Rákbiztosítást kínált a Citibank a Pénzcentrum.hu olvasójának. A rámenős ügynök rámenősködött, az olvasó nem hagyta magát.
 
Érdekes telefonhívást kaptam nemrég a Citibanktól. Az ügyintéző (ügynök?) hölgy egy rákbiztosítást (hivatalos neve is van, valamilyen daganatos betegségek elleni biztosításnak hívják) kínált nekem, ami –ha jól emlékszem- csak a bank ügyfelei számára elérhető.
 
Sorolta az előnyöket, hogy ha havonta befizetek ennyit és ennyit, akkor megbetegedés esetén ilyen és ilyen juttatásokat kaphatok. Amikor arra került a sor, hogy akkor érdekel-e engem az ajánlat, mondtam, hogy talán igen, talán nem, mindenesetre szeretném elolvasni részletesen a dolgot, hogy miről is van szó, ugye, az ember nem vág bele ilyesmibe alapos átgondolás nélkül (jobb esetben).
 
Erre kiderült, hogy a dolog úgy működik, hogy ha én most (a telefonban) rábólintok, akkor automatikusan küldenek nekem egy levelet, ami maga a szerződés. A hölgy által hosszasan eldarált apróbetűs részek (kondíciók, stb.) közben persze csak ez nem volt egyértelmű, hogy a szerződés automatikusan életbe lép abban a pillanatban, hogy én megkaptam azt (igaz, első hónapban még nem kerül pénzbe nekem). Azonban ha nem mondom le, akkor minden hónapban automatikusan vonják a számlámról.
 
A lemondás pedig csak úgy lehetséges, ha levélben, faxon, vagy személyesen teszem azt meg, tehát pl. a call centeren keresztül sem megy.
 
Hosszas győzködés után sikerült elfogadtatnom a hölggyel, hogy ezt én így nem szeretném, nem ugranék bele egyből egy biztosításba (még ha könnyen le is tudom mondani), nem akarok levelezni velük, nem akarok bemenni a fiókba. Közben olyan kijelentések hangzottak el a szájából, hogy „Ha figyelt volna arra, amit az előbb mondtam..”
 
A negyedórás hívás végül azzal zárult, hogy lemondtam a szolgáltatás igényléséről, a hölgy pedig a legszebb álmaimat idéző, masszívan sértődött hangú „Jó, akkor köszönöm szépen!”-nel búcsúzott.

 

Címkék: telefon bank biztosítás ügyintézés portfolioblogger

Adó- és járulékemelést varr a kormány a vállalkozások nyakába azzal, hogy fel kell emelniük a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső dolgozóik nagy részének a bérét, ha részt akarnak venni a közbeszerzési pályázatokon, illetve állami támogatást igényelnének.

A nettó bérkorrekció kétszeresének megfelelő költséget jelent a munkáltatóknak, ha kénytelenek lesznek felemelni a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet kereső dolgozóik jövedelmét. Angyal József okleveles adószakértő a Pénzcentrum.hu-nak a következő példával szemléltette ezt:

Vegyünk bruttó 150 000 forintos bért!

Ha a kormány szándékai szerint jövőre megfelezik a szuperbruttót, már csak 1,135-tel kell a bruttó béreket felszorozni az adóalap kiszámításához.

A 150 000 forintos jövedelemnél 1,135-ös szuperbruttós szorzó mellett 3240 forintot nyerne a dolgozó. Ez viszont nem lesz mind a dolgozóé, mert a kormány tervei szerint tovább csökken az adójóváírás.
 
A mostani bérkommandós törvényjavaslat a következő két évre lenne hatályos, ebből – Angyal József szerint – arra lehet következtetni, hogy ez idő alatt éri hátrány az alacsonyabb keresetűeket, tehát a kormány két év alatt szüntetné meg az adójóváírást.
 
Ha azzal számolunk, hogy arányosan vennék vissza az adójóváírást, akkor a jelenlegi havi 12 100 forintot mondjuk jövőre 6000 forinttal csökkentenék.
 
Tehát a példában említett 150 000 forintból nettóban 6000 mínusz 3240, azaz 2760 forinttal maradna kevesebb.
 
A munkavállalót terhelő szja- (ami az 1,135 százalékos szuperbruttósítás miatt nem 16, hanem 18,2 százalék lenne jövőre) és az összesen 17,5 százalékos járuléklevonás miatt a 2760 forintos nettó keresetcsökkenést bruttó 4292 forintos béremeléssel lehet ellensúlyozni.
 
A munkáltató költségnövekedésének itt még nincs vége
 
Mivel a munkáltatónak a bruttó bér után 28,5 százalékos járulékot is kell fizetnie, további 1223 forinttal emelkedik a bérköltség.
 
Tehát a jelenleg 150 000 forintos bruttó bérek esetén 5515 forint a bérköltség-növekedés. Ennek viszont csak a felét, 2760 forintot kap meg a dolgozó, a másik felét adó- és járulék formájában lenyúlja az állam.
 
Van-e pénzük a vállalkozásoknak?
 
Rogán Antal, a bérkommandó fő fejese szerint a vállalkozásoknak van pénzük béremelésre, hiszen 140 milliárd forint maradt náluk amiatt, hogy 50 millió forint helyett 500 millió forint nyereségig kiterjesztették a 10 százalékos társasági adókulcsot.
 
Mit mutatnak a vállalati mérlegek? A GKI Gazdaságkutató által megvizsgált 2009-es adatokból az derül ki, hogy 355 ezer cég eleve nem élvezte az adócsökkentés előnyeit, mivel nem volt 50 millió forintot meghaladó nyereségük. Ez az adóbevallást benyújtó vállalatok 98 százalékára igaz, amelyek az összes foglalkoztatott 71 százalékának adnak munkát. Az érintett vállalatoknak tehát nincs többletforrásuk az elhibázott adóváltoztatások miatti keresetnövelésre.
 
Dönthetnek: vagy eleget tesznek a kormányzati ukáznak, és megemelik a béreket, hogy kompenzálják az adóváltoztatások miatti keresetkiesést, vagy nem vehetnek részt a közbeszerzésekben és állami támogatást sem kaphatnak. Tehát: önkéntesen vállalják a járulékköltségeik emelését vagy kimaradnak az állami támogatásból. Így is, úgy is lesznek, akik lehúzhatják a rolót.

Címkék: adózás adó portfolioblogger

Húsz éve indultak az első magyar InterCity vonatok: a városok közötti expressz szerelvények elsőként Miskolc és Budapest között közlekedtek. Húsz évvel ezelőtt 1 óra 47 perc alatt tették meg ezt a távolságot, 2011-ben ugyanez az út 2 óra 1 perc. Egy dolog biztos: a Keleti nem került messzebb Miskolctól, és a miskolci Tiszai pályaudvar sincs messzebb Budapesttől, mint 20 éve volt.

Az ország akkor leggyorsabb és legkorszerűbb vasúti pályáján hétköznap négy, vasárnap öt vonat közlekedett mindkét irányban, a 294 utas 1 óra és 47 perc alatt ért célba, a kényelem és a gyorsaság ára 100 forintos pótjegy volt.

Jelenleg a pótjegy ára 540 forint, az InterCity pedig 2 óra 1 perc alatt ér Budapestről Miskolcra, illetve 2 óra 2 perc alatt a borsodi megyeszékhelyről Budapestre.

Hogy miért lassabb az IC, mint 20 éve? KATTINTS a Pénzcentrum.hu cikkére, ahonnan az is kiderül, mikor lehet olyan gyors, mint 1991-ben volt!
 

Címkék: utazás szívás mav portfolioblogger

Kétharmados törvényben rögzítené Matolcsy György, hogy „a személyi jövedelemadó mértéke nem lehet több 16 százaléknál” – nyilatkozta nemrégiben a nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnetnek. Na és mi lesz a szuperbruttósítással? Ha azt nem rögzítik a törvényben, hogy többé nem lehet különböző szorzókkal növelni az adóalapot, akár 30 százalékos is lehet az adóteher – háborodik fel a Pénzcentrum.hu-nak küldött levelében Angyal József okleveles adószakértő.

Egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy az Országgyűlés a személyi jövedelemadó törvényben rögzítette: jövőre az adóalap a bruttó bérek 1,135-szorosa lesz, szemben az idei 1,27-szeressel, 2013-ban pedig megszűnik ez a korrekciós tényező. Az Európai Bizottságnak elküldött legfrissebb konvergencia program is ezt tartalmazza.
 
Időközben azonban szárnyra kaptak olyan hírek, amelyek szerint a nemzetgazdasági tárca azzal a lehetőséggel is számol, hogy mégsem szűnne meg 2013-ban a szuperbruttósítás. Ez idáig a minisztérium nem cáfolta ezeket az értesüléseket.
 
Ha nem zárják ki, hogy továbbra is alkalmazni lehessen a szuperbruttósítást, hiába rögzítik a törvényben, hogy 16 százaléknál nem lehet nagyobb az szja-kulcs. Az adóalap korrekciója mellett akármennyi is lehet a tényleges adóteher.
 
Ha például a bruttó jövedelmeket 2-vel felszorozzák, akkor 32 százalék adót kell fizetni. Többsávos adótáblát is lehet képezni, bármilyen jövedelmi határokhoz bármekkora korrekciós szorzókkal megállapított adóalappal, ha csak az szja-kulcsot fixálják. Mondjuk lehet 1 millió forintig 0,75, 3 millióig 1,2, 4 millióig 1,6 százalékos a korrekciós tényező és így tovább.
 
Ugyanez a helyzet idén, amikor a kormány tagjai következetesen 16 százalékos adókulcsról beszélnek, amikor az 1,27-szeres adóalap-korrekció miatt valójában 20,3 százalékos az adóteher. Jövőre pedig még az 1,135-szörös szorzó mellett is 18,1 százalékos lenne az elvonás.
 
Egyelőre semmi garancia nincs arra, hogy a szuperbruttósítást tényleg megszüntetné a kormány. Mint az eddigi törvénykezési gyakorlat mutatja, nem egy alkalommal törölt már el a kormánytöbbség több évre elfogadott rendelkezéseket még azelőtt, hogy életbe léptek volna.
 
Gondoljunk csak a 2005-ben a következő öt évre törvényben rögzített szja-szabályokra, amelyek két évet éltek. Majd 2007-ben befagyasztotta az adótáblát a kormány, s a későbbi években is jóval kisebb volt a tehercsökkenés az eredetileg tervezettnél.
 
Isten ments attól, hogy – mint Orbán Viktor miniszterelnök ígéri – 40 évre kétharmados törvénybe betonozzák a jelenlegi szja-rendszert! – figyelmeztet Angyal József. Orbán a hét végén a legnagyobb példányszámú osztrák bulvárlapnak, a Kronen Zeitungnak adott interjúban azt mondta:
 „Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét”.
 
Angyal József szerint 40 évre olyan rendelkezést érdemes törvényben rögzíteni, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A jelenlegi szja-rendszerről még egyáltalán nem bizonyosodott be, hogy életképes. Stabilizálni pedig csak azt érdemes, ami életképes. Az életveszélyes állapotban lévő sérültnél sem az életveszélyt, hanem az életképes állapotot stabilizálják – példálózik az okleveles adószakértő.
 

 

Címkék: apeh adózás portfolioblogger

Áldatlan állapotok az OTP-ben

 2011.06.10. 13:02

Vörösbortól ragadó padló, iszonyatos bűz és szeméthegy fogadta a Pénzcentrum.hu egyik olvasóját, amikor pénzfelvét reményében betért az egyik fővárosi OTP atm-szobájába. A gyomorforgató kalandról képek is készültek.

Már-már meg sem rökönyödik a nagyvárosi természetbúvár a fővárosban uralkodó állapotokat látva. Hajléktalanok az aluljárókban, szeméthegyek az utcán, eldobált csikkek mindenfelé, hogy csak néhány példát említsünk a sok közül.












Olvasónk véleménye szerint azonban joggal várhatná el az ember, hogy tisztán tartsa egy bank beltéri pénzkiadóhelységeit, főleg ha ilyen frekventált helyen van.

"Múlt hét szombaton tértem be a Móricz Zsigmond körtéri OTP-be, hogy egy kis cashhez jussak. Bár tény, hogy a helységben uralkodó állapotok nem tántorítottak el eredeti tervemtől, azonban kínszenvedés volt minden a helyiségben töltött perc. Iszonyatos bűz áradt ugyanis a padlón korábban széttörött borosüvegből, aminek tartalmát a hozzám hasonló ügyfelek cipőtalpa egyenletesen oszlatott el a padlón. Ragadt az egész szoba. És akkor az eldobált bizonylatokról már nem is beszélek."

"Egy kérdés fogalmazódott meg bennem a kaland után: Mégis kinek a felelőssége a helység tisztántartása? Micsoda luxus így rontani egy banknak nehezen megszerzett renoméját. Arról nem is beszélve, hogy ha egy kicsivel kevesebb pénzt szórnának el a pénzintézetek termékeik reklámozására és azt inkább a takarításra költenék, akkor a tisztaság okán a megbízhatósággal azonosíthatná az ügyfél választott pénzintézetét."

 

Címkék: budapest bank bankkártya visa pénzcentrum portfolioblogger

A Pénzcentrum.hu olvasójának újabb mávos kalandját kaptuk meg. Ezúttal is hasonló a történet, mint az olvasó korábbi leveléből írt blogunkban. Elmúlt ugyan a tél és a hideg, de a konfliktus nem csillapodott nyugdíjasok és diákok között. Csak a MÁV röhög talán, aki kétszer ad el egy helyet az InterCity-ken?

 
„Át kell adni az időseknek a helyet? IGEN! Ha fizettünk az ülőhelyért a vonaton, leülhetünk oda? Nem, ha egy nyugdíjas gyorsabb volt! Ez történt egy csajjal úton hazafelé a MÁV-val. A lány (aki mellesleg csinos) Ceglédről ment haza Nyíregyháza felé, ami három óra negyven perc késés nélkül. Ritkán nem késnek a vonatok! Nyugdíjas néni, aki az ő helyét elfoglalta, viszont hamarabb szállt fel, még pesten, ő nem tudom hova ment, világot lát, unokát látogat, ki tudja? A lényeg, hogy neki nincs helyjegye, ami ugye még 62 fölött sem árt az IC-ken. Bár ezen a vonalon lehetetlenség beszerezni azt pénteken. Legalább 2 nappal indulás előtt kell jegyet foglalni. Ez a MÁV hibája, nem a nyugdíjasé. Bár 20 perc múlva jönne a gyors, ami szinte üres, max büdös.
 
Minden tiszteletem a nyugdíjasoké! Meg is érdemlik, Ő is feltalálta magát helyjegy nélkül is, le is ült egy szabad székre büszkén, majd a kallernek kifizette a pótdíjat (940 ft) is és véglegesen letudottnak érezte a dolgot. A csinos lány Cegléden felszállt, kereste a 23-as kocsi 76-os székét. Ahol addigra a kivételesen üzemelő (majd a nyári 45 fokban tuti bekrepáló) légkondi friss levegőjétől kicsit be is bóbiskolt a néni. Így talált rá és a székére a csaj, kezdetét vette az erkölcsi és morális dilemma.

Már az elején is félve kérdezte meg a nénit, hogy nem ült-e véletlenül rossz helyre? …nem igazán akarta zavarni és felkelteni. A néni itt belekezdett: mutatta a 900 valamennyiért vásárolt pótjegyét, hogy ő bizony jogosult a helyre, meg egyébként is ugyebár. A lánynál lévő helyjegy nem igazán érdekelte, maga részéről megint csak letudottnak érezte az ügyet, bóbiskolt hát tovább. Kalauz nem nagyon járt egy ideig, így a lány egyedül maradt a panaszával és a gondolataival. Nem igazán érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy 100 ember előtt felállíttasson egy 70 éves öreg nénit, akármennyire is igaza lenne. Mivel egyik srácnak sem tetszett annyira, hogy 3 órát álljanak helyette, kikényszerült a folyosóra. Ahol maradt is mindvégig, még a kalauznak is megmutatta a jegyét ellenőrzésre, minden panasz nélkül. Állt kint mindvégig (erkölcsi győztesen?), legalábbis addig, amíg én le nem szálltam. Talán így nyert valamit mindenki. A néni kipihente magát, a lány „átadta” a helyét az öregnek, a MÁV egy széket kétszer adott el!”

 

Címkék: utazás szívás szivatás mav pénzcentrum portfolioblogger

Izgalmas árfolyamokra bukkant a Pénzcentrum.hu munkatársa szerdán a brüsszeli (!!!) reptéren.

A kép magáért beszél - bár talán ennyire azért nem áll rosszul a forint.... (az csak a poén egyik része, hogy a WE BUY és a WE SELL mezők elég nehezen értelmezhetőek, jelenleg az MNB euró-középárfolyama 269 HUF).


 

Fotó: Pénzcentrum.hu

Címkék: szivatás pénzcentrum portfolioblogger

A Pénzcentrum.hu olvasóját szívatta az egyik nagy internetszolgáltató. A gazdaságtalan sárga csekk ellen lehet érvelni, úgy néz ki kevés sikerrel járnak ezek a próbálkozások. Hősünket is egy ezressel húzta le a szolgáltatója, csak azért mert nincs vonalkód olvasó az ujjában. Tanulságos történet.

  
„Munkából hazaérve szomorúan tapasztaltam, hogy nincs net. Átnéztem az otthoni rendszert, hogy biztosan rendbe van-e minden. Gyors vizsgálódás után kiderült, hogy nem nálam van a probléma. Mobilnetről kezdtem ekkor kivadászni az Enternet (internetszolgáltató) ügyfélszolgálatának a számát. Felhívom őket, és közlik, hogy nincs befizetve a márciusi számla Ezért kapcsolták le nálam az internetet.
 
Ez furcsa volt, mivel emlékeztem, hogy mint mindig, most is pontosan befizettem a számlát. Kiderült, hogy véletlenül az áprilisra szánt sárga csekket fizettem be (két csekk volt otthon, mindkettő kitöltetlenül, így az egyiket megragadva indultam a postára). Az egyenlegem így jó volt, de azért a „biztonság” kedvéért lekapcsolták a netet, amíg be nem fizetem a márciusi számlát is.
 
Tudni illik minden csekknek egyedi azonosítója van, és nem mindegy hogy melyiket fizetem be!! Itt már kezdett felmenni a pumpa. Azért megkérdeztem, hogy ugyan hogy lehetne a leggyorsabban visszakapcsoltatni a netet. Tájékoztattak, hogy utaljam át netbankból, és küldjem el a printscreent, hogy megtörtént az utalás. (Úgy néz ki itt már nem kell egyedi azonosító, nem úgy mint a csekknél.)
 
Mégis hogyan – kérdem én - ha minden előzetes tájékoztatás nélkül kikapcsolták a netet? Menjek át a szomszédhoz, vagy egy barátomhoz és ott intézzem el – tanácsolták. Köszi.
Ok, másnap át is mentem. Megcsináltam az utalást, elküldtem a printscreent. Kaptam egy tájékoztató levelet, hogy visszakapcsolták, de azért 1000 Ft-ot kiszámláznak.
 
Szóval kedves Enternet előfizetők, vigyázzatok, hogy jó legyen a csekketek azonosítója, különben ki lesz kapcsolva a net, és fizethettek. Vagy tegyetek úgy, mint én, és ezután semmit ne fizessetek be sárga csekken.„

 

Címkék: mobil mobiltelefon szívás átverés fizetés ügyintézés ügyintéző szivatás tartozás portfolioblogger

 

Szabadon garázdálkodnak a kecskék a Tétényi-fennsíkon a nemzeti park közelében és egy magánkertben is. Mindezt ölbe tett kézzel nézi a törökbálinti önkormányzat – írja panaszos levelében a Pénzcentrum.hu olvasója.
 
Levélírónk nemrégiben döbbenten tapasztalta Törökbálint-Pistályon lévő telkén, hogy fiatal, de már termő gyümölcsfáinak törzse és ágai teljesen körbe vannak rágva. A tulajdonos által készített fotók azt tanúsítják, hogy nagy valószínűséggel a szemközti birtokon tartott kecskék rágták le a fákat. Tulajdonosuk ugyanis nem tartja kerítés mögött az állatait, azok szabadon kóborolnak a természetvédelmi területnek számító Tétényi-fennsík közelében és a panaszos kertjében is.
 
Telekhatárukon ugyanis – többszöri bejelentésük ellenére – sem építették meg a kerítést, amelyről a mai napig nem lehet tudni, hogy kinek lenne a feladata. Nem tisztázott, hogy önkormányzati vagy állami tulajdonú földterület határolja-e a telküket.
 
A panaszos levélben fordult a helyi önkormányzati képviselőjéhez, aki a helyben illetékes vadásztársaság elnökéhez irányította. Ő visszaküldte a károsultat az önkormányzat jegyzőjéhez, mondván, hogy az ügyben nem a vadásztársaság az illetékes, lévén, hogy nem vadkárról van szó, s részben lakott területet érint a probléma.
 
Sluszpoénként az önkormányzat igazgatási irodájának vezetője levélben annyit közölt, hogy a Helyi Építéshatóság, az ÁNTSZ és a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Budai Kerületi Főállatorvosi Hivatalának vezetője is szakhatósági hozzájárulásban engedélyezték az állattartást azon a birtokon, amelynek a kecskéi szabadon kószálnak.
 
Emellett tájékoztatták a panaszost, hogy ha az említett állattartó állatai okozták a kárát, annak megtérítését polgári peres úton érvényesítheti.
 
Az önkormányzat nem rendelt ki szakértőt, hogy megvizsgálja, mi okozta a kárt, hanem magára hagyta a panaszost, s közölte, oldja meg egyedül a problémát.
 
Nem szólt a levél arról, hogy az említett hatóságok esetleg ellenőrzik-e, hogy a kecskék tulajdonosa betartja-e az állattartásra vonatkozó szabályokat.
 
A Földművelésügyi Minisztérium Állat-egészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 1997. évi rendelete szerint „az állattartáshoz olyan állattartó épületet, telepet, karámot, stb. (a továbbiakban: állattartó létesítmény) kell létesíteni, továbbá olyan állattenyésztési, állattartási technológiát (a továbbiakban: technológia) kell alkalmazni, amely lehetővé teszi az állatok fertőzésmentes, egészséges környezetben való tartását és biztosítja, hogy az állati termék közvetlenül emberi fogyasztásra vagy élelmiszer-előállításra alkalmas legyen”…”Az állatok tartása az emberek, az állatok egészségét nem veszélyeztetheti, a környezetet nem károsíthatja.”
 
 
Az önkormányzatot láthatóan az sem érdekli, hogy a Tétényi-fennsík ott van a szomszédban, amelyet a Fővárosi Önkormányzat 1999 nyarán természetvédelmi területté nyilvánított, s 111 hektáros részét az Európai Unió NATURA 2000 hálózata „kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területként” tartja számon.

 

Címkék: ügyintéző szivatás portfolioblogger

 

Szívatja a ferihegyi pénzváltó a külföldre utazókat? - teszi fel a kérdést a Pénzcentrum.hu egyik hűséges olvasója. A nemrég új nevet kapott, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ugyanis meglepő árfolyamok várják az épp gépükre várakozó gyanútlan áldozatokat.
 
"Sokat hallani egyes pénzváltók pofátlan árképzéséről, de amit a ferihegyi repülőtéren tapasztaltam az túlmegy minden határon. Szombaton utaztam a barátnőmmel Barcelonába repülővel és a gép indulása előtt a vámmentes boltok és kávézók között sétálgatva lettem figyelmes az egyik helyi pénzváltóra. Igencsak fennakadt a szemem az alábbi árfolyamon, amit telefonom segítségével meg is örökítettem."
 


 

"Történt ez azon a héten, amikor több hírportál, köztük a Pénzcentrum.hu is arra bíztatta az embereket, hogy most érdemes eurót váltani. Mivel úgyis utazni készültem áldottam a szerencsémet, hogy épp pozitív irányba mozdult el a forint az euróhoz képest, így nekem is igen jutányos áron sikerült, ha jól emlékszem 264-265 körül váltani. Ehhez képest a reptéri 280 feletti eladási ár igencsak magasnak tűnik arról nem is beszélve, hogy az eladási és vételi (232,73) árfolyam közötti, közel 50 forintos rés is durván lehúzós illatú. Ez ám az országimázs – gondoltam magamban és tovább battyogtam a repülőm felé."

 

Címkék: budapest korrupció átverés pénzcentrum portfolioblogger

 

Hétszázezer forintját tüntette el az OTP Lakástakarék Zrt. a Pénzcentrum.hu egyik olvasójának. Tiltakozása ellenére egy nem létező számlára küldték el a lakás-takarékpénztári megtakarítását.

Levélírónk a Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) Zrt.-nél meglévő lakáshitelének törlesztésére kívánta felhasználni a lakástakarék-pénztári megtakarítását. A hitel felvételekor a pénzintézet még Siklós és Vidéke Takarékszövetkezet néven futott. Olvasónk forintban vette fel a kölcsönt, majd euróra váltotta, így megszüntette a takarékszövetkezetnél a forintszámláját.
 
Kérte, hogy a lakástakarék-pénztári megtakarítását az OTP Banknál vezetett saját forintszámlájára utalják ki, s közölte, hogy nincs másik forintszámlája. A pénzintézet fiókvezetője azonban azt állította, hogy ezt tiltja a bank belső szabályzata. Olvasónk sem a lakástakarék-pénztári szerződésében, sem az OTP nyilvános rendelkezéseiben nem talált arra utaló szabályozást, hogy a pénzintézet a kiutalás feltételeként meghatározhatja, csak és kizárólag más banknál vezetett számlára utalhatja a megtakarítást. Ezért ismételten kérte, hogy a megtakarítását az OTP-nél vezetett folyószámlájára utalják ki.
A banki ügyintéző ehelyett önhatalmúan, az ügyfél felhatalmazása nélkül átutalta az összeget a korábban a Siklós és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett, de már megszüntetett forintszámla-számra. Az átutalási megbízást utólag akarta aláírattatni az ügyféllel, aki ezt megtagadta, és kérte, hogy vonják vissza az átutalást. Ezt a bank nem tette meg.
A pénz elment az OTP-ből, természetesen nem érkezett meg a nem létező forintszámlára, és most valahol kering a banki rendszerek között.
 
Olvasónk panaszos levelet küldött az OTP Lakástakarék Zrt.-nek, amiben ismételten kéri, hogy a megtakarítását utalják át az OTP-nél vezetett folyószámlájára. A lakástakarék-pénztár annyit válaszolt, sajnálják, hogy kellemetlen tapasztalatokat szerzett az ügyintézés során. Elnézést kérnek a téves átutalással okozott kellemetlenségekért. Felszólítják, hogy számlákkal igazolja, ha a téves ügyintézés miatt kára keletkezett, mert csak azt követően tudják elbírálni az okozott kárt.
 
Levélírónk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordult panaszával, ahonnan azt a választ kapta, hogy az említett ügyekben alapvetően az OTP Lakástakarék Zrt.-vel kötött szerződésében foglaltak a mérvadóak.
 
Olvasónk azóta sem kapta meg a pénzét. Az okozott kárt ráadásul még felmérni sem egyszerű, nemhogy számlákkal igazolni. A forint-megtakarítást ugyanis a panaszos euró hitelének előtörlesztésére akarta fordítani, kihasználva a jelenlegi kedvező árfolyamot. Kérdéses, hogy mire előkerül a pénze, mennyibe kerül majd az euró.

 

Címkék: bank otp ügyintéző portfolioblogger

Szívatja a Lakiteleki Takarékszövetkezet a Pénzcentrum.hu olvasóját, a tét nem kevés szinte mindent bukhatnak. A család mindenét elveszítheti, 50 milliós hiteltartozásuk megmaradt annak ellenére, hogy a hitelező takarék már elvette tőlük 125 milliós ingatlanjukat.

A pénzcentrum.hu szerkesztőségébe érkezett egy különös olvasói megkeresés. A levélben egy olvasónk részletezi családja kálváriáját a Lakiteleki Takarékszövetkezettel, aminek kis történetét még egy videóban is próbálta elénk tárni. A család hiteltartozása 50 millió forint körül van, ezt az egykoron jól működő üzletük bevételéből már nem tudták fizetni, az általuk elégséges fedezetnek gondolt ingatlant viszont elvesztették a takarékszövetkezettel vívott szövevényes harcban.

 „Tisztelt Szerkesztőség!

Az eset a szüleimmel történt és a jogi kiskapu miatt - amit a bank kihasznált - egyedül a nyilvánosság erejében bízhatunk!

A Lakiteleki Takarékszövetkezet, mint hitelezőnk és a végrehajtást kérő is egyben, a szüleim 154 millió Ft-ra becsült ingatlana helyett a cégüket árvereztette el. Az árverésen maga a bank vette meg a céget 2,5 millió Ft-ért.  Nem véletlenül: így fillérekért az övé lett a cég tulajdonában lévő 154 milliós ingatlan is!A tartozásért (mely csak 2,5 millió Ft-tal csökkent) a szüleim továbbra is felelnek... Azóta a végrehajtó továbbra is a magánvagyonunkat támadja. 

Az ügyről filmet készíttettünk, melyből könnyen megérthető a sztori (az első 4 percben benne van a lényeg):

Üdvözlettel ”

Címkék: bank hitel szívás fizetés kamat ügyintézés ügyintéző szivatás tartozás portfolioblogger

Izgalmas pizzavacsorába csöppent a minap a Pénzcentrum.hu olvasója: se számla, se sörök, se elfogadható vendéglátós hozzáállás. A végén persze valaki fizetni fog.

"Gondolom, sokakkal előfordult már az eset, hogy egy nagyobb baráti társasággal közösen eltöltött vacsora után valahogy kevesebb pénz jött össze az asztal közepén, mint az a számlán szerepelt. Valaki egy sörrel többet ivott, mint emlékezett, más elfelejtette, hogy volt még egy kávé is, stb. Ami azonban velem és a barátaimmal történt pénteken este a Király utcában az még köszönőviszonyban sincs a fent vázolt esettel. Rendesen belefutottunk egy szép kis szívatásba.

Biztos sokan ismerik a körúttól nem messze található Király utcai pizzázót (a templommal és a textiláruházzal szemben), ahol igen jutányos áron csillapíthatja éhségét, aki arra jár. A legtöbben az ablaknál szoktak elvitelre pizzaszeletet kérni, azonban csak kevesen vannak, akik az emeleten található éttermi részre ülnének be.

Nos, jómagam és 10 másik barátom sajnos pont ezt tettük múlt pénteken este. A vacsora során összesen közel 30 ezer forintos fogyasztást halmoztunk fel, a fizetés után azonban nem várt balhéba keveredtünk.

Miután a kasszánál mindenki kifizette külön-külön a fogyasztását igencsak megdöbbentünk, amikor ránk förmedtek, hogy egy csomó tétel egyelőre rendezetlen. A meglepő az volt, hogy olyan tételeket nem fizettünk ki - a tulaj és beszívott alkalmazottainak véleménye szerint - amiket egyértelműen megtettünk.

Ilyen tételek voltak például öt pizzaszelet és 10 dobozos sör is. A gond csak az volt, hogy összesen nem ettünk ennyi szeletet (a legtöbben egészet fogyasztottak, csak 3 szeletet kértünk plusszban) és a sörből se fogyott ennyivel több. Például jómagam ittam egyedül Sopronit, összesen három dobozzal, a többiek másik sört választottak. Nos, a tulaj szerint egyetlen Soproni se lett kifizetve, hiába mondtam neki, hogy fél perccel ezelőtt fizettem ki mind a hármat – nem akarta elhinni.

Természetesen blokkal nem tudta igazolni esetleges tévedésünket, pedig próbálkozott a kopasz rendesen. A kukából nem egy bizonylatot kapart elő, kevés sikerrel, hiszen egyiken se a mi fogyasztásunk szerepelt. Nem is számítottunk másra, mivel egyetlen tételt se ütöttek be fizetéseink során. Itt megjegyzem, már ez magában is megérne egy adóhatósági vizsgálatot.

„Elegem van abból, hogy ilyen kis buzik bejönnek ide és pár ezer forinton szarakodnak” - felkiáltással adta tudtunkra a felpaprikázott vezető, hogy nem kívánatos személyek vagyunk, és jobban tesszük, ha fizetünk és mihamarabb távozunk, különben nem áll jót magáért. Hát ez ám a fogyasztóbarát gondolkodás.

Nem is folytattuk, az értelmetlen beszélgetést, beláttuk, hogy az ostobaság ellen nem sokat tehetünk, miután kifizettük a plusz három rugót, kissé feldúlt hangulatban távoztunk a helyről és megfogadtuk, ide többet be nem tesszük a lábunkat. Jobb, ha ezt mások sem teszik."

Címkék: idióta panaszkönyv csalás számla számlafizetés portfolioblogger

Voltak, akik felhördültek, másoknak mosolyt csalt az arcára, amikor jeles politikusaink közül egyik-másik megemlítette, hogy ingyenessé teszi a fővárosi tömegközlekedést. Bár az intézkedés nem lépett életbe, számos utas kész tényként kezeli az ígéretet és jegy nélkül utazik a BKV-járatain.

 
Autósként csak ritkán utazom busszal, de a napokban volt szerencsém igénybe venni a BKV Zrt. 105-ös járatát. Nem néztem meg, hogy mennyi most a büntetés, de mivel azt hallottam, hogy szigorodott az ellenőrzés, meg sem fordult a fejemben, hogy blicceljek, váltottam néhány jegyet az újságárusnál. Az utazás során érdekes jelenségre lettem figyelmes.
 
Felszállás után rögtön lyukasztottam, ezzel a cselekedetemmel több utastársam arcára „ez biztos ellenőr” nézést csaltam. Amikor megfogtam a kapaszkodót, az utasok megnyugodtak, tovább bámultak kifelé az ablakon. Az egyik közlekedési csomópontnál elég sokan szálltak fel, a sofőr fülkéje és az első ajtó között már hatan álltunk.
 
A következő megállóban felszállt három ellenőr, a karszalag láttán valóban beindult a mozgolódás. Az ellenőr rátette a kezét a lyukasztóra, a bliccelők előtt bezárult a kapu. Velem egyszerű dolga volt, eltépte a jegyemet, de a körülöttem álló öt ember közül mindegyik munkát adott az ellenőrnek. Volt két diák, akik közül az egyik állította, hogy a világon semmiféle igazolvány nincs nála, reggel otthon felejtette a bérlettel együtt, a másik bediktált egy címet, de nem volt túl meggyőző, amikor megismételtették vele.
 
 
A másik két utas, egy középkorú hölgy és egy nyugdíjhoz közeli úr közül az előző mély hallgatásba burkolózott , utóbbi egyszerűen továbbot intett az ellenőrnek, de amilyen monológot a utolsó kliens, egy napszemcsis jólfésült srác tolt, az megér egy misét.
 
„Nincs jegyem, nincs bérletem, 640 forintom van hó végéig. Most mondták fel az albérletem, keresni kell egy másikat. Elveszítettem a munkámat, most is egy állásinterjúról jövök, de nem vettek fel. Van nálam igazolvány, de nem adom oda, kamu címet meg nem akarok bediktálni, mert nem találnának meg a büntetéssel. Veszek majd bérletet, ha lesz rendes állásom, meg normális fizetésem.”
 
Ennyit sikerült megjegyezni a valójában jóval hosszabb szófosásból, amire az ellenőr csak ennyit szólt: „Igazolvány?”, majd megunta és leszálltak a következő megállónál.
 
Az egyik oldalon áll hat utas, 320 forint jegybevétel, egy - valószínűleg kamu címre kiküldött - büntetés, a másikon az üzemanyagköltség, a sofőr és három ellenőr munkabére. Vajon ki szívja meg a bliccelést?

 


Update: Most hívott egy ismerősöm, hogy két közterület-felügyelőt látott cigizni az egyik megállóban, megszólította őket, hogy ezt ugyebár nem lehet, mire közölték, hogy k.rva idegesek, most verték le őket a villamosról (Budapest, 2011).

Címkék: budapest utazás levél csalás fizetés pótlék szivatás bírság tartozás portfolioblogger

Egy olvasónk arról számolt be, hogy levélben tájékoztatta az adóhatóság arról, hogy túlfizetése van és kérheti a többlet kiutalását. Amikor ezt megtette, a kérelmét egy nyolc évvel ezelőtti ügyre hivatkozva elutasították. Vajon hány ilyen rendezetlen tétel lehet a NAV-nál évekkel az adó- és illetékhivatal összevonása után?

"Tavaly ősszel kaptam egy levelet - akkor még - az APEH-tól, amely az adófolyószámlám kivonatát tartalmazta. Ebben arról tájékoztattak, hogy van nyolcezer forint túlfizetésem, melynek a kiutalását a szükséges nyomtatvány kitöltésével kérelmezhetem.

 
Nem lehet azt mondani, hogy kapva-kaptam az alkalmon, mivel egészen januárig elhúztam a nyomtatvány kitöltését. Az egészről már-már meg is feledkeztem, de amikor hozzákezdtem az adóbevallásom kitöltéséhez, újra kezembe akadt a levél.
 
Megcsináltam a bevallást és egyúttal kitöltöttem a kiutalásról szóló nyomtatványt is, majd beküldtem - ekkor már - a NAV-nak. Gondoltam, hogy erre is 30 napos ügyintézési határidő vonatkozik, ezért február végéig türelmesen vártam, végül csak tegnap kaptam meg az adóhatóság ELUTASÍTÓ határozatát.
 
A levélben tájékoztattak, hogy a kérelmem megalapozatlan (persze, ők küldték, hogy túlfizetésem van), de minimum ötezer forint illeték befizetése esetén fellebbezhetek. A határozatban megállapították, hogy a kiutalni kért összeg nem áll rendelkezésre a folyószámlán többletként. Előszedtek egy nyolc évvel ezelőtti iktatószámon nyilvántartott illeték előírást, ahová bekönyvelték az összeget, így a kiutalási kérelem jogtalanná vált.
 
Nem vitatom, hogy évekkel ezelőtt volt valamilyen illetékköteles ügyletem, könyveljék le rá a túlfizetést, amúgy is melyik kisember merne ujjat húzni a NAV-val.

Ugyanakkor azt rendkívül érdekesnek tartom évekkel az adóhatóság és az illetékhivatal összevonása után, hogy először örömmel értesítenek, hogy túlfizetésem van, majd amikor a kiutalást kérem, közel egy évtized után összeérnek a szálak a Nemzeti Adóhivatalnál, megtalálják a pénz helyét, ráadásul úgy közlik velem az elutasítást, mint ha adócsaló lennék. Vajon hány ilyen ügy lehet még, illetve mennyire büntettek volna, ha akkor elfelejtem befizetni az illetéket?"

 

Címkék: apeh adózás bukás szívás adó levél számla ügyintézés adóbevallás visszatérítés tartozás illeték nav átvezetés portfolioblogger

A magyar kisnyugdíjasok problémáit már senkinek nem kell bemutatni, ennek ellenére sokan talán elképzelni sem tudják, hogy miként lehet kijönni - ellátástól függően - napi egy-kétezer forintból. Az élelmiszerek folyamatosan drágulnak, a rezsi a fűtés miatt különösen télen elviszi a nyugdíj nagy részét, a többség egyik napról a másikra él. Egy távolsági buszokon rendszeresen utazó diák különös jelenségre lett figyelmes, amit velünk is megosztott. Ismét kiderült, hogy a kisnyugdíjasok találékonysága nem ismer határokat, bár ez a spórolási trükk nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

"Gyakran járok távolsági buszokon és látom, hogy a forgalom a hideg évszakban meglehetősen megnő. Az ingázó utazóközönség korösszetétele is megváltozik telente, idősek töltik meg az üléseket, újságot olvasnak vagy élvezik a kilátást. Elgondolkoztam, hogy miért is kell átadni a helyem, miért is kényszerülhet ilyen távolság leküzdésére az elméletileg igencsak megfáradt nyugdíjas. Nem bosszantana a dolog ennyire, ha nem a legforgalmasabb időszakban utaznának, amikor diákok munkába járók próbálnának eljutni valahova.


Nyugdíjasaink világlátó kedve nem függ a forgalomtól, egy buszsofőr elmondta, hogy a hidegben egyre több regisztrációs jegyet ad ki. És a közlékeny beszélgetni vágyó öregek el is panaszolják, hogy „jobb a buszon ülni melegben, mint a hideg lakásban”.

Így utaznak a nagyik, mi meg átadjuk a helyünket, a kényelem adott.  Szívhatunk állva egész úton és még fizettünk is érte. Mit csinálhatnak a mamák, papák a célállomáson? Engem is nagyon érdekelt ezért meg is kérdeztem a buszsofőrtől tud-e valamit. Ő mondta, hogy max vásárolnak valamit, mintha a sarki üzletben lennének, vesznek egy kenyeret vagy szalámit, de indulnak is vissza még ugyanazzal a busszal. Várja őket az otthon hidege, ahol meglehet tervezni a másnapi utazást.

Úgy tűnik a fűtési számlán lehet így spórolni. Bennem sem él már kandalló mellett kötögető nagyi képe, le kellett cserélnem a kalandor, utazó mamára, aki Debrecenben lakik, Miskolcon veszi a tejet, Kecskeméten a kenyeret és ki tudja hol tölti még a napjait.

Mikor küldik a nyugdíjasoknak a kedvezményes utazási utalványt?

Ezzel a kis élményemmel szeretnék üzenni az utazásra vagy melegre vágyó nyugdíjasoknak: legyenek kedvesek ne a legforgalmasabb időszakban nekivágni a mindennapos melegedő utazásnak! Többet én se várok el, továbbra is átadom a helyem, de én sem teszek félre nyugdíjas éveimre, remélem nekem is legalább meleget ad majd az ország összes buszülése.

A buszsofőr bá még egy érdekességet elmondott: a Hajdúszoboszlóról induló járatok utasai gyakran kérnek regisztrációs jegyet (ami nem is csoda, hiszen reumát gyógyítani megy oda minden idős), csakhogy németek, lengyelek is tökéletes magyarsággal teszik ezt. Úgy néz ki, hogy nem a gulyás, a szia vagy a szilvapálinka lesz az első megtanulandó szó külföldi vendégeinknek, hanem a regisztrációs jegy!
 

 

Címkék: utazás válság szívás fizetés szivatás özvegy nyugdij portfolioblogger

 

A tévében, a rádióban és az újságcikkekben, mindenhol azt hallani és olvasni, hogy a bankok maximálisan segítenek a bajba jutott hitelfelvevőknek: például fizetési halasztást, részletcsökkentést, futamidő hosszabbítást adnak. Mindezek ellenére az én kérelmemet elutasították - panaszkodik a szon.hu egyik olvasója.
 
„Öt éve vettem fel személyi kölcsönt, aminek a jövő hónapban kellene az utolsó részletét kifizetnem. Sajnos olyan anyagi helyzetbe kerültem, hogy a februári és a márciusi (tehát a két utolsó) részletemet nem tudom kifizetni. Szermélyesen bementem a bankba és szerettem volna halasztást kérni, mivel február 23-tól munkába állok és akkor április és május hónapban tudnám a részletet kifizetni.
 
Sajnos a kérelmemet elutasították, azzal az indokkal, hogy az utolsó félévben nem lehet ilyet kérni. A fennálló tartozásom havi 9240 Ft, azaz kettő hónapra 18 480 forint. Én nem milliókkal tartozom és nem évekre kértem halasztást, csupán három hónapra, még sem teljesítették! Részemről ennyit a bank által nyújtott segítőkészségről.”
 
Lehet poénkodni, hogy „jaj, milyen könnyítésről beszélsz, még a húszezer forintot sem éri el a teljes tartozásod”, de ez véleményünk szerint elvi kérdés. Az ügyfél jelezte, hogy átmenetileg fizetési nehézségei adódtak, de rövidesen törleszt majd, mégis elutasították. Mennyivel lesz jobb a banknak, ha az elmaradás miatt heteken át postázhatja a fizetési felszólításokat, miközben május végére úgyis lezáródik az ügy. Talán a 18 ezer forint után felszámított késedelmi kamatra pályáznak?

 

Címkék: bank hitel kölcsön kamat ügyintéző tartozás késedelmi portfolioblogger

 

Minden jel szerint szívatja a Pénzcentrum.hu olvasóját a Madarasteszkó. Öt gigabájt, öt libamáj, vagy öccáz... íme a történet.
 
Történt pedig, hogy az Auchanban még decemberben vásároltam egy 500 gigabyte-os maxell külső winchestert, amely január első hetében, miután minden lényeges adatomat kb. 200 giga mennyiségben sikerült rajta elhelyeznem beadta a kulcsot. Gyakorló vásárlóként egyből elfogott a gyomorgörcs, mert, bár afelől nem volt kétségem, hogy visszaveszik (ez részint elhamarkodott megállapítás volt), de hogy szerzem meg az adataimat róla?
 
A munkahelyemen az IT-s kolléga felajánlotta, hogy megteszi amit lehet, de így nem nyúlhat hozzá, mert akkor oda a garancia. A feladat tehát adott volt, vissza kell vinnem a kütyüt és el kell magyaráznom a vevőszolgálaton, hogy én ezt visszahoztam, de még elvinném egy kis időre, amíg a rendszergazdáink kezelésbe veszik, és utána megint visszatérek vele. A mission impossible zenéjére, a nyuszika és létra keserédes viccét mondogatva magamba tértem hát be a budaörsi vevőszolgálatra, ahol rendkívül szolgálatkész és a problémám iránt fogékony Auchan alkalmazottak gyakorlatilag első szóra kezelték a problémámat, a blokk hátára pecséttel rá is írták, hogy az adatok mentési kísérletét követően visszaveszik tőlem a meghibásodott terméket.
 
Ollé! Vissza a munkahelyre, ahol nagy szerencsémre az IT-s kollégának sikerült mentenie az adataimat. A munkahelyem Óbudán van, ezért gondoltam Auchan-Auchan, egyszerűbb oda visszavinnem. Persze előtte azért még telefonáltam a budaörsi Auchanba, hogy lehetséges-e ilyet, ahol egy nagyon készséges hölgy megnyugtatott, hogy persze, hisz egyazon cégről van szó. Pont erre gondoltam én is.
 
Munka után át is mentem, ahol a teljes értetlenség és papagáj-effektus várt rám egy „8-tól 17:00-ig dolgozom” mentalitású hölgy személyében. Mondta, hogy menjek be a 13. kerületben a x utca y szám alá, ott a maxell forgalmazója, és majd ők kezelik az ügyet. Én mondtam neki, hogy nem a maxell forgalmazójától vásároltam az eszközt, hanem tőlük, ezért nem látom, hogy miért kellene nekem utazgatni a városban (ráadásul vélhetően munkaidőben, hiszen ezek a forgalmazók a legritkább esetben tartanak fenn egy non-stop vevőszolgálatot).
 
Ekkor jött a magyarázat, miszerint a maxellesek küldtek nekik egy faxot, ami szerint a korábban vázolt eljárásrend az irányadó. Én megköszöntem, hogy betekintést nyerhettem két ilyen nagy társaság levelezésébe, és ismét megemlítettem neki, hogy a terméket az Auchantól (tőlük) vásároltam, a blokk hátán pecséttel megerősítve az áll, hogy a terméket visszaveszik tőlem, de ő továbbra is csak utamra akart engedni. Előkerült a Gyalog galopp klasszikus mondata: „Nincs itt valaki más, akivel beszélhetnék?” Természetesen nem volt. A nő mondta, hogyha akarom, vigyem vissza a budaörsibe, ő nem fogja visszavenni, majd végül azzal rázott le, hogy ők maximum postázni tudják, de annak van egy átfutási ideje… Csatát vesztettem, és nem egy idegsejtet. Ha nem telefonálok előtte, akkor talán azt mondom, hogy árnyékra vetődtem, de így nagyon dühítő volt.
 
Pár nap elteltével sikerült ismét kijutnom a budaörsi áruházba, ahol továbbra is készségesek voltak, és szó nélkül visszavették a mobilwinchestert, kifizették a vételárát. Az Óbudán elhárító pajzsként használt faxra nem mertem rákérdezni, nehogy végül ismét utamra eresszenek. Azt viszont megkérdeztem, hogy Óbudán valóban vissza kellett volna-e venniük a terméket, és megint igenlő választ kaptam. Amikor erre mondtam, hogy elhajtottak, csak bólogattak és hozzátették: tudjuk, nem először hallottuk ezt. Hogy az Auchant mi vezeti arra, hogy eltérő szemléletet honosítson meg különböző áruházaiban, az nagy kérdés. Nem hiszem, hogy a kiskereskedelemben bármennyire is előremutató lenne a „jó zsaru – rossz zsaru” felállás. Mint egyszerű fogyasztó jelzem, hogy én ugyanazt a márkázást látom mindkét áruháznál, ezért ha az egyik helyen kellemetlenség ér, akkor a szememben lejáratott márka másik egységében már nem fogok szerencsét próbálni. Remélem, hogy a budaörsi kollégákon túl az óbudai hozzáállásról most mások is hallanak, és a jövőben nem kényszerítenek majd másokat is felesleges kilométerek megtételére.

 

Címkék: vásárlás auchan ügyintézés szivatás pénzcentrum portfolioblogger

Bár már csak évek választották el őket a nyugdíjtól, nem ültek ölbe tett kézzel, hanem saját vállalkozás elindítását tervezték. Az üzletet saját erőből nem tudták volna megvalósítani, ezért hitelt vettek fel az OTP-től. Aztán jött a csőtörés…

„Három évvel ezelőtt, 55 éves fejjel vettünk fel jelzáloghitelt az OTP-től, a hitel célja a vállalkozásunk beindítása, fejlesztése volt. Két év alatt több mint kétmillió forintot törlesztettünk, a balatonszéplaki házunkon ekkor még 26 millió forintos tartozás volt (több mint amennyit felvettünk).
 
Egy későn észlelt, valójában heteken át tartó csőtörés következtében a házunk és az ingóságaink teljesen tönkreáztak. Fél év huzavona után a Groupama biztosító kifizetett 3 millió forintot a javítást végző vállalkozónak, miközben a kár 6 millióra rúgott.
 
A hitelszerződés értelmében a káresemény kedvezményezettje a bank volt, ők pedig nem akarták a kártérítés összegét kifizetni, hanem előtörlesztésként akarták levonni.
 
Arra a kérdésemre, hogy mi lesz a házzal és a tartozással, mindenki vonogatta a vállát, már ameddig eljutottam, az ügyintézőkig.
 
Végül nem nekem, hanem vállalkozónak engedték kifizetni a fele pénzt, fél évig állt minden a vízben, párában, bűzben, szaladgáltak az egerek. A ház nem is tudott rendesen és időben elkészülni, így már annyit sem ér.
 
Még egy adalék a bankról: a hónap 4. napján esedékes törlesztőrészletem 10 napos csúszása miatt három alkalommal is teljes egészében levonták édesanyám nyugdíját, annak ellenére, hogy a törvény szerint a nyugdíjat csak 30%-ban lehet lefoglalni. Telefonon azt mondták, hogy igazam van, de a pénzt nem adják vissza. Ez a mi bankunk.”

 

Címkék: garancia hitel otp kamat biztosítás biztosító ügyintéző portfolioblogger

A bank ügyfele néhány hónappal a válság kirobbanása előtt döntött úgy, hogy eladja a meglévő lakását és vásárol egy új ingatlant. A pénzintézet „úgyis csak vagy egy évre kell” alapon a legkedvezőbb kamatozás mellett kínált jen alapú lakáscsere hitelét ajánlotta, a szerződés létrejött, majd nem sokkal később elszabadultak az árfolyamok.

 
„A hitel lényege az volt, hogy a bank előre megfinanszírozta nekünk a meglévő lakás eladásából befolyó vételárat, így meg tudtuk venni az újat. A várható értékesítési idő rövidsége miatt kézenfekvő megoldásnak tűnt az áthidaló hitel, a bank tanácsára az is a legalacsonyabb kamat mellett japán jenben.
 
Nagyon megbántam, hogy akkoriban nem tájékozódtam a jen és a forint viszonyáról. A devizapár árfolyamtörténetét nem ellenőriztem le évekre visszamenőleg, így csak utólag vettem észre, hogy 2000-ben például a 290-es szintet is megközelítette 100 jen árfolyama.
 
A hitelszerződést 2007 decemberében írtuk alá, körülbelül 160-as árfolyamon adósodtunk el. Beköltöztünk az új lakásba, de a régit csak 2008 novemberében tudtuk értékesíteni, a jen akkor már 210 felett járt, jelenleg 240 körül van az árfolyam. 
 
Ekkor szembesültünk azzal, hogy alig egy év alatt több mint 30%-kal emelkedett a tartozásunk, ami mára 50%-ra emelkedett. Az eladásból bejött pénzt nem törlesztettük be a hitelbe, hanem a két éves türelmi idő lejárta után elkezdtük fizetni a havi részleteket. A többit forintban kamatoztatjuk és a megfelelő időpontra várunk.
 
Véleményetek szerint mikor megy újra 200 alá a japán jen árfolyama? Annyi bukó már az elviselhető kategóriába tartozna és fontolóra vennénk az adósság kifizetését.”

 

Címkék: bank hitel lakáshitel otp kamat ügyintézés jelzálog tartozás portfolioblogger

Kimondottan érdekes és sokak számára tanulságos történetet küldött a Pénzcentrum.hu szerkesztőségébe egy hűséges olvasónk. A fiatalember egy önkormányzati lakást vásárolt, amit a rövid határidő miatt készpénzben kellett kifizetnie, ezért csak utólag tudott rá hitelt felvenni az Erstétől. Idén jár le a lakástakarékpénztári megtakarítása az OTP-nél, de nem tudja a hitelébe betörleszteni, mert az nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású.

„2010 nyarán 8 millió forintért vásároltam egy önkormányzati lakást a főváros VIII. kerületében. A szerződésben meghatározott szoros fizetési határidő miatt lakásvásárlási hitel felvételére nem volt lehetőségem. Ha 30 nap alatt nem tudtam volna fizetni, akkor a piaci gyakorlattól jóval magasabb, 20%-os foglalót buktam volna. Emiatt az 5 millió forintos önerőmet összesen 3 millió forintnyi családi és baráti kölcsönnel egészítettem ki.

Amikor már a nevemen volt a lakás, hitelajánlatot kértem a bankoktól a hárommilliós tartozásom rendezésére. Az Erste Bankkal kötöttem szerződést, de utólag már nem tudtak lakáshitelt adni, így szabad felhasználású jelzáloghitelt vettem fel. Ebből kifizettem a családi és baráti kölcsönöket és megkezdtem a bank felé a törlesztést.

Azt terveztem, hogy az idén lejáró lakástakarékpénztári megtakarításom (körülbelül másfélmillió forint) betörlesztésével megfelezem a banki tartozásomat, így a törlesztőrészletemet is. Bementem az OTP-hez és a kiutalási lehetőségekről érdeklődtem. Ott arról tájékoztattak, hogy mivel nem lakáscélú, hanem szabad felhasználású az Erste hitelem, így nem tudják betörleszteni a pénzt (vagy igen, de akkor elveszítem az állami támogatást). Az ügyintéző azt javasolta, hogy fizessem a lakástakarékot 8 évig és akkor szabadon felhasználhatom az összeget.

Ez igaz, de addig a hitelt és a lakástakarékot párhuzamosan kellene fizetni, ami dupla kiadás, pedig úgy terveztem, hogy a lejáró lakástakarékból megfelezem a tartozásomat. Szerintetek mit csináljak? Hogy tudok jól kijönni ebből a csapdából úgy, hogy nem veszítem el az eddigi állami támogatásomat?"

Címkék: budapest ingatlan bank hitel szívás lakáshitel otp kamat ügyintézés erste ügyintéző szivatás jelzálog tartozás pénzcentrum portfolioblogger


Gerit, a Pénzcentrum.hu hűséges olvasóját szívatja a kólaautomata. Meg a kólások is. És az örök kérdés,azaz Kolombusz tojása: fog-e valaha blokkot/számlát adni egy ilyen készülék?
 
Íme a sztori:
 
"Történt ugyanis, hogy szombat este egy kiváló távol-keleti étteremben eltöltött vacsora után, a budapesti 2-es metróvonal Kossuth téri állomásához vezetett az utam. Gyomrom megtelve a kiváló zöldteától, és a töménytelen szójaszósztól, nem meglepő módon, valami kis ellensúlyra, konkrétabban az amerikai üdítőipar remekére, egy Coca-Colára vágyott. Legnagyobb szerencsémre a termék népszerűségének köszönhetően szinte a város minden pontján, egyszerűen, olcsón és gyorsan juthatunk hozzá (jó esetben), a sok éve már nálunk is elterjedt automatáknak köszönhetően. Rövidre fogva a történet.
 
Utolsó valamire való fémpénzemet, egy 200-as érmét behajítottam a vágyak automatájába, majd vártam a csodát egy dobozos kóla formájában. Ami ezután jött, azt nem lesz nehéz kitalálni. Se kóla, se pénz. Egyszerre lettem anyagilag és fiziológiailag is megkárosítva, hiszen nemcsak hogy apróm nem akadt több, de a rég vágyott „méreg” adagomat sem tudtam a hangosan követelőző szervezetembe bejuttatni. Több se kellett forrongó elmémnek és önérzetes fogyasztóként azonnal tárcsáztam a gépen (helyesen) nagy számokkal megjelenített panaszvonalat.
 

 
Szombatról lévén szó, az egyébként meglepően kedves ügyeletes munkatárs kért, hogy osszam meg vele pontos pozíciómat, majd megnyugtatott, hogy azonnal küldi az illetékes szakértő kollegát, továbbá jelezte, hogy a kártalanításommal kapcsolatban munkanapon, munkaidőben érdeklődjek ugyanezen a telefonszámon.
 
Teltek az órák, a napok, és végre eljött a kártalanításom felgörgetésének a napja. Két nap és két éjjel álmodtam körülöttem repdeső dollárjelekről, a monacói grand casino VIP termében elszórt milliókról, és olyan luxuskörülményekről, hogy a leendő ősfiaim is a nevemet imába foglalva kezdik minden reggeljüket.
 
Reggel fél 10, eljött az én időm. Újra hívom a vágy vonalát. Kedves női hang, röviden belekezdek a gondom ecsetelésébe, mire gyorsan továbbít egy illetékesnek. Újabb kedves női hang, lassan elhiszem, hogy nem egy magyar cég ügyfélszolgálatával beszélek, hanem a három kívánság egyik főállású tündérével. Felvázolom a történetet, minden apró részletet megosztok, majd lélegzet visszatartva várom, hogy egy hatalmas örömkitörés közepette igent mondjak a mesés kárpótlásra.
 
Egy pillanat, annyi sem, rántott vissza a valóság pikkelysömörös keze a földre. A továbbra is végtelenül kedves női hang közölte, hogy „Mivel Önt valóban kár érte, ezért megkérem, hogy fáradjon be hozzánk a XIII. kerületi irodánkba, ahol megtérítjük a gép által elnyelt 200 Ft-ját”. Ennyi!? Tényleg ennyi lenne az anyagi és nem elhanyagolható testi szenvedésem enyhítése!? Majd hozzátette „A két telefonhívás költségét még hozzá tudom írni, az plusz 200 Ft, így akkor összesen 400 Ft lenne a kártérítésem végösszege”.
Tanulság? Na az nincs. Hogy meglepődtem-e azon, hogy az elvesztett 200 Ft-ra 200 Ft a kártérítés? Egy fél pillanatra sem.
 
Lelkileg egy kicsit olyan a történet, mint a lottó, amíg nem húzzák ki a nekünk kedvezőtlen számokat, addig ott van az esély, így két napig, a rossz kóla automatának köszönhetően, álmodhattam egy szebb világról"

 

Címkék: vásárlás visszatérítés portfolioblogger

A napokban levelet kaptak az OTP Csoporthoz tartozó Merkantil Bank autóhiteles ügyfelei, melyben a megemelkedett kamat- és árfolyam-különbözet könnyebb törleszthetősége és a havi törlesztések tervezhetőbbé tétele érdekében szerződésmódosítási lehetőséget kínál a társaság. Az ajánlat azonban csomagban érkezik, az a frankhiteles például, aki aláírja a módosítást, a kiszámíthatóbb részlet mellé több mint két százalékpontos kamatemelést is kap.

Azok az ügyfelek, akik a forintban fix törlesztőjük mellé eddig negyedévente kaptak kamat- és árfolyam-elszámolást, a módosítás értelmében áttérhetnek a havi elszámolásra, ami a keletkező plusz teher jobb eloszlását biztosítaná.

Számszerűsítve az eredeti szerződés szerint az utóbbi negyedévben ez azt jelentette, hogy például két 25 ezer forintos részletet egy 36 ezer forintos követ a magas CHF-árfolyam miatt. Akinek ez megterhelő, az március végéig díjmentes szerződésmódosítással (utána a fennálló tőketartozás 1%-áért, minimum 7 ezer, maximum 12 ezer forintért) kérheti a havi elszámolást.

Az értesítő azonban tartalmaz egy vastagon szedett figyelmeztetést is: Amennyiben igénybe kívánja venni a módosítást, úgy az árfolyam- és kamatkülönbözet számítása a jelenleg hatályos Általános Szerződési Feltételekkel (ÁSZF) összhangban változik. "Az ÁSZF változása a törlesztőrészlet-különbözet emelkedését eredményezheti!"

Számításaink szerint a valamivel több, mint két százalékpontos kamatemelés azzal jár, hogy a 25 ezer forintos részlet mellé minden hátralévő hónapban legalább 3 ezer forintos kamatkülönbözet társul és ezen felül kell még megfizetni az árfolyam-emelkedésből adódó különbözetet is (a fenti példa szerint közel havi 4 ezer forint volt az elmúlt negyedévben).

Felhívtuk a társaság ügyfélszolgálatát, ahol elmondták, hogy "akinek nem okoz nehézséget a negyedéves elszámolás, annak nem éri meg módosítani".

Aki nem változtat, az a következő negyedévben változatlan feltételek esetén 86 ezer forintot törlesztene, aki módosít, attól összesen körülbelül 96 ezret vonna a társaság. Megéri könnyíteni?

Címkék: autó bank hitel otp kamat ügyintéző portfolioblogger

 

A bankok az ügyfélév végén írásban kötelesek értesíteni a következő ügyfélévre vonatkozó új törlesztőrszletről az ügyfeleket. Amennyiben az ügyfélév egybeesik a naptári évvel, akkor a karácsonyi ajándékok mellé érkezik a januártól érvényes törlesztőrészletet tartalmazó tájékoztató. A K&H Bank egyik ügyfele a napokban vette át az értesítőjét, melyben fillérre rappenre kiszámolták, hogy januártól 1 (!) svájci frankkal csökken a havi törlesztőrészlete.
 
„2006 decemberében kötöttem lakásvásárlási kölcsönszerződést a K&H Bankkal. A válság hatására megnövekedett törlesztőrészletek ellenére mindig késedelem nélkül, időben törlesztettem. A napokban kaptam meg a bank tájékoztatóját, melyben részletezik az elmúlt évre vonatkozó befizetéseimet, valamint a januártól érvényes új törlesztőrészletet.
 
A bank örömmel értesít, hogy januártól csökken a törleszőrészletem, mégpedig kerek 1 svájci frankkal. Elsőre nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek örömömben. Arra is rájöttem, hogy milyen komoly számítási metódus előzte meg az értesítő hibátlan megszerkesztését.
 
A havi részletem körülbelül 100 frank tőketörlesztést tartalmaz, ami éves szinten 1200 frank. Az 1%-os kezelési költséget a bank az ügyfélév elején fennálló tőketartozásra vetíti, ami ha 1200-zal csökkent, akkor annak az egy százaléka 12 frank. Ez havi szinten 1 svájci frankkal csökkenti a részletemet 2011-től. Hurrá!
 
A bankok közül többen alkalmazzák azt a módszert, hogy a huzamosabb ideig szerződés szerint törlesztő ügyfeleiket kamatkedvezménnyel jutalmazzák. Érdeklődve várom, hogy ez az ügyfélbarát technika mikor jut el a K&H Bankig, mivel nálam egy 0,1%-os kamatcsökkentés is többet jelentene, mint a kezelési költség vicces újraszámolgatása!"

 

Címkék: ingatlan bank hitel válság akció befektetés szívás lakáshitel levél bónusz kamat ügyintézés jelzálog tartozás k&h pénzcentrum késedelem portfolioblogger

 

A családtámogatási rendszer oda-vissza történő alakítgatásait követően több olvasónkat is érdekelte, hogy a gyermekgondozási díj (GYED) lejártát követően ki lehet-e venni az addig felgyülemlett szabadságot.

„Két éven keresztül GYED-en voltam a gyermekemmel, a gyermekgondozási segélyt (GYES) júliustól igényeltem. A gyermekem szeptembertől ment bölcsődébe, engem pedig visszavártak a munkahelyemre. Arra gondoltam, hogy júliustól kérem a munkáltatómtól az eddig felgyülemlett szabadságomat, így lesz elég idő a bölcsődébe szoktatáshoz.

Számold ki, hány nap jár neked? SZABADSÁG-KALKULÁTOR

Ez anyagi szempontból is fontos lett volna, mert így nem csak a 28 ezer forintos gyessel számolhattam volna. A munkáltatóm azt mondta, hogy csak akkor adják ki a szabadságomat, amikor lejárt a gyes, vagyis jövő júliustól. Mások azt mondták nekem, hogy nekik kiadták a gyed után a szabadságukat, sőt ezzel kellett kezdeniük, mielőtt valójában munkába álltak volna. Most akkor kinek van igaza?”

 

Címkék: adózás szabadság szívás fizetés ügyintéző gyed gyes portfolioblogger

süti beállítások módosítása