csak volt egy 8000 plusz amirol nem tudta az ugyintezo hogy honnan van, es ahelyett hogy utananezett volna, kiertesitette a delikvenst hogy plusza van. (Vagy pluszkent irta be a rendszerbe amig nem tudja mi az, es automatice ment ki a level ez is elkepzelheto).
Aztan mikor kerte, akkor megvizsgaltak, de addigra mar bekonyvelte valaki hogy az a 8ezer egy regi illetek volt amit megfizetett annakidejen, szoval megse plusz mert megvolt a maga helye.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.03.03. 09:48:48

Én is így jártam. Közölték velem, hogy van jó sok túlfizetésem 4 évről korábbról. Amikor fel akartam venni, addig húzták, leveleztek, amíg eltelt az 5. év, és így már elévült, nagyon sajnálják...
Nagyon etikátlan.

Sátán meg a Jocó 2011.03.03. 09:56:27

...vagy lehet, hogy a NAV-nál időközben csökkent az ügyek entrópiája? Értem ezalatt, hogy ősszel még fos volt, de időközben már szarrá fejlődtek! Ki tudja, egy-két év múlva már kankalin is nő rajta, ne legyetek oly negatívak. :)
(Érdekes a 8éves dolog is, btw)

NewWay 2011.03.03. 09:56:47

A posztoló pont annyit fizetett be illetékre, mint amennyit kellett.

Tévesen kapott egy értesítést, hogy 8 ezer pluszban van. Ha utánanézett volna, akkor rájött volna, hogy nullán van, és nincs pluszban.

Ennek ellenére a "minden pénz jó, ha az állam adja" elven visszaigényelte a pénzt.

Amikor nem jött be a trükk, akkor pedig felháborodott.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.03.03. 10:18:28

@NewWay: Így is fel lehet fogni, de úgy is, hogy szirre-szarra beszednek pénzt, és igazából fingjuk sincs ki mennyit fizetett mire és mennyi pénz is van összesen, csak behajtóüzemre kapcsoltak 1000L

ringer 2011.03.03. 10:20:48

@newtehen: Ez nem így működik. A követelés nem évül el, ha az elévülési időn belül indítod el az ügyet. Csak akkor, ha utána.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.03. 10:26:13

"ha akkor elfelejtem befizetni az illetéket?"
Miért, nem felejtetted el?

ostvan 2011.03.03. 10:58:47

@Yooha: Ha elfelejtette a Hivatal kérni (behajtani), akkor elévülhetett.

labi 2011.03.03. 11:06:49

Ilyen nekem is volt.

Írtak egy nem nagy, párezer forintos túlfizetésről (valahol 3-5000 Ft között lehetett). Egy darabig gondoltam hogy azon a számlán nem baj ha van egy kis plusz, meg hirtelen nem is tudtam hogy hogy jöhetett össze. De mivel aztán azzal a vállalkozással már nem akartam többet foglalkozni és kitartóan értesítettek hogy nekem túlfizetésem van, legközelebb amikor értesítettek a túlfizetésről, kitöltöttem a szükséges nyomtatványt, amin kérni lehet.

Meg is jött hamar a válasz, hogy a túlfizetés már túl régi, elévült, ezért törölték, így jártam, szevasz, viszlát.

chaser 2011.03.03. 11:16:09

@Parajpuding: nekem az ex-apeh ügyintézőkkel pozitív tapasztaltaim vannak, mindig normálisak és segítőkészek voltak

2011.03.03. 11:19:08

@newtehen: ringer jól írja. Ha elévüli időn belül bejelented az igényed a követelésre, az elévülési idő újrakezdődik.

JohnHenry 2011.03.03. 11:31:17

nem az ügyintézőt kell szapulni, hanem azokat a barmokat, akik kitalálták, hogy minden xar legyen az apeh alá vonva, de egységes informatikai rendszerről hallani se akarnak.

gitáros 2011.03.03. 11:54:12

@ringer:
Tudtommal a tartozás elévülés úgy működik, hogy kérni kell a törlését az elévülésére hivatkozva.

tryclops 2011.03.03. 12:05:20

@newtehen: Én is csatlakozok az előttem szólókhoz: ha tényleg 5 éven belül elindítottad az eljárást, akkor az nem évülhetett el a hivatal töketlenkedése miatt. Valaki téged nagyon átszabott. Ha sok pénzről van szó, én a helyedben nem hagynám annyiban.

körtealma 2011.03.03. 12:15:04

Nekem a munkahelyemre küldték a határozatot, miszerint tiltsanak le a fizumból 38ezret. A főnököm szólt, hogy intézzem. Nagyon ciki volt! Gyorsan befizettem, nem volt időm utána járni, hogy miért tartozom. Aztán küldték, hogy 38ezer túlfizetésem van! Szerencsére vissza is kaptam a pénzem!

Mekkmester6 2011.03.03. 12:23:18

A magyarorszag.hu-n meg lehet nézni, hogy melyik apeh számlán van túlfizetés vagy hiány.

egynyugger 2011.03.03. 13:01:57

Tizenöt éve van 2700 Ft túlfizetésem nyilvántartva. Nyugdíjba vonulásom miatt be kellett mennem ügyintézni az APEH-ba, kértem, hogy fizessék vissza ha már úgyis itt vagyok, és remélem nem lesz több adófizetési kötelezettségem. A válasz az volt, hogy lejárt a követelés. Akkor miért küldenek minden évben értesítést róla? Ráérnek levelezni, vagy olcsó a postaköltség?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.03.03. 13:06:03

Nekem egyszer visszaadott az APEH 10ezer Ft túlfizetést, utána éveken keresztül kérte vissza és még büntetett is azért, mert nem akartam visszafiszetni a "tartozásom". Aztán amikor egyszer bementem az ügyintéző 5 perc alatt megtalálta, hogy nincs tartozásom.

Roy 2011.03.03. 13:59:49

A mostani adózásnál ennyivel kevesebbet fizess be. Amennyiben reklamál az APEH, meg kell nekik mondani, hogy csak a túlfizetést vontad le, és még a kamatokkal nem is számoltál.

Zöldlelkü 2011.03.03. 17:08:39

Kicsit más az alap story, de a "cégre" jellemző. Tavaly az adóbevallásomba akaratlanul, de 2 hiba csúszott. Az egyik hiba a magam kárára kb. 450 eFt, míg a másik hiba az APEH kárára 420 eFt. A rendszer kiszúrta a hibát. Beidéztek, jól kioktattak, majd az APEH kárára történt hibáért jól megbüntettek. Amikor szóvá tettem, hogy az összeszámítás elve alapján még mindig én jártam volna rosszul, közölték, hogy sajnálják. Ekkor értettem meg, hogy Európa még messze van...

Kismacska (BELLA) 2011.03.04. 09:57:14

Azt a hétszázát (hogy ne mondjak csúnyábbat)!

Én kérek elnézést, előre is, de... rosszul tudom, hogy lejárt, elévült már 8 év alatt?

Hoztak valami törvényt ami 10 évre (vagy végtelenre) emeli az elévülést? :OOOOO
süti beállítások módosítása